Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-21 / 118. szám

1967. MÁJUS 21„ VASÁRNAP KJCú’Sap rfc t* teret » M. VILENSZKU: Kö^el a kislányhoz A mikor megtudtam, hogy Ljuba, az ét­terem felszolgálónője szabadságra ment, szomorú lettem. Mert Ljubá- nak szép, mosolygós szemei voltak, és nekem mindig mócsing nélkül hozta a húst, még akkor is, ha semmi más nem volt a menüben, csak kotlett. Két évvel ezután megjelent Ljuba az étte­remben, s karján egy puha húsú, aranyos kis­lányt tartott. — Most már ismét itt dolgozol, Ljuba? — kérdeztem. — Ó, nem, már más munkahelyem van! A bölcsődében dolgozom, mint szakácsnő. Közel a kislányhoz. Jó három év múlva, amikor a kirakatokat nézegettem az utcán, majdnem nekimentem egy mosolygós nőnek. — Szervusz, Ljubácska! Hol dolgozol? Még mindig a bölcsődében? — Ugyan már! Átmentem az óvodába. Kö­zelebb a kislányhoz. Teltek-múltak az évek. Egyszer a metró mozgólépcsőjén állva pil­lantottam meg Ljubát. Éppen, hogy oda tud­tam neki kiáltani: — Hol vagy? — Az iskolában. Kezemmel köröket írtam le, mintha egy fazékban kavargatnék. Ljuba hunyorogva bó­lintott. „Értem — gondoltam —, szakácsnő az iskolában, a lánya közelében.” A föld tovább folytatta nap körüli forgá­sát, s nem emlékszem már pontosan, hogy milyen körülmények között találkoztam Lju- bával a GUM-ban. Éppen egy elegáns séta­pálcát nézegettem, amikor jól érezhetően ol­dalba nyomtak. — Kicsit óvatosabban! — dörmögtem. — Maga pedig ne ragadjon itt órák hosz- szat a pulthoz! — nyelvelt vissza egy nő, aki fölöttébb ismerősnek tűnt. Az emlékek auto­matikus felvonóján a LJUBA név emelkedett a magasba. — Tudom ám, hol dolgozol! Szakácsnő vagy Ctz egyetemen — mondtam neki. — Így van! — Milyen szakon van a lányod? — A konyhán dolgozik velem együtt. A felvételi nem sikerült... De nem esünk ám kétségbe! Megtudtam, a rektorunkat zrazival etette kicsi korában a mamája, de a feleségé­nek halvány gőze sincs, miként is kell a zra- zit elkészíteni. Nos, én majd főzök neki. de olyat, hogy mind a tíz ujját megnyalja utá­na! Bármibe fogadni mernék, jövőre egyete­mi hallgató lesz a lányom! Eltelt aztán még vagy tíz esztendő, talán még több is... Egyszer az egyik parkban ül­tem és köhécseltem. Az utóbbi években egye­bet se csinálok. Egy cekkert tartó középkorú telt asszony­ság barátságos pillantásokkal méregetett, majd lehorgonyzóit mellettem. Nevetős sze­méről azonnal felismertem. — Mit dolgozol, Ljuba? — kérdeztem. — Szakácskodom, mint mindig. — Hol? — A tudományos akadémián. — Tényleg?... — tátottám a számat. — Közel a kislányhoz? Csak nem? ... — De igen! — válaszolta büszkén. — Hol­nap tartja a székfoglaló beszédét. Ez a történet abbéi az idő­ből való, amikor még voltak ötszobás bankigazgatói lakások és a gyermekek mellett német kisasszonyok, de ma is tanul­ságos. hároméves és BALAZS SÁNDOR: rr Béluska | öthónapos volt, --------------- mikor egyik e ste kimászott az ágyából és meztelen kis lábaival hangta­lanul odatipegett az ebédlő ajtajához. Kinyitotta és meg­állt ott földig érő fehér háló­ingében. Azok ketten abba­hagyták a veszekedést, rábá­multak, azután apa odasza­ladt és felkapta: — Te még fent vagy? — és csókolta az arcát, a nyakát, ahol érte. Azután anya vette át, ő is megcsókolta, majd vissza vitte az ágyába. — Micsoda dolog ez? — sut­togta szép meleg hangján. — Látod, Bözsike alszik, jó kis­lány, de Béluska rossz fiú. Hamar behunyni a szemét és aludni, aludni. — Még egy­szer megcsókolta, betakarta, azután visszament az ebédlő­be. Csukott szemmel feküdt és figyelt, hogy veszekednek-e még, de nem, csend volt, csak kanálcsörgés