Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-16 / 64. szám
Pt irr me eras 1967. MÁRCIUS 16., CSÜTÖRTÖK A súlyemelők első lépései Hazánkban nemcsak népszerű, de nagyon eredményes is a súlyemelés. Megyénkben ez a sportág mostoha gyereknek számított, inkább csak papíron működtek a szakosztályok. Az újjászervezett szövetség a sportág fellendítését tűzte ki célul. Ennek jegyében zajlott le a megyei III. osztályú és ifjúsági • bajnokság. A viadalt eredetileg Budaörsre tervezték, ők azonban lemondták a rendezést, végül a Bp. Építők Szemere utcai helyiségében vetélkedtek a sportolók. Néhány súlycsoportban foghíjas volt a mezőny, de kezdetnek a mostani létszám sem volt rossz. A verseny megmutatta, tehetséges fiatalok vannak megyénkben. A hét végén ismét porondra lépnek az erős fiúk. Az országos vidéki III. osztályú bajnokságot a fővárosban a Gyömrői úti Dinamó-teremben bonyolítják le. EREDMÉNYEK Ifjúságiak: Pehelysúly: 1. Lovas! Gyula (Ráckeve), 150 (57,5, 52,5, 80). Könnyűsúly: 1. Abóczy László (GEAC) 245 (80, 75, 90). Váltósúly: 1. Farkas Imre (Aszódi Gimnázium) 235 (75, 70. 90), 2. Schneider Aladár (Ráckeve) 232,5 (70, 65, 97,5), 3. Nagy Sándor (Budaörs) 230 (75, 65, 90). f Felnőtt in. osztály: Pehelysúly: 1. Molnár Sándor (Abony) 200 (60, 55, 85). Könnyűsúly: 1. Ablonczy Dániel (GEAC) 306 (95 , 85, 125), 2. Bonhardt László (Ráckeve) 210 (60, Országos Söripari Vállalat FELVÉTELRE KERES férfi betanított és segédmunkásokat állandó munkára. Munkásszállás van. Jelentkezés: Budapest, X. Maglódi út 17. Munkaerőgazdálkodás. Felvételre keresünk: FÉRFI MUNKAERŐKET OVEGCSISZOLÁSRA három műszakra teljesítménybérben. Jelentkezés: 8—16 óráig az Egyesült Izzó TV Képcsőgyár felvételi osztályán. Vác, Honvéd u. 21 /23. 65 , 85), 2. Bagi Sándor (GEAC) 205 (65, 60, 80). Váltósúly: 1. Szilágyi Ferenc (Ráckeve) 272,5 (87,5, 80, 105), 2. Percze József (GEAC) 240 (80, 75, 85). Középsűly: 1. Kirchner Bálint (Ráckeve), 277,5 (100, 77,5, 100), 2. Hessz László (Budaörs) 250 (80, 75, 85). Nehézsúly: 1. Pásztor Imre (GEAC) 267,5 (80, 82,5, 105), 2. Varga István Budaörs 240 (70, 72,5, 97,5). Képünkön a könnyűsúlyú megyebajnok: Ablonczy Dániel —reitter— Szombaton: Gödöllő—N agy körös döntő A labdarúgó ifjúsági Egyesületi Kupában a döntőbe jutásért mérkőztek a csapatok: Nagykőrösi Kinizsi—Érd, 5:2, Váci SE—Gödöllői Vasas 1:2. A szombati döntőben Gödöllő 14.30 órai kezdettel a Nagykőrösi Kinizsit fogadja. Döntetlen Tatabányán, győzelem Diósgyőrben /SSSSSS/SSSSSSSSS/SSfSSSSS////// Serdülő tornászbaj nők ság Szerdán két nemzetközi labdarúgómérkőzést játszottak. A Tatabánya—Fiorentina KK találkozón Szabó, illetve Hamrin góljával l:l-es döntetlen született. Két hét múlva lesz Olaszországban a visz- szavágó, s a szerdai eredmény •alapján kevés az esélye a magyar csapatnak a legjobb négy közé jutáshoz. Sokkal Jobban rajtolt a magyar ifjúsági válogatott az UEFA selejtezőn. Diósgyőrben 2:0-ra nyert Csehszlovákia ellen, s ez jelentős előnynek számít a prágai visszavágóra. Nagykőrösi birkózósikerek Cegléden Öt aranyérem a seregszemlén £ s A lányoknál ceglédi, a fiúknál nagykőrösi sikerek jellemezték a serdülő I. osztályú megyei tornászbajnokságot. Lányok: 1. Kerekes Katalin _ _. _____ _____ 1 44,4 2. Bunkóczi Éva (Cég- 1 kért. Legjobban a körösiek szere- | Autó), 2. Tóth Szálkái (Nagykő- . ' ' ' O peltek v»Ko\ O Ooiino /rrarrl ÓH\ Cegléden hat sportkör negyven I 2. Szilágyi (Csepel Autó), 3. Oroszbirkózója vetélkedett szabadfogás- ki (Dunakeszi Vasutas), ban a felnőtt megyebajnoki címe- Félnehézsúly: 1. Major (Csepel léd) 140.4, 3. Siroki Klára (Nagykőrös) 138.2, 4. Tóth Katalin 137.8, 5. Etédi Judit (Cegléd) 137.5, 6. Fábik Magda (Nagykőrös) 129.8. ( Fiúk: 1. Sebestyén Gábor 224, 2. Donáth Ferenc 220,8, 3. Petrik József (Nagykőrös) 220.4, 4. Sápi László (Cegléd) 215.4, 5. Zsoldos Zoltán 211, 6. Faragó Sándor (Nagykőrös) 198.3. Lepkesúly: 1. Öcsai S. (Cegléd), 2. Paras (Nagykőrös), 3. Csizmadia (Abony). Légsúly: 1. Babesányl (Abony), 2. Bakai, 3. Szigeti (Nagykörös). Pehelysúly: 1. Romkó (Nagykőrös), 2. Mészáros (Abony), 3. Hliva (Dunakeszi Vasutas). Könnyüsúly: 1. Papp (Nagykőrös), 2. Bakos (Cegléd), 3. Földi (Aboúy). Váltósúly: 1. Gulyás (Nagykőrös), 2. Magyar (Abony), 3. Varga (Nagykőrös). Középsúly: 1. Csábi (Nagykőrös), A másik fronton is vereség A hét véigén két sportágban mérkőzött Pest megyei csapat a Kőbányai Lombikkal. Mint ismeretes, a Pilisi Bányász NB Ill-as labdarúgó-csapata otthonában váratlan 2:l-es vereséget szenvedett a Lombiktól. A férfi NB II-ben a Ceglédi Építők tekecsapata Kőbányán kezdett és 6:2 (2568:2497) arányban alulmaradt a hazaiakkal szemben. A hét legjobbjainak sorában a ceglédi Pákozdi 452 fával hatodik. A Bp. Honvéd által a, szurkolók részére tavaly kiírt sportszerűségi versenyt értékelték. Ezúttal is a Tatabányai Bányász drukkerei bizonyultak a legsporíszerűbbeknek és ezzel megvédtek előző évi elsőségüket. 2. Vasas, 3. MTK, 4. Csepel, 5. Bp. Honvéd, 6. Ü. Dózsa, 7. Győri V. ETO, 8. Ózdi Kohász, 9. Dorog 10. Salgótarján, 11. Dunaújváros, 12. Ferencváros, 13. Pécsi Dózsa, 14. Diósgyőr. Továbbra is nyeretlenül A sakk OB II Keleti csoportjában a negyedik fordulót játszották: Ganz-MAVAG—Aszódi Vasas 9,5:2,5. Az aszódlak még nyeretlePEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, vm„ Somogyi Béla u. 8. H. em Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépíró szoba U órától 12 óráig 140—449 18 órától 21 óráig 140—447 Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—462, 141—250 Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Magyal Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. nck a csoportban, Igaz, eddig a legerősebb ellenfelekkel találkoztak. A Pest megyei csapat továbbra is az utolsó előtti helyen áll 13,5 ponttal, a 10,5 pontos Külker; SC zárja a sort. A több hetes kubai vendégszereplésre vasárnap elutazott magyar vízilabda válogatott kedden megérkezett Havannába. Labdarúgó NB III eszakközep csoport 1. Mizserfa 1 1 — _ 2 :0 2 2. Jászb. V. 1 1 — — 1:0 2 Gödöllő 1 1 — — 1:0 2 Pásztó 1 1 — — 1:0 2 Z.-pálf. B. 1 1 — — 1:0 2 Volán SC 1 1 — — 3:1 2 7. B.-gya.rm. MÁV 1 1 — — 2:1 2 8. Bp. Postás 1 — 1 — 1:1 1 K. Sörgyár 1 — 1 — 1:1 1 10. ÉRDÉRT 1 — 1 1:2 — 11. Bag 1 — — 1 1:3 — 12. B. Dózsa 1 —i — 1 0:1 — Aszód 1 —. — 1 0:1 — Testvériség 1 — — 1 0:1 — Z.-pálf. Ép. 1 — 1 0:1 — 16. Ikarus 1 — 1 0:2 — DUNA MENTI CSOPORT 1. M. Kábel 1 1 — _ 2 :o 2 2. Váci SE 1 1 — — 1:0 2 3. K. Lombik '1 1 — — 2:1 2 4. K. Húsos 1 1 — —; 3:2 2 5. Ny.-újfalu 1 — 1 — 0:0 1 Traktorgyár 1 — 1 — 0:0 1 Z. Danuvia 1 — 1 — 0:0 1 XV. kér. Vasas 1 — 1 — 0:0 1 Gázművek 1 — 1 — 1:1 1 UFC 1 — 1 — 1:1 1 K. Tűzálló 1 — 1 — 1:1 1 Tokod 1 — 1 — 1:1 1 13. L. Fonó 1 — 1 2:3 — 14. Pilisi B. 1 — — 1 1:2 __ 15. Alumínium 1 — 1 0:1 _ 16 . Tököl 1 — 1 0:2 — MOZIMŰSOR CÉG L ÉD III. 16—19. 20 — 22. »» 23-26. »» 26. M 27-28. »* 29. U N A K ESZ III. 17-19. »> 20 — 21. ti 24 — 26. »» 27 — 28. SDÖLLd III. 16 — 19. »I 20 — 22. *» 23 — 26. • » 27 — 29. AGYKORO III. 16-19. * 20 — 22. »* 23-26. >> 26-27. »* 27-29. Z E N T E N D III. 16 — 19. 20 — 22. ** 23 — 26. »» 27-29. SZABADSÁG Betyárok (széles, román) Finom kis háború (széles, román— francia) A hóhér (széles, spanyol —olasz, Csak 16 éven felüliek látogathatják. Vasárnap az első előadáson: A rövid emlékezet (francia) iKatonalányok (széles, olasz —francia). Csak 16 éven felüliek látogathatják. Robin Hood új kalandjai (széles, angol) VÖRÖS CSILLAG A Mona Lisa tolvaja (széles, olasz— francia) A 26 hős (széles, szovjet) Aranysárkány (széles, magyar) Hölgyek és urak (széles, olasz—francia). Csak 16 éven felüliek látogathatják. Szevasz, Vera (széles, magyar) Katonalányok (széles, olasz —francia). Csak 16 éven felüliek látogathatják. Sellő a pecsétgyűrűn I — II. rész (széles, magyar) Türelem játék (széles, angol) ARANY JANOS Finom kis háború (széles, román—francia). Láthatatlanok (széles, szovjet) Katonalányok (széles, olasz —francia). Csak 16 éven felüliek látogathatják. Az első előadáson: Napfény a jégen (magyar, széles) A hóhér (széles, spanyol —olasz). Csak 16 éven felüliek látogathatják. Autót loptam (szovjet) Szevasz, Vera (magyar) Finom kis háború (román — francia) Othello Gyulaházán (magyar) VÁSÁROLJON A FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET RUHÁZATI BOLTJÁBAN! rös), 3. Szűcs (Cegléd). Nehézsúly: 1. Asztalos (Abony), 2. Dányi (Nagykőrös), 3. Darászi (Manor). Pontversenyben 1. Nagykőrösi Kinizsi 34, 2. Abony 18, 3. Ceglédi Vasutas 9, 4. Dunakeszi Vasutas 2, 5. Monor 1, 6. Ocsa pont nélkül. ★ Az országos seregszemlén —, amely egyrészt válogató volt, az ifjúsági világbajnokságra — kötöttfogásban 94, szabadfogásban 89 fiatal vetélkedett. Kötöttfogás. 17 évesek. Pehelysúly: ... 3. Hering (Ceglédi Vasutas). Nagyközépsúly: .. .3. Bo- czi (Monor). 18 évesek. Kisváltósúly: ... 2. Gönczöl (Abony). Nagyváltósúly: 1. Petrezselyem (Abony). Szabadfogás: 17 évesek. Pehelysúly 1. Valkó (Abony). Nagyközépsúly: 1. Hernek (Abony), 2. Dóka (Dunakeszi Vasutas). Nehézsúly: 1. Varga (Ócsa). 18 évesek. Légsúly 1. Kramm (Dunakeszi Vasutas). Kisváltósúly: ... 2. Ullmann (Csepel Autó). Mint látható elsősorban szabadfogásban —, ahol lényegesen magasabb volt a színvonal, mint kötöttben — tettek ki magukért a Pest megyeiek. Az öt aranyérem közül négyet ebben a fogásnemben szereztek. 4 ír* | II • 1 II 'ssssssssssss/s/ssssssssssssssss/ss/s/sss. Ez volt, ez lesz a sakkozóknál A megyei egyéni sakkbajnoksá- gon a X. fordulóból csak három játszma került sorra: Molnár— Fodor 1:0, Rámory—Peller 1:0, Sziván—Lugosi függő. A IV. forduló két találkozója: Valentinyi—Grósz függő. Lugosi— Dózsa dr. 0:1. Megyei CSB V. forduló: Pilisi Bányász—Abony 9:1. A Váci Vasutas—KEFÉM találkozóra a vendégek nem utaztak el. Ma folytatódik a X. forduló, a következő párosításban: Valentinyi—Magyar, Papp—Dózsa dr., Grósz—Láng P., Láng ö.—Herczeg, Valerij Brum el, a világ legjobb magaisugrója, a 228 cm-es világcsúcs birtokosa a moszkvai rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette: „Orvosomnak az a véleménye, hogy egy év múlva ismét versenyezhetek”. Mint ismeretes, Brumel 19ü5. októberében motor- kerékpár szerencsétlenség alkalmával törte el jobb lábát. FIGYELEM! Az EM. 25. sz. Állami Építőipari vállalat Bp. XXI. kér. (Csepel) Kiss János altábornagy u. 19—21. FELVESZ PEST MEGYEI MUNKAHELYEIRE kubikos és segédmunkásokat, villanyszerelőt, víz* és központifűtés-szerelőt, festőt, üvegest, bádogost, lágy és keménytetőfedőt, épületlakatost, vasbetonszerelőt, géplakatost Jelentkezés a fenti elmen a munkaerőgazdálkodáson. Tanácsi Igazolás szükséges, munkásszállást, üzemi étkezést és különélést biztosítunk a dolgozók részére. Férfi és női segédmunkásokat, kubikosokat, ácsokat, vasbetonszerelőket, festőket, asztalosokat, teljes brigádokat is keresünk felvételre. Kőművesek mellé férfi segédmunkásoknak szállást biztosítunk. Jelentkezés: „Április 4” Magasépítő Ktsz. Budapest VIII., Auróra u. 23, Rendeljen modem vonalú. szépen megdolgozott, tartós sírkövet. Pontos határidőre szállítom. Hívásra fényképekkel megyek. (Pontos cím.) Csajbók László kőfaragó mester, Szigetszentmiklós, Kórház u. 1. __________ G yönyörű rekamiéK, fotelok, székek készen. részletre kaphatók. Bpest, Majakovszkij u. 39. Kárpitosnál_________ B udapesti másíélszo- bás főbérleti lakást cserélek kecskeméti hasonlóra. „Napfényes 58 710” jeligére, Felszabadulás téri hirdetőbe. A Lang Gépgyár FELVÉTELRE KERES VIDÉKI szerelési munkákká szerkezeti lakatosokat, villanyszerelőket, hegesztőket, géplakatosokat, segédmunkásokat. KERESÜNK TOVÁBBÁ BUDAPESTI, TELEPHELYÜNKRE horizontál és csúcsesztergályosokat, marósokat, fúrásokat, villanyszerelőket, szerkezeti lakatosokat, darukötözőket és segédmunkásokat. Jelentkezés személyesen: Budapest XIII., Váci út 152. Munkaerőgazdálkodás. ÉM Betonelemgyártó Vállalat Szentendrei Betonárugyára éjjeliőrt keres felvételre. Nyugdíjasokat nem alkalmazunk. Munkás- szálló és üzemi étkezés van. Tanácsi igazolás szükséges. Felvétel személyes jelentkezés esetén: Szentendre, Dózsa György út 34. _________________ É M Betonelemgyártó Vállalat Szentendrei Betonárugyára — váci telepére —- több éves gyakorlattal rendelkező lakatos szakmunkásokat keres azonnali belépésre. Tanácsi igazolás szükséges. Felvétel személyes jelentkezés esetén: Vác. Kisrét dűlő 1. (Fortegyár és váci kisállo- más mellett.) Az 1. sz. AKÖV AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ rakodókat budapesti pályaudvarokra darabáru rakodási munkákra. Igen előnyös kereseti lehetőség Jelentkezés:- V.. Tüköri u. i. Munkaügyi osztályon Építésvezetőket, anyagbeszerzőt (mkp- jogosítvány szükséges) MTSZ gyakorlattal, képesített könyvelőt, bérelszámolót (gépíró gyakorlattal) felveszünk. MTSZ-Közi Építőipari Vállalkozás Nagykáta. Tel.: 94. Járási Tanács (udvari épület). _______■ : É M Betonelemgyártó Vállalat Szentendrei Betonárugyára azonnali belépésre felvesz női dolgozókat mo- zaiklapgyártó munkakörbe. Munkásszálló és üzemi étkezés van. Tanácsi izagolás szükséges. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Szentendre. Dó- zsa György út 34. Kőműveseket, kubikosokat. ácsokat, vasbetonszerelőket, hidegburkolókat, férö- és női segédmunkásokat teljes brigádokat is valamint fűtésszerelőt és asztalost keresünk felvételre. Férfiak részére szállást biztosítunk. Jelentkezés: Április 4. Ktsz. Bp.. VIII.. Auró- ra u 23 Munkaügyi o. A Láng Gépgyár FELVÉTELRE KERES horizontál- és csúcsesztergályosokat, marósokat, fúrósokat, kazánkovácsokat, szerkezeti lakatosokat, géplakatosokat, villanyszerelőket, villany hegesztőket, darukötözőket és segédmunkásokat. Jelentkezés: Bp. XIII., Váci út 152. Munkaerőgazdálkodás. Eladom azonnal beköltözhető 2 szoba hallos, összkomfortos, új állapotban levő villaházamat Gödön, vasútállomás , autóbusz 3 perc. A telek 140 n.-öl, szobák parkettásak, a lakáshoz vízvezeték van. Érdeklődni telefonon 10—4 óráig 138— 854, vagy „Szép otthon 58388” jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe.________________ Dunakanyarban, Sződligeten üdülő, vagy 3 család befogadására alkalmas barokk villa eladó. Meszlényi, Bocskai u. 25. Tahi és vidéke körzeti fmsz. Surányi boltjába 1967. április 15-től szakképzett vezetőt keresünk. Jelentkezés : munkanapokon, Tahi, Szentendrei út 5. komor*ti iroda. 600 négyszögöl szőlő felesművelésre kiadó. Halápi Lászlóné. Nagykőrös, Losonczy u. 13.