Pest Megyei Hírlap, 1967. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-01 / 27. szám

1967. FEBRUAR 1., SZERDA Akikről az emléktábla szól ,Itt volt a nyomdánk, ebben « pincében 99 '99J 1946 tavaszán Heller Mi­hályt felhívták a Szikra nyom­da szedőterméből az irodába, ahol egy ismeretlen férfi vár­ta. — Maga az, Heller úr! — örvendezett talán túl szívélye­sen is az idegen. — Úgy örü­lök, hogy látom, tudja, én voltam az, aki megmentette az életét. Ezután karon fogta, s szin­te erőszakkal magával cipelte a Csokonai utca és a Népszín­ház utca sarkára, arra a hely­re, ahol két évvel ezelőtt öt golyótól eltalálva a földre rogyott. Heller Mihály nem tudhatta, ki volt a megjnentő- je, hiszen az eset után négy nappal tért magához egy kór­házi ágyon, s semmire sem emlékezett. Úgy köszöntötte tehát az idegent, mint az egy életmentőnek kijár. Rövid idő múlva azonban kiderült, hogy az ismeretlen hazudott. Heller Mihályt ugyanis tanúnak idéz­tette be a bíróságra, hogy mellette valljon, mert súlyos háborús bűnök terhelték. Meg is szökött, még a tárgyalás előtt, s mivel a színhelyre jól emlékezhetett, nagyon valószí­nű, hogy egyike lehetett azok­nak, akik az öt golyót kilőt­ték. Az igazi életmentő kilétét azóta is homály fedi. Emléktábla a ház falán Most, 1967. januárjában mi kértük Heller Mihály elvtár­sat, hogy tanúskodjék: mint egyike azoknak, keveseknek, akik az illegális Szabad Nép készítői közül életben marad­tak, Amíg a Népszabadság szék­házától a Bezerédi utcai pin­céhez vezető utat megtesszük, egy legendás hírű sajtótermék negyedszázados jubileumának emlékeiről beszélgetünk. 1942. február 1-én jelent meg elő­ször az illegális Szabad Nép. A titkos, változó rejtekhelye­ken készülő újság a fasizmus igazi arcát, a háború népelle­nes jellegét leplezte le. Nem csoda, ha a hatalom urai po­koli dühvei törtek rá, az ötö­dik szám megjelenése után le is leplezték a rejtekhelyét. A lap szerkesztőjét, Rózsa Feren­cet, készítőit, a nyomdászokat és a terjesztőket kegyetlenül megkínozták, megölték. Közü­lük ma már senki sem él. 1944 decemberében azonban ismét megjelent a Szabad Nép, a vá­ros különböző pontjain, a gyá­rakban fel-felbukkantak a ti­tokban terjesztett példányok; a kommunista párt ismét hal- latta szavát. — Itt volt a nyomdánk — ebben a pincében — mutatja a Bezerédi utcai házat Heller Mihály. A ház falán emlék­tábla, a pincében azonban ma egy szövetkezet dolgozik. Ahogy belépünk az ajtón, egy munkaruhás férfi érdeklődik jövetelünk céljáról. Tisztelet­tel enged ezután utat, s amíg nézelődünk, mögöttünk szájról szájra jár a hír, itt van vala­ki azok közül, akikről az em­léktábla szól. — Azon a helyen állt a nyomdagép, itt volt a szedő­asztal — járja körül a termet Heller Mihály. A pinceajtót állandóan leeresztett redőny védte, s csak akkor nyitottuk meg, ha rajta a megbeszélt je­let kopogták. Gyerekek két gyerek a konyhaasz­tál mellett ült és színes „Készült a Kommunista Párt nyomdájában“ Heller Mihály a Bezerédi utcai ház előtt. Emléktábla je­löli a nyomda helyét. Megnyílt az 1967. évi mezőgazdasági könyvhónap Hazánkban a második öt­éves terv időszakában kétmil­lió példányban jelentek meg mezőgazdasági szakkönyvek, vagyis nagyobb példányszám­ban, mint a Horthy-rendszer éveiben összesen — jelentette ki dr. Polinszky Károly műve­lődésügyi . miniszterhelyettes kedden, az 1967. évi mezőgaz­dasági könyvhónap megnyitá­sa alkalmából Pécsváradon rendezett ünnepségen. Elmondta, hogy a magyar mezőgazdasági könyvkiadás ma már több vonatkozásban elérte a nemzetközi színvona­lat. Jelenleg 445 különböző tárgyú mezőgazdasági könyv között válogathatnak a szak­emberek. A szakkönyvek ter­jedése, olvasottsága azonban még mindig nincs arányban a mezőgazdasági tudomány gyors fejlődésével és mezőgaz­dasági termelésünk növekvő igényeivel. A miniszterhelyettes a me­A nyilasterror idején a leg­nagyobb óvatossággal tudtak csak dolgozni. Egy összekötő­jüktől kapták a cikkeket, ő vitte el a kész újságokat. Két szám készült el ebben a nyom­dában. A harmadikat félig szedték csak ki, amikor egy reggel rájuk törték az ajtót. Heller Mihály kiugrott az aj­tón, kézigránátot szorongatott kezében, ezért az ajtó előtt ál­ló civilek ijedten félreugrot- tak. Jobbra szaladt, majd be­fordult a Csokonai utcába, ahol csendőrökkel találta ma­gát szemben. — Csak arra gondoltam — emlékezik — nem foghatnak el. Es futott, futott. Az öt go­lyó közül egy a fejét érte. A nyomdában tartózkodó két társa közül Szegedi Pált megölték, de Rákosi Sándor­nak rendkívüli szerencsével sikerült megmenekülnie. Mindezeket már a Népsza­badság-székház előcsarnokában mondja el, ahol üveglapok alatt látható az a nyomdagép, amellyel a Bezerédi utcai pin­cében dolgoztak. Egy pillanatra fény villan a szemében. — Tudja, nem volt utasítá­sunk rá, de mi mégis oda­nyomtattuk a lap aljára. „Ké­szült a Kommunista Párt nyomdájában”. Irta és fényképezte: Benedek B. István Magyar művészek az őszi müncheni íúvósverseny zsűrijében Lehel Györgyöt, a Magyar Rádió- és Televízió szimfoni­kus zenekarának karmesterét és Sólymos Péter zongoramű­vészt, a Zeneművészeti Főis­kola tanárát meghívták az ősszel Münchenben megren­dezésre kerülő nemzetközi f 'vósverseny zsűrijébe. A ma­gyar művészek a meghívást elfogadták. zogazdasagi könyvhónappal \'SSS"""SSS'S/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfrSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/*S. együtt megnyitotta az ünnep- § ....................... ' ' — — Nekem is a vejem! p apírbabákat vágott ki egy lapból. Délelőtt volt, de vil­lany égett a konyhában. Sö­tét az udvar, különösen téli délelőtt nagy itt a homály. A copfos kislány be sem akarta engedni az idegen asz- szonyt. — A nagymama nincs itt­hon ... tessék később ... — Nem a nagymamát kere­sem ... — Hát kicsodát? — A nagypapát. A kislány meglepetésében kitárta az ajtót. Az asszony belépett s kínálás nélkül le­ült egy hokedlira. A gyere­kek tágranyílt szemmel néz­ték, vizsgálták, aztán a na­gyobbik megkérdezte. — A néni kicsoda? — A nagypapa távoli ro­kona vagyok. Tíz éve nem láttam. Most feljöttem Pest­re, gondoltam, megnézem ... — A nagypapa már régen meghalt — közölte a copfos lány, aki később elárulta, hogy Mária névre hallgat. — Ö is megmondhatja — mutatott a húgára, aki nem nézett fel, elmerülten vágta a papírt. — Igen, a nagypapa meg­halt, de ne tessék beszélni erről a nagymamának, mert akkor megint sír és mi azt nem szeretjük. A múltkor is sirt, amikor egy néni kérde­zett róla. Es mindig úgy emlegeti nagypapát, hogy az a szegény. — Pedig nem szegény — szólalt meg most először a kicsi — csak halott. — Es ti... emlékeztek méi a nagypapára? — Olyan középtermetű volt.. kezdte a copfos és rán­colta a homlokát — arra i; emlékszem, hogy mindig sö­pört, meg mindenféléket dől gozott itthon is ... És enn is szeretett, egyáltalán nen, volt sovány__ — Mi volt a kedvenc ételei — Nem tudjuk ... — Fényképetek van róla? — Nincs. A nagymama el­dugta valahová, de azért ar­ra emlékszem, hogy nen volt ősz, még fiatal volt, i nagymama is fiatal, de mél mindig fekete ruhában jár. — Anyukátok is fekete ru­hában jár? — Ű már régen nem. C csak a lánya volt, tetszik tud­ni. De ő is sír, mert api elment, megnősült. Valam nőt Vett el és tessék elhinni nekünk olyan, mintha ő ií meghalt volna. Mi nem ii szeretjük őt, csak a nagyma­mát, azt mindig szeretni fog­juk. — Televíziót szoktatok néz­ni? — Nincs ... — nézett húsár a kicsi, s a copfos hozzátette — Nagymama azt mondta addig nem vesz televíziót amíg sírkövet nem vehet é: a sírkőre az lesz ráírva, em­léke örökké él. készülődni kéz­j z asszony A dett. Retiküljéből ti: férfi­asz­j sarokban fekete A. esernyő állt. Az szony megkérdezte: — Kié? — A nagymamáé. Most már itt minden az övé, de nem örül neki. Még éjszaka is sírni szokott. forintot vett elő, odaadta c gyerekeknek cukorra. — Majd eljövök még egy­szer ... — ígérte — maja egyszer ... A copfos becsukta az aj­tót. Visszaült a konyhaasz­talhoz. Kezébe vette az ol­lót. Aztán azt mondta: — A múltkor a Kovács né­ni azt mesélte a nagypapá­ról, hogy az a szegény mé{, kifestette a konyhát. — Pedig nem szegény — he­lyesbített újból a kicsi — csak halott. S az unokák elmerülten vág­ták tovább a papírbabát. B. I. A HUNGAROTEX exportja A HUNGAROTEX jugoszláv üzletfeleivel hétszázezer dollár értékű pamut- és műszál mé­teráru szállítására kötött meg­állapodást. Ezt a mennyiséget ez évben adják át a vevőknek. A HUNGAROTEX ez évben százezer dollár értékű broká­tot szállít Finnországba, a tar­kán szőtt, Jacquard-mintás se­lyemkendőből háromszázezer dollár értékűt rendeltek a belga kereskedők. Ausztráliá­ba kasmír hatású, úgynevezett kasmirettkelméből próbakép­pen huszonötezer yardot kér­tek. A montreáli „magyar he­tek” megrendezése óta a HUNGAROTEX több mini egymillió kanadai dollár érté­kű exportra kötött üzleteket tengerentúli kereskedelmi partnereivel. ség színhelyén, a pécsváradi § művelődési házban rendezett ^ mezőgazdasági szakkönyvkiál- i lítást is. 5 Tapasztalatcsere RÉGÉSZ VÍZÁGYÚ Csontot, cseréptöredéket és más régészeti anyagot hozott felszínre a vízágyú a Tatabá­nyai Szénbányászati Tröszt Környe melletti homokbányá­jában. A tatai múzeum régészei már az első szemle alkalmával megállapították, hogy a kö­zépkorból származó, kulfúr- történeti és múzeális szem­pontból egyaránt értékes letanyag, lepülésre utal. ! Jelentőségét növeli, hogy§ zen az avar- és római kori k az első megtalált település. középkori $ A feltáró ásatást azonnal s megkezdik, amint az időjárás^ engedi. Az író kora: 16 év „Ne féltsétek őket“ fiatalok antológiája a Kozmosz-sorozatban A rádió ifjúsági osztálya 1961-től évente meghirdeti — műfajra való tekintet nélkül — szépirodalmi pályázatát. Nem tehetségkutatás a cél, inkább a fiatalok saját írásaik­kal való nevelése. Korosztá­lyuk problémáit rögzítve, je­lentősen hozzászólnak a vitá­hoz: milyenek a mai fiatalok? A különböző díjakat eddig is kiosztotta a rádió, most azon­ban Hárs László író, a rovat szerkesztője, a Kozmosz köny­vek sorozatban megjelenteti a „termés” javát, azaz a pálya- díjnyertes novellákat. Nyomdába kerül egy olyan gyűjtés, amely nemcsak fiata­loknak szól — de fiata.ojf is Írják. Izgalmas kísérlet — mond­ják a kiadóban Érzésünk sze­rint sikeres kísérlet lesz. Cí­mét az egyik írástól — „Ne féltsétek őket” — kapta. Figye- ^ lemreméltó, hogy a 16—17 4 x------1. i___x___xi--------------- C é vesek milyen érzékenyen reá- ^ gálnak egy-egy felnőtteket is $ erősen foglalkoztató problémá- $ ra: huliganizmus, válás, stb, ^ stb. Az írások talán néhol ^ egyenetlenek — mégis jelzé- ^ seket adnak a fiatalok kép- § zettségéről, érzelmi hőfokáról, ^ széles érdeklődési köréről, az ^ iskola és a társadalom kapcso- ^ iatáról, illetve konfliktusáról. ^ Még csak annyit: az ifjú no- ^ vellisták között a legritkább, § aki az író vagy újságíró mes- § térségét választja. A többség ^ bár több első díj tulajdonosa, ^ folytatja megkezdett tanulmá- ^ nyait. A pályázók között — az ^ eddigi tapasztalatok alapján — megszűnt a fővárosiak vélt § fölénye. Az antológia íróinak i többsége vidéki fiatal. G. Molnár Edit Két úr beszélget a presszóban. Egy elegáns, jótartású, mosolygós férfiú és egy kopottas, megtört öregúr. Egyikük egy száz fővel dolgozó amerikai szol­gáltató vállalat tulajdonosa, a másik egy hasonló magyar, úgynevezett ve­gyesipari vállalat vezetője. A kopott, fáradt öregúr szólal meg először: — Beszélhetjük nyugodtan az a ma­gyar nyelv. Tulajdonképpen én is va­gyok magyar, csak negyven éve ki­mentem United States. Én még em­lékez a régi very nica magyar dalok... na, hogy is volta, hogy is volta... Yes: Schneider Fáni, de azt mondta... Hogy is hívják az a híres muzsikás? Kogutovitz? Zerkovitz? Yes! Régi szép idők megvoltak ... Azóta csak a haj­sza, a money... pénz után. Az ember töri saját kopf, hogy jöjjön egy idea, vagy ahogy a magyar mondja: écesz, mertha nincs idea, nincs profit és me­hetek a... Hogy is mondják. Yes! Csődbe! Maga volt már csődben? Az elegáns, mosolygós férfiú finom mozdulattal kortyint egyet a whisky- jéből és magabiztosan válaszol: — Nálunk nincs csőd — majd az amerikai csodálkozó, elhűlt arcára néz­ve, így folytatja: — Megpróbálom el­magyarázni. Nálunk nincs kapitalizmus. — Áztat én tudja. De mi van, ha nem megy a business? — Állami támogatás! Az állam fize­ti a ráfizetést! Érti? — Nem. Nézze, beszéljünk világosan. Nekem odaát van egy... suszteráj — ahogy a magyar mondja. Magának is van ilyen? — Van! Cipészrészlegnek hívják.:. — All right! Nagyon örvendem magam! Az én suszteráj csinál havi 1000 finom cipő. — Az enyém is körülbelül ennyit. — Beautyfool. Na! Azt a suszteráj veszeti az én vejem. ö van egy oké em­ber. Nála nincs lazsa, nincs sibolás. Ö végzi az adminisztráció és kezeli a pénz. Magánál ki vezeti a suszteráj ? — Nem is lehet idegenre bízni a mo­ney. — Ő nem kezel pénzt. Arra van pénz­táros. — Csak csinálja az adminisztráció? — Azt három könyvelő végzi! — Értek! Ö felügyel az emberekre? — Arra van négy művezető és nyolc brigádvezető. Az amerikánus egyre jobban csodál­kozik: ’ — ő osztja el a munka és szerzi a megrendelés? — Erre van diszpécser, üzletkötő és terves! — Egyáltalán, magának hány mun­kás dolgoz? — Nekem száztíz! — Jesszasz! Nekem az egész vállalat annyi. A suszteráj csak húsz ember. Maga mirt nem küldi el a többi? — Nem engedi az egyeztető bizott­ság!. — Értek! Maguknál akkor munkanél­küliség van! — Nints! Sőt! Munkaerőhiány! Az öregúr egyre kétségbeesettebben kérdez: — Csak a suszternak van munkanél­küliség? — Annak sincs! De ezeknek a fele nem suszter. Ezek parasztok voltak. — Most már értek — csillan fel az amerikai szeme: — A mezőgazdaság­ban van munkanélküliség! — Ott iá munkaerőhiány van! — Akkor miért nem ott dolgoznak? A magyar tárgyalófél fáradtan le­gyint. Iszik egyet és más témára tér­ne. De az öreg nem hagyja: — Maga mennyit fizet egy pár cipő­nek, vagy ért? — Mi órabérben fizetünk! — Az nem jó. Akkor a munkás nem dolgoz, és kell őtet hajcsárolni! — Nézze uram. Értse meg, nálunk nincs kapitalizmus, mi nem vagyunk hajcsárok. Nálunk a munkásoké a gyár! — Értek. Akkor százszor jobban kell nekik dolgozni. Én például napi 16 órát dolgozza. Maga? Nyolcat! És sok az érte­— Hm., kéziét! — Az ugye, üzleti megbeszélés, ahol megtárgyalják a piaci helyzetet. — Nem! A külpolitikai helyzetet... — Magának vannak nagyon jó ide­gei. Maga lehet egy nagyon gazdag ember. Én nagyon szegény vagyok. Az örök gond, hogy a vevő elszökik és megy a másik suszteráj ... — Nálunk nincs másik suszteráj! — Yes! Kartell! 'Monopólium! Very good! Nekünk, sajnos, nem megy ilyen jól. Mindig kell kitalálni valamicsoda. Most például elmegyünk a kuntschaft lakására neki és a helyszínen egy óra alatt kész a cipő. Maguknál mennyi idő alatt megvan kész? — Két-három hét! — Te szent Dzsozef! És mit szól a vevő? — Néha káromkodik, meg azt mond­ja, hogy bezzeg maguknál nem így megy. — És maguk mit csinálnak vele. ne­ki? — Megbíráljuk, hogy téves nézetei vannak! — De mondja csak! Ha valakinek mégis nagyon sürgős megvolna az a cipő? — Az elviszi este a vejemhez! — Yes! Éjszaka is dolgozik az üzem! — Nem! A vejem! Otthon! Reggelre kész! — Ez megy a maga zsebébe bele? — Természetesen! — Nagyon értek. Ez egy nagyon jó idea. Az a suszteráj tulajdonképpen egy üzleti fogás megvan. Ez keríti a vevő a maga vejének. Wonderfool! Az ember mindig tanul! Én is csinálok egy ilyen kontra-üzem az én vállalatomnak, amely hozzám löködi az a vevő. Thank jou, very much ... Köszönök! Hogy maguk milyen jo üzletemberek! Nem tud nekem ajánlani egy jó vezetőt an­nak az ellen üzemnek? — Vigye a vejemet. Jövőre nálunk ezt már úgysem lehet csinálni. Az amerikánus magyar boldogan szorongatta kollegája kezét, majd jegy­zetfüzetébe mélyedt. Ezért nem is vette észre a fizetőpincért. .. Ősz Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents