Pest Megyei Hírlap, 1967. április (11. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-19 / 91. szám

y Hatvan éven felüli „fiatalok“ döntőjét hallhattuk szombaton este a Kossuth Rádióban. Gondolom, aki végighallgatta ezt a műsort —, akár idősebb, akár fiatal — jól szórakozott, de voltak olyan számok is, amelyek nemcsak szórakozást nyújtottak a hallgatónak hanem művészi élményben is részesítették. Ezek közé tartozott Zöldi Sándor is, aki József Attila „A Dunánál” című versét ad­ta elő, s osztatlan sikert ara­tott, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az egyéb­ként szigorú zsűri „kategória­győztesnek” hirdette ki. A monoriak külön is büsz­kék és örülnek Zöldi Sándor szép sikerének, mert hisz ő Monor szülöttje, és itt lakott az 1930-as évekig. Az időseb­bek jól emlékeznek még rá, mint megannyi műkedvelő előadás szereplőjére és rende­zőjére, valamint a sok-sok szavalóverseny részvevőjére és győztesére. Az akkor szereplő műked­velők — közöttük e sorok író­ja is — boldogan gondolnak vissza azokra a szép, nívós és sorozatos sikereket aratott elő­adásokra, amelyeknek főré­szese Zöldi Sándor, baráti körben: „Szuszi” volt, mint szereplő és mint rendező is. (oláh) P E S T MEG Y^E L O N K I A-D AS A Ünnepi előzetes Üllőről Május 1 megünneplésére készül a község. Legutóbb 1961-ben volt nagyszabású és impozáns felvonulás, eb­ben az évben még nagyobb méretűre tervezik. A részletes program: Gyülekezés reggel kilenc órakor a piactéren. Felvonu­lás a Vörös Hadsereg útján, a szovjet hősök emlékműve előtt ünnepély. Utána az erdő­ben majális. Hideg, meleg ételekről és italokról az fmsz gondoskodik. Erre a célra sertést vágnak. Este a műve­lődési otthonban gazdag, szó­rakoztató műsor következik, utána tánc reggelig. KtídinsH ír Nagy Gábor üllői sorköteles a vasárnap rendezett megyei MHS rádiósversenyen máso­dik helyezést ért el. IX. ÉVFOLYAM, 90. SZÁM 1967. ÁPRILIS 19., SZERDA Minden eddiginél nagyobb részesedést fizettek Í „Szabadság, tégy gazdaggá minket! Beszámoló, kritikai megjegyzéssel A maggyár nagy konkurrenciára számít — de bízik a kollektíva erejében Kifizették a Vetőmagtermel­tető és Ellátó Vállalat monori alközpontjában az elmúlt évi nyereségrészesedést. Egy em­berre 17 napi átlagkereseté­nek megfelelő összeg jutott, ami jelentősen felülmúlt min­den eddigit. A több mint negyedmillió forint nyereségrészesedést az alközpont monori, tápiósze­lei és kétbodonyi üzemének dolgozói között osztották ki. A monori magtisztító üzemre 170 ezer forint jutott! Külön érdeme az alközpont­nak, hogy jogalapot teremtett azoknak a szerződéseseknek a nyereségből való részese­déséhez, akik legalább öt hó­A gyömrői Petőfiben három holdon földiepret telepítettek Ebben az évben „megerősí­tették” a gyömrői Petőfi Tsz gépparkját. Vettek egy szov­jet kombájnt, egy szalmabá­lázó és egy vetőgépet. Vala­mennyi gépük ]jó — így a tavaszi munkákat folyamato­san tudják végezni. Míg a gé­pek nagy része a nagy nyári munkára — az aratásra, csép- lésre — vár a gépszínben, a határban vetik a kukoricát, burgonyát és tőzeggel rakott kocsik járják a földeket. A tsz 15 holdas tőzegtelepe jó néhány éves már, két-három évenként javítják a talajt tő­zeggel. Az itatásos borjúnevelést három éve alkalmazzák. A forintban kimutatható ered­ményeken kívül egy sokat­mondó adat, a három év alatt egy-két elhullás volt csak. Ez természetesen á'lélkiisme- retes állatgondozás érdeme, de a mesterséges borjúneve­lés eredménye is. Ez a tsz — épp úgy mint a járás legtöbb közös gaz­dasága — megsínyli a fő­város közelségét. Gyömrőről is sokan járnak Budapestre dolgozni. így a tsz tagjai­nak átlagos életkora 50 év körül van. A fiatalok — nagyrészt szakképzett mező­gazdászok — a folyamatos kenyérkeresetet biztosító ker­tészetben dolgoznak,. ahol egy hónapban 1600—1700 forin­tot keresnek. A tsz-kertészetben ezekben a napokban a tavaszi primő­röket — a retket, salátát sze­dik. Kísérletképpen három holdon földiepret telepítettek. <d) napot egyfolytában ledolgoz­tak. Harminc borsóválogatónő kapott ily módon több száz forintot. Jónis Sándor, a vetőmag alközpont igazgatója kéré­sünkre elmondta, hogy ed­dig hat alkalommal osztottak nyereségrészesedést, de — a mostanit kivéve egyszer sem fordult elő, hogy tíz nap­nál többet osztottak volna. Az elmúlt tisztítási év­ben sikerült az export­tervet túlteljesíteni és a belföldi magértékesítést jó eredménnyel zárni. Konyhakerti vetőmagból je­lentős piacot szerzett a mo­nori alközpont a konzerv­gyárakban, a MÉK-nél és szá­mos állami és egyéni meg­rendelőnél. Korántsincs azon­ban a meglevő eredmények­kel megelégedve. Az új gaz­daságirányítás előkészítő esz­tendejében — tehát már az 1967-es tisztítási évben! — ki akarják alakítani azokat a technológiai és üzemszerve­zési módszereket, amelyekkel a korszerűbb magtisztítás fel­tételeit teremtik majd meg. A célkitűzés: olcsóbban, kisebb önkölt­séggel tisztítani, és emelni a monori mag — világ­piacon is elismert — hír­nevét. — Fokozott tempóval kell tehát haladnunk, mert a nyu­gati konkurrencia nagy. Bí­zom kollektívánk erejében, tá­mogatásában, hiszen terveink megvalósítása — összefügg az egyéni érdekekkel, a jövede­lem emelkedésével — mondot­ta befejezésül a maggyár igaz­gatója. (ő—5) EZZEL A CÍMMEL adott szép, színvonalas műsort a já­rási irodalmi színpad április 16-án a gyömrői költészet napi szavalóverseny bevezetője­ként. A műsor, melyet Fodor Péter járási népművelési fel­ügyelő állított össze és taní­tott be, rendkívül kifejezően szólaltatta meg a költészet „három kiáltását”, s érzékel­tette a haladó költők harcát, melyet az ország felszabadítá­sáért és a lelkek ébrentartá­sáért, majd a felszabadulás után az újjáépítésért vívtak. József Attila után Várnai Zse­ni, Illyés Gyula, Simon Ist­ván, Váczi Mihály költemé­nyeit szólaltatták meg. Az iro­dalmi színpad törzsgárdájának számító Mikula Mária, Seres Mária, Gulyás Etelka és Mo­csári János mellé új tehetsé­gek is felsorakoztak. Különö­sen Horváth Olga, Halla Er­zsébet és Tugyi Rezső nevét kell kiemelni. A JÓZSEF ATTILA EMLÉ­KÉRE rendezett, s már hagyo­mányosnak mondható szavaló­versenyt három csoportban bonyolította le a járási műve­lődési ház vezetőségéből ala­kult zsűri. A népes mezőny­ben — a négy általános isko­la és a gimnázium képvisele­tében közel 30 tanuló mutatta be tudását —, számos verset értő, hív verstolmács mutat­kozott be. Eredmények, I. csoport: 1. Peszeki Ibolya (4. számú isko­la, VI. osztály), 2. Udvardi Győző (2. számú iskola, V. osztály), 3. Rigó Judit (1. szá- i mú iskola, VI. osztály); II. cso­port: 1. Horváth Olga (3. szá­mú iskola, VII. osztály), 2. Halla Erzsébet (3. számú isko­la VII, osztály), 3. Zagyi Zsuzsanna (2. számú isko­la, VIII. osztály); III. csoport: 1. Gulyás Etelka (gimnázium), 2. Mikula Mária (gimnázium), 3. Mocsári János (irodalmi színpad). NAGYON SZÉP DOLOG az, hogy nagy tábora van Ma­gyarországon a versmondás­nak, és évről évre szélesedik ez a tábor. Lényeges eredmé­nye ez kulturális forradal­munknak — mondotta Furug- lyás Géza, a járási művelődé­si ház igazgatója. >A művelő­dési ház igyekszik tovább szé­lesíteni a verset és irodalmat szeretők táborát, s ezért a he­lyezést el nem ért versmon­dók közül is meghívtak néhá­nyat: vegyenek részt a járási irodalmi színpad munkájában. Ezek a tanulók: Kiss Éva, Ba­ranyai Gizella, Somogyi Gá­bor és Kókai Márta. A HELYEZETTEK boldo­gan vették át a könyvjutalma­kat, e sorok írója pedig arra gondolt: sajnálatos, hogy a hallgatóság soraiból hiányoz­tak a szülők és a pedagógu­sok. Mindössze egyetlen csa­lád kísérte el gyermekét és egy iskola magyartanárai voltak csupán jelen. Szeret- nők remélni, hogy jövőre töb­ben leszünk hallgatói kedves gyermekeinknek és tanítvá­nyainknak, akik őszinte törek­véssel és tiszta szívvel tolmá­csolják a múzsák szavát, „a gyönyörű végtelenség ígére­tét”. Palotai Sándor Az Élet és Tudomány szerkesztője Gyomron A népszerű tudományos lapnak Gyömrón ötven állan­dó előfizetője van. Olvasói­nak száma ennél természete­sen több — hiszen az Élet és Tudományt jónéhányan szá­monként. vásárolják meg. A lap nemcsak olvasmány­nak érdekes, de beszámol a Sportjegyzet Nagy küzdelem hat „Jó kis futball volt!” — így summázták a véleményüket azok a szurkolók, akik végig­nézték a Monor—Nagykőrös megyebajnoki találkozót. Volt küzdelem, lendületes támadó­játék, egészséges kapuralövé- sek — és hat gól! No és per­sze az izgalom, amely válto­zatosan hullámzott, mint aho­gyan a mérkőzés eredményé­nek alakulása. 1:0 a körösi csapat javára, aztán 1:1. Utána újból a ven­dégek szereznek vezetést, 2:1. Újból egyenlít a monori csa­pat, sőt a vezetést is megszer­zi; már csak három perc van hátra, amikor az igen lelkes, jól játszó nagykőrösi csapat kiegyenlít! Ezek után mondja azt valaki, hogy nem volt jó mérkőzés. Korántsem jelenti ez azt, hogy a kilencven perc alatt magas színvonalú játék folyt. Ez — a vizes, csúszós, sáros, mély talajú pályán — nem is volt keresztülvihető. A mérkőzés izgalmas, változatos küzdelme — és a gólok, igazi rangadóvá emelték a két régi nagy ellenfél találkozóját. A monori csapat lagymata­gon kezdett, lassan lendült já­tékba. Szabó I szélre való állí­tása nem vált be: kevés lab­dát kapott a robbanékony, gyors, keménykötésű csatár, s nagyon az alapvonalon ragadt. Sokszor megesett, hogy két gyors szélsőjük révén a nagy­kőrösiek zavarba hozták a monori védelmet. Simonovits azonban — aki azt a szerep­kört kapta, hogy hátravontan biztosítson — ragyogóan ját­szott. Jó ütemben szerelt, bát­ran harcolt és rendszerint ő került ki az ütközésekből. A körösiek azonban a védelem megingását kihasználva — másodszor is megszerezték a vezetést. A monori csapat ek­kor nagyszerű hajrát vágott ki. Szabó I és Petries helyet cserélt és rövid tizenöt perc alatt megfordították a vesz­tésre álló mérkőzést. Sajnos, Rétfalvi, a monoriak kapuvé­dője bizonytalanul védett, többször elhagyta a kapuját, rosszul helyezkedett, két gól­ban benne volt. Hibázott azonban Cellaó és Sáránszki is! A körösiek rászolgáltak a döntetlenre. Gyorsan, tervsze­rűen játszottak, s a kapu előtt is veszélyesek voltak. A védelmük azonban időnként kihagyott. A monori csapat az utolsó percben engedte ki ke­zéből a már biztosnak látszó győzelmet. A két szélső hát­véd nem fogott szorosan em­bert, s az összekötők nem mentek hátra segíteni. Á har­madik gól előtt el kellett vol­na rúgni messzire a labdát, s nem lepasszolni (!!) A mezőny legjobbja Simo­novits volt. Elöl Szabó I len­dületes, gólveszélyes volt. László és Bajkai gyengén, Petries és Szalai közepes for­mában játszott. A védelem sokszor bizonytalankodott, mentségükre legyen mondva, hogy rendkívül mély, csúszós volt a talaj. Kelemen játékvezető gyen­gén, erélytelenül bíráskodott. Elnézte a lökéseket, rosszul ítélte meg a leshelyzetek elbí­rálását Osztályzata: 2-es. Hörömpő Jenő Még Újszászról is keresik a ruhatisztító szövetkezetét Még egy teljes esztendő sem telt el, hogy 'Gyomron a Pe­tőfi utcában, Hegedűs 1st- v vánék házára felkerült a táb- $ la: „A ruhatisztító szövetke- ^ zet rövid határidőre vállal mo- ^ sást, tisztítást, vasalást” — s ^ máris igen sokan gondolnak S hálásan a kezdeményezésre. | A háziasszonyok gondjain ^ akart segíteni a községi tanács, § amikor megnyitotta a fővárosi ^ vállalat helyi lerakatát, ahon- § nan minden héten pénteken § viszik a tisztításra, mosásra ^ beadott ruhaneműt, s ugyan- ^ akkor hozzák az előző héten ^ beadottakat. A forgalomra ^ jellemző, hogy havonta álta- Iában hatezer forint körül § mozog, az utóbbi hónapban pe- ^ dig kilencezer forinttal tető- $ zött. ^ Több magyarázata is van an- nak, hogy a gyömrőiek, de S más a szomszédos községek la- $ kői is bizalommal fordulnak ^ az új tisztító szövetkezethez. ^ Elsősorban igen olcsó a mosa- ^ tás. (Sima ruhaneműek: ágy- ^ nemű, törlőruhák, stb. 3.10 kilónként, férfiing 2,30 dara- ^ bonként.) Ennyi pénzből még i a mosószert sem tudom kihoz- \ ni, mondja sok asszony, hát $ még a villanyszámla és a ^ munka! Van, aki az ingek va- ^ salását dicséri. A másik ^ szintén igen lényeges, hogy rövid, egy hét leforgása alatti kész a mosás vagy tisztítás, és $ vasalva, szépen csomagolva § adják vissza a ruhát. A har- madik szempont, Hegedűs né­ni kifogyhatatlan kedvessége. ^ Mert bármikor keresse is fel i valaki őt, reggel vagy estefe- S lé, mindig a legkészségeseb- § ben áll rendelkezésre: veszi, ^ vagy adja a ruhát. Ez lehet ^ magyarázata annak, hogy egy- ^ re többen keresik fel, nem- ^ csak gyömrőiek, de Mende, i Maglód, Úri lakosai is, sőt ^ az elmúlt hetekben még ^ technikai újdonságokról, ta­nácsot ad a házikertek gondo­zásáról. Éppen a lap ismeret- terjesztő tevékenysége, olva­sottsága adta az ötletet: meg kellene hívni az Élet és Tu­domány főszerkesztőjét a gyömrői könyvtár és művelő­dési ház baráti körének egyik összejövetelére. : A találkozó sok tanulság- | gal szolgált. Az újságíró—ol- | vasó találkozó részvevői el- : mondták, hogy legjobban a \ Tudomány világa című rova- \ tot szeretik, sokoldalúsága, ér- \ dekessége miatt. A rögtönzött > közvéleménykutatás után Fe- ! nyő Béla, a lap főszerkesztője ! elmondta: úgy igyekszenek ir- \ ni. hogy cikkeiket a nyolc ál- ! talánost végzett olvasók is l megértsék. I A megbeszélés részvevői ab- j ban állapodtak meg, hogy a > lap munkatársai — alkalman­> ként — előadásokat tartanak • a gvöimrői baráti kör összejö­• vetri-ün — cserébe a műve- ! lődési ház baráti köre — köz- j véleménykutató csoportként ! segíti a szerkesztőség munká­ját. Fnruglyás Géza I V ------■ ! • ■5 Halálozás: Érzékeny veszte- ^ ség érte az üllői galambász- $ társadalmat az 50 éves Béky $ Árpád elhunytéval. Nagy rész- ;vét mellett kedden, utolsó kí- j vánságának megfelelően, Du- ; nakeszin temették el. Andó János és Bodor János — kőtörmelékei terít szülő útszakaszra. a ké­Üjszászról is! (ps) MAI MŰSOR Mozik Maglód: Vanina Vanini (széles- § vásznú). Monori" Sellő a pecsét-^ gyűrűn I—II. (szélesvásznú). Nyár- egyháza: Egy szösz! szerelme. Tá- s piósüly: A kisasszonyok később s jönnek. Űri: Éljen a köztársaság. S Vecsés: Büdösvíz (szélesvásznú). S Gulyás Gyula, Jágri Sándor és Csékány János az útátjá­rókhoz a betongyűrűket helyezik el. § Vasad—Pilis II 1:2 (0:1) ^ Sok játékvezetői hibával ^ tarkított mérkőzés. A látottak ^szerint a döntetlen igazságo- $ sabb lett volna. S ^ Monor II—Csévharaszt (4:0 (4:0) 5; Úgy latszik, a monori tarta- 5 lékcsapat megtalálta góllövő ^ cipőit. Biztos győzelmet arat­lak a — most gyengébb teljé­ig sítményt nyújtó csévharasz- itiak ellen. I Tápiósáp—Üllő 6:3 (2:1) 5 A hazai csapat múlt heti ; csévharaszti kisiklása után, $ úgy látszik, magára talált és $ biztosan győzött. ! Gomba—Nyáregyháza 2:9 (0:6) i Mende—Monori-erdő elmaradt 5 A monori-erdeiek hét köz­iben bejelentették, hogy nem ^tudnak elutazni Menőére, így $ a mérkőzés elmaradt, két ^pontja 0:0 gólaránnyal Mendét 6 illeti. Útjavítás Monoron b/Ajxi, u in,u,yyyur txujJCöviaiuu lépett a megyei Közútüzemi Vállalattal és — a Kisfaludy utcaiak legnagyobb örömére! — az útjavítást az elmúlt he­tekben elkezdték. A Magtermeiteto Vállalat­nak van egy telepe a monon Kisfaludy utca végénél. Mivel a forgalom már szinte lehetet­lenné vált ezen az útszaka-

Next

/
Thumbnails
Contents