Pest Megyei Hirlap, 1966. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-25 / 304. szám

\l ILLETÉKES VÁLASZOL ROBBANÁS ELŐTT címmel lapunkban december 21-én a gázpalackellátásról és beszer­zési lehetőségeiről glossza je­lent meg. Az illetékes, a Ceg­léd és Vidéke Fmsz áruforgal­mi főosztálya a cikkre a kö­vetkező választ adta levelében: — Közöljük, hogy az frnsz egy újabb gázpalackszállító tehermotorkerékpárt vásárolt, és így a jövőben még jobban tudjuk bővíteni majd a lakos­ság felé szolgáltatásainkat. Megrendeléseket a Kölcsönző­bolt telefonszámán veszünk fel. (Cegléd, Marx Károly utca 2.) Telefon: 751. Az igénylést iti, a boltban személyesen is le lehet adni. Járdány Gyula az áruforgalmi főosztály vezetője PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA TELI OROMOK VAK A X. ÉVFOLYAM, 296. SZÁM 1966. DECEMBER 25., VASAÄWAP A TALAJJAVÍTÓK Mestervizsga tanfolyam A KIOSZ ceglédi járási szer­vezete mestervizsgára előké­szítő tanfolyamot indít. A tanfolyam 36 órás lesz. Jelent­kezéseket a KlOSZ-irodán fo­gadnak el, december 31-ig, délelőtt 8 órától 13 óráig. már befejezték A tervezettnél több a megtakarítás A ceglédi Talajjavító Válla­latnál december 21-vel befeje- I ződött az idei terv teljesítése. 1 A hónap hátralévő munkánap- j jain már terven felül folyik a I munka. Pintér Mihály, a válla­lat vezető adminisztrátora is- [ merteíte az üzem eredményeit A dolgozók idei munkájának eredményeként több mint 16 millió forintos termelési érték­kel teljesítették a száz száza­lékot Jelentős mértékben csök­kent az önköltség is, a tér­MÚLTIDÉZŐ 1933 A karácsonyra készülő csa­ládok körében az elmúlt na­pokban többször is szó esett a régi karácsonyokról. Ki így, ki1 úgy emlékezik. Van, aki csak szépet, van aki csak a szomo­rút őrizte meg. 1933 karácsonyról van szó. Pár nappal előbb tartott ülést a város képviselő-testülete, mely alkalommal az esztendő telének ínségakcióját is meg­tárgyalták. Jelentette a polgár- mester, hogy az ínségalapban 11 ezer pengő van, s 8 ezer pengőt kap a város a kor­mánytól, a múlt évi kintlevő­ségekből pedig számítani lehet 5 ezer pengő bevételre. Kemény tél volt ekkor, már december eléj én a nagy hava­zások s az' erős fagy következ­tében még ä borok is befagy­tak a pincében. A helyi újság jogosan panaszkodott, hogy a nagy havazás miatt az utcákon járni is alig lehet, csupán az utcaseprők takarítják a havat. A gazda tanácsnoki hivatal csak később, az újabb hava­zások esetén akart toborozni alkalmi hómunkásokat. — A szellemi ínségmunka 1934 ja­nuár második felében indul — közölték az illetékesek, a fizi­kai pedig lényegében csak ak­kor, ha az idő megenyhül. Csupán a népkonyha nyílt meg december 19-én a szegényház­ban. A melegedőhelyek létesí­téséről többszöri sürgetés elle­nére sem történt intézkedés. Karácsonykor már 260 ínsé­gesnek adtak meleg ebédet, és 15—20 sokgyermekes anya ka­pott gyermekei számára fejen­ként fél-fél Lter tejet. A városi árvaház karácso­nyára az egyik malomtulajdo­nos egy pár csirkét, 5 kg búza­darát és 6 liter tejet adomá­nyozott, ugyanakkor az „isme­retlen” N. N. két zsák burgo­nyát és 90 darab lekváros kif­lit. Az árvák a hírlapban nyil­vánosan mondtak köszönetét az ünnepély rendezőinek és a jószívű adakozóknak. A polgá­ri leányiskola növendékei ün­nepélyt rendeztek, s ezen az iskola 12 növendékét ajándé­kozták meg a tehetősebb tanu­tották és mindenkiért és mindenért. Európából kiáltot­ták, de Európa másik feléből. Mert Európa nem az Alpok­nál végződik, hanem az Ural­nál. A huszadik század mi vagyunk — mondta Európá­nak ez a másik fele. Mi, mai emberek, öregek és fiatalok. Mi mindannyian, akik békét akarunk. Békesség. Ezt ígérte már az a karácsony. És ezt a nemes ígéretet tettekkel bizonyítot­ta. Ismét csak a régi újságot idézem. „Téli étkeztetési akciót szerveznek. Az akció célja, hogy a rászoruló nincstelen gyerekek és az elaggott, mun­kaképtelen, egyedülálló öre­gek, akiknek otthon nincs meleg ételük, fűtött szobájuk, legalább naponta egy tál me­leg- ‘ételhez jussanak. Remél­jük'/'hogy a téli étkeztetési akció városunkban is olyan eredményt fog elérni a nehéz téli hónapokban, hogy egy gyermek, sem marad meleg étel nélkül a ránk váró ne­héz időszakban.” És még egy biztató hír, ugyanebből a lapból, amely a remény, az új életbe vetett hit legbiztosabb jele: „Nagygyőr István és Kazy Erzsébet ma, december 25-én, délután három órakor tart­ják esküvőjüket a reformá­tus templomban." Békében élni, békében lenni önmagunkkal. Ez volt annak a régi karácsonynak a mottója. És ez érvényes a mai karácsonyra is. p. p. vezettnél 130 ezer forint­tal nagyobb megtakarítást sikerült elérniük. Ezek az adaitok azt bizonyít­ják, hogy a Talajjavító Válla­lat fizikai és szellemi dolgozói egész éven át nagy intenzitás­sal dolgoztak. A vállalat profilja mér az előző években kialakult. A ceglédi gépjavító üzem az or­szág egész területén dolgozó DT—54-esek és a dömperek javítását végzi. A sikeres munkavégzést megkönnyítette az idén fel­épült új szerelőcsarnok is. A mintegy félmillió forintos be­ruházás mellett jelentős volt a dolgozók társadalmi munkája is. Ezekben a napokban ad­ják át a műhely számára a házilag készített futódarut, amely nagymértékben megkönnyíti a szerelők munkáját. Az alkatrészek tisztítását ezen­túl gépesített alkatrészmosóval végezhetik. A vállalat dolgozói jó minő­ségű munkát végeznek. A ga­ranciális javításoknál ritkán mutatkozik szerelésből szár­mazó hiba, inkább a felhasz­nált anyagokra, alkatrészekre van több panasz. A terv határidő előtti teljesí­tésében jelentős szerepük volt fá.' ü^erii'; szocialista brigádjai­nak. • • :;\ , • Munkafegyelmükkel, a vál­lalatnál kialakult egészsé­ges versenyszellemmel és az üzem területén végzett társadalmi munkával elis­merést vívtak ki. Amikor a vállalat területén húzódó légvezetéket kellett földvezetékkel felcserélni, a két szocialista brigád ásta ki a kábelek lefektetéséhez szüksé­ges árkot. Az év hátralévő napjaiban további dömpereket javítanak. Folyik a leltározás is. Az anyagleltárral mér készen áll- naík, a hónap végéig végeznek a munkahelyi fogyóeszközök számbavételével is. — t — A „történelmi pillanat”: megkezdődött a téli szünet. Foto: Gábor Lassan fordulnak egymásra a téli napok. A várakozás iz­galma még gyorsabb múlásra serkentene minden percet. De­cember 21. Az iskolákban már búcsúztatják a megöregedett esztendőt: eljött az utolsó ta­nítási nap. Van még egy óra. A szünet sokhangú zsibongása most csendesebb, mint máskor. A gyermekiélek furcsa sajátja: a várt öröm előtt, közvetlenül, már nem a száj, a csillogó sze­mek élénksége fejezi ki a tü­relmetlen örömhangulatot. Vajon milyen tervekkel in­dulnak haza, mit csinálnak az elkövetkezendő napokban a tanár, a diák? A TANÁR Petrik Ildikó, a gimnázium “nevelője. Éppen jókor kere­sem,‘most nincs órája. Néhá- nyan dolgoznak az asztalok mögött. Halkan beszélgetünk, nem zavarjuk az elmélyült munka csendjét. Elmosolyodik, arcát két te­nyere közé szorítja, egy sóhaj­tással jön a válasz: „Pihenni! Pihenni!” Komolyan folytatja. — Elfárad az ember a fél­év végére. Most különösen. Már decemberben meg kell állapítani a tanulók érdemje­gyeit, és ez nekünk . a „haj­rát” jelenti. Éjszakába nyúló dolgozatjavítások, heteken ke­resztül. Most néhány napig csak alszom, ez a legfonto­sabb. — Mit jelent egy tanár szá­mára a szünidő? — Már nem azt, amit diák­korában. Hosszabb lélegzetvé­tel a munka közben. Ilyenkor az iskola helyett az otthoni, egyéni gondok kerülnek elő. Pillanatig elhallgat. Szeme egy távoli pontot kutat. Fel­nevet. — Persze, azért nem fogok unatkozni. Sok könyvet tet­tem félre év közben, most majd előszedem ezeket. A té­vé "mellől azért sem érdemes elmozdulni, .mert a városban sajnos, nincs megfelelő, tartal­mas állandó szórakozási lehe-r tőség a fiatalok számára. Elbúcsúzom: jp pihenést! A DIÁK Az utolsó szünetben „csíp­tem” el: Mirity Andor. II. B. Meglepődik, amikor előkerül a jegyzetfüzet, nem is szói. íz­lelgeti a témát és hirtelen fe­lém fordul, beszélni kezd. Lá­tom, már sokszor végigálmo­dott terveit mondja. — Utazni akarok. Jugoszlá­viába készültem, de későn kezdtem el a levelezést. így Budaörs az úti cél, rokonokhoz megyek. — Téli örömök? — Szeretek korcsolyázni. De ez az idő még nem az igazi, szép téli idő. Tavalv úgy jár­tunk, hogy a szünidő után tud­tunk csak a havas télnek örül­ni. — Otthon? — Segítek a ház körül, es­ténként olvasni fogok. Komoly munkába is kezdtem: olaszul tanulok. Barkácsolgatok is: a rádióhoz megjavítom a lemez­játszónkat. Elköszön, nevet a tekintete. Fut fölfelé a lépcsőn, kettőt- hármat ugrik egyszerre, köny- nyedén, jókedvvel. Kohlmayer Adám » Nyugdíjasok gyolcsé A Vas- és Fémipari dolgo­zók Szakszervezete Pest me­gyei nyugdíjasbizottságának ceglédi csoportja az év utolsó összejövetelét december 28-án délután 3 órakor tartja a Vasutas Művelődési Otthon klubtermében, Teleki utca 19 szám alatt. •wsssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss Növekedjetek mind magasabbra! 1945 „Leülsz asztalod mellé, dolgozó nő, és számolgatod, mit vásárolsz. Krumpli, bab, káposzta, egy marék liszt, egy deci olaj és máris végén jársz gyéren csörgő pénzednek. Nem költheted el az egészet, meri lakásod bére is kifize­tésre vár (még jó, ha csak annyit kérnek érte. mint a múlt hónapban!). Egy pará­nyi zöld fácskái is vennél, néhány szem kockacukrot is a karácsonyi süteményhez, de számvetésed kiadási oldala máris, kegyetlenül hosszabbra nyújtotta lábait, mint a bevé­teli oldal. Mit törölsz a vásá­rolni szándékolt holmik hosz- szú listájáról? A krumplit vagy a karácsonyfát? A szá­razbabot -vagy a má'rospatkó töltelékét? Kevesebb ■ olajat — Ugye szép? — kérdez az állványerdőre mutatva Nekem ezek a deszkák, eze 1 a gerendák a legkedvesebbek Ha erre járok, mindig bizse reg a markom — ökölbe szorítom ilyenkor a kezem és érzem a tenyeremben i szerszám nyelét,' a szeker cém visszaütéseit. De látja ilyen az élet: most egyrt több a fémes állvány. Cső vekből szerelik, olyan, min az ezüst. De az nem az igazi A gyári vasas nem érzi i csövek előtt elhaladva azt amit én, az ácsolt gerendái előtt... Biztatom a néma fa­lakat: csak nőjetek! Nővé■ kedjetek mind magasabbra! — Mióta az orvos eltiltott c nehéz munkától, csak az vi­gasztal: a saját munkámul is őrzöm. Már nem sokáig — nyugdíjas leszek. Elkísér az útig. Kezetfo- junk. — Jó éjt! — Járjon szerencsével! Kocognak a lépteim. Mi­előtt a házikójába visszatér­te, utánam szól: — Aztán még innét, az ít széléről is megszoktam tézni a területemet. Jobban \tfogja igy, szélrül a tekin- et... (eszes) — Hohóóó! Ki az? — recs- csen a hangja. — Ja, vagy úgy. Vendég? Kerüljék csak beljebb! Barátságos meleg fogad, és melegebb a fogadtatás is. — Mordultam magára ... Tudja, itt sok a „mozgatható”, aztán nem szeretném, ha lá­ba kelne valaminek. Nem vagyok mindig egyedül. Né­ha bekukkant az éjszakás rendőr, s elbeszélgetünk itt a melegben egy cigaretta- hossznyi időt. — Munkába indulás előtt az asszony csomagol. Most három embernek kell csoma­golnia: a héten a fiam is éj­szakás, a lányom is ügye­letes. A fiam ... most kül­dik művezetői tanfolyamra. Vasas a gyerek, becsületes, szorgalmas. Bronz fokozatú a brigádja! Mesél, mesél. Aztán várat­lanul megkérdezi: — Volna-e kedve az állvá­nyokat ... nem kíváncsi az állványokra? Földkupacok közt, görön­gyökben botladozva köve­tem. Hogy megrövidítsük az utat, átvágunk az egyik épü­leten. Kézen fog, hogy orra ne bukjam az egyenetlen ta­lajon, mert „nem a főutca ez” — mondja. Hintázva hunyorognak a villanylámpák a hideg észak- nyugati széltől. A pocsolyá­kon kristályaiból ablakot nö­veszt a jég. Füstölgő kémé­nyekkel szendereg a város, éjfél felé jár az idő. Az épít­kezést nem veszi körül sem drótkerítés, sem palánk, a szürke, vakolatlan falak kö­zött csak a szél kóborol. Vagy mégsem? Kucsmás, bundás ember bukkan elő a homályból. Ko­mótosan lépked, mint aki­nek lassú, nyújtott mozgásá­ban hosszú, becsületes mun­kában eltöltött évek diktál­ják a ritmust. Megkerüli a téglapiramisokat, panelhal­mazokat, vizsgáló szemmel méri a távolságot az épület és az utca között. Nem ta­lál semmi rendellenességet. A bácsi éberen vigyáz a birodalmára. Éjjeliőr. Munka végeztétől a másnapi munka­kezdésig őrzi az építőanya­gokat, . a darut, a már álló falakat, az állványokat. A napok telnek, s ő egyre job­ban ragaszkodik mindenhez: a panelfalakhoz, a legkisebb téglához, a barátságos őrbó déhoz. De legjobban az áll ványokhoz, amelyeknek fa rönkjeit még valamikor az ő szekercéje formálta. lók ruhával és élelmiszerrel. Az ismert méltóságos úr „ez évben is, karácsony szombat­ján marhapörkölttel — bősé­gesen — megvendégelt 80 sze­gényházi ápoltat”. Az egyik társadalmi egyesület 24 csecse­mőkelengyét adott a csecsemő­védő intézetnek. A Hitelbank 5, a Magyar Általános Taka­rékpénztár 3 pengőt adomá­nyozott a rászorulóknak. Karácsony előtt néhány nappal a városháza közgyűlési termében kapták meg a szegé­nyek az ajándékcsomagokat. A hadirokkantak, hadiárvák és hadiözvegyek karácsony szom­batján vették át a néhány ki­lós csomagot. A hadirokkantak egyesülete 30Ö család részére tudott égy-egy mázsa fát jut­tatni 1,30 pengős kedvezmé­nyes áron, s ugyancsak ked­vezményesen kapott néhány család karácsonyra zsírt és húsadagokat is. „Kis karácsony, nagy kará­csony” — énekelték akkor is a gyerekek. A hideg szobából egy-egy órára kiszabadultak, s megcsodálták a jótevők által nekik felékesített karácsonyfát. A mozireklám szinte mesébe illő csoda volt sok-sok ceglé­di családnak: „Karácsonykor meleg szoba, nem járkálok ide-oda: Groszmannékhoz most elmegyek, tatai brikettet ren­delek.” Mi mindent lehetne még el­mondani e régi karácsonyról, amelyre ma is olyan sokan emlékezhetnek. Talán még azt, hogy egy 12 éves leánykát elő­állított a rendőrőrszem, mert huzamosabb ideig figyelte, és megállapította, hogy koldul. Egy napszámos, aki téglagöd­rökben lakott, karácsony első napján elkeseredésében mellbe szúrta magát. Régi karácsony ... Hej, régi karácsony ... Esett a hó. S a nagy csendességben olvasták a helyi lap vezércikkét: „Nem tudjuk már gyermeki szemmel nézni a hulló pelyheket. Nem cseng ezüst hangon a meny- nyekből az angyal, mért nem vagyunk mindnyájan boldo­gok ...” Szomorú István adsz a főzelékhez vagy keve­sebb cukrot a süteménybe? Furcsállod mindezt, amit eddig olvastál, kedves olvasó? Pedig egyszer, nem is olyan nagyon régen már olvashat­tad az idézett sorokat. 1945. december 25-én a Ceglédi Népszava vezércikkében. Em­lékszel rá? Magad is hasonló gondokkal küszködtél azon a karácsonyon’ Vagy elfelej­tetted már? Pedig veled tör­tént. Mindannyiunkkal. Mert' volt ilyen karácsonyunk is. És mégis boldogok voltunk. Mert r.em dörgött már az ágyú, elmúlt a félelem, el az oktalan halál. Éltünk, szaba­don, de nyomorúságosán. Ak­kor tanultunk végre embernek lenni. Elhangzott az első ki­áltás: emberek' Kommunis­ták kiáltották. Értünk kiál-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents