Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-09 / 107. szám

Most búcsúzunk, és elmegyünk... Ballagnak a végzős diákok A Kossuth Lajos Gimná­zium és Közgazdasági Szak­érettségi vizsgákra a közgaz­dasági szakközépiskolában, középiskola érettségizői ma ahol 34 leány áll majd a délelőtt }él 11 órakor ballag- vizsgabizottság elé. nak. A hét évtizede fennálló Kossuth gimnázium a felsza­badulás óta eltelt hét évtized­ben fokozatosan, de aránylag rendkívül gyorsan fejlődött a megye legnagyobb középisko­lájává. A máscjdik ötéves terv első esztendejében, 1S61- ben a nappali tagozaton 17 osztályban 604 diák, a dolgo­zók iskolájában pedig 8 osz­tályban 158 felnőtt folytatta tanulmányait — 29 tanár ke­ze alatt. A második ötéves terv ideje alatt a nappali ta­gozat közgazdasági szakkö­zépiskolai oszttilyoklaü, az esti iskola pedig közgazdasági technikumi levelező osztá­lyokkal bővült. 1965. decem­ber 31-én a nappali tagozat diákjainak száma 795, a le­velező oktatásban részvevőké pedig 419 volt. A gimnázium fennállása óta most tesznek a legtöbben érettségi vizsgát, a nappali tagozaton összesen 207 diák. Ez évben először kerül sor, A maturandusok hat osz­tályba voltak szétosztva. A diáklányok száma nagyon fel­duzzadt. Hatvannégy fiú és 109 leány gimnazista végez ebben az évben. Még na­gyobb az aránytalanság, ha a gimnázium és a csupa lány­tanulókból álló szakközépis­kolát egybevesszük: hatvan­négy fiú és 143 leány. A soron következő évfolyamok már kisebb létszámúak lesznek. Hét párhuzamos osztály nincs több, s így a zsúfoltság is je­lentősen enyhülhet. Ma vidáman, boldogan bú­csúzik az ifjú had, hogy hol­nap újra visszatérjen. Holnap már az írásbeli vizsgákon iz­gulnak, izzadnak ... Aztán' rö­vid sz.ünet, jön a szóbeli számadás. Diáknak, szülőknek tenger­nyi izgalom. És azután? ... Aztán követ­kezik a nagykorúvá válás. ..Meghódítani földet és eget az élet évei hű szolgálatával”. Szomorú István PEST HEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS SPORT Magéira találd a csapat! Győztek a kézilabdázók vasárnap Ceglédi Építők—Békés­csaba 15:11 (6:5) ; Cegléd, 800 néző. Ceglédi Építők: Szalisznyó — Rossi, Hörömpő, Tukaes, Bálint, Monori, Jónás, Csere: Csendes, Godó, Szalkay, Tóth. Góllövő: Jónás 5, Bálint, Tukaes 4—4, Rossi, Hörömpő 1—1. Nagyszerű idő, jó játék, győzelem! Kell-e ennél több vasárnap délelőtt egy néző­nek? Azt hiszem nem, külö­nösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy az Építők a mind­eddig veretlen Békéscsaba felett diadalmaskodott. . A mérkőzés után az edző így nyilatkozott a győztes mér­kőzésről: — Nehezen, de megérdemel­ten győztünk. Ügy érzem, a fiúknak nagyon kellett már ez a győzelem, hiszen az elő­ző két mérkőzésen vereséget szenvedtünk, a sportban pe­dig az önbizalom nagyon fon­tos. (gór) XI. ÉVFOLYAM, 106. SZÁM 1967. MÁJUS 9., KEDD Á tagság ereje megküzdött a februári vésszel, de 4800 holdon még a belvíz az úr A száraz földeken jól halad a munka a kenyérgabona-területből 1842 holdat vitt el, illet­ve pusztított ki eddig a víz. A felmérés végleges adatai május 15-e után tudjuk me' A februári helyzet — amiko 13 ezer holdo-n tört fel a ví — aggasztó volt, de a tagsá összefogása, fáradtságot nem is merő segítsége sokat enyhítem a helyzeten. Azóta mintegy 8 ezer holdról már eltűnt a belvíz, he­lyette szépen zöldellő ve­tések láthatók. A fennmaradó vizes terült azonban — ha május 31-i nem húzódik le a víz — sa; nos, vetetlen marad — mon dotta a mezőgazdasági osztál vezetője. (cs—1) Utazunk a szegedi szabadtéri játékokra A Hazafias Népfront és a Nőtanács városi és járási tit­kársága kirándulást szervez az idei szegedi szabadtéri já­tékokra. Hogy a szállást és a színházi előadásokra a belé­pőjegyeket időben biztosít­hassák, május 20-ig fogadják el a jelentkezéseket a városi és a járási népfrontirodán és a Nőtanács irodájában. A szegedi látogatás kétna­pos lesz. Augusztus 12-én in­dulás Ceglédről és augusztus 13-án, az esti előadás után hazatérés. Napközben város­nézés, tiszai* hajókirándulás, este pedig a szabadtéri elő­adás lesz. 12-én a Cigánybá­rót, 13-án pedig a Don Car- lost játsszák. A kirándulás útiköltségében egy éjszakai szállás, két ebéd és kérés sze­rint a választott színházje­gyek ára szerepel. A sportvezetők figyelmébe! Az MTS Ceglédi Járási Ta­nács igazoló és minősítési bizottsága felhívja a figyel­met, hogy május 10-ig a tor­na, május 10-től 20-ig az úszó-vízilabda, május 20-tól 30-ig a vívó és 25-től 31-ig a sí sportágakban lesz új igazolás. A sportvezetők fi­gyelmét nyomatékosan fel­hívja az ÍMB, hogy fenti határidőket saját érdekükben tartsák be! Tűsarkos, miniszoknyás hölgy pipiskedik a magasra felrakott habszivacs szoknyák felé és szemmel láthatóan, él­vezettel turkál köztük. A pult­nál hatvanas nénike matat a meleg alsóneműk garmadájá­ban. A méteres pult előtt egy mama hét év körüli kislányá­nak óhaját igyekszik kielégíte­ni: a pöttyöst vegyék-e, vagy inkább a csikóst? Nagy a for­galom a leértékelt áruk bolt­jában. — Van-e sok vevőjük? — kérdeztük az üzlet vezetőjét. Ceglédberceli fóliák Foto: Jakab Zoltán CEGLÉDI APROHIRDETESEK Fgv garzon gáztűz­hely két lapos eladó. Halász utca 18. alatt. MIA motor 4 lovas benzines és egy ma­gasnyomású Kisbá- lint permetező eladó. Szolnoki út ^3. ______ A lig használt 96 basszusos tangóhar­monika eladó. Hollós utca 3/a.____________ N égyszeméíyes reka- mié, kettő fotel, négy szék. kisipari készíté- sűek. igényesnek megfelel, áron alul eladó. Körösi út 19. szám. __________ E ladó egy mahagóni háló, egy konyha- szekrény, egy lisztes­láda. egy kamraajtó, két ágy. Cegléd, Rá­kóczi u. 44.__________ C jvárosszél 35. számú beköltözhető ház és •25-ös CSEPEL eladó. Kiadó lakást keresek munkáért, vagy bér­be, esetleg megvétel­re. szőlő, vagy tanya is lehet. Cim: „A vá­ros peremén” jeligére a Ceglédi Nyomdá­ban. Zöldhere 1500 n.-öl, évi kaszálásra egybe eladó. Érdeklődni lehet XI. kér. Tégla­gyár dűlő 30. Rehor Ferenc. Elcserélném buda­pesti földszinti szoba, konyha, kamrás la­kásomat, ceglédi sa­ját kertes házért, megegyezéssel. Cím: VIII. kér. Nagytemp­lom utca 15. Megte­kinthető vasárnap. Tavasz TV 2500-ért el­adó. Kossuth Lajos utca 58. Ványi. Malomtószélen 138 n.-öl Világ u. 15. sz. 120 n.-Öl porta és 3/4 rész beköltözhető ház eladó. Érdeklődni: Világ u. 15. Eladó új JAWA IDEAL kismotor áron alul és vízszivattyú. Cegléd, Huszár u. 1. sz. Eladó 166 n.-öl here Kenderföldön, utol­só dűlőben. Nagy István. _______________ P ermetezőgépek, ga­bonadarálók, szűcs­gép, használt ládaszeg és venyige eladó. G. Bíró György Be­loiannisz utca 31. szám alatt. Kilencedik hónapos hasastehén eladó. IX. kér. Percei utca IÖ. szám alatt. — Egy-egy hetipiacos na­pon négy-ötszáz érdeklődő fordul meg nálunk. A kérdés helyes, ugyanis az érdeklődők nem mindig válnak vevőkké. Sokan valóban csak be-benéz­nek, s ha a kívánt cikk csak hetek múlva érkezik, szinte naponta jelentkeznek. Türel­mesen várakoznak, hiszen az olcsóság mágneses erő. — Továbbá nagy vonzóerő nálunk az, hogy ami más üz­letekben olykor nincs, nem kapható, — orkánkabát, hab­szivacs szoknya — nálunk gyakran megtalálható. — Városunkban — extrabolt hiányában — itt vásárolhat­nak azok is, akiknek termeté­re vagy különleges igényeire nem, vagy csak ritkán gondol a kereskedelem. Ezért nagy a forgalom itt. s ezért egy a gondolata az idős és fiatal vásárlónak: érdemes néha ide is betérni. Nem szól­va a 17 forintos harisnyáról, melyet négyesével visznek ha­za a „fő a takarékosság” jelszó jegyében ... (csat-) Léitekkel és lágy tónusú, derűs színekkel Az örök téma: az alföldi táj Nálunk is kiállítják Horváth József képeit A magas, üresnek lats2ó, máskor aszfcalokikal és szé­kekkel teli tanácsterem ajta­ja vendéghivogatóan nyitva állt, még a múlt héten, napo­kon át. Nem a tana est agákat invitálta a község ügyes-ba­jos dolgainak megtárgyalásá­ra, nem gyűlésekre került sor. Iskolás gyerekektől a nyugdí­jasokig bárki látogatást te­hetett és kedvére nézelődhe­tett a teremben. Idős festő-tanár, Horváth József, pedagógus kartársak és egykori tanítványok szá­zainak, ismerősök kedves Józsi bácsijának képei sora­koztak a falakon. És látoga­tók jöttek nemcsak az abo- nyiak közül, hanem még Pest­ről, a szakszervezet megyei vezetői is ellátogattak, hogy megtekintsék kiállítását. A festő szikár, egyenes de­rekú, ősz hajú férfi. Nagyon szerény és barátságos. Szíve­sen beszél életéről, festői pá­lyafutásáról, de szinte min­den második mondat után ki­jelenti: azt igazán fölösleges megírni, jegyezni sem érde­tudtam eleget tenni kérésének, néhány dolgot el kell monda­nom róla. Mindenképpen megérdemli, hogy községe határain túl megismerjék, he­lyesebben környékünkön is, m:vel Szentendrén vagy Pé­csett már ismerik. Hatvanhét esztendős Hor­váth József. Abonyban ez az első önálló kiállítása. Negy­Mit mutat a statisztika? Enyves tenyerű emberek, verekedő alkoholisták A városban többfelé épít­keznek, ezreket érő anyag- készletek várnak az utcákon — őrizve, vagy őrizetlenül. A munkahelyeken időnként meg­károsítják egyesek a közös­séget: rongálják, eltulajdo­nítják a közös vagyont. Az ittasság számtalan közleke­dési baleset, duhajkodás, ga­rázdaság és egyéb bűncse­lekmények okaként szerepel a vádiratokban. — Hogyan is alakult az el­múlt három évben Cegléden a bűnügyi statisztika? Milyen tapasztalatok vonhatók le a rendelkezésünkre álló ada­tokból ? A bűnüldöző szervek által készített jelentés szerint a városban a rend megfelelő, bár az utóbbi években lassú emelkedés tapasztalható a bűn­ügyek számában és változnak az arányok is. Csökkent a személyi tulajdon elleni bűn- cselekmények száma, ugyan­akkor egyre több a társa­dalmi tulajdon elleni bűn­tett. Az elmúlt évek statisztikája arra hívja fel a figyelmet, hogy az ipari üzemekben és a kö­zös gazdaságokban nem be­csülik meg eléggé a közös va­gyont. A gyártott termékekből, a nyersanyagokból, alkatrészek­ből gyakran lopnak a fele­lőtlen emberek. Mi ennek az oka? Elsősorban a gyenge el­lenőrzés, a belső fegyelem hiánya. így aztán szinte kí­nálja magát az alkalom a ki- sebb-nagyobb lopásokra! Le­záratlanul hagyott szerszá­mok, éjjeliőr nélkül hagyott anyagok, egyéb értékek tűn­nek el így. Ugyancsak a gondatlanság az oka, hogy mind az ipar­ban, mind a mezőgazdaság­ban emelkedett a lopások száma. Több esetben még azokról a munkahelyekről is feljelentést tettek tolvajlás miatt, ahol éjjeliőrök teljesí­tenek szolgálatot. Több helyen beigazolódott: helytelen, ha a közös tulaj­don ellen vétő személyt — büntetésének letöltése után — ismét olyan munkakör­ben alkalmazzák, ahol anya­giakért felelős és visszaélé­seket követhet el. Ilyen ese­tekről bírósági jegyzőköny­vek tanúskodnak. Nagy feladat hárulna a tár­sadalmi bíróságokra a bűn- cselekmények elleni küzde­lemben. Ennek ellenére az tapasztalható, hogy több vál­lalatnál csupán formálisan létezik a társadalmi bíróság, az évek során nem tárgyalt egyetlen ügyet sem. Másutt meg sem alakult. A szakszer­vezeteknek nagyobb figye­lemmel kell kísérni ezeknek a bíróságoknak a rendeltetés- szerű működését. A tettlegességből származó bűnesetek számának emelke­dése többnyire az ittasságból fakad. Az alkoholizmus elleni küzdelemnek az eddiginél jó­val hatékonyabbnak kell len­nie. Azokat az eszközöket is fel keil használni a részeges­ség ellen, amelyeket eddig nem — vagy csak kis mér­tékben — alkalmaztak. Hogyan csökkenhet a bűn­ügyek száma? Ügy, hogy a vállalatok, az üzemek, a kö­zös gazdaságok vezetői, a tár­sadalmi és tömegszervezetek határozott intézkedéseket fo­ganatosítanak a hatáskörükbe tartozó területen a társadal­mi tulajdon védelmére, ame­lyeknek betartására minden­kit kötelezni tudnak. A túl­zott alkoholfogyasztásból adó­dó bűncselekmények ellen csak az alkoholizmus elleni küzdelem jelenthet hatékony segítséget Leginkább a szo­ros társadalmi összefogás ve­zethet célra a megelőzésben és a bűnüldözésben egyaránt. (t) venhat éve tanít, s mint rajz­szakos pedagógus, keze alól olyan növendékek kerültek ki, akik szentendrei gyermek- rajz versenyen elismerést szereztek és rajzaikat Len­gyelországban is kiállították, — Először a Műcsarnokban szerepeltem nyilvános tárla­ton — mondja —, 1933-ban. Három képet lehetett a zsűri elé bocsátani. Ezek közül ket­tőt elfogadtak. Akvarelleket állítottam ki. 1945 óta több­felé vettem részt tárlatokon. A fővárosban és vidéki kiállí­tásokon szerepeltek képeim. Hatvan kép kapott helyet a teremben. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, amikor válogatni kellett: kétszázöt­ven festményt néztek meg, mielőtt döntöttek. Szépek, kedvesek ezek a lágy tónusú, derűs színekkel komponált képek. Harmóniát, kiegyensúlyozottságot, a szemlélődő elégedett, vidám tekintetét örökítik meg. Az örök téma, az alföldi táj. Fa­lusi házak, utcák, szárkúpok, régi udvarházak, a határ egy- egy darabja, vizek, Duna menti tájak húzódnak meg a keskeny, gyalult keretekben. Sajnos, a kiállítást néhány nappal a kitűzött időpont élőét le kellett bontani. Szük­ség volt a teremre, s másikát, megfelelőt valószínű nem ta­láltak. Kár. Érdeklődők biz­tosan lettek volna még ... Rövidesen összecsomagol­ják a tárlat anyagát, mert a ceglédi Kossuth Mtizeumban állítják ki az idős abonyi fes­tő képeit. Május 21-én, va­sárnap délelőtt 11 órakor lesz a megny: , amelyen Márky Péter járási népművelési fel­ügyelő méltatja Horváth Jó­zsef művészi munkásságát. (tamasi) Hálás köszönetünket fejezzük ki rokonainknak. ismerőseink­nek. szomszédainknak, akik sze­retett Jó feleségem, édesanyánk, nagyanyánk és testvérünk: Lugosi Sándorné szül. Veres Eszter temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították, sír­jára koszorút, virágot helyez­tek. Köszönetnyilvánítás. Hálás kö­szöntünket fejezzük ki mind­azoknak. akik jó férlem. édes­apám temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították. sír­jára koszorút és virágot he­lyeztek. özv. Szomorú Miklósné és gyermeke. cérna. Jól halad a kukorica vetése: 8113 holdból 6200 hol­don már elkészültek vele, a hátralévő területtel — amint a jelek mutatják — a közeli j napokban végeznek. r — A vegyszeres gyomirtás- j nak ugyan nem nagyon kedve- j zett az esős időjárás, de ez a _ munka is szépen halad. g A vegyszeres gyomirtás- T sál párhuzamosan törté- c nik a karbamitíos lomb­trágyázás. Ezt a munkát csaknem 8 ezer holdon már be is fejezték. — Komoly gondot okoz i azonban a belvíz — folytatta a Valent János. — A járás tér- r melőszövetkezeteinek terüle- r téből mintegy 4SOO hold még . mindig víz alatt áll. A terme­lőszövetkezetek eddigi jelenté- ' sei alapién A járás termelőszövetkeze teiben jó ütemben haladna a tavaszi munkák. Az idő ked vezett a tavaszi szántásnak, 12 623 holdból eddig már töb mint 9 ezer holdon beíejezté a szántást. Befejezés előtt vetés is. Erről Valent Jáno a járási tanács mezőgazdasá' osztályának vezető agronómr sa adott tájékoztatást. — Mintegy ezerkétszáz hol don a napokban fejezték be borsó vetését a járás termeié szövetkezeteiben. Optimális időre került a földbe a zab és az árpa 228, Illetve 195 holdon. Ezer száznegyvennyolc hold terű létén földben van már a Ja Fő a takarékosság! Hetipiackor félezer vevő egy boltban

Next

/
Thumbnails
Contents