Pest Megyei Hírlap, 1967. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-21 / 44. szám
4 1967. FEBRUAR 21., KEDD Lapok a magyarországi választások krónikájából Amikor 139 szavazattal is be tehetett jutni a honatyák közé... Március lf*-én immár harmincadszor tártanak hazánkban választásokat, — bizonyítják az országgyűlési könyvtárban őrzött dokumentumok. Hazánk lakossága kevés híján 120 éve, 1848-ban járult először az úrnákhoz; a következő alkalomra azonban 13 esztendeig, 1861-ig kellett várni. A XIX. század végéig ösz- szesen 12 alkalommal szavazhattak, akiknek joguk volt. A XX. század első választását 1901-ben jegyezték fel a krónikákba, s a felszabadulásig 11 alkalommal küzdöttek a jelöltek a voksokért 1945-ben is csak kevesek ki- váltságá volt a szavazati jog Még az 1848-as forradalom vívmányaként elfogadott törvény szerint sem vehettek részt á választásokon azok az ipari és földmunkások, valamint nők, akik nem rendelkeztek vagyonnal. Az 1874. évi XXXIII. törvénycikk szerint, amely bizonyos változtatásokkal az első világháborúig a választójog alapját képezte — 1881-ben a lakosság hat, 1910-ben pedig 6.4 százaléka volt választójogosult. Az első világháború utáni jogszabályok fenntartották, sőt tovább szigorították a korábbi megkötöttségeket. A választási rendszert 1922-ben szabályozó kormányrendelet a férfiaknál 24, a nőknél 30 évben határozta meg a választójogosultság korhatárát, és négy, illetve hat elemi iskolai végzettséget, valamint két évi egy helyben lakást követelt meg. Az önkormányzati választójogot még az országgyűlésinél is szűkebbre szabták. A községek lakóitól például hat évi egy helyben lakást és két évi adófizetést kívánt meg a jogszabály. A korhatárt 30 évben rögzítették. Nőket egyáltalán nem választottak a megyei törvényhatóságba. Ráadásul az egész önkormányzati rendszer a virilizmuson, a vagyonosoknak azon a jogán alapult, hogy magas adójuk alapján a képviselőtestületbe kerülhetnek. A titkosság törvénybe iktatása körül egészen 1938-ig dúlt a harc. Az 1922-ben alkotott választójogi kormányrendelet ugyan Budapesten és a törvényhatósági jogú városokban titkos szavazást rendelt A kiskunlacháziak ivóvize Társadalmi munka másfél millió értékben Figyelmeztetés a „csalókának „biztosítékokat” iktattak be. így a férfiaknál a lajstromos választókerületekben az életkort 24-ről 26 évre, az egyéni választókerületekben pedig 30- ra, a választójogosultsághoz szükséges iskolai végzettséget pedig négyről hat elemire emelték fel. Sok manipulációra adott lehetőséget a választókerületek területének, illetve nagyságának kialakítása is. A munkáslakta vidékeken nagy létszámú választókerületeket szerveztek, így egy mandátum elnyeréséhez több szavazatra volt szükség, mint másutt A feljegyzések tanúsága szerint 1905-ben volt olyan választókerület, ahol egy képviselő megválasztásához 139, és volt olyan, ahol több mint 12 000 szavazóra volt szükség. Kiskunlacházán az elmúlt években minden egyes tanácsülés visszatérő témája az ivóvíz volt. Természetesen a tanácstagok emellett sok olyan javaslatot terjesztettek elő amely községük fejlődését, a lakosság életszínvonalának emelkedését szolgálja. Ám, a legtöbb felszólalás az ivóvíz- ellátással kapcsolatban hangzott el. Megmozdult az egész falu, a lakók önként ajánlották fel munkájukat, s amit elvállaltak, azt el is végezték becsülettel. így azután nem téma már a lacháziak ivóvize. De — amíg idáig eljutottak. Minden kutat megfertőzött a kóli bacilus, s hiába építettek új iskolát, óvodát, egészségházat, nem volt teljes az öröm, mert működésére az engedélyt a KÖJÁL-tól nem kapták meg. Vagy ha igen, csak úgy, hogy iváshoz, mosdáshoz, de még mosáshoz is több száz méterről, artézi kútból kannában hozzák a vizet. Most is sok szó esik a jó ivóvízről, de már olyan formában: van, bőven van! Ki volt az első, aki a vízről beszélt, aki először interpellált ebben az ügyben? — azt már nem tudni. Ám, aki él járt, annak nevét jól megjegyezték. Most is hozzá mennek, ha el„ez azonban lentett, hogy a 245 képviselői választókerület közül 199-ben volt nyílt szavazás. A titkos szavazást 1938-ban vezették be. Ugyanakkor különféle újabb A felszabadulás új fejeze- csak annyit je- j tét nyitott a választások ma- ’ gyarországi történetében is. Megszüntette a kiváltságokat és a visszaéléseket. Ma választójoga van minden nagykorú magyar állampolgárnak. KABATKULONLEGESSEGEK Csintalan, Bohó, Farmer, Templár, Hiúz A Férfiruha Nagykereskedelmi Vállalat Arany János utcai mintatermében hétfőn BADACSONY Hegyi vendégfogadó A balatoni turisták már régóta kifogásolják, hogy Badacsonyban, a világhírű borok hazájában csak elvétve akad olyan hangulatos vendéglátó hely, ahol végigkóstolgathatnák a hegy termését. E kritika hatására a hegy oldalában — jellegzetes badacsonyi építőanyagokból — már fel is épült az új borkóstoló, amely egyben bormú- seum is lesz. A reprezentatív kivitelű hegyi vendégfogadóhoz, hogy a gépjárművel érkező turisták könnyen megközelíthessék, új utat is építettek az egykori Vadvirág turistaszállótól. A minden bizonnyal sok látogatót vonzó múzeum pincéin és nagytermén kívül páratlan kilátást nyújtó kerthelyiségében is népes kirándulócsoportokat fogadhat. megnyílt kiállításokon mintegy 50 átmeneti kabátkülönlegességet mutatnak be a kiskereskedelem képviselőinek és a vásárlóknak. A bemutató anyagának többsége, az őszi újdonságokhoz szolgál alapul. A • „Csintalan” a „Bohó” a ,,Farmer” a „Templár” a „Hiúz” csinos, modern kabátok, sok zsebbel, cipzáras megoldással, némelyik hátul kétoldalt nagy hasítással. A férfikabátokon is előtérbe kerül a díszítés, egyrészt az újszerű gombok, másrészt a kabát anyagától eltérő gallér formájában. Érdekes újdonság a férfiak részére: a zsugorított műbőr- ! és a skaykabát, vagy a zárna anyagból készült, ragasztott béléses könnyű felöltő. a vízhálózat bővítésével valamilyen probléma adódik. A Hazafias Népfront elnöke, Kun Károly itt a „víz aty- jn . Két kutat fúrtak és egy év alatt tizenhét kilométer hosz- szú vízhálózatot építettek, de még harminckét kilométer szükséges, amelyet 1967 végéig szeretnének elkészíteni. A vízműépítéshez a terveket házilag, a tanács szakemberei készítették el. A lakók közül sokan eljöttek a csatornaásáshoz. Amikor a tizenhét kilométeres útszakasszal készen lettek, maguk sem akarták elhinni, hogy ki- lencszázhatvanegyezer forinttal került kevesebbe az épít-, kezés, mint ahogyan számították. t A vízhez hasonlóan állandó napirendi pontként szerepelt az interpellációk között i Kis-Dunához vezető út megjavítása. Annyira tönkrement már, hogy szinte lehetetlen volt a közlekedés. A tanácstagok elmondották: körzetükből sokan jöttek segíteni, •ki kocsival, ki lóval, talicskával, de még autóval is. Tízezer köbméter salakot, követ hord- . ták a lakók társadalmi munkában, ezzel segítették a több kilométeres útszakasz rendbehozását. Az út mór elkészült, az akta azonban nem került irattárba. A gond most az, hogy nem kapnak pénzt az út rendibentartására. Félő,- hogy hamarosan olyan lesz ismét, mint volt, vagy még rosszabb, Pedig 1 400 000 forint értékű társadalmi munkát áldoztak a lacháziak, hogy jó útjuk legyen. Majdnem másfél millió! Olyan összeg ez, amit maguk sem akartak elhinni, hát még mások! Hamarosan ki is szállt egy bizottság a járástól, hogy utána számoljon, s kissé elverje a port a túlzókon. Így derült ki az igazság, Most már van bőven ivóvizünk. Másodpercenként százhúsz litert ad az új kút! — mondja Kun Károly, Kontár László tanácselnöknek. aminek a kiskunlacháziak örültek is, meg nem is. örültek, mert feketén fehéren bebizonyították: a TEFU-nál 147 MSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS, SSSSSSSSSSS^S^SSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSASSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSASSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSyrSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS^ forint, a BELSPED-nél 210 ^ forintba kerül egy tonna kő ^ szállítása, ők pedig harminc § forintból ki tudták hozni. SALVUS-VIZ A mint kiléptem a szerkesztőség kapuján az utcára — tavasz felé közeledtünk; az épület előtti parkban néhány kíváncsi rügy már kipattant a barackfákon — megcsapott a friss levegő és akkorát tüsszentettem, mint egy ház. „Egészségemre” — morogtam magamnak, mert akkoriban — idegen lévén a városban — kollégáimon kívül nem sok embert ismertem még, akik jókívánsággal tiszteltek volna meg harsány megnyilatkozásom hallatán, különösen, bogy nem is volt senki közülük körülöttem. “ Fura árvaságom volt nekem itt. -Családom egyik fele másfélszáz kilométerre, a másik fele háromszáznál 'Is többre volt tőlem; hetenként, kéthetenként ha láttuk egymást. A munka idején nem is volt semmi probléma; a város- vagy vidék járás, a szerkesztőség és a nyomda bőven lefoglalta az embert. De amikor esténként mindezeknek vége volt... Maradt a Fő utcai presszó — ahol 'mintegy társadalmi kötelezettségiként este öt óra után nap mint nap megjelentünk —, maradt a konyhájáról híres átellenbeli kisvendéglő; maradt a színház, ahol a jobb-kettes igazgatói páholyból huszonötödször „is megnézhettem a Hawaii rózsáját -és a szünetekben évődhettem a tánc- kar bájolgó hölgytágjaival — vagy ha mindezt sutban hagytam — ha- 'sonsorsú, de akkor még legényember .Jankó komámmal hajoltunk össze egy kis kocsma pörkölt-pettyes asztala fölött, néhány pohár bor melletti darvadozásra ... De hát ez a Jankó, az én aranyos -Jankó komám, is harmadik napja volt már beteg, nyomta az ágyat, őt meg a nátha. Nem volt ez valami dicsőségesen férfias betegség, de, ha már volt, el kellett viselnie. És ahogy ott álldogáltam a szerkesztőség előtt, bámulva a tavaszt ígérő rózsaszín barackrügyeket, már határoztam is: meglátogatom a Jankót, az árvát — s két árva lesz egy pár. A havi négyszáz forintos lakbér színvonalához egyáltalán nem mérhető ágy szélén üldögélve találtam komámat, s kollégámat, félig felöltözve, mondván: a gyógyszereket kiváltandó a patikába készül, s jó, hogy jövök, mert nem kell gyalog — azaz: egyedül — mennie. És közben bekaphatunk valami vacsorát, mert harmadnapja ali-g evett valamit, azután nem is árt egy kis séta, egy kis tavaszeleji levegő a beteg testnek. Csak ezt a sétát ne említette volna. itt kezdődött a baj. A receptre kiváltott két üveg gyógyszerrel, negyed kiló kolbásszal, fél kiló kenyérrel és fél maréknyi savanyú cseresznyepaprikával felszerelve indultunk sétára a városszéli borospincékhez, hogy majd ott csendesen megvacsorázunk, megiszunk utána egy fél liter bort, jót levegőzünk és ki-kí megy haza, eltenni magát másnapra. Puha kenyér, kolbász, jó erős paprika, utána a világ legjobb vörös bora, s mindenekelőtt a jó levegő — kell-e ennél jobb dolog? Kiváltképpen a vörös bornál van-e jobb? Mindenesetre megpróbáltuk egy fél liter aranyszínű hárslevelűvel, majd ugyanannyi száraz rizlinggel, végül — mivel dönteni nem tudtunk — át kellett mennünk a szomszédos pincébe, ahol a gazda olyan saját termésű, négyeves, szemelt medokot adott, hogy vallásos áhitat szállt ránk csupán az illatától. Hát még amikor megéreztük az ízét, a zamatét ... Velünk tartott az előbbi pin-, ce gazdája, s vendéglátónk is, úgy, hogy négyesben hamar bekaptunk két litert. A harmadikhoz — a harmadik pincében kezdtünk, ahol Jankómnak ismerőse akadt egy öreg mozdonyvezető személyében, aki egykor riportalanya volt, és aki éppen ezen az átkozott napon ünnepelte nyugdíjba vonulásának kezdetét és olyan boldog volt, hogy nem lehetett ellenállni invitálásának. É s ebben á pincében — a hosszú, x-lábú asztal melletti lócákon, s körös-körül ki egy felfordított ládán, ki egy tüskön, ki a présalapzaton ülve vagy a hordósor előtt álldogálva — mindenütt vasutasok. Civilek : csak mi. A többiek: mind az öreg mozdonyvezetőt ünneplő borszerető vasutasok, vagy húszán. Két hordó csapraverve: egy fél hektós boroshordó és egy s^prőpálinkás kis- tonna. S az e körben pillanatok alatt szerkesztő úrrá előléptetett Jankó, komámmal együtt koccintgatni kezdtünk a következőkre: az ismeretségre, az emlékezetes riportra, az elkövetkező riportokra, a vasutasokra, a szerkesztőkre, a borosgazdákra, a tél búcsújára, a tavasz köszöntésére, a tavalyi jó termésre, az idei jó időre, sorba mindenkire, mindenki rokonára, a boldogságra, a szomorúságra, az életre, a halálra — azután a gazda beleverte a csapot a másik fél hektósba és kezdtük élőiről, de már akkor egy szál hegedű és egy repedt hangú klarinét muzsikája mellett, hogy aszongya: „Árok is van, gödör is van .. Én már alig láttam — s kívántam inkább az árva magányt — amikor valaki a kezembe nyomott egy újabb poharat, mondván: most már itt az ideje, hogy erősítsünk kicsit. Na, még ezt az egy poharat valahogy bekapom, azután el innen, hazafelé ... „Egészségünkre, egészségünkre!” — emelgettem körbe a poharat, azután lehajtottam, egyet nyelve lelöktem. És a poklok lángja csapta meg minden belső porcikámat. Seprőpálinka volt a pohárban. f A kistonnából. Hároméves, napfényszínű, hatvanöt fokos seprőpálinka. Láng. Tűz. Izzó parázs! Majdnem hanyatt vágott. Megtámaszkodtam egy hordóban. I nnen el kell menni! Tízszer nekiindultam a kijáratnak — tízszer fogtak, marasztaltak. Jankó is pislogott, egyre az ajtót nézte. De hát még ilyen vendégmarasztalást nem láttam ... Még megtámasztanak egy szőlőkaróval... Éjfél felé a szükség — meg vigyázó két vasutas — kivitt a pince elé. Akkor én már elszántam ' magam mindenre. A két kísérőt jobbról-bal- ról átöleltem, s egyiket erre, a másikat amarra penderítve bekiáltottam az ajtón: — Jankó! Meneküljünk innen, mert itt már csak meghalhatunk! S rohanni kezdtem le a völgynek. Utánam Jankó. Az Isten tudja, hogyan tört ki abból a sökadalomból. S utánunk az egész társaság. „Kerítsd! Elébük!” — „Hej, gyertek vissza, van még bor!” — „Ne hívd, hanem fogd őket!.. Mi pedig vágtattunk a völgy út- talan útjain — s üldözőnk végül csak egy maradt, aki alig győzte már Szufléval, hogy így álljunk meg, úgy álljunk meg. Nem mi, az Istennek sem. Nem egyszer fordult elő, hogy a gyanútlan városiak csupa barátságból s vendégszeretetből leitatva három nap múlva kerültek elő a pincék rejtekéből. Hát kell ez nekünk? A völgy peremén álltunk meg, egy szusszanásra. Úgy bámultunk egymásra, mint hervadt madárijesztők. Az orvosságos üvegek oda, Jankó egyik cipője valahol a völgy mélyén... De megmenekültünk. Kicsit hősöknek is éreztük magunkat — bár tudja az ördög, lehet, hogy csak részegek voltunk és annak örültünk, hogy milyen szépen s nem pedig unalmas, szürke magányban telt el ez az est. E z a rég múlt történet egyébként a minap jutott eszembe; éppen Salvus-vízért mentem a patikába. Bár a parádit jobban szeretem. Hárslevelűvel. Dér Ferenc | Ám, bosszantotta őket ,ia- ^ gyón az, hogy valóban nem jól ^ adták össze az elvégzett tár- sadalmi munka értékét ^ Ugyanis nem mindent jegyezik tek fel. A bizottság viszont 8 § Az új bölcsődébe még mesz- ^ sziről, kannában hordják a ^ vizet. Ide még nem ért el a 5 vízvezeték. 6 több. S Há---------- — § meztetést”, hogy a jövőben n€ ^ tagadják le azt, amire tulaj- | donképpen büszkének kell ií lenniük. András Ida
