Pest Megyei Hirlap, 1966. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-02 / 284. szám

risai HEGYEI ^Kívlan 1966. DECEMBER 2., PÉNTEK JÖVŐ HETEN Primőr narancs A mogyoró, a füge, a ma­zsola és a banán után megér­kezett az első narancsszállít­mány is. December 1-ig egyéb­ként 85 tonna egyiptomi földi- mogyoró, 520 tonna füge, 150 tonna mazsola és 320 mázsa banán került forgalomba. A jövő héttől várható a narancs érkezése. Az ünnepekig mint­egy kétezer tonnányi jön. Ka­rácsonyig érkezik még két­százhúsz tonna banán is. CSENDES. HÉTKÖZNAP DÉLUTÁN Ornitológiái érdekesség ÍBISZ Az Abádszalók környéki va­dászok a Tisza partján külön­leges madárcsapat vonulására figyeltek fel. Egyet közülük puskavégre kaptak, s az a va­dászok legnagyobb meglepeté­sére dél-afrikai krokodilma- dárnak, Íbisznek bizonyult. A vérvörös tollazatú egzotikus madarak meghitt barátságban élnek a krokodilokkal, a hül­lőkről leszedegetik a rovaro­kat, s veszély közeledtével éles füttyentéssel adnak jelt. A kü­lönleges egzotikus madarak utat tévesztve kerülhettek a Tisza vidékére. UJ MOSÓSZER HABZÓSZÓDA A Növényolajipari és Mosó­szergyártó Vállalat nyírbátori növényolajgyárában a kong­resszusi felajánlások egyik fontos részét képezte a válasz­tékbővítés. A vállalások tel­jesítésének eredményeként lá­tott napvilágot a gyár új ter­méke, a habzószóda, amely a forgalomban levő szódáknál nagyobb hatásfokú. Felhaszná­lási területe is szélesebb, ru­hák előáztatásához, mosoga­táshoz és általános tisztítás­hoz egyaránt alkalmas. — ------------—. elszórakoztat I Egy ideig | a néma szem­--------------------- lélődés. Já­rom az utcát, belebámulok egy-egy ráncos, félig takart arcba, megállók egy-egy ka­pu előtt, mintha keresnék valakit vagy valamit. Aztán ballagok tovább. Cél nélkül, gondolatok nélkül. Ritmikusan koppan a ka­lapács az egyik ablak mö­gött. Szinte muzsikál. Köp, köp, ki-pi-kop... Dallama, ritmusa van. Rég jártam már falusi susz­ter műhelyében. Bevisz a kí­váncsiság. — Jónapot kívánok... — Jónapot... Bemutatkozom. A mester feljebb igazítja megkopott sapkáját, végig­mér, hosszan, aztán hellyel kínál. Kis ideig megint csak a kalapács beszél. — Sok a munka? — kér­dezem, csak hogy mondjak valamit. — Akad... — szűkszavú a válasz és hosszú, elnyújtott sóhaj követi. Aztán váratla­nul beszédes lesz. — Már nyugalomba vonulnék. Negy­vennégy esztendeje, hogy ja- vítom-foltozom a csizmákat, bakancsokat, félcipőket. Még­sem visz rá a szívem. Még szükség van rám... — s mondaná miért, de nyílik az ajtó, a megígért csizmáért érkezik egy középkorú, pi­rospozsgás asszony. — Elnézést... — szabad­kozik csendes szóval Szaszkó József. — A munka min­dennél fontosabb ... Mintha kihalóban lenné a mestersé­günk ... — vált át hirtelen. — Tudja, amikor én har­minckettőben megnyitottam ezt a kis műhelyt, huszon­két cipészmester, harminc se­géd és huszonegy inas is- tápolta a faluban a lábbeli­ket. Pedig akkor sokkal ke­AMUR HÍNÁREVŐK Az Országos Halászati Fel- 'ügyelőség és a moszkvai ma­gyar külkereskedelmi kiren­deltség tárgyalásainak ered­ményeként hínárevő amur anyahal-szállítmány érkezett Budapestre. Az átlagosan öt kilogramm súlyú tenyészhalakat Ukrajna krasznodari területéről küld­ték repülőgépen műanyag cso­magolásban. A szállítás kitűnően sikerült: a 61 „hínárfaló” anyahal ép­ségben megérkezett Budapest­re, majd a halászati termelő- szövetkezetek dinnyési ivadék­nevelő tógazdaságába. A sofőr felesége Indulás előtt né­hány perccel száll fel az asszony a távolsági autó­buszra, otthono­san néz körül és mosolyogva, de kissé leereszke­dően köszönti a kálauznőt. Az is mosolyog, de más­ként, arra gondol, megint drukkol­hat, hogy ne jöj­jön ellenőr, mert a sofőrök hozzá­tartozóinak nem szokás jegyet ad­ni, ez íratlan sza­bály. Fejkendős, szép­arcú asszony a so­főr felesége, óva­tosan tartja kezé­ben a csomagot s szemmel láthatóan alig várja, hogy elmesélhesse vala­kinek mit vásá­rolt. Már jön is az alkalom, a kalaúz- nő odaül mellé, beszélgetésre ké­szen, sofőrök hoz­zátartozóival nem árt jó viszonyban lenni. — A kislánynak viszem — mutat a csomagra az asz- szony — képzelje koszorúslány lesz. — Az a csepp- ség? — csapja ősz sze a kezét a ka­lauz nő. — Az... — bó­lint büszkén az asszony s körülnéz hallják-e mások is. — Fehér szövetru­hát vettem neki, de gyönyörű, ab­ban fogja majd a menyasszony fáty­lát. Robog a busz. A volánnál nem az asszony férje ül, az most valame­lyik másik kocsin teljesít szolgála­tot, sóhajt is a sofőrfeleség: — Pista megint ké­sőn végez, majd­nem éjfélkor... A kalauznő so­ványka vénlány részvevőén bólint, de magában talán arra gondol: ha későn is, de haza­megy hozzád vala­ki. A másik mintha megérezné a gon­dolatot dicsekvően panaszkodik. — Muszáj meg­várnom. Megterí­tem az asztalt, odakészítem az ételt és horgolok, így kívánja. A kalauznönek már udvarias mo­solyra se futja. Feláll, ráripakodik az utasra. Később, mintha mágnes vonzaná visszatér az asz- szonyhoz. Hallgat­ja tovább, hogy — vasárnap, ha Jóska szolgálat­ban van, elvisszük neki az ebédet a kislánnyal. Kép­zelje, az a lány már egész délelőtt mondogatja: bu­szozunk apucival. Mert olyankor jel­ülünk és elme­gyünk vele egy kicsit. Ez a dél­utáni program. Néha egész zacskó savanyúcukor el­fogy az úton. Mondaná tovább is, de le kell száll­nia. — Hogy eltelt az idő... — só­hajt fel az asz- szony elégedetten. A kalauznö fanya­rul nyel egyet. — Ez még — gondol­ja — ettől is ilyen boldog? Széles mosollyal ahogy jött, úgy búcsúzik a sofőr - feleség. A kalauz­nő már csak int, nem ér rá, mással foglalkozik. Jegye­ket ad ki komoly arccal, homlokrán­colva és rácsattan egy fekete kendős öregasszonyra, mert legalább itt a kocsiban meg kell mutatnia va- hkinek, hogy ő az úr. B. I. S őrök. I monikázni és harmonikázni is. Nem kottából, nem is zene­tanártól, csak úgy, a hallása után. — Tizennyolc esztendeje, amikor megalakult a túrái né­pi együttes, mindjárt hívtak engem is. Csakhogy ahhoz már kevés volt a jó fül, a mu­zsika szeretete. Nem szégyel­lem, negyvenéves fejjel kezd­tem tanulni az összhangzat­tant. Ma már kottából ját­szom ... Felveszi a csizmát, a kala­pácsot. Mintha kifáradt volna a szóval: munkában pihen. Köp, köp, ki-pi-kop ... Kez­dem érteni a ritmust, a muzsi­kát. Felémfordul. — Tudja, a citera olyan hangszer, amely egy hangnem­hez van kötve ... Nagy gond... Más hangnemben énekelte a nyolcvankét esztendős Vidi Mihályné kedvenc dalát, mint az akkor hatvanesztendős Jula néni. És megint más hangnem­ben énekeltek 3 tizenhat éves lányok. Nem maradt más hát­ra, három különböző hangne­mű citerát kellett készítenem. Sok éjszakámat elrabolta, de sikerült... — mondja titkolt büszkeséggel. kitün­tették. A nép­művészet mestere. Szaszkó Jó­zsef, a suszter. Nincs több mondanivalója. Sürgeti a munka, repül az idő. Estére próbára várják a népi együttesbe. Fellépésre ké­szülnek. Ma dolgozhat megint éjfélig, kell a csizma, nagyon kell. Csendes jónapottal búcsú­zom. Az ajtóig kísér. De, mi­re elballagok az ablaka alatt, már újra hallom a kalapács zeriéjét. Pmkner Pál Hat esztendeje Klubestek Gyömrőn A tavalyi klubközi verse­nyen, melyet a KISZ hirdetett, a gyömrői ifjúsági klub, a törteliekkel holtversenyben, első helyre került. Több, mint 1200 forintot érő társasjátékot kaptak jutalmul. A gyömrői ifjúsági klub élete azóta to­vább színesedett. Tagjai min­den szerdán összegyűlnek, s egy-egy órás előadás után sza­badon szórakoznak, rendezvé­nyeket tartanak. A programot minden esetben egyórás tánc­cal fejezik be. A fiatalok, ér­deklődésünknek megfelelően, jelenleg irodalmi, képzőművé­szeti előadássorozatot hallgat­nak. Decemberben dzsessz- történeti előadássorozat indul a klubban. Mini-autó a jövő városában Sűrűn lakott és nagyforgalmú városok panasza a rossz levegő. A gépjármüvek rossz szagú és egészségre ártalmas kipufogó gázai fertőzik az atmoszférát. De nem jelentéktelen a zaj sem, amelyet a sok autó motorja csap. Ezért a jövő eszményi városi járműve az elektromos meghajtású autó. Első példányát már megszerkesztenék a nyugat-berlini műszaki egyetemen. Az öt lóerős elektromotor 3 másodperc alatt 50 kilométerre gyorsít, s óránként 00 kilométeres sebességre képes. Érdekes, hogy a fékezés energiáját is felhasznál­ják: hidraulikus berendezés fékezi le a kocsit s az itt nyert energiát egy légsűrítő tartályban tárolja. Indulásnál ezt az erőt is felhasznál­ják, hogy minél előbb felgyorsuljon a kocsi. 1980: Budapestről Rotterdamba vízen Évi 2 millió tonna árut mozgatnak a csepeli kikötőben Amikor a látogató belép a kapun (felül tábla: MAHART Nemzeti és Szabadkikötő), óriási darukat, tolató moz­donyt, s magas raktárépülete­ket lát, két oldalt víztükör csillan előtte és uszály, amely­ből tűzifát rakodnak. — A legnagyobb kikötő a Dunán — tájékoztat kísérőnk —, hiszen a torkolatnál levő nagyobbak már tengeri kikö­tőnek számítanak. Gépek, targoncák A csepeli kikötő 1928-ban épült. Addig ott kötöttek ki a hajók, ahol éppen kedvező helyet találtak. Két nagy mes­terséges medencéből áll, köz­tük raktárak, hűtőház, tároló­helyek kaptak helyet A ma­gyar hajókon kívül jugoszláv, szovjet, német, bolgár és ro­mán vízijárműveket fogadnak. Évente átlag 2 millió tonna árut mozgatnak meg. A hűvösödő őszi időben az árak egy része vagonokban érkezik ide; a kikötő saját rendező pályauduvarokkal, mozdonyokkal rendelkezik. A 2. számú medence mindkét ol­dalán daruk sorakoznak. Messzire nyúló portáldarak, s kisebb emelők állnak készen­létben. A munkák nagy részét gépek végzik, emelő-targon­cák cipelik a nehéz terhet az emberek helyett. Most nem túl nagy a tempó, de gyakori, hogy éjjel sem szünetel a munka. A szocialista országok között nemzetközi egyezmény határozza meg a rakodási idő­ket. A markolós árukból (szén, érc) például 24 óra alatt 500 —600 tonnát kell kirakni. A cél, hogy minél kevesebb időt vesztegeljen az ára és a hajó a kikötőkben, ezért legszíve­sebben a hajókról a hajókba, vasúti csikba rakodnak. egyenesen és gépko­A 2. SZÁMÜ KIKÖTÖMEDENCE. AZ ÜGY NEVEZETT PUNTO FRANCO A TULAJ­DONKÉPPENI SZABADKIKÖTÖ, AHOL KÜLÖNLEGES VÁMRENDELKEZÉSEK ÉR­VÉNYESEK. Váltott kormányosokkal a tengerig A gabonatárház élőit egyik Duna-tengerjárónk, a „Ha­zám” horgonyoz. Csak akkor tud feljönni a csepeli kikötő­be, ha a vízállás kedvez. Apa­dás esetén csak a Duna torko­latig hajózhat, onnan uszá­lyok hordják idáig a rako­mányt. Ha ez a hajó kifut, míg elér a tengerig, a kor­mány mögött váltott személy­zet áll. Van közép-dunai kor­mányos, aki Orsováig irányít­ja a hajót, innen Izmailig az alsó folyószakasz ismerője ve­szi át a vezetést, de mielőtt a tengerhez érnek, még szüksé­ges egy váltás. A gabonatárház 32 ezer ton­nányi terményt fogad be. Mel­lette figyelmeztető táblákkal tarkított épület látható, ahol ciánkamrákban végzik a ga­bona fertőtlenítését. A kikötő tulajdonképpen országhatár­nak is számít, külön vámhiva­tal ellenőrzi a ki és beszállí­tott árakat. Egyszerre 140 hajó A kikötő egész évben nyitva áll, csak ha befagy a Duna, akkor szünetel a forgalom. JVÍár most érkeznek a levelek a csehszlovák és osztrák ha­jótársaságoktól, amelyekben a telelési lehetőségek iránt ér­deklődnek. A hajók ugyanis az utolsó pillanatokig úton vannak, s a jég elől mindig a legközelebbi kikötőbe vonul­nak. Egyszerre 140 hajó te­lelhet itt, ha befagy a víz. Re­gensburg, Passau, Bécs, Bräi- la, Reni, Isztambul, Izmir, Bejrút, Lattakia, Port-Said és Alexandria kikötőiből jön­nek és mennek az itt megfor­duló hajók, de ha 19S0-ra el­készül a Duna—Rajna—Majna csatorna, akkor akár Rotter­damba Is el lehet vízi úton jutni Csepelről. B. B. I. veseDDen laataK itt, Turan. Ma pedig... a ktsz-ben dol­gozó négy öreg cipész mel­lett mindössze három cipész­kisiparos dolgozik, azok közül is kettő beteg ... Nem hagy­hatom abba. — Elhallgat, má­sik csizmát fog térdei közé. __ _____ a csendet vallat­| Újra | juk. Jómagam------------ meg a műhely­szobát: talán árulkodik gaz­dájáról. Félszeg mosoly, mintha megértené titkolt gondolatomat. — A hegedűt nézi? Hogy mit keres itt, egy suszter mű­helyében? Vagy a citerát? — Mindkettőt... Kicsit szokatlanul hat a kaptafák és a javításra váró lábbelik ha­da között. — Amikor én fiatal vol­tam — pihenteti egy időre a kalapácsot —, nem is volt le­gény a faluban, aki ne értett volna a citera pengetéséhez — idézi a múltak — Ez olyan apáról fiúra szálló hagyo­mány már a mi falunkban. Talán még, nadrágom sem volt, csak egy zubbonyom, amikor az apámtól megtanultam ját­szani. Leteszi a csizmát a kala­pács mellé. — Még csak legényke vol­tam, amikor már az „ivó”-ba jártam citerázni... — Hosz- szan 'rámnéz, úgy kérdezi: — Ugye, nem tudja, mi az ivó? — Gondolom, olyan kocs­ma-féle ... Nevek — Oda be sem engedtek vol­na... A húszas évek elején az ivó valami olyasfélét jelen­tett, mint ma a házibuli, vá­roson ... A tizenévesek ház­nál megtartott táncmulatsága volt. Ilyenkor, novembertájt kezdődött az ivózás és száraz- szerdáig tartott. Amikor hús­hagyó kedd éjjelén, tizenegy­kor ráharangoztak a farsang­ra, abbamaradt a muzsika, a vígasság. A megmaradt hús­ételeket, de még a zsíros lá­basokat is felvitték a padlás­ra és csak húsvét vasárnapjá­nak reggelén hozták le onnan. Addig tartott a böjt.--------------- derűsen csillan | Szeme | az emlékidézés­■----------- re. — Később a fonóházakba hívták citerázni. Hivatalosan persze nem volt szabad. A fonóházak engedélyét, az arra rászoruló idős, magányos ase- szonyoknak úgy adta ki a szol­gabíró, hogy oda csak lányok járhattak, azok is este héttől kilencig. De a méheket sem le­het elhessegetni a virágoktól. Ahol annyi szép lány össze­jött, ott mindig megjelentek a legények is. Volt aztán tré­fálkozás, sikongatás . . . kel­lett a cileraszó, kedvcsinálónak és figyelemelterelőnek egy­aránt. És persze az is, hogy két legény felváltva posztot jón \ a fonóház körül, nehogy meg­lepjék a mulatcjzókat a csend­őrök. Azt csak úgy, inkább ön­magának mondja, hogy legény­virtusból, meg kedvtelésből megtanult hegedülni, szájhar-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents