Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-31 / 26. szám

A G. Bíró, Farkas páros mesternégyese Színvonalas küzdelmek a megyei asztalitenisz-bajnokságon Vasárnap a gödöllői Ganz Árammérő Gyár kultúrtermé­ben rendezték Pest megye 1967. évi felnőtt egyéni aszta­litenisz-bajnokságát. A via­dalt hét asztalon bonyolították le. A férfiaknál és a nőknél egyaránt népes mezőnyök ve­télkedtek. Férfi egyéniben több mint •negyvenen álltak asztalhoz, az elsőség két ceglédi sportoló között dőlt el. Farkas 2:l-re nyert G. Biró ellen. Az első nyolc helyezett vehet részt a vidéki egyéni bajnokságon, s általában az esélyesek harcol­ták ki a továbbjutást, hisz az első négy mellett, a dunakeszi Rung és Jeszenszky, a ceglédi Gergye, s a gödöllői Imre Jó­zsef lesz ott a dunaújvárosi versenyen. A tizenhat férfipáros közül a G. Bíró, Farkas kettős bizo­nyult a legjobbnak. Teljesít­ményük szinte egyedülálló, hi­szen egymásután negyedszer szerezték meg a megyebajno- ki aranyérmet. A női egyesben a várt ered­mények születtek, a döntő itt is háziversenyt hozott. Két du­nakeszi mérkőzött az elsősé­gért, s ezt 2:l-es győzelmével Bálint szerezte meg. Az első négy helyezett vesz majd részt a vidéki bajnokságon. Tizenkét női páros vetélke­dett és a megyebajnoki címet ebben a számban is dunake- sziek vívták ki, akárcsak a ve­gyes párosban. Ennek a mező­nye is igen népes volt, huszon­négy páros állt asztalhoz. A döntőben Jeszenszkyék 2:0-ra diadalmaskodtak. Férfi egyéni: 1. Farkas Al­bert (Ceglédi Vasutas), 2. G. Bíró (Ceglédi Vasutas), 3. Pál- fi (Váci Kötött) és Orgoványi Imre (Gödöllői Vasas). Férfi páros: 1. Farkas Al­bert, G. Bíró Albert (Ceglédi Vasutas), 2. Pálfi (Váci Kö­tött), Gergye (Ceglédi Vas­Egyesült Izzó Gépgyára FELVÉTELRE KERES: utas), 3. Imre József, Orgová­nyi Imre (Gödöllői Vasas) és Kiss László, Jeszenszky János (Dunakeszi Kinizsi). Női egyéni: 1. Bálint Anna, 2. Venczel, 3. Mahler (mind­három Dunakeszi Kinizsi) és Schwartz (Sződliget). Női páros: 1. Mahler Gab­riella, Venczel Hajnal (Duna­keszi Kinizsi), 2. Schwartz, Kiss (Sződliget), 3. Gyetvai, Mókus (Váci Kötött) és Bálint, Kiss (Dunakeszi Kinizsi). Vegyes páros: 1. Jeszenszky János, Venczel Hajnal, 2. Rung, Mahler, 3. Kiss, Bálint, (valamennyi Dunakeszi Kini­zsi) és G. Bíró (Ceglédi Vas­utas), Diószegi (Abony). Versenynaptár és költségvetés A PTS ma reggel 9 órakor tartja idei első elnökségi ülé­sét. Most terjesztik be jóváha­gyásra a megye 1937. évi ver­senynaptárát, költségvetését. Ezenkívül ismertetik az egysé­ges tagnyilvántartás és tag- könyvcsere eddigi eredmé­nyeit. Innsbruckban az iglsi olim­piai pályán rendezték a né­gyes bob Európa-bajnokságot. Az aranyérmet meglepetésre Romá­nia első csapata szerezte meg. Irány: Chile Hétfőn reggel elutazott a chilei nemzetközi labdarúgó­tornára a Vasas, s magyar idő szerint ma este hét órakor ér­keznek Santiagóba. Legkésőbb február 28-án tér haza Buda­pestre a magyar bajnokcsapat. FlfZVFI F Ml A sok x miatt... A totó első 14 mérkőzése döntet­lenül végződött. Emiatt a heti totófordulóban 13-as jelentette a telitalálatot, amelyet egy pályázó . ért el. 404 372 forintot nyert. 