Pest Megyei Hírlap, 1967. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-12 / 37. szám

1967. FEBRTJÄR 12_ VASÁRNAP MIT juan kúrián Közgazdasági szemlélet és a „laikusok” Egy, még januárban tartott műszaki konferencián, üzemgazdász szájából hangzott el ez a megjegyzés: „Az új gazdasági mechanizmusban mindent számolni kell, csak adatokra, tényekre alapozhatjuk intézkedéseinket, és kizárólag közgazdasági szemlélettel gondolkodhatunk. A mechanizmussal lezárul a laikusok időszaka.” Nem hi­szem, hogy az üzemgazdász megfontolta volna szavait, amikor ezt a nézetet oly nyíltan hangoztatta. Véleményé­ből, de még inkább annak hangsúlyozásából kicsengett a szakmai gőg is, s talán nem is gondolta, hogy egyoldalúan ismételgetett egy felkapott és divatossá vált jelzőt. Mert nézzük csak, mi rejlik tulajdonképpen a közgazdasági szemlélettel való gondolkodás mögött? Elsősorban való­ban a tudományos, számításokon és elemzéseken alapuló termelőmunka, a belső és a külső körülményeket egyaránt figyelembe vevő tervezés, gondos számolás a vállalati és népgazdasági igényekkel, az üzemi lehetőségekkel és a piac szükségleteivel, a realitások alapján élő vállalati ön­állóság. Súlyos hibát követnénk el azonban, ha a közgaz­dasági szemlélet alatt csupán ennyit értenénk. Az üzem és élete nemcsak épületekből és gépekből, kapacitásból és rendelésállományból, termelésből és kereskedelmi tevé­kenységből áll. Az új gazdasági mechanizmusban sem! Az üzemi élet legfőbb eleme és tényezője a jövőben is a dol­gozó ember lesz, gondjával és örömével, gépiesen vagy lelkesen végzett munkájával, egyedül vagy szocialista brigádba tömörülve. Ök azok a „laikusok”, akikre az üzemgazdász is célzott hozzászólásában. Márpedig, ha va­laki az emberrel nem számol, az a közgazdasági szemlé­letet a való élettől elvonatkoztatva és ezért alapjában el­hibázva értelmezi. Kik ezek a „laikusok”? A gyakorlati munka tapaszta­latainak végtelenségével rendelkező dolgozók. Többségük olyan, aki nyitott szemmel jár a gyárban, felfigyel arra, ami jó, de még inkább észreveszi a visszásságokat. S hogy nem rejtik véka alá véleményüket, azt mi sem bizonyít­ja jobban, mint a termelési tanácskozásokon- vagy az el­múlt napokban a szakszervezeti szervek választásakor mondott bírálataik, javaslataik. Hányszor hallunk tőlük valóban figyelemre méltó nézeteket a munkaidő jobb ki­használásáról, a gazdaságosabb termelésről, bírálatokat a munkaszervezésről és sok olyan kérdésről, amely össze­függ napi munkájukkal. Igaz, ezek jobbára helyi jellegűek, a műhelyre vagy az üzemre vonatkoznak és részkérdések­kel foglalkoznak. De gondoljuk csak el, hogy egy-egy rész­letkérdés megoldása hányszor hozta már magával a ter­melési vagy szervezési módszer egészénéit a módosítását. Hányszor eredményezett egy-egy bírálat számottevő ja­vulást a napi munkában, amely nemcsak a vállalat gaz­daságosságát növelte, hanem hatással voM a dolgozók anyagi helyzetére is. Ha valamikor szükség volt figyelni ezeknek a „laikusoknak” szavaira, úgy igazán szükség lesz hallgatni rájuk az új gazdasági mechanizmusban. £s csak az a gazdasági vezető lesz képes helytállni posztján, aki nemcsak divatos szólamként hangoztatja a közgazda- sági szemléletet, hanem a dolgozók helyzetével, vélemé­nyével összefüggésben számol vele, cselekedeteiben és döntéseiben figyelembe veszi a részkérdésekről elmondott munkásvéleményeket Is. A már említett műszaki konferencián többen vitába szálltak a közgazdász egyoldalú nézetével és jövő munka­programjuk alapvető feltételét három, egymással teljesen összefüggő, pontban határozták meg. így hangzott: 1.) Vállalati tervezés. 2.) . Rendelkezésre álló technikai és technológiai lehetőségek. 3.) Emberek, akik a munkát végzik. Valóban ez a helyes közgazdasági szemlélet. Egyébként amiről eddig szó volt, az a köztudatban úgy él: üzemi demokrácia. K. A. BEMUTATJUK KEPVISELOJELOLTJEINKET: Stockholm Budapesten Dunakanyari séta — Bolygóvárosok földalattival — Háztömb öregeknek A magyar főváros magába fogadta Svédország központi városát A Műcsarnokban ké­pen, maketteken mutatják be az északi ország csodálatosan szép települését. Az esemény­ről Stockholm polgármester­helyettese Hjalmar Mehr in­formálta az újságírókat. Mun­katársunk a technikai érde­kességekről és a Pest megyét érintő, so­kat vitatott elővárosokról kérdezősködött. — Hirtelenjében kevés olyan egzotikumot mondhatok, mint a hideg északon szükséges fű­tött járda. Ez azonban csak a városközpontban található. Annál érdekesebb téma a bolygóvárosoké. A központtól 18—20 kilométernyire 40—50 ezer főt befogadó változatos épuletű, s minden szolgálta­tással ellátott kisvárosok ké­szülnek. Ennek magyarázata, hogy a huszadik század embere több parkot, levegőt, ter- természetet akar. Az elővárosokat földalattival kötik össze. A mi szóbajöhető, környező településeinkre gon­dolva', Maglód, Szentendre ese­tében a vasút-, illetve HÉV gyorsvasút kielégítő megoldás. A távfűtés azonban minden új városközpontnak és bolygóvá­rosnak nélkülözhetetlen eleme. Ugyan korántsem vagyunk olyan előnyös anyagi helyzet­ben, mint Európa egyik leg­jobb módban élő országa, de a távoli jövőre nézve sok hasz­nos tapasztalatot szűrhetünk le eddigi akcióinkból. — Nem érdektelen megemlí­teni, hogy nyugdíjas háztömböket, lakásokat is építünk. Ez nem szociális gondozást je­lent, hanem azt, hogy a gye­rek nélkül maradt idősebb szülők kisebb lakásba költöz­nek. Ezeken a lakótelepeken aztán minden szolgáltatás az idősebb korosztályhoz igazo­dik. Egyébként Svédországban építkeznek a legtöbbet, mégis gond a lakás. A fiatalok, ami­lyen hamar csak lehet önálló hajlékot akarnak maguknak, s elhagyják a szülői házat. A küldöttséggel érkezett a svéd kiadók vezető embere, ő így nyilatkozott lapunk mun­katársának. — Az Európában leélt sok évszázad teszi hasonlóvá ha­gyományainkat. A második vi­lágháború után nehezebb lett a közlekedés, s kevesebben ju­tottunk el a másik országba. Ma már változik a helyzet, s mi a svéd főváros bemutatásá­val a jó kapcsolatokat, a kö­zeledést szeretnénk szolgálni. Programunkról annyit, hoigy már hétfőn hazautazunk, de előtte megnézük a Du­nakanyart, megtekintjük Visegrádot. A magam részéről nem hagyom ki az alkalmat, hogy megte­kintsem régi templomok érté­kes képzőművészeti és műkin­cseit —t gy.— Takarékosság az olajjal Á tavaly Magyarországra küldött szovjet olaj 92 száza­léka a Barátság olajvezetéken érkezett. Csaknem félmillió tonnával jött több a csővezeté­ken, mint amennyit eredetileg terveztek. Ezzel a magyar nép­gazdaság 61 millió forint vas­úti fuvardíjat takarított meg. További megtakarítás az a kétmillió forint, amit a tar­tálykocsik átfejtésénél mun­kabérként kellett volna kifi­zetni. Csendes számadás A közgyűlés és az előzmények Alig több mint két eszten­deje Koós László, a Gödöllői Járási Tanács mezőgazdasági osztályának vezetője keserűen várta az év végi számvetést. A járás tizenhárom termelő- szövetkezete közül öt zárt mér­leghiánnyal. Köztük a kerepe- si Kossuth is. Szidott minden­kit, akinek köze volt az ered­ménytelenséghez, bár tudta maga is, hogy a szidalmak so­ha nem hoznak helyre semmit. Valami más megoldás kell, valami célravezetőbb. De mi legyen az? És ha megtalálja a módját^ ki legyen az, aki vég­rehajtja? A nehéz órákban az ember akaratlanul is végiggondolja az életét, visszapillant a megtett útra. Nemcsak azért, hogy erőt merítsem belőle: honnan hová ért ez idő alatt; azért is, hátha megoldást, ötletet kínál a visszatekintés a to­vább követendő útra. Huszonhárom esztendős fejjel állami gazdasági igazga­tónak nevezték ki. Ez adta a gondolatot: mi lenne, ha ma­ga próbálná rendbetenni az egyik mérleghiányos termelő­szövetkezetet? Merész feladat. Egész embert kíván. Ez volt a véleménye az első pillanatban. Csakhogy gyarló az ember. Akkor is, ha kommunista. Mert ember. És az emberben nemcsak nagy elhatározások születnek. Szinte egyidőben berzenkedni kezd másik éne: miért cserélnéd fel viszonylag kényelmes, már megszokott hivatali-városi életmódodat a A Viharsarok jó iskola volt Háromszor kerestem a párt- kongresszus előtti hetekben. Mindannyiszor sajnálkozva köizölték: nincs szerencsém, Antalfia elvtárs kién van a „területen”. Csak a járási pártértekezleten sikerült vele találkoznom. S akkor rájöt­tem, hogy én ezt az embert már tíz éve keresem... Tíz évvel ezelőtt a Tápiósze- lei Kísérleti Gazdaság párt- titkárával akartam szót vál­tani. „Itt hiába keresi — ma­gyarázták az irodában — kinn van a baromfitelepen.” Né­hány hónappal később is­mét arra jártam. Utam egye­nesen a baromfitelepre veze­tett, „Antalfia elvtárs? Ö már nem telepvezető: a gazdaság igazgatója lett. Próbálja meg az irodában ...” Az irodában' megismertek: „Pártbizottsági ülésen van a járásnál.” Elsza­ladt néhány esztendő, s egy napon külföldi vendégekkel jártam a gödöllői Kisállatte­nyésztési Kutató Intézetben. A vendégek hosszan időztek a baromfinemesítő üzemben. Minden érdekelte őket, de leginkább a házigazda érde­kes felvilágosításai az üzem eredményeiről. „Ki ez az elv­társ?" — kérdeztem súgva a járási pártbizottság munka­társától. „Antalfia Jenő, az in­tézet gazdasági igazgató-he­lyettese.” S így ért a baromfi- tenyésztéshez? — tűnődtem. Honnan tudhattam volna, hogy munkásságáért kétszer nyerte el a kiváló állatte­nyésztő kitüntetést, hogy több ér­or­mint hetven tudományos tekezésével, szakcikkével szágos hírnevet szerzett?! ★ Az életéről szűkszavúan be­szél. ... Édesapám segédhivatali kistisztviselő volt, anyám pos­tai kézbesítő: A Viharsarok­ban éltünk, korán megismer­tem ennek a világnak kiáltó ellentéteit. Nyaranta magam is a környező uradalmakban kerestem meg az iskoláztatás­ra valót. Láttam a juhhodá- lyokba zsúfolt summás csa­ládokat, az egy darab kenyé­ren, avas szalonnán arató férfiakat, a korán öregedő asszonyokat. S amit nem lát­tam, azt elmondták nekem a népi írók művei. Alig végeztem el az orosházi Állami Felsőmezőgazdasági Is­kolát, tényleges katona let­tem. Ez is iskola volt: a kincs­tári ostobaság, s az emberi méltóság megalázásának is­kolája. 1941-et írtunk ... Bu­dapesten estem szovjet hadi­fogságba. Ez volt az én har­madik iskolám, csakhogy itt egészen mást tanultam, mint addig: marxizmust. Negyvenhét elején jöttem haza, s rövidesen jelentkez­tem a gödöllői baromfitenyész­tő-telep szakosztályvezetői tanfolyamára. Ez volt a ne­gyedik iskolám, ami szakmát adott a kezembe. Pest megyé­be kaptam beosztást, s kis megszakítással itt dolgoztam mindaddig, amíg 1965 tava­szán a Nagykátai Járási Párt­bizottság első titkára nem let­tem. ★ Egy szót sem szól kitünteté­seiről, tudományos publiká­cióiról, arról, hogy vezetése alatt minden rábízott veszte­séges gazdaság nyereséges üzemmé vált. Munkatársai­val elsőnek bizonyította be, hogy Magyarországon is van lehetősége, jövője a nagyüze­mi baromfitenyésztésnek. Ezért kapta az első kitünteté­sét. ★ — Pártibizottságunk alapo­san megvitatta a járás ötéves tervének mezőgazdasági irány­elveit. Valamennyien egyet­értettünk abban, hogy terme­lőszövetkezeteinknek változ­tatniuk kell gazdálkodási struktúrájukon, s a növény- termesztés mellett fokozott ütemben kell fejleszteniük az állattenyésztést. A mostani zárszámadások bruttó bevé­teli mérlegében csupán húsz százalék származik az állat- tenyésztésből, ami — egy-két községet kivéve — elhanyagolt üzemág. Célkitűzéseink kö­zött szerepel a háromszázas tehenészetek megteremtése, a juhtenyésztés fejlesztése, s egyes, kiemelt szövetkezetek­nél a baromfikeltetés és te­nyésztés. Csakis így érhet­jük el, hogy az ötéves terv végére járásszerte megteremt­sük a termelési biztonságot, hiszen csak a kedvező időjá­rásra nem lehet alapozni. — Egyetértettünk abban is, hogy a termelőszövetkezeteket­rá kell vezetni a vállalati gaz­dálkodás útjára. Magyarán: a bevételi-kiadási szemléletet fel kell váltania a hozam-ráfor­dítás szemléletének! A terme­lőszövetkezeti vezetők — a népgazdasági érdekekkel ösz- szeegyeztetve — azzal is tö­rődjenek: mit, hogyan és mennyiért érdemes termelni. — Ebbői következik a mi legfontosabb feladatunk: ah­hoz, hogy a szemlélet megvál­tozzék, meg kell erősítenünk a tsz-pártszervezeteket. Arra kell nevelnünk a kommunis­tákat, hogy az operatív be­avatkozás helyett erejüket az emberek nevelésére, elképze­léseik összegyűjtésére, mun­katerületük problémáinak elemzésére, az országos és a helyi politika összehangolásá­ra koncentrálják. Ebből a nem kis feladatból szeretném kivenni a részemet most már nemcsak mint pártmunkás, hanem — ha a választók meg­tisztelnek bizalmukkal — mint országgyűlési képviselő is. Nyíri Éva bizonytalan kimenetelű falu­sival? A siker nemcsak rajtad múlik: másokon is. És ha meg­buksz? Akkor hogyan tovább? Akkor milyen érzésekkel ülnél vissza a hivatali székbe? Mi­lyen érzésekkel néznél az em­berék szemébe? Aztán megint az első én: kommunistához illő feladat! Ne szalaszd el az alkalmat! Ha te nem mész, megy hetted más. Nem min­denki gyáva! A kerepesi Kossuth Terme­lőszövetkezetre esett a válasz­tása. Volt már az elnöke or­szággyűlési képviselő és mi­niszterhelyettes is. A gazdaság mégis mérleghiánnyal zárta az esztendőt. Főmezőgazdásznak küldték. Egy hónap múlva elnökének választotta a tagság. A kerepe­si emberek nehezen fogadnak be maguk közé idegent Csak a józan eszük választatta őt elnökükké: képzettségében, ti­zenöt esztendős gyakorlatában bíztak. Addig gyakran volt fizetés- képtelen a termelőszövetkezet. Megválasztása óta minden hó­nap tizedikén pontosan, egyet­len nap késedelem nélkül ki­fizették az előleget Alacsony, zömök ember. Hi­ába áll az elnökségi asztal mögött, a zsúfolásig megtelt terem végén már nem látni alakját, csak a hangját halla­ni. — Számításaink szerint tag­jaink egy napra jutó átlagke­resete nyolcvannyolc . forintot tesz ki. Ez azt bizonyítja, hogy a mi szövetkezetünkben, aki becsületesen dolgozik, az meg­találja számítását Eljön az idő, nem is olyan soká, ami­kor megtiszteltetésnek számít, ha valakit felveszünk tagjaink sorába. Tudjuk mindannyian, miért lesz szükség erre. A fér­fiak átlagkora hatvanöt, a nő­ké ötvenöt év termelőszövet­kezetünkben. A jelenlevők kö­zül, valószínű, még sokan em­lékeznek az elmúlt évi beszá­molóra, amikor termelőszövet­kezetünk tagságának és élet­korának összetételét ismertet­tem. Tagságunk nem fiatalo­dott, sőt egy évvel öregebb lett... Pedig az eredmények minket igazolnak. Jó esztendőt zártunk, kitűnő termésátla­gokkal. Májusi morzsolt kuko­ricából tizennyolc, búzából ti­zenhárom mázsa a holdanként! átlag. Burgonyából két év át­lagában százegy mázsa. És rá­adásként a paradicsom: hol­danként kétszázkét mázsás termésátlaggal. A tervezett négyszázötvenezer forint he­lyett több mint egymilliós bevételt értünk el csak ebből. & nem voltak értékesítési gondjaink! Beszámolójában nemcsak az eredményekről beszél. A hi­bákról is. — Az elmúlt esztendőben egy liter tej termelési költsége három forint kilencvenkét fil­lér volt és csak három forint hetvenöt fillérért értékesítet­tük ... Magas volt a tojás ön­költsége is: darabja egy fo­rint hatvan, szemben az egy esztendővel előtti kilencven fillérnek, de így is nyolcvan­hatezer forint tiszta hasznot eredményezett a toj ősterme­lés .. . Az elmúlt év folyamán minden száz forint értéket száztizein három forintból állí­tottunk elő. A túrái Galga- mente Termelőszövetkezetben kilencvenhét forintból állíta­nak elő száz forint megtermelt értéket Csendes számvetése ez a közgyűlés az esztendő munká­jának. Hivalkodó eredmények nélküli, de eredményes év. Jogos a bizakodás, a jókedv. És a közgyűlést követő mulat­ság is. — Beszélgessünk... — in­vitálom az elnököt. Rábólint úgy mondja nevet­ve: — Itt most aligha találnánk egy csendes zugot. Igaza van. Két zenekar is játszik: egy az irodaépületben, egy a szomszédos művelődési házban. Jóízű beszélgetés, han­gos énekszó, táncra dobbanó lábak. A szemközti presszó arány­lag csendes. — Elégedett? — Talán... — tűnődik han­gosan. — És odaát? — intek a szomszéd falu, Kistarcsa felé. — Ott is elégedettek az em­berek? — Tavaly ősszel pattant ki odaát a botrány. Százöt ember ellen indult bűnvádi eljárás. Akkor hivattak a járáshoz: vállalnám-e Kerepes megtar­tása mellett a kistarcsai Űj Barázda vezetését? Nem kér­tek azonnal választ és jóma­gam sem siettem vele. Egyre csak azt hajtogattam magam­ban: bolondság beleféküdni egy betegágyba, ki tudja, mi­lyen szövődmények maradtak meg a betegség után? Két hó­nap múlva újra behívattak. Most már mondjak igent vagy nemet... A válaszomat isme­ri. Esztendeje vezetem azt a gazdaságot is. Nehéz hónapok voltak az elsők. Gyakran úgy éreztem, nem bírom tovább. De másnapra mindig kialud­tam a mérgemet. Ilyen a ter­mészetem. Az egy tagra jutó jövedelem ötezer forintot emelkedett egy esztendő alatt. Hogyan sikerült? Néha okos szóval. Néha haraggal is. Kez­detben mindenki beleszólt a munkámba. Ez így nem megy. Döntsük el: a szekér melyik vége elé fogjuk be a lovakat. De ha egyszer befogtuk, akkor ne akarja senki visszafogni a szekeret... Valahogy így tör­tént.*. Csendes számadás. Egyik termelőszövetkezet sem hival­kodhat országosan kiemelkedő eredményekkel, pedig nagyot lendült mind a kettő egy esz­tendő alatt. Előbbre léptek, megerősödtek. Kistarcsán fél­millió, Kerepesen közel egy­millió forint készpénzt tartalé­koltak erre az esztendőre. Pél­da még nem volt ilyen nagy biztonságra. Most van. Akár­csak a lehetőség: az eddiginél is magasabbra juthatnak, ha a tavalyihoz hasonló szorgalom­mal és becsületességgel végzik mesterségüket a földek embe­rei. Ahogy az elnök mondja bú­csúzásul: — A mi mesterségünket nem lehet fél szívvel csinál­ni: vagy egész szívvel vág? sehogy... Prukner Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents