Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-31 / 76. szám

1967. MÁRCIUS 31„ PÉNTEK nai JfECr KI ^íirfap 3 Kállai Évára emlékezünk A vészterhes 1942-es esztendő nyarán az »• laktanya úgynevezett hosszú szobájában Andrássy­hetelc óta ültek, falnak fordulva a letartóztatott kommunisták. A kínok háza volt ez akkor. A rabok megszokták a fájdalma­kat, amelyeket a csendőrnyomozók okoztak nekik; hozzá­szoktak a jajhoz, a sebekhez, még a közeli halál gondola­tához is. Mégis megdöbbentette őket, amikor egyik reggel belökte valaki az ajtót, és hosszú, fekete hajánál fogva vonszolt be egy eszméletlen nőt. — Ne tettesd magad! — kiáltotta a detektív, és bele­rúgott. — Beszélni fogsz! Kik voltak a társaid? A nő nem mozdult. Nő? Inkább gyereknek látszott. Vékony, sápadt kisleánynak. Az óriás csendőrnyomozó még egyszer belerúgott. Semmi. Behívta az orvost, az in­jekciót adott a lánynak, de ez sem hatott. Akkor letakar­ták csomagolópapírral. A többiek iszonyodva lesték a pa­pírt: moccan-e alatta az áléit test. A nyomozó bosszúsan legyintett: — Ez meghalt. így jár mindegyik, ha nem vallja be, kik a társai. Ebben a pillanatban nyöszörgés hallatszott. A csendőr is elhallgatott meglepetésében. így tisztán ki lehetett ven­ni a lány szavait: — Nem tudok semmit... nem mondok semmit... K i volt ez a bátor lelkű kislány? Kállai Éva nem volt már gyerek akkor: 25 esztendős, csak sokkal fiata- labbnak látszott. Négyéves mozgalmi múlt állt mögötte. A kommunista pártnak még nem volt tagja, csak rokonszen­vezett vele — talán éppen ott, a halál torkában edződött benne acéllá a meggyőződés. Az internálótáborban, a bör­tönben — amely az Andrássy-laktanya után következett — megszerezte a megfelelő elméleti tudást is. Amikor 1944. március 22-én — három nappal az ország német megszál­lása után — kiszabadult, nem törődve a hatalmassá lett veszéllyel, betegségével, azonnal jelentkezett: forradalmi munkát kért. Párttag lett. Életének vágya beteljesedett; nem kímélte magát ezután sem. Úgy dolgozott, ahogyan azt mindig elképzelte — ha kellett, éjjel, ha kellett, nappal — sokszorosította a párt titkos sajtóját, szervezte az ille­gális találkozókat... Amikor a főváros VIII. kerületét fel­szabadította a szovjet hadsereg, az örömtől könnyezve mondta a kerületi pártszervezet megalakulásakor: — Amit ezután megélek, ajándék. Az „ajándék”: 12 rövid év volt. Rövid, mert ez is tö- ** mérdek munkában telt el; nem is érzékelte az időt a nagy rohanásban, holott valóban egy életre való ese­mény sűrűsödött ezekbe az évekbe: volt párttitkár, és igazgató — végre egész napját a párt nevelő-szervező munkájának szentelhette. Férjhez ment, három szép gye­reke született. Csak azt sajnálta, hogy aránylag keveset lehet a családjával. Beiratkozott az egyetemre is, mert úgy érezte, többet kell tudnia. 1954-ben a Budapesti Párt- bizottságra került. Itt dolgozott az ellenforradalomig; az ellenforradalom alatt egyszer ment ki csak a pártházból, amikor megnézte otthon, hogy vannak a gyerekek, nem esett-e bántódásuk? Október 30-án az ellenforradalmárok ostrom alá vet­ték a pártházat. A lőszer elfogyott, az ellenség óriási túl­erőben volt. Mint a később elfogott huligánok elmondták, azzal a paranccsal törtek be a pártbizottság székhazába, hogy foglyot ne ejtsenek, végezzenek ki mindenkit. Meg kell szerezniük az iratokat, a névsorokat, amelyek alapján meg tudnak találni majd Budapesten minden egykori párttagot. Kállai Éva ezer és ezer budapesti kommunistát ismert. Eszébe jutott az Andrássy-laktanya, az őrjöngő el­lenforradalmárok, a lelki kín, hogy ne árulja el társait. S amikor már nyúltak utána a gyilkosok, hogy folytassák, ahol elődeik 1942-ben abbahagyták — leugrott a mély­ségbe. l/állai Éva megérte még, ha kórházban is, a forradalmi ' ' erők felülkerekedését, a gyors konszolidáció kezde­teit. A kórházi ágyon halt meg fél év múltán, ez a testi­leg gyenge, de akaraterejében, meggyőződésében hihetet­lenül erős asszony. Halálában is győzött: példáján gene­rációk nevelkednek tisztább emberré. Ha életben marad, ma lenne 50 éves. Máté György Kérdések — feleletek A tsz-nyugdíjtörvényről O Milyen ellátást, leap a tsz- tag, ha üzemi baleset éri? Üzemi balesetnek az a bal­eset minősül, amely a ter­melőszövetkezeti tagot a közös munka végzése közben vagy azzal összefüggésben éri. En­nek tekintendő az a baleset is, amely akkor következik be, amikor a tag a közös munká­val előállított termények és termékek feldolgozásával, ér­tékesítésével, illetve szállítá­sával foglalkozik. S végül üzemi baleset az is, amely a termelőszövetkezeti tagot munkába vagy onnan lakás­ra (szállásra) menet éri. A baleseti rokkantsági nyug­díj összege az egyéb okból megrokkant tsz-tag nyugdíjá­nál magasabb, s akkor is jár, ha nyugdíjévét egyáltalán nem szerzett. A baleseti rokkant­sági nyugdíj a III. rokkant­sági csoportban a havi át­lagjövedelem 50 százaléka, a II. rokkantsági csoportban 55 százaléka, az I. rokkantsági csoportban 60 százaléka. Ha az üzemi baleset követ­keztében megrokkant ter­melőszövetkezeti tag nyug­díjévét (nyugdíjéveket) szer­zett, a rokkantsági nyugdíj mértéke minden nyugdíjév után a havi átlagjövedelem egy-egy százalékával emelke­dik. (Pl. ha az üzemi balese­tet szenvedett és III. rokkant­sági csoportba tartozó tsz-tag, 10 nyugdíjévét tud igazolni, akkor rokkantsági nyugdíja a havi átlag jő vedel mének 50+ 10, vagyis 60 százaléka lesz). Annak a rokkant termelő­szövetkezeti tagnak, akinek rokkantságát az orvosi véle­mény szerint túlnyomó rész­ben üzemi baleset okozta, abban az esetben is baleseti j rokkantsági nyugdíjat kell megállapítani, ha az üzemi balesetből eredő munkaké­pesség-csökkenése egymagá­ban nem éri el a meghatáro­zott mértéket. ...... , A nyugdíjtörvény felsorolja azokat a betegségeket, amelyek foglalkozási betegségnek mi­nősülnek. A foglalkozási be­tegségben megbetegedett tsz- tag ugyanolyan elbírálás alá esik, mintha üzemi balesetet szenvedett volna. lg Bük kaphatnak kártala- j/f nitási segélyt, és baleseti járadékot? Kártalanítási segélyre az a tsz-tag jogosult, aki üzemi baleset, vagy foglalkozási be­tegség következtében kereső- képtelenné vált, de rokkant­ságának mértéke még nem ál­lapítható meg. A kártalanítási segély a keresőképtelenség i lyósítását _________ teljesítését t artamára, addig jár, ameddig az illetékes orvos megállapí­tása szerint a termelőszövetke­zeti tag állapota ki nem ala­kult. A kártalanítási segély havi összege a baleseti járadék alapját képező havi átlagjö­vedelem 65 százaléka. Ha a kártalanítási segélyt nem tel­jes naptári hónapra kell fi­zetni, egy naptári napra a ha­vi kártalanítási segély egy- harmincad részének forintra kerekített feszege jár. Ha a balesetet szenvedett tag állapota kialakult, s munkaképességének bizonyos százalékát — hosszabb időre, vagy véglegesen — elvesztet­te, munkaképesség csökkené­sének megfelelően baleseti járadékot vagy rokkantsági nyugdíjat kap. Rokkantsági nyugdíjat az igényelhet, aki­nek munkaképességcsökkené­se a 67 százalékot eléri vagy meghaladja. Akinek munka- képessége legalább 16 száza­lékban csökkent, baleseti já­radékot kaphat. A baleseti já­radék mértéke: 16—25 száza­lékos munkaképesség-csökke­nés esetén (1. fokozat) a havi átlagjövedelem 5 százaléka, de legalább havi 75 forint, 26—35 százalékos munkaké­pesség-csökkenésnél (2. foko­zat) a havi átlagjövedelem 8 százaléka, de legalább havi 90 forint, 36—49 százalékos munkaképesség-csökkenés ese­tén (3. fokozat) a havi átlag- jövedelem tíz százaléka, de legalább havi 135 forint, 50—66 százalékos munkaképesség­csökkenésnél (4. fokozat) a havi átlagjövedelem 25 szá­zaléka, de legalább havi 270 forint. © Milyen esetben korlátoz­zák a t&z-nyugdíj folyósí­tását? Azok a termelőszövetkezeti tagok, akik a termelőszövetke­zetben fizikai munkát végez­nek, a megállapított öregségi és rokkantsági nyugdíjat, va­lamint az öregségi munkakép­telenségi járadékot — füg­getlenül attól, hogy a termelő- szövetkezetben végzett mun­kájuk eredményeként milyen jövedelemre tesznek szert, — továbbra is korlátozás nél­kül megkapják. Ha a ter­melőszövetkezeti tag nem fi­zikai munkát végez, az em­lített nyugdíjat (járadékot) ad­dig folyósítják korlátozás nélkül, amíg a nyugdíjazás utáni teljesítménye egy nap­tári évben a 120 munkana­pot nem haladja meg. Ha a teljesítmény a 120 munkana­pot meghaladja, a nyugdíj fő­be lehet beszámítani. A pár­tolótagként eltöltött időt nyugdíjévként figyelembe venni nem lehet. © A járadékos lemondhat-e járadékáról, illetőleg át- cserélheti-e járadékát nyugdíj­ra? A járadékról lemondani nem lehet. Ha azonban a járadék­ra jogosultság valamilyen ok­ból megszűnik, például a munkaképtelenségi járadékos állapotában javulás követke­zik be és a volt járadékos űjabb nyugdíjéveket szerez, kérheti öregségi vagy rok­kantsági nyugdíj megállapí­tását. Ilyen esetben azonban azokat az éveket, amelyekre járadékot kapott és ezért nyugdíjjárulékot nem fizetett, figyelmen kívül kell hagyni. Kérelemre átcserélhető az 1967. előtt érvényben volt jog­szabályok alapján megállapí­tott járadék nyugdíjra olyan esetekben, amidőn a járadék igénylésekor nyugdíjat csak azért nem lehetett megálla­pítani, mert a figyelembe ve­hető nyugdíjévek között 2 évnél hosszabb, de 5 évet meg nem haladó megszakítás volt. Vége. Villanófény Rajzok Nem művészek megkapó gra­fikáiról, van szó, nem Ls gyere­kek színes ceruzarajzairól. Sok­kal prózaibb, de igen fontos rajzokról, azokról, amelyeket a munkás kap meg, hogy segít­ségükkel elkészítsen egy szer­számot, egy alkatrészt. Még mindig sok a baj, a rajzokkal. Pontatlanok, sokszor elnagyol­tak, s csak a félig kész szer­szám mellett derül ki, hogy a rajz készítője — a szerszámszer­kesztő — tévedett... A Szer­szám és Gépelem Gyárak por­kohászati gyárának szerszám­üzemében is többször tették szóvá a munkások, hogy: alak- hübb rajzokat kérnek. Van ja­vulás, de azért — maradt még javítanivaló. Itt is, meg másutt is. Mert nem elszórt, ritkán elő­forduló jelenség ez. Hasonló gondokról beszéltek munkások a Csepel Autógyár szerszám­gyárában is. A gondosság, a pontosabb munkára való ösztönzés, neve­lés lényeges dolog. Van azon­ban más is: jobban kell érté­kelni, becsülni anyagilag is a szerszámkészítésben dolgozó­kat, s magukat a szerszámké­szítőket is. Ma még a legtöbb esetben alig van valamelyes különbség a rendkívül kényes munkát végző szerszámkészí­tő, s a szériamunkán dolgozó esztergályos bére között. Ha­sonló a helyzet a rutinmunkát végző üzemtechnikus, s a szer­számszerkesztő technikus eseté­ben. A szerszám döntő tényező a termelésben: értéke is ehhez kell, hogy igazodjék. Nemcsak a pauszpapíron, hanem — bérlisták papírján is ... <m. ©.) AZ SZMT ÜLÉSÉN HALLOTTUK Negyedmillió biztosított Pest megyében 77 millió forint családi pótlékra Mennyi gyógyszert fogyasztunk? A Szakszervezetek Pest me­gyei Tanácsa tegnap elnökségi ülésen foglalkozott megyénk társadalombiztosítási helyze­tével. Az előterjesztett jelentés megállapítja többek között, hogy az elmúlt évben mind a társadalombiztosításban részt vevők száma, mind a különbö­ző szolgáltatásokra jogosul­tak száma emelkedett, az 1965. évi helyzethez viszonyítva, E ( szerint megyénkben az elmúlt év végére a biztosítottak szá­ma túlhaladta a 263 ezret. Nőtt a táppénzre jogosul­tak száma, illetve a kifizetett táppénzek összege is: 1966-ban csaknem 90 millió forintot fo­lyósított az igazgatóság. Még „mutatósabb” szám: az elmúlt év során a kettő és negyed milliót megközelítette a táp­pénzes, azaz a termelőmun­a 121^ munkanap : kából kiesett napok száma Alkatrész — kilós áron Hatéhoz a kimustrált gépekért Selejtbontó telep Cegléden Győrben, vagy Szarvason már jól ismerik — megyénk­ben sok helyütt még nem is hallottak róla, pedig Cegléden a Gépjavító Állomás egyik részlegeként működik az úgy­nevezett selejtbontó telep. Fel­adata: összegyűjti a kimustrált mezőgazdasági gépeket, traktorokat, kombájnokat, mo­torokat, teherautókat, munka­gépeket, elemeire bontja, s az­tán a használható alkatrésze­ket — kilós áron értékesíti. A bontótelep működéséről Légrádi László, a gépállomá­sok megyei igazgatója adott tájékoztatót. Elmondotta, a bontótelep másfél esztendeje dolgozik, az FM egyik utasítására hozták létre. Jelentősége sokkal na­gyobb mint első hallásra gon­dolnánk. A kiselejtezett gé­pekben, motorokban ugyanis jócskán található még hi­bátlan, vagy csekély fel­újításra szoruló olyan al­katrész, amely a hiánylis­tán szerepel. használhatatlan gépieket a ter­melőszövetkezetekből, állami gazdaságokból, javító üzemek­ből a ceglédi telepre. A komp­lett erőgépek kilójáért 3 forin­tot, a hiányos gépek kilójáért 2 forint 20 fillért fizet. Ugyan­így a kiselejtezett munkagé­peknek is megvan a szabott átvételi ára. Erdemes-e el- adniok a termelőszövetkeze­teknek ezeket a használhatat­lan gépeket? A megyei igaz­gató szerint feltétlen, hiszen egy MTZ típusú kiselejte­zett traktorért több mint 8000 forintot kap a gazda­ság. A bontótelep a használható alkatrészeket elárusítja — kedvezményes, kilós áron. Cegléden ilymódon bármelyik termelőszövetkezet vásárolhat alkatrészt. Tavaly több mint 17 ezer tonna súlyú különféle kiselejtezett mezőgazdasági erő- és munkagépet, teherau­tót vett át a telep, és mint már említettük, az ország leg­különbözőbb részéből jelent­keztek az ügyfelek. Kívánatos lenne, ha a megyei termelő- szövetkezetek közül is minél többen felkínálnák kiselejte­zett gépeiket, a ceglédi selejt- bontóknak. — sp — Állandó kiállítás nyílik Szentendrén Április 3-án déli fél tizen­kettő órakor állandó kiállítás ünnepélyes megnyitására ke­rül sor a szentendrei Feren- czy Károly Múzeum termei­ben. Ünnepi beszédet mond Hargitai Károly, a megyei ta­nács művelődésügyi osztályá- A bontótelep a saját költségén nak vezetője. A Táj és ember szállítja, vagy szállíttatja be a 1 Szentendrén és környékén cí­mű állandó kiállítás anyagát a természettudomány, a régé­szet és a néprajz anyagából állították össze. Egy héttel később, április 9- én délben ugyancsak Szent­endrén kerül sor a Ferenczy Károly Múzeum új képzőmű­vészeti szerzeményeinek kiál­lítására. követő hónap el­ső napjától a naptári év vé­géig szüneteltetik. Ha a termelőszövetkezeti öregségi nyugdíjas nem tag­ként dolgozik, hanem munka- viszonyt létesít, a nyugdíj fo­lyósítását arra a hónapra szü­neteltetik, amelyik hónapban keresete meghaladja az 500 fo­rintot. A kereset összegére való tekintet nélkül szünetel a nyugdíj folyósítása akkor, ha Pest megyében. A statisztika a családi pót­lék címen kifizetett összegek ugrásszerű emelkedését mu­tatja. Míg 1965-ben nem egé­szen 54 millió forintot, addig 1966-ban — a családi pótlék emelésének következtében — már csaknem 77 millió forintot folyósítottak. Említésre méltó kuriózum még: a megyében a személyenkénti gyógyszerfo­gyasztás értéke túllépte a 334 forintot, s ezzel kereken 22 fo­rinttal megelőztük a fővárosi gyógyszerfogyasztókat! Az SZMT elnöksége — e na­pirenden kívül — még a me­gye munkásvédelmi helyzeté­vel foglalkozott. (—ez) Táncoló úttörők csehszlovákiai körútja Több hetes izgalmas készü­lődés után ma délelőtt külföl­di útra indul a váci Madách Imre Művelődési Ház gyer­mek tánccsoportja. A táncoló úttörők műit évben szerepel­tek a szombathelyi Savaria nemzetközi versenyen; a mű­sort a televízió is közvetítette. Így jutott hírük túl az ország­határon. Kissné Kékesi Ilona tánctanárnő örömmel újságol­ta, hogy útjuk egyhetes időtar­tamú. Először a lévai kerület­ben levő Tolmácson mutatják be tudásukat a csehszlovák közönségnek egy ifjúsági ta­lálkozó keretében rendezett gálaesten. Ezt hatnapos szlo­vákiai vendégtúra követi. — p. r. — a nyugdíjasnak iparengedélye hasznot hajtó jogosít- $ .... s _ _ vagy ványa van. © Ha a termelőszövetkezeti i __ tagnak tsz-tagsággaj szer- s z ett bizonyos számú nyugdíjévé í és ezenfelül legalább 1« évi S szolgálati Ideje van, kérheti-e S R0 éves korában öregségi j nyugdíj megállapítását? Ez idő szerint férfi tsz-tag 1 részére a 65, nő részére a 60. | életévének betöltése előtt í öregségi nyugdíjat megállapí- $ tani nem lehet. Nincs azon- $ ban akadálya annak, hogy a ^ szóban lévő esetben férfinál | 60, nőnél 55 éves korban ál-| lapítsanak meg öregségi ^ nyugdíjat, de természetesen csak a szolgálati idők fi gye- lembevételével. Ebben az eset- § ben a termelőszövetkezeti tag- ^ sággal szerzett nyugdíjéveket ^ sem a megállapításkor, később figyelembe lehet. UJ TÁVCSŐ © sem ^ venni nemi Termelőszövetkezeti pár- S toló tagsággal lehet-e § $ eltöltött i nyugdíjévét szerezni? A pártolótagként időt — az új tsz nyugdíjtör- ^ vényben előírt feltételek mel-i lett — csak az öregségi, a 5 munkaképtelenségi és az özve-S gyi járadékhoz szükséges ter-S melőszövetkezeti tagsági idő- S A Magyar Tudományos Akadémia Csillagvizsgáló Intéze­tének Heves megyében működő piszkéstetői obszervató­riuma új, korszerű, 50 cm-es átmérőjű tükrös távcsövet vásárolt. A lencse nélküli távcsőben két tükörrendszer gyűjti össze a fényt, és 700-szorosára nagyítja a vizsgáit égitestet.

Next

/
Thumbnails
Contents