Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
10 "TMíHap 1967. JANUAR 1., VASÁRNAP Tanuljunk könnyen, gyorsan ÚJSA GOT ÍRNI TANSZÉKVEZETŐ: Ősz Ferenc magántanár Tudnivalók A közhit szerint újságot írni mindenki tud. Olvasni már kevesebben, mert divat lett, hogy az emberek a sorok közt olvasnak, ahol nincs semmi. Igaz, hogy sokszor a sorokban sincs semmi, de azt legalább nem lehet félremagyarázni. Az olvasók egy lésze szerint az újságíráshoz nem keil más, csak egy fecni papír, egy ceruza és valami kis téma, de az az utcán hever. Az alábbiakban egy rövidített kis tanfolyamon okítom ki az újságírói hivatás iránt vonzalmat érző embertársaimat a szakma legszükségesebb ismeretére. Az egyszerűség kedvéért az anyagot vizsgakérdések szerint csoportosítva adom közre. A vizsgát szilveszter éjjel két órakór tartom a kabhegyi tv-torony alatt. Vizsgadíj nincs. A nyomtatványköltségekre egy üveg konyakot és három papírtrombitát |' számolok fel. Az újságba fénykép is keli. Leginkább azért, mert ellenkező esetben el kellene bocsátani a fotoriportert, pedig neki is élni kell valamiből. És dolgozni hiába küldenék, mert azt már régen elfelejtett. Ä fénykép rendeltetése, hogy olyan látványt közvetítsen, amellyel az olvasó a mindennapi életben nem találkozhat. Ezért nincs általában sikere a traktort ábrázoló képeknek, mert traktort mindenki látott eleget és az újságban látott Zetorban legfeljebb az a jó, hogy nem zörög. A legnépszerűbb fotótéma a nő, és ez tükrözi azt az örvendetes jelenséget, hogy társadalmunk érdeklődése egyre inkább a régen elnyomott nők felé fordul. Fényképezni persze főleg szép MÍI ífall Tfar iVr nőket kell. Csúnyákról írjanak az újságírók. A sok ruha felesleges, azt láthat az olvasó a kirakatban is. Már a festők rájöttek, hogy női testtel mindent ki lehet fejezni: örömet, bánatot, boldogságot, szóval mindent. Csak a megfelelő képaláírást kell kitalálni. Gyakorlati foglalkozásunkon most a mellékelt fényképhez kell aláírásokat kiagyalni. Csak példaként közlünk néhányat: Jó külpolitikai foto lehet a következő aláírással: Ilyen képekkel akarják az NSZK-ban a dolgozók figyelmét elterelni a Starfighterek katasztrófáiról. Létesítményeinket propagálhatja a foto, hogy apropóján arról adunk hírt, hogy új üzemi fürdőt nyitottak. A sportra mozgósít, ha aláírásaként megemlítjük, hogy ép testben ép lélek. Adhatunk fantáziacímeket is, mint például: „Tavasz”, „Nyár”, „ősz” ... ez nem jó, mert okkor könnyen fel lehet fázni. De végül is nem az aláírás a lényeg, hanem az újságnak az a törekvése, hogy mindenben rámutasson a kendőzetlen, mondhatnám meztelen igazságra. Az újság naponta megjelenő nyomtatvány, melyből az olvasó megtudhatja, hogy mi van. Vagy abból tudja meg, hogy ír róla az újság, vagy abból, hogy hallgat róla. Az olvasónak az újság arra való, hogy biztosan tájékozódjék afelől: igaz-e az a hír, amelyet egy hete a fodrásznál hallott. Ha benne van a lapban, akkor tiszta az ügy. Ha nincs benne, akkor gyanús. Ha cáfolják, akkor a leggyanúsabb, mert nem zörög a haraszt... Az újság ezenkívül jelentős tájékoztató eszköz. Ebből tudja meg a paraszt, hogy mikor kell aratni, a munkás, hogy miként kell helyesen über- spiccelni a stószflejsznit. Hasznos tájékoztatást kaphat a főkönyvelő, hogy a mérleghiány egészségtelen, az alkalmazott matematika profesz- szora jó időben értesülhet, kétszer kettő négy, de ha rendelet van rá, akkor lehet néha öt is. Jelentős az újság ízlésnevelő funkciója. A lap világosítja fel a nyájas olvasót, hogy az a film, melyen tegnap a moziban elaludt, miért izgalmas művészi alkotás. A szakszerű kritikákból az is kiderül, hogy ami neki tetszett, miért giccs, miért ízléstelen fércmű. Az újság harcol a közéleti tisztaságért és általában a tisztaságért. Ezt a feladatát akkor tölti be a legjobban, amikor a frissen súrolt padlóra terítik. Az újság híven tájékoztat a legfontosabb világeseményekről is. Ebből tudhatja meg a nyájas dabasi olvasó, hogy a népszerű Roger Moore ez az Angyal, a legutóbbi coctail-party-n nem a feleségével jelent meg, és emiatt most válnak, de direkt jó, mert a nő tíz évvel idősebb volt, mint kedvencünk. Villámgyorsan informál, hogy Brigitte Bardot-nak ki a legújabb férje, és hány centi az isteni Loló miniszoknyája. Az újságnak köszönhető a tájékoztatás, hogy egy-egy fontos nemzetközi tanácskozáson a résztvevők meleg, szívélyes baráti légkörben ebédeltek, — bár helytelen, hogy a menüt nem közlik. — De közlik a lényeget, hogy a résztvevők a fontos kérdésekben egyetértettek. Hogy mik ezek a fontos kérdések, azt nem közlik, azt az olvasónak tudni illik. Régen divat volt, hógy az újság lakkozott Ez azt jelentette, hogy mindenért lelkesedett Ez a világ elmúlt Ma minden valamirevaló újságíró, aki egy kicsit ad magára, azt igyekszik bebizonyítani, hogy az élet mostoha, tele van bűnnel, könnyel és fájdalommal. Nagynevű riportereink útjában elhagyott öregek, síró árva gyerekek, megtévedt felnőttek hevernek. Ékes tollúk nyomán megesett lányokon eshet meg az olvasó szíve, sírva sajnálhatja őket és azt a bűnös mulasztást, hogy a lány címét sohasem közlik. Bőségesen informál az újság az alvilági életről. Még füstölgött a texasi ápolónők gyilkosának fegyvere, amikor újságjaink máris óriási riportokban számoltak be az esemény minden részletéről. A mezőtúri ötös gyilkosság ügyében azért voltak olyan szűkszavúak, mert Mezőtúron a Reuter-nak, az AFP-nak, vagy a TASZSZ- nak még nincs kirendeltsége. Az újságot — mint tudjuk * — újságírók írják, még akkor is, ha ez gyakorta nem látszik meg rajta. Az újságíró minden cikkébe belead apait-anyait, a rámenősebbek nagyanyait is. Művüket azzal a szent meggyőződéssel nyújtják át a rovatvezetőnek, hogy Thomas Mann, Móricz Zsigmond inasnak sem mehetne el melléjük. A rovatvezető olyasféle, mint régen a kőművesek mellett a pallér volt. Azért fizetik, hogy semmi se tetsszen neki. Ö az, aki az anyagot meghúzza. Ez azt jelenti, hogy kihúzza a bevezetést, a tárgyalást és a befejezést. így munkája nyomán egy ötoldalas riportból háromsoros rövid hír lesz. Ezután a rovatvezető a cikket a szerkesztőnek adja, aki nagyon fontos ember a szerkesztőségben, mert ő osztja a prémiumot. A szerkesztő pillanatok alatt bebizonyítja, hogy a rovatvezető pályatévesztett ember és helyesebb lenne, ha elmenne sírásónak. De a szerkesztő a kéziratokkal kesztyűs kézzel bánik, mert kesztyű nélkül undorodik megfogni őket. Ö az, aki a humoros írásokon zokog, a megható novellákon röh ... pardon, gyöngykacajt ereget. Az egész rémséget csak azért továbbítja a nyomdába, hogy ne kelljen látnia többet. Aztán a munkatársak öntudatának romjain kiballag a szerkesztőségből, beül a klubjába és egy piros ulti közben büszkén meséli, hogy holnapra megint egy jó újságot csinált. A kézirat ezután a nyomdába kerül. Itt először is a gépszedő egy bonyolult szerkezet közreműködésével a sorokat ólomba önti. Ugyanekkor helyezi el benne a helyesírási hibákat is. A Carmen című opera ismert szerzőjének Bizet mesternek a nevét például Bi- zett-nek szedi és indokolja is: mivel Bizet meghalt, múlt idő, melynek jele köztudomásúlag a két „t”. A hasáblevonat ezután a korrektorokhoz kerül, akiknek az a feladatuk, hogy a szedők véres verejtéke által összegüzült helyesírási hibákat az olvasó számára megmentsék. A buzgóbbak még rá is dolgoznak, például úgy, hogy a mw #éBizet „b” betűjét „f”-re javítják, hogy legyen valami értelme. Az ólomsorok ezután a tördelőszerkesztőhöz kerülnek, aki a, mettőr segítségével az egész cuccot úgy megkeveri, mint egy pakli kártyát. Az ő feladatuk az is, hogy a legunalmasabb cikk úgy legyen tálalva, mintha a szenzációktól hemzsegne. Ezért raknak bele több főcímet, jónéhány mellék- és alcímet. Az első oldalon elkezdett híradást a másodikon folytatják, és a'negyediken fejezik be. Ezt azért teszik, hogy az olvasó kénytelen legyen szétnyitni az újságot. Amikor egy oldal kész, egy ólomlemezre öntik, hogy már ne lehessen javítani rajta. Az ólomlemezek a rotációsgép hengerére kerülnek, mely masina éjfél felé megindul és visszavonhatatlanul ontja az újságot. A lapot többfajta papírra nyomják. Van kínai, szovjet, román és sajnos magyar papír is. A papírok minősége változó, azonban a papíripari szakembernek szerint mindegyik kiváló, mindaddig, amíg az újságot rá nem nyomják. Az elkészült lap a postások közreműködésével jut a nyomdából a dolgozó reggeli kávéja, vagy féldecije mellé. A lapok egy része az utcai lapterjesztők útján nem az előfizetőkhöz, hanem az olvasókhoz jut. A lapterjesztők rendkívül rátarti emberek és megváltozhatatlan meggyőződésük, hogy sokkal nehezebb az újságot eladni, mint írni. Régen ezeket a köztiszteletben álló kartársakat rikkancsnak nevezték, mert úgy árulták az újságot, hogy torkukszakadtából kiabálták a lapban található szenzációkat. Ma ez nincs. Se rikkancs, se szenzáció. Miután a lapokban évekig csak jó híreket közöltek, a rikkancs hallgatott, mert ezeket nem lett volna jó elkiabálni. A lapot ezután az olvasó veszi birtokába, aki átböngészve megállapítja, hogy újra kidobott 50 fillért az ablakon. Majd megígéri, hogy ezt a lapot többé nem veszi a kezébe. Az újságíró is izgatottan lapoz bele az újságba, majd megkurtított írását meglátván, megfogadja, hogy ebbe a lapba többé nem ír. A szerkesztő kijelenti, hogy inkább bolhacirkuszt nyit, a rovatvezető elhatározza, hogy elmegy sintérnek. Aztán az újságíró ír, a rovatvezető húz, a szerkesztő kihúzza azt, amit a rovatvezető benne hagyott, a szedő szed, a nyomdász nyom, az olvasó olvas és ez így megy évről évre... % ÄJöivÄR Sok. Mindenesetre több, mint a téma. Ezért egy témát több műfajban lehet megírni. Arra azonban nagyon kell vigyázni, hogy az írásnak legyen műfaja, mert a műfajtalankodás szigorúan tilos. A bonyolult tudomány megértéséhez vegyünk egy egyszerű példát. Az újságíró valahol a következőt hallja: — Zöldre van a, zöldre van a rácsoskapu festve... Mivel siet, nem győzi kivárni a végét, mert az újságíró legfőbb erénye a gyorsaság. Ezért négy nap múlva bevánszorog a szerkesztőségbe, hogy a jelentős eseményt közölje az olvasóval. Első feladata, hogy megválassza a műfajt. És íme így fest a rácsoskapufestés különböző műfajokban: Vezércikk Zöldre festett rácsoskapuk magasodnak a mai magyar faluban. Szövetkezetbe tömörült gazdáink vagyonosodásának szimbólumai. Rangos rácsoskapuk ezek. Wertheim-zárral. Régen egyszerű kis deszkakapuk nyikorogtak a léckerítéseken. Ma a vaskerítésen vaskapu csikorog hivalkodóan, hirdetve, hogy tulajdonosuknak van mit védeni. Telik nekik rácsoskapura, sőt zöld festékre is. Mert ma már nem kell a dolgozó parasztnak megvonni a szájától a betevő rácsoskaput. Ipari tudósítás Még alig pirkad a dél, de a Zöld Ecset Brigád már talpon van. Komplexbrigád ez. Van, aki a vödröt tartja, van, aki ecsetel, a fiatalabbak a lecsöpögött festéket itatják fel a földről, hogy egy csepp se men jen kárba. Tanulnak is. A brigád tagjai beiratkoztak a Képzőművészeti Főiskolára, hogy a korszerű ecsetkezelést elsajátítsák. De megy is a munka. Szinte idekívánkozik a hasonlat, hogy ég a kezük alatt, de nem jó az ördögöt a falra festeni, mert az olaj festék gyúlékony. És alig telik el a határidő után három hónap, máris büszkén jelentik; Zöldre van a, zöldre van a rácsoskapu festve. Hír Megyénkben beindult a kapufestési szezon. A legtöbb helyen már zöldre van a, zöldre van a rácsoskapu festve. A kereskedelem közli, hogy a zöld festéket, mint hiánycikket, a hatodik ötéves tervben végképp megszüntetik. Riport A kék égen bárányfelhők. Idilli béke, meg csend borul a tájra rájá. Mint bimbózó bakfisdány, szunnyad a nagy magyar természet. Hólepel borítja a földeket. Minden fehér. Csak egy rácsoskapu zöldell, mert van a, zöldre van a rácsoskapu festve ... Vidám zöldre. Magyar ember, magyar keze festette, hogy ezzel is hirdesse: jön a tavasz, jön a kikelet, szunnyad a földben a mag, lesz, mit enni, lesz miből festeni. Bíráló cikk Sok még a visszahúzó erő. A magántulajdonhoz való görcsös ragaszkodás. Sok még a rácsoskapu. Áthághatatlan zöldre mázolt rácsoskapu, mintegy kiáltó szimbóluma a múlt káros örökségének. És miért zöldre van a, zöldre van a kapu pingálva? Miért zöld? Persze, hogy az olvasó tudja és nem kell a szájába rágni. Biztos feltűnt már az olvasónak, hogy egyetlen kapu sincs pirosra, hejde pirosra festve. Még rózsaszínre se. Itt van a kutya eltemetve. így bújt ki a szeg a zsákból és ezt nem akadályozhatja meg egy gyenge zöldre festett kapu, mely nem tud ellenállni a történelem szelének. Mert szél ellen nem lehet kaput festeget- ni. Kritika Megnéztük a zöldre festett rácsoskaput. A festő korszerű realista eszközökkel dolgozott. Semmi formalizmus, semmi nonfiguratív egyénieskedés. A kapu pasztózusan, anyagsze- rűen kapuformára van festve. Zöldre. A zöld szín a remény színt szimbolizálja, az optimizmust és demonstratíve szuggerálja a mű modern ritmusképletét. Az egyes rácsok az idő dimenziójának szakaszos, de örökké ismétlődő circuits vitiozusát, asszociáltat- ják az avatott nézővel. Emlékezetes és gondolatokat ébresztő ez az alkotás, ahogy a nagy költő is mondá: Zöldre van a, zöldre van a rácsoskapu festve. Ez a művészet. Háztartási bolt. Kencék, lakkok, petróleum, Ultrapor, tilos a dohányzás. Keszeg, sápadt segéd. — Adj zöld festéket, de jót, mert kapura lesz. A segéd néz. Látja a zöld kaput. Elvonul előtte Novella a múltja. Kicsi ház, kérgeskezű apa. Fest. Az anya is fest. Gyászleplet. öt gyereket vitt el a tüdőbaj. Ezért kellett sokat festeni-. — Adod-e már? A zöld festék lecsurog a keszeg segéd inas kezére. Zöld lesz a keze és a lába. Zöldre van a, zöldre van a keszeg segéd festve. Meg a kapu. Felette kék. az ég. Mert akármit is mondanak, megy a kék a zöldhöz. Csak nem ez a kék és nem ehhez a zöldhöz. Át kell festeni az eget ... “ ’ ADOHVTVA ‘ADI ‘IVH (Fordították a korrektorok.)
