Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-10 / 8. szám

1967. JANUAR 10., KEDD

"sJCú'lap

3

FÉLÉV AZ ISKOLÁKBAN

Foto: Gábor

A képcsőgyáriak még többet akarnak

Pí'&pji» nélküli versenyben A kommunistáik keademéüyeaték

Nehéz év végéré tettek pontot, de nem könnyebb az uj sem: növekvő termelési feladatok, új gyártmányok, zsúfoltság a munkahelyek nagy többségén, akadozó anyagellátás. Es valami, ami hitet ad, bátorságot, ami már sokszor kihúzta a gyár szekerét a kátyúból: az emberek elszántsága, akarása, lelkesedése. E két tényező adja meg a váci kópesőgyár teljes arculatát. És ezért nagy dolog, hogy tavalyi eredményeiket alapként tekintve, ismét nekirugaszkodnak.

©

— Ha nincs kongresszusi verseny — mondja az apró termetű asszony — nincs terv. Az biztos. Itt a verseny, a dolgozók akarata pótolja azt, ami sok másban hiányzik. És ezért hiszek abban, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére kezdeményezett verseny is nagyszerű eredményeket hoz.

Zakár Józsefné, a háromszoros szocialista brigád, a j Győzelem vezetőjének szavait idéztem: maradéktalanul teljesítették kongresszusi vállalásukat, 675 képcső helyett 800-at adtak műszakonként, s most, az új versenyszakaszban, ugyancsak tartják e teljesítményt. — A szocialista brigádok szava — mondja Balázs István, a | gyár versenyfelelőse — a leg- í biztosabb ígéret.

Mint arról lapunkban is beszámol tunic, a képcsőgyáriak pihenő nélkül folytat- j iák a versenyt: negyedévvel j hamarabb kezdik meg új tér- i roékek sorozatgyártását, négy százalékkal csökkentik a kép- J csövek költségeit, évi export- j feladataikat az 50. évfor- ] dulóra, november 7-re tel- j jesítik, többek között. Vál- j lalásuk bátor nekirugaszkodás. s elszántságot tükröző j ,,csak azért is”. Mert tavaly j sem nagyon hitték nekik, j hogy teljesítik kongresszusi í vállalásukat. Teljesítették. I Hosszú évek óta első ízben ! érték el, hogy a képcsőgyár- \ tás mennyiségi tervének ma- j radéktalanul eleget tettek. | — A párt-végrehajtóbizott- | Ság — mondja Marton Pál, \ a gyár pártbizottságának titkára — örömmel állt élére a kommunisták kezdeménye- | zésének: folytassuk a versenyt, köszöntsük méltóan november 7-ét, az 50. évfor- dűlőt. A gyár dolgozói, ami- j kor a röpgyűléseken ismertettük az elgondolást, egy emberként helyeseltek.

| körül a meleg, lélegezni sem I könnyű, hát még — dolgoz- j ni. A Zrínyi Ilona háromszo- ] ros szocialista brigád tag- l jaival beszélgetünk: közös- ! ségük egyike a gyár leg- ! jobbjainak, s 1966-ban egy- i millió forint plusszal toldot- | ták meg a gyári eredményeket. — Ez az év sokkal ne-' hezebb lesz, sorra jönnek a munkaigényesebb terméktípusok, de ezek — várjuk is nagyon! — majd csak az új mechanizmusban jelentenek forintban is többet, addig — sajnos — hiába végzünk el két művelet helyett nyolcat egy-egy típuson, nekünk is, a gyárnak is egy i a pénz. Négymillióval kell 1 többet adniok — egyetlen brigádnak!

Fiatal gyár: most ünnepli I fennállása tizedik évfordu- | lóját. Töretlen útra léptek, sok bajjal néztek szembe, s az öröm csak cseppenként jött. Kemény küzdelemben kovácsolódtak ki az olyan közösségek, mint a már em- j lített Győzelem és Zrínyi brigád, a Tyereskova, a Pe- I tőfi, az Április 4 és Május 1, s a karbantartók Előre nevet viselő kollektívája. Valamennyi többször elnyerte már a szocialista címet, lehetetlennek tűnő feladatokat oldottak meg, kétkedőkkel vitatkoztak, hitetleneknek adtak^ csattanós választ arra. mire képes a képcsőgyári munkás! A kongresszusi verseny eredménye, hogy az alkatrészgyártás december 10-re teljesítette évi tervét, s év végéig nyolcmillió forinttal adtak többet a tervezettnél! Exportkötelezettségeiket túlteljesítették, a novgorodi képcscjgyár berendezéseit határidőre elszállították, s mindezt úgy, hogy az év első negyedévében nyers- és alap- anyaghiány okozott súlyos nehézségeket!

— A kongresszusi versenyben — mondja Sírnák István, a gyár szakszervezeti bizottságának titkára — nagyszerű eredményeket ért el az alkatrészgyártás, az üveggyárral együtt, a főmechanika, s a képcsőgyártásnál is nagy erőfeszítések tanúi voltunk. Olyan alap ez, amire bátran támaszkodhat a gyár egésze, hiszen nemcsak ígérünk, vállalunk, hanem — mint az elmúlt évben — maradéktalanul teljesíteni is akarjuk adott szavunkat. Mert a verseny értelme itt van, a megvalósult ígéretekben.

i

0

Pillanatok alatt verítékben úszik az ember: 35—40 fok

Igen, a megvalósult ígéretek: nagy nehézségeket okozott az új termék, a katód- ! gyártás. Sokan nem hittek í benne, de az ott dolgozók l

maradéktalanul eleget tettek termelési feladataiknak.

Akárcsak az üvegdaraboló- nál. És verseny, versengés közben, az anyaggal, a szervezési problémákkal való birkózás közepette a jók közül is kiválasztódnak a legjobbak. Az olyanoknak, mint Szlimák Béla szivattyús, Zakár Józsefné üvegező, Füzesi Gyuláné présmunkás, Kapás János lakatos, Ellen- bach Imre üveggyári karbantartó, Harsányt Ferenc gépkezelő, Győrvári Ferencné betanított munkás, Ágoston Józsefné betanított munkás, Loska Júlia üvegdaraboló,' Rozmis Lászlóné meós, nagy részük volt abban, hogy megvalósultak az ígéretek. Es nagy a szerepük abban is, hogy amit erre az évre ígértek, ugyancsak valósággá, termékké legyen.

— Annak ellenére, hogy az anyaghiány sok gondot okoz — mondja Szunyogh József üzemvezető — az alkatrészüzemben mindig is hagyományos volt a versengés, s van benne jó adag egészséges virtuskodás. Magam is sokat köszönhetek a versenynek, ha nincs ez a támogatás, aligha tartana ott az üzem, ahol ma van.

Az üveggyárban hat munkabrigád küzd a szocialista cím elnyeréséért: az alkatrészgyártásnál már két közösség pályázik a szocialista üzem cím megszerzésére; azonos akarat, elszántság, még akkor is, ha a célok különbözőéit. Ki-ki erejéhez mérten vállal a közös feladatokból, de: nincs olyan, aki ne vállalna, ne tenne semmit! Ez az összetartás, ez a mindent közös ügynél: tarto szolidaritás jelenti a verseny igazi nagyságát, tiszteletre méltó voltát. És nogy kell-e? Nélkülözhetetlen-e? A gyári műszakiak egy része már sokszor hitetlenkedett, s csak az eredmények láttán visszakozott. Ez évben 280 ezer képcsövet kell készíteniük, 15 százalékkal nő az alkatrészgyártás feladata — két adat csak abból, amit a gyáriak vállalása az 50. évforduló tiszteletére így fogalmaz: évi termelési tervünket teljesítjük. Négy szóból álló mondat, s csak ezt követően olvashatjuk a vállalásokat, amit ezen felül adnak.

— Az elszántság mellé i anyag is kell — mondja Neer j Imre, a képcsőgyári karbantartók Előre kétszeres szocialista brigádjának vezetője. — Most nyakig vagyunk, mert a kocsiátalakításokhoz megjött az anyag, de van, amikor ez sincs, az sincs. Ha a rajtunk kívülálló feltételeket biztosítják. akkor a brigádokon nem múlik: méltó ünnep lesz a j gyár életében ;s dz októberi forradalom 50. évfordulója.

Mészáros Ottó

SZÁMLA

Az alábbi írást a szülőknek ajánlom, hátha igazságosabbak leszünk.

I Szombat este. Az apa ideges, i A srác háromkor ment a jégre, most kilenc óra és nincs itthon. Szidja az asz- szonyt, egyre idegesebb, dühöng, félti a gyermeket. Hol lehet? Mi baja eshetett? Felesége sirdogál. Megsajnálja. Magára kapkodja a ruháit, indulna a fiúért. Megszólal a csengő, nyílik az ajtó, ott áll a srác, arca nyíló bazsarózsa. Megjött, s vele együtt <* friss ’ illatú tavasz is, pedig kint mínusz 9 fok és kövér pelyhek- ben hull a hó.

A férfi levetkőzik, háziköpe- ! nyébe bújik, visszaül a fotel- i ba, kényelmesen elhelyezke- j dik, rágyújt és nézi a tv-t. A : sugárzott kép és a cigaretta kékes füstje azonban csodálatos kaleidoszkóppá folyik ösz- sze.

„Mit ordítasz mindenért, miért idegeskedsz? És te? Tízéves korodban, emlékszel, lementéi a folyóra korcsolyázni. A jég még gyenge volt. Senki sem mert rámenni. Bátorság? Hősi póz? Te rámentéi és tíz méterre a parttól elmerültél. Nagykabátod, ruhád mázsá- nyira dagadt, elvesztél. Kint a parton mindenki elszaladt. Egy sánta suszterinas elordította magát, mert ő is félt. De azért érted jött. A recsegő jég alatta is beszakadt. Neki nyakig ért a víz, te a jég alatt fuldokoltál. Kihúzott és adott két pofont. Szemén láttad, hogy ő is mennyire félt. Mire hazaértél, zörgött rajtad a ruha. Anyád sírt, apád levetkőztetett és ruhaszárítókö téllel félholtra vert. Dunna alá dugtak, forró tea, láz, orvos, tüdőgyulladás, orvosság.

Agyad mellett remegett égő szemmel az egész család. És nem ordítottak, öregem.

— Jó, jó — mondta hangosan. A felesége kérdően ránézett. — Semmi — válaszolt a néma kérdésre és rágyújtott ismét, hogy megszabaduljon gondolataitól. De a üdére már ráült lelkére, és gondolatait fogva tartotta. Azért megpró- i bált harcolni még. Újból kezdődött a vetítés.

„Én azért ordítok, mert tönkrementek az idegeim. Két fiam meghalt, és a nagyobbik fiam is ... Tizenkét éves, ha volt. És három éjszaka nem jött haza. A szomszéd telken új lakótelepet építettek. Éjszakánként ott a barakokban az éjjeliőrökkel kártyázott, akik megtanították őt dohányozni. Jó meleg volt, ott maradt aludni is. Három napig iskolába sem ment. A szülői értekezleten én voltam a konkrétum a rossz szülő rubrikában. Pedig a lelkem vérzett.”

„És te? Tízéves korodban egy álló hétig minden este megnézted a Hindu síremléket. Kilenctől 11-ig, mert a kertmoziban játszották. Éjtélkor surrantál haza az ablakon át, a szobába! öcséd minden alkalommal felült az ágyban és azt mondta: anya megint sírt. Ez fájt, de másnap kilenckor újra beszöktél a kertmozi pa- lánkján és remegve, félve, de nézted a filmet.”

„Igen, de a nagyobbikat első gimnazista korában autóbaleset is érte. A kicsi beteg volt, Bélát küldtem orvosságért. A kórházból telefonáltak, útközben elütötte az autó. Rohantam. Bent a kórteremben az ágyban egy befáslizott fantom. Él-e, hal-e, ki tudja, drága emberek? Aranyos doktor úr, ugye ...?

A pólya megszólalt. Alig hallottam a túlvilági hangot.

— A gyógyszer már elkészülhetett. Vidd haza, édesapa, Sanyikénak. A Szűz Mária Gyógyszertárba vittem a receptet. Azután ütött el az autó.

Az orvos is megszólalt a hátam mögött:

— Tessék megnyugodni kérem, nem életveszélyes.

Nem is tudom mi tartott akkor vissza, nem is tudom miért nem imádkoztam egy sort Szűz Máriához. Mentem a kórház folyosóján és éreztem, szívemben egy izomrost elhalt.”

„Anyád szívében is.”

„Szegény anyám, de azért talán neki mégis jobb volt. Engem nem ütött el a bicikli, de nekem kezemből ütötte el a kisfiámat egy biciklis őrült.

Felkapom, rohanok vele az egészségházba, nincs bent senki, vasárnap van. A füléből csordogál a vér, sápadozik, nagyon rosszul eshetett. Tovább rohanok a mentőállomás felé, lehet, hogy csak a szívem rohan, mert néhány ar- rajáró könnyedén követ és adja a tanácsot, szidja a kerékpárost, aki szintén követ és éppen úgy megijedt, mint én. No, még csak ezt a tíz métert bírjam ki. Lábam ólommá válik, karom elzsibbad, fejemet nagy kalapáccsal veri valaki. A mentő egyik dolgozóját megsértem, mert mozgása nem az én érzéseimhez igazodik. A kórházban egy fiatal csinos doktornő, mosolyogva vizsgálja a gyereket. Megnézi a fülét, megméri a vérnyomását, meghallgatja szívverését.

— Koponya-repedés. Teljesen biztosat csak a holnapi röntgen-vizsgálat után tudok mondani. Megkérdezem az orvosnőtől injekciót kap-e a fiú? Látom nem tudja elképzelni mi bajom. De válaszol: nem, nem szükséges.

Fölkísérem a gyereket, aki a saját szememmel néz vissza rám. Odasúgom neki, hogy injekció nem lesz. Arcán bágyadt kis mosoly, megnyugszik. Feje köré gumitömlőbe jeget raknak. Lemegyek a lépcsőn. szívemet durva smirglivel fogja valaki.

Holnap!? És addig...

Rohanok a sebészfőorvos lakására.

— Doktor úr, jó étvágyat kívánok, de tessék abbahagyni az ebédet, a fiam ...

A sebész főorvos aranyos ember, a kocsijával előbb a kórházban van, mint én.

— Nincs komoly baj, nyugodjon meg kérem. Három nap múlva hazaviheti a fiút.

S a laikus apának kicsordulhat a szeméből a könny ..

„Ez igaz, és anyád? ö mit érezhetett? % Emlékszel mikor ismerted meg először a Rókus kórtermét? 1943. január 15-én, hajnalban. Ez a dátum. A cím: Budapest, VII. kerület, Kertész utca 4. szám, harmadik emelet. Huszonnégy éve hordod emlékként testeden a forradásokat és a hideget csontjaidban. Két órát feküdtél a világítóudvar kövezetén. Pedig éjfélkor a harmadik emelet egyik konyhájában egy nyugágyban hajtottad álomra 19 éves fejedet.

Szombat volt. Egy nappal a történtek után. Jóanyád a fővárostól 100 kilométerre főzi az ebédet a többieknek. Kopogtat a szomszéd, olixissa az újságot, belőle a nevedet:

„... és a harmadik emeletről a lichthofba zuhant. így végződött egy meggondolatlan fiatalember éjszakai kirándulása a Kertész utcában.”

Szombat délután 4 órakor anyád már az ágyad előtt sírt. Az orvos akkor is megszólalt:

— Szerencséje volt a fiúnak. Nyitva voltak a vécék és fürdőszobák ablakai. Ezekből magával vitt vagy nyolcat, tizet. Összetörték őt, de fel is tartották. Egyébként talpra esett, agyrázkódása van, nem tud beszélni, elharapta a nyelvét, összetörte az állát, fogait és az arcát. Szóval kutyabaja. Száz évig fog élni.

Mindent hallottál, szólni nem tudtál. Anyád könnyein át is mosolygott, narancsot rakott éjjeliszekrényedre, leült egy órácskára melléd. Kigombolta kabátját, alatta látszott agyonmosott, fakó, flanellpon- gyolája. A sparhert mellől jött s már ment is, indul a vonatja, mondta.

Emlékszel öregem, a kórházból egy hét múlva kidobtak. Sok volt a frontsebesült. Hazamentéi. Mindenütt nevetve, hősként mesélted az esetet.

— Ki kellett mennem, félálmomban az ablakon ugrottam ki, azt hittem itthon vagyok a mi kis földszintes falunkban. És azt sem írta meg az újság — hencegtél — hogy két óráig eszméletlenül feküdtem a kövön, mert senki sem vett észre semmit. Szerencsére enyhe telünk van, nem fagytam meg. Arra ébredtem, hogy nagyon fázom. Bemásztam egy nyitott ablakon. A helyiségben szénhalom. Nyögve, a kínoktól nehezen megmászom, fogalmam sincs mi történt velem, hol vagyok, hány óra van? Kezem kilincsre talál. Megnyomom. Odabent üvegcsörömpölés. Belülről befőttéi stelázsival zárták el az ajtót. Idős zsidó házaspár lakott ott. Segítségért kiabáltak. Azt hitték a nyilasok. Jött a házmester lámpával a szemembe világított és felemelt baltás keze lehanyatlott. Aztán a mentőkocsiban újra elájultam. A Rókusbán állandóan fázott a hátam.

Mindenki szájtátva figyeli mesédet, és te humorizálva folytatod.

Szegény apám, ő is elindult a kórházba anyámmal együtt, Vámosgyörkön ahol át kellett szállniuk, a restiben sok rumot talált inni, nem tudott felszállni a miskolci gyorsra. Aztán éjszaka, jóanyámnak megint át kellett szállnia Vámosgyörkön. Bement a hideg elöl a harmadosztályú váróterembe. Sötét a terem, tudjátok háború van. Anyám mégis azonnal fölismerte_ apámat. Ott horkolt szegény a sarokban egy pádon és a horkolását senkiével sem lehetett összetéveszteni, olyan szépen cifrázta' az öreg. Együtt érkeztek haza N-be, és így egy szikrányi csorba sem esett kz atyai tekintélyen.

Mindenki gurult. Szellemes fickó vagy. Valóságos nős. És neked eszedbe sem jutott anyád. És ő vajon mit érezhetett. Törődtél te azzal, hogy félbéna lett a szíve? És az félbénán is tiérettetek dobogott. Üres volt a zsebe, mert kiforgatta az orvosoknak, meg a fűszeresnek, hogy gyógyírt adjanak a sebeidre, és jóllakjon háromszor naponta aranyos kisfia.”

— Szóval most az élet nyújtotta be nekem a számlát?

— Mit mondasz fiam? — kérdezte felesége, aki már lefektette a kisfiút.

Suha Andor