Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-28 / 124. szám
s 1967. MÁJUS 28., VASARNAP Miért mondanak igent? PADÄNYI ANNA RIPORTJA A legenda szerint Könyves Kálmán------------------ idejében Kartalon tartották a szabadtéri országgyűléseket; a hazánkfiait különben nemigen jellemző realitás szellemében itt született tehát állítólag az emlékezetes döntés, hogy boszorkányok pedig nincsenek... De az már egyenesen túlburjánzó életkedvre vall, hogy a falu XIII. századbeli földesurai, Kartól Péter és Kartal Ferenc erőszakkal elfoglalták a fíyulak szigeti apácakolostort. V. István* király, mihelyt értesült a Kartal-fivérek kitörő életerejéről, megtorlásul elkobozta a falut. < Mindez nagyon régen volt. Hanem egy kis életörömért ma sem kell a szomszédba menni a kartaliaknak. Már a falu külső képe is sok derűről árulkodik. Szegény község volt — a szegények sza- poraságával sokasodott: 1870-ben ezerhatszáz, 1949-ben már háromezernyolcszáz, napjainkban pedig mintegy ötezer lakosa van. A telkek pedig osztódtak; egyrészt a keskeny, szalagalakú házhelyek gátolják, hogy tömegével emeljék fel a manapság megszokott méretű, új családi házakat. A mai falut annyira jellemző építkezési kedv így főként a régi, hosszúkás épületek átalakításában elégül itt ki: az élénk, kékre, zöldre, fehérre, sárgára festett, színes csempével is díszített, elokert- tel ékeskedő, tornácom, tiszta házak idegenforgalmi reklámnak is beillenék. A díszítő hajlam és a rendre való törekvés a helybeliek mélyen fekvő tulajdonsága lett; a csinos üzleteket nézegetve sem vonja vissza eredeti véleményét, a vendég: de kedves hely ez a Kartal! Szélei, akácillatú fóútja. amióta kétfelől keskeny járdacsikot építettek, kizöldüit: valóságos park keletkezett. Reggeltől estig a játszótér funkcióját tölti be: tele van gyerekkel. Egyáltalán, egész Kartal tele van gyerekkel. Utcán, boltban, falu végén, mindenből ott ugrálnak körülötted. Rájuk a legbüszkébbek Kartalon. Két okból is. Először azért, mert egy látogató sem mulasztja el megjegyezni: ritkán látni egy csomóban ennyi szép gyereket! Másodszor azért, mert a lakóházakat némely idegen elvkor összetéveszti az iskolával. Hogyis ne tévesztené, amikor azt látja, hogy kinyílik egy-egy kapu és kirajzik belülről tí—10 gyerek! Kartal bakosainak száma jelenleg 5027. .........— 1100 család él itt. Az ezer lakosra e ső újszülöttek száma az egész megyéből ebben a faluban a legnagyobb. A tanácsházán évente átlag 100 gyéreket jegyez be az anyakönywezető. összehasonlításul: a közeli, tízezer lakosú, tehát dupla népességű Túrán is csak ugyanennyi gyerek születik. A több mint másfél- ezres lélekszámú, szomszédos Versegen pedig Jesz olyan esztendő, amikor nem lesz első osztály az iskolában, mert nem lesz, aki odajárjon. Egy néhány évvel ezelőtti felmérés Kartalon 1080 férjezett asszonyt talált. Közülük 111 volt gyerektelen, 140-nek volt egy, 222-nek kettő, 195-nek három, 125-nek négy, 79-nek pedig öt gyereke. Hat-kilenc gyermeke 180, tiz-tizenöt gyereke 28 édesanyának volt. Az egy férjezett asszonyra eső átlagc* gyerekszám ekkor 3.6. Egy újabb keletű felmérés a mai kartali nagymamáknál 5,8—6-ban, a ma élő dédmamáknál 6,2-ben állapította meg gyermekeik átlagos számát (Makrovinyiné, 60 év körüli kartali asszony: „A tíz fiamból négy meghalt betegségben, kettő odaveszett a háborúban”). Egy generációs távolságtól mérve tehát 40 százalékos, az 50-es évek első felének statisztikáit tekintve pedig 30 százalékos a születések számának csökkenése még ebben a sokgyerekes faluban is. Végül, az előbb említett 3,6-es átlag az utóbbi években szintén esett De az átlag három gyerek családonként néhány esztendő óta stagnáló falubeli adat Hogy lehet hogy itt több * b e B hans. zik el arra, amire máshol több nem-ei mondanak? Miért nem dönt az idevalósi fiatalasszony a bizottság felkeresése mellett épp olyan nagy irányban, mint x városbeli, z községbe): tártai — miért választja ehelyett a szülőszobát? Miért gondolkozik ebben a kérdésben oly nagyanyjához hasonlóan? Tételezzük fel, azért, mert hasonló módon él, mint a nagyanyja. De hát ez nem igaz. Hogy mennyire nem, arról később bővebben. Egyelőre érjük be bizonyításul annyival, hogy mint már említettük, a helybeli birtokos parasztságnak mindig is kevés földje volt; azon szegényes eszközökkel, elmaradott módon gazdálkodott, főként búzát termeltek, amely csak önmagában már akkor sem volt túl nagy üzlet. A község körül az első világháború béró Tornyai Schossberger Lajos 5100. és báró Hatvány—Deutsch Sándor József 9500 hold terjedelmű birtokát találja. 1910-öen Kartalon még nincs vasútállomás sem, azok számára tehát, akik nem akarják kézbevenni a vándorbotot, és a saját földjükből sem tudnak megélni — vagy mert nincs, vagy mert ke-» vés — az egyedüli munkalehetőség a két nagybirtok, amely összeszorítja, nyomorítja a falut: micsoda kiszolgáltatottság! A mai kartali fiatalasszony, a mai nemzedék másként él tehát, mint a nagyanyák. Miért vélekednek mégis hozzájuk hasonlóan az utódok kérdésében? Mert minden témában úgy gondolkoznak, mint az előző generáció? Egyéb területeken is régimódi szemléletre következtethetünk. A le nem vetett népviseletből. A válások csekély számából. (Mi,nd-; össze 17 elvált ember él a faluban.) Abból, hogy a hétköznap esti ájtatosságon iele a templom —, ha nem is fér bele a falu 5000 lakosa, fizikailag sem, és lélekben sem. Hogy Kartalon, szemben a 27 százalékos járásbeli átlaggal, a lakosságnak csak 15 százaléka végezte el a VIII. általánost — bár azóta öles léptekkel hozzák be az elmaradást Ezek a dolgok azt jelentenék, hogy valamilyen oknál fogva itt megmaradt egy általánosan maradi gondolkozás? De még, ha jogosan is következtetünk arra a felsoroltakból, hogy Kartalon kevésbé ugrásszerű a szemléletváltozás. — az még nem ad magyarázatot a családok nagy létszámára. Mert a felsorolt mutatók máshol is meglelhe- tők, s érdekes módon ott nem találunk sok gyereket. Hiszen a születések számának általános csökkenésére már példaként említett Túra is vallásosnak ismert falu, és a népviseletet ott is hordják. Ahhoz, hogy megkíséreljünk magyarázatot lelni a családonként átlag három gyerekre, helyesebb visszatérni az anyagi eredőkhöz, az életformához. 1945-ben az egykori nagybirtokok helyén ...................állami gazdaság létesült Kartalon: Igaz, ugyanakkor 2400 holdat szétosztottak a Schossöerper-birtokból. De a paraszti tulajdonba került föld még mindig kevés volt a község lélekszámához viszonyítva, hiszen a falu egész területéből — a kerteket, utakat is beleszámítva — a lakosság mai számát véve alapul, egy emberre egy holdnál kevesebb jut. A téeszesítés tehát nem változtatta meg ezt a községet úgy, mint máshol. Annál kevésbé, mert a bejáró életformának, éppen a íöldnélküHség miatt, itt évtizedes hagyományai vannak. A község férfi- lakosságának jó része ugyanis régóta a kőművesiparban dolgozik: váltás tehát nem jött ináról holnapra, váratlanul, öntudatlanul, akaratlanul. A kartaliak 30 százalékának ma is az építőipar ad kenyeret. Másik 30 százalékuk a mezőgazdaságban dolgozik. (A termelőszövetkezet jól működik.) A lakosság harmadik, asszonyokból álló csoportjának az Iklad» Műszergyár biztosít állandó keresetet. A gazdasági struktúra, s az életmód is megváltozott tehát. De új életformájukhoz évtizedeken keresztül kitaposott út vezetett. Es itt álljunk meg egy szóra. A kétlakisá- got semmiképpen sem tekinthetjük ideiglenesnek. Szükségszerűen következett be. és tartós lesz. Magyarországon — vegyük alapul akár az 50-es évek elejét — a lakosság más európai országokhoz viszonyítva, rendkívül nagy hányada élt falun. Az okok ismertek: földrajzi adottság, túl kései polgárosodás és iparosodás — ittragadt feudális szerkezet. Nálunk a parasztság zöme épp akkor jutott hozzá 5— 10—15 holdjához, amikor más, fejlettebb országokban az élet már kegyetlenül végrehajtotta a föld második, XX. századi centralizálását, szükségszerűen, mert a gépesített mezőgazdaság már viszonylag kevés munkáskezet kíván. Amikor a téeszesítés, különböző anyagi és lélektani okok folytán, máról holnapra kibontakoztatta a városba áramlást, csők az következett be, ami régóta várnató volt. (S amikor a parasztságnak a faluba való visz- sgavonzásáról beszélünk, nem annyira a szövetkezetek dolgozóinak számszerű növelésére, hanem megfiatalítására gondolunk.) A bejáró életforma szükségszerű, mondtuk, és tartós — tettük hozzá. Tartós, mert a városi lakások építése nem képes követni az ipar felvevőképességének hirtelen megnagyobbodását. A kétlakiságra tehát be kell rendezkedni. S hogy ez az életmód jó közlekedési viszonyok mellett, és ha már megszokták, nem tekinthető a normálisból kibillentnek jó mutatója ennek, szerintünk, a kedvező kartali ,születési statisztika. Ezután próbáljunk még egyszer behatolni az előző, és a mai generációk gondolkodásába, vessünk még egy pillantást a kettő közötti különbségre. Hogyan gondolkozott a nagymama? Ne riadjunk vissza idézésétől: „Szomorú falu az, ahol a fák alsó ágairól nem lopják le a gyümölcsöt a gyerekek... S a zsákot sem arra varrták, hogy egy almát tartsanak benne.” — így vélekedik egy szikár, aszott, kedves falubeli öregasszony, akinek tíz gyereke és számtalan unokája van. A józan és kegyetlen kép, amelyet hasonlatként használ — a nőkre — azért vissza- riasztó számunkra, mert nem igaz; mert ledegradálja mindazt, amit az emberi méltóság fogalomkörébe sorolunk. Az ember több, mint puszta láncszem a generációk között, több, mint fajának biológiai folytatása és tovább szülője. Csak azért nem volna érdemes megszületnünk, hogy továbbadjuk az életet. A mai kartali fiatalasszony nem fogalmaz, nem gondolkozik így. Ez jelenti a változást. Persze, nehéz tetten érni érveit, gondolatait, nehéz bejutni a szubjektív szférába, ahol eldől az igen és a nem, a szülessen vagy ne szülessen választása. Ha arról kérdezzük egyikét, másikát, miért vállalta a sok gyerek gondját, nagyot nevet, és azt mondja: csak! Segítse őket a társadalom ösztönös, szép indokaik tudatos megfogalmazásában. Hiszen adósságunk még az eddigi koroknál felnőttebb nézeteinkkel felfegyverkezve, szembenézni végre, halállal, születéssel, és az egyéni lét értelmével. M.-ék: a régi parasztházat nemrég épí■ .' — tették át: az utca felőli oldalon pedig háromszobás. új házat emeltek. A bútorokat még a nagyszülőktől örökölték, de a mintás, cifra konyha kövezetét kisiparossal készíttették, a hatalmas, díszes vaskapu pedig hatezer forintba került. (Miért olyan nagy? Hiszen lé, kocsi már régóta nincs a házban.) A nagyapa és az édesanya termelőszövetkezeti tagok. A háztáji főként a nagymamára vár: a ház mögötti baromfiudvar, az utána következő hosszú kerttel, valóságos minta- gazdaság. A családfő Pesten dolgozik, kicsit sértődött, mert mikor nemrég ó is kérte felvételét a téeszbe. visszautasították. (így is sok a tag.) A tizenhat éves nagylányt is érdekelné a mezőgazdaság, s a VIII. álalános elvégzése után egy darabig örömmel elkapál- gatott, a mama munkaegységét növelendő a szövetkezetben —. de ebben a családtagi minőségben aztán nem látott lehetőséget; a pesti üzemben, ahol most dolgozik, bárkivel egyenértékű, felnőttként kezelik. A tizennégy éves lányka iskolába, a két legkisebb gyerek pedig óvodába jár még. M. -ék jól élnek, s tisztában vannak azzal, hogy ilyen jólétet csak a falu nyújthat nekik. Egyedül a férfi költözne szívesen fel Pestre. Különben vallásosak: kijelentik, hogy csak katolikus fiúk nősülhetnek be majd a családba. B.-éknél a haz öreg. de ha tekintetbe _'■ _= vesszük, milyen sok itt a gyerek, akkor kívül-belül rendesnek ítéljük. A szoba-konyha lakásban négy ág}', szekrények, egy padka, asztal, és egy papírrózsakkai, girlandokkal feiékesitett televízió. A B. házaspárnak tíz gyereke van; 1—18 évesek; a legnagyobb lány pedig tavaly szinte égy időben szült az édesanyjával. Mivel az unoka apja most katona, jelenleg csak két állandó kereső jut tizenhármukra: a családfő, aki Pesten 1600 forintos fizetéssel raktáros, és a 18 éves kismama, aki kőművesként jó, ha megkeres ugyanennyit. A háziasszony alkalmi munkákra szegődik el a faluban, s panaszkodik, hogy a sok gyerekre való tekintettel miért nem adnak néki helyben állandó munkát? Igv bizony a magas családi pótlék ellenére is meg kell nézniük minden fillért. De tej, tojás, főzelék azért mindennap van. A nagyobb gyerekek közül kettő kimaradt az általános iskola felsőbb osztályaiból — a többiek eddig rendesen végzik. B.-ék különben „nem templomosak”. N. -ék: a ház itt Is öreg, szoba-konyhás, ===== és nagyon tiszta. Kilencen lakják A nagyszülők három holddal léptek be a termelőszövetkezetbe — ma 700 forint nyugdíjat kapnak. Az apa kőműves, 1400 forintot keres. Az édesanya raktáros, 1000 körüli fizetéssel. A családi pótlék összege 800 forint. Az 5 fiú étrendjén sűrűn szerepel a zsíroskenyér. Tejre hetenként háromszor, húsra pedig csak vasárnap telik. De a nagypapa dicséri a mai viszonyokat: mindig fehér kenyeret esznek — régen pedig csak „konkolykenyér" jutott. Az iskoláskorú fiúk valamennyien jól tanulnak. * 1 Mint mondják, „nem járnak templomba, de nem is káromkodnak”. A fiatalasszony egy éve ismét várandós lett, de nem sikerült világra- hozni gyermekét, pedig, mint mondja, nagyon szeretne egy kislányt is az öt fiú után. A megismert családok gyerekeinek egy részét sikerült óvodában, napköziben elhelyezni. A többiekkel való törődésben nagy szerep jut az idősebb testvéreknek és a nagymamának. (Az iskolában hallottam, hogy a „mama” a gyerekek nyelvén nagymamát jelent, anyjukat pedig édesanyának hívják.) Nézzük megsinyli-e a családonként át--------------1 lag három gyereket gyarapodásuk? De ne így kérdezzük, hiszen biztos, hogy egy házaspár hamarabb vesz új bútort, mosógépet, televíziót, ha gyerektelen. Gyarapodni is, mind javakban, mind kultúrában, előbb lehet, ha a felemelkedés sürgetése végett ballasztként fogják fel és elvetik az utódok utáni vágyat... Kérdezzük inkább így: lehet-e több gyerekkel előrejutni, ha lassabban is, ha nem is máról holnapra? M int mondtuk, Kartal képét a hagyományos paraszti házak adják; s hogy a falu nem öltött máról holnapra megváltozott külsőt, ahhoz nemcsak a keskenyre szabott telkeknek, de a sok gyereknek is köze van. Mégis, az utóbbi esztendőkben átlag 50 új családi házat építenek évente. Az összes házak 8 százalékában van fürdőszoba. (Tanácselnök: „De, ha holnap hoznának eladni 20 fürdőkádat. kevés lenne.”) A házak felében gáztűzhelyen főznek. 120 család vett mar olaj- Jcályhát, s ötszáz tv-tulajdonos van Kartalon. Még a szórakozásra is telik: csak a hely! földművesszövetkezeti italbolt közel 5 milliós forgalomra tesz szert évente. Kartalon viszonylag kevés jelét látjuk a rögtön szembeszökő fejlődésnek. De a falu kevéssé feltűnő, folyamatos és rejtett gazdagodása figyelemreméltó tartalmakat hordoz: igaz, nincsenek látványos eredmények, de elmaradottságról tanúskodó éktelenségekkel sem találkozunk. Mennyire méltányolja a társadalom, te* hát a megye, a járás, maga a falu, és a különböző beruházó szervek azt a tényt, hogy ebben a községben sokkal több a gyerek, mint máshol? 'Mikor a lakásokba bemegyünk, sokkal inkább kiderül milyen nagy dolog a nyugdíjak, a családi pótlék emelése, a bevezetendő anyasági segély — mint amikor máshonnan, újságokból, hirdetményekből értesülünk ugyanerről. De nézzük tovább, hiszen a családnövelés, a gyereknevelés feladatát nemcsak készpénzzel lehet segíteni. Égetően sürgős lenne a nők számára helyi, nem mezőgazdasági munkaalkalom létesítése. A faluban csak egy orvos van: a gyermek- gyógyászattól a fogászatig ő csinál mindent. Nincs gyermekorvosi rendelőjük. Nincs fogászat. Nincs bölcsőde. Az óvodát 70 gyerekre méretezték, de 100- nak ad helyet. Legalább még két 50 férőhelyes kellene. S nézzük az iskola helyzetét, önmagukba» hordozzák a felkiáltójelet az eredmények: a felszabadulás előtt nyolc, ma huszonkilenc pedagógus tanít Kartalon. Fentebb szóltunk arról, milyen rossz aránnyal indult a falu a Vili. általánost elvégzettek százalékában. Az elmúlt két év végzős nyolcadikosainál 14 százalékra csökkent a lemorzsolódási arány, szemben az országos 23 százalékkal. A régi iskolaigazgató 40 évig tanított itt Ma viszont nagy a fluktuáció. De hát mindössze négy pedagóguslakás van. Az iskola 1953-ban épült. Pedig azt hinnénk, hogy a monarchia alatt, olyan kincstári külsővel rendelkezik. Érdekes, a terv elfogadásához csak homlokzatának rajzát kellett bemutatni a bankban. Adtak rá pénzt tehát úgy látszik tetszett. De hát nem is az esztétika a legfontosabb itt. Csakhogy belül is kényelmetlen. Jobb lett volna mégis megnézni azt az alaprajzot. Nemrég felhúztak mellé egy modern szárnyat — kívülről azt hinnénk, legalább 10 tantermet foglal magában, pedig csak négyet. Közben Verseg — az a falu, ahol nem lesz elsőosztályos — vadonatúj, korszerű tipusiskolát kapott. Járjabka .József, a járási pártbizottság munkatársa: „Az a baj, hogy nem kérdezőiek meg bennünket sem. és a többi járási szervet sem a felsőbb elosztásnál.” Érdemes lenne jobban törődni Kartallal mindazoknak a hivataloknak, ahol sokat tehetnek a község fejlesztéséért Mert, bár mint mondtuk, a szülessen, ne szülessen kérdése a szubjektív, nehezen tetten érhető szférájában dől el — az idenyúló rugók anyagiak. És a jövőben sem lesz másként. Persze, Kartalra nemcsalc a rengeteg gyerek, s a község érdekében érdemes odafigyelni. Hiszen az ottani tanulságok máshol sem nélkülözhetők.