Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-12 / 10. szám

Tápió mente a nagykátai járás részére IV. ÉVFOLYAM, 4. SZÄM 1967. JANUAR 12., CSÜTÖRTÖK Nőtt a közérdekű bejelentések száma A magánpanaszok között sok a vélt sérelem Az egyik legérdekesebb és fegközérdekűbb téma az olva­só és az újságíró szemével nézve is: hogyan intézik a ta­nácsok a lakosság panaszait, bejelentéseit? Tapasztalataink szerint ezeket a nagykátai já­rásban komolyan veszik. A já­rási tanács igazgatási osztálya rendszeresen tart ilyen irányú vizsgálatokat a községekben, s a járási tanács végrehajtó bi­zottsága évről évre követke­zetesen beszámoltatja erről az igazgatási osztályt. Nézzük az eredményeket: 1966-ban a községekben csökkent a panaszok szá­ma, a járási tanács osztá­lyaihoz pedig nagyjából azonos számban érkeztek be, mint 1965-ben. A tanácsok jó munkájáról ír­HÍREK ASSZONYOKRÓL Gödöllőn jártak A községek nőtanácsainak és a termelőszövetkezetek nő­bizottságainak vezetői 3 napos tanfolyamon vettek részt Gö­döllőn. Előadásokat hallgattak az új gazdasági mechanizmus egyes kérdéseiről, a IX. párt- kongresszus határozatairól, valamint az ezzel kapcsolatos nőmozgalmi feladatokról. Záróelőadás Ünnepélyes keretek között fejeződött be a nőik akadémiá­ja Tápiószecsőn A záróelőadás után, amelyen közel 100 nő vett részt, a nőtanács vezetői uzsonnával vendégelték meg az előadókat és a hallgatókat. Olyan jó volt a hapgulat, ez alkalommal is, de az egész előadássorozat idején, hogy a szecsői nők elhatározták, a továbbiakban sem lesznek hűtlenek vendéglátójukhoz, a művelődési otthonhoz. Általában, a jó szervező munkáért dicséret illeti a he­lyi nőtanács vezetőit, valamint Ofella Sándort, a művelődési ház igazgatóját, aki minden­kor híven segíti a nőtanács kezdeményezéseit. Gyékényfeldolgozás Farmoson A farmosi Űj Élet Termelő- szövetkezet nőtanácsa gyé­kényfeldolgozó tanfolyamot szervezett az asszonyok részé­re. Ezzel az a céljuk, hogy a termelőszövetkezetben termelt nádat ott heiyben feldolgoz­zák, s így téli munkalehetősé­get teremtsenek a nők részé­re. tunk fentebb, mit jelent ez konkrétan? Határozataik, in­tézkedéseik körültekintőbbek, megalapozottabb a hatósági munka, egyre kevesebb a tör­vénysértés. Mindez persze, nem a pana­szok teljes megszűntét — ilyen valószínűleg sohasem lesz —, hanem csökkenését jelenti. Pontos, számszerű adatok még nem állnak rendelkezésünk­re, de annyi megállapítható, hogy a beérkezett panaszok­nak mintegy háromnegyed része nem jogos, tehát a be­jelentést tevő vélt sérelmére várt orvoslást. Ha a jogos-nem jogos pa­naszokat nézzük, akkor kitű­nik, hogy a legnagyobb szám­mal pénzügyi természetűek szerepelnek. Ezen belül is leg­többen az adókivetés helyesbí­tését kérik, vagy a községfej­lesztési hozzájárulás elenge­dését. A mezőgazdasági jel­legűek a háztájira, a szövet­kezeti munkabeosztásra vo­natkozók, általában. Sokan sérelmezik — sajnos, ismert gond —, bölcsődei ké­relmük elutasítását, lakáské­relmük el nem intézését, so­kan — a későn gondolkodók — felszólalnak gyermekük ál­lami gondozásba vétele ellen. A községi tanácsok végrehajtó bizottságai hatáskörükön be­lül lehetőleg minden jogos panaszt or­vosolnak, de a