Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-16 / 64. szám

1 MA: Tápióságon Tízéves a KISZ Ma este Tápióságon, a KISZ- helyiségben ünnepi megemlé- kézést tartanak a járás fiatal­jai a KISZ-szervezet megala­kulásának tízéves évforduló­ja alkalmából. Ünnepi beszé­det mond Árokszállási István, a járási KISZ-bizottság titká­ra. Nagyká tán TIT elnökségi értekezlet Április 9-én a tápiószelei Agrobotanikai Intézet látja vendégül a TIT megyei elnök­ségét. Itt tanácskoznak majd az egyetlen napirendi pontról: a nagykátai járás TIT-munká- járól. Ennek előkészítésére ül ma össze, délután fél 4-kor, a TIT járási elnöksége Nagykátán, a járási pártbizottság nagy­termében. ,7<ipiószele : Az idei volt a legszebb A tápiószelei Tápió mente Termelőszövetkezetben hagyo­mány a nők felköszöntése nők napján, minden évben emlé­kezetes ünnepség volt ez, de az idei talán túllett minden eddigin. Minden apró mozza­naton látszott a szövetkezet vezetőinek, az ünnepség ren­dezőinek szerető gondoskodá­sa. Megterített fehér asztal vár­ta az asszonyokat, lányokat a művelődési házban. Falusi Jó­zsef tsz-párttitkár mondott ünnepi köszöntőt, majd a ter­melőszövetkezet elnöke, Oláh József, méltatta a termelőszö­vetkezetben dolgozó nők ki­emelkedően jó munkáját. El­mondotta, hogy a legtöbb esetben példaként állítható a férfiak elé, rájuk mindig biz­ton számíthatnak. A legjobban dolgozó nőket jutalomban részesítették, majd baráti hangulatú uzsonna ke­retében beszélgettek el a ven­déglátók az ünnepeitekkel, mintegy 120 szelei asszonnyal és-.lánnyal. IV. ÉVFOLYAM, 21. SZÄM 1967. MÁRCIUS 16., CSÜTÖRTÖK Kevesebb a hízott sertés és a vágómarha Az elmúlt év felvásárlási mérlege A járási tanács végrehajtó bizottsága a közelmúltban fog­lalkozott a tavalyi felvásárlás eredményeivel. Hajdú Gergely csoportvezető beszámolójában elmondotta: a legjobb ered­ményt kenyérgabonából értók el, a tervezett 870 vagon he­lyett 1039 vagonnal vásá­roltak fel. A jó burgonyatermésből 310 vagonnyi helyett 480 vagonnal vásároltak. Jó eredményt ho­zott a napraforgó, s ami igen örvendetes, a tojás és a tej. A gabona felvásárlási árá­nak a felemelése is hozzájá­rult ahhoz, hogy a gazdaságok összes megtermelt kenyérga­bonájuk 62 százalékát elad­ták az államnak. Tavaly közepes volt a szőlő­termés, ez az egyik oka, hogy kevesebb bort vettek át a ter­melőktől, de a jelenlegi felvá­sárlási ár sem eléggé ösztönző. A nagykátai járásban tavaly közel 53 ezer hek­toliter bor termett, s ebből a gazdaságok és a gazdák csak 30 és fél ezer hektoli­tert adtak el az államnak. Jelentős az elmaradás a hí­zott sertés felvásárlásánál: kö­zel kétezer. Az okot itt is az árban, a tavalyi vírusos bél­fertőzés okozta elhullásban és a takarmányhiányban kell ke­resni. A termelőszövetkezetek tavaly 11 ezer darab ser­tést adtak el, a háztáji gazdaságok pedig közel 2 és fél ezret. Elmaradás mutatkozott a vá­gómarha és a vágóbaromfi fel­vásárlásánál is. Ez utóbbinál főleg az játszott közre, hogy a háztáji és kisegítő gazdaságok jóval kevesebb naposcsibét kaptak, mint amennyit igé­nyeltek. Az idei felvásárlási tervek csak a gabonából szabták meg az irányszámot: 1060 vagon kenyérgabonát vár az állam az idén járásunk mezőgazdaságá­tól. Jelenleg folynak a különbö­ző termékekre és állatfajták­ra a szerződéskötések. Előre­láthatólag gondot okoz majd a hízott sertés tervszámának teljesítése. A termelőszövetkezetek nem^ tartják jövedelmező­nek a sertéshizlalást, a jelenlegi felvásárlási árak mellett. Két termelőszövetkezet már fel is számolta hizlaldáját, il­letve kocaállományát. De más tsz-vezetők is kedvezőtlenül nyilatkoztak erről. A közös gazdaságok kocaállománya év­ről évre fokozatosan csökken, szövetkezeteinkben jelenleg közel 500 darabbal van keve­sebb, mint négy éve. Tavaly 11 ezer darabot értékesítettek, az idén ezzel szemben körül­belül csak 8 és fél ezerrel szá­molhatnak a felvásárlási szer­vek. A képviselő* és tanácstagjelöltek választási gyűlései A közelmúltban a nagyká- beszédet. Kókán Keszi József, tai járás területén úgyszólván a járási tanács vb-elnöke, Tá- mindenütt megtartották a vá- pióságon dr. Csicsay Iván, az lasztókerületek országgyűlési MSZMP Központi Bizottságá- képviselő és tanácstag jelöltjei nak munkatársa, megyei ta­gyűléseiket. Hírt adtunk már arról, hogy a hó elején Antal- fia Jenő, az MSZMP járási bi­zottságának első titkára mon­dott beszédet, öt követte Tá- piószecsőn a másik képviselő- jelölt, dr. Vámosi Erzsébet. Farmoson Kiss Tibor, a járá­si tanács vb-elnökhelyettese, Tápióbicskén Békési György, a járási tanács vb-titkára talál­koztak választóikkal. Ezt kö­vetően tartottak választási gyűlést Újszilváson, ahol Ki­rály Antal, a járási pártbizott­ság osztályvezetője mondott nácstagjelölt ismerkedett vá­lasztóival. Szentlőrinckátán Tóth Vilmos, a kátai állami gazdaság főkönyvelője, Tápió- szöllősön Árokszállási István, a KISZ járási titkára mondtak beszédet a választási gyűlése­ken. A szentmártonkátai gyű­lés szónoka Berényi György, a Hazafias Népfront járási titká­ra volt, Tápióevörgyén Czécsi János, a péceli pártiskola ta­nára és Tóalmáson oedig Pa­taki 'Márton, a járási pártbi­zottság titkára mondott vá­lasztási beszédet. KIRÁNDULÁS - SZÁRNYASHAJÓVAL Jól bevált TIT-programok A nagykátai 2. számú iskola a megyei KRESZ-versenyen Március 5-én került lebo­nyolításra a nagykátai járási KRESZ-verseny. összesen öt csapat rajtolt két-két részt­vevővel. Érdekes, hogy a nagykátai 1. sz. iskola öt embert nem tudott szerezni. Ezért csak egyénileg indul­hattak. Az öt résztvevő csa­pat: Tápióbicske, Tápiószől- lős, Kóka, Alsó-Egreskáta és a nagykátai 2. sz. iskola. Szo­ros küzdelem folyt a ponto­kért. Végeredményben nagy nehezen a nagykátai 2. számú iskola győzött 21 ponttal. Utána Tápíószől- lős következik 20 ponttal, majd Tápióbicske 19 pont­tal, Kóka 17 ponttal, Alsó- egreskáta 14 ponttal. A győz­tes csapat tagjai: Marton Károly, Szűcs László, Lu­kács József, Patócs László és Zsemle Gyula. Érdekes, hogy három bicskei lány is részt vett a versenyen és igen szép eredményt szereztek, különösen kitűnt Molnár Erika. Végeredményben te­hát a nagykátai 2. sz. iskola képviseli járásunkat, majd április 9-én a megyei KRESZ- versenyen. Zsemle Gyula, Nagykáta 1400 éves ezüst tintatartó A keszthelyi Balaton Mú­zeum munkatársai a város határában megkezdték egy késő római kori temető fel­tárását. Az egyik sírban VI. században élt fiatal diákot te­mettek el; erre utal a melléje helyezett számos tárggi emlék, köztük — valószínűiéit a ha­lott kedvenc tárgya — ezüst- tinta tar tó ja is. A TIT járási szervezete az elmúlt évekhez hasonlóan idén tavasszal és a nyáron is, nagyszabású országjáró kirán­dulásokat szervez. Két út idő­pontja már elhatározott. Má­jus 12-én Visegrádra indul különvonat, illetve különhajó. Iskolai tanulókon, nevelőkön és szülőkön kívül más mun­katerületen dolgozó felnőttek is jelentkezhetnek az általá­nos iskolák igazgatóinál. Június 11-én Sirály szár­nyashajót bérel a TIT, ez Ko­máromba viszi a kirándulókat. Rövid ideig Győrben is kiköt­nek. Májusra még egy kirándulás terveiről van szó, egy 300 sze­mélyes különhajó Rácke vére indulna. Az előzetes érdeklő­déstől teszik függővé azt az in­dítást. A TIT járási szervezeténél elmondották: módjuk és lehe­tőségük van kedvezményes ki­rándulások szervezésére kü­lönböző szervezetek, termelő- szövetkezetek, -intézmények, csoportok részére is. Kérik az ez iránt érdeklődőket, hogy ke­ressék meg a TIT-et, időben. Óvodából az iskolába Országos szintű értekezletek, tudományos tanácskozások témája az óvodából az iskola első osztályába kerülő kisgyer­mekek problémája. Az óvónők, a tanítónők célja az lenne ez­zel kapcsolatban, hogy a mindig jelentkező zökkenőket kikü­szöböljék. Járásunkban túlléptek az elméleti síkon, intézkedések történtek a közelmúltban. Egyelőre három községben, Nagy­kátán, Tápiószelén és Tápiószecsőn, rendezett a járási óvodai és alsótagozatos felügyelet cserelátogatásokat, szakmai to­vábbképzéseket. Első feladatul a testnevelést vizsgálták az óvodában s az első osztályban, s azt, miként épül a két tanterv egymásra. Az óvoda elsődleges célja itt az, hogy az iskolai munkának jól megfelelő testi felépítésű gyermekeket neveljen. A hónap végén szintén testnevelési foglalkozást tartanak Kókán és Farmoson az óvónőknek, s az l. és II. osztályt ta­nító nevelőknek az óvoda nagycsoportjában. A látottakat közösen értékelik. TIT-konferencia a pályaválasztásról és a munkaerő-gazdálkodásról Az új gazdasági mechaniz­mus előkészületi stádiumá­ban különösen fontos téma­ként vetődik fel a szakmun- kaerő-utánpótlás kérdése, a fiatalok helyes pályaválasztá­sa. E gondolat jegyében hí­vott össze országos konferen­ciát — közösen a Munka­ügyi Minisztériummal — a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. A Kossuth Klub­ban kedden kezdődött meg a kétnapos tanácskozás. Dr. Rózsa József, a Mun­kaügyi Minisztérium főosz­A megyei tanácsba jelöltük: DR. KÁRPÁTHY ERVIN rettel” végezte el. Egy évig a dunaújvárosi kórház belgyó­gyászatán dolgozott, majd sa­ját kérésére Pándra helyeztet­te magát. Pándra, ahol az egészségügy eléggé elmaradott volt. Egy példa: A megérkezése utáni első vöröskeresztes összejövetelen, ahova őt is „meghívták”, raj­ta kívül senki sem jelent meg. — Akkor még — mondja —, mint pesti embernek, szokat­lan volt az új környezet, a fa­lu, a falusi ember, akiktől az­tán azóta nagyon sokat tanul­tam. Újjászerveztük a Vörös- keresztet a faluban: 1964-ben a véradáson már több mint kétszázan jelentek meg. — Igyekeztem javítani az egészségügyi helyzeten is. rAtrssmrsssssssssAmrsssssssssfSjmsssss/-. Nemcsak a községbeli házak­nál, hanem a „Dankó telepen” is rendszeres ellenőrzést tar­tottam. Egy mondat lebegett mindig előttem: a beteg érdeke a legfőbb törvény. — Munkám azóta is leköt. Pánd és Káva orvosa vagyok, s nagyon sokoldalúnak kell lennem, erre kényszerít az élet. Van itt minden, a foghúzástól egészen a szülésig. — Két gyermekem közül a i leányomra kétszeresen büszke : vagyok, úgy adódott, nekem ; kellett elősegítenem a születé- ^ sét... | — Most már megszoktam itt, 5 és megszerettem az embereket $ örülök, hogy ők is bíznak ben- 5 nem. Ha 'megválasztanak me- ^ gyei tanácstagjuknak, akkor ^ munkám kibővül. Pánd mel- ^ lett Bicske lakóit is képvise- ^ lem majd, s a bizalmat meg ^ szeretném hálálni. Ismerem az § ottani gondokat, az ivóvízellá- ^ tás nehézségeit, a járdák és ^ utak helyzetét, a cigánytelep­pel járó gondokat. Szeretném ^jobban megismerni a bicskei pépet és vezetőit is. $ Az ígérgetés nem kenyerem pzt szeretném, ha tetteim be­szélhetnének helyettem. S . . . * — papai — TAVASZ A HATÁRBAN (Gebora László rajza) tályvezetője tartott referá­tumot. Egyebek között utalt arra, hogy viszonylag meg­nyugtató módon formálódik a falusi fiatalok elhelyezke­dési lehetősége, mivel a kö­zelmúltban foganatosított fon­tos intézkedések hatására növekedni fog a vidék, a fal­vak „otthontartó” ereje. Az ipari tanulók képzésében re­mélhetőleg javulnak a kö­rülmények a közös tante­rem-gazdálkodás helyes gya­korlatával. Az elkövetkezendő években — a számítások szerint — kö­rülbelül százezer új női munkaerő foglalkoztatásával is lehet számolni, mivel a gyermekgondozási segélyt igénybe vevő nődolgozók he­lye „felszabadul” a termelés­ben — mondotta. VISONTA Gépóriás A visontai külszíni fejtéső szénbánya előkészítő mun­kálatainál az idei nyáron kü­lönleges méretű gépet helyez­nek üzembe. Az óriás gép nem­csak méretében, hanem telje­sítményében is többszörösen felülmúlja eddigi ismert ha­sonló rendeltetésű gépeket Az önjáró marótárcsás kot­rógép haladási sebessége is figyelemre méltó. „Saját lá­bán” percenként 360 méteres sétára képes és közben na­ponta 30 000 köbméter földet távolít el a bánya nyitó árká­ból. MOZIMŰSOR Tápiószele, ma: szünnap, pén­tektől vasárnapig: A lányrabló. Tápiószentmárton, ma: Égiháború, szombaton: Aranykezű Mária. Tá- piógyörgye, szombaton: Szélvihar. Szentmártonkáta, ma: örvényben, szombaton: A negyvenegyedik. Tápiószecső, ma: Lépések az éj­szakában, szombaton: Nem szok­tam hazudni. Szentlőrinckáta, ma: Szerelem a megfelelő idegennel, szombaton: Beszéljünk a nőkről, ifjúsági előadás: Mici néni két éle­te. Pánd, szombaton: Szárnyas Fifi. Tápióbicske, ma: Egyetemis­ták, szombaton: Házasság feltétel­lel, ifjúsági előadás: Vidám uta­zás. Tápióság, ma: Nyomoz a vő­legény, szombaton: Az első esz­tendő. Tápiószőllős, ma: Szakadék felett, szombaton: A párizsi Notre Dame. Farmos, ma: Idegen ágyak­ban, szombaton: Sok hűség sem­miért. ifjúsági előadás: Jánosik I—II. Kóka, ma: Rangon alul« szombaton: Hűség. f A járás legkisebb községé­nek, a mindössze 1959 lakost számláló Pándnak dimbes- dombos utcáit járom, és az orvost, az új megyei tanács­tagjelöltet keresem. „A mi orvosunk”, mondják róla az emberek, s a szemük­ben ott bujkál a ki nem mon­dott büszkeség. A lakosság ha­mar megszerette a hat éve Pándon működő dr. Kárpáthy Ervin orvost. Ez pedig ebber a faluban, ahol majdnem min­denki rokon egymással, nagy szó, itt nehezen fogadják be az idegent maguk közé. Újpesti münkásszülők gyer­mekeként küzdötte fel magái az egyetemig, ahol az általános orvosi fakultást a bizonyítvány tanúsága szerint „teljes dicsé-

Next

/
Thumbnails
Contents