Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-13 / 11. szám

„Te legalább tudod, hogy meghaltak.. KISZ-VB 99 Dórika nagy családja .Gyermekeinek” száma vál­tozó. Hol hetvenöt, hol nyplc- van-kilencven. Ennyi gyerek­kel törődni nem kis gond. Az egyiknek rossz a bizonyítvá­nya, a másik beteg, a harma­dik szomorú, a negyedik sír, mert szeretné megismerni az édesanyját. Mert Dórika — Szilháti Dóra gyámügyi előadó — hivatalból „mama”. De az ilyen hivatalos kife­jezések mögött temérdek ne­mes emberi tulajdonság tud rejleni. Hadd bizonyítsam ezt néhány gyereksorssal. Ott kell kezdeni, hogy a Dórika gond­jaira bízott gyerekek közül nemcsak a negyedik akarja megismerni az édesanyját, ha­nem majdnenj mindegyik. Ér­dekes, hogy az apjukkal a leg­ritkább esetben akarnak meg­ismerkedni. Hanem az édes­anya — aki a világra hozta őket, s aki — esetleg — a kór­házban felejtette őket, aki megszökött előlük, akinek nem kellettek — az elhagyott gyer­meknek a szépet, a jót teste­síti meg. A kisfiú is ilyennek álmod­hatta az édesanyját, akit a nagymama nevelt egy darabig, mert az anyja, aki világra hozta, Svájcba „költözött”. A nagymamának kevés volt a nyugdíja, ezért a gyereket ne­velőszülőkhöz adták. Ö is idős néni volt, s amikor egy súlyos operáción átesett, már nem merte vállalni a gyerek gon­dozását. Ekkor került a har­madik „nagymamához” a kis­fiú. Akkor már iskolába járt, tudott írni, olvasni. — írok az édesanyámnak — mondta —, hadd örüljön, hogy ilyen nagy fia van. A mama válaszolt a gyereknek is, meg a nevelőszülőnek is. Az utób­binak sértődött hangú levél­ben, ahelyett, hogy hálás lett volna ... Egy kislány tizennégy éves volt már, amikor az édesanyja jelentkezett. A gyerek házas­ságon kívül született, anyja nem vallotta be a férjének. Csak tizennégy év múlva — mikor már közös gyerekeik voltak — mondta meg, hogy van egy kislánya is. A gyerek nem ment vissza az édesany­jához. A kis családokban is renge­teg probléma van. Hogyne lenne még több ott, ahol 70— 90 gyerekkel kell foglalkozni, ahol ennyi gyerek jövőjére gondolva kell tudatosan meg­teremteni azt a családi légkört, melyben nemcsak reggelit, ebédet, vacsorát, tiszta ruhát kapnak a gyerekek, de szerete- tet, gondoskodást is. Ennek a családnak Dórika is tagja. Tíz éve, mióta ebben a munka­körben dolgozik, már felnőtt egy generáció, s „volt gyere­kei” közül néhányan férjhez mentek, megnősültek már, sőt egyiknek már háromhónapos gyereke is van. Nehéz lenne összeszámolni, a tíz év alatt hány gyereket hallott panaszkodni, hánnyal beszélgetett el, hogy megtud­ja, miért szomorú, miért ma­kacs, miért nem hiszi el, hogy öt is lehet szeretni. Megtanul­ta, hogy a válásból „kikerült” gyerekek a legbizalmatlánab- bak, mert a válás után ők a feleslegesek, ők az értéktele­nek, ők jelentenek terhet. Lá­tott a bíróság folyosóján ácsorgó gyerekeket, akik elő­ször az anyjukra néztek, aztán az apjukra — és elindultak le­felé a lépcsőn, egyedül. Ezeknek a gyerekeknek már nem tiszta lap az életük. De az önzésről, a felelőtlenségről rótt sorokat le lehet radírozni szeretettel, megértéssel. Csaló­dott, szomorú kisemberkékből kiegyensúlyozott, tisztességes embereket nevelni — erre vál­lalkozott Dórika nagy család­ja, a nevelőszülők testületé. Sok szeretet, megértés, türe­lem kell ehhez a munkához. Csak „hivatalból” nem lehet csinálni. S akkor sem szabad elkeseredni, ha két ilyen kicsi árva nem a fociról vagy egy izgalmas filmről beszél, ha­nem az egyik elmeséli, hogy neki meghaltak a szülei, a m^- sik elmosolyodik, mint a sokat csalódott, egy kicsit kiábrán­dult öregemberek és ezt vála­szolja : — Neked jó, mert te leg­alább tudod, hogy meghal­tak ... (d) Egy üdvözlőlap viszonzásául M0H0B°VIDftI ram IX. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM 1967. JANUÁR 13.. PÉNTEK Konkrét intézkedést várnak a i’etsési MHS-szék Az ügy lassan egy éve hú­zódik, de még mindig nem nyert elintézést. De kezdjük csak elölről. A Vecsési Községi Tanács végrehajtó bizottsága 1966. február 11-én többek között az alábbi határozatot hozta: „A Vécsés, Tamás út 15. szám alatti MHS-székházban életveszély elhárítása miatt igénybe veszünk egy szoba he­lyiséget és abban elhelyezzük Lakatos Béla, Vecsés, Apaffy út 25. szám alatti lakost és csa­ládját.” Az indoklás így hangzik: „Az I. fokú Építési Hatóság határozata szerint nevezettek lakása életveszélyessé vált. A család elhelyezése szüksé­gessé tette, hogy a Vecsés, Ta­más út 15. szám alatti MHS- székházban igénybe vegyünk egy szoba helyiséget." A határozat egyben kötelezi Lakatost, hogy Apaffy utcai lakását záros határidőn belül tegye lakhatóvá. Nos, 1966. július 30-ig semmi­nemű konkrét intézkedés nem történt. Ekkor az MHS járási elnöksé­ge levelet küldött a vecsési tanácsnak azzal a megállapí­tással, hogy nevezettnek nincs módjában lakását helyreállíta­ni. A levél tartalmazta azt is, hogy Lakatos a községi tanács határozata ellenére, minden­nemű ingóságát átszállította a részére ideiglenesen kijelölt helyiségbe. Tekintettel arra, hogy a ve­csési MHS-alapszervezet rend­szeres munkát végez, indokolt, hogy a helyiség mielőbb az MHS rendelkezésére álljon. A levél elment a vecsési tanács­hoz, az MHS megyei elnöké­hez és a Monori Járási Tanács Elnökének is. A járási tanács igazgatá­si osztálya intézkedett az ügyben. Azaz csak próbált intézkedni. Kötelezte a vecsési tanácsot, hogy Lakatost a lehető legrö­videbb időn belül költöztesse ki, helyezze el másutt. Laka­tos Béla szeptember 1-ig kért halasztást. „Abban az esetben, ha ne­vezett Apaffy utcai lakását nem tudná megjavítani, ak­kor őt és családját a Vörös­hadsereg út 66. szám alatt kell elhelyezni” — írja a járási tanács igazgatási osztálya. Az MHS járási elnöksége újabb levelet kapott szeptem­ber 27-én. Újabb türelmi időt kértek, ezúttal már csak szep­tember 30-ig. Az elmondottak után ta­lán le sem kell írnunk, hogy az ügyben nemhogy szeptember 30-ig, de még a thai napig, sem történt intézkedés. Ma tartja ülését a KISZ já­rási végrehajtó bizottsága, ahol az első félévi munkatervet, va­lamint a soron következő fel­adatokat vitatják meg. \ Vajon, meddig kell még vár­niuk a vecsésieknek a helyi­ségre? A vecsési tanács miért nem helyezte el Lakatos Bélát más helyiségben, hiszen arra mód nyílott volna, sőt, mód j nyílik a mai napig is. Az ügy j nincs befejezve. Nem levelez- j getésre, ügyhalmozásra, hanem j konkrét intézkedésre van I szükség, mielőbb. (é) | Hópehely-bál A monori községi művelődé­si otthon január 14-én, szom­baton este nyolc órától ,,Hó- pehely”-bált rendez, melyre szeretettel várja a szórakozni vágyó közönséget. A talpalávalót és a jó han­gulatot a közkedvelt „Ezüst­csillag” tánczenekar biztosít­ja. A gimnáziumban tegnap tartották meg a történelmi ve­télkedőt, melynek győztesei a megyei versenyen vesznek részt. Hetven tölgyfaszék Káván Rendezik az üllői vasútállomás környékét Ha Monor felé utazunk, az ecseri úti átjáró bal oldalán levő mélyedésben „fiók MÉH- telepet” látunk. Van ott rossz fazék, lábas, vödör és egyéb kidobott edény, ezenkívül sze­mét és bontásból származó hulladék is bőven. Amit ott látunk, nem valami élvezetes látvány. Sem az utasoknak, sem a telep lakóinak. Eltünte­tése közérdekből szükséges. A tanács ez évi programjában szerepel a gödör betemetése, reméljük, valósággá válik. Fodor Péter, a Monori Já­rási Tanács népművelési fel­ügyelője a Kávai Községi Ta­nács elnökét kéri a telefon­hoz. Tudomására hozza, hogy Budapesten, a IX. kerületi Ta­nács művelődési háza, könyv­jóváírással átadna 70 darab tölgyfaszéket a kávai műve­lődési otthonnak. A feltétel csupán ennyi: el kell szállí­tani a székeket. Hát hogyne kellene a hetven szék! A kávai kultúrhelyi- ségben filmvetítéskor „nyö­szörögnek” a régi, elhasznált székek. Annyira, hogy alig le­het hallani a szöveget. Érthe­tő, ha^ a kávai tanácselnök örömmel fogadta az ajánla­tot. Már-már maga előtt lát­ta a szépen kifestett helyisé­get, az új, natúrszínű székek­kel, s az új csillárral, (amely­nek az árát azonban még elő kell majd teremteni valahon­nan.) Fogta hát magát, és fel­hívta a bényei „Népfront Tsz” elnökét, Böszörményi And­rást, akt nemes gesztussal oda is adta a téhEfgépkocsit á szállításhoz. ★ Kedden a tehergépkocsi már útban volt Káva felé a lehajt­hatós, támlás székekkel. A szállítmányt kísérő Juhász János kávai kultúrfelelőg kü­lönös gonddal istápolgatt'a a fel- és lerakást. A tölgyfa szé­kek azóta már helyükre kerül­tek. Most már csak — a már említett falfestésen és a csil­láron kívül — egy jó tnozigép- re lenne szükségük. Hátha akad valaki, aki e szép példa nyomán felveszi a telefon- kagylót és tovább segíti, egyengeti a monori járás kis községének kulturális fejlő­dését ... <ő) Savaria, 1967 Elkészült a „Savaria 1967” műsornaptára. Nemzetközi autóstalálkozó, táncfesztivál, történelmi dráma ősibemuta­tója szerepel az 1967. évi Sa­varia karnevál programjában. Az augusztus 27-i Savaria tör­ténelmi karnevál előestéjén Plautus Amphitruoját mutat­ják be Szombathely szabad­téri színpadán. Vannak dolgok, melyeket nem lehet szó nélkül hagyni. De ezúttal nem valami rossz­ról lesz szó. Szabad és kell az élet kedves meglepetéseiről is megemlékeznünk. Ezúttal ezt szeretném megtenni. Nem dicsekvésként emlí­tem, emberbaráti érzéseimből ered, hogy a véradók táborá­ba tartozom. Nem dicsekszem azzal, ami számomra termé­szetes lett, de dicsekszem az­zal a figyelmességgel, tiszte­lettel, melyben nyilvántartott személyem ismételten része­sült. Először az új évi jókívánság lepett meg. Kedvesnek talál­tam, jólesett. A minap azon­ban újabb lapot kaptam: „Kedves Véradónk! Születés­napja alkalmából, kérjük fo­gadja legőszintébb jókívánsá­gainkat ... Ez a figyelmesség igazán meghatott. Igen, meg­hatott, holott tudom: ezt a nyomdában sokszorosított szö­veget mindenki megkapja. Va­lakinek nyilván köteles re­szortja, hogy a nyilvántartó­sokat ilyen szempontból fi­gyelemmel tartsa. Mégis meg­hatott, mert éreztem mögötte a figyelmes emberséget, a földkerekség egyik legjobb érzését. Éppen ezért kell szóvá ten­nem, úgy gondolom sokak ne­vében : köszönjük az új évi jókívánságokat és köszönjük a megküldött vagy elküldésre váró születésnapi üdvözlete­ket, melyeket szíves készség­gel ezúton viszonozunk a vér­ellátó szervezet gödöllői mun­katársainak. (-c-s) A TSZ SAJÁT MŰHELYÉBEN - OLCSÓBBAN Amikor Péteriben a trakto­ros pihen, megfeszítve dol­goznak a szerelők a szellős, SZEGFŰ vattabundában Az idén 20 színváltozatban nevelik a legutóbbi erfurti nemzetközi kertészeti kiállítá­son aranyérmet nyert vásárhe­lyi szegfűket. A nyolc-tíz cen­timéter átmérőjű gyönyörű il­latos virágokból hetenként 6000 szál Becsbe utazik. A kertészek valósággal „meg­ágyaznak” az illatos árunak Furnírlemezből készült, vattá­val kibélelt dobozokban szál­lítják. fűtetlen csarnokban. Ilyenkor, télidőben nem apró, sürgős javításokat végeznek — új „lelket” lehelnek a megkopott ^ gépekbe. ^ A múlt évben 360 ezer fo- ^rintot fizetett ki a tsz a Mo- X nori Gépjavító Állomásnak Xgépjavítás címén — tájékoz­ol tatott az agilis gépcsoportve- ^zető —, ebben az évben a tsz § saját műhelyében ez mind- ^ össze 180 ezer forintba kerül, ^ ahol a gép minden olyan ja- X vitását elvégzik, amely eszter- 5 gályozást nem igényel, pedig $ mindössze három alaposan ^ képzett személyből áll a sze- Xrelőbrigád. Igaz, a gépállo- ^ mány sem nagy, kilenc trak- § tora van Péteriben a tsz-nek § és számtalan munkaeszköz, ^ munkagép ... Derék emberek $ a vezetők — a 180 ezer forin- $ tos megtakarítás is ezt bizo- § nyitja. k. s. Mi minden fér a félévi munkatervbe Tóth István felv. i Az Üllő és Vidéke Körzeti $ Fmsz 1967. első félévi munka- ^ tervének januári napirendjén $ a kereskedelmi és vendéglátó- ^ ipari áruforgalom mellett a ^ felvásárlás értékelése szere- pel. s ^ Februárban a mérlegbesza- ^ móló, márciusban a tatarozás ^ és a karbantartás, a kül- ^ dött- és a közgyűlések idő- ^ pontjának és a beszámolók ^ irányelveinek megtárgyalása i jelent érdekességet. ^ Áprilisban a kiskereskede- ^ lem és vendéglátóipar tavaszi ^ felkészülésével foglalkoznak. 5 Májusban a vagyonvédelmi X helyzet mellett a munkavédel- X mi és balesetelhárítási intéz- X kedések megtárgyalására kerül ^ sor. Végül júniusban a szol- X gáltatások problémáival fog­6 lalkozik az igazgatóság. Etessük a hasznos madarakat A nagy hóesés következté­ben hasznos madaraink táplá­lékhoz jutni nem tudnak. Az éhséget legfeljebb két-három napig bírják, és ha közben élelemhez nem juthatnak, el­pusztulnak. A cinke, a vörösbegy és a feketerigó már jelentkeztek a házak környékén. Adjunk ne­kik enni. Tegyünk ki oszlopra, vagy az ablakba kis deszka­tálcára: férges diót, tökmagot, napraforgómagot, zsírt, keksz­morzsát, vagy kössünk ki a fa ágára marhafaggyút. Sósat (kenyérmorzsát) ne adjunk nekik, mert ettől elpusztulnak. Ezek a madarak évről évre visszatérnek ahhoz a házhoz, ahol ennivalót kaptak. A hasznos madarak meghá­lálják a gondoskodást, mert elpusztítják a szőlőkben és a gyümölcsösökben a rovarokat. Védjük őket, ne csak a zord időjárás viszontagságától, de a osúzlizó gyerekektől is. . (cm) Ott akar lenni Mexikóban A napokban felkerestem Pattermann utcai lakásán Kiss Gézát, az olimpiai atlétakeret, tagját. Kiss Géza 23 éves, a Budapesti Spartacus atlétája, középtávon versenyez, tehet­ségével és szorgalmával került be az „olimpiai” keretbe. Nemcsak az egyesületében folytat szorgalmasan edzése­ket, hanem idehaza is. Pálya híján persze csak „mezeizik”, ami heti két napon 40—50 ki­lométert jelent. Legjobb ered­ménye a 800 méteres síkon 1 perc 50,4 másodperc. — Hogyan jegyezte el ma­gát az atlétikával? — kér­deztem. — Még 1959-ben, mint kis legényke, az utcabeli gyere­kekkel a piactéri „grundon” sokat fociztunk. Nem a fut- balltudásommal, hanem a gyorsaságommal tűntem ki. Éreztem, hogy a futás nekem semmi megerőltetést nem je­lent. Már akkor gondoltam ar­ra, hogy milyen jó volna, ha Monoron lenne atlétikai pálya, ahol a többi fiatallal együtt képezhetném magamat. A kö­vetkező évben felkerültem Bu­dapestre iskolába, ott a BVSC edzője, Lombos Dezső felfi­gyelt rám, és már ebben az év­ben ott versenyeztem. — 1963 évben a Vasas Izzó versenyzője lettem. Edzőm: Híres László, a sokszoros ma­gyar válogatott volt. Ebben az évben kerültem a budapesti ifiválogatottba, 1964-ben pedig az utánpótlás válogatottba, az osztrákok ellen, Klagenfurt­ban. Abban az évben behívtak katonának, de ott továbbra is szorgalmasan edzettem, s köz­ben Pest megyei válogatott is voltam. — 1965 őszén leszereltem; ettől kezdve a Budapesti Spar- tacusban versenyeztem, Somr kuti János edző keze alatt. 1966-ban 800 méteren meg­nyertem Budapest bajnoksá­gát, az országos bajnokságban pedig a diósgyőri Stoll mögött második helyen végeztem. Egyébként nagyon boldog va­gyok, hogy az „olimpiai” ke­retbe bejuthattam. Remélem — a monori Nagy Imre nyom­dokait követve — Mexikóban sikerül bebizonyítanom, hogy érdemes lenne a monori fia­talokkal foglalkozni. Oláh Gyula MAI MŰSOR MOZI Monor: Hideg napok (széles). SZIKRÁK

Next

/
Thumbnails
Contents