13+1 ! tál álatos szelvény nem volt. Ti- | zenkettes 26, tizenegyes 423, tizes 3184 darab akadt. Nyeremények egyenként 10 368, 528, illetve 127 forint. Totóeredmények: 2, x, x, 1, x, x, X, X, 1, 1, X, X, 1, X. Egyesült Izzó Gépgyára FELVÉTELRE KERES: ESZTERGÁLYOS valamint MARÓS szakmunkásokat, BETANULT ESZTERGÁLYOS ÉS MARÓS munkásokat. Jelentkezés 8—14 óráig a Munkásfelvételi Irodán Rákospalota-Űjpest vasútállomástól 3 perc. Megközelíthető: 12-es villamos, 43, 47, 84, 96-os autóbusszal FIGYELEM! Fonó- és szövő­ipari tanulókat alkalmaz a Pamutnyomóipari Vállalat Kispesti Textilgyára Bp. XVIII. Fáy u 2. szám. 1967. FEBRUAR 1-RE. A TANULÁSI IDŐ 1 ÉV. Jelentkezhetnek azok a 15 — 17 év kor közötti fiatalok, akik a 8 általános Iskolát eredményesen elvéqezték és Budapesten lakással rendel­keznek. A tanulási idő befejezése után 1200—1500 Ft keresetet biztosítunk. Személyes Jelentkezés naponta 8 — 12 óra között a személyzeti és oktatási osztályon. írásbeli ajánlko- zásra nem válaszolunk. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla ti. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, Vili., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140— 447. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 140—449, 141—462, 141— 258. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest, index: 25 064 Terjeszti: Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. Szabó Sándor nyerte a Martini Kupát A Martini Kupáért kiírt nemzetközi tőrvívóversenyen három magyar tőröző állt rajt­hoz Párizsban. Közülük Ka- muti László a legjobb 16 kö­zé jutásért vívott fordulóban mondott búcsút a mezőnynek, bátyja Kamuti Jenő dr. pedig a nyolc közé jutásért vívott mérkőzésen szenvedett veresé­get. Szabó Sándor a további akadályokat is jól vette. A döntőben 10:7-re verte az olasz Berolattit, s megnyerte a Mar­tini Kupát. Két kötöttfogású helyezés Népes mezőnyök, színvonalas küzdelem jellemezte a Vasas SC kétnapos országos ifjúsági kötött­fogású versenyét. A viadalon nagy számban indulnak vidéki birkózók, köztük Pest megyeiek. Két helyezés fűződik nevükhöz. Nagyváltósúlyjban az abonyi Pet­rezselyem második, kisközép- súlyban a ceglédi Lengyel har­madik lett. RAJT LJUBLJANÁBAN Az idei műkorcsolyázó és jégtánc Európa-bajnokság ma reggel 8 órakor a férfiak kö­teles» gyakorlatával kezdődik Ljubljanában. A hatnapos ver­senysorozatra 17 ország 120 versenyzője nevezett. Vasárnap délelőtt a Kissta- ! dionban, mintegy 1500 néző előtt két bajnoki jégkorongmérkőzésre került sor. A rangadó — a BVSC és az Újpesti Dózsa együttese között — nagy harc után 2:2- es döntetlen eredménnyel ért vé­get. s így továbbra is tömör ma­radt a bajnokság élmezőnye. A MAHART Hajójavító Ozemiqazqatósáq Dunaharasztl Ozemeqyséqe FELVESZ ívhegesztő, szerkezeti lakatos, hajókovács, tüzikovács, qéplakatos szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Dunaharaszti, Dunasor 2. szám alatt, a személyzeti és munkaügyi csoportnál, naponta 8—14 óráig, szombaton 8—12 óráig. A felvételt nyert dolgozóink és közvetlen családtagjaik részé­re személyzeti jegy váltására joqosltó arcképes vasúti igazolványt biztosítunk. FIGYELEM! Megrendelte már? Már most rendelje meg tavaszi burgonya­vetőgumó-szükségletét! Állami gazdaságok, szövetkezeti tagok háztáji területeire T ermelőszövetkezetek és egyéni termelők részére is KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ, ÁLLAMILAG ELLENŐRZÖTT, FÉMZÁROLT VETŐBURGONYA kedvezményes áron beszerezhető TERMELÉSI ALKÖZPONTJAINÁL MÉG NÉHÁNY NAP A SORSOLÁSIG! MÉG VEHET Szerencse-sorsjegy ©ft! Postahivatalban, postai kézbesítőnél, trafikban, utasellátónál. NYERHET! Ipari tanulónak j elentkezhetnek 14—76 éves fiúk KŐMŰVES ÉS ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ SZAKMÁRA a 203. sz. Iparitanuló Intézetnél, Cegléd, Pesti út 7. Csak ceglédi vagy oda naponként bejárni tudó tanulók jelentkezhetnek 0 0 EM Bács megyei Állami Építőipari V. Kecskemét KARPITOSRESZLEGUNK VÁLLALJA: • Kárpítosjavítások • Rekamié • Fotelek • Matracok • Heverők • Függönyök • Roletták • Lambériák behúzása • Napvédők készítését PéCELI VEGYES KTSZ. Pécel, Maglódi út 3. Magánautósok, motorosok! Autó és motorkerékpár sze­relését, karosszéria javítá­sát, autórádió és antenna cseréjét és javítását vállalja a Budaörsi Vegyes KTSz Budaörs, Szabadsáq út 28. sz. alatti részleqe Megnyílt! a Pilisi Ruházati és Szóig. Ktsz Z. sz. MÉRETES SZABÓSÁGA PILISEN. Rákóczi u. 43. sz. alatt. Saját és hozott anyagból készít öltönyöket, kabátokat, alakítást, fordítást, javítást. Vasalást vállalunk. Vállalatunk felvesz 14 —16 éves 8 általános iskolát végzett fiúkat Ipari tanulónak az alábbi szakmákban: géplakatos, marős, esz­tergályos, hegesztő, szerszámkészítő, ko­vács. autószerelő. Je­lentkezés az Erdészeti Fa- és Vegyesipari Vállalat (volt kocsi­gyár) munkaügyi osz­tályán Szentendre, Eötvös utca 1. szám alatt. TÜ. 819. sz. je- lentkezésl lappal. Beköltözhető ház el­adó. — Érdeklődni: Nagykőrös, Patay u. 13. FIGYELEM! Az EM. 25. sz. Állami Építő­ipari Vállalat Budapest XXI., Csepel Kiss Já­nos altb. u. 19—21.) felvesz 14—16 éves ál­talános Iskolai végzett­séggel rendelkező fia­talokat Ipari tanuló­nak az alábbi szak­mákra: ACS-ALLVA­nyozO, épületbá­dogos. műköves, KŐMŰVES, VASBE­TONSZERELŐ. Jelent­kezni lehet az általá­nos Iskola által ki­töltött „Jelentkezési lap továbbtanulásra" című nyomtatvánnyal, amelyet személyesen vagy postán a fenti címre kérjük eljuttat­ni. A tanulók részére a vállalat tanulóott­hont, napi háromszori étkezést, munka- 4s védőruhát, szerszámot és ösztöndíjat biztosit. Százalékos papriká­ét paradicsomtermelő kertészeket vész fel a ceglédi Alkotmány Tsz Jelentkezés: Cegléd, Alkotmány Tsz irodájában. Mizsei út. Telefon: 585. Felvételre keresünk szerkezetlakatos, csúcsesztergályos, hegesztő szakmunkásokat, gépmunkásokat, valamint vidéki munkára gép- és szerkezet­lakatosokat, hegesztőket, csőszerelőket, szegeeselöket és segédmunkásokat, JELENTKEZÉS? Országos 3 In y a gé p gy ártó Vállalat, IV., Baross u. 91—95. Azonnali belépésre felveszünk géplakatos, kovács, hegesztő fém­forgácsoló szakmun­kásokat, valamint férfi segédmunkásokat. Je­lentkezni lehet az Er» dészetl Fa- és Vegyes­ipari Vállalat (volt Ko­csigyár) munkaügyi osztályon. Szentendre, Eötvös utca 1. szám alatt. Gyékény melegágy! ta­karó kapható 160 cm széles, 19,44 Ft/fm. far­mos! telepünkön. Tele­fon: Farmos 2. Tápió- szele és Vidéke Kör­zeti Fmsz. Tápiószele. FELVÉTELRE KERESÜNK BUDAPESTI munkahelyre szerkezetlakatos és hegesztő szakmunkásokat szállást BIZTOSÍTUNK. Valamint VIDÉKI munkára röntgen- és magasnyomású hegesztőket, csőszerelőket, gép- és szerkezetlakatost, szegeeselöket és festő szakmunkásokat JELENTKEZÉS ORSZÁGOS banyagepgyArto VÁLLALAT, IV. , Baross u. 91—95. Skoda 1102-os négyaj­tós eladió. Nagykőrös, V. , Koszorú u. 6. A Budapesti Konzervgyár (Bp. X , Maglódi ú* «.» géplakatosokat, autó­motorszerelőket, marósokat, autó-, villamossági szerelőt, esztergályosokat, csőszerelőket, villanyszerelőket alkalmaz. JELENTKEZNI LEHET A GYÁR MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN. Jó állapotban levő tan­góharmonika eladó, Cegléd, Csengeri szél 27. sz. _________________ V ennék írógépasztalt. Eladó: 5x5-ös ponyva. Breznay István, Vác, Széchenyi u. 29._______» A Május 1 Ruhagyár Ceglédi Telepe felvesz olajtüzelésű [kazánhoz, kazánkezelői vizsgával rendelkező dolgozót. Cegléd. Körösi út 35. Felvételre keresünk: villanyszerelő, lakatos, hegesztő, műszerész, lőmester szakmunká­sokat, valamint férfi segédmunkásokat. Je­lentkezés: ÉM. Dunai Cement- és Mészmű, Vác, munkaügyi osztá­lyára^ ________________ É pítésztechnikust kere­sünk állandóra. Fizetés 2000,-- Ft Lakás nincs. Tápiószele és Vidéke Körzeti Fmsz. Tápió­szele. Most rendelje meg házépítési kőműves- munkáit. Somogyi kő­művesmester. Bp. XIV., Ilka u. 48. Tel.: 411—814. Szolnoki l szobás laká­somat elcserélném nagykőrösi kétszobás­ért költségtérítéssel. Nagykőrös, Állami Biztosító. Eladó háromszobás, fürdőszobás azonnal beköltözhető ház. Nagykőrös VI., Boly­gó u. 5/a. Gyakorlattal rendelkező vsrrógépműszerészt azonnalra felveszünk Munkabér­megegyezés szerint. Jelentkezés Pilis, Rákóczi u. 7. sz. Szabó Ktsz, Lőrinci Gyula műsz vez.-nél, naponta 8-tól 16 óráig. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Vályog eladó. XIV. kér.. Kenderföld 41. Fityóéknál. ________ E gy új állapotban levő mély gyermekkocsi el­adó. Ár: megegyezés szerint. Cegléd, Hl., Köztársaság u. SI. B. épület B-lépcsőház. földszint 4. Kátai utca 28. számú ház eladó, beköltözhe­tő._____________________ B eköltözhető ház el­adó. Üjvárosszél 35. Érdeklődni ugyanott. Bejárással takarítást vállalok. Cím a Ceglé­di Nyomdában. Százalékos paprika- és paradicsomkertésze­ket vesz fel az Alkot­mány MGTSZ. Jelent­kezni lehet: A tsz iro­dájában. Cegléd. Jókai utca 8. számú ház. részben is, vagy lebontásra. ugyanott tűzhely és csővázas garnitúra, öreghegyen 80C n.-öl Ezerjó szőlő eladó. Érdeklődni a fenti címen. Mikebudai úton eladó 2000 n-öl rozs vetés, a város közelében 900 n- öllel egy kis tanya. Vi­lágszél 4. Eladó 1102-es Skoda, Cegléd, Pesti u. 100. Megtekinthető: dél­! után 5—6-ig. Nyárfarönkök eladók. I XII. kér., Újvárosi te- 1 metődűlő 528. szám. Fehér Ferencné, Régi kubikosfelszere­lést (talicska, ásó, la­pát, tarisznya, szintező­kereszt stb.) régi cse«- répedényeket megvá­sárol a Kossuth Mú­zeum. Jászberényi út 383. számú ház, 800 n-öi földdel eladó. Érdek­lődni: Görbe utca 6. alatt. Bimbó Béla.

Next

/
Thumbnails
Contents