Pest Megyei Hírlap, 1967. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-25 / 48. szám
1967. FEBRUÁR 25., SZOMBAT Szőnyi István emlékház Zebegényben Múlt tavasszal kendőt terített a vállára, az antik bútorokkal teli szobából kivezetett az udvarra és kinyitotta az emeletes műteremépület ajtaját a festő özvegye. Megmutatta az állványon félbemaradt utolsó képet. Néhány nappal halála előtt még kezébe vette az ecsetet és belemártotta magakeverte festékeibe, aztán 1960. augusztus 30-án csendesen elszenderülit Szánni István, a Képzőművészeti Főiskola Kossuth-díjas tanára. özvegye gondosan vigyázott, hogy Zebegényben, a műteremben és a régi Bártóky- házban, ahol éltek, minden úgy maradjon, ahogyan volt. Szőnyi Istvánná, Bartóky Melinda már csak a férje emlékének élt Egyetlen gyermekük, Zsuzsanna Rómában van férjnél. Zebegény tanácsa emléket állított híres festőjének, aki a falu meg a környék szépségeit annyiszor megfestette. Megrendelte bronzszobrát Vilt Tibor szobrászművésznél. Tavaly nyáron szerették volna ünnepélyesen leleplezni a szobrot, nem az alkotón, az öntödén múlott, hogy az ünnepség elmaradt Ősz lett és az üdülőhely elnéptelenedett, mire megjött a Szőnyi-szobor. Felállították nem messze műtermétől, a domb alatt, nyáron pedig megtartják ünnepélyes külsőségek között a leleplezést. Szőnyiné még látta, s a Bartóky utcai házból a vízmosáson átvivő hídon sokszor el is ment férje szobrához. Készült a nyári ünnepségre. Február 8-án azonban meghalt férje mellé temették a zebegényi temetőben. A ház és a műterem azóta zárva, de nemsokára megnyílnak az ajtók. Tegnap a Műve(Foto: Gábor) lödésügyi Minisztérium, a megyei tanács és a család megbízottja megtárgyalta, mi legyen a festő hagyatékának sorsa. Megbeszélték, hogy Zebegényben Szőnyi István Emlékház lesz, ahol művein kívül a látogató láthatja a környezetet, amelyben a művész alkotott és élt Hasonló emlékház ez idáig nincs Magyarországon. Sz. E. Ülést tartott az Országos Oktatási Tanács Március 1-től veszik nyilvántartásba a tanköteles korba lépő gyerekeket Az összeírás nem pótolja a behatást mainap 1967. február 25., szombat, Géza napja. A nap kél: 6.34, nyugszik: 17.22 órakor. A hold nyugszik: 7.17, kél: 18.24 órakor. Enjswn Kevés felhő, száraz idő. Gyenge, változó irányú szél. Az éjszakai lehűlés erősödik. Mérsékeli, éjszakai fagyok. A nappali felmelegedés lényegesen nem változik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 5—plusz 10 fok között. — A martonvásári Szabadság Tsz solymári Rákóczi út 7. szám alatti pincehelyiségében csütörtökön reggel benzinnel hígított gu- rrüoldattal vászonragasztást végeztek. A benzingőz a nyűt tüzelésű kályhától belobbant. A tüzet a lakosság oltotta el. Az anyagi kár, a gyors közbelépés eredményeként csak 500 forint. — A Budapest és Vidéke Tejipari Vállalat ceglédi özemének új termékei: a „Füsti” és a „Paranyica” sajt. — Felsmann Tamás festőművész kiállítása szombaton délután 1 órakor nyílik meg a Derkovits-teremibein (VI„ Lenin fcrL 63.) Az olasz jellemvígjáték megteremtője 260 EVE, 1707 február 25-én született Carlo Goldoni olasz színműíró, az olasz jellemvígjáték megteremtője Az ügyvédeskedési cserélte fel a színpad kedvéért, s rövidesen körülrajongott színpadi szerző lett. Élete delén túl, 55 éves korában — intrikák és vélt mellőzöttség miatt, — sértődötten elhagyta sikerei színhelyét, Velencét és Párizsba ment. ahol udvari nyelvmester és az olasz színtársulat vezetője lett. Bt érte a bálái, 8« éves korában. Korszakos érdeme, hogy széttörte a színpadokon eluralkodó, a helyszínen rögtönzött keretvígjáték. a commedia dell’arte merev hagyományait és meghonosította az egybefüggő, kötött drámai szöveget, valamint a jellemkomikumot az olasz vígjátékokban. — Holló László Kossuth - dijas érdemes művész 80. születésnapja tiszteletére rendezett retrospektív kiállításának ünnepélyes megnyitására szombaton délben kerül 6or az Emst Múzeumban (VI., Nagymező utca 8.) A megnyitóbeszédet dr. Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója mondja. — A százhalombattai tanács idén teljesen villamosítja Dunafüredet. A lottó nyerőszámai: 3,5,57, 80,85 A február 27-én, az Utasellátó Vállalat Nádor u. 19. sz. alatti kultúrtermében megtartandó nyilvános havi tárgynyeremény-sorsoláson a 6. játékhét szelvényei vesznek részt. Praktikus megoldás (Zsoldos Sándor karikatúrája) — A tizenegyedik. A tápiószecsői Bácsics Gyulánknak most született meg a tizenegyedik gyermeke, egy egészséges, szép kisleány. — A Belügyminisztérium szervei őrizetbe vették deviza-, vám- és más bűntettek alapos gyanúja miatt Hegyaljai Sándor, Békeffy Jenő gépkocsijavító kisiparos budapesti lakosokat, valamint Kunz Richard müncheni lakos, kettős állompolgárt. Ügyükben a vizsgálat folyamatban van. Az Országos Oktatási Tanács — Ilku Pál művelődés- ügyi miniszter elnökletével — pénteken ülést tartott. Első napirendi pontként meghallgatta a szakközépiskolai tantervi munkálatokról készült jelentést, megvitatta a szakközépiskolák fajtáit meghatározó szakosítási jegyzéket. A tanács második napirendi pontként tudomásul vette a megyei oktatási tanácsok munkájáról készített beszámolót. Az 1960. szeptember 1. és 1961. augusztus 31. között született gyerekeket — a tankötelezettségről szóló törvény- erejű rendelet alapján március 1 és 15-e között a szülők (gondviselők) kötelesek a lakás szerint körzetileg illetékes általános iskolában bejelenteni, A Művelődésügyi Minisztérium felhívja a szülők figyelmét, hogy a jelzett időpontban feltétlenül tegyenek eleget bejelentési kötelezettségüknek, mivel a bejelentésiek alapján állapítják meg az általános iskolák új első osztályosainak várható létszámát, s ennék megfelelően 'gondoskodnak a tanítás személyi és tárgyi feli tételeiről. A bejelentés, illetve a nyilvántartásba vétel nem azonos a beiratással, amire csak júniusban kerül A fennálló rendelkezések ér- § telimében a tanköteles korba 5 lépő gyermekeknek orvosi ^ vizsgálaton kell részt venniük. ^ Előzetes számítások szerint ^ szeptemberbén több mint 130 ^ ezer első osztályos kezdi meg általános iskolai tanulmányait. — A Kommunista ifjúsági Szövetség Pest megyei Bizottsága és a megyei könyvtár irodalmi rejtvénypályázata — A nyári Bükk-hegységi táborozásról is megemlékeztek a jászkarajenői Hámán Kató úttörőcsapat pajtásai vidám farsangi karneváljukon, melyet a helyi művelődési házban tartottak. Pest megye közlekedése: Utón - Vizen Vasúton Megszűnő állomások - 12 millió tonnás fuvar Megszűnnek-e vasút- és hajóállomások? Ellátja-e feladatát maradéktalanul a MÁV, az autóközlekedés és a hajózás? Jobban kiszolgálják-e a nagyközönséget, s eleget tesznek-e a fuvarrendelők kívánságainak? A felsorolt néhány kérdés jelzi, hogy a Pest megyei szállítási bizottság hány vasat tart egyszerre a tűzben, hány témában kell ideális összhangot teremteni. Most elkészült összefoglalójából kiderül, hogy a lezárt esztendőt viszonylag egyenletes szállítás jellemezte. A budapesti MÁVAUT a második, az 1-es AKÖV a harmadik helyen végzett 21 autóközlekedési Már hírt adtunk arról, hogy a forradalmi iíjú&á-gi napok keretén belül a Pest megyei könyvtár és a KISZ Pest megyei Bizottsága irodalmi rejtvénypályázatot indít lapunkban. A pályázat kérdéseit először holnapi, vasárnapi számunkban, majd ettől számítva minden második számban folytatólagosan közöljük. A pályázaton korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül részt vehetnek mindazok a Pest megyei lakosok, akik megyénk valamelyik közművelődési könyvtárának tagjai, illetve a megfejtés beküldési határidejéig tagjai lesznek. A rejtvénypályázat három fordulóból áll. I. FORDULÓ: GYERMEKHÖSÖK A megfejtőknek 8+1 kérdésre kell válaszolniok. A világirodalom és a magyar irodalom legszebb regényalakjai közül válogattunk ki nyolc fiatal regényhőst. A feltett kérdések alapján meg kell nevezniök a szóban forgó hősöket. Ha a nyolc kérdésre helyesen válaszolnak, s a válaszok kezdőbetűit a megfejtések sorrendjében egybeolvassák, ismét egy fiatal regényhős nevét kapják. írójáról annyit árulunk el, hogy Pest megyében született, +1 kérdésünk: Ki az író, hol született és mi a regény címe, amelyben a regényhős szerepel. KISREGÉNYEK, n. FORDULÓ: NOVELLÁK. A pályázóknak 12+1 kérdésre kell választaniuk. A magyar és a világirodalom legszebb kisregényei és novellái közül választottunk ki tizenkettőt. A feltett kérdések alapján a pályázóknak ftieg kell nevezniök a szóban forró regények, novellák címeit. Ha helyesen válaszolnak, s a válaszok kezdőbetűit — a határozott Wévelők figyelembe vétele nélkül vállalat között. Mindez jelzi, hogy személy- és árufuvarozási megbízatásuknak példásan eleget tettek. örvendetes, hogy már az új mechanizmust előkészítő esztendőben is közvetlen megállapodások megkötésére törekednek az érdekelt felek. Ez egyszerűsítette és gyorsította a kivitelezést. Felismerte és közös érdeknek tartja a nagy szállító vállalatok közötti jó együttműködést a MÁV, az AKÖV. a MA VAUT és a MAHART egyaránt. Több érdekelt fél és a közúti igazgatóság összefogásának eredménye, hogy buszfordulókat építettek Taksonyban, Dabasom, Gyónón és Dömsöd községben. Ezzel mindenekelőtt a közönségnek tettek jó szolgálatot, hiszen gyorsabb és kényelmesebb az autóbuszok visszairá- nyítása. Örömmel vette tudomásul a lakosság, hogy a tüzelő szállítását Vácott, Cegléden, Mo- noron, Aszódon, Nagykátán, Ahányban, Gyömrőn és Sziget- szentmiklóson a lovasfuvartól a teherfuvar vette át. Szóba került a gyenge forgalmú Pest megyei vasútállomások kocsirakodása is. Körültekintő kutatás után 14 helyiség forgalmának megszüntetését javasolja a szállítási bizottság. Az erről szóló hirdetmény április közepén várható. A hajózás Visegrád— Gizellatelep személyforgalmát, Tahi és Pócsir.egyer teherszállítását ítélte igen gyöngének. Itt is az állomások megszüntetése került szóba. A döntésről a májusban megjelenő hirdetmény tájékoztatja az érdekelteket. Több százezer utas és sok ezer teherforgalmat lebonyolító gépkocsivezető tapasztalhatta a megyei útviszonyok gyors javulását. Az elmúlt időszakban a Budapesti Közúti Igazgatóság a 2350 kilométer hosszúságú megyei makadámútok piortalanításának első részét elvégezte. Nem kevesebb mint 12 millió tonna árut kell elszállítani Pest megyében — 1967-ben. A szállítási bizottság ennek érdekében kéri a kőbányákat és építőanyaggal dolgozó vállalatokat, hogy minél több anyagot juttassanak el ezekben a hetekben rendeltetési helyükre. Most könnyen, gyorsan kapnak járművet, a tavasz és nyár beköszön tével a gyorsan romló, kényes termékeké az elsőség. T. Gy. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak. munkatársaknak, ismerősöknek. osztálytársaknak, akik felejthetetlen férjemet, édesapa . mat. Nagykörösön utolsó útjára elkísérték, nehéz napjainkban segítségünkre siettek, fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek, özv. Mártonfalvi Pálné és fia Pali. köszönetét mondunk mindazoknak. akik felelthetetlen drága jó édesanyánkat'utolsó útjá- ra elkísérték és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló Franyó család. Szentendre. Autó és motorkerékpár SZAKSZERŰ. GARANCIÁLIS £S EGYÉB JAVITASA A GÉPJAVÍTÓ ÉS FAIPARI KTSZ Naqykőrös, Ceglédi út 8. sz. alatt) szervizállomásán Telefon: 432 A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO S.20: Lányok, asszonyok . . . 8.40: Mezei csokor. 9.07: Orvosok a mikrofon előtt: dr. Stark Janka, a tü- dőgümőkór gyógyításáról. 9.12: Toldi estéje. II. rész. Arany elbeszélő költeményének rádióváltozata. 10.10: Hainauti fesztivál 1966. Cziffra György zongoraestje. 11.15: A magyar költészet századai. Gergei Albert: Argirus históriája. 11.30: Operakettősök. 12.15: Klasszikus operettrészletek. 13.03: Csajkovszkij: Diótörő-szvit. 13.25: Néhány perc tudomány. 13.30: Szórakoztató zene. 13.50: Hirdetőoszlop. 14.05: Mi történt a nagyvilágban? 14.19: Kathleen Ferrier Händel óratőriumokat énekel. 14.45: Vásárhelyi Zoltán: Népdalfeldolgozások az ..Erdő-mező” sorozatból. 15.15: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczene műsora. 16.00: Hétvége . . . 17.40: A rádió Hangmúzeumából. Kosztya kapitány, összeállítás Rozsos István. szerepeiből. 18.05: Farkas Gyula: Csárdásrapszódia. 18.16: Üj lemezeinkből. Mendelssohn: Skót szimfónia. 19.25: A Rádió Dalszínházának bemutatója: Bunbury és társai. Zenés játék Oscar Wilde komédiájából. 21.20: A siker titka Bárány Tamás irodalmi humoreszkjei, 22.30: Táncoljunk! PETŐFI RADIO 10.00: A hét könnyű- és tánczenei műsoraiból. 12.00: Zenekari muzsika. 12.5Ó: Tudósítás az ENSZ-ből. 13.00: Aranyvirág. Részletek Huszka—Martos operettjéből. 13.20: Orvosok a mikrofon előtt. Dr. Stark Janka, a tüdőgü- tnőkór gyógyításáról. 13.25: Bach: F-moll hegedű-zongoraszonáta. [Yehudi Menuhin és Kentner Lajos) 14.08: Petőfi útján. ,.A ’ Nemzeti Kör.” Szerkesztett« Dienes András. 14.50: Verdi: Att la. Háromf elvonásos opera. Vi zényel: Fernando Provitali. 16.5 Vásárhelyi híres vásárok. Epiz< dók Kiss Lajos könyvéből. 17.2 Könnyűzene innen-onnan. 18.1 Kiváncsiak klubja. Az Ifjúsái Rádió műsora. 19.00: Nádor J< zsef dalszerző emlékére. Voll István összeállítása. 19.25: Kiski tonák a laktanyából. Tomkai Ji dit riportja. 19.40:’ Az Allan Orosz Énekkar énekel. 20.25: Ni zai fesztivál, 1966. A párizsi kam: razenekar hangversenye. ' 21.01 Fél évszázad távolából. A ko: látlan tengeralattjáróharc és i USA. Dr. Galántai József írás 21.28: Magyar nóták. 22.02: Üj h mezeinkből. Haydn: Három v« nósnégyes. URH 18.05: Hanglemezparádé. 19.0 Mozart: A felszabadított Betuli — oratórium két részbei 20.53: Bartók művészi pályája. XI rész. A Kékszakállú herce I vára (ismétlés). 21.22: Re mán ajándékfelvételeinkből. 22.0: Operarészletek. TELEVÍZIÓ 16.28: Tessék kérdezni, a nyel vész válaszol. Lőrincze Lajc műsora. 17.00: Eger. Riportfilm. 17.21 Hágai társastánc Európa-bajnol ság. Az Eurovizió műsora, félve télről. 18.15: Hírek 18.20: Tala kozás az ősemberrel. 7. A mai err bér jégkori elődje. 19.00: A tv jí lenti. Aktuális riportműsor. 19.4! Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.2Í Mátrai-Betegh Béla színházi jegy zete. 20.25: Marivaux: Két nő közi Vígjáték két felvonásban. A Nem zeti Színház előadása, felvétel ről. (14 éven felülieknek.) 22.4! Tv-híradó — 2. kiadás. 23.05: J éjszakát felnőttek! Kent Györg; Pjs » fiirkánv íPllnpvo cnrnoaf \ — a megfejtések sorrendjében egy- beoJvassák, egy elbeszéléskötet címét kapják. E kötet szerzője is Pest megyében született. Tizenharmadik, illetve +1 kérdésünk: ki az író, és hol született? Hl. FORDULÓ: CSALADOK AZ IRODALOMBAN. A pályázóknak 11+1 kérdésre kell válaszolniok. A magyar és a világirodalom nevezetes regényei közül válogattunk ki 11 híres művet. A feltett kérdések a bennük szereplő családokra vonatkozik. Ez alapján kell megnevezniük a regények címeit. Ha mind a 11 kérdésre helyesen válaszolnak, s a válaszok kezdőbetűit — a határozott névelők figyelembe vétele nélkül — egybeolvassák, egyik Pest megyében született költőnk nevét kapják meg. Tizenkettedik, illetve +1 kérdésünk: ki az író, hol született és mi a címe annak az elbeszélő költeményének, mely egy — a címben is szereplő — családról szól. A megfejtéseket a harmadik forduló kérdéseinek közlése után, egyszerre küldjék be a pályázók a Pest megyei Könyvtár címére: Budapest, II. kerület, Krisztina krt. 2—4. A pályázat beküldésének határideje 1967. május 13. Kérjük a pályázókat, hogy a kérdésekre adott válaszok mellett közöljék pontos lakcímüket, valamint a könyvtárnak a nevét, melynek tagjai. A borítékra írják rá az Irodalmi pályázat címét: „Halhatatlan útitársak.” A hibátlan megfejtések beküldői között értékes díjakat sorsolnak ki. I. díj: 100 kötetes kiskönyvtár (2500 forint értékben). II. díj: 60 kötetes kiskönyvtár [1500 forint értékben). Hl. díj: 30 kötetes ki&Lönyvtár (700 forint értékben).