Pest Megyei Hirlap, 1966. december (10. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-14 / 294. szám
1966. DECEMBER 14., SZERDA r*9T uectei k/Cíi'Iop 3 Csak 20 millimétert süllyedt a Rókus kórház A földalatti első szakaszán elkészült a két, egymással párhuzamosan haladó alagút a Népstadion-állomás és a Blaha Lujza tér, illetve a Rókus-kórház és a Deák tér között; Gál Imre mérnök, az Asto- ria-állomás építésének egyik vezetője ezzel kapcsolatban a következő tájékoztatást adta: — Az Astoria-állomástól kiindulva a Rákóczi út alatt haladva, az alagútfúrással túljutottunk a Rókus-kórház épülete alatt. A folyamatosan végzett mérések azt mutatják, hogy az épület a nagyon nehéz, vízzel dúsan telített homokban végzett alagútfúrás során átlagosan mindössze 20 millimétert süllyedt, a mintegy 2 centiméteres süllyedés azonban nem okozott kárt az épület állagában. A továbbiakban még számolni lehet egy-kétmilliméteres földmozgással, azonban ebből sem adódhat épületkár. Óriásfenyó Az idén is a Soproni Tanulmányi Erdőgazdaságot bízta meg a KISZ Központi Bizottsága, hogy az Országházba az úttörők Télapó-ünnepségére az óriásfenyőt leszállítsa. Az erdőgazdaság dolgozói a Brennbergi erdőben a Hidegvíz-forrás környékén egy tizenhét és fél méteres fenyőt szemeltek ki az országházi ünnepségre. Segített a tsz-en az iparszerű m Először a világon Mesterséges balinkeltetés Hat gyenge közül négy megerősödött Emelkedik a munkaegység értéke Nyereségrészesedés a tsz-ben Megkezdődött a visszaáramlás A gödöllői Kisállattenyésztési Kutató Intézet tolnai kísérleti állomásán világviszonylatban először sikerült a ragadozó ön, vagy népiesen a balin nevű hal tömeges elszaporítá- sa, dr. Jaczó Imre, a gödöllői intézet tudományos főmunkatársa által kidolgozott mesterséges termékenyítési és kelte- tési módszer szerint. A sporthorgászatra kitűnően alkalmas ragadozó önből az idén négyszázötvenezer ivadé- : kot keltettek mesterségesen. A tolnai telep tapasztalatait ■ felhasználva jövőre Keszthelyen nagy balinkeltetöt épít a í Halgazdasági Tröszt. Megkezdik a ragadozó ön tömeges elszaporítását a balatoni telepítéshez. Bronzkori koponya az asztalon Nem volt valami szívderítő látvány, amint megpillantottuk az asztalon. Talán ezért indult, nehezen a beszélgetés: — Szabad pontosabb személyi adatait? Öseurópai típus, szaknyel von cro-magmomiit vagyok, férfi a késői kóborból. Pontosan 29 évet éltem, az ép koponyákat, elsősorban kiállítási célokra. Ma már teljes temetők kerülnek feltárásira, s a cél azért a csontvázak teljessége, mert egész nemzetek, egy-egy népréteg teljes képét igyekeznek újból megele ven í teni. Magyarország régészeti és embertani vonatkozásban a világ gazdag területei közé számít. Hazánk földjén a félmillió éves vértesszöllősi előember óta állandóan laktak emberek. Egyik kultúra váltotta a másikat, koronként különböző népek vándoroltak át Magyarország területén. Eljutottak ide a kelták, a kis- ázsiai és itáliai légionáriusok, átvonultak a germánok, azaz a gepidák, kvádök, langobár- dok. És hol van még az avarok több hulláma? 1964 óta dolgozik - a Tudományos Akadémián dr. Kiszely István. Energikus, határozott, fiatalember, s az ember inkább mérnöknek nézmé, mint az elvon tnak tartott tudomány rajongójának. Elmondja, hogy az utóbbi években a dunakanyari ásatások jelentenek sok munkáit az akadémia munkatársainak. A régészek minden segítséget megkapnak államunktól. Szentlőrim- cen időszámításunk előtti VI.—V. századi lakosság sírjait tárták fel. Aszódon rézkori, Kajdacson longobárd, Kiisihorrvokon gepida, Szobon és Ipolytölgyesen honfoglalás'ko- ri temetők kerültek napvilágra. A bronzkori koponyával kezdtük. Mennyi érdekeset lehetne még mesélni a Duna mentén talált cro-magnonit! embertípus ürügyén! A magyar föld szinte kiapadha- I tatlam történelmi mélységéből hozzuk fel az évek folya- I mán az újabb és újabb-! mozaikdarabkáikat, hogy képet alkotva újabb fehér foltokat tüntessünk el hazánk történeti múltjának térképén. Kovái Iván Tavasz táján többször is beszámoltunk róla, hogy egyre több mezőgazdasági termelő- szövetkezet fog különböző — gyakran a mezőgazdasággal kapcsolatba sem hozható vállalkozásba. Olyan ipari jellegű tevékenységbe, amelv remélhetően erősen hozzájárul a termelőszövetkezetek megerősödéséhez. Vajon beváltak-e ezek a remények? Most már az év vége felé járunk, közeleg a zárszámadás ideje; „a naprakész” tsz-könyvelés segítségével könnyen megadható a válasz erre a kérdésre. — Ügy látszik, általában igen — ezt mondják a Dabasi Járási Tanács mezőgazdasági osztályán. A jó termés és a tagok szorgalma mellett, az ilyen melléküzem is jelentős tényezője az idei jó eredményeknek. Tavalyi eredményük alapján hat gyenge tsz van a dabasi járásban. — Idén csak kettő marad az, a felsőpakonyi Üj Élet, meg az ócsai Űj Barázda, de a jelek szerint mérleghiányos tsz-ünk egy sem lesz. A másik négy, ma még a gyengék listáján szereplő tsz pedig ösz- szesen öt és fél millió forint tartalékolására készül. Ilyen jó helyzetbe került. A négy tsz közül azonban csak kettő foglalkozik ipari tevékenységgel. A dabasi Szikra lakatosműhelye a lakosság megrendelésére is vállal munkát, gépkocsijavító műhelye pedig Budapest és [•fecskémét kozott az országút mentén az egyetlen autószerviz. Szegkovácsüzeme , terméseit pesti piacokon értékesíti, PULYKA, LIBA, DÉLIGYÜMÖLCS Mi kerülhet ünnepi asztalra ? mintegy 4000 évig pihentem a földben, míg rámtaláltak. — Az adatok ugyebár pontosad? — Kérem, csak nem képzeli, hogy... Azt is elárulha- , tóm, hogy egy éjjel ránktá- j madit a szomszédos törzs, engem meglélkeltek, ebbe haltaim bele... — Nézze a koponyavarratokat, a fogait. A hosszú csontok erővonalai is ezt bizo- nyítjájk — szakítja meg a képzeletbeli beszélgetést a bronzkori koponyával dr. Kiszely István antropológus. — Azért, hogy minden tévedést kizárjunk egyik legfrissebb leletünkről, dr. Lengyel Imre kollégámmal már elvégeztük a csontszö vettan kémiai vizsgálatát. Tucatnyi modern készülék szolgált se- j gítségünlkre. A Magyar Tudományos i Akadémia régészeti kutató- [ csoportjának laboratóriumában elektromos számológép, kvarclámpák, elektrolizáló, csontcsiiszoló gép és még egész sor bonyolult készülék könnyíti meg a történeti embertan kutatóinak munkáját A mai ember kíváncsi azok életére, akik itt éltek előtte, akiknek kultúráját művészetét már többé- kevésbé ismeri. Magát a kultúrát hordozó ember azonban nagyrészt még ismeretlen előttünk. A tudományág sokáig tiltott dolog volt. A múlt század végén szedték fel először ásatások alkalmából az Ajándék felnőtteknek és gyermekeknek A kereskedelem és a vendéglátóipar árukészletéről, az ünnepekre való felkészülésről kértünk felvilágosítást Agócs Dezsőtől, a Pest megyei Tanács VB kereskedelmi osztályának helyettes vezetőjétől. — Első kérdésünket a háziasszonyok nevében tesszük fel: — Milyen lesz az ünnepek előtt az élelmiszerellátás? — Elöljáróban azt mondhatom, hogy jobb, mint a múlt évi. Liszt, cukor, zsír, rizs, vagyis az alapvető élelmiszerek minden igényt kielégítő mennyiségben kaphatók. Húsból is megfelelő készlet várja a vásárlókat, s az ünnepekre való tekintettel növeltük a sertéshús arányát. — Fűszerpaprika? — Ha „csípős kérdésnek” szánta, megnyugtathatom az olvasókat: háromféle minőségben. elegendő mennyiséggel rendelkezünk, nemcsak az ünnepekre, hanem az időszerű sertésvágásokhoz is. — Karácsonyi pulykasült? — Semmi akadálya! Élő és vágott baromfi — a pecsenye és hízott kacsát kivéve —, tehát: csirke, liba. pulyka lesz elegendő. Megfelelő készletről gondoskodtunk azz olvkor hiába keresett élő halból és mirelitaprólékból is. — Bejgli? — Azok a háziasszonyok járnak jobban, akik készen veszik. Az állami és a földművesszövetkezeti vendéglátóipar hozunk forgalomba. A játékvásár megkönnyítésére sok helyütt kisegítő, ideiglenes játékboltokat nyitunk. — S mit ajánlanak a felnőtteknek? — Mindenekelőtt az értékesebb cikkeinket: televízió készülékeket — amelyekből 4000 darab vár vevőre — rádiót, mosógépet, centrifugát, porszívót, hazai, lengyel és keletnémet varrógépeket, NDK grillsütőt és Comet háztartási ro,| botgépet. — Kisebb ajándéktárgyak, divatáruk? — Az üveg- és porcelán áruk, foto-optikai cikkek, divatékszerek, bőrdíszmű áruk gazdag választékban várják a vevőket. Sálból, kesztyűből, nyakkendőből, kalapból, női és férfi fehérneműből minden igényt ki tudunk elégíteni. — Hiánycikk? — Sajnos, továbbra sem fedezi a szükségletet a nyloning, és a harisnyanadrág készletünk. Ezt a több éves gondot az ipar mai napig sem orvosolta! — Ha- már az ünnepi felkészülésről van szó, hadd tegyem hozzá: a vendéglátóipar is felkészült. Magyarnóta estekkel, disznótoros és halvacsorákkal, tánczenei vetélkedőkkel várja a közönséget. Szilveszterre a nagyobb vendéglőkben, éttermekben malacpecsenyét kínálnak, helyenként malacsorsolást rendeznek. ny. é. közvetlenül a fogyasztóknak. Az Örkényi Haladás viszont nem folytat ilyen sokirányú tevékenységet, csupán az ÁFOR gázpalackjait vizsgálja és javítja. Sem a dabasi Fehér Akác, sem a hernádi Március 15 —, kis segédüzemeit leszámítva — a mezőgazdaságon kívül nem foglalkozik egyébbel. — Azaz a Fehér Akác „üzletel” — mondják, de elismerő hangsúllyal. Nemrég még ezt a szót csak lenéző gúnnyal ejtették ki. Bizony, változnak az idők és a szavak kiejtésének mechanizmusa is megújul. A Fehér Akác üzletelése egyébként abból áll, hogy terményeit közvetlenül a fogyasztónak adja el. Többek között rendszeresen szállít takarmányt az Állatkertnek. Most pedig társnak készül belépni az inárcsi Március 21 savanyító üzemébe és ötéves szerződést köt savanyúság szállítására az egyik fővárosi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalattal. Hibrid csirkék szárnyán a magasba A hernádi Március 15 megerősödése azonban nem kereskedelmi tevékenységen múlott. Kopányi Imre főkönyvelő számokkal telerótt papírlapról olvassa: — A csirkehizlalás és keltetés ez év októberéig kétmillió 156 ezer forint tiszta hasznot hozott. Eladtunk a BARNEVÁL-nak 312 ezer darab naposcsibét és 127 ezer darab csirkét^ nevelünk. Alsóbabádi B63-as hibrid húscsirke valamennyi. Hatezer tojótyúkból áll tény észtörzsállományunk. Sóhajt, fel sem néz a papírról : — Az 1963-as évet egymillió 960 ezer forintos mérleghiánnyal zártuk. Nagy volt a szárazság 62- ben, minden vetés tönkrement, ez sodorta bajba a tsz-t. Tagjai is elkedvetlenedtek, pedig szorgalmasan dolgoztak addig. — Nagyon jó tsz volt a miénk, akkor leromlott, talán lábra se állunk soha, ha 64- ben a járási tanács ajánlatára nem térünk rá a ba- romfinevelésre. Idén már rendbejöttünk, a tavalyi 35 forintos munkaegység 5 forinttal megnőtt. Egész év folyamán 60 százalék előleget folyósítottunk a munkaegységre. Most egymillió 200 ezer forintot szándékozunk tartalékolni, hogy jövőre 80 százalék előleget fizethessünk. A jó hír gyorsan terjed, a biztos, szép jövedelem nagy vonzerő. Talán még annál is nagyobb, hogy most már szociális juttatásokban sincs különbség tsz-tag és ipari dolgozó között. — Megindult a visszaáramlás. Ebben az évben 3100 holdas tsz-ünk tagjainak száma 219 volí, természetesen a nyugdíjasokon kívül sem valamennyi teljes értékű munkaerő. Múlt héten 21 új tagot vettünk fel, mind 30—40 év közötti, eddig az iparban dolgozó férfi. Újabb 17 felvételi kérelem is beérkezett és naponta jönnek az érdeklődők. Még egy nagy újságot mond, most rendezik be saját ba- romfitápanyag-keverő üzemüket. Szóval mégis lesz iparuk. De hiszen gyárszerű a baromfitenyészetük is. Pusztán szántásból-vetésből a legnagyobb mezőgazdasági üzem sem él meg. Kapát fog a villanyszerelő Hát még az olyan kicsiny, mint az 1172 holdas Örkényi Haladás. Annyira rosz- szul végezte a múlt esztendőt is, hogy januárban 150 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott. — Októberben felajánlottuk, adják valamelyik gyenge tsz- nek és visszafizetjük — elégedetten beszél erről Nádaski Pál tsz-elnök, s némi, jogos büszkeséggel árnyalt hangon folytatja: — Kifizettük az adónkat és minden adósságunkat, tartalékoltunk félmilliót, tagjaink már megkapták százszázalékos járandóságukat és zárszámadáskor még nyereségrészesedést is tudunk adni dolgozó tagjainknak. Fejenként átlag ezer forintot. A termésértékesítés egész évi, mintegy egymillió 200 ezer forintos hozamából természetesen nem fedezhetné a Haladás ezeket a kiadásokat. Csakhogy gázpalackvizsgáló és javító üzeme megindulása óta, májustól decemberig, tehát rövid hét hónap leforgása alatt kétmilliónál valamivel többel gyarapította a tsz bevételét. Az üzem dolgozói az iparból tértek meg, valamennyi Örkényi, de egyik sem tagja a tsz- nek. — Együtt éreznek máris a tsz-szel, a kampánymunkák idején önként jelentkeztek, kimentek dolgozni a földekre. Legtöbbjük most már be szándékozik lépni, tsz-tag akar lenni. A lassan kiöregedő régiek mellé jelentkezik-e úi tag mezőgazdasági munkára? — Hogyne. Fiatalodik a tagság. Ez idén, csak mostanáig hat ú.i tagot vettünk fel, csupa 20—30 év közötti, erős fiatalembert. Van köztük kőműves, lakatos, villanyszerelő is. Ha akad, elvégzik a szakmájukba vágó munkát, egyébként rendszeresen a földet művelik. Most" fiT sök az érdeklődő. • aki: be szeretne lépni. Ugyanúgy fejezi ki magát, mint a hernádi főkönyvelő: — Megindult a visszaáramlás. Nem lesz munkaerőhiány A látottakból és hallottakból két örvendetes tény állapítható meg. Először is az, hogy a leggyengébb tsz is gyorsan megerősödhet, ha á túlzott megkötöttségeknek az új gazdaságirányítási módszerek első fuvallatára megindult oldódását ésszerűen használja fel. Másrészt, hogy a tsz-ekben most már az eddiginél jobb és biztosabb kereset visszahúzza a földhöz a falu szerteszéledt lakóit. — Van nekünk 209 hold új telepítésű szőlőnk, ennek megművelésére 60—80 tagú brigádot szervezünk. Tehát még 40—50 embert felveszünk. Bár sok a jelentkező, többet nem — .mondja Kopányi főkönyvelő Hernádon. — Még 20—30 fiatal munkaerőt tudnánk foglalkoztatni, de többet már nem — közli Nádaski tsz-elnök Örkényben. Tehát, mivel a tsz nem adhat kenyeret a falu egész lakosságának, szükségszerűen ezután is az iparba igyekszik a mezőgazdasági lakosság munkaerőfeleslege. A változás mindössze annyi, hogy a megfelelő kereseti viszonyok eredményeként a faluban vállal munkát, akinek otthon jut. Vagyis remélhető, hogy az agrárterületen megszűnik a munkaerőhiány. Sz. E. Gyár és Gépszerelő Vállalat KERES VIDÉKI SZERELÉSI TERÜLETEIRE (Kazincbarcika, Tiszaszeder- kény, B.-fűzfő, Pét, Almásfüzitő) hegesztő, csőszerelő, lakatos szakmunkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezés levélben vagy személyesen Bp. VI., Paulay Ede u. 52. Személyzeti osztály. 150 mázsa ízletes diós és mákos beiglivel várja a vásárlókat. Nem lesz gond a házilag készült diós beiglivel sem. Mákból azonban — sajnos — továbbra sem tudunk minden igényt kielégíteni. — Déligyümölcs? — Korlátlan mennyiséggel rendelkezünk a tavalyinál jobb minőségű citromból, a fügéből és a földi mogyoróból. Banánt és narancsot a múlt évivel azonos mennyiségben tudunk kínálni. — Fenyőfa? — A tavalyinál 4000 darabbal több fenyőfa várja a vásárlókat. Ezeknek árusítása már megkezdődött. Több a szaloncukor is, mint tavaly, s — figyelembe véve a múlt évi tapasztalatokat — a 2500 mázsás készleten belül növeltük a finomabb, a mártott és a desz- szert szaloncukrok arányát. Bőséges az ellátás — 91 mázsa — a csokoládé függelékekből is. Itt említem meg, hogy a forgalom zökkenőmentes lebonyolítása érdekében utasítottuk boltjainkat, hogy készítsenek előre összeállított ajándék- csomagokat. kosarakat. De egyéni megrendelésre is kaphatók lesznek. — Az ajándéktárgyak közül kezdjük a gyermekek ajándékával, a játékokkal. — Nemcsak mennyiségileg lesz több, mint tavaly, de minőségileg is jobb a választék: több a mechanikai játék. A hazai cikkeken kívül nagyobb mennyiségű import játékárut