téves, jog­talan panaszkodókat is — persze, embere válogat­ja — igyekeznek okos szó­val meggyőzni tévedésük­ről. Sok bejelentés természet­szerűleg a járási tanácshoz, annak különböző osztályaihoz érkezik. Ezek között is a pénz­ügyiek vezetnek. Az óvodai panaszok sincsenek — sajnos — hátul a sorban. Ritkább, de érdekes panaszok a tsz-ből való kilépéssel kapcsolatban, pedagógusok áthelyezésével, föld járadékkal kapcsolatban fordulnak elő. Iskolaigazgatók panaszai nevelőik ellen sem „fehér hollók” éppen. Mindezekre is érvényes, amit már hangsúlyoztunk: hetvenöt százalékuk alapta­lan. Talán még értékesebb az a tény, hogy — ha nem is túl­zott mértékben — de nőtt az elmúlt évben a közérdekű be­jelentések száma. Kitűnik, hogy a lakosság aktivitása nő az egész községet érintő ügyekkel kapcsolatban, egyre többen érzik magukat arra hi­vatottnak, hogy javaslataikkal, meglátásaikkal segítsék az ál­lamigazgatás szerveit. A közérdekű bejelentések többsége kommunális jel­legű. Igen sokan foglalkoz­tak a vizműtársulással, a közvilágítás megjavításá­val, útjavításokkal, járda­építéssel. Előfordult olyan igény is, hogy az illetékesek nagyobb erély- lyel lépjenek fel a mezei lo­pások, a rongálások elköve­tőivel szemben. Sokan foglal­koztak a cigánylakosság élet- körülményeinek megjavításá­val. A tanácsok nyilvános ta­nácsüléseken tárgyalták meg ezeket a bejelentéseket. A jo­gos, és különösebb anyagi fe­dezetet nem igénylő észrevé­teleket azonnal orvosolták, az olyanok megoldásához, me­lyekhez nagyobb anyagi fede­zet szükséges, kérték a lakos­ság támogatását, társadalmi munka formájában. Páskommal mért földeken KOVESUT NINCS* Háromnapos tanfolyamot tartott a járási pártbizottság a hét elején Nagykátán, a párt- alapszervezetek titkárai részé­re. Megtárgyalták a legidősze­rűbb politikai kérdéseket, és vázolták a járás lakossága előtt álló feladatokat, az el­következő időszakban. — Hány négyszögöl ez? (Mármint a páskom. A szerk.) — Az attól függ! Ezen a ré­szen, lenn az aljban olyan nyolcszáz öl, ezer, de túl a vasúton, a falu alatt már csak négyszáz. A föld szabja meg. — Mikor telepedett ide a nagyapja? — Nincs erről írás,' csak édesapám meséli, hogy ki- lencvenben lehetett, mert akkor volt ő hároméves. Ke­vesen laktak még itt; öt vagy hat tanya volt az egész, ami volt. Azok is messze egy­mástól, szétszórva az erdő alatt meg lenn a legelőszé- len. Ma háromszáztizenegy ház van, helyesebben: ennyi ház- számmal ellátott telek, ame­lyen vagy takaros kis ta­nyaépület áll, vagy olyan vi- tyilló, amelyet régen le kel­lene bontani, ha nem hú­zódna meg benne egy-egy szegényebb család. A századforduló éveiben* áramlott ide a nép a Jász­ságból, a Kiskúnságból, de még Biharból, Békésből is. A summásnak lejáró palócok egy része is itt ragadt. Ezt a származást híven őrzi a beszédük: az „a”-k és „á”-k itt is az?al az ízzel formá­lódnak meg a szájban és úgy zöngenek, mint fenn Salgó­tarján környékén. , — Nagyapámat is a szük­ség hajtotta ide — -mondja tovább az ember a családi krónikát. — Két hold földje volt, és öt gyereke. Azért a két holdért itt éppen nyol­cat vett, s még maradt is egy kis pénze. Hajtatott Vesszőt vett rajta, s szőlőt telepített, mint a többiek. Sivár földek vannak itt végig, ameddig a szem el­lát. Meszes, lúgos homok, itt-ott tarkítja egy-egy hu- muszosabb, barnán omló löszhát. Nyolc-kilent" arany­koronára vették fel holdját, amikor annak idején, a múlt század hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján éppen a par­cellázás megindulásával egy időben a kataszter készült. Szőlővel próbálkoztak raj­ta a vállalkozó kedvű tele­pesek; ettől várták a meg­gazdagodást, erre biztatta őket a szomszédos homoki falvak bortermelő sikere. A végén a rétek, a legelők mentették meg őket az éhen- halástól. Nem ismerem a magyará­zatát, de nem szereti a szőlő ezt a homokot, csak sínylő­dik benne; a tőke csenevész marad, és olyan satnya vesz- szőket hajt, amelyeken na­gyobb fürt alig-alig nő. An­nál gazdagabbak a laposok­ban a kaszálók, legelők. Kü-1 lönös ez a homok. Nem szá­raz, inkább nedves, vizenyős mindig, még az aszályos esz­tendőkben is. — Jöjjön, nézze meg a kutamat — hív ki az ud­varra az ember. Kimegyünk, megnézem; át­hajolok a káván, s kezem­mel elérem a vizet, harminc centiméternyire lehet a föld színétől. — Pedig van vagy három méter mély ez a kút. Tu­dom, én ástam. Megnézzük a pincét is, amelyet olvadáskor elöntött a talajvíz, el egészen a leg­felsőbb lépcső aljáig. — Arra lennebb — mutat az ember az utca túlsó felé­re —, a csurgói oldalon még a házakban is felfa­kadt a víz. — így van ez minden ta­vasszal? — így éppen nincs, negy­venkettőben volt ennyi víz utoljára. De annál nagyobb szárazságra sem emlékszem, hogy másfél méternél mé­lyebbre kellett volna enged­ni a vedret a kútba. Víz és víz mindenütt. Víz borítja a földeket, a dűlő- utakat. Napokig csak szekér­rel lehetett járni, még a Zetor sem tudott átvergődni a tengelyig érő sáron. Két ko­csi ment tönkre, amíg kinn voltam a tanyán, mind a kettőnek kereke tört a ká­tyúkban. * Folytatjuk Fábián Zoltán zsef Attila-dfjas író irodalmi portjának közlését. Jó­ri­Sikeres állontánytsere-akció n Tápiószentmárton és Vidéke Körzeti Fmsz-nél JÁTSZÓTÁRS Deregán felv. Pánd, Tápióbicske és Tápió­szentmárton községekben 1966- ban hajtották végre a háztáji baromfiállományban a részle­ges állománycserét. Milyen eredményeket hozott ez? kér­deztük Farkas Vilmostól, a Tápiószentmárton és Vidéke Körzeti Földművesszövetke­zet ügyvezető elnökétől, az akció egyik lelkes szervezőjé­től. — A három község területé­re 34 500 darab vegyes ivarú G—33-as tojóhibridet helyez­tünk ki. A tojástermelésre vo­natkozóan nagyon jó tapasz­talatokat vontunk le. Például Bede János pándi termelőnél novemberben az átlag tojás­termés 87,2 százalékos volt. De a többi gazdánál is hasonlóak az eredmények. Ezeken fel­buzdulva 1967-re 50 ezer da* rab vegyes ivarú G—33-as naposcsibére kötöttünk szer­ződést a gödöllői Kisállatte­nyésztő Kutató Intézettel. A szerződésben számunkra — az fmsz és a lakosság számára —, előnyös feltételeket kötöt­tünk ki, s ezek alapján az in­tézet messzemenően figyelem­be veszi a termelők igényeit, és az általunk kívánt hónap­ban szállítja le a naposcsibé­ket. — A termelők az igényeiket a helyi fmsz-nél jelenthetik be, ahol majd a kívánt időben át is vehetik a naposcsibéket. — Megoldódik a baromfitáp­pal kapcsolatos probléma is — mondotta Farkas Vilmos. — A Termény forgalmi Vállalat két­hetenként átvételi napot tart és a cseretermény átvételével egyidőben a tápot is kiadja. Itt fel szeretnénk hívni az érde­kelt gazdák figyelmét arra, hogy cseretakarmány mellett is csak annyiszor huszonöt dekagramm tápot kaphatnak, ahány darab tojásra előzőleg szerződést kötöttek. A súlyon belül a táp minőségét — in­dító, nevelő, tojó — minden­kor a termelő határozhatja meg — fejezte be rövid tá­jékoztatóját az elnök. (pápai) A Damjanich huszárja folytatja sikersorozatát Decemberben a Damjanich huszárja jubileumi, 25. előadá­sát megtekintette a tápiószelei és a tápiósülyi művelődési ház igazgatója is. A darab annyira megnyerte tetszésüket, hogy azonnal meghívták a 30 tagú szecsői együttest vendégsze­replésre. Erre most kerül sor. Szombaton este Táptószelén, vasárnap pedig Tápiósülyben adják elő a színdarabot. A va­sárnapi sülyd előadás érde­kessége lesz, hogy ezúttal ke­rül harmincadszor színre a da­rab, ami — úgy gondoljuk — szinte egyedülálló egy önte­vékeny színjátszó csoport éle­tében. Vendégként Gyomron A kókai művelődési otthon ifjúsági klubjának legaktí­vabb tagjai — mintegy hú­szán — jutalom klub-minta- foglalkozáson vettek részt va­sárnap Gyömrőn. Nagyon jól érezték ott magukat, sok min­dent megfigyeltek, igyekeztek „ellesni” néhány „titkot”. Kü­lönösen arra voltak kíváncsi­ak, hogy hogyan tudták a gyömrőiek megszervezni fog­lalkozásaikon a „messze föl­dön híres” fegyelmet. A küldöttség tagjai részt vettek délután a gyömrői mű­velődési otthon 5 órai teáján, ahol a fiatal. kókai gitárzene­kar egyórás műsort adott. A gitárzenéhez igen értő gyöm­rőiek előtt is sikert arattak. Ez á gyömrői kirándulás a két művelődési otthon kapcso­latának első állomása. Febru­ár elején viszonzásul a gyöm­rőiek látogatnak el Kókára. s velük jön híres zenekaruk is. MOZIMŰSOR Tápiószele ma: szünnap, pén­tektől vasárnapig: A siker ára. Tápiószentmárton ma: Arany­csempész, szombaton: A kis özvegy. Tápiógyörgye szomba­ton: Arséne Lupin. Szentmár­tonkáta ma: Egy gyilkosság kró­nikája, szombaton: Sok hűség semmiért, ifjúsági előadás. Vas­szűz. Tápiószecső ma: Békében élni, szombaton: a titok. Szent- lőrinckáta ma: A nagy buli, szombaton: Chaplin-kavalkád. Pánd szombaton: A fehér asz- szony. Táp'ióbicske ma: Ketten haltak meg, szombaton: Arany­csempész. Xápióság ma: Kék rapszódia, szombaton: A ml házunk. Tápiószőllős ma: Ki* rálylány a feleségem, szómba1 ton: Különleges osztály. Farmot ma: Alain és a néger, szómba* ton: Fügefalevél. Kóka mii Csendes otthon, szombaton: NyJ kollega házassága. KÓKAI SZOKÁSOK FEBRUAR KÖZÉPÉN Téli pincézés nyit a nagykátai mozi Telefonon kerestük meg Ka- rádi Györgyöt, a Járási Építő­ipari Ktsz műszaki vezetőjét, hogy tájéícoztassa olvasóinkat: mikor nyílik meg a nagykátai mozi. — Örömmel jelenthetem, hogy a nagykátai mozi felújí­tásával kapcsolatos munkák a befejezéshez közelednek. Ami minket illet, úgy néz ki, hogy a mi szakembereink január utolsó napjaiban kivonulnak a moziból. Jelenleg a belső mun­kák folynak, a festek, mázo­lok, villany- és más szerelők dolgoznak benn. Hozzá kell tegyem, hogy nagyon kellemes melegben, ugyanis megoldó­dott az egyik legnagyobb prob­— Igyunk egy kortyot, amíg a többiek meghozzák a kol­bászt — mondta és meg­töltött egy 5 literes közép­kori cserépedényt. — Na, most légy józan, borozó — válaszoltam, in­kább magamnak, és megfog­tam a köcsögöt. Indiánüvöltéssel, helyeseb­ben a kókaiak hordókiáltá­sával jött Papp János ba­rátom. Égy szál disznókol­bász lógott a karján, az egyik vége leharapva. Ügy nézett ki — mármint a kol­bász —, mintha megdézs­málták volna az élelmesebb kutyák. Ifjú Bánáti Béla is megérkezett és lándzsajáté­kot rögtönzött a frissen fa­ragott fanyársakkal. — Ki mihez ért? — tette fel a kérdést ifjú Bugyi Mátyás. Mindenki ivással válaszolt. Én szorítottam legjobban a számhoz a poharat, behúz­tam a nyakamat is, mert lát­tam, mi készül, s ahhoz egyáltalán nem értettem. De a többiek igen. Rövid időn belül, a rögtönözve épített tűzhelyben fellobbant a láng, léma, a mozi fűtése. Korszerű fűtőberendezést szereltünk fel, ventillátorok fújják a terem­be a meleg levegőt, s a padló alatt elhelyezett szívóberende­zés távolítja el az elhasználtat. — A napokban kezdik el munkájukat az úgynevezett filmtechnikai szerelek, ők már nem a mi szakembereink. Qk is végeznek február első napjaira, de legkésőbb február közepére, s mihelyt — hogy jelképesen mondjam — az utolsó kapcsolót is .felszerelik, másnap este kezdődhet a mo­zielőadás. Az én személyes vé­leményem az, hogy érdemes volt a nagykátaiaknak eddig várni, mert nagyon szép lesz az új mozijuk. A jó hangulatú, vidám kó­kai emberek már az év elején elkezdik a pincézést. Munka utáni szabad idejüket szinte percre beosztva töl­tik el a sógor, a koma, a jó barát borospincéjében. A tél a legkedvezőbb erre a szer­tartásra, mert hosszúak az esték, többet lehet emelget­ni a poharat, nyugodtabbak, s jobban esik a szó is. Az új esztendő első napjai, no, meg legújabb kókai ba­rátaim az idei év első klub- foglalkozása után kicsaltak a Felsőhegyre. Féléves kókai tartózkodásom alatt még csak a község keleti pincesoraival tudtam megismerkedni, a nyugati sorok még ismeret­lenek számomra. Izgulva mentem végig a zúzmarás cserjebokrok mel­lett a Paramancs körúton. (Elnézést a kókai nyelveze­tért, de itt nemcsak az embe­reknek, hanem az utcáknak is vän „ragadzó” nevük.) Iz­gulva mentem, mert féltem a józan visszatéréstől. Ifjú Bugyi Mátyás kun­cogva vezetett a boroshor­dók mellé. és a nyarsonsutesben jártás barátaim vesszőre húzva sü­tötték pirosra a kolbászt. Falatozás után az egyik leg- muzikálisabb kókai, Bugyi Mátyás barátom megkezdte a nótázást. Lemegyek a lemegyek a pince fenekébe, ráülök a, ráülök a hordó tetejére... A szép fehér téli éjszaka kicsalt bennünket a szabad­ba. Népdalokat énekelve mentünk tovább a fenyves­erdőn keresztül hazafelé. Minden tisztáson megáll­tunk és egy pohár borral melegítettük magunkat. Ojabb oldalról ismertem meg barátaimat, de azt hi­szem rajtuk keresztül — ál­talában — a kókai embere­ket. Munkájuk után szeret­nek szórakozni, borozgatni, s nemigen rúgnak be. Kókán szép hagyomány a pincék­ben rendezett házi mulat­ság, a vendéglátás. Én azt mondom, maradjon meg ez a szokás örökké. Urbán László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents