Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-17 / 14. szám

PEST MEGYEI «1ÄMETÄRJAI. EGYESÜLJETEK! $ MOSZKVA Megnyílt a Rosszija AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA I ^ Európa legnagyobb szálloda- ja, a moszkvai Hotel Rosszija, S hétfőn fogadta első vendégét. ^ A Moszkva-folyó partján \ épült luxusszállónak egyelőre ^ első részlegét adták át: 500 ^ szobát, illetve lakosztályt. § __________;__ X I. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM ARA 50 FILLER 1967. JANUAR 17„ Vietnami jelentés Az amerikai légierő ismét Hanoi környékét bombázza December 19-e óta először az amerikai légierő vasárnap is­mét bombázta Hanoi környé­két. Az időjárás kedvező ala­kulását kihasználva F—105-ös repülőgépek bombatámadást hajtottak végre Hanoitól 24 kilométerre nyugatra, ameri­kai szóvivő szerint „vasútvo­nalak, rendezőpályaudvarok és hidak” ellen. A dél-vietnami szabadság- harcosok vasárnap a Mekong deltájában lelőttek egy katonai szállító helikoptert. A gép fe­délzetén tartózkodó kilenc amerikai katona közül nyolc életét vesztette, egy pedig el­tűnt. Az amerikai intervenció- soknak a Mekong delta­vidékén végrehajtott első nagyszabású támadó-had­művelete, a Deckhouse—5, vasárnap este ért véget. A felvonultatott nagy appará­tushoz viszonyítva az ered­mény — ahogy az AFP írja — meglehetősen siralmas. Húsz partizángyanús embert Lát hatatlan szobor Nem holmi földbe uilyedt római, górüg vagy még ősibb műalkotás. Koruiüíbeii! Kifeje­zetten Daba&nak készült, hogy Kossuth Lajos emlékéül szol­gáljon. Hiszen ehhez a község­hez akárhány többinél Kos­suthnak több köze volt, még ha azokban régi idők óta áll is a szobra. Mert Kossuth apja utolsó éveit Dabason töltötte, itt is halt meg, a sírja meg most is ott van magárahagya tottan az évekkel ezelőtt ki ürített régi temető földjében, mivelhogy még nem döntöttek hol temetik el újra. Dabas szülöttje, Dinnyés La jós volt miniszterelnök kezue ményezésére indult meg sok sok esztendővel ezelőtt a Kos suth-szobor mozgalom. Maga Dinnyés járt Kisialudy Strobl Zsigmondnál, aki mellszobrot mintázott, s a községnek aján­dékozta. A tanácsnak nem is volt rá egyéb költsége, mint­hogy bronzba öntette, az pedig alig 20 ezer forintból kikerült. Hol van még ilyen olcsón szer­zett Kisfaludy Strobl-mű? De meglehet, talán éppen a csekély költség az oka, hogy sok év múltán még ma sem ékesíti a szobor Dabas közte­rületét. Hiába no, az olcsó jó­szágnak még ha különben so­kat is ér, kevés a becsülete, ez már így van. Azért néhanapján tanakod­tak azelőtt, hol iselyezzék el a szobrot, dűlőre azonban soha­sem jutottak. Nem, mintha annyi szobor állna már Daba­son, hogy hely se jutna ennek a bronz-Kossuthnak, hiszen ez lenne itt az eiső és egyetlen szobor. De ha már ott volt, hát egy­szer a községi, másszor a já­rási tanácsháza valamelyik szobájában adtak neki ideigle­nes tartózkodást. Legutóbb a községi tanácselnök hivatali szobájába állították. Csakhogy szűk lett a községi tanácsháza, negyedik hónapja az elijök is másodmagával dolgozik és így hajléktalan lett a szobor. Azaz raktárba került, szüksé­ges és kiselejtezett holmik kö­zé. Természetesen csak átme­neti időre, amíg itt vagy ott talpazatra nem helyezik. A tal­pazatot azonban ennyi év után még mindig nem rendelték meg. És mostanában arról sem esik már szó, hová tegyék a szobrot, melyik térségre vagy utcára. Ha véletlenül a Dabasi Köz­ségi Tanács tagja lennék már meginterpelláltam volna a vég­rehajtó bizottságot, meddig lesz még láthatatlan a Kos- suth-szobor? A kérdést külön­ben ezúton is feltehetném, ha merném. De nem merem, mert hátha még az derülne ki a vá­laszból, hogy a dabasiaknak kifogása van, vagy Kossuth, vagy Kisfaludy Strobl műve el­len. Sz. E. ödtek meg, 14-et pedig foglyul ejtettek és 41 embert letartóz­tattak. Hadizsákmányt is ej­tettek: 41 fegyvert, 134 gráná­tot. B 52-es repülőgépek vasár­nap este Hue térségében újabb bombatámadást hajtottak ■ i végre dél-vietnami partizánok^ feltételezett állásai ellen. s A hírek szerint befejezés­hez közeledik a „Cedar Falls” fedőnevű hadműve­(Folytatás a 2. oldalon) láva zúdul a jégmezőre... Felfedezték az Antarktisz második működd vulkánját . Egy új-zélandi kutatócso- í port az Antarktiszon felfé- v j—a másodja működő vul­Provokáció Nyutgat-Beriinben Nyugat-Berlinben január 15- én felháborító provokáció zajlott le. Az Áttelepültek Szövetségének nyugat-berlini szervezete szélsőjobboldali francia elemekkel együtt gyű­lést rendezett és azon „Európa elárulásával” vádolták De Gaulle francia elnököt. A gyű­lés részvevői „közös frontot” sürgettek „az igazságos célok" eléréséért vívott harcban. A „közös frontot” véleményük Tömegverekedés a Trafalgar téren I szerint a nyugatnémet re- ^ vansistáknak kell vezetniök és ^ ehhez csatlakoznának az OA$ ^ egykori részvevői. A gyűlés végén olyan provo- ^ kációhoz folyamodtak, ami- ^ lyen a hitlerista Németország \ idejére volt jellemző: a gyűlés| nyugatnémet szervezői felhív-^ ták a jelenlevőket, hogy ren- ^ dezzenek zajos szovjet-ellenes^ , _____ a Viktória-földön emel- ^ kedő 2712 méter magas Mel- ^ boume-csúcs ma is lávát zúdít ^ a jégmezőre. Eddig csak az ^ Erebus-csúcs vulkanikus tévé­1300 év óta először... & § Sir Grey, a Bahama-szige- \ tek brit kormányzója Lynden ^ O. Pindlinget, a Haladó Libe- ^ rális Párt néger vezetőjét kér- ^ te fel kormányalakításra. Há- ^ romszáz év óta ez lesz az első | eset, hogy a szigetet nem fe- § hér kormány fogja igazgatni. SAN DIEGO Harmincnégy gépkocsi rohant egymásba tüntetést. San Diego történetében az § eddigi legnagyobb arányú köz­szerencsétlenség történt: Tömegverekedésbe torkollott vasárnap délután a konzerva­tív ellenzék által rendezett londoni tömeggyűlés, amelyen Duncan Sandys volt nemzet­közösségi miniszter arra akarta felszólítani a Wilson- kormányt, hogy kezdjen tár­gyalásokat a rhodésiai Smith- rezsknimel. Míg a konzervatív párti San­dys a Trafalgar téren mintegy ötezer híve előtt beszélt, 8 baloldali szervezetek tagjai je- ^ leintek meg vörös zászlóikkal' és nagyszabású verekedés kez­dődött. A konzervatív párthí- je vek széttépték a fiatal szocia- § POZSONYI TÉL. Képriport a 3. oldalon. listák zászlaját, majd lovas­rendőrök vágtattak a hely­színre, és megpróbáltak véget vetni a zűrzavarnak. A tömeg ekkor megindult a miniszterelnöki reziden­cia utcája felé, s áttörve a rendőrkordont, Wilson hivatala elé vonult ^ 34 gépkocsi zúzódott össze a ^ San Diegó-i autóútvonalon an- ^ nak következtében, hogy az ^ első gépkocsi lelassított egy i korábbi szerencsétlenség szín- ^ terén. A mögötte érkező ko- $ esik egymás után az előző | gépkocsiba rohantak. Har- ^ mim.iégy szentély sebesült § meg, ketten meghaltak. 99 Csontbank66 Bécsben Bécs a következő években Európa „csontbankjává” vá­lik. A nemzetközi atomenergia ügynökségnek az osztrák fő­város közelében fekvő labo­ratóriuma már egy éve használta a bécsi ortopédiai § klinikát kobalt-besugárzással ^ tartósított, átültetésre felhasz- $ nálható csont-preparátumokra. ^ A besugárzás lehetővé teszi, ^ hogy 9 csontokat két évig szó- Sí hassák beteg, vagy balesetet szenvedett személyeknél. 1968- tól a Duna-medence országai­ra, később pedig egész Európá­ra kiterjesztik a bécsi „csont­bank” tevékenységét. a Javult a lakások felszereltsége, lakásállomány minőségi összetétele Megkétszereződött a vízvezetékes, fürdőszobás lakások száma Építésügyi Miniszté­rium érdekes összeállítást ké­szített az új lakások haszná­lati értékének, felszerelésének javulásáról. Az utóbbi években gyorsabb volt a fejlődés, mint amennyit a tervek előírtak. raktározhas- § bármikor felhasznál- § § bahőmérsékleten sák és TELEFONKÖZPONTOK Tetszés szerint bővíthető automatikus telefonközpontokat szállít a Beloiannisz Gyár a Szovjetuniónak, öt év alatt egyébként 190 ezer szovjet előfizető kapott telefont a ma­gyar gyár szállítmányai után. Képünk: korszerű szalagon szerelik a kereteket. é- Az újonnan épülő állami la- §_ kasoknak például 65—70 szá- zalékába terveztek fürdőszo- ■k bát, a többibe pedig mosdófül- .n két, de ténylegesen az új ott- honok 97,9 százaléka épült für­dőszobával. Az ország ener­giakincsének gazdaságosabb kihasználása, a levegő szeny- ^ nyezettségének csökkentése és $ a lakók kényelme érdekében ^ gyorsan terjedt a távfűtés. A ^ második ötéves terv utolsó ^ évében az állami építőipar az § átadott lakásoknak majdnem | a felét látta el távfűtéssel. ^ Az természetes, hogy az ál­ig lami építőipar villany- és lé- § nyegében vízvezeték nélkül ^ sem épít lakásokat, s az EM ^ építőipar 1965-ben már vala- ^ mennyi új otthon melegvíz- ^ ellátásáról is gondoskodott. A $ lakásoknak majdnem a felé- ^ ben gáz- és villanybojler, a ^ többiben pedig távfűtő-hálózat § és fürdőkályha szolgáltatja a § meleg vizet. Az ötéves terv- S időszakban átadott lakások­nak több mint a felét bekap­csolták a gázszolgáltatásba is. A hazai lakások felszerelt­ségében a beépített bútorok széles körű felhasználása je­lenti a legnagyobb eredményt. A beépített szekrénnyel és konyhabútorral épülő lakások száma megkétszereződött a második ötéves tervben. A magánerőből épített laká­sok felszereltsége általában szerényebb, s a községekben természetesen kevesebb szol­gáltatásban részesülnek, mint a városi vagy az ipari telepü­léseken. Ennek ellenére a má­sodik ötéves tervben az álla­mi- és magánerőből épített 282 000 lakás közül 139 000 kapott vízvezetéket, 176 000 pedig fürdőszobát, vagy mos­dóhelyiséget. A harmadik ötéves tervben mind nagyobb arányban épül­nek a legkorszerűbb felszerelt- ségű házgyári lakások. Az új budapesti és vidéki házgyárak 1970-től évente már 20 000 mo­dern lakást adnak az ország­nak. Vérdíj — farkasokra Fai-kasok garázdálkodnak a § Dunaártéri Erdőgazdaság te- $ rületén. Az értékes vadállo- ^ manyt dézsmáló ragadozók ^ nyomát napok óta követik az $ erdészek és a vadászok. A ki- $ tűnő szimatú ravasz állatokat | azonban még mindeddig nem ^ sikerült tőrbe csalni. A nagy § károkat okozó ordasok kiirtá- $ sára éppen ezért 500 forintos S „vérdíjat” tűztek ki. Csontszínű telefon a „sztár" A posta a múlt év végén elő­szállításként az ipartól, mint­egy 12 000 új típusú színes - fe­kete, szürke, piros és csont­színű — telefonkészüléket ka­pott. így az új előfizetőknek, ha kérik, már színes készülé­ket tudnak felszerelni, s a meglevő készüléket is kicseré­lik színesre. A típuscserénél a fekete készülék ára 50 forint, a más színűé 100 forint. Az első tapasztalatok alapján a csontszínű telefon a „sztár”.

Next

/
Thumbnails
Contents