Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-31 / 76. szám

Elutazott Budapestről az NDK külügyminisztere Kállai Gyula, a kormány el­nöke csütörtökön fogadta Otto Winzert, a Német Demokra­tikus Köztársaság külügymi­niszterét Dr. Herbert Plaschke, az NDK budapesti nagykövete, Otto Winzemek budapesti tartózkodása alkalmából csü­törtökön ebédet adott Péter János külügyminiszter tiszte­letére. Otto Winzer külügyminisz­ter, Oscar Fischer külügy­miniszter-helyettes kíséreté­vel együtt csütörtök este eluta­zott Budapestről. A vendége­ket a Ferihegyi repülőtéren Péter János külügyminiszter, valamint a Külügyminiszté­rium több vezető munkatár­sa búcsúztatta. LONDON „Hirdetés" a Times-ban A londoni Times csütörtöki száma fél oldalt betöltő fize­tett hirdetésként közli 334 ki­magasló közéleti személyiség felhívását, amely Észak-Viet- nam bombázásának beszün­tetését követeli. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM ARA 50 FILLER 1967. MÁRCIUS 31, PÉNTEK Mca tartja alakuló ülését Pest megye tanácsa Kádár János átvette képviselői megbízólevelét A XIII. kerület országgyű­lési képviselői — köztük Ká­dár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára — csütörtök délután a kerületi tanács székházában átvették megbízólevelüket. Ebből az alkalomból a kerü­let tanácsi és népfrontveze­tői, továbbá a főváros képvi­seletében megjelent Németh Károly, a Politikai Bizottság póttagja, a Budapesti Pártbi­zottság első titkára és Barthos István, a Fővárosi Tanács VB. elnökhelyettese, s Angyalföld országgyűlési választókerületi bizottságainak elnökei és tag­jai meleg szeretettel köszön­tötték a párt Központi Bi­zottságának első titkárát és a kerület dolgozóinak többi kép­viselőjét. Kádár János a maga és tár­sai nevében közvetlen szavak­kal köszönte meg az üdvöz­lést, mindenekelőtt pedig a párt, a kormány, a Hazafias Népfront politikája iránti bi­zalmat, aminek a választáso­kon ismételten tanújelét ad­ták a XIII. kerület dolgozói. Ma délelőtt tíz órakor a Pest megyei Tanács épületé­nek dísztermében gyűlnek össze a választások óta első ízben a Hazafias Népfront listáján megválasztott megyei tanácstagok. Pest megye Ta­nácsának alakuló ülésén első­ként Barinkat Oszkámé, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának titkára, a választási elnökség elnöke tart beszámo­lót a választások lefolyásáról. Ezután kerül sor a mandá­// Amnesztia — a felesleges állóeszközök értékesítésére Tavaly novemberben jelent meg az OT és a PM 25. sz. közös rendelete, amely sza­bad kezet adott a vállalatok­nak a feleslegessé vált, vagy kihasználatlan állóeszközeik értékesítésére vagy selejte­zésére. A rendelet mentesítet­te a vállalatokat az admi­nisztrációs kötöttségektől, amennyiben ma csupán beje­lenteni kötelesek felettes szer­veiknek, ha valamilyen gép­től vagy berendezéstől meg akarnak szabadulni. Nincs kötelező előírás számukra, hogy eladják a gépet ha se­lejtezésre gondoltak, vagy for­dítva; s abba sem szól bele senki, hogy ha értékesítenek, akkor a gépet kinek adják el és mennyiért. A rendelet ugyanakkor az anyagi kon­zekvenciáktól is mentesítette most a gyárakat — egyelőre 1967 december 31-ig, — éspe­dig úgy, hogy selejtezés ese­tén az állóeszközök úgyneve­zett maradványértékét, (te­hát az állóeszköz teljes érté­kéből azt a részt, amelyet ér­tékcsökkenési leírásként a vál­lalat még nem fizetett vissza a_ népgazdaságnak) — nem kötelező a vállalati eredmény terhére elszámolni, így az idei selejtezés nem csökkenti a nyereséget, a nyereségré­szesedést. Ez az intézkedés több szem­pontból is a legjobbkor lá­tott napvilágot. Elsősorban azért, mert a vállalatoknak 1968 január 1-ig fel kell ké­szülniük az önálló gazdálko­dásra — gazdaságilag is. Te­hát miután a raktárakban a felesleges készletek feltárá­sával és hasznosításával már rendet teremtettek, most ren­det kell teremteniük a gépek és berendezések között is. Fe­lesleges készletekkel, felesle­ges állóeszközökkel indulni áz új gazdasági irányítási rendszerben számottevő gaz­dasági hátrányt jelentene bármelyik vállalatnak. Az idén még — hogy úgy mondjuk — „ingyen” megsza­badulhatnak a vállalatok azoktól az állóeszközöktől, amelyekre jövőre már csak ráfizetnének. A rendelet má­sik előnye abból adódik, hogy már ma körültekintő mérle­gelésre készteti a gyárakat, olyan elemzésre, amely nél­kül jól gazdálkodni, ered­ményt felmutatni az új gazda­sági mechanizmusban nem le­het. A könyvelések adatai sze­rint az iparban jelenleg tíz- milliárd forintra tehető a ki­használatlan állóeszközök ér­téke. Egyes szakemh ok becslései szerint, azonban ez az összeg jóval magasabb. A vállalatok elvégre nem szíve­sen vallják be, hogy a ren­delkezésükre bocsátott eszkö­zökkel milyen hatásfokkal gazdálkodnak. Amellett azon­ban ez a tízmilliárd csak az állóeszközök értéke, de meny­nyit költenek rájuk például állagmegóvási célból? Azután ezek az álló, vagy csak rész­ben kihasznált berendezések saját értéküknek többszörösét termelhetnék, ha folyamato­san dolgoznának. Először is azt kell eldön­teni, hogy a felesleges álló­eszköz (ha azt már eldön­tötték, hogy valóban felesle­ges) értékesíthető-e vagy egyszerűbb, ha selejtezik. Kézenfekvő például, hogy a speciális termelőeszközök ér­tékesítésére aligha gondol­hatunk. A fémmegmunkáló gépek nagy részét, a jármü­veket, motorokat, szállítóesz­közöket viszont érdemes piac­ra vinni. Igaz, teljesen el­avultat, rosszat már senkisem akar megvenni. Ilyenkor ma­rad a selejtezés. A népgazdaság számára elő­nyösebb az értékesítés, tehát ha valahol már nem hasz­nálható gép, másutt még hasznot hajthat. Itt első­sorban a mezőgazdasági és kisipari szövetkezetek jönnek számításba. Ezért a szakem­berek már foglalkoznak az­zal a gondolattal, hogy kü­lönféle előnyös hitelekkel fokozni kellene a szövetke­zetek vásárlókedvét. Ezt is érdemes most számba venni. Azután azt is — és ez a legfőbb érv az értékesítés mellett —, hogy az árbevé­tel teljes összege a vállalat­nál maradhat, és ezzel növel­heti a saját rendelkezésű be­ruházási alapot. Ha a selejtezés mellett dönt a vállalat, akkor még mindig marad két alternatívája. Nem köteles a gép maradványér­tékét eredménye terhére el­számolni, ám akkor ezt az értéket elvonják a saját ren­delkezésű beruházási alapjá­ból, tehát a holnap lehető­ségeit csökkenti. Ha viszont elszámolja nyeresége terhére, akkor ugyan csökken a nye­reségrészesedés ma, de hol­nap esetleg éppen ezért töb­bet fizethet majd, hiszen amit elvonnak a nyereségé­ből, azt visszakapja a saját rendelkezésű beruházási alap­ban. Van tehát választási lehe­tőség, s ezek között talán i legfontosabb, hogy ma kell-c a nagyobb nyereség vagy ho! nap. G. F. tumvizsgáló bizottság jelen­téstételére, majd dr. Sánta Anna, a Hazafias Népfront megyei titkára tesz javaslatot a végrehajtó bizottság létszá­mára és tagjainak megválasz­tására. Ezt követően a végre­hajtó bizottság megtartja ala­kuló ülését Végül a megyei tanácsülés megválasztja a ta­nács állandó bizottságainak elnökeit, titkárát és tagjait. Megalakult az újjáválasztott Fővárosi Tanács Kállai Gyula üdvözölte Budapest új „parlamentjét" Az újjáválasztott Fővárosi Tanács csütörtökön az új vá­rosháza dísztermében tartotta ünnepélyes alakuló ülését. A tanácsülés megválasztotta Újabb titokzatos gyilkosság New Orleansban? Garrison New Orleans-i ke­rületi ügyész szerdán másfél órán át hallgatta ki Layton Martenst, David Ferrie egy­kori lakótársát. Egy másik tanú, aki meg­szökött New Orleansból, ma­gasabb fokú bírósághoz for­dult és kérte, hogy semmisít­sék meg az ellene kibocsátott körözést. A tanú: Gordon No­vel New Orleans-i kocsmáros, ismeretlen helyről „levelez” a bírósági szervekkel. Nem akar megjelenni a New Orleans-i ügyészi hivatalban egy további tanú, a huszonkét éves Lillie Mae McMaines asszony sem, aki Nebraska államba mene­kült. Garrison ellene is körö­zést rendelt el. Szerdán este Garrison új­ságírók kérdéseire válaszol­va kijelentette: amióta a Kennedy-ügyben nyomoz, többször is megfenyegették, hogy megölik. Az utóbbi idő­ben az amerikai belbiztonsági szervek is felhívták a figyel­mét rá, hogy élete veszélyben forog. A hírügynökségek szerint a kerületi ügyész állandóan fegy­vert visel, lakóházát éjjel-nap­pal őrzik. ★ Csütörtökön reggel New Or­leans egyik külvárosában gya­korlórepülés közben lezuhant a Delta Air Lines egy DC—8 típusú repülőgépe. A gép pon­tosan a Hilton lnn szálloda egyik szárnyára zuhant. A sze­rencsétlenség következtében tűz ütött ki, s a környéken két háztömb hatalmas lángok­kal ég. A legfrissebb jelentések sze­rint a négymotoros sugárhaj­tású óriás gép próbaútján alig kilenc percet repült és újra leszálláshoz készült, amikor lefelé ereszkedve elsodorta négy háznak a tetejét, majd belefúródott a Hilton szálloda falába. A közvetlenül érintett négy szállodai szobában nyolc iskoláslány tartózkodott, s mindegyik a fürdőszobában igyekezett menedéket keresni. Itt érte őket a szörnyű halál. Az öttagú legénység — va­lamennyien pilóták — életét vesztette. Egyikük, George Piazza II. egyúttal jogász, s ügyvédje volt egy James Le- wallen nevű férfinek, aki va­lamikor David Ferrie szoba­társa volt. Ismeretes, hogy Garrison ügyész állítása sze­rint Ferrie ahhoz a csoport­hoz tartozott, amely New Or­leansban összeesküvést szőtt Kennedy elnök meggyilkolá­sára. Vietntuni Jelentés Egy amerikai katonai heli­kopter szerdán „tévedésből” rakétatüzet nyitott egy dél­vietnami falura, Quang Ngai várostól 56 kilométerre délke­letre. A „baleset” következté­ben a falu három lakója meg­halt, húszán megsebesültek és az elharapódzó lángnyelvek 21 parasztházat megsemmisí­tettek. A Guam-szigetről felszálló B—52-es stratégiai nehézbom­bázók a szerdáról csütörtök­re virradó éjszaka bomba­támadást intéztek a partizánok állásai ellen Quang Ngaitól 40 kilométerre délre és a kam­bodzsai határ közelében. A VDK elleni szerdai bom­batámadások során Hanoitól 43 kilométerrel északkeletre amerikai vadászbombázók megrongáltak egy nagy rak­tárépületet. Az amerikai ka­tonai szóvivő szerint Phan- tom-típusú vadászgépek el­süllyesztettek 12 észak-viet­nami bárkát. Két amerikai romboló foly­tatja a VDK partvidékének ágyúzását. a 15 tagú végrehajtó bizottsá­got, valamint a hét állandó bizottság elnökeit, titkárait és tagjait. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának el­nöke változatlanul Sarlós Ist­ván. Ezután Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a (Minisztertanács elnöke üdvözölte megalakulá­sa alkalmából a főváros új „parlamentjét”. A Minisztertanács elnöké­nek nagy tetszéssel fogadott beszéde után Sarlós István vb- elnök ígéretet tett, hogy a fő­város új vezető testületé min­den eszközzel elősegíti majd a Budapest fejlesztését, gyara­podását szolgáló tervek, prog­ramok megvalósítását, s az ülést bezárva, eredményeket, sikeres munkát kívánt a Fő­városi Tanács tagjainak. CSAK RÖVIDEN... AZ ELSŐ EGYIPTOMI- INDIAI ÉPÍTÉSŰ VADÁSZ- BOMBÁZÓ sikeres próbare­pülést hajtott végre. A SZOVJETUNIÓBELI SZIMFEROiPOL egyik iskolá­jában Kun Béla Múzeum nyílt. AZ ENSZ ADENI VIZSGÁ­LÓ BIZOTTSÁGA befejezte kairói tárgyalásait. A KINSHASAI KONGÓ ÉS AZ EAK felújította 1964-ben megszakadt diplomáciai kap­csolatát. BELPOLITIKAI VÁLSÁG robbant ki Görögországban, melynek következtében tegnao este lemondott a hivatalnok­kormány. Tizenhárom nap után megszűnt az olafömiés Csütörtökön az angol légi­erő gépei ismét rakétákkal lőtték, robbanó- és napalm­bombákkal bombázták a „Hét szikla” zátonyain felnyársalt Torrey Canyon tankhajó ron­csait. A szigetország délnyu­gati csücskénél kedd óta zaj­lik a különös „villámháború” az olajat árasztó roncsok el­Gromiko Kairóban Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter szerdán érkezett az Egyesült Arab Köztársaság fővárosába. Képünkön a kairói repülőtéren Gromiko (balról), mellette Mahmud Riad, az EAK külügyminisztere. Nasszer elnök szerdán este magánlakásán fogadta a Szovjetunió külügyminiszte­rét. Gromiko csütörtökön baráti légkörben megbeszélést folytatott Mahmud Riaddal, az EAK külügyminiszterével. len, amelyek nagy részét már víz borítja, de mind ez ideig elsüllyeszthetetlennek bizo­nyultak. A cél az, hogy fel­szakítsák a még 15—20 ezer tonnányi kőolajat tartalmazó tartályoka* és a roncsokból olyan tűzfészket képezzenek, amely biztosítaná a körülötte úszó kőolajtócsa folyamatos égését. Az „olajblitz” első két nap­ja alatt ötvennégy katonai gép összesen 98 darab ötszáz kilogrammos robbanóbombát, tizenhét rakétát, kétezer gal­lon (egy gallon kb. 4,5 liter) napalmot, 9500 gallon petró­leumot és hatvanezer gallon repülőbenzint zúdított a már töbhször felgyújtott, de újra és újra kialvó olajmáglyára. A legoptimistább becslések szerint eddig mindössze tíz­ezer tonnányi kőolajat sike­rült elégetni, összesen mint­egy 90—100 ezer tonna kőolaj sodródik hatalmas foltokban az angol és a francia partok felé. A festői szépségű Corn­wall szigetet a tengeren úszó olaj tömegeknek még csak kis töredéke érte el, máris kétszáz kilométeres hosszúságban be­szennyezte a szigetország leg­népszerűbb tengerparti üdülő­vidékét. Csütörtökön délután négy órakor befejezték a tankhajó roncsainak bombázását. A le­dobott bombák már nem gyúj­tották fel a roncsokat, ame­lyek közelében 13 nap óta most először nem észleltek olajömlést. Ma: heti • r és tv- műsor (2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents