Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-11 / 9. szám
Izgalom hóeséssel A félév „val" // Sajnos — vallják az érintettek — nem a félévet vallatják közvetlenül, hanem a vizsgázókat, azzal a céllal, hogy feleleteik alapján minősítsék a ceglédi Török János mezőgazdasági technikum Monorra kihelyezett levelező tagozatának harmad-, negyedéves hallgatóinak félév alatt vég- nett munkáját. A nap növénytermesztéssel kezdődött, a vizsgázók szerint ez nem is rossz ómen, mert ez viszonylag nem is olyan nehéz tantárgy. Aztán gyorsan Tizennégy óráig növénytermesztésből mindenki levizsgázott, a hallgatók érzése szerint szerencsésen. Mert az osztályzatot csak valamennyi vizsga letétele után közük, de háromévi gyakorlat után mindenki szert tesz annyi rutinra, hogy megállapítsa, meg kell-e ismételnie — közkívánatra — szereplését, vagy a vizsgáztató bizóttság megelégszik egyszeri fellépéssel. Már kertészetből vizsgáznak a hallgatók, s míg nyílik, csukódik az ajtó, s belép rajta MOMOB'VIDln IX. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM 1967. JANUÁR 11., SZERDA l7lesi tart a jtírási párt-rb Csütörtökön ülésezik a járási párt-végTehajtóbizottság. A tsz-ek zárszámadás előkészületeit és a tanácsválasztásokkal kapcsolatos tennivalókat beszélik meg a vb-n. hejyesbítenek, mert nem ta- egy vállalkozó szellemű vizsnáesos előre inni a medve bőrére: ez közepesen nehéz tantárgy. Az állattenyésztés már valamivel problematikusabb, a géptant inkább a „fiúk” szeretik, a lányok kissé idegenkednek tőle. S hogy a legnehezebbnek a matematikát, magyart, helyesírást, történelmet tartják, az érthető is, hiszen közülük jó néhányon — annak idején, amikor iskola- köteles korban voltak — csak számtant tanultak, idegen a számokban való gondolkodás. A vizsgázók közül sokan vonattal, busszal jöttek reggel, de az a véleményük, az izgalmat nem csillapítja a hóesés. A vizsga olyan dolog, amit muszáj túlélni, s ha sikerül, már nem is tűnik olyan nehéznek. A csévharaszti tsz elnöke harmadéves, azt mondja, nincs lelkiismeretfur dalosa, amennyi időt tudott szakítani magának, azt tanulással töltötte. Az idő sajnos kevés, s egy tsz-elnöknek éppen ilyenkor, néhány héttel zárszámadás előtt van a legkevesebb ideje. gázó, szerencsét próbálni, a folyosón maradottak azt vitatják, hogy ebt>en az esetben is kettőn áll a vásár. Bár a technikum igazgatójának az a véleménye, hogy ebben az esetben kizárólag a tudás számít, a hallgatók szerint a tanár szerepe sem közömbös. Ugyanis, a tanár is csak ember. Neki is vannak kedvenc témái, kedves tárgya, és ha éppen azt nem tudja a hallgató — ez nem jelent éppen jó pontot. Ezért nehéz eldönteni, melyek a könnyű, melyek a nehéz kérdések. Ugyanehhez a témához szólt hozzá az egyik hallgató, véleménye szerint a tanáron sok múlik. Neki kell megértenie, mit akar a hallgató elmondani. Mert a folyamatos beszéd, világos fogalmazás egyik akadálya a lámpaláz, az izgalom. És mikor izguljon az ember, ha nem akkor, amikor vizsgázik?! Még akkor is, ha ezeknek a vizsgázóknak az átlagos életkora harminc év. <d) Hálózatfejiesztés, Eredményesen zárta az évet a Sülyi Fmsz Pillantás az ellenőrzőbe Év végére mindenki javítani szeretne Hétfőn országszerte kiosztották az általános és középiskolákban a félévi „bizonyítványt”. Az osztályzatok ezúttal is az ellenőrzőkbe kerültek. A monori József Attila gimnázium néhány tanulójának ellenőrzőjébe mi is bepillantottunk. V. G. III/D osztályos tanuló eredménye 4. lett. — Nem vagyok elégedetlen, de lehettem volna jobb is. Év végére szeretnék néhány tizedet javítani — mondja, és már siet is kosárlabda-mérkőzést vezetni. .. V. S. is négyes eredményt ért el, pedig az elmúlt években négy egész alatt volt az átlaga. — Negyedikes vagyok, így nem csoda, hogy egy kicsit jobban ráhajtottam. Remélem, év végén is meg tudom tartani a négyes átlagot. Kissé szomorkás hangulatban tár- gyalgatnak az egyik sarokban a III/D „fiai”. A szomorú hangulat érthető. hiszen a társaság egyik tagja, K. A. elégtelen osztályzatot kapott. Kissé meglepődik, amikor megkérdeztem, aztán elkezdi. — Év végén nem akarok megbukni — mondja és közben nagyot nyel. Társai bizonyára segítségére majd. K. I. második osztályos, 3,9^ lett az átlaga. — Nem vagyok megelégedve | magammal. Eddig jobb volt az ^ átlagom, az idén valahogy nem ^ ment. A második félévben szegén jobb bizonyítványt visz majd haza. P. S. átlaga 2.6. — Elégedett? — Nem. — Miért nem lett jobb? — Nem tanultam eleget, meg egy kicsit ez a harmadik nehezebb is. Majd javítok... Mindnyájan javítani szeretnének. Tudják, csak rajtuk múlik. Ha szorgalmasabbak lesznek, mint az első félévben, akkor az ígéretek teljesítésével nem is lesz baj. (ét Most vált ismeretessé, hogy a Tápiósüly és Vidéke Körzeti Fmsz 1966. évben vendéglátóipari üzemág tervét az előző évhez viszonyítva 111 százalékra teljesítette. Sörben és minőségi palack borban az ellátás nem volt kielégítő. Az fmsz részére most érkezett központi keret, sájnos az ez év első felére nem ígér sok jót. Ezekből az italféleségekből mintegy 10 százalékkal lesz csak jobb az ellátás. Igen eredményes évét zárt a kiskereskedelmi üzemág. Harmincnyolcmillió forintot forgalmazott. Ez 114 százalékos teljesítménynek felel meg. A tapasztalatokat leszűrve el lehet mondani, hogy a szövetkezet körzetébe tartozó mindhárom községben az alapvető élelmiszerekben kielégítő volt az ellátás. Liszt vagontételekben érkezett, s a befőzések idejében sem mutatkozott a cukorban hiány. Rizs pedig most, a disznóvágások alkalmával is korlátlan meny- nyiségben kapható az üzletekben. Az előző évekhez képest a húsellátás is sokat javult a három községben. Az fmsz 300 birkát vásárolt Vas megyéből. Rendszeresen finom birkahússal látta el a lakosokat. Ezenkívül sűrűn érkezett a budapesti • vágóiadról friss tőkehús, valamint felvágott is. Hozzájárult a jó húsellátáshoz az a körülmény is, hogy hetenként friss vá- gottbaromfi állt a vásárló közönség rendelkezésére. A háziasszonyok igen megkedvelték a csirkehúst. Jelenleg is a három községben hetenként 150 kiló fogy el belőle. Végül megemlítjük azt az örvendetes eseményt, hogy a földművesszövetkezet az egymillió kétszázezer forintos nyereség tervét már szeptember 30. napjával teljesítette. Február 12 Ki mit tud Péterin? A péteri területi KlSZ-szer- vezet vezetősége elhatározta, hogy a községben idén is megrendezi a már évek óta minden esetben jól sikerült Ki mit tud? vetélkedőt. A rendező bizottság úgy döntött, hogy 13 éves kortól lehet a vetélkedőre benevezni, ezzel szereplési lehetőséget biztosítanak a VII—Vili. osztályos tanulóknak is. A KISZ- szervezet vezetősége örömmel fogadná, ha a szomszéd községek fiataljai is jelentkeznének a péteri Ki mit tud? vetélkedőre, s annak színvonalát emelnék. Három művészeti ágban kívánják lebonyolítani a vetélkedést. A legeredményesebben szereplőket értékes tárgyjutalomban részesítik. Jelentkezési lapokat a péteri trafikban lehet kérni, benevezési határidő: február 1. (mocsári) A várhat^ nyereség egymillió négyszázezer forint lesz. Bori Pál kereskedelmi üzem- ágvezető tájékoztatása szerint a Tápiósüly és Vidéke Körzeti Fmsz az elmúlt évben a körzetébe tartozó mindhárom község több. elárusító üzletében jelentős és korszerű beruházásokat hajtott végre. Elsőnek Tápiósáp községet kell megemlíteni. Mind a 6-os számú önki- szolgáló, mind a 7-es számú vegyesbolt 30—»30 ezer forint értékben új panelraktárt kapott. Ezenkívül még 1965-ben nagyszabású — 700 ezer forintos építkezés vette kezdetét. Az 5-ös számú vegyesboltot szándékozták újjáalakítani. Az építkezés sajnos, sok indokolatlan huzavonával járt. 1966 októberében az üzletet át kellett volna már adni rendeltetésének. Legújabb értesülésünk szerint e hó 18-án nyílik meg. Ez a terminus már véglegesnek látszik. Ez az 5-ös számú bolt lesz az fmsz legnagyobb és legkorszerűbb üzlete. Nagy árukészlete minden bizonnyal a közönség tetszésével fog találkozni. A nagy, fényes üzletben nemcsak vegyes élelmiszer található majd, hanem háztartási gépek, továbbá műszaki-, vas-, sőt divatáru is kapható lesz. Tápiósülyben a szőlősi üzlet és a kcnyérbolt kapott új berendezést. Április hónapban újabb önkiszolgálóbolt nyílt a Pesti úton. A jó ízléssel berendezett üzlet, és nem utolsósorban a figyelmes kiszolgálás, fokozatosan fellendítette az egység forgalmát. Eleinte havi 50 ezer forint volt a bolt forgalma. Az utóbbi hónapokban azonban százezer forint fölé emelkedett a forgalom. Tápiósülyben éppen a múlt héten fogtak hozzá a TÖVÁLL kőművesei az állomással szemben fekvő önkiszolgáló bolt bővítéséhez. A mellette levő textilüzlet áru- és vásárló tere is kétszeresére növekszik. A két üzlet átalakítása a tervek szerint még ez év első felében befejeződik. Úriban a 10-es bolt kapott 30 ezer forintos értékben új berendezést. A 9-es bolt pedig 40 ezer forintos nehéz áruraktárral bővült. A 3-as számú felvásárló telep részére egy nagy panelraktárt építettek. A község végén pedig egy büfét létesítettek. Ez a kis italbolt forgalmát egyre jobban növeli, és máris az fmsz jól jövedelmező egységei porába zárkózott fel. Végül megemlítjük, hogy Úriban még egy nevezete építkezés történt a múlt év végén. Karácsony napján nyílt meg ünnepélyes keretek, között a korszerűen átalakított cukrászda. Az ünnep két napján a más években szokásos négyezer forint helyett 16 ezer forint volt a bevétel. A község lakói szilveszter és újév napján hasonló nagy érdeklődést tanúsítottak. Pótszékek beállítására is szükség volt. Megjegyezzük még, hogy a fiatalok köréből kitűnő zenekar működik közre a szombati és vasárnapi estéken. Játékukkal a közönség igen meg van elégedve. Minden túlzás nélkül el lehet mondani, hogy ez a nagyszerű cukrászda az úriak legkedvesebb szórakozási helyévé lépett elő. Krátky László Úttörőknek is megéri Szerződéskötéssel hasznosabb Az fmsz-eknél megkezdődött az 1967. évre átadásra kerülő nyulak és galambok le- szerződtetése. A földművesszövetkezetek minden meny- nyiséget fajtára való tekintet nélkül átvesznek. Előleget folyósítanak, és kedvezményes takarmányt is juttatnak a termelőknek. Az akció iránt nemcsak a felnőttek érdeklődnek, hanem az úttörők is. Ugyanis sok gyerek tart galambot és nyulat, s ha a szaporulatot az fmsz-eknél értékesítik — pénzt is keresnek vele. Aki szerződés nélkül ad le galambot vagy nyulat, nem .részesülhet takarmányjuttatásban, ezért érdemes szerződést kötni, mert az előnyöket biztosít- Szerződést lehet kötni községenként a felvásárlóknál. 4930 tagja van az Üllő és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezetnek. FECSKE, KÚT Fekete-fehér frakkja van és repül. Ez a villás farkú fecske. Ugyanez egy dobozka tetejére ráfestve: füstszűrös Fecske cigaretta. Manapság sokan szívják, mert aránylag hamar megszerették, filteres tulajdonságáért, dohányának köny- nyű, zamatos ízéért. Az utóbbi időben azonban többször jogos kifogás éri. Tölteléke hol émelyítő,,hol túl erős, van, amikor dohos és penészes! Ma például a dohányának átható penész szaga van. A pécsi dohánygyár készítménye. Vastag a hóréteg, nehéz benne ' lépegetni. Különösen az idősebbeknek. Ha közel van az artézi kút — áldás! Ha távolabb van; az bizony baj, mert nehéz a teher ebben a zord időben, a csúszós, havas úttesten. Monoton, a Mikszáth Kálmán utcában leszereltéic a kutat, mert .felmondta a szolgálatot! De becsületére legyen mondva — mármint a kútnak — jelezte, hogy baj van! Napokon keresztül, alig lehetett húzni, de azért adta a vizet. Aztán elfáradt, karját hiába rángatták többé — víz nem jött belőle ... Jelenleg a Súgván utcába járnak a környékbeli lakók vízért, s türelmesen várják a kút megjavítását. Mert mit is tehetnének mást? A mester idős korára való tekintettel ritkán ellenőrzi a kutak állapotát, inkább magyarnótákat költ. Csupa szívvel és ambícióval. Mert a jó munkához az kell: ihlet... De milyen inspirációt adhat egy artézi kút megjavítása?! (ő) Kóstoló Kóstolóval egybekötött bővített tejtermék-bem,utatót tart Üllő és vidéke Körzeti Fmsz 6-os számú önkiszolgáló boltjában a Ceglédi Tejipari Vállalat ma, amelyen a tejfeldolgozó ipar legújabb termékei közül a füstölt kövér, a sovány pogácsa stb., sajt is „terítékre” kerül. A bemutatott áruk megvásárolhatók. FARSANG A CUKRÁSZDÁBAN Rövidebbé válnak a hosszú farsangi éjszakák Üllőn a cukrászdában, ahol a táncos szombat esték vasárnap hajnalig tartanak. Süteménykülönlegességek mellett gazdag ital- választék is és nem utolsó sorban az udvarias kiszolgálás teszi kellemessé a hajnalig nyitva tartó cukrászda hangulatát. Költözik a feleségem lesznek ^""""S'S'SSSSS'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS* X _________________$ f ölé kerül-1 javítani. § retnék a négyes ni... G. I. sem tudott „Csak” 4,1 lett, pedig tőle jobb ^ eredményre is tellett volna. Második osztályos még csak, § de elhatározása szilárd: Év vé- ^ Új edző - régi ismerős Az üllői tsz sportkör labda-1 rúgó-csapatának edzését Mé- szöly József vezeti, aki né- ^ hány éve még a BVSC híres $ játékosa volt. Az edző labda-^ rúgó-sportpályafutása egyéb- ^ ként Üllőn kezdődött. S MOZIK ^ Maglód: Bűntény a művész- £ panzióban. Monor: Patyolat-ak- * Dió. Tápió.,,My: Rangon alul. űri: ^ k szisztéma. S SZIGLIGET Török Endre rajza — Tessék már kitölteni nekem ezt a bejelentőlapot — mondja a férfi, nyurga termetével tétován imbolyogva, hatalmas tenyerével borostás szakállát markolászva, talán, hogy kevésbé lássék. — Nekem már nehezen megy — mentegetődzik. — De még ilyen dolgot — csóválja a fejét dühösköd- ve. — Hogy mi baj van? — kérdezi vissza — hát költözik a feleségem! — vágja ki, terebélyes mosolyában árván maradt fogait előtárván. Szemében pajkos fény csillan. — Azám, költözik a feleségem a Kossuth Lajos ' út 54-ből a Bajza utca 9-be, — s míg harsány derűvel kikerekíti a talányos csalimesét, a papírszagú bürokratizmus, a sokszor elparen- tált stempliművé- szet újabb komikus históriája kívánkozik toll- végre. Monor on van a Kossuth Lajos és a Bajza utca sarkán egy roskadozó, nagyon beteg öreg ház, melynek lakói belvizes kölcsönt igényeltek a ~ helyreállításhoz. Nem is lenne itt semmi baj, ha a személyi igazolványuk lakásbejegyzése megegyeznék. De nem egyezik, mert a férj a Bajza utcában lakik, a felesége meg a Kossuth Lajos utcában. Hogy lehetne ilyen ellentmondásra kölcsönt folyósítani? Itt nyilvánvalóan két házról van szó. Hogy férhetnek közös kölcsönt, akik nem is együtt laknak? Hogy egy házról van szó saroképület két bejárattal. Ezt bizonyítani kellene, illetve legjobb kijelentkezni a feleségnek az egyik utcából és bejelentkezni a másik utcába. Hogy minden marad a régiben, hogy semmit sem kell megmozdítani ehhez a költözködéshez? — ez nem tesz semmit, fontos, hogy a papíros adatai megegyezzenek. — Költözik a feleségem, — mondja kajánul a férfi csúfondáro- san tetszelegje, miközben összé- hajtja a kitöltött bejelentőlapot és kényszeredett léptekkel elindul d ,.lakásváltozás” bejelentésére. (ej—)