Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-14 / 62. szám

4 1967. MÁRCIUS 14., KEDD Március 14—21: Francia műszaki hét A magyar és a francia ke­reskedelmi kapcsolatok ör­vendetesen fejlődnek. A ma­gyar export francia viszony­latban 1966-ban az előző esz­tendőhöz képest 72 százalék­kal, az import pedig 47 szá­zalékkal növekedett. A fejlődő kapcsolatok je­lentős állomása lesz a már­cius 14-től 21-ig megrendezés­re kerülő francia műszaki hét. Ezen francia cégek képviselői több mint 100 előadást tarta­nak Budapesten, Miskolcon, Szegeden, Győrött és Székes- fehérváron. Az előadások a korszerű anyagmozgatástól kezdve a nagy teljesítményű földgázlelőhelyek kiaknázá­sáig szinte teljes keresztmet­szetét adják a francia műszaki életnek. Március 14-én francia ipari kiállítás is nyílik Buda­pesten a Technika Házában. BERLINBEN, AZ NDK FŐVÁROSÁNAK SZIVÉBEN, A BRANDENBURGI KAPU KÖZVETLEN SZOMSZÉDSÁ­GÁBAN, AZ UNTER DEN LINDEN ELEJÉN, ÉPÍTETTÉK FEL AZ ÜJ MAGYAR NAGYKÖVETSÉGET. ITT KA­POTT HELYET A NAGYKÖVETSÉG HIVATALAI MEL­LETT A KONZULÁTUS, A KERESKEDELMI KIREN­DELTSÉG ÉS A MALÉV IS. Már eddig Az idei BNV iránt rendkí­vül nagy az érdeklődés a kül­földi kiállítók körében. Már eddig több mint harminc or­szág jelentette be részvételét. Az idén első ízben vesz részt hivatalosan Görögország, Ko­rea és a Malgas Köztársa­ság. Franciaország is — amely néhány évig cégekkel képvi­seltette magát a Kelet—Nyu­Megkezdődtek az idei hor­tobágyi lovasnapok szervező és előkészítő munkái. A csárda mellett — a mé­tái lovaspályán — hamaro­san befejeződik a tavaszi nagytakarítás és félmillió forintos költséggel megkez­dik a lelátó első szekciójának építését. Egyidejűleg kialakították az idegenforgalmi nevezetességű lovasnapok programját is. A kétnapos lovasversenyek alkalmával — a debreceni népi táncosok közreműködé­sével — látványos népi lo­vasjátékokat is bemutatnak az idén. Külön érdekessége lesz a lovasnapoknak az először meg­harminc... gat nagyipari seregszemlé­jén — az idén hivatalosan jelenik meg körülbelül ezer­kétszáz négyzetméternyi ki­állítási térségben. A tengerentúlról is érkez­nek kiállítók, képviselteti magát az Egyesült Államok, Brazília és Kanada ipara, bemutatja termékeit Nigé­ria is. rendezésre kerülő szamárver­seny. A verseny résztvevőiből azonban már csak néhány ta­lálható a pusztán, ezért az ország más vidékéről kell csacsikat „importálni”. Érdekes szerzeményről ta­núskodik a Magyar Nemzeti Múzeum a maga nemében kü­lönlegességnek számító, 1836- ból származó vászonra nyo­mott térképe, amely az orszá­got behálózó postautakat áb­rázolja. A kendőn táblázat látható, amely feltünteti a postaállomások Pesttől való Franciaországba repült az Állami Bábszínház Hétfőn a Ferihegyi repülő­térről tíznapos franciaorszá­gi vendégszereplésre utazott az Állami Bábszínház 22 ta­gú együttese. Részt vesznek a vincennesi nemzetközi báb- fesztiválon — három nap alatt kilenc előadáson mutat­ják be Bartók: „Fából fara­gott királyfi” és Sztravinsz­kij: „Petruska” című alko­tását — s fellépnek a pá­rizsi televízióban. A feszti­vál után, külön meghívás­ra, ellátogatnak a norman­diai Caen-be is, ahol négy előadáson lépnek a közönség elé. WEEKEND A Székesfehérvári Villa­mossági, Televízió és Rádió- készülékek Gyárában elké­szült a teljesen tranzisztori- zált asztali rádió első száz példánya. Az idén tízezer darabot gyártanak belőle. A készüléket, amely a „Week­end” nevet kapta, április ele­jén kezdik gyártani. távolságát, valamint a pesti Duna-part látképét is. Ilyen textilre nyomott térkép eddig ismeretlen volt. A ritkaságszámba menő textilia bizonyíték, hogy a napjainkban divatos városké­pekkel és újságkivágásokkal tarkított kendők ősét már 130 évvel ezelőtt ismerték. Sza már verseny a Hortobágyon 130 éves divatkendő - térképpel A SOR MAR KÉSZEN ÁLLT. Ami a batyukba fért, mindent belenyomkodtak a szerencsétlenek, hátha szük­ség lesz ott rá ... Az ott-nak még nem volt neve, mert sen­ki nem tudta hol az út vége. A megriadt, elcsigázott sárga csillagosokat hajtani kezd­ték. A csendőrök azonban nemcsak velük üvöltöttek, ha­nem azokkal is, akik ott lá- batlankodtak, zokogtak és se­gíteni akarták a nyomorult batyukat, hogy azzal is kisebb legyen a teher. Semmivel sem törődtek ezek, a csendőrök gu­mibotjával, fenyegetésével sem. Mind nagyobb lett a zűr­zavar. Sírt mindenki. Csak néhány arcra emlékszem. Jött P. J-né, I. H., B. P. és öt gyermeke, a legkisebb ha tíz éves lehetett. M. K ... Ha mind eszembe jutna! Egy gye­rekarc azonban világosan él ma is bennem. H. Jóska volt. Akkor tizenöt éves. A vago­noknál végre sikerült őt is messzire riasztani a gumibot­tal a csendőrségnek ... De miért segített? Soha nem játszottunk együtt, isko­lába sem egyfelé vitt az utunk. Nem is vihetett, hiszen ő már kimaradt, napszámosnak sze­gődött. Egyszer találkoztunk azóta, Lipcsében az egyik vásáron. Nem ismertem meg. O igen. Ahogy meglátott, mondta a nevem. En pedig kutattam az emlékezetemben, vajon ki lehet, s ha nem segít emlékez­ni, nem ismerek rá. A kis- csizmás kamaszból elegáns felnőtt lett. Egy nagy válla­lat főosztályvezetője. Azután elkövettem a másik hibát. Egy hang nem jött ki a tor­komon. Minden emlék felidé- ződött bennem, de csak bá­multam rá és akik körülöt­tünk álltak, azok is mintha 'SSSfSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSrSrSSfSSSSSSSSfSSSSSSSfSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSS/SSS/SSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSySSSSSSSSAnmSSSS? Az autóbuszra várakozók — törzsközönség. Minden reggel ugyanabban az órában, ugyan­abban a percben. Ismerik egy­mást. Köszönnek egymásnak. Észreveszik az új ruhát, új kabátot, új kalapot. Megkriti­zálják. A lány először autóbusszal utazott akár a többiek. Jóke- délyű lány volt, szerették. Volt három-négy asszony, akikkel különösen jóban volt, akiknek tréfás történeteket mesélt a hivatalból. Az asszonyok ne­vettek és azt mondták: Teri, de jópofa maga És elnézték neki a kék festékkel kihúzott szemhéját is. A lány később is megjelent az autóbuszmegállóban, de va­lami történt vele. Türelmetle­nül toporgott, karóráját nézte s az utat, de nem azt, ahonnan az autóbusz szokott kikanya­rodni. Amonnan a másik útról egy szürke Skoda tűnt fel mostanában, fiatalemberrel a volán mellett. Amikor a Skoda fékezett, a lány úgy szaladt oda, mintha menekülne. Mint­ha félne, hogy más is utána­fut, bekéredzkedik, felvéteti magút. — Látod? — intett szemé­vel