Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-13 / 11. szám
f&MrlaP 1367. JANUAR 13., PÉNTEK A visegrádi Aniou-kúttal megnyílik a Magyar Nemzeti Múzeum magyar történeti kiállítása Nincs sok új az öltözködés divatjában. Ennek látványos bizonyítékát találtuk ma a Nemzeti Múzeumban, ahol dr. Fiilep Ferenc főigazgató sajtótájékoztató keretében bemutatta az elmúlt év új szerzeményeit. Ezek közül egyik legérdekesebb az 1836-ból származó női fejkendő, amelyre a magyarországi postautak térképét nyomtatták. Ezt a kendőt dr. Keresztes Kálmán mátrafüredi lakos családi örökségéből vásárolták meg. Az elmúlt évben mintegy harmincötezer új szerzeménnyel gyarapodott a múzeum, az „új" tárgyak jelentős része a tavalyi ásatásoknál került felszínre. Ásatásokat folytattak a múzeum munkatársai a felépülő tiszai vízlépcső majdani helyén. Ezen a területen egyik legérdekesebb lelet minden bizonnyal a Tiszafüreden talált, az időszámítás előtti második évezredből szármaÚj középiskola Vácott Vácott, a Géza király téren felépült új középiskolában megkezdődött a tanítás. A 12 tantermes, korszerűen berendezett iskola ebben a tanévben vegyes profilú lesz: a Sztáron Sándor Gimnázium és a szakközépiskola diákjai tanulnak benne. Amíg felépül az új zeneiskola, itt tartják a fiatalok zeneoktatását is. A tervek szerint az új oktatási | intézmény a következő években szakközépiskolává alakul át. A 12 millió forintos költséggel épült középiskola érdekessége, hogy amikor megkezdték az alapozás földmunkálatait, vastag várfalmaradványokra bukkantak. A szakemberek megállapítása szerint a romok ac ország egyik legrégibb vára tízszögletű előbástyájának. úgynevezett barbankájának a maradványai. Az értékes lelet megmentése céljából átdolgozták az iskola építési tervét, s falait úgy húzták fel, hogy a vár maradványai láthatók legyenek. zó madár alakú, emberarcú edény, amely bizonyára még hosszú ideig foglalkoztatja majd a kutatókat. A vásárolt új múzeumi szerzemények között van egy 550 darabból álló pipagyűjtemény. Viszonylag kevés, 130 ezer látogatója volt tavaly a Magyar Nemzeti Múzeumnak, s ennek okát a vendégkönyvből is ki lehet olvasni. Szinte mindenki hiányolta a négy éve bezárt magyar történeti kiállítást. Ebben az évben ez is megnyílik, teljesen átrendezve, új szerzeményekkel kiegészítve. Köztük a visegrádi Anjou-kúttal. Ezt az értékes műtárgyat soproni kőrestaurátorok másfél évi munkával újították fel. ÖSSZTÁNC © Eta a Rodéria szalonban tanulólány volt. Ö jött be legkorábban reggel, ő ment el legkésőbb este. Körösi Baba művésznőnek is ő vitte haza az új ruháját szombat este. És vele kiabált a primadonna: — Vigye vissza!... r Körösi Baba, Desőfi Kál- j mán, a cuki Desőfi partnere a Rodéria szalon extra modell- j jére azt mondta: rongy. Pe- j dig maga Rudolf úr szabta, s r a nagyságos asszony varrta, j. kézzel. r Körösi Baba nem vette át a r ruhát. s Eta elhatározta, hogy a ru- 1 hát csak hétfőn reggel viszi s vissza a műhelybe. Másnap 1 délelőtt, otthon felpróbálta, t Nézte a ruhát. Vágyott a ruhára. Ebben a ruhában olyan lenne, mint Körösi Baba. Re- tiküljében eldugva két pengőt őrzött. Nagynénjótól tanácspt kért: 1 felveheti-e a ruhát délután? — Bánom is én, ha a fene r esz is meg — felélte az asz- ' szony. Sietett, fekete egyenruhá- { ban, - kereszttel a nyakában, jnekeskönyvvei a kezében az üdvhadseregbe, ahol főhad- C nagy volt. J Rágyújtás - gombnyomásra Egy nyugatnémet cég gépkocsikba szerelhető automatát készített, amely égő cigarettával látja a vezetőt. Az automatában húsz cigarettát helyeznek el, s gombnyomásra egyenként dobja ki a már meggyújtott szivarlcákat. KÖNYVESPOLC MOLNÁR LAJOS: Nagy tárcsái tapasztalatok Hasznos útmutató népművelőknek Szerény, 16 oldalas, könyvnek alig nevezhető kiadvány látott nemrég napvilágot a váci nyomdában. Mint az előszó íirója említi, műfaja szerint leginkább módszertani levél. Molnár Lajos pedagógusnépművelő Nagytarcsán eltöltött tíz évének tapasztalatait foglalja össze benne, olyan időkét, melyek különösen bővelkednek az eredményekben. Idestova tíz éve, hogy a szerző egy helytörténeti munkája közreadásakor felfedezte, mennyire érdeklődő, kulturált, művészetet szerető emberek lakják ezt a vidéket. Leírja, hogyan kezdték gyűjteni feleségével a népművészet régről megőrzött kincseit, s hogyan hozták létre, s nyitották meg 1960-ban a nagytarcsai falumúzeumot, melyet a község lakói máig is megkülönböztetett becsben tartanak. A múzeum azóta a helyi népművelés magjává vált. Beszámol a kiadvány a község népművelőinek számos ötletéről, melyekkel a kultúra, s a művészet legkülönbözőbb ágait juttatták. el az emberekhez. A falu öregeinek népszokásokról szóló visszaemlékezését magnetofonszalagra vették, s számos alkalommal felhasználták előadásaik illusztrálására. Diafilmekkel, előadásokkal ismertették a környékről előkerülő régészeti leletek egykori szerepét, s a korabeli életformát. Az irodalom megszerettetését is'helytörténeti aktualitásokra építették. Képzőművészeti kiállításoknak adtak helyet a falumúzeumban. Az esztétikai nevelés eredményeit sók fiatal otthona tükrözi már. ízléses berendezések, díszítések kerültek a giccsek helyébe. Beszámol a kiadvány arról is, miként találták meg Nagytarcsán a népművelés közös lehetőségeit a könyvtár, a művelődési otthon s a múzeum munkájában. Az amatőr éremgyűjtők anyagából rendezett Római császárok pénzei című kiállítást a könyvtár e témakörbe vágó könyvei társaságában mutatták be. Rendezvényeikre elsősorban személyes beszélgetések útján toborozzák a közönséget. A diákok között minden évben gyűjtési versenyt indítanak, sokoldalúan gyümölcsöztetik az öregek és fiatalok ambícióját. A kiadvány utolsó oldalán rövid, számszerű összesítésre bukkanunk. Felsorolja a szerző, hány látogatója volt egy- egy rendezvénynek, kiállításnak. Például 1800-an nézték meg a felszabadulási kiállítást, s a Szlovák grafika című kiállításnak is 1400 látogatója volt. Ezek a számok — ismerve a község csekély lélek - számát — önmagukban is tanúskodnak a sikerekről. Mól- pár Lajos Nagytarcsai tapasztalatok című módszertani levele, alighanem hasznos útmutató lehet megyénk valamennyi népművelője számára. (dozvald) — Lelépni... — suttogta. Tibor elvörösödött. Etára nézett, mondani szeretett volna valamit, de nem mert. A tánctanár közbelépett: — Tangó, hölgyválasz ... Ete meghajolt az új, harmadik fiú előtt. — Szabad? — Zoli vagyok. Eta elpirult, mindenki őket nézte. Zolit, Etát és Körösi Baba ruháját. Etát egész este nem kérték le. Hozzábújt a fiúhoz. Elfeledkezett Rudolf úrról, a nagyságos asszonyról, a főhadnagy nagynéniről, Tiborról. Boldog és büszke volt, mert tudta: itt, ma ő nagy nő, sztár. Olyanok lehetnek most ketten — gondolta —, mint a Vidám Orfeumban Körösi Baba és Desőfi Kálmán a nagyjelenetben. © EGY ELNÖK HALÁLA Megjelent az „Egy elnök halála” eímfi könyv első folytatása az amerikai Look-Magazinban. A képes folyóirat két nappal a tervezett megjelenés előtt adta ki Manchester könyvének első részletét. Képünk a folyóirat címlapját mutatja. Zoli paprikával itta a rumot. Foglalkozását senki sem tudta, de nem is kérdezték. Legújabb, 1942-es divatú piros nyakkendője vplt és pepita zakója, két sliccel. Foch Matyi, a „leghíresebb pesti ' szabó” készítménye. Zoli unatkozott a tánciskolában, pedig a zenekar már harmadszor játszotta kedvenc slágerét: Csak egy nap a világ... Körülnézett. Fiatal lányt pillantott meg. ' . Eta állt az ajtóban. — Uj hús! — mondta barátjának, Izsónak. — Fogadjunk öt parafás Mirjam cigarettában, hogy még ma este ... Izsó odament Etához. Felkérte. A lány elfogódottan táncolt. Az első félkör után lekérték. A második fiú bemutatkozott: ő Tibor. Eta mosolygott: biztos a siker Körösi Baba ruhájában. Melege volt. A fiú felajánlotta: menjenek a büfébe málnaszörpöt inni. Elindultak. A kijáratnál azonban elállta útjukat egy Tibornál magasabb, idősebb fiú. Megfogta Tibor zakóját. Az utcán Zoli belekarolt Etába. Bementek egy söntésbe. — Két féldeci... — mondta Zoli. Eta éhes volt, de nem mert szólni. IVott, vigyázva, nehogy a ruha pecsétes legyen. Zoli fizetett, kimentek az utcára. Eta érezte: becsípett. Szerette volna, ha Zoli megcsókolja a száját... ... A lakásban dívány volt, meg egy régi gramofon. Zoli megfordította a zárban a kulcsot. A hangtól Eta kijózanodott. — Ne, nem ... Zoli megfogta a ruhát. A dekoltázsnál: — Letépem rólad ezt a vacakot ... — Ne, nem... — Isten ments, hogy elszakítsa. És Eta megadással oldotta ki, vette le Körösi Baba ruháját... Talán mégis megcsókolja a szám — gondolta. A fiú megindította a gramofont. A sláger: Csak egy nap a világ ... szólt, elnyomta a lány sikolyát. Á lemez lejárt. Zoli bután bámult Etára. Maga sem tudta miért, nem öpült. Pedig Izsótól öt parafás Mirjam cigarettát nyert. Körösi Baba ruhája nem gyúródott össze nagyon. Csak éppen ott tört meg egy kicsit, ahol ráesett a Rodéria- szalon kitűnő munkájára (Városház utca 28. III. emelet 12.), Foch Mátyás úri szabóságának (Nagymező utca 19. fél emelet 6.) eredeti kétslic- ces fazonja. László Miklós A A labdarugó es az interjú A labdarúgó húsz percet késett. Elnézést kért az újságírótól, de nagyon fanyarul. Az egész beszélgetéshez nem volt kedve, a fiúk már ebédelni mentek a szomszédos kisvendéglőbe és Karesz, a balhátvéd ilyenkor mondja a legjajbb vicceket. A labdarúgó túl volt már azon, hogy örüljön egy újságírónak, menő volt a szó legszorosabb értelmében, sőt, nagymenő, ahogy pestiesen mondják, rajongói nagyobb áhítattal ejtették ki nevét, mint Sophia Lorenét. őszintén szólva, ő már ezt az áhítatot is megszokta, most, hogy a játék jól ment neki. Tulajdonképpen imádja a labdarúgást, megőrül, ha labdát lát, persze, ami vele jár, az sem rossz, hol lenne neki, mint műszaki ellenőrnek, olyan kétszobás lakása, mint amilyen van és egyáltalán, hol lehetne ő ezzel az iskolai végzettséggel műszaki ellenőr? Persze tanulni is fog majd egyszer. Ha úgy érzi, nem megy már úgy a kapuralövés. Biztos benne, hogy ő érzi meg először — még az edzőjénél is hamarabb — mikor kell leköszönni, abbahagyni. Hogy mennyire lesz ereje hozzá, nem tudja. Nagy elhatározás kell, annyi bizonyos, a Francit is csodálta, mikor szögre alcasztotta a cipőt, hogy bírod, kérdezte tőle, Franci nem válaszolt, kiment az öltözőből. Hála istennek, ezen neki még korai gondolkodni, ő most van a formája tetőpontján, különösen mióta betartja a fogadalmát, hogy este tízkor lefekszik, hogy semmi elhajlás, duhajkodás. Egy ideig jó bohém- kedni. Egy ideig tetszik az embernek, hogy ha bemegy egy zenés helyre, mindenki utánafordul, a pincérek úgy rohannak, mint egy külföldi vendég elé, két pillanaton belül akad ismerős, aki rendel neki, ő persze nem hagyja, csak nem képzelik, hogy neki szüksége van más vermutjára, pincér, legyen szíves, a drágábbikból, aztán még egyet... Szóval így 'volt. De most már nincs így. Szerencsére idejében rájött, hogy kár elszúrni a jövőjét. Tulajdonképpen azt is meg kellene becsülni benne, hogy volt esze megállni, hányán nem tudják, hányán el- züllenek. Az újságíró persze erről nem kérdezi, régen volt az, amikor őt ilyesmiről faggatták, talán abból az időből maradt meg az iszonya a notesztól és a tolitól, legszívesebben azt mondaná ennek a fiatalembernek, hogy tegye el. De már késő, már hfillja az első kérdést, hogy mi a véleménye a bajnoki idényről. Az elmúlt idényről természetesen, ami befejeződött, s aminek egyik főszereplője volt. — Meg vagyok elégedve — válaszol és nem hazudik. Valóban meg van elégedve, majdnem minden lépés kijött, külföldi út, prémium, egyszer sem maradt ki az első csapatból. Miért ne lenne megelégedve, mikor tízezrek visszhangozzák a nevét a pályán és annyi szerelmes levelet kapott, hogy az asszony már komolyan dühöngött, pedig hozzászokhatott a rajongáshoz, igaz, hogy a férfiaké, a bajuszos, micisapkás szurkolóké egészen más. Ezért nem válaszol ő soha arra a kérdésre, ki a kedvenc színésznője, majd bolond lesz, nem elég, hogy az egyik havert összehozták annak idején valakivel, ő nem akarja magáraharagítani az asszonyt. Szegény, úgyis sokat van egyedül, csoda, hogy nem lázad fel, hogy ennyire türelmes. Persze, menyasszony korában már megtudhatta, mi az, labdarúgóhoz feleségül menni, igaz, hogy az roppant tetszik egy leánynak, hogy körülrajongott ember a vőlegénye, hogy irigyli őt a többi lány. Később a dicsfényből mind kevesebb marad neki, az unalomból több, szerencsére, Erzsi szeret horgolni, jó időben kint ül a mérkőzéseken, az édesanyja is közel lakik, amikor ők edzőtáborban vannak, Erzsi, haza szokott költözni, még hálásak is érte a szülök. — Vállalna-e néhány évi játékot külföldi klubcsapatban? — hallja a következő kérdést, ettől kicsit meg- hökken, de azonnal tudja, mit illik ilyenkor válaszolni, nem akar külföldre menni. Körülbelül ez is olyan dolog, mint a másik, a színésznővel, az ember soha sem tudja, mikor és kik olvassák a nyilatkozatát, a végén még elterjesztik, hogy ő a leghálátlanabb labdarúgó az egész országban, aki nem elégszik meg a csapata, a közönség szeretetével. Hát nem. Az igazság az, hogy talán elmenne néhány évre, ha másért nem, azért, hogy megtudja, milyen egy külföldi klubcsapat, a dohány se kutya, amit kapna az ember. Az is igaz viszont, hogy ott sokkal keményebben megdolgoztatják a játékosokat. Érzi, hogy orra tövén izzadság- cseppek gyöngyöznek, a keze remeg, mindig így van, ha beszélnie kell, ha nem a lábáé a szó, rögtön zavarba jön. Muszáj odainteni Józsi bácsit, a büfést, néhány üveg sört kér, persze, ő fizeti, bár az újságíró a zsebe felé kapkod, de olyan tiincs, barátocskám, olyan még ebben a helyiségben nem volt, hogy valaki az én asztalomnál fizetett. Ettől függetlenül, fogadni mernék, hogy neked nincs olyan magnetofonod otthon, mint nekem, és olyan fényképezőgéped sem, apám, szegény, ha látná, egy rézmozsarat szeretett volna venni anyámnak, de sohasem telt rá, ha volt egy kis pénz, cipőre kellett, mert a négy fiúnak mindig ebből volt a legnagyobb hiánya. A négy közül azért ő vitte legtöbbre, erre büszke is, ha néha ösz- szejönnek, nem érezteti, de látja, hogy a bátyjai sértődöttek, még az ajándéktól is felhúzzák az orrukat, pedig nem azért adja. Pedig, nem azért adja, eszeágában sincs, csak jó lenne látni mások örömét. Neki valahogy-az utóbbi időben kevesebb az igazi öröme, bár most nagyon jó lenne, ha ott ülhetné Franciákkal a kisvendéglőben, micsoda resztéit májat főznek ott, istenem, és meddig nyúzza őt még ez a jófiú? — Mit vár a jövő esztendőtől? — hallja, s ennek a kérdésnek már nagyon megörül, most már nagyon úgy néz ki, hogy vége az interjúnak, ezt mindig akkor szokták tőle kérdezni, mielőtt becsukják a noteszt, s erre a kérdésre ő minden évben szépen, szabatosan tud válaszolni jobb játékot, jobb eredményeket, azt, hogy eredményesen szerepeljünk a külföldi csapatok ellen is. Kész. Részletek nincsenek, alaposabb elemzést adjon a szövetségi kapitány, vagy a válogatott csapat edzője, ő nem hivatott képviselni e magyar labdarúgás egészét, 0 leginkább a pályán érzi csak jól magát, akkor, ha a labda ott táncol a hálóban, amit természetesen ő rúgott be, amiért ölelik, csókolják. 4 legszebb zene a közönség morajlása, ez valami olyan szenvedély lehet, mintha ópiumpipát szívna az ember, egyszer vele is meg akarták próbál- tatni, de nem ment, fél minden ilyesmitől, a pancsolt italokat éppúgy megveti a gyomra, mint a franciás ételeket. , Órájára néz. A fiú, akin látszik, hogy haldoklik a tisztelettől, maga áll fel, és kezet nyújt, elnézést kér a zavarásért, Most már lehet mosolyogni és azt mondani, nem tesz semmit, lehet köszönni a jókívánságokat, pár pillanat múlva 6 is felállhat, és vágtat a többiekhez. Persze, csak egy órát, másfelet maradnak együtt, aztán hazamegy, esetleg megnézi a televíziót és lefekszik. Mert aludni, az is nagyon jó dolog az életben. B. I. Január végéig 39<3 borsodi bányász települ át a Mecsekbe A Borsodi Szénbányászati Tröszt mákvölgyi és bükkaljai üzemeiből csütörtökön újabb ötven főnyi bányászcsoport indult útnak új munkahelyére, a Mecseki Ércbánya Vál- j lalathoz. Velük együtt most j már kétszáz borsodi bányász j települt át a Mecsekbe. Janu- j ár végéig pedig majdnem há- ! romszáz borsodi vájár és csillés helyezkedik el az ércbá- j nyászatban.
