Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-22 / 19. szám
1981. JANUAR 23., VASÁRNAP nsr Mtcrei ^Míritw Szerződéskötés a MÉK igazga tójáná l TOVÁBBÁ LENINI ÚTON A vállalatok megbízottai ezekben a napokban keresik fel a termelőszövetkezeteket, hogy megkössék az idei évre szóló termelési szerződéseket. A gazdaságok, megnövekedett önállóságuk alapján, ma már mindinkább egyenlő partnerként tárgyalnak a vállalatokkal, arra kötnek szerződést, aminek a termelése kifizetődik, s azzal a vállalattal, amelynek szava megbízhatóbb, amely jobb feltételeket biztosit. Az elmúlt esztendő egyik „exponált” vállalata volt a MÉK. A zöldségtermelés nagyarányú felfutása egyes cikkeknek értékesítési nehézségeket okozott. Ezért kerestük fel Dömötör Józsefet, a MEK igazgatóját, hogy tájékoztatást kapjunk arról, mit várhatnak a gazdaságok ebben az évben. — Az új mechanizmusban, milyen mértékben változik meg a vállalat szerepe és feladata? — Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni, mert amíg a termelő üzemeknél szinte teljes az egyetértés, a jogkör, a gazdasági fejlesztés stb. tekintetében, addig, mi nem kapunk ilyen egyértelmű utasításokat felsőbb szerveinktől. A magunk több esztendős tapasztalataira vagyunk utalva. Azt mindenesetre tudjuk, hogy a jövőben nekünk is messzemenően figyelembe kell vermi a' felvásárlásnál, az áru irányításánál és értékesítésénél a gazdaságosságot. — Hogyan fogadják a termelőszövetkezetek a vállalat embereit. A tavalyi nehéz esztendő után csök- kent-e a bizalom? Hátrá- nyos-e a MÉK számára, a szövetkezetek megnövekedett önállósága? — A vállalat kapcsolata nem mindegyik termelőszövetkezettel egyforma. Ennek személyi vonatkozásai is vannak. Kétségtelen azonban: az első és legfontosabb, hogy betartsuk a szerződéseket, előnyös feltételeket nyújtsunk a termelő gazdaságok részére. Mi igyekszünk ezt megtenni. A kapcsolatot leginkább „fémjelzi” a megkötött és aláírt termelési szerződés. Általánosságban nem állítanám, hogy csökkent a gazdaságok vezetőinek, tagjainak az irántunk való bizalma, de tény, hogy a gazdaságok egy része új utakat, módokat keres áruja értékesítésére. Ugyanakkor elmondhatom: több szövetkezet, az idén jelentősen fejleszti a zöldségtermelést és igyekszik szorosabbá tenni velünk való kapcsolatát. Itt válaszolnék arra a kérdésre, hogy hátrá- nyos-e számunkra a termelő- szövetkezetek 'megnövekedett önállósága. Semmiesetre sem. Mi tisztában vagyunk azzal, hogy csak akkor tudjuk megtartani üzletfeleinket, ha azok elégedettek a mi feltételeinkkel. Mi igyekszünk ezt elérni. — A tavaly nehezen értékesített áruféleségek szerződéskötésénél mutatkozik-e visszaesés? — Néhány cikkféleségnél vannak problémáink, de nem kizárólag azoknál, amelyeknél értékesítési nehézségek voltak. — Itt van például a görögdinnye. Évek óta nem tudjuk teljesíteni a szerződéskötési előirányzatunkat. Exportra még csak termelnek a gazdaságok, de hazai fogyasztásra alig. Az egyre növekvő kereslet ajánlatossá tenné úgynevezett dinnyekörzet kialaídtá- sát a főváros szomszédságában. De ez nem megy. Legalábbis addta nem. amis a ielenlegi ár, illetve minősítési forma érvényben marad. Mi most próbálkozunk néhány gazdasággal egyezkedni. A mi standjainkon árulhatják a dinnyéjüket, kiskereskedelmi árrés levonásával. Kikötésünk csak az, hogy a dinnye minőségéért a szövetkezet vállalja a felelősséget, a rossz, éretlen dinnyét visszaszállítja. — Tudomásunk szerint a gödöllői és a nagykátai járásokban probléma van, a paradicsom szerződésével? ,.. — Igen, tudunk róla, ez a mi problémánk is. A nehézséget az okozza, hogy a hatvani és a budapesti konzervgyárak nem hajlandók a termelőszövetkezetekkel kettős szerződést kötni. Közelebbről, ha velünk kötnek a gazdaságok, akkor a gyár nem szerződik. — Mi okozza az ellen tétet? — Tavaly a paradicsomidén kezdeti szakaszában, amikc még a gyárak nem indítottá el a termelést, mi a konzerv gyári területekről is feivásí roltuk a paradicsomot. Magya rán, az általuk leszerződött pa radicsomot is exportáltuk. . későbbi szakaszban, amiko megkezdődött a teljes érés, a úgynevezett ipari paradicsc mot a mi területünkről is — megállapodás értelmében — konzervgyáraknak kellett á venniük. A tavalyi rekordtei més mellett ez nagy nehézsé geket okozott. Ezért tartózkoc nak a gyárak a kettős szerzc déstől. — A szövetkezetek vi szont ragaszkodnak hozzá — Igen, mert a paradicsorr termelés így fizetődik ki jó De ez a népgazdaság érdek is. Amikor még megy az es port, akkor minél nagyob mennyiséget kivinni. A szövet kezet is ekkor kap érte job árat. — Megoldást jelentene- a termelőszövetkezetek sxé mára egy paradicsomi üzem létesítése? — Ha a jelenlegi helyze nem változik akkor feltétlent növelné a termelés biztonsága egy ilyen üzem. — Milyen zöldségféléi területét csökkentik szerzi désileg? — Mi az előző éveknél ki sebb területet szerződünk fe jeskáposztából, zellerből, ül burgonyából. — Mi indokolja ezt? — Az értékesítési lehetősé gek csökkenése. Sem a küifölc sem pedig a hazai piac ner igényli ezekből a korábt nagyságú terület termését. Fe jeskáposztából mintegy kétszá Sajátos helyzet — sajátos feladatok holddal lehetne növelni a szerződéses területet, ha . a szövetkezetek vállalnák a téli tárolást. — Milyen zöldségféléket keres a nagykereskedelem, a külföldi piac? — Például a görögdinnyét, de szívesen szerződnénk sárgarépára, vöröshagymára. Ez utóbbinál például, annak a szövetkezetnek, amelyik 10 holdnál nagyobb területre szerződik és vállalja az álla- , lett az épülők: a két, lünk előírt agrotechnikai kö- j kint 150 megawattos vetelmények betartását, garantáljuk a holdankinti 10 ezer forintos bevételt. Ha egy körzetben kétszáz holdat tudnánk szerződni, hőkezelőt létesítenénk, sőt hagymakombájnt is biztosítanánk. — Hogyan r.lkalmazkodik a MÉK az élet szabta gazdasági követelményekhez, honosít-e meg új szerződési formákat? Beszélgetés Gabányi Lajossal, a Dunamenti Hőerőmű Beruházás Pártbizottsága titkárával Az ország legnagyobb kapacitású erőműve lesz, hatszáz megawattos teljesítményével első a ranglistán. Ma gépegységei háromszáz megawatt áramot táplálnak az országos hálózatba, a villamosenergiaipar legolcsóbb termékét innét adják. A működő blokkok mel- egyen- monstrum.. Az erőmű hatszáz dolgozója mellett seregnyi építő- j munkás, szerelő vállalati em- j bér.-' sajátos helyzet, sajátos \ feladatok a kommunisták, s a ! nyolc alapszervezetet összefogó pártbizottság számára. A felelősség: ösztönző erő alábbis addig nem, amíg a je- \ jeskáposztából mintegy kétszáz — Igen! Elsőnek említeném a termelési alapot. Ezt a vállalat eredményeiből képezzük, s ebben az esztendőben eléri az egymillió forintot. Az idén, a fóliástermesztést szorgalmazzuk a gazdaságoknál és egy-két gazdaságban öntöző- berendezést helyezünk üzembe. A gazdaságok használati díjat fizetnek, de később át is vehetik. Célunk tehát egyes zöldségfélék termelésének fejlesztése, vállalati eszközökkel is. Vállalatunk, a megye jobb áruellátása és felvásárlási biztonság növelése érdekében 56 elárusítóhelyet tart nyitva. Véleményünk szerint ez hozzájárult ahhoz, hogy Pest megyében a zöldségféle általában, 10—12 százalékkal olcsóbb volt, mint a fővárosi piacokon.. Néhány termelőszövetkezettel ''tárgyalunk közös elárusítóhely létesítéséről és üzemeltetéséről. Szükség van a közös üzemeltetésre, mert a tapasztalat bizonyítja, hogy egy-egy gazdaság egész esztendőben nem tud folyamatosan árut biztosítani. Megemlíteném még a szerződésnek azt a formáját, amit a dánszentmiklósi Micsurin Tsz-szel kötöttünk az elmúlt évben. A szövetkezet mind a mennyiséget, mind pedig a minőséget garantálja az exportra kerülő áruknál. Mi ezért kilónkint 35 fillér felárat adunk a gazdaságnak. Több százezer forint hasznot hozott ez a szövetkezetnek. — A leszerződött meny- nyiséget mindenképpen átveszi a vállalat a termelő- szövetkezetektől? — A szerződésnél, a múlttal szemben némileg változtattunk. Azoktól a gazdaságoktól, amelyek az egész termésre kötnek szerződést, az érés és a szedés idejében vesszük át az árut. Azoktól azonban, amelyek egy meghatározott mennyiségre szerződnek az átvételt ütemezzük, a gazdaság és a vállalat érdekeinek szem- előtt tartásával. — Mit vár az idei esztendőbein? — Jó termést, és zökkenő- meníesebb áruellátást! Mihók Sándor — Erőművi dolgozók, építők, szerelők számára egy Kicsit más itt dolgozni — mondja Gabányi elvtárs —, mert nemcsak azt a lenini jelszót érzik vezérlő elvüknek, hogy a kommunizmus — villamosítás, hanem napról napra tapasztalhatják azt az országos, sőt, külföldről is megnyilvánuló érdeklődést, ami az itteni, korszerű megoldásoknak, bátor kezdeményezéseknek szól. Ez az érdeklődés felelősségünket növeli és jobb minőségű, alaposabb mimikára sarkall. A párt IX. kongresszusán sok szó esett az energiahelyzet javításáról, az energia- szükséglet növekedéséről. A százhalombattai erőmű dolgozói és építői ugyanakkor már mást is a hallottakhoz tesznek: azóta nemcsak a gyöngyösi erőmű felépítése, hanem a szovjet segítséggel épülő atomerőmű is reális közelségbe került, s az itt dolgozó szerelő vállalatok már most úgy alakítják munkájukat, formálják munkásgárdájukat, hogy ezekre a távolabbi feladatokra is gondolnak. — Nem kevés gonddal kellett megküzdeni, s kudarcok is akadtak. Mégis, a dolgok egészét tekintve azt mondhatjuk, hogy az itt dolgozó vállalatok nagy száma, az emberek sokféle típusa ellenére sikerült erős, összetartó közösséget kialakítani, s nemcsak műszaki, hanem személyi értelemben is magasabb szintre jutni. Ennek szép bizonysága volt a kongresszusi munkaverseny, ami jelentős, több tekintetben a várakozást is felülmúló eredménnyel járt, politikai síkon pedig az az élénkség, ahogyan az itt dolgozók a kongresszus tanácskozásait, az ott elhangzottakat figyelemmel kísérték.. Növekvő politikai aktivitás Nem könnyű politizálni ott, ahol az egyik csoport ember mo6t érkezik az építkezésre, a másik most szedi a sátorfáját. Üj lakók érkeznek a lakótelepre, a szállásokra az ország minden részéből, más-más problémákkal. — E sajátos helyzet hatására, mondhatni a körülmények kényszerítő következményeként alakítottuk ki aktívahálózatunkat, amely eléggé stabil, s jók az eredményei. Ez különösen most mutatkozik meg, amikor a szakszervezeti és KISZ-választásokra készülve, s ugyanakkor segítséget adva a környéknek is a tanácsválasztások előkészítéséhez, a kongresszus útmutatásait jól hasznosítva, aktíváink valóban képviselői, hirdetői a párt politikájának. — Most is élénk a politikai élet — mondja Gabányi elvtárs —, mert például az új mechanizmus, a termelőszövetkezeti szövetségek létrehozása, a különböző bér- és árkérdések élénken foglalkoztatják az embereket. Itt eléggé összetetten jelentkeznek a problémák. Nemcsak arról van szó, hogy az ország minden részéből verbuválódott emberek, amikor szabad szombatjaikon hazautaznak, magúkkal viszik eszmei poggyászukat is, tehát azt, amit itt hallottak, hanem arról is, hogy az ország más-más vidékein a problémák sem azonosak, s hol a cigánykérdéssel, hol a tsz-ek jövedelemelosztási formáival, hol meg a bedolgozói rendszer bővítésének lehetőségeivel kell foglalkoznunk, választ adnunk a dolgozók kérdéseire chanizmus, s többek között ennek is betudható, hogy igen sok esetben olyan dolgok iránt érdeklődnek — így például kubikosok egy-egy szerelési szakasz befejezéséért —, amihez látszatra semmi közük nincsen, ami nem az ő asztaluk. A meggyőzéshez iürelem kell Bíztató előjelek Az új gazdasági mechanizmus előkészületei már kedvezően éreztetik hatásukat: a szerelő vállalatok munkája komplexebb lett, globálisan vállalnak, az apró részleteken nincs vita, mint korábban, az építőknél is javult a létszámhelyzet, a rugalmasabb bér- és létszámgazdálkodás nyomán. Viták persze vannak, így például nemrég a pártbizottság közbeavatkozása kellett ahhoz, hogy az Április 4. Gépgyár egy észszerűnek látszó, de a gyakorlatban rossznak bizonyuló elképzelése ne akadályozza a munkát. Az itt dolgozók nagyon is figyelmesen olvasták, hallgatták a kongresszus tanácskozásait, s azóta sem csitult az eszmecserék, sőt, nemegyszer a viták élénksége például a gazdaságosság kérdéséről, a minőségi munka feltételeiről, arról, hogy o kiváló szakembereket fizetésükkel is jobban meg kellene különböztetni az átlagostól, mert ma még ez nem így van, s arról is, hogy a szerelő vállalatok kisgépesítése végre az eddig mostoha kirendeltségeket is jobb körülményekhez juttatja, módjukban áíl könnyíteni, s ugyanakkor gyorsítani a munkán. — Az eddig szerzett tapasztalatok — folytatja — azt bizonyították az emberek előtt, hogy jó dolog lesz az az új meTANYA Foto: Gábor Az éjjel-nappal dolgozó erőmű helyhez köti munkásait: helyben, a mind erőteljesebben formálódó lakótelepen kell tehát biztosítani a megfelelő ellátást éppúgy, mint a szórakozási lehetőségeket. A részletek nem, de az emberekről való gondoskodás egészének kialakítása — egy a pártbizottság seregnyi tennivalója közül. Ehhez tartozik az örvendetes gyermekáldás okozta gond is: a bölcsődei helyek szűkössége, a megoldás keresése. — Vigyázunk arra, hogy — amint a kongresszus is felhívta rá a figyelmet — ne ap- rózódjunk el, ne forgácsolód- jon szét erőnk; ha kétszeres energiát is kíván, de türelmesen kell dolgoznunk, meggyőzve a dolgok helyességéről az érintetteket, ha kell, többször is megmagyarázva ugyanazt. Megtörténik, hogy például hetekig semmi gond a városnyi nagyságú munkásszállásokon, s azután egyik napról a másikra garmadával jelentkeznek a bajok. Üj munkáscsoport érkezett, közöttük két- hárórrt nemkívánatos ember, s egycsapásra fejetetejére próbálják állítani a megszokott rendet. Megértetni az ottlevő, nagy többségben becsületes emberrel, hogy kik ezek, mit akarnak, könnyebb, de az „utóhatásokat" eltűntetni már nehezebb. Sokat számít, hogy igen aktív, ötletekben gazdag, minden területre gondoló oktatási bizottság tevékenykedik a párt- bizottság mellett, s hogy valamennyi alapszervezetnél igen élénk, vonzó a politikai oktatás. Jól .példázza ezt, hogy még „terven felüli” tanfolyam létrehozására is sor került, ahol politikai gazdaságtannal foglalkoznak, mert annyi volt az érdeklődő. — Igen fontosnak tartom, hogy különösen a kongresszus óta, jelentősen javult a tájékoztat.'. 7, mert enélkül nem lehet jól politizálni, márpedig mi itt jól szeretnénk képviselni a párt politikáját. Sokat vitatkoztunk az elmúlt hetekben a párt vezető szerepének érvényesüléséről, s az az álláspontunk alakult ki, hogy a párt, a kommunisták tekintélye helyben azon múlik, mit tudnak nyújtani, adni, mivel járulnak hozzá a közös feladatokhoz. Ha az okos szó mellé társul — mint eddig is — a kommunista példamutató munkája, önzet$ lensége, áldozatkészsége, töb- ^ bet vállalása, akkor aligha kell ; félteni a párt, a kommunisták < tekintélyét. 5 — Most öntjük végleges for^ mába éves munkatervünket — $ mondja Gabányi elvtárs a be- ^ szélgetés végén — s abban a ^sok-sok részfeladatot úgy cs:- $ portosítjuk, hogy ott legyűr, $ mindenütt, hogy a beruházás J egyetlen területe se maradj' n Az emberek bizs- , voltak eddig is hoz$ zánk, gondjaikkal, kérdéseikkel bátran jöttek ide a pá.t- $ bizottságra is, a velük dolgom ^ kommunistákhoz is. Azt akar ^ juk, hogy ez a bizalom erősöd■ ^ jék, hogy ne csak kérdezzenek § tőlünk az emberek, hanert | minden esetben a választ is tő* ^ lünk kapják meg. ^ Mészáros Ottó • ^ fehér folt. $ lommal