Pest Megyei Hirlap, 1966. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-01 / 283. szám

6

ffcSI HEGYEI

sr/Círlm)

1966. DECEMBER 1.. CSÜTÖRTÖK

Kalocsa, ahol a madár se jár

Találomra megkérdeztem a minap Nagykőrösön egy hatodikos gyereket, hogy hol van Kalocsa?

— Bács-Kiskun megyében — hangzott a határozott válasz.

—: Hát a mi megyénkben, Pest megyében van-e Kalocsa?

Az okosszemű legényke gyanakodva nézett rám, mint aki valami beugrató szándékot sejt a különös kérdés mögött. Nem kaptam választ ugyanerre a kérdésre a körösi tanácsházán sem.

— Pedig van -— mutattam megyénk térképére — még pedig légvonalban alig húsz kilométerre Nagykőröshöz, a megye délkeleti határán, Abony és Kőröstetétlen között.

— Nini, csakugyan! — fedezték fel a megkérdezettek is.

Magam is véletlenül bukkantam rá nemrég, amikor nézegettem a térképet. Fehér folt a megyében — gondoltam

— érdemes lenne felfedezni és kifürkészni, hogyan lett névrokona a messzi Duna- parti híres Kalocsának?

Az országos autótérképen sincs nyoma. Nagykőrösről a szolnoki úton indultunk el és az útközben kapott jó tanácsok alapján rákanyarodtunk a Kőröstetétleni útra.

— Kalocsa? — vakarta meg a tarkóját egy nagyon örea kocsis, aki az út mellett abrakoltattá lovait. — Van valami ilyen túl Tetétlenen. Klocsa Balázsé volt valamikor az a határ. Tőle kapta a nevét.

Kőröstetétlenen már valamivel többet tudtak.

— Igen, igen. Kalocsa-dűlő,

— mondták. — Iskola is van ott. Abony felé kell menni és az útkaparóház után balra fordulni.

A kopasz fák között szerényen bújik meg a kis házcsoport. Csak néhány gyerek" és egy-két idősebb asszony képviseli a lakosságot. A többiek nyilván a széles határban intézik az őszi tennivalókat. Az úton egy igen vékony- asz- szonyka iparkodik éppen két nehéz vizeskannával a túlsó oldalra.

— Hol találjuk meg az iskolát vagy a tanítót? — kérdezem.

— Én vagyok a tanító, — áll meg a teli kannákkal, de már szalad is tovább és úgy kiáltja vissza: — Tessék egy percig várni, rögtön jövök.

Amíg várom, felfedezem az ovális zománctáblát a torná- cos épület falán. „Általános iskola.”

— Bellus Istvánná vagyok — mondja, amikor sebtiben átöltözködve visszajön, és szíves hangon invitál beljebb.

— Látott-e már eleven újságírót? — kérdezem.

— Még soha. Hiszen erre, mifelénk, még a madár se jár.

Gondosan takarított szo- hába lépünk. A sarokban zongora. A fal mellett televízió. Kézimunkaterítő az asztalon. De a levegő dohos és a falakra a salétrom rajzolt szeszélyes térképeket. Sápadt arcú kislány simul anyukája szoknyájához, Évike.

— Kislányom és tanítványom. Harmadikos — mutatja be. — A tizennyolc közül az egyik.

Négy osztálya van ennek a kalocsai iskolának és a négy. oSztály tizennyolc tanulójának egyetlen tanterme és tanítója, Bellus Istvánná. 1952-ben szerezte meg Nagykőrösön a tanítónői képesítést, azóta mindig tanyai iskolákban tanít. Hatodik esztendeje itt, ezen a Pest megyei Kalocsán. Közben férjhez ment, a férje Budapesten dolgozik, a Betonjavító Vállalat motorszerelő részlegén. Minden hét végén hazajön.

— Szereti a hivatását, ezt a tanyai tanítóskodást? — kérdezem.

— Eleinte kicsit bántott, hogy messzi, nehezen eléréletre kelteni. Olyan darabokat szeretnék, amelyeket betanulhatnának a gyerekek és aztán előadhatnánk kis kultúrtermünkben.

Mert hát kultúrterme is van ennek a parányi Kalocsának, de élet alig van benne. A televízió hozza csak össze a közönségét.

Tanítványairól kérdezem. Szereti, tehát dicséri őket. Kedvesek, szorgalmasak, értelmesek.

— Csak egyikkel-másikkal van olykor baj, de ennek sem ők az okai, hanem a meggondolatlan szülők. Tessék elképzelni, egyik-másik nyolc-ki- lenc éves gyerek már kipróbálta a cigarettát, meg az italt.. .

Az idő későre jár. Indulni kell.

I

Volgánk körül néhány kislány és két idősebb asszony. Tőlük kérdezem:

— Szeretik-e a tanítónőt?

— Szeretjük, szeretjük — hangzik a válasz —, de azért olyan is van, aki nem szereti. Igencsak azok a szülők, akiknek a gyereke nagyon komisz és a tanító néni szólni mer miattuk.

9

Két nehéz kérdés rekedt bennem — állapítom meg, amikor kocsink már Nagykőrösön és a éppen a „Kalocsa Balázs” utcába kanyarodik be a visszaúton. Az egyik úgy szólt volna, hogy játszik-e valaki olykor azon a sarokba állított, néma zongorán? Azért nem kérdeztem nheg, mert észrevettem, hogy a tetején a nyirkos levegő már hólyagokat szívott, és gondoltam, hogy húrjai is igen megereszkedhettek. A másik pedig, hogy Belius Istvánná, a Pest i megyei Kalocsa négyosztályos ! iskolájának egyetlen tanítónő- ■ je, aki felszámolta isten háta mögötti munltahelyén az analfabétizmust is, kapott-e már valamilyen elismerést?

Magyar László

Babits-kiállítás

Babits Mihály halálának 25. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban ez év december 17-én kiállítás nyílik, „Babits Mihály legszebb verseinek illusztrációi” címmel.’

1

/

a

Feketéből fehér?

Érdekes esetet mesél a Csepel Autógyár egyik munkása, név szerint Jung Ferenc szerszámlakatos. Az eset maga — ahogy mondani szokás — nem nagy ügy, tanulságai azonban jóval nagyobbak, s távolról sem csak az adott esetre érvényesek. A történet: lakatosunk kidolgozott egy javaslatot a speciális — és devizáért vásárolt fűrészlapok felújítására. Azt a választ kapta, hogy nem kell, nincs értelme a javaslat megvalósításának stb. A sors azonban megtréfálta azokat, akik olyan gyorsan kimondták a nemet. Különböző devizanehézségek miatt elakadt a fűrészlapszállítás, viszont bizonyos munkaműveleteket csakis ezek segítségével lehet elvégezni. Egyszeriben két kézzel kaptak a javaslaton, s a feketéből fehér lett, a feleslegesnek ítélt fehijításból hasznos, az egész gyárat segítő tevékenység.

Eddig a történet, s maga Jung Ferenc csak annyit tesz hozzá, hogy: ez a relativitás. Valóban ennyire relatív lenne, hogy ugyanaz a dolog hasznos vagy haszontalan? Vagy inkább arról van szó, hogy a hasznosról csak a szükség nyomán derül ki, hogy az, s ha nincs a szükség, veszendőbe mehetett volna az egész? És ez már nem fűrészlapügy, jóval több annál. Az apró dolgok megbecsülése rejtőzik a történetben, illetve az, hogy leginkább csak a szükség tanít meg bennünket az apró dolgok észre- és számbavételére. Pedig rendkívül nagy lehetőségek rejlenek abban, hogy mindent, a szó szoros értelmében, mindent megragadjunk a termelési költségek csökkentésére, ha az valóban hasznos, ha nem jár minőségromlással, tehát ha — ésszerű. Mindent, tehát a forintokat hozó javaslatokat is. Mért hajlamosak vagyunk arra, hogy csak ezrekben gondolkozzunk, s míg sikerül egy-két ezres ügyet összehozni, addig sók ezer forint csurog el — forintonként.

Az apró módosításoknak is része volt abban, hogy például a Mechanikai Müvekben az elektrolitkondenzátorok önköltsége 20—30 százalékkal, az olajkályháké mintegy 22 százalékkal csökkent. A sok kicsi sokra megy igazsága közhely, mégis, ritka példa, hogy figyelem jusson a kicsire is. Nemcsak anyagi érték veszik el ilyenkor, nagyobb kár is keletkezik: az egyszer vagy kétszer leintett ember harmadszorra már nem töri a fejét, nem keresi, hol takaríthatna meg a gyárnak valamit, mit lehetne olcsóbban, mégis jó minőségben előállítani. Ritka eset az, hogy valaki egyszeriben nagy horderejű javaslattal álljon elő. Sokkal inkább lépésről lépésre jut előbbre, mind nagyobb kedvet kap ahhoz, hogy nyitott szemmel járjon a gyárban, hogy azzal is törődjön, ami nem kapcsolódik közvetlenül munkájához, azaz: tulajdonosként éljen.

A tulajdonosi szemlélet kialakítása ugyanis kétoldalú dolog: feltételezi, hogy a munkás a jelenleginél nagyobb aktivitással kapcsolódjék gyára dolgaihoz, nagyobb felelősséggel tevékenykedjék, de feltételezi azt is, hogy a jelenleginél sokkal inkább becsüljék észrevételeit, javaslatait azok, akiket éppen e munkáshatalom, állított vezető posztra. A fűrészlapügy, mint apró példa, arra figyelmeztet, hogy hiba lenne, ha csak a munkások feladatait látnánk, s kérnénk számon a tulajdonosi szemlélet kialakításában. Van itt még jócskán tenni- és javítanivalója másoknak is...

M. O.

Könyvek a javítóban

Harmincötezer kötetet számlál Budapest szívében — a Moszkva téren — a megye í központi könyvtára. Több _ mint negyven helyre viszik

^ | könyvtárközi kölcsönzéssel, az

ü , s olvasnivalót. Hosszú utat tesz§ MUNKÁBAN A PÁRTKONGRESSZUS BRIGÁD § nék meg és a gyakori

s ^ használat alatt megrongálód^ nak. Ezért szükséges még egy ilyen — fővárosi viszonylatFúrótorony az aszfalton

ban — kicsiny könyvtár részére is — a helyi restauráció és könyvkötészet.

De nézzük csak meg, hogyan is megy ez a munka, pillantsunk be kicsit a műhelytitkokba.

A legtöbb javítanivaló a múlt századi és a Pest megye helyrajzáról szóló könyveken van.

? Asztalokon

hevernek a ron^ gyos szélű lapok, s ha az em- ? bér ezt látja, hihetetlennek § tűnik, hogy ebből még vala- § ha szép kötetek lesznek. De ? bizony. Az elszakadt oldalakat ? megragasztják, ha hiányos, ki- ? pótolják, majd eljut a présig, ? ahol a speciális „planatol” ^ragasztóval elkészül a könyv

4 gerince. Csak az a kérdés, Emiért a legalkalmasabb a pla- ?natoI, hiszen ezt nálunk nem ? is gyártják. A könyveknek ? nemcsak a gerincét, hanem a § borítóját, a lapokat is ezzel illesztik össze.

Előnye, hogy semmilyen papíron nem üt át, s fehér színe nem hagy foltokat és nagyon tartós.

$ És hányféle kötésmódot alkal- ? maznak? Van könyv, amely- ? nek teteje teljesen új bőr- ?vagy vászonkötést kap, de a ? kevésbé használtakra csak az ^úgynevezett „chagrin” papír ^ kerül, amely külsőben a vá- Sszonra hasonlít, de nem o’.yan § tartós.

? Ez nemcsak munka, mü5 vészét is,

§ hiszen egy ilyen darabokra § esett könyvet úgy kell újjávarázsoljanak, hogy az hason- ? lítson az eredetihez, vagy ha ? teljesen új borítást kap, az ? ízléses, tetszetős legyen. A i könyv maga határozza meg a | restauráció minőségét.

$ Hát a folyóiratok, napila- ? pok? Ezekből már annyi $ gyűlt össze, hogy egy külön •; hírlaptár lehetne.

$ A könyvkötők évente öt- $ hatezer kötetet varázsolnak '? újjá és adják át azokat az S olvasóknak.

$ H. G.

I Budapest Belváros egyik leg- ; szűkebb, sikátorszerű utcáját, ! a Vármegye utcát néhány nap- ! ja Diesel-motor dübörgése tölti i be. Az utca közepén fúrótorony | emelkedik, a forgalmat pedig | egy nagy tábla zárja le, me- ! lyen a következő felírás ol- ! vasható: „Országos Földtani | Kutató és Fúró Vállalat, Mis- j kolc. IX. Pártkongresszus bri- j gád”. Ez a tábla augusztus óta • a főváros több pontján volt i látható. Először a Blaha Lujza j téren tűntek fel.

: A brigád a földalatti gyors- ! vasút építkezésének egyik ; fontos feladatát végzi. Szellő- ;ző és víztelenítő nyílásokat j fúrnak. Eddig nyolc ilyen ak- > nát készítettek el, dolgoztak Itöbbek között a Rákóczi út S autóáradatában is. ä A fúrógép szovjet gyártmá- $ nyű, hatvan lóerős motor hajt- 5 ja. Az óriási tengelyt csörlő ! emeli ki. Feltűnik az ötmá- 5 zás tengely végén a fúrófej, be- $ lül üreges, az üreg nedves ka- ; viccsal teli. A bizonyíték, hogy ; folyómeder volt erre régen, s $ ilyen talajra épült a Belváros $ jó része.

$ Ahogy elkészülnek egy sza- J kasszái, nyomban besüllyesz- v tik az acélcsövet, s azt hidrau- v likus prés sajtolja lefelé. A 5 szellőztető aknán keresztül $ ventillátorok hajtják le az $ alagútba a tiszta levegőt.

Ám egyszer egy rossz, ki- < égett villanykörtét függesztett!* valaki a csaknem kétméteres^ lakatos, a Csöpi hátára. Ez jó Sj sokáig cipelte magával a külö- ^ nős farkat, az egész üzem ^ nagy mulatságára, ö maga ^ csak akkor jött rá a csínyre, ^ arfiikor leült valami ládára, s a villanykörte összeroppant a S súlya alatt. Ezen nagyon fel- ^ mérgesedett.

— Ki csinálta ezt? — kér -1 dezte felbőszültén.

Nehogy botrány legyen. | mindenki hallgatott. Később § azonban mégis megtudta. ^ Hogy mit csinált vele? Ebéd- ^ időben észrevétlenül mögéje § állt, és a kézidaru egyik kam-}! púját a nadrágszíjába akasz- ^ tóttá. Ekkor áramra kap- ^ csolta a szerkezetet, s körűibe- ^ lül egy méter magasra emelte i a földtől a csínytevőt, aki úgy $ lógott és ficánkolt a levegő- $ ben, mint horgon a hal.

— Akasztasz még egyszer^

rám valamit? — kérdezte $ Csöpi, és senkit sem engedett a ^ közeibe, nehogy a kalimpálót ^ lesegítsék a földre. ^

A szórakozásnak az vetett ^ véget, hogy jött a csoportveze-^ tő. Nyomban felelősségre í vonta őket, s Csöpit meg is $ dorgálta.

T

.'irre elmesélték neki a vil-fc lanykörtéesetet, s hogy ez^ a derűs-darus ügy tulajdon-^ képpen már a második fel- $ .vonás.

— Vigyázzatok, nehogy sor$ kerüljön a fegyelmi irodán $ egy harmadikra is!... En- $ gedjétek le azt a darut!... 5 Többet meg ne lássam, hogy $ így hülyéskedtek! Egyszer J még baleset lesz!... Érthetet-! len mennyire komolytalanok! vagytok!

S azzal elment. $

De már ki is tört a nevetés. $ Ugyanis hátul, a kabátja fel- $ ső részénél, már neki is ott ló- $ gott . egy hosszú, zöld rongy, $ farok gyanánt. 5

A

z üzemben egy idő óta nagyon lábra kapott a tré- Cacsinálás. Mintha vég nélküli április elseje volna, állandóan egymást ugratják az emberek. „Várnak a portán” — mondta például Imre, a kövér esztergályos, Sanyinak, a segédmunkásnak. Persze, hogy nem várták. Erre ő bosszúból bekente a gép egyik fogantyúját gépzsírral, s messziről figyelte, hogy Imre hogyaa mattolja össze a kezét.

Egy nap Pamacs — akit nagy, bozontos haja miatt hívtak így — a műhelyben mindenkit sorra kínált egy zöld üvegből.

— Jó hegyaljai, tegnap kaptam vidékről; kóstold csak meg!

Persze, hogy nem bor volt az üvegben, hanem méregsós víz. Akik már átestek a tréfán, nem figyelmeztették a soron következő áldozatot, cinkosul hallgattak, s ők is nevettek, amikor a belekóstoló éktelenül köpködni kezdett...

Délben, mikor mindnyájan az üzemi ebédlőbe vonultak, az egyik fiú Pamacs közelébe férkőzött, és az asztali sószóróról lecsavarta a kupakot, s óvatosan visszahelyezte. Véletlenül éppen egy kissé só- talan levest hoztak, s Pamacs nagy lendülettel ragadta meg a sószórót. Amikor megrázta, az üvegecske egtész tartalma a levesbe ömlött. Mindenki nevetett. „De nagyon megsóztad! Azt akartad, hogy olyan íze legyen, mint a hegyaljainak?” — évődtek vele. Most ő volt az áldozat.

Ártatlan játékok ezek, nem okoznak különösebb bajt. Igaz ugyan, hogy egy esetben'a tréfa kissé elmérgesedett.

G

yakori „hecc”, hogy színes rongyból, vagy papírból „farkat” akasztanak valakinek, amit aztán az illető, — ha csak nem figyelmeztetik — egész álló rjap magával hordoz.

I

hető tanyákon kell élnem, hogy olyan helyet kell mindig vállalnom, amelynek nem akadt más vállalója. De aztán nagyon hamar megtaláltam a helyemet, mert rájöttem, hogy itt, az Isten háta mögött, talán még szebb is ez a mi hivatásunk, mint másutt. Szeretem a tanyát. Ha nem szeretném, nem is lennék pedagógus.

•

A tanteremben is, akár a lakásban megkapó a rend és a tisztaság. De a levegő itt is salétrom szagú. A parányi ablak keskeny párkányán néhány virágcserép. Egyikben- másikban üdezöld palánta.

A falon tiszta, színes törülközők lógnak szép sorban. Tizennyolc darab. Mindegyik mellett szappan. A kis vaskályha körül védőrács, hogy hancúrozás közben valamelyik betyár a tüzes kályhának ne lökhesse pajtását.

Visszamegyünk a lakásba. Évike súg valamit anyukájának.

— Jaj istenem! Nekem eszembe sem jutott volna! Főzhetek-e egy kávét? — kérdi kicsit zavartan. — Tetszik tudni, még nem szoktam meg, hogy kávéfőzőgépünk is van. Két hónappal ezelőtt vettük.

Az illatos kávé gyorsan elkészül.

— Nem vágyakozik néha városba, közelebb a nagyvilághoz?

— Van itt tennivalóm bőven. Elég sok munkát ad a felnőttoktatás is. A III—IV. osztályba legutóbb tizenegyen jelentkeztek. Most kezdtem az V—VI. osztály szervezését. Nehéz feladat. Az első előadásokra még csak eljöttek a résztvevők, de aztán elmaradtak. Végül én látogattam meg a lakásukon kü- lön-külön őket, úgy adtam le az anyagot és kérdeztem ki a leckét. így értem el, hogy tizenegy közül kilenc mégis csak sikerfel levizsgázott.

Megtudom azt is, hogy a tsz-nők két évig volt kultúr- csoportja, azt is a tanítónő vezette, de aztán megszűnt.

— Nagyon szeretném új