Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-14 / 12. szám
4 LÖ67. JANUÁR 14., SZOMBAT Olnjkályhatöltő készülék A MEKALOR olajkályha- j tulajdonosok gyakori bosszúsága, hogy a kályha tartályának feltörésekor a legnagyobb elővigyázattal is a padlóra csöpög, vagy a fűtőhengerre fröccsen az olaj. Ezt a kellemetlenséget küszöböli ki a jászapáti Béke Vegyesipari Szövetkezet újdonsága, az olajkályhatöltő, amelynek gyártását most kezdték meg. Az egyszerű kis készülék egy gumicsőből, egy hozzá csatlakozó műanyagcsőből, továbbá egy gumimatracpumpából áll. A pumpálásra a kannában túlnyomás keletkezik és az olaj a töltőcsövön a tartályba áramlik. A Minőségellenőrző Intézet a készüléket kifogástalannak találta. A Budapesti Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat áz első negyedévre 5000 töltőberendezést rendéit. A legnépszerűbb forgatókönyviró: JÓKAI MÓR A legnép könyvíró” Jókai Mór. Igaz, hogy életében nem született még meg a játékfilm, mégis halála után sok-sok évvel hazánkban a legtöbb irodalmi adaptáció Jókai regényeiből készült. Több mint 20 regényét fümesítették meg Magyarországon, amíg Bródy Sándor művei közül tizenkettőt, Móricz Zsigmond életművéből pedig tizenhármat „ültettek át” a film nyelvére. Mindezek mellett több külföldi filmvállalat is elkészítette a nagy mesélő egy-egy művének filmváltozatát. Az első Jókai-filmet 1918-ban Korda Sándor rendezte az „Aranyember” című ma is népszerű regényből, ezzel korántsem ért véget az „Aranyember” útja a filmvásznon. 1936-ban Gaál Béla, 1962-ben pedig Gertler Viktor forgatott filmet a regényből. De nemcsak az „Aranyember” készült el több filmváltozatban, hanem Jókainak más műve is. Igen sok regényét fil- mesítették meg, így a „Szerelem bolondjai”-t 1917-ben, az „Vj földesúr”-at 1935-ben, a „Cigánybáró”-t pedig négy alkalommal, 1928-ban, 1935-ben és 1954-ben nyugatnémet produkcióban készült film a regényből, 1962-ben pedig nyugatnémet—francia koprodukcióban készült film az ismert szlovák Lamac rendezte az „Egy az isten” filmváltozatát. De film készült „Az egyhu- szas lány”, a „Fehér rózsa”, a „Fekete gyémántok” (1916, 1938), a „Gazdag szegények”, a „Lélekidomár”, a „Melyiket a kilenc közül?", a „Mire megvénülünk”, a „Névtelen vár”, a „Sárga rózsa”, a „Szegény gazdagok” (1938, 1959) című regényeiből is. Alig másfél évvel ezelőtt mutatták be Várkonyi Zoltán rendezésében „A kőszívű ember fiai” filmváltozatát. Az alkotás hatalmas nézősereget vonzott a mozikba, évek óta nem volt ilyen sikeres magyar film. Néhány héttel ezelőtt pedig bemutatták a két legújabb Jófcai-adaptációt, az „Egy magyar nábob”, és a „Kárpáthy Zoltán” című filmeket. Ez a 24. és a 25. „Jókai- film”. Ké ■ esett a vacsora. Máskor, percnyi pontossággal szólt be szobájába az asszony: — Tihamér kérem, tálalva... Ezután kezdte ütni a régi bim-bam óra a heteit. Most pedig a negyed nyolcat is elütötte már. Annyira beletemetkezett munkájába, hogy nem figyelt fel a halk szavú kongá- sokra. Egy megsárgult cipődobozból szedegette elő a fényüket veszett karácsonyfa díszeket. Már a dobozt, amelyen még olvasható volt a Del-ka felirat, olyan áhítattal bontogatta, mint amilyen ünnepélyességgel vesz részt reggelente a bankban a páncélszekrény kinyitásának szent szertartásán. Maholnap harminc esztendeje. Egyenként szedegette elő a könnyű üvegdíszeket. A megkopott köntösű madarat dédelgetve zárta tenyerébe, melengette, mintha azzal életre keltené. A gyerek harmadik születésnapjára vette. Még az árára is pontosan emlékszis: ötvenöt fülért kért tőle a boltos. Sokallta, de annyira megtetszett neki, hogy ha fájó szívvel is — órákat körmölhet érte túlmunkában — de kifizette, mert már látta maga előtt a gyerek boldogságtól sugárzó arcát, két tapsikoló, rózsaszín kezét. A bohócot egy esztendővel később vette. Az is oszthatatlan sikert aratott, de évekkel később, már a háború után, amikor egy karácsonykor ismét felaggatta a fára, a gyerek azt találta mondani: ez olyan, mint te vagy, apa ... Első haragjában össze akarta tömi az üvegfigurát, de aztán beérte azzal, hogy visszatette a cipős- skatulyába, nem is tette fel hosszú évekig, csak most vette elő újra, hogy már nincs otthon a gyerek és még csak a reménye sincs meg annak, hogy a szentestén betoppan váratlanul. Esztendeje, hogy külföldre utazott, hivatalos küldetésben ... akkor látták utoljára. Éppen tegnap hozta a postás a csillogó karácsonyi üdvözlőlapot. Jól vagyok, kellemes ünnepeiket mindnyájuknak ... ennyi és semmi több. Mindnyájuknak... Eleonóra és ő. Ketten. Mindnyájuknak ... Megpróbálta másként fogalmazni, de nem sikerült. Hogyan is mondhatná másként magányukat? Igen. Magány. Magukra maradtak. Örömök nélkül, sivár megszokásban. A munka, az otthon, az asszony ... Nem. az megváltozott. A hajdani szépséges Anna már csak dagadt bokájú, koros és zsémbes asszonyság, aid teljesen átadta magát az elernyedés kényelmének. Többé nem kell vigyáznia csipőjé- je vonalaira, sőt, hasát a legcsekélyebb tartózkodás nélkül domboríthatja. Hol vannak már ezek az elhízott, omladozó idomok azoktól, amelyek valaha karcsún, ámbár imádni való teltséggel bűvölték el? — Tihamér kérem, tálalva... Bim-bam, bim-bam ... F él nyolc. Csak most fogta fel, hogy elszaladt az idő. — Történt valami, kérem? — fordult az asszonyhoz és titokban végigmérte: talán a közvetlen szemlélődés mégis felfed valamit a hajdani szépségből ... Hasztalan kísérlet. Egy példa — kettős haszon A december enyhe volt. A meteorológia azonban most már kemény telet ígér. A falvak lakóinak pz több pihenőt, nagyobb szabad időt jelent. Mit csinálhatnak a téli estéken, mivel tölthetik el a szabad idejüket? A kerepest művelődési ház vezetősége gazdag programot állított össze a téli hónapokra. A faluakadémia ismeretterjesztő előadásai nagy népszerűségnek örvendenek. Legutóbb dr. Szabó Gyula orvos előadására százan voltak kíváncsiak. Közel harminc tanulója van a női szabás-varrás tanfolyamnak, fiatalok és idősek egyaránt. Négy szakkörben — fotó, színjátszó, irodalmi és honismereti — száznál többen vesznek részt rendszeresen a foglalkozásokon. Elsejétől Merész Gábor festőművész vezetésével pedig megkezdi munkáját a képző- művészeti szakkör is, amelynek nemcsak felnőtt, de a tervek szerint ifjúsági tagozata is lesz. Minden este későig világosság van a kerepest művelődési házban. És Vály Nagy Dezső, a művelődési ház igazgatójának véleménye szerint még hosszabbra nyúlhatnak a téli esték. Kós László, a helyi Kossuth Termelőszövetkezet elnöke ugyanis közölte vele: a termelőszövetkezet szívesen hozzájárul egy termelőszövetkezeti klub létrehozásához. Előreláthatóan hét-nyolcezer forintot folyósítanak ezekben a napokban — a klub berendezésére. Jól sikerült a tavalyi esztendejük ... Es ezen érdemes lenne elgondolkozni. Hány termelőszövetkezeti vezttőnek jutott vajon az eszébe ezekben a napokban, a zárszámadásra készülve, hogy leül egy fél órára a művelődési ház igazgatójával, s megkérdezi: miben segíthetnének s folytatásként mondaná azt is, hogy ezért azt szeretnék, ha a művelődési ház... például több ismeretterjesztő előadást, vagy tanfolyamot rendezne a termelőszövetkezeti tagok részére, bővítené a könyvtárat, klubot hozna létre a mezőgazdaságban dolgozók részére, és így tovább. A számadás napjai ezek. És egyúttal a tervezés napjai is. Hogyan lehetne jobbá, eredményesebbé tenni a falusi művelődési házak munkáját. A haszon kettős: a termelőszövetkezet éppen úgy részesedik belőle, mint a falu művelődni vágyó lakossága. p. p. I I BAJA j BABÁK | Dr. Lakatos Istvánná, a baljai III. Béla Gimnázium igaz- | gatónője ritka szenvedélynek jhódol: népviseleti babákat I gyűjt. Eddig már 138 baba dí- | szí ti vitrinéit, közülük 30 ma- I gyár népviseleti ruhát „hord”. A falu büszkesége LÁTOGATÁS A SZIGETSZENTMIKLÓSI FALUMÚZEUMBAN Hodász Ferencné kinyújtott tenyerén .reszketett a bronzpatinás kistallér. — Elhoztam, mert mesélik, maguk 'becsülik az ilyesmit. Én már öreg vagyok, aztán a megboldogult anyámé volt, ő találta. Ma már megszokott ez a jelenet a szigetszentmi ki ősi falumúzeumban. Vöő Imre köszönő szavai után a néni szépen, komótosan nézelődött. Annak idején 1961-ben nem így kezdték. Uj volt még a honismeret fogalma. A nyugdíjas Kincse József és a fiatal technikus, Vöő Imre, egymásra találtak, összefogtak a létesítendő falumúzeum ügyében — de fagyos érdektelenségbe ütköztek. Volt, aki kinevette őket: mi a fenének gyűjtögetik a régi kacatot? Nem restellik meglett ember létükre a pókhálós padlást kotorászni? A Kék-tó partján Három évvel ezelőtt aztán a Hazafias Népfront mozgalmat indított honismereti szakkör néven. Éltkor mások is látták már, hogy nem buta kedvtelés az ilyesmi, mert lám, hivatalosan is kérik az embereket, gyűjtsék össze falujuk emlékeit. Lassan mind többen lettek. Ma már Fand- ler Lajos gép munkásnak, Csiszár Lajos népfronttitkámak és a többi 22 tagnak magától értetődő tevékenysége a létrehozott múzeum szépítése, gyarapítása. Őket támogatta szakértelemmel Csiba Jolán, a lies számú iskola történelmi szakköre és az alapot a múzeumhoz a pedagógusokkal együtt állították össze. 1964 őszén a varázsos nevű Kék tó partján a régi iskola átalakított három nagytermében végre megszületett a szakkör és a falu büszkesége — a múzeum. Az ember azt gondolhatta, az újdonság varázsa tette, hogy az első hetekben any- nyian csikorgatták a tópart sóderes útjait, amely a házhoz vezet. De azóta sok idő eltelt és a múzeum élő programja maradt az ittlakóknak. A magas hóban szélesre taposott út mutatja, mindenkor van látogatója, különösen vasárnap. S amikor kitavaszodik, ott sivít a fél falu gyerekhada. A lányok benn szívesen mutatják a fiúknak az 1725-/ bői való tulipános ládában az elefántcáont színűre sárgult menyasszonyi fátylat. Sosem árt erre a figyelmeztetés. Mert igaz, hogy táncolnak a Julik, Évák, Katik a tó partján szívesen, de mire az idő hűvösre fordul, mind szeretne a fátyollal belépőt szerezni az „igazi életbe”. A gondolat ugyan nem az enyém, úgy loptam egy lánytól — a nevét semmiképpen sem engedi ki-' írni — itt a „tiszta szobának” berendezett terem kemencepadkáján. 3500 éves urna Legelőször egy halotti urna került a gyűjtők birtokába. Borsos Pál adta nekik, amikor felkeresték. Tudták róla, hogy a 83 éves agglegény szívesen emlékszik a múltra. Az urnát apja szőlőforgatáskor találta a földben és amikor látták, hogy teljesen ép, babosfazéknak használták. A „babosfazék” párja a tópartból kiásott agyagbögre, amelyről a Történeti Múzeum állapította meg, hogy háromezerötszáz éves. A római kori emlékeket annak idején széthordták, Vöő Imre most keresi nyomukat. — Amikor elkezdtük — emlékszik Kincse József — sokan azt mondták: van náluk ugyan ez-az, de csak akkor adják oda, ha látják, megbecsülik a holmit és ottmarad a faluban. Másokat azzal lehetett meggyőzni, hogy ha a múzeumnak adja, örökre megmarad, az adományozó nevével együtt. Kincséék 48-as kulacsa Lassan azért szaporodott a gyűjtemény. Hoztak ágyúgolyókat, amiket a hárosi réten találtak, padlásról zöldmázas céhjelvényes cserépkorsókat. Az 1821-ből való fafújtató a Körösi kovácsdinasztiáé volt, amelynek tagjai emberemlékezet óta e szakma vivői voltak. Itt van Kincse bácsi nagyapjának vászonkorsója és egy másik Kincse ág (gyakori név ez a színmagyar faluban) kulacsa, amely megjárta a 48-as harcokat, özvegy Budaházi Gyuláné szívesen hozta a ma op-artnak nevezhető kancsót, amelyet a Történeti Múzeum négyezer forintra becsült. Azóta is igen büszke rá, eljárogat „hozzá” látogatóba. Az üvegtárlóban újságok. A i legrégibb az 1789-ből való Magyar Kurír, majd egy kormánylap, a Délibáb. Ott Sorakoznak a Vasárnapi Újság Összárnál.' Mellette a falu régi urainak gazdasági könyvei. 1839-ben az úrasszony gondosan beírta: „Bíró Jánosnak 35 garast kell nekem fizetnie.” A Böcz család imakönyvét 1845- ben vették. Az első lapon családi események: „Lidi lejá- nyom született 1850-ben” ... Miksa császár szakácsa és más híres emberek Jórészt az itt megmentett emlékeknek köszönhető, hogy az iskolások olyan jól ismerik a falu történelmét, számon tartják híres embereit. Nemcsak a gyakran hazalátogató Ádám Jenő zeneprofesszort, hanem a rég elhunyt Dolinay Gyulát, a Hasznos Mulattató című lap főszerkesztőjét. Lángoló lelkű 48-as hazafi volt, aki 1889-ben látogatást szervezett Kossuth Lajoshoz Turinba, amelyen több szigetszentmiklósi is részt vett. Itt nyugszik a temetőben, és mellette Tüdős József, a tragikus sorsú Miksa császár magyar szakácsa, akit Mexikóba is magával vitt. Az exuralkodó meggyilkolása után visszatért falujába és 1911-ben bekövetkezett haláláig sokat mesélt az őt mindig szívesen hallgató falusiaknak. Az sem köztudott, hogy ma is él még császári és királyi leszármazott a faluban. Igaz, a törvénytelen ágból, de a keresztlevele még hercegi koronás. A királyi dédunoka eszes, jóképű kissrác, csak az iskoláskönyvből fogja megtudni, kik voltak a Habsburgok, s nem fog vetélkedni a trónért Ottó nagybátyjával.' Ülünk a kemencepadkán, lapozgatunk a régi kalendáriumban. Tintaceruzával irt szálkás betűk, hetven éve rótták — hogy mostanában nagyon kacifántos az időjárás és még sok érdekes történt a faluban. — Ki tudja ma már, vajon mik voltak azok. S ki tudja, hetven év múlva, ha lapoz valaki a mai újságokban, milyennek találja mostani „nagy” eseményeinket? De addig is, ha van idejük: egy verőfényes délelőttön látogassák meg a csupa szívvel összehordott emlékeket a tó1 parti fehérfalú házban. k. m. — A sütemény ... Tudhatná, hogy az ünnepi kalács ... — Persze, persze... — bólogatott sietve, hogy kerülje a további szemrehányást. Asztalhoz ült, megvárta, amíg az asszony is letelepszik, aztán felemelte a kanalat. — De kérem... Ez micsoda új szokás? Könyökvédőben vacsorázni... Hallatlan, kérem ... Ilyen figyelmetlenséget ... Erről valóban megfeledkezett. A csillámló üvegfigurák az okai. Túlságosan élénkké tették a fantáziáját. — Bocsásson meg... — motyogta zavartan. — Idegesnek látszik... Valami baj van? — Semmi, semmi... — Talán csak nem ... — sápadozott az asszony. — Hiánya volt... — Ugyan, kérem ... Nekem még soha nem volt hiányom. Miért éppen most lenne? Harminc év után? — Hála az istennek! — sóhajtott megkönnyebbülten az asszony, de megnyugodni nem tudott. — Akkor valami más bántja ... Látom magán ... Ne akarjon becsapni, kérem ... Talán mondott valamit? Valami olyat, ami... kompromittálhatja ... Amilyen hirtelen ember, még kitelik magától ... Elhül a leves — villant át agyán a gondolat. Valamit ki kell találni, különben nem hagyja abba az asszony a faggatást. De mit? Nem mondott ő semmit, senkinek. Hacsak... Te jóságos ég! Tényleg mondott. Csak most, utólag döbben rá, milyen könnyelmű volt. Ha Pirityi... — Mondja már, kérem ... Mielőtt még migrént kapok ... — Pirityivel beszélgettem délelőtt... — Te szent isten! Azzal a Júdással... — Ugyan, kérem... — De igen. Te mondtad egyszer, hogy Pirityi mindent visszamond ... Mit mondtál neki... Mondd gyorsan ... M ár tegez! Még ez is. Ez már a közeli vihar jele. Valahogy le kell csillapítani. De magam is ideges vagyok. Ha Pirityi tényleg elmondta valakinek... Már nem érdekelte a vacsora. Ami csak ritkán történt meg vele, cigarettára gyújtott az asztal mellett. — Pardon... — Felfelé fújta a füstöt, de az asszony így is elfintorodott. — Pfű, micsoda bűz! — Beszélgettünk ... Erről az új gazdasági dologról. Tudja, kérem ... — Mindig megmondtam, hogy ne nyilvánítson mások előtt véleményt. Ezt már igazán megtanulhatta volna, eny- nyi év után ... — Csak neki mondtam . .. — Mit, az isten szerelméért? — A munkaidőt... Hogy csökkenteni lehetne ... A hivatalokban is ... Mondjuk ... hat órára ... — Honnan veszi ezt? Már újra magáz. Ez jó jel. Nem is olyan súlyos a dolog. — Most nyolc óra a munkaidő . .. Abból reggel fél óra elmegy feketézéssel, feesegés5 sei... Aztán húsz perc tízórai szünet... Fél óra ebédidő ... § Utána ismét feketefőzés, !| traccsparti ... És nem beszél- tem még az esti tv-műsor meg- $ vitatásáról, a lottószelvények ^ és a totók kiállításáról. Van- ^ cákné új ruhájáról, vagy leg-^ frissebb frizurájáról... — És mindezt elmondtad ^ Pirityinek? — kérdezte vissza-$ fojtott hangon, vésztjóslóan az ^ asszony. $ — El... — Maga ... maga ... — az ^ asszony láthatóan kereste a ^ megfelelő kifejezést, amely- lyei megvetését kifejezhetné, S de csengetés szakította félbe. § Úgy meredtek egymásra, mint ^ akik a halálos ítéletüket vár- § jak. | — Megyek ... — állt fel az § ismétlődő türelmetlen csen- ^ getésre. — Majd én ... — viharzott § el az asszony, s jött vissza ^ nemsokára, kezében egy hatal- ^ más italkosárral. — Ez ... ez ^ mi? $ A kosárban levél is volt. A fc vállalat fehér borítékjá- 5; ba zárva. Az asszony kapott $ utána előbb. Ideges kézzel tép- ^ te fel, s olvasta fennhangon. $ — Kellemes ünnepeket... ^ Kandis János igazgató. Értetlenül bámultak egy- ^ másra. — Pirityi mégis elmondta... § — nyögte ki az asszony nagy- ^ sokára. — El... És ez tudod, mit ^ jelent? Meghallgattak! Engem, ^ Reszegi Tihamért! Asszony, ^ ezt megünnepeljük! — S min- den erőtlen tiltakozás ellenére S bontogatni" kezdte az egyik ^ pezsgős üveget. A dugó nagy durranással ^ repült ki, a pezsgő végigfolyt ^ az üvegen. Amint kitöltötte, a ^ poharakban apró gyöngyök § sisteregtek. Komoly ünnepé- § lyességgei emelte poharát. Uj- $ jai ráfonódtak, úgy tűnt, a ^ vékony üveg a következő pil- § lanatban összeroppan tenyere § szorításában. Furcsa, vibráló ^ fény vili ód zott a zöldesszürke ^ szemek mélyén. §! — Ezt... ezt illik megkö- szönnie... — Remegő ujjakkal lapozta § a telefonkönyvet. Kandis Já- ^ nos igazgató ... 144—000 ... ^ — Halló! — Vigyázba me- ^ revedett, aztán meghajolt. — |S Jóestét kívánok, igazgató úr... Itt Reszegi... Reszegi Tiha- s mér... Nagyon... nagyon;«’ köszönöm ... — Alázat és há- $ la keveredik a szavába. — $ Hogy mit, kérem? A kosarat, § tisztelettel... Neem ... ne- s kém ... De kérem tisztelettel $ az imént... Már ittunk az $ igazgató úr egészségére is ... § tisztelettel... És kellemes ün- ^ nepeket is kívántunk ma- ^ gunkban . .. Hogy tévedés? A ^ doktorának szánta ... Huber ^ sor öt... Igen, tisztelettel... ^ természetesen, igazgató úr ... $ Halottsápadtan tette .le a $ hallgatót. — Adjon egy százast, ké- ^ rém ... Tévedés történt... fa- ^ tális véletlen ... Az igazgató ^ úr — megint vigyázba kapta ^ magát — háziorvosát is Re-» szegi Tihamémak hívták... $ Nem is tudtam, hogy ilyen hí- ^ rés névrokonom van ... & K alap nélkül, kigombolt ^ kabátban, hóna alatt az ^ ajándékkosárral távozott. ^ A leves paprikás zsírja már $ régen a tányér szélére fagyott. | Prukner Pál §
