Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-04 / 103. szám

2 rtí< uBcrei 1967. MÁJUS 4. CSÜTÖRTÖK Megkezdődött a magyar szakszervezetek XXL kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) gazdasági vezetők felelőssége eleve már abban is megnyil­vánul, hogy a dolgozók akti­vitása, felelősségérzete meny­nyire bontakozik ki a válla­laton belül. A szocialista munkaverseny jelentősége A dolgozok aktivitásának kioontakoztatásáhan változat­lanul nagy jelentősége van a szocialista munkaversenynek. A vállalati önállóságnak ér­vényesülnie kell a verseny irányításában, céljaink meg­jelölésében, értékelésében is. Az a tény, hogy a vállalati és közvetlen munkahelyi célok minden dolgoz» számára vilá­gos feladatot jelölnek meg, megnöveli a gazdálkodás ha­tásosságát. Ehhez közvetlenül és szorosan kapcsolódik a kol­lektíva és az egyén anyagi ér­Áz életszínvonal alakulásá­nak legdöntőbb eleme: a bé­rek, a jövedelmek. Ismeretes, hogy bérrend­szerünk magán viseli eddigi fejlődésünk jeleit. A- gazda­ságfejlesztés extenzív mód­szere az életszínvonal-politi­kára is hatott. Terveinkben kitűzött reálbér-reál jövede­lememelési' céljainkat valóra váltottuk. Bizonyos munkás­kategóriák keresete azonhan éveken keresztül alig válto­zott. A reáljövedelem emel­kedésének nagyobb része származott a létszámnöveke­désből és kisebb része a reál­bérek fejlődéséből. A ko­rábban részletekre menő köz­ponti utasítások is évekig gá­tolták a vállalati bérpolitika hatékony alakítását. Bár az utóbbi években valamennyi­re javult a helyzet. A kö­vetkező időszak feladata lesz a keresetek további differen­ciálása, a helyi bérpolitikai módsáefek finomítása. A vállalati hatáskör meg­növekedése folytán az üzemi, gazdasági vezetők és a szak- szervezeti szervek hatáskörébe kerül a helyi bérpolitika to­vábbfejlesztése. Általános köz­ponti irányelvek alapján, az üzemeknek és vállalatoknak több lehetőségük ' lesz, hogy az ügyet jobban szolgáló, a dolgozók érdekeinek és igaz­ságérzetének a mainál job­ban megfelelő bérpolitikát valósítsanak meg. Jól tudjuk, hogy az egyen- lősdi a bérezésben, a jutalma­zásban kevesebb gondot és vitát okoz. Az ilyen áron szerzett nyugalom azonban csak látszólagos, felszínes és mélyebb konfliktusok forrá­sa. Az anyagi ösztönzés hatása sok irányú Az anyagi ösztönzés hatása sok irányú. A munkások kö­zötti csekély bérkülönbség nem fejezi ki a végzett mun­ka, a szaktudás, a felelősség, a szorgalom közötti különbséget. Ilyen bérpolitika nem moz­gósít eléggé a feladatok vég­rehajtására. Számolni kell azzal, hogy a munka szerinti elosztás elvé­nek fokozottabb érvényesíté­se folytán kisebb mértékben érvényesülnek a bérek alakí­tásánál a szociális tényezők. A jövőben a szociális ténye­zőknek főleg a társadalmi és üzemi juttatásokban kell rea­lizálódni. A bérekben jobban kifejezésre kell jutnia a szakképzettségnek, a szorga­lomnak, a munkaártalmaknak, a nehéz fizikai munkának. A vállalati önállóság növe­lésével dolgozók személyi jö­vedelme attól függ. milyen az egyén teljesítménye, hogyan felakult a vállalat jövedelme­zősége. A részesedési alap fel­használható bérekre, jutal­makra, prémiumokra, év vé­dekeltsége is. A tudati és ér­dekeltségi tényezők így egy- időben hatnak serkentőleg minden dolgozóra. A verseny így .közvetlenül központi elő­írások korlátái nélkül szol­gálja az eredményes vállalati tevékenységet. Ha a kollektí­vák és az egyén jutalmazása, megbecsülése az elért ered­ménnyel áll arányban, xnégin- kább egybeesik majd a „jó munkás” és a „jól kereső munkás” fogalma. Mindez a dolgozók társa­dalmi aktivitásának növeke­déséhez is vezet. A társadalmi aktivitás legjobb példáit a szocialista brigádmozgalom adja. Ezért a szocialista bri­gádverseny továbbfejlesztése jelenleg a szocialista tudat- formálásának, a kollektív erő­feszítés kibontakoztatásának és a szocialista erkölcs ala­kításának is alapvető felté­tele. A dolgozók szemléletének gi részesedésre. Az 1968. ja­nuár 1-én hatályba lépő gaz­daságirányítási rendszer le­hetővé teszi, hogy a gazdasági vezetők jövedelme eredmé­nyes gazdálkodás esetén na­gyobb ütemben emelkedjék.' Ha azonban a vállalat nem jö­vedelmező, a vezetőknek még az alapbére is csökkenni fog. A munkásoknak és az ala­csony beosztású alkalmazot­taknak az elért teljesítmény után járó teljes munkabé­rét viszont — a vállalati mun­ka eredményességétől függet­lenül — szavatolni kell. Az elmondottak is érzékel­tetik felelősségünket az ösz­tönzőbb bérpolitika kialakí­tásában. Ezért úgy véljük in­dokolt, ha a kongresszus fel­hívja az újonnan megválasz­tandó Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának és a szakszer­vezetek központi vezetőségei­nek a figyelmét arra, hogy na­gyon gondosan kísérjék fi­gyelemmel — különösen 1968. január 1-e után — a válla­lati önállóság következtében, a vállalati jövedelmezőség alakulása nyomán előállt helyzetet. A bérek és juttatások viszonya Mint már említettem, a jö­vőben fokozatosan arra tö­rekszünk, hogy a munkabér jobban függjön a munka tár­sadalmi hasznosságától. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti jö­vedelem fogyasztásra szánt részéből a jövőben többet for­dítunk a bérekre. Ennek kö­vetkeztében a bérek gyor­sabban növekednek majd, mint a juttatások. Ez nem jelenti azt, hogy a társadalmi és üzemi juttatásokra fordí­tott összegek csökkenni fog­nak. Sőt: a népgazdaság, a vállalatok helyzetének1 javí­tásával, amint erre lehetőség van, a juttatásokat tovább kell fejleszteni. A szakszervezetek egyetér­tenek azzal, hogy egyes jutta­tások helyi hatáskörbe kerül­jenek. A helyi hatáskörökbe kerülő juttatások egy része, mint pl. a munkaruha, a mun­kásszállás, munkásszállítás a vállalati termelési költségeket terheli, mert e juttatásokat — egyebek közt — munkaerőgaz­dálkodási okok indokolttá te­szik. A gyermekintézmények fenntartásának költségeit — amelyeket az 1967. évi norma szerint kapnak a vállalatok — más célokra felhasználni nem lehet, az üzemétkeztetés fenn­tartásáról, fejlesztéséről a vál­lalat dönt a dolgozók vélemé­nyének figyelembe vételével. Az üzemi étkeztetésre biztosí­tott összeget egyéb szociális célokra is fel lehet használni, mégis azt tanácsoljuk, hogy to­vábbra is tartsák fenn és a vállalat eredményességétől függően, ha mód van rá, fej­megváltoztatása a közgazda- sági gondolkodás fejlesztését is igényli. Annak megértését, hogy a jövedelmező gazdál­kodás ma már nélkülözhetet­len. ezzel tömegméretekben segítjük annak megértését is, hogy az egyéni érdekek jobb kielégítése csak az össztársa­dalmi, népgazdasági érdekek érvényrejuttatásával lehetsé­ges. Így teljesedik kii a lenini jelszó :a szakszervezetek a vezetés, a gazdálkodás iskolái. A reform megvalósítása so­rán erősíteni kell a tulajdo­nosi szemléletet, hogy min­den dolgozó érezze: rajta is múlik nagy életcéljaink meg­valósítása és módja van köz­reműködni a vállalat jelené­nek és jövőjének formálásá­ban, irányításában és a szak- szervezetek révén is tulaj­donképpen részese a vezetés­nek — mondta többek között Gáspár Sándor. lesezék tovább az üzemi ét­keztetést. A szolgáltatások fejlesztéséről A szolgáltatásokról szólva Gáspár Sándor rámutatott: az ipari szolgáltatásoknak az a része, amely a lakosság olyan igényeit elégíti ki, mint a kar­bantartás, javítás, mosás, vegytisztítás, nem fejlődik ki­elégítően, mert az illetékes ál­lami szervek eddig kevés fi­gyelmet és anyagi erőt fordí­tottak rá. Javaslatot készü­lünk tenni a kormánynak,' hogy az illetékes állami szer­vek dolgozzanak ki megfelelő intézkedéseket e szolgáltatá­sok fejlesztésére. És lépjenek fel az árakat túllépő kisiparo­sokkal, szövetkezetekkel szem­ben. A szakszervezetek vélemé­nye szerint az állami szervek­nek gondoskodniuk kell arról, hogy különösen egyes ipari szolgáltatási árak kialakítása során — messzemenően ve­gyék figyelembe a szociális, egészségügyi és politikai meg­gondolásokat. A jelenlegi szol­gáltatási árak — bár gyakran önköltség alatt vannak, még­is — elég magasak. Ha az ál­lami szervek fokozottabban gondoskodnak e területen a műszaki fejlesztésről, az ön­költség csökkentéséről, az a szolgáltatási árak csökkentését fogja eredményezni. Ár- és életszínvonal Az árszínvonal alakulása jelentős befolyást gyakorol az életszínvonalra. Az árak el­lenőrzésében való részvétel ezért fontos érdekvédelmi fel­adat. Köztudott, hogy jelenle­gi árrendszerünk nem ösztö­nöz eléggé a fogyasztási szer­kezet korszerűsítésére, nem gyakorol kedvező hatást a termelésre. A szakszervezetek ezért egyetértenek azzal, hogy a gazdaságirányítás új rend­szerében. a termelői, a fo­gyasztói és a szolgáltatási árakat fokozatosan az érté­kükhöz kell közelíteni, nyíl-, .vánvaló, hogy ez hosszabb idő kérdése, mert a helyes ará­nyokat az életszínvonal rend­szeres emelésével párhuza­mosan kell kialakítani. A szakszervezeteknek is felada­ta, hogy állandóan figyelem­mel kísérjék az árszínvonal alakulását, elősegítsék, hogy az ármódosítások összhang­ban legyenek a dolgozók élet- és munkakörülményeinek rendszeres javítására vonat­kozó politikai célkitűzések­kel. Következetesen kell ér­vényesíteni art az elvet, hogy az esetleges hatósági áreme- lérf olyan áruk árának a le­szállításával kell ellensúlyoz­ni. amelyeket az áremelés ál­tal érintett rétegek fogyaszta­nak. A fosvaszfől árak egy i részének szabadabbá tételét is ezeknek az elveknek meg­felelően, fokozatosan kell be­vezetni. A piac, a kereslet éte kíná­lat hullámzása, a szabadpiaci árak, némely, nem alapvető fogyasztási cikk árának moz­gását eredményezheti. Rend­szerünkben minden eszköz rendelkezésre áll, afölött, ho-rv az árpolitika elősegítse a dolgozók életiszín vonalának megalapozott rendszeres eme­lését. Az állami szerveknek biz­tosítaniuk kell az árkalkulá­ciós .tevékenység szabályozá­sát és betartásának szigorú ellenőrzését. A gazdaságirányítás új rend­szerének egyik lényeges ele­me az adminisztratív mód­szerek csökkentése. Ebből azonban korántsem követke­zik, hogy nem vesszük igény­be a felelősségrevonás kü­lönféle eszközeit, akkor, ha a dolgozók, a fogyasztók ér­dekeinek védelméről van szó. A munkaidő- csökkentésről A IX. pártkongresszus fel­kérte a szakszervezeteket és a kormányt, hogy dolgozzák ki a munkaidő-csökkentésre a részletes elképzeléseket. A szakszervezetek örömmel tel­jesítik ezt a feladatot, a tár­gyalások már előrehaladtak. A kialakult elképzelések a kö­vetkezők: A bérből és fizetésből élő dolgozók munkaidejét foko­zatosan heti 48 óráról 44 órá­ra kell csökkenteni. Először — 1970 végéig — az ipar­ban dolgozók munkaidejének csökkentését kell végrehaj­tani. A rövidebb munka­időt a vállalatok belső tar­talékainak felhasználásával, önerőből, változatlan kerese­tek mellett, termeléskiesés, önköltség-növekedés nélkül kell bevezetni. A munkaidő-csökkentést, mivel lehetőségeink korláto­zottak, nem tudjuk egyszer­re a népgazdaság valameny- nyi ágában végrehajtani. Első lépésként az ipari dolgozók­ra kerül sor. Ezt a lépést indokolják a munkaerőellá- ttáisi gondok és az, hogy ez­zel is vonzóbbá kell tenni az ipari munkahelyeket. Ezzel a sorrenddel ösztönözni is kívánunk minden más dol­gozó réteget arra, hogy mi­nél gyorsabban megvalósul­janak a munkaidő-csökken­tés feltételei az iparban és ezután sor kerülhessen rá más munkaterületeken is. Kü­lönösen ott indokolt az ipar­ral egy időben végrehajtani a munkaidő csökkentését, ahol az eddigi feszültség még to­vább fokozódna. Jelenleg egyes területeken — pl. a közlekedésben — a munkaidő meghaladja a havi 210 órát. Itt is törekedni kell la jelenleginél rövidebb mun­kaidő bevezetésére. Jól tud­juk, hogy ez nem lesz könnyű, de a gazdasági vezetésnek és a szakszervezeteknek mindent meg kell tenniök annak ér­dekében, hogy a munkaidőt e területeken is csökkentsék. Az egészségre ártalmas mun­kakörökben pedig be kell fe­jezni a munkaidő csökkentését. Továb rövidítjük a mun­kaidőt azokban az iparágak­ban is, ahol az már jelenleg is kevesebb 48 óránál. Ilyen pl. a textilipar. Azt hiszem, ha figyelembe vesszük a mun­kaintenzitást, a munkakörül­ményeket és azt a legjelentő­sebb érvet, hogy itt túlnyomó többségben nők dolgoznak há­rom műszakban, senki sem vi­tatja annak jogosságát, hogy a munkaidő legalább olyan mértékben csökkenjen, mint az ipar egyéb területein. A munkaidő-csökkentés módjáról —, hogy a heti vagy a napi munkaidőt szállítsák-e le —, a helyi gazdasági és szakszervezeti szervek, a dol­gozók véleményét figyelem­be véve döntsenek. A dolgo­zók számára hasznosabb a heti munkaidő csökkentése. Hangsúlyozni kell; e nagy je­lentőségű intézkedés gyakor­latilag csak akkor fogja érez­tetni a hatását, ha a munka jobb megszervezésével együtt lénvegesen csökken a túlórák száma. A rövidebb munkaidő be­vezetésével egyidőben — ahol szükséges — meg kell vál­toztatni a szociális intézmé­nyek nyitva tartási idejét. A kereskedelem és a közlekedés is alkalmazkodjék a megvál­tozott igényekhez. Munkanélküliség — teljes foglalkoztatottság Legjelentősebb szocialista vívmányaink egyike a mun­kanélküliség megszüntetése. Ennek belpolitikai és nem­zetközi hatása egyaránt jelen­tős. A szakszervezetek ezért szükségesnek tartják, hogy a kormány a népgazdaság fej­lesztésének ütemét és irányát olymódon határozza meg, hogy továbbra is biztosítva legyen a teljes foglalkoztatottság. A foglalkoztatás jelenlegi szűivanalát fenn kell tartani, de a jövőben ez csak a vállala­tok közötti és iparágak közöt­ti munkaerő átcsoportosítás mellett lehetséges. Bizonyos vállalatok a kelleténél több munkaerőt alkalmaznak, mint amennyit a gazdaságos terme­lés indokol. Más vállalatoknál pedig munkaerőhiány Van. A szakszervezetek is úgy ítélik meg, hogy ezen a helyzeten, változtatni kell. Amelyik üzemben, vagy iparágban ugyanis munkaerő-gondokkal küzdenek, ott bizonyos társa­dalmi igényeket nem tudunk kielégíteni. Ugyanakkor eze­ken a területeken a dolgozó­kat megengedhetetlenül sokat túlóráztatják. Ahol pedig mun­kaerőfelesleg van, ott romlik a gazdasági eredmény és káros erkölcsi jelenségek is kelet­keznek. A jelenlegi helyzet tehát sok rendellenesség forrása. Ezen változtatni kell, ezzel mi is egyetértünk. Helyeseljük a vállalatok, az iparágak közöt­ti munkaerő átcsoportosítást. A szakszervezeti alapszerve­zetek minden vállalatnál köve­teljék meg, hogy a vállalati gazdasági szervek nagy gond­dal vizsgálják meg, hogyan foglalkoztatják dolgozóikat gazdaságos termeléssel. Ha ez nem oldható meg, képezzék át, csoportosítsák át őket gyáron belül, és ha más megoldást nem találnak, helyezzék át őket más gyárba. Fontos fel­adatunknak tartjuk ezt, mert helyenként a jobb munka­erőgazdálkodás lényegét haj­lamosak csupán abban keresni, hogy a vállalati többletlétszá­mot leépítsék és kevésbé ku­tatják a meglévő létszám gaz­daságos foglalkoztatási lehe­tőségeit Munkaerőáramlás és átcsoportosítás A mezőgazdaság szocialista átalakításának befejezésével faluin is jobbak lettek az éiet- és munkakörülmények. A kormány idevonatkozó intéz­kedései kedvezően hatottak. A faluról azonban még tart — főleg a férfi munkaerő — városokba áramlása. Ez nö­veli a nehézségeket a város­ban, de falun is. Szükséges­nek tartjuk, hogy az illetékes állami szervek nagyobb fi­gyelmet fordítsanak a mun­kaerő városba áramlásának megakadályozására. Elismerjük a vállalatveze­tők jogát arra, hogy kivá­lasszák a vállalatuk számára legmegfelelőbb dolgozókat. De a dolgozóknak is megvan az a joguk, hogy megtalálják a képzettségüknek és képessé­güknek legjobban megfelelő munkahelyet. Ez az egyénnek és a társadalomnak egyaránt érdeke. A szakszervezetek a foglalkoztatottság növelése és a jövedelem emelése végett helyeslik a bedolgozói rend­szer kiszélesítését. A szakszervezetek javasol­ják: a kormány kötelezze a minisztériumokat, tanácsokat, hogy dolgozzák ki a racionális foglalkoztatásra való áttérés tervét. Az ötéves terv lehető­séget ad a felszabaduló mun­kaerő hasznos foglalkoztatá­sára, elhelyezésére. Javasol­juk azt is, hogy amennyiben valamely vállalat, intézmény, gazdasági egység olyan mér­tékű létszámcsökkentést kí­ván végrehajtani, amely az adott területen a foglalkozta­tási viszonyokat erősen érin­ti, akkor ehhez a szakszer­vezet engedélye, vagy egyet­értése legyen szükséges. Szük­ségesnek tartjuk, hogy a helyi foglalkoztatási helyze­tet, a megoldás lehetőségei­nek k felkutatása, elősegítése céljából az üzemekben a dol­gozókkal vitassák meg. A munkaerő-átcsoportosítás a termelékenység emelését szolgálja, ezért a dolgozóknak is általános érdeke. Azoknak, akiket ez személyesen érint, természetesen gondot és kel­lemetlenséget jelent Ezt helyi­leg a gazdasági vezetők és a szakszervezeti szervek ember­séges módon enyhítik. Az át­csoportosításoknak van azon­ban más oldaluk is. Az, hogy nem kedveznek azoknak, akik a munkahelyet nem becsülték, pihenőhelyül használták. Nö­vekedni fog a munkahely be­csülete, erősödni fog a törzs- gárda. / A lakáshelyzet változatlanul nehéz Ismeretes, hon egyre több lakás épül hazánkban. Szám­talan új lakótelep, városrész, sőt új város teszi kényelme­sebbé, szebbé dolgozóink éle­tét A lakáshelyzet azonban változatlanul nagyon nehéz. Szükségesnek tartjuk, hogy a kormány a lakásépítési program megvalósítása érde­kében az eddiginél nagyobb erőfeszítéseket tegyen, mert a távlati lakásépítési program teljesítésében némi elmaradás mutatkozik. Bár évről évre nagyobb összeget fordítunk lakásépítésre, mégis a nemze­ti jövedelemnek erre a célra — különösen az állami laká­sokra — fordított része nem növekszik, úgy, ahogy ez szükséges lenne. Nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a korszerű technika általános alkalmazására, a rendelkezés­re álló kapacitás teljes ki­használására. A lakásépítés­hez szükséges anyagok és fel- szerelési tárgyak gyártásának gyorsítására átfogó intézkedé­sek szükségesek. Ez a lakások építési önköltségéinek csök­kentését fogja eredményezni, tly módon újabb tartalékok tárulnak fel a lakások építé­sére. Szóvá kell tenni, hogy bár az újonnan épült lakások száma állandóan emelkedik, mégis általában a munkások­nak, de különösen azoknak az ipari munkásoknak és alkal­mazottaknak az igényét, akiknél az egy családtagra ju­tó jövedelem a legalacso­nyabb, még az épülő lakások arányában sem tudjuk ki­elégíteni. Ennek különböző akadályai vannak, s ezek a következők: Ma sokféle lakás épüL Van állami lakás, öröklakás, szö­vetkezeti és társasház. Ez a széles skála jó, de figyelembe kell venni, hogy a mai kere­seti viszonyok mellett örök­lakás, társasház, sőt szövet­kezeti lakás a munkások és alkalmazottak egy része szá­mára a terhek miatt hozzáfér­hetetlen. Tapasztalataink szerint az újonnan felépült állami laká­sokat nem mindig azok kap­ják, akiket szociális, egészség- ügyi helyzetük miatt a legin­kább megillet. Ez ismét a munkásokat és az alacsony keresetű alkalmazottakat sújt­ja, még a tipikusan munkás­lakta területeken is. A taná­csoknak kell határozott in­tézkedéseket tenniük a lakás­elosztás igazságosabbá téte­lére. Hazánkban az elmúlt 20 év folyamán a lakbérek külön­bözőképpen alakultak. Van­nak igen alacsony lakbérek, de az újonnan felépített laká­sok bére, pontosabban a fenn­tartási költsége ma már el­érte azt a szintet, hogy a mai kereseti viszonyok között azt tovább emelni nem helyes. Söl egyes alacsonykeresetűek mái nem tudják megtartani a szá‘ (Folytatás a 3. oldalon) II. A szakszervezetek feladatai az életszínvonal, az élet- és munkakörülmények javításában, az érdekvédelmi tevékenység fejlesztésében

Next

/
Thumbnails
Contents