Pest Megyei Hírlap, 1967. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-02 / 28. szám
FERI BÁCSI 4 _______________ _________________________________________ j sMgjgp 1967. FEBRUÁR 2., CSÜTÖRTÖK , Aztán magyaráz. Egy kicsit ! küszködve a szavakkal, hogy érthetően mondja el a bonyolult munkafolyamatot. — Tudja, olyan dolog a fer- rit, akár a nő. Szeszélyes és kiismerhetetlen. Minden napra tartogat valami meglepetést. Ezerháromszáz fokon tizenhat- húszónkét százalék között zsugorodik. Nekünk pedig tized- mlllimétemél is nagyobb pontosságú gyártmányokra van szükségünk. Ha csak negyvenötven fokkal több vagy kevesebb a hő a kemencékben, egy egész sorozatnak vége. Vagy ha nagyobb vagy kevesebb a nedvességtartalom a megengedettnél. Egyszerűen nem hagyja préselni magát... A ferrit három alkotóeleme a vasoxid, a cinkoxid és a man- gánoxid. Csakhogy mi mangánkarbonáttal dolgozunk. Ebből kell előbb mangánoxidot előállítanunk. Ez tovább növeli a selejtveszélyt. De a külső hőmérséklet is befolyásolhatja a gyártást. Vagy az, ha odakint huzamosabb ideje esik az eső. Százféle gond, probléma nehezíti a munkát... Esténként fáradtan érkezik haza. Ilyenkor úgy érzi, valóban bácsi már. Ahogyan tisztelik. Csendre vágyik és nyugalomra. Megpihenni a napi feszített munka után. Belépés csak az olvasónak HOGYAN KÉSZÜL AZ ESTI KRÓNIKA Az Esti Krónika a rádió egyik legnépszerűbb műsora. Túlzás nélkül állíthatjuk: milliók hallgatják. Népszerűségének magyarázata, hogy mindig ! a legfontosabb, a legaktuáli- I sabb eseményekről, a legége- | több napi problémákról tájé- : koztatja hallgatóit. És ami még nagyon lényeges: messzemenően figyelembe veszi és felhasználja a közönség közérdekű észrevételeit, bejelentéseit, kéréseit. Ennek végül is az az eredménye, hogy az Esti Krónika valóban élő, eleven műsor. A forgatókönyv Ahhoz, hogy ez mindig így legyen, meglehetősen nagy és jól szervezett apparátusra van szükség. Három szerkesztő: hét állandó, sok „alkalmi” riporter, a megyei tudósítók, az állandó moszkvai, berlini, párizsi és New Ycxrk-i tudósító, az MTI londoni, bonni és bécsi tudósítójának összműködé- sére van szükség. — Az előkészítés tulajdonképpen ‘ már a megelőző nap délutánján kezdődik — mondái riporter megelőzi önmagát Mondják: a negyvenedik esztendő a legszebb férfikor. Egy biztos: a negyvemesztendős férfira még sehogysem illik rá a bácsi megszólítás. Kecskeméti Ferencet mégis mindenki Feri i bácsinak hívja a gyárban. Apró, törékeny, szemüveges ember. Kék munkaruhában, nehéz csizmákkal a lábán. Az ormótlan lábbeli furcsának hat rajta. Mondja is magától nevetve: — Csak azért hordom, hogy el ne fújjon a szél az ötvenhat kilómmal... ★ Kecskeméti Ferenc derűs, víg kedélyű ember. Szereti a tréfát, az ugratást. Még akkor sem haragszik meg, ha vele élcelődnek. Legfeljebb visszavág. Ilyen a természete. Anek- dótázó hangon emlékezik élete egy-egy jelentősebb állomására. — Apám irodai segédtiszt volt a vasútnál. Gyermekkoromban az volt minden vágyam, hogy erdész legyek. Élni, távol a világ zajától, feloldódni a csendben. Szeretem a nyugalmat. Nem sikerült... Havi ötven pengő lett volna csupán a tandíj. Hozzá még