hallatszott és ahogy apa visszatette a csé­szét a tányérra. Nem mozdult, de nem tudott mindjárt el­aludni. Maga előtt látta apa eltorzult arcát, mikor rájuk nyitott és anyja könnyes sze­mét — nem értette. Miért ha­ragszik apa és anya miért sír? Azelőtt ez sohasem volt, de mostanában nappal is vesze­kednek, amióta Helén kisasz- szony itt van. Nem szerette a kisasszonyt és amilyen jól viselte magát, amíg Gréte volt mellette, olyan rossz lett Helén kisasz- szony óta. Mintha kicserélték volna. Szófogadatlan komisz kis kölyök. Most is kimászik az ágyból. Hallottak már ilyet? Éjfél volt már, mire elaludt.---------------- délután pedig I Másnap | az történt,----------------- hogy anyának el kellett mennie a varrónő­höz és Bözsi éppen zongora­MENTŐ ANGYAL órát vett, mikor apa váratla­nul hazajött. Ezt mostanában többször megcsinálta és nem a szobájába, hanem a gyerek­szobába ment. Helén kisasz- szony mindig ugyanazzal a mézes mosollyal fogadta és a nyakán kissé kihajtotta a blúzt. Béluska megfigyelte, ez mindig így volt. Abban a pillanatban, mikor apa belé­pett, Helén kisasszony kihaj­totta a blúzát és több látszott ki a fehér bőréből, mint ad­dig. Apa mosolyogva lépett a szobába, új szürke nyakken­dő volt rajta. — Hogy vagyunk, hogy va­gyunk? — kérdezte kedvesen Heléntől. — Á, der Béluska ist schlimm (ó, a Béluska rossz) — és elkezdte darálni, hogy mi­lyen rossz a Béluska, hogy megint nem ette meg a spenó­tot, hogy feldöntötte a poha- .rat, bepiszkolta a ruháját és, hogy őt annyit bosszantja, áh, das ist zuviel (ez már sok) — és mindezt úgy csicseregte el, mintha ezzel is apának akar­na kedveskedni. Apa összehúzott szemmel nézett Béluskára: — Hát, te már nem akarsz megjavulni? Azonnal kérj bo­csánatot Helén kisasszonytól. Béluska makacsul hallga­tott. — Nos, mit mondtam? Azonnal bocsánatot kérni! A fiú arca még durcásabb lett, félrenézett és nem szólt. — Na sehn Sie, Herr Di­rektor — (Látja, igazgató úr) HA KÉTELKEDNÉNEK abban, amit most elújságolok, se­regnyi tanúval és több kilónyi írásos dokumentummal tudnám bizonyítani Konthrás Elemér érdemeit. Azért bocsátom előre e készségemet, mert roppantul elszomorítana, ha bárki is elfo­gultsággal vádolna. Igen, barátaim, vegyük elő a tényeket és tegyük valameny- nyit mérlegre, s alakítsuk ki a hiteles eredményt, mert se ne­künk, se Konthrás Elemérnek nem használnak az egymásra vi­csorgó ellentétek. Kezdjük azzal, ami nem vitatható, s amiben mindnyájan megegyezünk: Konthrás Elemér múltjával. Ma is kitehetjük az ablakba, pedig már magasabb és szigorúbb mércét alkalma­zunk. Nem követett el történelmi hőstetteket. Mégis van két alapvető érdeme, amit nemcsak a maga javára tudott kama­toztatni, de a közmegítélés bizalmát is biztosította. Az egyik érdemét 1945 első negyedében szerezte, amikor Sopron környékén mint katona, szándékosan eltévedt a Löve­tek körüli erdőkben. Nem lépte át országunk nyugati határát, hanem civilruhát szerezve, nem kis viszontagságok után, meg se állt Budapestig, ahol néhány hét alatt kivívta második alapvető érdemét a romeltakarításban igazolt közreműködésé­vel és a szocializmus igenlésének nyilvános hangoztatásával. Az alapvető érdemek megszerzésének módja után már fö­lösleges részletesen megrajzolni Konthrás Elemér közérdekű tevékenységének grafikonját. A hajdan kötelező személyi ká- derezések híven őrzik évről évre gyarapodott jó hírének bizo­nyítékait. Ilyetén tájékozottságunkkal számolva és arra támaszkodva léptették egyre feljebb Konthrás Elemért. Soha kifogás vagy vétó nem hangzott el ellene. Azért nem kell valami rendkívüli kiugrásra gondolni. Az osztályvezetö-helyettesség még nem je­lentett valami óriási rangot, se tömegméretekben irigyelt fize­tést, egyszerűen kifejezte csak egy ügyesen alkalmazkodó és tisztességesen dolgozó honpolgár megbecsülését. HA MINDEHHEZ még hozzáteszem, mint ugyancsak köz­ismert erényeit, hogy nem volt szesztestvér, se káromkodás, se törtető stréber, se gőgösködő kiskirály, máris megérthető őszinte aggodalmunk, amikor az ellenforradalom legyűrése után hasztalan vártuk íróasztala mellé. Hetekig nyomoztunk utána, teljesen eredménytelenül. Mi­vel egyedül élt, nőtlenül, és szülők, testvérek, rokonok nélkül, csak lakószomszédjaira és a házmesterre támaszkodhattunk. Mit se tudtak eltűnéséről mondani. Ekkor kezdtünk róla először vitatkozni. Voltak, akik az el­lenforradalom ismeretlenül eltemetett áldozataként gyászolták. Mások azt rebesgették, hogy amilyen előrelátó ember, már valami magas, bizalmi funkcióban lehet, és egyelőre nincs ide­je osztályvezető-helyettesi állásával törődni: várjunk türelem­mel. Sokan viszont azt vetették föl, hogy disszidálhatott, hisz se kutyája, se macskája nem akadályozta, miért ne próbáljon szerencsét Nyugaton. Az utóbbiaknak lett igazuk. 1957 januárjában egy vissza* tért honpolgárunk révén üzenetet kaptunk tőle, hogy Bécsben él. nagyszerű állást kapott egy nemzetközlieg is elismert cég­nél, s amint kiegészíti ruhatárát, berendezi összkomfortos la­kását, nyomban autót vásárol, és szeretettel vendégül lát majd bennünket, ha szerencsénk lesz Becsbe utazni. Meg is harag­szik, ha elkerüljük őt... E nemes üzenetnek csak az volt a szépséghibája, hogy se a címét, se a nemzetközileg elismert cég nevét nem tudatta velünk. Üjból föllángolt a vitatkozás róla. Részletezni nincs értelme; jövőre se fogynék ki belőle, annyi eltérő vélekedés volt. HA MEGBÍZHATÓ ismerősök utaztak Bécsbe, mindig lel­kére kötöttük, érdeklődjön utána. Egyetlen ilyen megbízásunk nem vezetett eredményre. A véletlen annál inkább. Egyik régi futballistánk, aki húsz éve Becsben trénereskedik és hazajött szabadságra, hozta a hírt, hogy Konthrás Elemér már Svédor­szágban él. Egy szintén nemzetközi tekintélynek örvendő vál­lalatnál kapott állást, kitűnőbbet, mint amilyen Becsben volt neki. A futballtréner (tapasztalataira hivatkozva) még külön fölajzotta a fantáziánkat, hogy a svéd nők körében óriási nép­szerűségnek örvendenek a keménykötésű magyar legények, mert az ottani férfiak mérhetetlenül isznak, aminek következ­tében korán parlagra kárhoztatják az élni kívánkozó svéd asz- szonyokat és lányokat. Erre már valóságos vitatornádó támadt körülötte. Honunk írói összesen nem találtak volna ki annyi megdicsőitő lehető­séget, mint amennyivel a kitűnő szakmai képességű és nőtlen­ségében szerelmi erejét el nem herdált Konthrás Elemért föl- magaszialták. Kitől és hogyan? Titok, de néhányon azt híresz­telték, hogy már ügyvezető igazgató; autója, helikoptetje és jachtja van, 6—S szobás lakása Stockholmban, nyaralója a tengerparton, váltogatott partnernői a páros és páratlan számú napokra, és külön hét végi vikendekre ... S ha csodálkozást vált is ki, mi a „szeretői” miatt acsa- rogtunk össze legtöbbször és legszenvedélyesebben. Nem ok nélkül. En is azok számát növelem, akik sajnálatosan elfuse­rált külsejű férfiúnak tartják Konthrás Elemért. Amiről nem tehet, úgy született. Minden mást elhinnék vele kapcsolatban, csak azt nem, hogy háremként rajzanak körülötte a svéd asz- szonyok és lányok. Nálunk elkerülték a nők, ezért is maradt nőtlen. Persze, karrierjének megítélésében nem a szeretői számán múlik az igazság. Nem, de a vita mégis forr. Egyik jámbor kartásunknak köszönhető. Svédországi tanulmányútja során, egy periférikus fekvésű gyárban összetalálkozott Konthrás Elemérrel. Ezt teszi a véletlen ... AZÓTA HIÁBA esküdözik a kartársunk, hogy Konthrás Elemér gumicsizmában és gumiruhában már hatodik éve fa- csiszolatnak szánt vékonyabb rönköket áztat egy medencében, és nem ügyvezető igazgató, hanem segédmunkás, és nincs autó­ja, csak egy kehes motorkerékpárja, nem lakik 6—S szobát Stockholmban, se a tengerparton, csak egyszoba-konyhás la­kást bérel, és nem hárem rajzik körülötte, hanem egy elfony- nyadt, svéd uraságoktól kikopott szakácsnő, aki most konyhai kisegítő egy turistaszállóban — nem és nem hiszik el mindezt. Viszont azzal vádolják kartársunlcat, hogy irigységből valót­lanságokat állít, no meg becsmérli a kapitalista állam dolgo­zóinak életszínvonalát, pedig attól — mondják — nem lesz ná­lunk olcsóbb a borjúhús ... Hát itt tartunk Konthrás Elemér sorsának megítélésében. Nemsokára annyi változatára esküszünk, ahányon vagyunk, holott senkinek se használnak az egymásra vicsorgó ellenté­tek. De mit. tegyünk? Mi itt élünk, Konthrás Elemér meg évek óta Svédországban. A földrajzi távolság gomba módra tenyészti róla az ellentmondásokat. Ezért érzem Íratlan kötelességemnek a tiszta igazság kiderítését. Bonyolult gondolkozású , nehéz népség vagyunk mi. Hiába hangoztatom már a viták forrpontján, lokalizáló zuhanynak szánva, hogy hagyjuk a fenébe a tíz éve meglépett hajdani kartársunk dicsőségét vagy dicstelenségét; még gyakorta ki­sebbségben maradok. Nem tudom a vitáinkból kiirtani Konth­rás Elemért. ABBAN REMÉNYKEDEM, hátha a nyilvánosság részéről kapunk még valami új, eddig nem ismert adalékot hozzá. Ezért is újságoltam el Konthrás Elemér támasztotta dilemmán­kat... I VITA ZSILINSZKAJTE: I Urai kaland \ 8 zamszon K. meleg tavaszi éjszakán lé- ^ ^ pett ki az italboltból. Az égen esilla­Ook milliárdjai szikráztak. Az utcán ^ úgyszólván egyetlen járókelő sem volt. Még a rendőr őrhelye is üresen ^szomorkodott. Ez az utóbbi különösen kelle- 8 mes hatást gyakorolt Szamszon K.-ra. 8 A lelke fokozatosan telt meg ragyogó gyö- 8nyörrel. Szeretett volna hangosan énekelni az 8 üres utcában. Ebben csak a fenlemlített rend- S őrőrhely szimbolikus képe akadályozta meg. 8 Különös — gondolta magában Szamszon K. \ egy kicsit megnyugodva —, hol lehet a mi de- § rék rendőrünk? Nem történt talán szegény- ^ nek valami baja? ^ Persze, hogy nem — válaszolt önmagának. ^ — A mi kedves rendőrünk nyugodtan szundi- 8 kál családi körében, mint ahogy minden ren- 8 des polgárhoz illik. 8 Szamszon rádöbbent, hogy ideje lenne már 8 neki is hazamenni. „Én sem vagyok rosszabb, 8 mint az a rendőr — imigyen elmélkedett. — 8 Nekem is van házam, nekem is van csalá- § dóm.” $ És energikus, ám olykor cikcakkos léptek- % kel megindult a családi tűzhelye felé. Amíg ^ Szamszon K. lábai felettébb bizonytalankod- $ tak az éji utcán, addig a képzelete igen in- k tenzíven dolgozott. 8 Felderengett előtte, hogy a felesége a kü- 8 szöbön puha papuccsal fogadja. Az asszony 8 átöleli fehér karjaival, lehúzza sáros cipőit, és S amíg ö a karosszékben pihen, elkészíti neki § a fürdőt. A szobából kikandikálnak kislá- $ nyalnak rózsás pöfikái. — Apuci, anyuci vett \ neked egy orkánkabátot, azt mondta, hogy \ erről nem szabad beszélni. — És Szamszon ^megpuszilja a kislány arcocskáját. ^ De lehet, hogy a találkozás szomorúbb lesz. S A felesége a konyhában ül, kezébe temeti ki­ssírt arcát. Erre ő mellé térdel., erős férfite- 8 nyerébe fogja a fejét és belenéz azokba a 8 kedves, ragyogó szemekbe. I Ide hallgass, Adél! — mondja neki ha­tározottan. — Ez nem fog még egyszer elő- ^ fordulni. Vége! Soha! Egy kortyot sem! El- 8 hiszed? ^ — Persze, hogy elhiszem — hangzik majd § Adél csendes felelete —, de hiszen te ezt már 8 hetvenháromszor megígérted ... § — Egyszóval, nem hiszel nekem? No, ak­^ kor... $ — Hiszek, hiszek Szamszon! — És megeső­§ kolják egymást. ^ Erre ő kéri majd: 8 — Mivel a holnapi naptól fogva ... abba­8 hagyom ... légy szíves, Adél, önts nekem ... 8 egy . . . utolsó . .. Érted, egy u-u-tolsó ... 8 Szamszon annyira benne volt az ábrándo­zásban. hogy észre sem vette: ott áll az is- 8 merős ajtó előtt. Ez a saját lakása. Cirógatva \ simogatta meg a kilincset, mint a messze út- $ ról megtért vándor. Megnyomta a csengő- 8 gombot. | — Ki az? — hangzott az ajtó mögül az is­8 merős, kedves hang, kétségtelenül Adélé. 8 — Én vagyok, a te Szamszonod ... 8 — Miféle Szamszon, ha szabad tudnom? $ — A te férjed, Adél. \ Az ajtó mögött csend támadt. $ — Mit akarsz itt? — hallotta végül Adél $ hangját —, hát elfelejtetted, hogy már négy 8 éve elváltunk? ^ És Szamszon K. újra nekiindult a tavaszi ^ éjszakának, a csillagok pedig részvevőén ra- v gyogtak rá a magasságos egekből. — mondta Helén és elbűvölő-; en nézett apára. — Ejnye, te haszontalan! — csattant fel az apa hangja — azonnal bemész a hálóba és a sarokba térdelsz! Addig nem jössz ki oranan, amíg bocsána­tot nem kérsz! Majd megtanít- lak én téged! Azzal megfogta Béluska kis puha kezét, bevezette a másik szobába és otthagyta. Az ajtót szigorúan becsapta.----------- a sarokban egy I I kicsit, majd nézte---------- a tapétát, a sok j ól ismert virágot, azután ezt is elunta és mély megbánás költözött a szívébe. Mennyire haragudott apa, most már biz­tosan nem szereti, biztosan csak a Bözsikét szereti, aki oly elszántan veri az ebédlő­ben a zongorát A kisfiú felkelt a sarokból és visszafelé indult, szívében a férfias elhatározással, hogy bocsánatot kér és ezentúl jó lesz. Amikor kinyitotta az aj­tót, azok szétugrottak, apa az ablak felé ment, Helén kis­asszony pedig lángvörös arc­cal nézett rá: — Na also, da ist er schon! (Na tessék, már itt is van!) Béluska csak npzett, hogy rá se szólnak, de azok olyan za­varban voltak, hogy elfeled­keztek az ő bűnéről. Apa egyet-kettőt köhintett, aztán kiment a szobából. Béluska egész este nem szólt semmit. Alig evett, a kis arca mintha összement volna. Anya a vacsoránál aggódva nézte. — Beteg ez a gyerek. Fáj valamid, drágám? Nem, semmi. Korán ágyba dugták és hamar elaludt. De hajnalban felébredt, még alig szürkült odakint. Kiszállt az ágyából és átment a szomszéd szobába, ahol Helén kisasz- szony még javában aludt. Bé­luska odatipegett a kisasszony éjjeliszekrényéhez és halkan leemelte a poharat, amelyben Helén a hamis fogsorát tar­totta. Kivette a fogsort, a po­harat szépen visszatette, az­után bement a hálóba, aminek az ajtaját az aggódó anya r, nyitva hagyta. Béluska szive § nagyon vert, amikor apa ágya ^ felé tartott, ahol az ágy mellé 8 oda volt kikészítve apa szép 8 virágos papucsa. Béluska óva- 8 tpsan lehajolt és Helén kis- 8 asszony fogsorát az egyik pa- 8 pucsba dugta. Azután, mint $ aki jól végezte dolgát, vissza- ^ ment az ágyába és csakhamar 8 elaludt 8 8 ,------------—. nagy járás­8 | ReggeJ | kelésre ébredt, 8 --------------- Helén kisasz­8 szony keresgélt a lakásban és 8 anya, a jó anya segített neki. 8 Apa is felébredt és mikor fel- 8 kelt, szokás szerint papucsba § dugta a lábát. Itt felfedezte az 8 erősen keresett fogsort. 8 Helén kisasszony még az- 8 nap kilépett HUSZARIK ZOLTÁN RAJZA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents