Pest Megyei Hírlap, 1967. április (11. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-15 / 88. szám
«41 •I EGY Ei 1967. ÁPRILIS 16., VASÁRNAP KVLTVRÄLFS KRÓNIKA Az igazság házhoz jön A Déryné Színház Kállai-bemutatója I Néhány éve sikerrel mutatta be a József Attila Színház •Kállai Istvánnak Az igazság házhoz jön című darabját. Most a Déryné Színház előadásában láthattuk ezt a „mai •történet 2 részben’’ műfaji •megjelölésű művet. Kellemes színházi estében volt részünk, s remélhetőleg ez lesz a véleménye a közönségnek is, ha majd országjárása során Pest megye különböző művelődési otthonaiba is „házhoz jön” a társulat. A mai történetek mindig érdeklődést keltenek. Érthetően. Ez az érdeklődés is részes abban, hogy kellemes •színházi estéről beszélhetünk. iHiszen az ember a maiság okán hajlamos belefeledkezni a látottakba, hallottakba, miközben kissé háttérbe szorítja kajánkodó gondolatait. Az első kajánkodó gondolat: egy darab, amely főleg a •napi aktualitás igényével íródott, lehet-e néhány év múlva is ugyanúgy aktuális? A válasz: lehet, csak kissé meg- iépázottan. Es ehhez kapcsoÍZINUAZ SIMON LAJOS: INTERMEZZO párt, előtte hazaugrottam inget váltani. Az asszony hirtelen másra akarta terelni a szót, váratlanul megkérdezte: — Hogy lehet az, hogy maga lényegében fizikai dolgozó és mégis ilyen szép hófehér inget visel? — Asszonyom — mondtam —, az ember akkor is őrizze meg a méltóságát, ha pillanatnyilag csak taxisofőr. Az úr — mondtam nevetve, de úgy, hogy legyen benne egy kis keserűség is .—, a pokolban is úr. Egy úriembernek legyen huszonnyolc darab fehér inge, tizennégy a szekrényben, tizennégy a mosónőnél. — Kicsoda maga voltaképpen? — kérdezi« izgatottan az asszony. Hát megint csak behunytam a szemem. — Most még csak taxisofőr vagyok, asszonyom. De hamarosan az ura kollégája leszek. Ugyanis még egy vizsgát kell letennem a gépészmérnöki diplomáért. A tükörből láttam, hogy deresedé halántékomat nézi. Természetesen, kihasználtam ezt is. — Igaz, nem vagyok már mai gyerek — sóhajtottam —, de a magam fajtája ragadja meg az alkalmat, és akkor tanuljon, ha engedik, Azaz, ha engedik, folytassa a tanulmányait, mert én nem ma kezdtem az egyetemet. Már negyvennégyben elvégeztem az első évfolyamot, a következőről kivágtak. De nem folytatom, asszonyom, hiszen az a múlt, a múlt, ugyebár, csak hátrafelé forgó kerék, nem szabad vele törődni. A lényeg az, hogy kiebrudaltak az egyetemről, a nehéz időben el kellett helyezkednem szeneslegénynek. Akkor, bizony, munka közben nem viselhettem ilyen fehér ingeket, asszonyom. De munka után akkor is felöltöttem a fehér seiyempup- lint és felhúztam az arany pecsétgyűrűt, mert az emberi méltóságot a legmélyebb pokol fenekén is meg kell őrizni, asszonyom! A választékos szavú Cingráber az utolsó szavakat átszellemülten mondta, mint a színész. A kocsi mellett megszólaló telefon döbbentette a valóságra. — Hát, ez lett a vége, kolléga úr — mondja, miközben a telefonhoz ballag —, az lett a vége, hogy a nagyságos asszony megadta a barátnője telefonszámát. Még nem tudom, mit kezdjek vele, sajnálom, mert ha teljesen bekerítem, nem tudom, hogy elcsíp-e még magának egy igazi mérnököt. § — Igaza van a kolléga úrnak — mondja a ^ választékos modorú Cingráber taxisofőr, mi- közben egy cigarettát ropogtat az ujjai kö- § zött —, némelyik nő úgy hisz a férfi nemben, $ mint keresztények a szentírásban. Múltkor ^ az Udvaros utca 57/c. elé kértek sürgősen ^ egy taxit, én voltam a soros a fuvarban. Ki- ^ csit várni kellett, szórakozottan megnéztem a ^ névtáblát a levélszekrény alatt, amelyen az ^ állt: Keresztes Pál, oki. építészmérnök. ^ — Ott álltam a házacska előtt, s egyszerre ^ azt láttam, hogy egy zabáin! való kicsi nő ^ szalad a lépcsőn lefelé, egyenesen neki a ko- $ csinak. Szaladás közben gombolta a kabátját, ^ azonnal láttam, hogy sürgős a fuvar. Nem ^ volt már mai csirke, kolléga úr — hagyott fel ^ Cingráber végképpen a választékos beszéddel ^ — harminc és harmincöt között lehetett. Tud- $ ja, kolléga úr, a jó borbély meg a jó taxisofőr ^ szóval tartja a pácienst, szinte hivatali köte- ^ lességnek tekinti. Hát én megkérdeztem: ^ — Hová ilyen sürgősen, nagyságos asz| szony? í Az asszony úgy vallott nekem, mint a | gyóntató papnak. $ — Most telefonált az uram, hogy délig ^ átvehetem az újítási pénzét. Azért rohanok, ^ mert, tudja, a szaktárs, hogy a pénz addig jó, | amíg meleg. ^ Pajtáskodva nevetett, én pedig azonnal lát- 5; tam, hogy kereshetek nála valamit. Vezetés ^ közben behunytam egy pillanatra a szemem, |ez a szokásom, amikor vakmerő játszmába ^ kezdek. Arra következtettem, hogy ez a nő a ^ mérnök felesége lehet. Vakmerőén megkér- ^ deztem. ^ — Hogy van a kedves mérnök úr? Jj A tükörből figyeltem az asszony arcát, ir^ tózatosan meglepődött ÍJ — Honnan ismer minket? — kérdezte, én ^ meg ismét behunytam a szemem, mert akkor tj vállalkoztam igazán a vakmerő dologra. Ha- ÍJ nyag eleganciával- elővettem azt a csomag ^ amerikai cigarettát, amit vagy három héttel ^ azelőtt tukmált rám egy angol pasas, azzal | kínáltam az asszonykát, magam is rágyújtot- | tam, ámbár nekem túlságosan gyengécske az S a füstölnivaló, és azt mondtam: § — A mérnök urat csak egyszer láttam, de ^ a nagyságos asszonyt már egészen jól isme- § rém. Majdnem mindennap látom, íj Behunytam a szemem és elszántan azt ÍJ mondtam magamban, most vagy soha. ÍJ — Asszonyom — mondtam irtózatos vak- Jj merően — nem kertelek, ez az utolsó alka- S lom, hogy bevalljam, hónapok óta várok a te- | lefonjára... v ^ Az asszony olyan lélegzetet vett, hogy szin- Sj te csuklott, a tükörből láttam, hogy egy picit § tátva maradt a szája. Azt is megfigyeltem, ÍJ hogy alaposan végignézett, a hófehér ingemen íj akadt meg a tekintete. Szerencsém volt, egy § órával azelőtt esküvőre fuvaroztarií égy fiatal szól az előadás is, amely a j. darab jó ritmusát, emelkedő^ feszültségét megtartotta. § Ez ugyan nem külön ér-^ dem, de ha hozzászámítjuk, § hogy együttest látunk a szin-S pádon, feltétlenül meg kell\ dicsérnünk a rendezőt, Petrik§ Józsefet. (Bár a Nem leszek a ^ játékszered című sláger he-^ lyett más összekötőzenét isfc találhatott volna. Ez a szárny ■ ugyanis erőszakoltan próbál- ^ ja még maibbá tenni a dara- ÍJ bot.) Az apa (Rajna Mihály) $ az anya (Veszelei Mária) és a J 1 fiú (Gulyás István) hármasa § jó. Lukács József (nyomozój ^ ' egyéniséget formált a bravúr-§ szerepből. A két epizód-alak \ is hiteles Bodó György. illet-\ ve Bodó Judit játékában. A díszlettervező (Sostarics\ Zsuzsa) és a jelmeztervező § (Rimanóczy Yvonne) műn- J kájának is része van abban i ■ (jó játéktér, bútorok, illetve \ , jellemző ruhák), hogy kelle-\ mes estét jelentett a Déryné § Színház előadása. M. J. ^ lódik a másik kajánkodó gon dolat. Az, hogy immár nagyon régóta bevált — és kitűnő — forma egy-egy család életén keresztül bemutatni a kort, a társadalmat illetve a rájuk jellemző problémákat. Ám annak, aki ebben a formában közli mondanivalóját, sok eredetit kel felraknia erre a formavázra hogy valóban újat, megszívlelendőt mondjon. Kállai darabja azonban inkább érdé kés, mint eredeti; gondolatai, némely szituációi inkábl felszínesek, mint mélyek; fi gurái inkább a cselefcménx. előrevivői, mint szereppé sűrített egyéniségek. Néhánx évvel ezelőtt még eredetibb nek tűnő darabja összessé gében ezért vált most kissé kopottá, fáradttá. Persze a darabnak vannak valóban jó drámai jele netei, kitűnő részletmegoldásai; formabontásos szerke zete pergő és megkomponált és ezek — a maisagon kívü — a felújítás, az újrajátszái mellett szólnak. Es emellet Dsida Jenő ébresztése vemet is, — a kincsemet is — a titkomat is”. S valóban, a „titok” megtalálásának erejé- lelőhelyét, s számtalan műfor- vel hat a közös magyar—ro- dítását veszi leltárba. Az épmán kiadásban nemrég meg- penhogy felvillanó rövid köl- jelent Dsida-kötet, mely a tői pálya gazdag termésének költő „kincsének" eddig isme- láttán mondja előszavában rétién vagy kötetben még meg Szemlér, nyílt önváddal: nem jelent száztizenhat ver- „Nagy kár, hogy a költő hasét is magában foglalja a Le- lála óta eltelt évek-évtizedek selkedő magány (1928), Nagy- folyamán értékelő vagy bíráló csütörtök (1933) és az Ángya- törődésünk nem késztetett en- lok citeráján (1938) című kö- nek a csak látszólag lappangó tetekben megjelenteken kívül, anyagnak teljes felderítésére S mint a kötetet összeállító és lehetőség szerint való pub- Szemlér Ferenc írja előszavá- likálására.” vában — a költő rokonságé- Dsida Jenő e megkésett — nak tulajdonában, korabeli de el nem késett — ébreszté- hírlapok, folyóiratok hasáb- se még csak a kezdete a köl- jain, Bárd Oszkár irodalmi tővel és irodalmunkkal szemhagyatékában és más lelőhe- beni adósság törlesztésének: lyeken még „több száz, eddig teljes életművének kritikai kötetben meg nem jelent vers kiadása sem várathat immár található”. S a Dsidc-életmű sokáig magára, feltáratlan gazdagságát jelzi Test elpusztul, de a Mű él. Réthy Andor bibliográfiája a mert a Költő csak nemzetével : testes könyv végén, mely együtt hal meg. ezernél jóval több vers címét, Ferencz Lajos Mikor hal meg a költő? A test, mely a „lélekszemü embert” — a költőt hordozta, éppenhogy betöltötte a harmincegy esztendőt: 1938. június 7-én halt meg Kolozsvárott. Ott pihen azóta a Házson- gárdi temetőben, s csak kriptája homlokáról szól tisztelgő látogatóihoz maga írta sírfeliratával : Megtettem mindent, amit megtehettem, kinek tartoztam, mindent megfizettem, Elengedem mindenki tartozását, felejtsd el arcom romló földi mását. . De maga mondta azt is első kötetének egyik versében: „... és megtalálnak: — a szíSÉRELEM A KIS HÍRLAP MEGÍRTA, lelő ellenőrzést, ezért fordulnem is az ügy súlya miatt, inkább tanulságként: a karbantartás csoportvezetője elemeit néhány doboz festéket; kertvárosban lakik, jön a tavasz, milyen szép a frissen mázolt kerítés. Az esetre rájöttek, az ügyből fegyelmi lett. A tudósítás és a morál úgy hasonlított az ilyen jellegű cikkekre, mint egyik doboz festék a másikra. A gyár csoportvezetői is elolvasták és csóválták a fejüket. Helytelenítették az írást, nem azért, mintha az esetet maguk is nem ítélték volna el. A fegyelmi határozat különben sem volt valami szigorú. Egész más volt a baj. A csoportvezetők összedugták a fejüket és megállapították: mi lesz a csoportvezetői tekintéllyel a cikk megjelenése után? Akad-e még dolgozó ezután a gyárban, aki végrehajtja egyetlen csoportvezető utasítását? Küldöttséget választottak, három csoportvezető felkereste a szerkesztőt, hogy tudomására hozzák nemtetszésüket. Kifejtették: az ilyen elhamarkodott írásoknak a munkafegyelem issza meg a levét. Az is bolond, aki ezek után még vállalja a csoportvezetőséget. Míg a küldöttség tagjai beszéltek, a szerkesztőnek melege lett. Gondolkodott az ügyön és kissé megingott önbizalommal némileg igazat adott nekik. Nyomban közölte velük, hogy igyekszik jóvátenni a történteket. A szerkesztő elment a gyár- egységvezetőhöz, és segítségét kérte az újságcikkel megsértett csoportvezetői tekintély helyreállításához. A gyáregységvezető megértő ember volt és ígéretet tett, hogy a legközelebbi termelési értekezleten alaposan megmossa a művezető fejét. Szerinte ugyanis az illetékes művezető nem gyakorol megfehat elő, hogy lopják a festéket. A TERMELÉSI ÉRTEKEZLETEN természetesen jelen voltak a művezetők, végighallgatták a fejmosást, és megmosott fejüket csóválták. Másnap felkeresték a vezért és közölték vele, hogy a gyáregységvezető rombolja a művezetők tekintélyét. Vajon a jövőben akad-e olyan csoportvezető, aki hallgat arra, amit egy művezető mond? A vezér szórakozottan hallgatta a panaszt, de magában már eldöntötte, bizonyos mértékig igazat ad a művezetőnek. A legközelebbi gyáregységvezetői értekezleten kifejtette, nem tartja helyénvalónak az ügy ilyen elintézési módját. A bíráló megjegyzéseket mondják el lehetőleg mennél szűke bb körben. A termelési értekezlet nem arra szolgál, hogy azon oktalanul rombolják a művezetők tekintélyét. A gyáregységvezetők végighallgatták a vezért és jelenlétében nem merték csóválni a fejüket. Az értekezlet után azonban összeültek egy sörözőben, ahol annál szorgalmasabban csóválták. Jóllehet, a vezéren és rajtuk kívül más nem vett részt az értekezleten, mégis attól tartottak, hogy az eset kiszivárog, híre kel és ez súlyosan csorbítja majd a gyáregységvezetői tekintélyt. Elhatározták, hogy levelet írnak az országos lapnak, amelyben kifejtik: helytelenítik a vezér magatartását. Hogyan kívánhatják tőlük, hogy rendet tartsanak a gyárban, emeljék a termelékenységet, előkészítsék az új mechanizmust, ha a vezér ilyen meggondolatlanul csorbítja a gyáregység- vezetők tekintélyét. A LAP IGAZAT ADOTT a gyáregységvezetőknek, feltárta az esetet és megírta, hogy ilyen esetben mi a helyes vezérigazgatói eljárás. Semmi esetre sem az, hogy a vezér maga alatt vágja a fát és csorbítsa a gyáregységvezetők tekintélyét. A legkevesebb, amit el lehet várni egy vezetőtől, hogy legalább vezetni tanuljon meg. A vezérek elolvasták a cikket és az utolsó mondatnál már nyúltak a telefonért. Egymást hívták és a telefon-konzultációk után elhatározták hogy küldöttséget menesztetek a minisztériumba. Nem azért, mintha nem értenének elvileg egyet azzal: nem árt ha egy vezető tud vezetni. Elvileg az ügy eddig rendber, lenne, a cikk konkréten él ebben a formában mégis ári a tekintélyünknek és élesei felvetődik a kérdés: hogyar lesz a jövőben tekintélye a vezérnek a gyáregységvezetők előtt? A minisztérium közvetítette a panaszt. A nagy lap fő- szerkesztőjének melege leb és belátta, hogy az ügy minden jószándéka ellenére is túllőtt a célon. Közölte a minisztériummal: helyreállítja a sértett vezérek megcsorbult tekintélyét és lapjában megjelentet egy elvi cikket amelyben minden név, vag\ kategória megjelölése nélkül sötét színekkel és mély realitással kifejtik, hogy a tol- vajlás miért üldözendő és c tolvajokat súlyosan meg kel büntetni. A CIKK MEGJELENT, nag\ feltűnést keltett, a sok-sok olvasó között természetesen elolvasták a tolvajok is és csóválták a fejüket. Elvber, egyetértettek a törvénnyel amely a tolvajlást bünteti, d( a cikket ebben a konkrét formájában a maguk szempontjából elfogadhatatlannak tartották. Elhatározták, hogy ai igazságszolgáltatáshoz fordulnak védelemért, mert végtért nem lopják ők a tekintélyüket és hogyan merészel majd eg% ilyen cikk után egyetlen vállalat vagy munkaügyi osztály vállalkozni arra, hogj, őket munkába állítsa. Márpedig mi lesz az igazságszolgáltatással, ha ők munka nélkül maradnak? Kerekes Imre A ma képzőművészete a múzeumban TARtAT Gyermekkorunkból úgy emlékszünk a múzeumokra, mint ahol csak a régi tárgyak láthatók. Ma múzeumaink utolérik az időt s híven mutatják be egy-egy tájegység mai technikai és kulturális fejlettségét is. Természetesen sokszor nehéz eldönteni, mi az, ami fontos * jellemzője, vagy legjobb kifejezője mai életünknek. Legnehezebb a döntés a képzőművészetben, hiszen ma sokféle stílus, stílusirányzat képviselői működnek egyszerre. Sőt, egy helyen is. Míg régen a művésztelepeket a közös, vagy hasonló törekvések jellemezték, újabban, mint például Szolnokon, vagy Szentendrén, az egységet nem a stílusjegyekben vagy könnyen egy közös csoportba sorolható művészeti felfogásokban kell keresnünk. Ezt mutatja a szentendrei Ferenczy Károly Múzeumnak vasárnap megnyílt kiállítása is, mely az új képzőművészeti szerzeményeket mutatja be. Mintegy harmincöt festmény és grafika látható itt, az utóbbi két év szerzeményei. A falakon, az egység és sokféleség egyaránt megragadják a látogatót. A gondos válogatás, jó összeállítás és a kis terem ízléses, kulturált berendezése láttán természetes kívánság Szentendre képzőművészetének nagyobb állandó kiállítása. A múzeum a következő években ki is elégíti ezt az igényt. A felépülő két új épületszárnyban állandó otthonra lelnek a szentendrei ihletésű régi és új művek. E kis kiállítás képei a legkülönbözőbb felfogásokat mutatják s ezzel híven tükrözi az összeállítás a szentendrei művészet sokféleségét. Megtaláljuk a természetelvű, vagy hagyományos kifejezésmódokat épp úgy, mint a kubista, konstruktivista, absztrakt és különböző modern törekvéseket. Ugyanakkor érződik az a közös vonás, ami szükségszerűen adódik a hely azonos élményvilágából. Kántor Andornak színeivel is gyönyörködtető Szentendre vagy Művésztelep című művei épp úgy e táj szellemében fogantak, mint Boromissza Tibor Iz- bég című képe, Onódi Béla lírai önarcképe, Deli Antal folthatásokkal kifejező Művésztelep kertje, Gálffy Lola Szentendrei leánya vagy Herman Lipót „hagyományos” eszközökkel festett Bükkös patak partja című vászna. Ez utóbbit annál is inkább idézőjelbe kell tennünk, mert a művésszel beszélgettünk a kiállításon. Emlékezett rá, hogy 1929 nyarán festette ezt a művét s több képet is festett altkor Szentendréről. S úgy tervezi, hogy az idén újra eljön s készít néhány képet a mai városról. Vajon ezek is „hagyományosak” lesznek? Bizonyára épp úgy Herman Lipót-képek lesznek, mint a régiek. S épp úgy maiak lesznek, mint bármely fiatal modern művészünk munkája, noha idős mesterünk már több, mint hatvan éve végezte az Akadémiát. Múlt és jelen így karol egymásba s egyszer az ember előz, másszor a kor s a kettő húzza, vonja egymást előre. A maradandóság értékmérője a művészi igazság. Néhány stílusirányzat idővel majd kevésbé talál követőkre, egyes művekről később jobban kikristályosodik az a vélemény, hogy jobban fejezték ki korukat, mint a többi. Amint azonban most tanulságos, hogy az itteni és mai művészet sokféleségét látiuk, a későbbi kor számára is érték lesz, hogy az előző korszak itt a sokféleség egységében mutatkozik meg. Lőrinc Loránd
