Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-18 / 15. szám
4 1967. JANUÁR 18., SZERDA *k/Cú-iap Múzeumi restaurátorok A barokk női szobor nemsokára visszanyeri eredeti szépségét Borbás Anikó munkája nyomán. Sokan azt hiszik, hogy a restaurátorok „átfestik, vagy újrafestik” a képeket. Régebben az amatőr-izmus idején, valóban ilyen durva módon „javítottak”, de ez a módszer meghazudtolta az eredeti képet. — Mi a legfontosabb egy- egy kép restaurálásánál? — A fő szempont természetesen az eredetiség visszaállítása — válaszol Lieber Gizella. — Szinte milliméterről milliméterre, a meglevő ép részek érintetlenül hagyásával hajszálvékony ecsettel egészítjük ki a képet. Ahol jelentős területen hiányzik a festék, inkább üresen hagyjuk, illetve közömbös tónussal hidaljuk át az űrt, nehogy rontsunk a kép hűségén. Egy-egy képen bizony hosszú-hosszú hónapokig munkálkodunk. A restaurátorok keze nyomán horribilis értékek válnak ismét élvezhető alkotásokká. Izgalmas esetek is előfordulnak. Olykor gyatra, értéktelen átfestés alatt tisztítás közben egvszierre csak előbukkan az értékes, régen elveszettnek hitt eredeti mű. „Hát lehet ennél nagyobb öröm?” — mondják lelkesen. Irta és fényképezte: Regős István 710 személyes színház az aggteleki cseppkőbarlangban Az aggteleki barlangrendszer cseppkőcsarnokaiban a legzordabb téli napokban is tízfokos a hőmérséklet. Ebben a tavaszias időjárásban — amikor a föld alatti járatok viszonylag szárazak — kerül sor a eíeppkövektől díszes termek korszerűsítésére. Hazánkban egyedülálló idegenforgalmi látványossággal gazdagítják a föld alatti „mesevilágot”: a ru- dabányal vasércbányászok, a Miskolci Tanácsi Építőipari Vállalat és az ÉM Villanyszerelő Vállalat dolgozói az egyik legnagyobb és kiváló akusztikájú csepp- kőbarlangban 7X0 ülőhelyes színháztermet alakítanak ki. A barlangüreg nagyságára jellemző, hogy abban a Borsod megyei szakszervezetek nyolcemeletes székháza kényelmesen elférne. A munkák során a sziklaszínpadot tovább tökéletesítik, mozaikszerűen összerakható padlózattal látják el, s zenekari résszel bővítik ki. A színpad „díszleteit” az évezredek során kialakult cseppkőképződmények szolgálják, amelyeket nagy fényhatású, színváltó reflektorokkal világítanak meg. A hatalmas teremben betonlábakra szerelt padokat építenek és azokra az előadások előtt műanyaghabbal bélelt párnákat helyeznek el. A föld alatti nézőteret a Stix-patak választja el a színpadtól. A téli hónapokban a látványosság fokozására a patak medrét duzzasztózsilippel zárják le, s így a színpad előtt és a terem oldalrészében már csónakázásra is igénybe vehetik. A színházteremhez vezető mintegy 600 méter utat — ahol lehetséges — két méter szélesre bővítik, betonjárdát építenek és a járat tisztítására vízcsapokat szerelnek fel. A munkákat megkezdték. A ru- dabányai vasércbányászok a szűk sziklafolyosók kibővítésére és a színpad kialakítására mintegy 150 föld alatti robbantást terveznek. Ezeket kis töltetekkel végzik el, nehogy a légnyomás kárt okozzon a cseppkőképződményekben. A színházterem és az oda vezető út építése előreláthatólag április végére fejeződik be, úgyhogy az aggteleki barlangban a nyári hónapokban már előadásokat tarthatnak. Tíz munkásmozgalmi kiadvány Budapest, Szépművészeti Múzeum. Kincsei felbecsülhetetlenek. Sajnos,, azonban az örökké múló idő nem veszi tudomásul, még a leghíresebb festmények, szobrok értékét sem. Támadja, rontja, pusztítja. Meg kell menteni a pótolhatatlan kultúrtörténeti emlékeket! Ebből a gondolatból született a nagy mesterségbeli tudást igénylő restaurátorhivatás. Jöjjön velünk — mondta Lieber Gizella restaurátor. Nézzünk körül. — Mindössze 16 éve képezMa már fejlett technika segít, hogy a tévedést kizárják. — Ha a vizsgálatokat kiállja a festmény, és eredetinek találtatott, akkor jövünk mi. — Hogyan kezdik a munkát? — A legtöbb bajt a helytelen tárolás, nedvesség, égés, törés kozza. Ezért feladatunk elsősorban, minden további romlás megakadályozása. — Hogy óvják meg, illetve hogyan javítják a képek állagát? — Minden régi kép megrepedezik, elválik az évek folyamán a festés az alaptól. A két különböző anyag (tehát fa, vagy a vászon és a festékréteg) közé új ragasztó; szilárdító anyagot juttatunk. Injekciós tűvel, mint az orvosok, befecskendezzük a különféle hatóanyagokat,. enyvfélesége- ket. Átitatjuk a megrepedezett faanyagot dúsítószerekkel. Vasaljuk, infravörös lámpával besugárzásokat adunk. Valóságos kis boszorkánykonyha. Ez a folyamat a konzerválás. — Amikor eltávolítják az esetleges átfestéseket, nem jön le az eredeti festék, az értékes kép is a vászonról? — Szerencsére nem. A régebbi festékek mindig ellenállóbbak, mint az újabbak, és ezért jól viselik a tisztítást. A spanyol tábla madonnája, még igen rossz állapotban: most „konzerválják”. 1967-ben a tervek szerint tíz jelentős munkásmozgalmi kiadvány Iáit napvilágot a Párttörténeti Intézet gondozásában. Többek között elkészül „A magyar forradalmi munkás- mozgalom története” második kötete, amely 1919 augusztusától 1945. áprilisáig kíséri figyelemmel az illegalitásban dolgozó kommunista párt vezette haladó erők tevékenységét. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom fél évszázados évfordulójára elhagyja a nyomdát a Hadtörténeti Intézettel, az Országos Levéltárral és az illetékes szovjet intézményekkel közösen összeállított kötet, a „Magyar internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és Szovjet-Oroszország polgárháborújában” címmel. Az 50. jubileumra készítették „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és Magyarország” című kiadványt is. Az intézet forráspublikációi sorában figyelemre tarthat számot a munkáspártok 1944— 1948 között kelt határozatainak gyűjteménye. Monográfia készüLa magyar kommunisták harcáról is, amelyet 1941-től 1944-ig a Hitler-ellenes nemzeti egység megteremtéséért folytattak. 1967-ben számos készülő mű kéziratát adják át a kiadónak; köztük a magyar szakszervezeti mozgalom százéves történetének különböző kérdéseivel foglalkozó tanulmánygyűjteményt a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének népszerű tudományos formában feldolgozott történetét Nagyszabású monográfia készül a magyar mezőgazdaság szocialista átszervezéséről, s az intézet tudományos munkatársai összeállították a magyar népi demokrácia történetének részletes kronológiáját. Még az idén befejezik egy munkás- mozgalmi történeti lexikon összeállítását, amely 3000 címszavában átfogja a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom legfontosabb eseményeit, kiemelkedő szereplőinek életútját, elméleti, történeti fogalmait. Idegenvezető kistolmács Az Elektromechanikai Vállalatnál elkészítették egy újfajta tolmácskészülék minta- példányait. Kis méreténél fogva az idegenvezetők is előnyösen használhatják harigo- sítókészülékként. Az adóberendezés akkora, mint egy Orionton táskarádió; bőrtokba helyezve az idegenvezető a vállára akaszthatja, s szavait a tőle 15—20 méter távolságra levők egy fél szemüvegtok nagyságú vevőkészülékkel hallgathatják. '''""'"""""'"'"'""""""'""'"""'''"W'''"'""""""'"""m"''"m""*""'"S'*SSSS'^S''''SSS'rfSSS'SSSS//KrSSSMfSSS*SSSSSSSSSSSMrSSSSSSS*rSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSS* Több száz éves ez a festmény. Bronzinó: Vénusz és Air.or című képe a teljes restaurálás Után. Sirkcv Ludmill mestermunkát végzett. hek Msgyarországon restaurátorokat a Képzőművészeti Főiskolán. — Nem éreznek nosztalgiát az önálló festészet iránt, elvégre valamennyien festőművészek is egyben? — Erre nehéz válaszolni hiszen egyikünk sem hagyta abba az aktív festést — kapcsolódik a beszélgetésbe Deák Klára. — Kövessük egy restaurálásra váró kép útját — ajánlja Siskov Ludmill, aki dzsessz- zenészként kezdte pályafutá sát, de a festészet őt is megbabonázta és azóta már végzett festőművész-restaurátor. Egy kép, amelyet megvásá rol egy múzeum, ritka egyedi példány. Elsősorban a művészettörténészek feladata megállapítani: eredeti, vagy hamisítvány. A borbély Valamelyik reggel — kivételesen, mert elfogyott a borotvakrémem, vagy a zsilettpengém, nem tudom már, melyik — borbélyhoz mentem. A szakállműtét sietős volt és a fehér köpenyes fiatalember buzgalmas igyekezetében borotvájával megvágta az arcom. Zavart, mentegetőző igyekezettel állította el a vérzést... Es ekkor eszembe jutott egy régi történet. Zárkatársaimat — a sunyi tekintetű, cingár házmestert, a kétméteres, busafejű hajógyári segédmunkást és a betanított gépkezelővé deklasszálódott hajdani főhadnagyot — azelőtt nem ismertem, sohasem láttam, de az enyhén szólva kényszerű együttlét hamar összehozott bennünket. Az első nap kínos sanda- sággal telt el: ki lehet, mit csinált, miért van itt — a másik? Ereztem magamon a kutató, mérlegelő pillantásokat. mint ahogy én is kutató, mérlegelő pillantásokkal figyeltem a többieket, ahogy tehetetlenül tettek, vettek, suta ismeretlenséggel ismerkedtek a vaspántos ajtó és a vele szemben levő rácsos ablak közé zárt, két méter szélességű fehér falú térrel, a leterített szalmazsákokkal, a pokrócokkal, a négylábú széken elhelyezett alumínium lavórral, az egyajtós szürke faliszekrértnyel, és a kiragasztott Szabályzattal. Egy cseppet sem vigasztaló környezet... Odakint ragyogott a tavaszt közeledtető napfény; a kikeletre készültek a rétek, riigyek, madarak — minden és mindenki, csak mi ültünk a hüsön, bámulva egymást és az ablakrácsot, amelynek tudatától még úgysem szabadulhattunk, ha hátat fordítottunk neki, mert akkor árnyékát láttuk a szemközti falon, reggeltől estig — lévén kényszerű lakosztályunk déli fekvésű ... Azután nyugovóra tértünk a szalmazsákokon és ez a keleti kényelmet teljesen nélkülöző helyzet feloldotta az egymás iránti tartózkodást, s reggelre kelvén mindannyian tudtuk egymásról, hogy merő félreértés, hogy itt vagyunk, és holnap, vagy holnapután a börtönparancsnoknak kegyesen megbocsátva, az őrszemélyzet lelkes éljenzése közepette és fehér ruhás hajadonok karján, az ez alkalomra külön felállított díszkapu alatt — elhagyjuk e szomorú és komor épületet, hogy soha többé ide vissza ne térjünk. De hát nem jött bocsánatunkért senki, az őrszemélyzet sem volt valami lelkes, ennek következtében elmaradtak a fehér ruhás hajadonok is a díszkapuval együtt. Hát, istenem ... Múltak az órák, a napok egymás után; ha valamelyikünket kihallgatásra szólították — az ablakrács árnyékával mértük távollétét. A hajógyári három ujjnyiig, a házmester tenyérnyiig, a főhadnagy négy ujjnyiig volt a földszinti kihallgatáson, én pedig arasznyi ideig. Ez valamiféle tekintélyt adott nekem, s már- már úgy volt, az ex-főhadnagy lemond zárkafelelösi tisztéről és átadja nekem. Természetesen nem fogadhattam el — pusztán szerénységből — a felajánlott pozíciót. A hatodik napon már elég szépen néztünk ki... Hol volt a nadrágom vasalt éle? Zakóm szép ívű válltö- mése? Felöltőm szép fekvésű fazonja? Ingem és a mindezek alatt levők egykori fehérsége? Elmúltak, mint a tavalyi hó. Es serkent arcomon a szakáll, sűrűn, szőkén-szürkén. Es kegyetlenül viszketegen! Az átkozott szakáll __ M icsoda kínokat okozott. Hersegve vakaróztam és minél jobban véstem körmömet az arcomba, államba, annál inkább viszketett. Egy éjszaka kétszer is, háromszor is arra ébredtem, hogy vakarózom. A többiek hogyan bírták? ... Megváltás volt — a hetedik napon — az a közlés, hogy „mindenki készüljön fel borotválkozásra!” — Egyszerre négy őrizetes megy! Sem egymás között, sem a borot- válást Végrehajtó elítéltekkel beszélgetni tilos! Csend! Rend! Fegyelem! Mindenki megértette!! Igen! Végrehajtani! Istennek hála! Vagy a parancsnoknak. Teljesen mindegy volt számomra — bár az utóbbi intézkedésének nagyobb volt a valószínűsége — csak megszabadulhassak átkozott arcszőrzetemtől. A harmadik menetben kerültünk sorra, mi négyen. En a második székre ültem, amely mellett egy jó nagy darab, bizalomgerjesztőén jóképű, csíkos ruhás elítélt volt a borbélymester. A beszélgetés szigorúan tilos volt. — Mikor hozták be? — kérdezte fölém hajolva, alig mozgó szájjal, de érthetően, miközben vastag habot kevert az arcomon. A felügyelő félig háttal állt, másfelé figyelt. — Egy hete. — Előzetes, vagy őrizetes? — őrizetes. — Pol, vagy köz? Felhúztam a váltam. — Nyugi. Ez nem rossz hely. Inkább itt, mint... — és egy másik börtönt említett, majd kanosaiul hozzátette: — Ha már muszáj... — Es te? — kérdeztem vissza. — Pol, vagy köz? A felügyelő felénk nézett, majd elhaladt előttünk, ezért az emberem nem tudott mindjárt válaszolni. A borotva fenéséhez kezdett, csattogtatta, majd húzni kezdte a szőrzetet a képemen, s felelt: — Köztörvényes. — Mennyi? — Tizenöt. — Hónap? — A francot. Ev! Jézus! Tizenöt esztendő! Egy ma született csecsemő már-már érett kamasszá serdül ennyi idő alatt. Hiszen tizenöt év múlva roggyant- térdű öreg lesz ebből az emberből. Elhűlten bámultam csíkos sapkás fejét. — Miért kaptad? — kérdeztem úgy, hogy én is alig hallottam saját hangomat. A borotva széles pengéjéről nagy gonddal törölte le a habot, utánafent egy kicsit, megvizsgálta a kést, újra fölém hajolt. — Tizenöt évet. Emberölés . .. Jézus Mária! Emberölés!... Kinek a kezében vagyok? — Na... Mit kapkodod a fejed. Vigyázz, nem akarlak megvágni. Azután szépen lemosta az arcom, betimsózta — mint szülőfalum öreg borbély mestere tette egykoron — és csak azt nem kérdezte meg, hogy szeszt, púdert parancsolok-e? Nemsokkal ezután őrizetemet megszűntették, és azóta is — mennyi ideje is ennek? nagyon sok éve már — akárhányszor megsérti a borotva az arcom, mindig eszembe jut az én borbélyom, a tizenöt ívre elítélt gyilkos, aki vigyázott rám, hogy meg ne sértsen a borotvával. Furcsa asszociáció. Dér Ferenc