Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-15 / 63. szám
1967. MÁRCIUS 15„ SZERDA Turistaszálló az egykori Zichy-kastélyban Az Országos Műemlék Felügyelőség megkezdte a nagyvázsonyi egykori Zichy-kas- j tély helyreállítását. A 150 éves ! kastélyt az év végére 72 ágyas turistaszállóvá alakítják. Így a mostani lovasszállóval együtt' a jövő évi idegenforgalmi Idényben már 85 vendéget szállásolhatnak el. „Európa legnagyobb barackosa“ O o o o N O — Ha azt mondom, Európa legnagyobb barackosa — nem túlzóik. Csak kisebb tételű konkurrenciát említhetek cáfolatként. Tény, hogy már 1400 holdon növekszik, s az idén ennek felén terem az őszibarack. A törökbálinti gazdaság főkönyvelője, dr. Wallisch Miklós, egyúttal azt is jelzi, hogy í előrehaladtak az értékes ' gyümölcsös téli permetezésével. Az óriási birtok 200 hold kivételével már megmetszett, várja a tavaszt — Változás a jószágok portáján: létrehoztuk a tbc-men- tes tehénállományt. A tejet elsősorban a kórházaknak visszük. Most kisebb a „csorda”, s a felszabadult két istállóba a pró jószágot raktunk. — Rántani valót? — A lehető legértékesebbet; olyan tojóállományt amely keltetésre váró tenyósztojást ad. Ez kerül a gödöllői kisállattenyésztő gépeibe. Számításaink szel int elérhető ezzel az évi 250-es tojáshozam. Ehhez a számihoz sokat tenni nem kell: tojásgyárakat gyártunk. t Szemre valók bemutatója: „Jó reggelt kívánok, kedves közönségünk. Tegnap még zuhogott az eső, ma süt a nap...” Ügyes konferanszié, ötletes keretjáték vezette be, s kísérte az 1967-es napszemüvegek bemutatóját. Az OFOTÉRT a Magyar Optikai Művek gyártmányait vonultatta fel. Csupa hazai áru, s el kell ismerni, hogy versenyképes is. Húsz forinttól 120 forintig hetven színű holmi között lehet választani. Az újdonságokból közel háromszázezer áll rendelkezésre, de jóval több, mint félmilliós forgalomra szárraVlady—Bardot az orron 70 szín félmilliós tétel tanafc, hozzászámítva a készletet is. Az Op-Art maradt. Többféle változata mutatkozik be, bizonyítva, hogy még divat. Vlady és Bardot néven is megjelenik. Hasznos újdonság a férfi, női oldalvédős napszemüveg, amely megakadályozza bántó fények bejutását az üveg mögé. Áruházaik, ajándék- és illatszerboltok, a MÁV-állomás utasellátói, fmsz-boltok és dohányüzleteik árusítják. maiim Érkeznek a vélemények! Jelentjük olvasóinknak, hogy a vártnál jóval nagyobb érdeklődést váltott ki közvéleménykutatásunk. örömmel fogadjuk azt a sok-sok kérdőívet, őszinte véleményt, javaslatot és bírálatot, amit már eddig is küldtek olvasóink. További kérdőíveket várva köszönjük fáradozásaikat és segítségüket Szerkesztőség Az olvasó kérdezte Nincs változás az adótételekben Akinek mindegy Közvélemény-kutató iveink százával érkeznek. Se szeri, se száma a jó ötleteknek, amiket megírásra javasolnak. Mások az előttük nem eléggé világos kérdésekre várják a választó Mint az az idős háztulajdonos, aki kifogásolja, miért csak az adóév utolsó negyedében tudhatja meg, mennyi az évi házadó? Megkérdeztük dr. Révész Lászlót, a megyei tanács adóügyi osztályának csoportvezetőjét. — Hangsúlyozom, hogy sehol, semmiféle adóemelés nem történt, s nincs is tervben. Házadókivetéssel kapcsolatos észrevétele nem pontos. Amennyiben változás nem történt a ház állagában. az adó összege is változatlan. Ezért azt már korábban, értesítés nélkül is tudhatják. Az első félévi adót március tizenötig lehet pótlékmentesen befizetni. A havi adót amely az előző évi ösz- szegnek egytizenketted része — minden hó tizenötödikéig pótlékmentesen lehet befizetni. — Halló... Te vagy az édes angyalkám, egyetlen boldogságom? — Halló! Én vagyok az! Ki beszél? (Pásztor karikatúrája) Egy gitár — 16 hónap Elszalasztott lehetőségek O lvasom az újságban Fali Ede legújabb kritikáját, amelyben megírja, hogy Pék Jenő, a tehetséges filmíró Faramuci című új magyar filmjében megint egy nagy lehetőséget szalasztott eL Mert a Faramucinak — ahogy Fali Ede írja kritikájában — életszaga van, és Pék Jenő az első pillanatban meglátja, megfogja és magához szorítja a konfliktust úgy, hogy az ember már-már azt hinné, hogy megszületett az új időknek új Faramucija, amikor Pék Jenő egyik pillanatról a másikra kiengedi a kezéből ezt a konfliktust, mellékvágányra tereli a cselekményt és ó borzalom, oda a Faramuci, csak szokványos rutinmunka kerekedik ki belőle, és az életszag is lassan felszáll a nagy magyar valóságba. Egyébként a rendezés kitűnő, a szereposztás briliáns, az operatőri munka frenetikus, és a kísérőzene is szárnyaló. De mindez hiába, mert Pék Jenő ezzel együtt elszalasztott egy újabb nagy lehetőséget. És ez így megy évek óta. Büszke örömmel tölt el az a tudat, hogy Pék Jenő az elmúlt tizenegy év alatt több lehetőséget szalasztott el, mint amennyit Shakespeare megírt, és elszalasztott lehetőségekben messze felülmúljuk a legfejlettebb kapitalista országokat, hogy az elmaradt gyarmati országokról ne is beszéljek. Ma már magyar kritikus nem is ír kritikát elszalasztott lehetőségek nélkül. Minden kritikában benne vannak az elszalasztott lehetőségek, csak hol ez szalasztja el, hol az, hol amaz. Persze kritikában járatlan emberek azt hihetik, hogy ezeket a nagy lehetőségeket csak a magyar filmeknél szalasztják el. Óriási tévedés, mert ugyanez történik a drámáknál, regényeknél, novelláknál, sőt még a musical comedyknél is. A kritikákat olvasva az ember azt képzeli, hogy egy író vagy egy zeneszerző már eleve úgy ül le az íróasztalához vagy zongorájához, hogy elhatározza magában, most pedig megint elszalasztom a nagy lehetőségeket. Persze azért nem olyan tragikus a helyzet, mert a kritikusok mindig akkor állapítják meg az elszalasztott lehetőségeket, amikor a filmeket, drámákat, zenés műveket a mozik, színházak már berputatták, és a kiadók kiadták. Márpedig ha egy filmet vagy egy darabot előadnak, egy könyvet kiadnak, az alkotók azért nem szalasztottak el minden lehetőséget. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ezt a kis írásomat szellemesebben is meg lehetett volna írni, de bocsássák meg nekem, én is elszalasztottam egy nagy lehetőséget. Miklósi Ottó öt fiatalember, miután tavaly augusztus 14-én jól besöröztek a pilisvörösvári búcsúban, kimentek a község vasútállomására, hogy két, Piliscsa- bára utazó társukat elbúcsúztassák. A váróteremben csak egy férfi tartózkodott rajtuk kívül: aludt a vonatra várva. Fejénél volt értékes, 2800 forintot érő elektromos gitárja. Balogh József 19 éves segédmunkás és M. F. 17 éves segédmunkás, mindketten pilis- vörösváriak, ellopták a gitárt, majd később, amikor már a gazdája kereste, tettüket letagadták. A rendőrség a hangszert megtalálta, s a Pestvidéki Járásbíróság tegnapi tárgyalásán mindkettőjüket nyolc-nyolc hónapi börtön- büntetésre ítélte. Balogh ítélete jogerős, M. F. enyhítésért fellebbezett. Betörés — kerékpárlopással Bűnvádi eljárás indult őrizetbevétellel Benedek Pál 47 éves foglalkozásnélküli és Kovács Ferenc 37 éves segédmunkás tápiószelei lakosok ellen. A két cimbora az egyik este feltörte egy tápiószelei lakos kamrahelyiségét, ahonnan ellopták az ott található szalonnát és füstölthúst. Nem sokkal később egy falubelijük kerékpárját is elvitték. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO: AS: Operarészleteik. 9.00: Orvosi tanácsok. 9.05: Népi muzsika. 9.34: Rádió Szabadegyetem. 10.09: Kamarazene: 10.44: Petőfi Sándor verseiből. 10.59: Aranyhíd. Mesejáték. 11.30: A Szabó-család. 12.15: Tánczenei koktél: 13.00: Arany János költészete —VIII. 13.23: Magyar indulóik. 13.32: Cherubini operáiból. 14.05: Dokumentumműsor. 14.35: Népi muzsika. 15-10: A „Forradalmi ifjúsági napok” megnyitó ünnepélye az Erkel Színházban. 16.00: Közvetítés a Tatabánya—Fiorentina KK labdarúgómérkőzés n. félidejéről. 16.45: Operaáriák. 17.10: Szimfonikus muzsika. 18.14: Petőfi útján. Dokumentumműsor. 18.44: Történelmünk dalaiból. 19.00: Esti krónika. 19.30: Magnósok, figyelem! 20.15: Miért szép? Shakespeare: Lear király. 21.05: Könnyűzene. 22.25: Meditációk ... 22.35: Forradalmi előjáték a színházba' n. 23.16: Operettrészleteik. 0.10: Éji zene. PETŐFI RADIO: 10.00: Kis szekeres, nagy szekeres. Daljáték. 12.06: Két szvit. 12.47: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.02: Könnyűzenei híradó. 13.32: Iskolarádió. 14.0«: Kelen Tibor énekel. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Ruggiero Ricci hegedül. 15.00: Közvetítés a Tatabánya—Fiorentina l.X labda- rúgómérkőzés L félidejéről. 15.45: Operarészletek. 16.05: Falusi percek. 16.10: Magyar nóták. 16.21: Miért? Riportmüsor. 16.31: Gershwin: F-dúr zongoraverseny. 17.00: Hirdetőoszlop. 17.10: Példa és remény — Kórusok. 17.20: Fiatalokról — fiataloknak! 17.25: Délutáni frissítő. 18.10: Iskolarádió. 19.10: Esztrádzene. 19.30: Kulturális figyelő! 19.45: Preklasszikus kórusok. 20.00: Esti Krónika. 20.30: Liszt—Bartók hangverseny, közben: 21.20: Választ az ország! kb. 22.10: Színes népi muzsika. URH: 1SUK: Tánczenei koktél. 184»: Zongoraművek. 19.37: Operaegyüttesek. 20.25: 25 nagy koncert — XIII. közben: 21.09: Korunk költészete. 22.20: Antibe&i dzsessz!esz- tivál 1966. TELEVÍZIÓ: 17.18: Fáklyavivők. Dalok, hősök, emlékek (IV. rész). 17.50: Hírek. 17.55: A képzőművészet története. A posztimpresszionizmus. 18.25: Választás előtt. Jászföld küldi. Riportfilm. 18.50: Teleimpex. Világ- gazdasági és külkereskedelmi híradó. 19.20: Március zászlói. Megemlékezés a Történelmi Emlékbizottságról és az 1942. március 15-i Petőfi téri tüntetésről. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Show-hivatal. A könnyűműfaj rivaldája. 21.20: De Sica — önmagáról. Portréfilm. 22.05: Tv-híradó -s 2. kiadás. A francia forradalom dalnoka 1967. március 15, szerda, nemzeti ünnep. A nap kél: 5.58: nyugszik: 17.49 órakor. A hold kél: 7.34, nyugszik: 22.23 órakor. Var ható IDŐJÁRÁS Felhőátvonulások, csapadék nélkül. Erős, helyenként viharos, lassan mérséklődő északi szél. Az éjszakai lehűlés erősödik, a nappali felmelegedés lényegesen nem változik. A szélvédett helyeken fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet plnsz 5—10 fok között. — Félmillió forintért átalakítják idén Nagykőrösön a városi gőzfürdőt 123 EVE, 1842. má.rdus 13-én halt meg Luigi Cherubini olasz származású franciaországi zeneszerző. 1783-ban, 24 éves korában Londonba hívták, ahol rövidesen elnyerte az udvari zeneszerzői elmet és négy év múlva már híres emberként, Párizsban telepedett le. Itt írta a francia forradalom számos himnuszai és tömegdalát. Napoleon alatt kegyvesztett lett, majd utána ünnepelt művész, 1816-ban udvari karmester, 1821-től húsz éven át a párizsi zenekonzervatórium igazgatója. Fiatal korának egyházi zenei szerzeményeiről csakhamar az operaírásra tért át. Szerzett Gluck, Haydn és Mozart hagyományait követő zenedrámákat, forradalmi tartalmú operákat, köztük az 1800-ban alkotott „A vizhordő” inspirálta Beethoven „Fidelló”-ját. Életműve 11 nagymisét, 2 requiemet, 38 motettát, 29 operát, egy balettet, 17 kantátát, 77 románcot, himnuszokat, forradalmi dalokat és még sok egyéb szerzeményt Blel fel. Irt zeneelméleti tankönyvet is. Műveiben a klasz- szikus olasz hagyományokat művészi egységbe ötvözte Beethoven korának' zenei lendületével. A szerkesztőség közleménye: Pénteken heti rádió- és televízió- műsort közlünk! Felhívjuk Kedves Olvasóink figyelmét, hogy a jövőben minden pénteken közöljük a heti rádió- és televízióműsort, ezzel együtt a bratislavai televízió műsorát is. — A szentendrei írószergyár alugrafikai üzemrészének áthelyezése következtében a MÁVAUT hétfőtől a menetrendben módosításokat léptet életbe a Szentendre—Pilisszentlászló autóbusz- vonalon. — Földmüvesszövetkezeti bált rendez szerdán este a kiskunlacházi Kiskun-étteremben a helyi földművesszövetkezet. A műsorban többek között fellép Kabos László, Csala Zsuzsa és Pethes Ferenc. — Vlsegrádon, Kisorosziban és Pilisszentkereszten komoly érdeklődés mellett folyik a szülők akadémiája előadássorozat. Gázolt - elítélték Halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás Varhold József törteli lakos ellen. Nagykőrös határában — 1966. július 15-én éjjel — személygépkocsijával elütötte a nagykőrösi Cseh Sándort, alti kivilágítatlan kerékpárral haladt az úton. A baleset következtében a kerékpáros két nap múlva a kórházban meghalt Az elsőfokú bíróság Varhold Józsefet egyévi és négy hónapi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett Az ügyet március 21-én délután tárgyalja másodfokon a Pest megyei Bíróság. Panoráma gyümölcsösbódéval A szépülő Leányfalu az elmúlt évben új szolgáltató házat kapott a megyei KISZÖV- től. Itt helyezték el a női-fér- fi fodrászműhelyt és a fotóműtermet. S hogy az épület a Dunakanyar egységes képébe belesimuljon, előírták; homlokzatát vörös kővel kell borítani és így tovább. Nem-érdemes hosszan leírni, elég, ha. egy pillantást vetünk rá. Hsa vethetnénk. De nem lehet. Teljesen eltakarja egy régi toldott-foldott kis házikó, amelynek már rég nem szabadna ott díszelegnie. Legutóbb még mésszel is kicsinosították, hogy mégis legalább az országút felé valamit mutasson ez a gyümölcsösbődé. Az udvarában viszont — amelyre a szolgáltatóház tekint — tyúkok, kutyák uralkodnak a törött, szétdobált ládák között. A tanácsnak — a megállapodás értelmében már tavaly szanálni kellett volna a züllött formájú házikót. Most ismét eljött a tavasz, kezdődik a bel- és külföldiek idegen- forgalma. Ne sajnálják tőlük a nyolcszázezer forinton épült szolgáltatóház látványát. A Kommunista Ifjúsági Szövetség Pest megyei Bizottsága és a megyei könyvtár irodalmi rejtvénypályázata II. FORDULÓ: KISREGÉNYEK, NOVELLÁK O Á magyar felvilágosodás korabeli irodalom egyik legkiválóbb íróegyénisége írta a magyar irodalom e kis remekét, melyben egy fiatal parasztlegény a „maga módján” fizeti ki gazdag földesurát. A mű érdekessége, hogy a kerek kisregénytémát írója verses formában dolgozta fel. Mi a címe? © A nagy orosz novellista és drámaíró egyik elbeszélésében Mogyeszt Aiexe- jics, az 52 éves tisztviselő alig 18 éves, szép, szegény lányt vesz feleségül. Egy jótékony célú bál fordulatot hoz a házaspár életében. A szerény fiatalasszonyból nagyvilági hölgy lesz, gavallérok sora környékezi, míg férje egymás után kapja a Szent Anna érdemrendeket. Mi az elbeszélés címe? A rejtvénypályázaton való részvétel feltételeit lapunk 1967. február 25-i számában közöltük. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a lapunk március 12-i számában közölt illusztráció a II. forduló — ma közölt — 8. kérdéséhez tartozik.