egyik asszony a másiknak. — Látom ... — bólintott je­lentőségteljesen amaz. Sóhajtottak. Nem tudni pon­tosan mit jelentett ez a sóhaj. Autóstop És izgalommal figyelték a fej­leményeket. Találgatva, hogy a Skodában miről folyhat a szó. Kérdés volt az is, hogy a Skoda meddig viszi el a lányt. Egészen a hivatalig vagy csak egy bizonyos villamosmegálló­ig. Kérdés volt, hogy hazafelé is együtt jönnek-e, és hogy a fiatalember szüleitől indul-e reggelenként vagy a feleségé­től. — Nekem sohasem volt szimpatikus ez a lány — jegy­zi meg az egyik utas és he­lyeslést vár a másiktól. Nőutas mondja ezt, mert a férfiak hallgatnak. Mit gon­dolnak, nem tudni. Legvaló­színűbb, hogy irigylik a fiatal­embert. Hogy azt mondják magukban: hja, kocsival köny- nyű. Azon a bizonyos reggelen is minden úgy kezdődött mint máskor. A leány halványlila kendőt viselt vörös haján, na­gyon csinos volt. Az asszonyok az utat figyelték ugyanúgy ahogy ő. Privát szórakozásból figyelték, addig is telik az idő, addig is elfoglalják magukat valamivel. Az otthoni történe­teket már százszor hallották, unták. A szürke Skoda végre fel­tűnt az út végén. Nagyobbo­dott, közeledett. A lány vára­kozásteljesen igazította meg a kendőt a fején. A Skoda jött, aztán továbbrobogott. A fiatal­ember mellett egy nő ült. Fia­tal nő, kalapban. — Mi történhetett? — kér­dezték egymástól a tekintetek. — A szokásos — válaszolták a tekintetek — az új elfoglalta a régi helyét. Ámbár nem biztos, hogy új volt. A lány még mindig azon a helyen állt, mozdulatlanul. Az egyik asszony nagy lélegzetet vett és odalépett hozzá. — Már régen akartam kér­dezni magától, hol vette ezt a csinos cipőt? A lány elmosolyodott, el­mondta hol vette a cipőt. Ad­digra megérkezett a busz. Fel­szálltak. Az asszonyok vicce­ket meséltek a lánynak, régi viccek voltak, sokszor hallotta már mindenki. A lány neve­tett. Valaki odasúgta háta mö­gött a társának: — Jól megjárta ... — Én sajnálom ... Mert az emberi érzelmek még azon a néhány kilomé­ternyi úton is különbözők, amíg egy autóbusz a végállo­másig ér. B. I. ^ megnémultak volna. $ TEGNAP ÚJRA eszembe j jutott H. Jóska. Nem a fel- ^ nőtt, hanem a tizenöt éves. ^ Aki semmit nem érthetett még jakkor a nagy politikából, de ^ mert az anyjától emberséget ^ tanult, mindent vállalva segí- S tett. Hacsak annyit tett volna, ^hogy példázta előttünk: nem | az egész világ aljasult el — § akkor sem botladozott ott § hiába. H. Jóskára gondoltam ^ tegnap, miközben az Utósze- ^ zon című filmet néztem és t ismét megfogalmaztam ma- ^ gamban, hogy egy mozdulaton, |egy fél mondaton, egy apró, ^ jelentéktelennek tűnő csele­kedeten is de sok múlik oly- § kor. § Nem H. Jóskáról és a hozzá hasonlókról szól a film, még § szimbolikusan sem. Épp ellen- ^ kezőleg. Azokról szól, akik ^ olykor fél mondattal küldtek ^ halálba embereket — talán | akaratuk ellenére. ^ „Hacsak” — mondta a se­^ gédpatikus 1944-ben, „hacsak" ^ Szilágyiék, a patikusék nem | zsidók. Végig sem gondolta ^mondatát, nem még a követ- ^kezményét — és Szilágyiékat $ másnap már transzporttal $ Auschwitzba vitték. Azok $ meghaltak, de emlékük, mint §az árny még húsz esztendő ^ után is követi a volt segédpa- § tikust. S „Hacsak” — ennyit mondott Felszínen az első két „barlanglakó66 Hétfőn reggel 7 órakor 26 napos földalatti tartózkodás után megjelent a felszínen a szemiőhegyi barlangkutató csoport két tagja, Bokodi Bé­la, a Magyar Televízió szer­kesztő-riportere és Eggenhof- fer Péter üvegtechnikus. A felszállásra azon a telefo­non kaptak utasítást, amelyen csaknem négy héten át egyet­len kapcsolatuk volt — a kül­világgal. A felszólítás megle­petésszerűen érte őket, mert saját számításaik szerint már­cius 13-ig, az előre kitűzött ha­táridőig még négy napot kel­lett volna eltölteniök a bar­langban. Öra ugyanis nem volt velük, így csak saját belső, biológiai „időmérésük” alap­ján számíthatták az órákat és a napokat. A külső benyomások sze­rint mindketten kitűnő testi és lelki kondícióban érkeztek a felszínre, de most beható orvosi vizsgálat következik. A barlangban maradt hat' társuk a következő napokban szintén kettesével hagyja el a föld alatti tábort. BÉKE-BARLANG TÉRKÉP A Borsodi Szénbányászati Tröszt munkacsoportja, Kő- halmy Gábor mérnök vezeté­sével felmérte az aggtelek— jósvafői, föld alatti szanató­riumnak nevezett Béke-bar­langot. Ennek az első hiteles felmérésnek az alapján meg­rajzolt térkép teljes pontos­sággal mutatja be a híres bar­langrendszert. EL Jóska útján akkor és ez a hacsak egész életében üldözi, lelikiismerete nem nyugszik. Hiába csítitják, hogy nem ő a bűnös, az ügyészségen hiába nevetik ki, amiért feljelenti magát — írásba sem foglalják mon­dandóját, önmagát nem menti fel, s ez súlyosabb büntetés, mintha ideiglenesen börtönbe zárnák. Mert ha mások ítél­nék el, akkor beteljesülne a büntetése, de úgy, hogy saját tükörképével, saját emberte­lenségével kell szembenéznie, nap mint nap vizsgálva tetté­nek borzalmas következmé­nyét, egy pillanatra sem szaba­dulva önmarcangoló lelkiisme- retétől — önmaga börtönét nem nyithatja ki semmiféle kulcs. Régi osztálytársa, barátja, tÍ2- évet- töltőt. • -börtönben fa­siszta tetteiért, mindez hiába, egy percre sem bánta meg al­jasságait. Végig sem gondolta úgy igazán: bűnös-e és mek­kora mérlegen mérik bűneit. Lecsukták és kész, ezzel min­dent megtett. Miért kell osto­bán vívódni, hiszen háború volt, milliók meghaltak, értet­lenül nézi hajdani barátját, meghibbant-e, hogy a millió halál közül így szenved Szi­lágyiékért. hat nem így van az ÉLETBEN, valóban? Vannak, akik lelkiismeretfurdalás nél­kül tesznek tönkre másokat, akik nem számolnak cseleke­deteik következményeivel. Má­sok tisztán, szépen, hasznosan élnek, s ha egyszer meg­botlottak, haláluk napjáig vi­selik tettük terhét. Ök a hibá­sak — mondhatnánk — miért vesznek mindent a lelkűkre. Tehetett arról a segédpatikus, hogy a fasiszták mindent le­romboltak, megalázták az em­bert? Tehetett arról, hogy akarata ellenére Szilágyiékat is ...? És akkor a legnagyobb bűn az volt, hogy vállalta a patika vezetését? Miféle igazságtalansága a sorsnak, hogy mégis a volt patikussegéd szenved és nem azok, akik gátlástalanul ölték az ártatlanok ezreit? Läufer bácsi, aki a pokolból menekült meg, az vigasztalja a szörnyű terhet cipelő pa­tikust: értse már meg, ő tisz­tességes ember, csak tisztele­tet érdemel felesleges bűntu­datáért is. S anélkül, hogy Läufer bácsi körülmutatna szűk kis társaságukon: lenne közöttük másnak oka a bűntu­datra — érezzük a filmből a rettenetes kontrasztot az igaz és a hitvány ember között. De így túl egyszerű. Érezzük a gondolkodó és az üres ember közötti mély szakadékot. Azok között az emberek közötti vá­laszfalat, akik felelősséget vál­lalnak tettükért és azok kö­zött, akik értetlenül, ostobán állnak mások vívódását szem­lélve. A súlyos és a súlytalan emberek megméretése az Utó­szezon. Ügy, amilyen épp az élet. DE CSAK A MÚLTRÓL SZÓL EZ A FILM? Akkor nem érne annyit. Az alkotók akkor teszik a koronát a film­re, amikor bemutatják a mai lélektelen embert is. Hiszen az is lélektelen, aki üzletet csinál Auschwitzból. Aki szülei ha­lálából hasznot akar húzni, számbaveszi apja soha nem létező vagyonát. Aranyfogak­ról, lovakról beszél, soha nem létező kincsekről, amiket visz- sza akar szerezni, mert neki az kevés, amit maga kapart vagy harácsolt össze, kufár- kodik szülei halálával is. A film élménye és a valóság kavarog bennem. H. Jóska, aki tizenötéves tudatlanul is talált módot a segítésre, ha másra nem, a vagonig kísért bennün­ket. A segédpatikus a „ha­csak” elszólásával, pedig nem, dehogy akart rosszat, vívódott a patika vállalásán is — és előttem állnak azok, akik tu­datosan gyilkoltak vagy közre­működtek, hogy mások gyil­kolhassanak — akár közömbös hallgatásukkal. Minek kellett ez a film? Fi­gyelmeztetőnek, milyen volt a múlt? Dehogy. Játszik a film­ben egy asszony, aki nem leli a helyét a világban. A fia halt meg két esztendeje, az vette az eszét. A fia halt meg, fehérvérűségben. Van tehát másfajta bánat is. Mindre oda kell figyelni. Mert a közöm­bösség öl. Sokan vitatják a filmet: nem egységes a műfaja! — valóban, olyan, amilyen az élet: a tragédia néha súrolja a komika határát, itt néhol burleszk váltja a hosszú szo­morú képsort. Néha sírunk, másutt nevetünk — élünk a filmmel. Vitatják Páger játé­kát. Kétségbevonják: elfogad­ható-e a film koncepciója, hi­szen a segédpatikus tényleg bűnös volt, miért sajnálják, mentik fel mégis az alkotók — halálba küldött egy csalá­dot és így vagy úgy, de vér­díjként elfogadta az elhurcolt patikáját. Bírálják egy-egy epizódját. MAGAM IS KIHAGYTAM VOLNA a ciklongáz jelenetet, nem lebbentettem volna fel a leplet a halottakról, nem il­lett a képbe a léggömbön uta­zás sem, itt-ott vágtam, rövi­dítettem volna, még élesebb határt vontam volna a nagy és a kis bűnösök között. De min­den vitatkozó szellem elalszik bennem, mert a lényeg, amiről a film beszél, mély nyomot hagyott. S akik ott ültek a mo­ziban körülöttem, a fény fel­villanása után is egy pillanat­ra a helyükön maradtak még, mert a film, súlyos mondani­valójával a székhez bilincselte őket. Felelősséget ébresztett: minden kimondott szó súlyos, néha visszavonhatatlan, oly­kor jóvátehetetlen következ­ményekkel jár. „Hacsak” amy- nyit tett volna mindenki, mint H. Jóska, hacsak ki mertek volna állni az igazságtalanság­gal szemben, lelkiismeretet éb­resztettek volna — ma nem töprengenénk olyan szomorú­an a múlton. S ha ma is az egész világon szembeszállná- nak az embertelennel, „ha­csak” szavuk felemelésével is — a ma történelmét is opti­mistábban írhatnánk Sági Agnes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents