Pest Megyei Hírlap, 1967. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-04 / 30. szám

4 g^frfap 1967. FEBRUAR 4., SZOMBAT Szőlőmetszés télen Balatonbogláron, az állami gazdaság szőlőjében, több, mint ezer holdon kezdték meg a szőlő metszését. Ötmillió olt­ványt készítenek az idén a levágott vesszőkből. Tíz év: 180 ezer tanuló Jubilál a TIT-nyelviskola Fennállásának 10. évforduló­jához érkezett a TIT budapes­ti József Attila Szabadegyete­mének nyelviskolája. 1957- től az egy hét múlva kezdődő szemeszterig csaknem 180 000 hallgatója volt a különböző fakultásoknak. A mostani tan­évben a szerb—horvát nyelv tanítását is megkezdték, így jelenleg 17 féle nyelv közül választhatnak az érdeklődők. VÉRTES Irinyivel együtt dolgozott... A Hajdú-Bihar megyei Vér­tes községben meghalt a 92 esztendős Orvos György, aki hajdanában együtt dolgozott Irinyi Jánossal, a foszforos gyufa feltalálójával. 'Zárszámadás előtt a budai járásban Nagykovácsiban jól fizet a közös Perbál „házasságot” köt a toki Egyetértéssel Arany-jubileum Nevezetes évfordulóhoz kö­zeledik a magyar irodalmi élet: március 2-án lesz Arany János születésének 150. évfor­dulója. A jubileumról rangos műsorokkal emlékezik meg a magyar rádió. A februári iro­dalmi adások gerince az Arany-életmű lesz. A soroza­tot Keresztúry Dezső iroda- ’ omtörténész előadása vezeti be. Kitaibel emlékbélyeg Kitaibel Pál halálának 150. évfordulója alkalmából febru­ár 7-én virágokat ábrázoló új bélyegsorozatot bocsát ki a posta. A bélyegek 20 és 60 fil­léres, 1,—, 1,50, 2,—, 2,50 és I,— forintos cimietben kerül­lek forgalomba. Az egy tagra eső részesedés is kis híján 13 ezer forintra növekedett. — A kis területű, de erős termelőszövetkezetek közül kettőt emelhetek ki — mond­ja Bencze Imre, a Budai Já­rási Tanács vb mezőgazda- sági osztályának megbízott vezetője —: a nagykovácsi Vörös Haj­nalt és a százhalombat­tai Rákóczi termelőszö­vetkezetet. A hozzáértő számára már ez a két adat is sokat mondó: a Vörös Hajnal Tsz mind­össze 1128 holdnyi összte­rületén 9 millió 535 tzer fo­rintos bruttó jövedelemre tett szert! Az egy tagra eső áílagré- szesedés pedig vetekszik egy jól fizetett ipari szakmunkás évi jövedel­mével: 26 645 forintot , tesz ki! Szorosan a nagykovácsiak nyomában haladnak a száz­halombattai szövetkezet tag­jai. Náluk magasabb a bruttó jövedelem — meghaladja a tízmillió forintot — viszont valamivel kevesebb az egy dolgozó tagra jutó részese­dés: 23 723 forint. A battaiak mégsem búsulnak, hiszen így is több mint öt és fél ezer forinttal emelkedett az előző évihez képest! Utoljára tartanak önálló zárszámadást a perbáli Pe­tőfi és a toki Egyetértés tsz tagjai: a két szövetkezet ugyanis nemrégiben kimond­ta az egyesülésről szóló ha­tározatot. — Ki, mit visz magával „hozományba”? A monori Ady Endre úti általános iskola hatvannégy éve ad útnak indító tudást évente több mint négyszáz di­áknak. A fővárosban is ritkán látott — korszerű iskola a mo­nori. Az osztályokban alig látunk diákokat, minden órát a megfelelő szakelőadó teremben tar­tanak. A lépcsős kémiaelőadó terem­ben például a gyerekek saját kísérleteikből tanulják meg az anyagmegmaradás ősi törvé­nyét. Földrajzórán egy-egy kép segítségével kell számot adni tudásukról, oroszörán magnetofonszalagról sajátítják el a nyelv alapvető ismereteit, a rajz- és művészettörténet­előadóban filmről ismerked­nek a képzőművészet világhí­rű alkotóival és alkotásaival. A gyerekek úgy vélekednek, hogy a legérdekesebbek a gya­korlati foglalkozások. — Előre kell bocsátanom, hogy a perbáli Petőfi volt 1965-ben a járás egyetlen gyenge kategóriába sorolt ter­melőszövetkezete. Ahhoz, hogy az idén tízezer forintot tud­jon osztani részesedésként, 600 ezer forint állami dotá­ciót kapott. Mégsem megy üres kéz­zel a „házasságba”: for­góalapja egyetlen év alatt negyven százalékkal emel­kedett, s 98 holdas nagy­üzemi gyümölcsöse, 24 hold új telepítésű szőlő­je egyike a járásban a legszebbeknek. A toki Egyetértés — ez lesz az egyesült tsz neve is —, a járás közepes gazdaságai közé tartozik. Kishíján két­milliókétszázezer forintos for­góalapjával, 237 hold — rö­videsen termőre forduló — gyümölcsösével, 40 hold sző­lőjével nem „rossz parti” a perbáli Petőfinek. Reméljük, hogy házasságukból erős, vi­rágzó közös gazdaság szüle­tik. — Az eddigi felülvizsgála­tok adatai szerint mérleg­hiányos szövetkezet nem lesz a járásban, bár Érden, Tár­nokon és Tökön a tavalyi belvíz jelentős károkat oko­zott. Sokan bíznak abban, hogy Pátyon is aktívával zá­rul majd a mérleg, annak ellenére, hogy a ve­zetési gondok és a savanyító­üzemnek a tervezettnél ma­gasabb költségszintje az előző évekhez képest visszavetette a szövetkezetét. ny. é. A szülői munkaközösség társadalmi munkával épí­tette a politechnikai elő­adót és szertárat, s ami, a szerszámkészletből hiányzik, azt a diákok maguk készítik el. Egyik szemünkben mégis ott ül a szomorúság. A gyerekek közül sokan csellengenek dél­utánonként az utcán. Ennek a korszerű iskolának helyszűke miatt nincs még napközi ott­hona. Ahogy a tanári kar ter­vezi, a jövő tanévben már meg­nyílik a délutánonként hontalan gye­rekek számára. Most már csak az a kérdés, milyen távolabbi tervekkel in­dulnak útnak ezek a fiatalok? Többnyire szakmát tanul­nak, de sokan közülük Buda­pestre mennek középiskolába, s aki itt Monoron csak köze­pes. abbó' még jórendű gim­nazista lehet. II. G. A budai járásban csak a jövő héten kezdődnek a zár­számadó közgyűlések. Első­nek — február 6-án — a sóskúti Béke Tsz tagjai te­szik mérlegre gazdálkodásuk múlt évi eredményeit, de a felülvizsgálati jegyzőkönyv szerint máris bizonyos, hogy jobb évet zárnak a tavalyi­nál. Ez a mindössze 1200 holdnyi Szántóterülettel rendelkező Szövetkezet sok nehézséggel küszködött az elmúlt évek­ben. 1965-ben az egy dol­gozó tagra eső átlagrésze­sedés még a tízezer forintot sem érte el. Ezért is biztató, bogy 9 »» bruttó összjövedelmét egy év alatt 463 ezer forint­tal, forgóalapját csaknem kétszázezerrel emelte. Restaurálják á debreceni kollégiumot Megkezdték Debrecen törté­nelmi nevezetességű műemlé­ke, az ősi református kollé­gium megkopott épületének javítását. Jelenleg a díszteremben folynak a helyreállítási mun­kák. Az épület „lábazatát” mészkőlapokkal borítják, ezért a régi betonozott aljat most elbontják. Az idén 3 millió fo­rintot költenek a restaurálás­ra. Elsősorban azokat a részeket teszik rendbe, amelyek színhe­lyei lesznek a magyarországi református egyház megalapí­tásának 409. évfordulója alkal­mából májusban rendezendő nagyszabású ünnepségeknek. Ä monori Ady Endre úti iskolában BORRAVALÓ — Gyerekek, jöhettek! Azonnal tálalok. — Mici néni hangosan kiabált, hogy odabenn Mari és Sándor is meghallja. Már fél órája a szobában matatnak. Mindig begubóznak, do­hogott magában. Egy szót sem lehet szólni hozzájuk. Mintha nekik nem is lett volna hosszú ez a tíz év egymás nélkül. Na, jól van, nyílik is az ajtó. — Elmegyünk itthonról ebédelni, mama — vágott mindennek elébe Mari. — Hogyhogy elmentek? Minden kész, már terítek is. Azt ígértétek, hogy ma végre ve­lünk lesztek. Egy hét is elmúlt, mióta megjöt­tetek, de egyszer sem ültetek velünk asztal­hoz. — Sándor szeretne beugrani a városba. Mici néni szótlanul félbehajtotta a térítőt. Nekik, kettőjüknek, a férjével elég lesz a fele asztal is. összeszorította a száját, nem akarta elárulni, hogy fáj. Hajnal óta süt, főz, hogy a gyerekek kedvére tegyen. Tegnapelőtt ugyan­így volt. Kapták magukat az utolsó pillanat­ban és berohantak a városba. Akkor még zsörtölődött: — Bejelenthettétek volna előbb is. Lányát korholta: — Ha egy asszony nem akar valamit, el tudja intézni a férjével. Miért hagysz min­dent az uradra? Mari a csendes szemrehányásra felcsal tant: — Sándor tehet arról, hogy mindenki szét­szedi? Megérthetné a mama, hogy jólesik mászkálnunk, hiszen mindenre kíváncsiak va­gyunk. Szórakozás már az is, ha végigsétálunk a Rákóczi úton, vagy valami újat felfedezünk a Nagykörúton. Annyi az új — és felsóhajtott. Az anyja megsajnálta. Már azért sem szólt, hogy tegnap este is hiába várta őket haza idő­ben. Azt ígérték, hogy legkésőbb nyolcra itt­hon lesznek. Éjfél előtt jöttek. A fáradtságtól már beszélni sem tudtak. Azt is csak félmon­datokból értette meg, hogy Makkosékkal, meg Bojtorékkal voltak, azelőtti napon pedig Vá­nyaiék és Tamásék kerültek sorra. Minden napra telistele vannak program­mal. Mici néni annyit lát az egészből, hogy veszik a nagy csomagokat és cipelik maguk­kal. Rengeteg ajándékot hoztak. Csak ruha­anyagból vagy húszat. Azután mindenféle rúzst, kombinét, játékot, cigarettát. Ö is ka­pott egy pár harisnyát és csokoládét. A férje konyakot. Mari ugyan mondta, hogy azt ve­het el a csomagból, ami tetszik, de, a világért sem nyúlna még a lánya holmijához sem. Lát­hatta Mari: a bank útján küldött1 pénz is érintetlenül kamatozik a takarékban. Ök meg­élnek a nyugdíjból, inkább legyen a fiatalok­nak. Most milyen jól jött az a pénz. Ez alatt a hét alatt sok ezer forint folyt el. Két kézzel szórják a semmibe. Mutatják a rokonoknak, az ismerősöknek, hogy ott kinn Amerikában, vitték valamire. Vendéglőkben, bárokban ta­lálkoznak a rokonokkal, Sándor fizet. Azután négy ruhát csináltatott a szabónál, ott kinn drága az ilyesmi, mindenki figyelmeztette, hogy az ilyen lehetőséget el ne szalassza. A fogát is idehaza hozatja rendbe, nem esett a fejére, hogy ne használja ki az alkalmat. Mari is varr magának, Amerikában nem ér rá, a sógornőjénél tölti a hosszú órákat, ahelyett, hogy ő is a Váci utcába vinné és az idejét okosabban osztaná be, anyjára is szánna va­lami kevéskét... Mici néni nem a pénzt sajnálja. Annyira nem érdekli, hogy még az sem jutott eszébe, tőle miért nem kérdezik meg, van-e miből megfőzni az amúgyis pocsékba menő ételeket? Főz, másnap kezdi elölről. Kétszer egy nap, mert vacsorára dehogy várná a déli ebéddel őket. Annál kedvesebbek neki a gyerekek. Mici néni azt riem érti. hogy Marinak miért nem hiányzik egy meghitt félórás beszélgetés: mi van ott kinn, dolgozik-e sokat, megszok- ta-e az ottani tájat, vannak-e barátai, segít-e a férje a második műszakban, milyen ott a második műszak? Annyi kérdése lenne, de nincs idő rá. Tőle sem kérdez Mari semmit. Még azt sem mondta, nagyon öregnek talál- ta-e? Hallgat akkor is, amikor szólhatna. A kertet sem vette észre, pedig az apja hogyan szépítgette! Azt a különös fehér virágot nap­jában háromszor is megnézte, nehogy baja essék. A házat befuttatták rózsával — azt sem látta meg. Mintha a szeme világát vesz­tette volna el ez a lány. Belépett a tíz éve nem látott ajtón és el sem olvasta az angol felírást: Isten hozott benneteket. Óvatosan, szégyenkezve tépte le Miéi néni, félt, hogy a férje kineveti, mert az előre mondta: — Szentimentális butaság az egész. És még ilyesmiért szívességet is képes kérni valaki­től: fordítsa le az üdvözletét, a másik meg írja le dűlt, vastag betűkkel, tussal. Mari nem örült a régj ágynak, pedig még a padlásról is lehoztak egy-két régi hol­mit, szépíteni a lakást, ha nem is újak a bú­torok. Természetesnek találta, hogy a kisuno- kának is ott volt a sarokba készítve a baba­kocsi, játék, kiságy. Volt és kész. Minden olyan egyszerű lett volna, ha Mici néni nem képzeli el előre, hogy örül majd a lánya. Egyszer véletlen beszélgetéskor szóba került, hogy talán hazajönnek, nem is olyan soká, két-három esztendő múlva. Itt laknának a mamáéknál. Mici néni majd a bőréből bújt ki. Férje mocorgott a széken, elfordult, ne lássák, hogy a vén medve is örül. Azután ez a téma is defektet kapott valahol. Mici néni férjét okolta, de csak hangosan. Legbelül jól tudta ő is, hogy nem tehetett az öreg sem másként. Sándor kezdte: — Nézem már, hogyan lehetne lakhatóvá tenni ezt a múzeumot, ha. mégis visszajön­nénk. — Biggyesztett ajkáról lehetett leol­vasni mélységes elégedetlenségét az itthonnal. Mintha szűk lenne a négyszer ötméteres szo­ba, ilyen a másik is. A harmadik talán egy méterrel kisebb. Azután ott a veranda ... — Hogyan? — csattant az öreg hangja. — Elég jól át van ez már alakítva, vagy nem? —, de ez a „nem” élesre volt köszörülve. — Tőlünk jól meglehettek itt, várunk is bennete­ket, de ha így nem jó, kivárjátok, amíg el­patkolunk. Folytatta volna, de csak legyintett, elharap­ta a szót, mintha mondata végén ott látta vol­na álmai romját. Mari ekkor is hallgatott. Később az anyjá­nak mondta csak: — Apus most is olyan goromba. Kibírhatná ezt a három hetet a kedvemért. Valóban hamar eltelt a három hét. Bele­fért még egy rokoni esküvő, amire végre őket is meghívták. Boldogan mentek el, szépen fel­öltöztek, nem kellett Marinak szégyenkeznie miattuk. A hiba mégis becsúszott. A temp­lomban még az egész család együtt volt. Utána azonban, amikor Mici néni megjegyez­te: — Akkor mi hazamegyünk apátokkal. — A vő nem tiltakozott Egy szóval sem erőskö- dött, jöjjenek ők is ebédelni a Gundelhez, miért ne szórakoznának egy kicsit. Mari csak annyit mondott: — Édikét vigyék már magukkal, mama, legalább nem lesz láb alatt... így telt el három hét. Mariék vonattal in­dultak útnak, Bécs felé. Tellett még a szabad­ságukból, egy hetet ott akartak tölteni. Búcsúzni'kijött az egész rokonság, az isme­rősök közül is sokan. A vonatnál Mici néniék igyekeztek Mari közelében maradni — ki tud­ja, látják-e még valaha. A rokonok versenyt tülekedtek. Sándor hangoskodott: megvan-e minden csomag? Jó lesz-e a hely Édikének, Mari szóljon már valamit Ványiékhoz, ne áll­jon olyan esetlenül. Sándor formában volt. Elővette a tárcáját és a megmaradt százaso­kat osztani kezdte a rokonok között. — Mit kezdenénk a forintokkal? Fogadjá­tok csak el, nekünk nem kell. Mamáéknak már hagytunk otthon az asztalon. Minek? — ne csacsiskodjori, mama, miért ne kellene maguknak? Áh, Petikém — szólt unokaöcs- cséhez — majd visszaadod ezt az ezrest, ne félj, fogadd csak el... Mici néni mérges volt magára. Ezekben a szomorú pillanatokban is csak butaságok jut­nak az eszébe. Olyasmik, amik már régen el­múltak, nem is szokott rájuk gondolni. A für­dő jutott eszébe, amikor a meleg víztől páro­log a teste és mégis összeborzad a levegőtől. Most is melege van, mégis, mintha a hideg rázná. Eszébe jutott Mari, amikor kislány volt és eltörött a babája, milyen őszintén, ke­servesen tudott akkor sírni a semmiségen. Hogyan titkolták el később a bedacizást apjuk előtt, mert az goromba volt, talán még meg is verte volna Marikát. Azután egy régi ebéd képe bukkant elő a semmiből, amikor Mari kilopta bátyja tányérjából a tésztát, mert neki kevesebbet szedett... Nem tehetett róla, sírni kezdett. Az öreg bökdöste az oldalát, ne csináljon cirkuszt, de annál hangosabban rázta a zokogás. Mari, mióta megjöttek, most először húzta magá­hoz: . — Küldök majd levelet, mama. Jó volt itt­hon. Azután indult a vonat. Mici néni csak fi­gyelte, hogy ez a vonat épp úgy húzott ki a pályaudvarról, mint máskor, mintha nem vinné magával az egész világot. A hazafelé úton összeveszett az öreggel, hogy miatta voltak olyan keveset velük Ma­riék, mert nem volt elég kedves. Otthon az üres. felfordult lakás fogadta őket. Az aszta­lon, a hamutartó alatt ott volt ötszáz forint. Mici néni érezte, hogy elpirul. Gyorsan, mi­előtt az öreg látta volna, a szekrénybe dugta. Azután csak annyit mondott: — Sándor kétezer forintot hagyott itt, lá­tod, többet, mint bárkinek, de nekünk nem kell, majd beteszem a takarékba. Hogy is képzeltek ilyesmit, nekünk ilyen sok pénzt itthagyni. Mostanában Mici néni nagyon lefogyott. Nehezen vánszorog a boltig, és mikor hazaér, percekig ül roskatagon a konyha hokedliján. A szomszédok nem szólnak, csak látnak, amit látnak: Mici néni nem a régi. A felületeseb­bek a korára fogják — már elmúlt hatvan­éves. Csak akik jobban ismerik, tudják, hogy másnak kell itt lenni. Valaha, ha jött a postás, nagy borravalókat adott. A kék, csíkos szélű, repülőborítékról mindenki tudta, írt Mari. A borítékok most is rendre jönnek, de a 'borravaló elmarad. Mici néni úgy veszi’át, mint más küldeményt. A postás az egészből semmit nem ért. Váltig dohogja: hogy lehet az. hogy egy anyának nem ér már annyit a lánya levele, mint akár egy évvel ezelőtt? Sági Ágnes W5P«!W*”

Next

/
Thumbnails
Contents