koszt-kvártély, ruha ... Elvitte volna a család jövedelmét, így aztán az erdészkedés helyett a lakatosszakmát tanultam ki, a négy polgári után. Később vegyipari szakmunkás lettem, majd orvosi műszerész. A tanulás mindig a véremben volt. Műszerészként kerültem ide, a Váci Híradás- technikai Anyagok Gyárába is, tizenkét esztendeje. ★ Kecskeméti Ferenc sok minden volt már a gyárban az eltelt tizenkét esztendő alatt. Műszerész, beállító lakatos, csoportvezető, művezető, üzemvezető-helyettes. Két esztendeje és négy hónapja pedig a ferritüzem vezetője. — A kinevezés meghökkentett. Vajon lesz-e hozzá elegendő tudásom, erőm... Az emberek, akikkel addig együtt dolgoztam, bíztattak: maga mögött vagyunk, Feri bácsi... Azt hittem, simán megy majd minden. Valamivel azonban nem számoltam. Azzal, hogy nem elegendő jó barátságban ! lenni az emberekkel, segíteni I I nekik, ha problémájuk van, vagy valamit nem értenek. Követelni is keli. Munjtafe- gyelmet, technológiai fegyelmet. Ez már nem népszerű dolog. A tiszteletet persze megkapom most is, de a népszerűség ... Elmosolyodik, tréfára fogja a dolgot. — Azért nincs semmi baj. Jó az étvágyam, jól tudok aludni, de csak akkor, ha ... szádnak. ★ Nem irigylésre méltó ember. Ezekben a napokban legalábbis nem az. Le kellett csökkenteni a ferritüzem tervét. A tavalyi hatvanöt helyett negy- vennyolcmillióra. Amíg nagyobb tételű megrendelés nem érkezik, ideiglenesen csökkenteni kell az üzem létszámát is. Huszonnyolc fővel. — Tudja, az a legnagyobb baj, hogy talán az egész gyárban itt kerestek a legjobban az emberek. Kétezer forint körül mozgott a havi átlagbér. A gyárból persze nem küldünk el senkit. Rövidesen szükségünk lesz ismét a szakemberekre. Lehet, hogy már a jövő héten. De az is lehet, hogy csak négy-öt hónap múlva. De addig be kell émiök más munkakörrel, alacsonyabb kereseti lehetőséggel. Ezt megértetni az emberekkel, nem könnyű dolog. Valóiban nehéz lehet kimondani: — Értem én, Feri bácsi, értem, de azért nem gondoltam volna, hogy éppen én ... Meg azt is: — Ha maga mondja, Feri bácsi, elhiszem, hogy ismét szükség lesz itt rám, ebben az üzemben, de addig... ★ Végigvezet- az ■ üzemen. Tisztelettel köszönti mindenki. Meg is jegyzi mosolyogva: — Azért nem orosziánbar- lang, ugye? ★ — Esztendők óta már a portásnak is kézit csókolomot köszönök a tanácsházán. Sajnos, ez sem segít. Nem tudunk kitömi a szoba-konyhás lakásból. Három fiú, a legkisebb kilenc, a legnagyobb tizenkilenc. Meg az asszony is dolgozik. Meós a gyárban. Képzelheti, milyen volt az a négy esztendő, mialatt a híradástechnikai technikumot végeztem. Hetenként háromszor iskola kilencig tízig. Utána kivonultam a konyhába, ott tanultam egyig- kettőig^ Mikör mennyi volt a lecke. Évekkel ezelőtt hívtak a DCM-be. Lakást is adtak volna. Maradtam ... Prukner Pál Ez az! Esemény! Erről nem szabad lemaradnia a rádiónak, főleg az Esti Krónikának. Megtörtént, hogy a riporterek kirohantak a Ferihegyi repülőtérre egy magas rangú személyekből álló delegációt búcsúztatni. A búcsúnyilatkozat rendben elhangzott, a gép elgurult a felszállópályára, a riporter pedig száguldott be a rádióba a legfrissebb riporttal. A szerkesztő örült, a technikus „bevágta” a műsorba, aztán ... Telefon: az adás előtti utolsó percekben kiderült, a gép mégsem indult el, csak reggel startol. Persze, gyorsan „kivágták” a riportot. Hát ilyenek is vannak. Általában kétszer, háromszor annyi terjedelmű anyag fut be a szerkesztőhöz, mint amennyi belefér az Esti Krónika műsoridejébe. Ezért kell i ja Boros János, az Esti Krónika egyik szerkesztője. — Ilyenkor készül el a műsorterv, ilyenkor osztják be az ügyeletes szerkesztők a riportereket, ilyenkor kérik a megyei tudósítók jelentéseit. Másnap, az adás napján fél egykor „bolydul a méhkas”. Egy-egy friss esemény miatt felborulhat az előző napi terv ... Uj ötletek születhetnek. Elindulnak munkájukra a riporterek. Négy óra. Készen a forgató- könyv, ott a szerkesztő kezében. Most kezdődik a munka dandárja. Újságoknál így nevezik: nyomdába adják az anyagot. Itt a rádióban: vágják. A szerkesztő előtt a vágóasztalon tornyosulnak a riportok, a megyei és külföldi tudósítók magnószalagra vett jelentései, beszámolói. És ott vannak előtte a kéziratok is, a kommentárok és hírek. Három kiváló technikus nagy gyakorlattal, vHámgyorsan vágja, ragasztja a .mag n ós zala- gokat. Közben a hirszerkesztő- ségből sorra érkeznek a jelentések a világ legújabb eseményeiről. vágni, rövidíteni az anyagokat és nem azért — mint ahogy sokan gondolják —, mert olyanokat mondanak, amelyeket nem viselhet el a mikrofon. De vágni kell azért is, mert olykor-olykor a riporterek is, meg a riportalanyok is mondanak furcsa, érdekes dolgokat. íme egy kis szemelvény a hangszalagból kivágott szövegekből. Elszólások Egy vidéki szakember nyilatkozata: „A Kanadából származó shawer-fajták elterjesztésével havonként hatvannal emelték egy baromfi tojástermelését”” Budapestről így beszélt valaki: „Mert hiszen itt van Budapest, ez a mindent megevő kétmilliós város. A szaporodásról azopban gondoskodik a honvédség.” Katonai bejelentés: „Hát én nagyon büszke vagyok az elmúlt kiképzési évre, mert az egységünknél nagyon sok a Magyar Népköztársaság kiváló katonája született.” Ez is meglepő: „Inkább csak a fülemre támaszkodom.” Vagy ez: „Nyugodtan elmondhatja a közúti igazgatóság vezetője, hogy nagy kőbe vágták a fejszéjüket.” Ahogy az építésvezető látja : „Huszonhárom helyiség valósult meg egy emeletes kivitelben.” A riporter: „És a poharakkal telt borokat vitték be a bíráló asztalára.” Talán elegendő ennyi példa is, hogy világos legyen mindenki előtt, miért szükséges olykor vágni. Amikor kész a vágás, a montírozás, bejelölik a szövegek helyét, azokat, amelyeket a bemondó és a műsorvezető közvetlenül, „élőből” mond el. Ezzel készen is van az Esti Krónika. Ekkor már csak néhány perc van az adásig. Frisseség Végül felhangzik a jól ismert signalzene, • kezdődik az Esti Krónika. De persze a szerkesztő, aki az egész adást éberen figyeli, még mindig nem lehet nyugodt. A hírügynökségek most is ontják híreiket és ezek közül a legfontosabbak adás közben is bekerülnek az Esti Krónikába. Az Esti Krónika második kiadásában már új anyagok is szerepelnek, részben az elsőből kimaradt riportok, részben az időközben befutott új események hírei. A krónika több ízben ellátogat más országokba is. Így az elmúlt évben jól sikerült krónika hangzott el Lengyel- országról, Csehszlovákiáról, Romániáról Bulgáriáról és az NDK-ról. Idén pedig két krónikát hallhatunk majd a Szovjetunióról. Halasi Árpád T örődöm is én azzal, hogy mások gyenge idegzetű képzelődőnek tartanak vagy sem. Bevallom, nekem még a hátam is borzon- gott, annyira a hatása alá kerültem a történetnek, amelyet most adok tovább. Romantikát kerestem, valami falusi idillt, s hát annyiból siker is koronázta igyekezetemet, hogy elkerültem egy kis faluba, tollfosztóra. Még az is kedvemre volt, hogy az udvari kis épületbe, ahol az estét töltöttük, még nem kötötték be a villanyt. Két gyenge petróleumlámpa vetítette sápadt sárga fényét a pihés hajú társaságra. Eddig igen. De a továbbiak? Kiábrándító. Rosszul előadott szakállas viccek, édeskés slágerek fülbántó hamisan. Fejfájás fogott elő, me- hetnékem támadt. A házigazda sietett segítségemre. — Mesélhetne valamit öreganyám — szólt és a hirtelen támadt csendben az asztal végén szöszmögő asszonyra pillantottunk. Az tétován nézett ránk. Hallgatott. — Mondjon már mesét — kérlelték a többiek is. — Mesét? Egy bátortalan hang: — Rozit. — Az hát. Meséljen Roziról. Kérdőn néztem a házigazdára. Felvilágosított. — Szegény a falu bolondja volt. Csend ereszkedett a szobára. Ezt a némaságot az öregasszony reszelős szava törte Ha a szépség vagyon, akkor ugyancsak gazdag volt a lány. De különben? Két holdacska sovány földön, meg a kis házon kívül egyebet nem mondhatott a magáénak. Amikor meghalt özvegy apja, a temetésre, meg az adósságok törlesztésére ráment az is. Igaz, a háza megmaradt. És maradt a szépség is, amelyet a bánat még különösebbé, még földöntúlibbá tett. Ekkor szerette meg a gazdag Kustán egyetlen fia. Mondták, hogy a Gergely-gyerek már enni és aludni sem tudott a nagy vágyakozástól. Csak emésztette magát. Szülei persze gyűlölték a lányt, még boszorkánysággal is vádolták és ha régebben élnek, bizony keresztülviszik, hogy máglya legyen a sírja a szép Rozinak. Így csak katonának küldték Gergelyt, hátha a távolság eloltja szerelmének égető tüzét. » berukkolás előtti estén rr hiába volt a szülők minden elővigyázata, Gergely találkozott a szép Rozival. A lány kis háza előtti gyenge léckerítés állta csak a fiú útját. Kívül a fiú, belül a lány és a lécek között erős szorítással fonódott össze a kezük. És csak álltak és álltak szótlanul. Szemükből pergett a könny. Ujjaik esdeklőn kul- csolódtak. Istenem ennek a búcsúnak irtóztató fájdalmát hogyan is lehetne elmondani. Órák teltek mire rebegő ajkuk az első dadogó szóra nyílt. És ekkor Gergelynek már nem állotta útját az öreg kerítés. Kapuig sem térve, átlendült a lécek fe- és a pirkadás rebbenő is ölelkezve lelte örök hűséget egymásnak, mint bárki tette az idáig fényes templom szokott áhítatában. G ergelyt elvitték a felpántlikázott lovak, a szép Rozi pedig maradt és várt. És dolgozott, s fogait összeszorítva hallgatott. És tűrt. Pedig mind többet kellett hallgatnia s mind többet tűrnie. Gergely szülei üldözték volna el a faluból, messze a világba. S amikor látható jelei kezdtek lenni, hogy Rozi minden szépsége ellenére is csax amolyan megesett lány, mások is szedték róla a keresztvizet. Ismerik a falut. Milyen ocsmány, milyen kegyetlen tud lenni. Irgalom a szegény bűnösnek... Ám Rozi bizakodva vitte terhét. A magára zárt ajtó mögött enyhülést lelt a szíve alatt hordott emberke első apró rezdüléseiben is. És Gergely iránti nagy-nagy szerelmében. Hitében. Este, amikor álomra hajtotta fejét, a fiúra gondolt, s oly erősen gondolt a fiúra, hogy látta maga előtt a sötét szobában megjelenni. Az idő múltával ugyan arcának minden vonását már nem vehette ki, de szemét azt látta. Szinte tüzelt. Csodálatos, perzselő szempár. Mintha kútba nézne Rozi: vonzotta, szédítette. F iát Gergelynek nevezte. Imádta a gyereket. És várt. Epekedve és türelmetlenül, fájó vágyakozással számlálgatta a múló napokat. Közeledett a búcsú ünnepi hete. A falu valamennyi házában már jó előr készülődtek az ilyenkor szokásos vendégj árásra. A maga szegénységéhez mérten a szép Rozi is megtette az előkészületeket. Valami azt súgta, Gergely eljön, hazatér látogatóba. Ám csalódnia kellett. Nagy dölyfösen szólt hozzá, úgy hogy minden szava tőrdöfésként járta át a lányt. — Vádolod-e még a fiam, te mocskos? Hát csak várd. Marad katonának, mert jegyese városi lány és úgy akarja. Iparos lány. Nem ilyen mocsok, hozzá való ... Várod a fiam? Várd. Atyaúristen, ilyent írt anyjának? És őneki miért nem üzent? Ennyi Gergelynek az eskü?... Jegyese van... Jegyese. Pedig itt van ő aki már asszonya, hűséges asszonya, aki fiat szült neki, aki várta, várta ... Hogy várta, áhította visszatértét. És most kiderül, nem jön, jegyese van. Hiába várta... Bódultán ment haza. Különös köd ült fájó agyára. Otthon felsírt a gyerek, a kis Gergely. Óvatosan, halkan dúdolva az ágy közepére fektette a kicsit, párnát rakott a fejére, s addig nyomta a vánkost, míg elnémult a fiú. Előszedte ünneplőjét. Gonddal, lassan öltözött és azután táncos léptekkel indult a bálteremhez vezető úton. Késve érkezett, már javában ropta a fiatalság. Amikor belépett, váratlan megjelenése, különös arckifejezése meghökkentő volt. Sokan földbegyökerezett lábbal álltak, A félig mondott szavak is csodálkozva haltak el. A lányok közé állt. Azok kissé elhúzódtak tőle. A feszülő csendet gúnyolódó pusmogás váltotta fel. Idegen volt az első aki felkérte. Másodiknak és harmadiknak is idegen vitte táncba. Negyedik táncosa volt csak falubeli. De azután sorra vették a legények. Az egyik, aki a kelleténél többet ivott, édespálinkát fizetett Rozinak. A lány ivott. A legény bátorságra kapott és kihívta a sötétbe, az udvar végén a nyári éjben illatozó kazal tövébe. Rozi ment. Híre terjedt. Hívták mások is. És Rozi senkit sem utasított vissza. És Rozi szótlanul, mint álomkóros tűrt mindent. Hajnalban maga sem tudta miképpen került a hazavezető útra. Kábultan, ködös aggyal ténfergett. Találkozott Gergely már mindent tudó anyjával: — Ez a mocsok akarta az én fiamat? Na, várhatod .... Ha eddig nem is volt jegyese, majd lesz ezután. Hozzáillő... A tompa kábulat egy pillanatra feloszlott a lány agyáról. Szívtépő pagyot sikoltott. Hangjában oly sok volit a fájdalom, olyan mérhetetlen volt a kicsorduló kín, hogy az asz- szony megrettent és elszaladt. A bíróság az orvosszakértő véleménye alapján felmentette Rozit. Néhány hétig intézetben ápolták a lányt és miután megállapították, hogy már nem közveszélyes, kiengedték. Ezután senki sem bántotta. Sőt. Féltek tőle. Kemény, vad vonások torzították hónapokkal előbb még szép arcát. Esténként szörnyű sikoltozások ijesztették a környék lakóit. Rozinak látomásai voltak. Mintha Gergely arcú férfi lépne be az estéli sötétbe burkolózó szoba ajtaján, hogy számonkérje a gyermekgyilkosságot. Arcvonásait szegény Rozi nem vehette ki, ám a szemek szörnyen rémisztették. Szempár parázsló vak gödre nézett rá vádolóan. És ő ilyenkor rettegve sikoltott és rohant ki az elcsendesült utcára. Valamelyik szomszédban éldegélő, néha javaskodó néne segítette szerencsétlen Rozit nagy bajában. Tanácsot adott. — Rozi lányom, akarod, hogy elhagyjon a kísértő? — Akarom, jaj, nagyon akarom. — Tedd, amit mondok. — Teszem én, teszem ... Csak mondja már! — Esténként élessz tüzet. — Lesz tűz, nagy tűz. — Van vasvillád? — Egy van, öreg, törött. Kétágú már... — 'Az éppen jó. Hevítsd vörösre a vasat. A két ágát. Ha jön a kísértő, merítsd a szemébe ... — Félek... — Mitől se tarts. Nem jön többet. Nyugton hagy. És Rozi esténként megrakta a tüzet. Soká parázsló hasábot vetett a zsarátnokra és a lángok közé helyezte az öreg villa két hegyes vas ágát. Nyugovóra térhetett. A szomszédok éji pihenését sem zavarta többé a meg-megújuló sikoltozás. Rozinak biztonság- érzetet kölcsönzött a tudat: van mivel védekeznie a kísértő vádolóan égő, ijesztően vöröslő szemgödre ellen. ★ E gy viharos éjszakán történt. Kicsapódott az ajtó. A zajra riadó Rozi azt hitte, a szél tárta szélesre az öreg retesszel rosszul záródó ajtót. Szállt, az ágyról, hogy betámassza. De milyen irtóztató volt ébredése, amikor látnia kellett, hogy kísértő látogatta meg. Igaz, most nem olyan mint ennek előtte. A táncoló lángok sejtelmes fénye a meg- err.beresedett Gergely mását vetítették elé. Az eddigi látomás arcában mint két égő vizű kút mélye sötétlett a szemgödre ... Ennek meg? Tompán csillogó szem nézett rá ... És így még szörnyűbb volt, méginkább Gergelyé, szá- monkérő, a vádoló Gergelyé. Rettegve, bomolva sikoltott a lány, és a tűzhelyhez ugrott. Kapta a villanyelet és lendülve döfte a pirosán izzó hegyeket. Rozi megkönnyebbülten veszi észre, hogy a kísértő most már egészen olyan, mint amilyennek eddig látta. A tűz rejtelmes fényében csak a szempár vak gödre parázslóit. És ez is csak a másodperc töredékéig, mert az ajtón nyűszítve-vonítva kitántorgott a kísértő. ★ R ozi betámasztotta az ajtót. A villát — tudva, hogy már sohasem lesz rá szüksége — nem tette a tűzbe. T -efeküdt a vackára. Hosszú ideje nem aludt már olyan pihentető békés mélyen mint ezen az éjszakán. Szántó István meg. A nyám mondta, hogy Rozinál szebb lányt nem Iá- lett lőtt. Barnapiros arca, álmo- álmukban tió kék szeme még festőt is őket. isalt a faluba, hogy róla min- Az ébredést tázza a városi templom oltá- sután ejtett rának nagy madonnaképét, és igazabb követő első, szavaik szebb Sőt éppen a búcsú napján esküvel esküdtek állta útját Gergely anyja.
