Pest Megyei Hirlap, 1966. december (10. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-13 / 293. szám
Czinege Lajos Berlinbe érkezett Czinege Lajos vezérezredes, a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterének vezetésével hétfőn magyar katonai küldöttség érkezett Berlinbe. PEST MEGYEI HAMBURG Vörös zászló a stadion felett A hamburgi „néppark” stadionban futballmeccsre összegyűlt 50 ezer néző volt szemtanúja az illegális Német Kommunista Párt hívei által rendezett demonstrációnak. A stadion lépcsőit zsúfolásig megtöltő nézők előtt a fut- ballpályára ereszkedett le egy vörös zászló, rajta a „Német Kommunista Párt” felirattal. Ezzel egyidejűleg a tribünre röpcédulák ezreit szórták, amelyekben tiltakoznak a párt betiltása ellen. Tavasz New Yorkban New Yorkban a hét közepe óta tavaszias időjárás uralkodik. December 10- én 16 jók Celsius volt a hőmérséklet, «mire 1953 óta nem volt példa. Péntek este húsvéti időjárásban állították jel a hagyományos karácsonyját. Mengele a paraguayi dzsungelekben bújkál Cicero Adolpho argentin újságíró a paraguayi dzsungelekben rábukkant Mengelére, a hirhedt auschwitzi náci orvosra, aki több mint 30 ezer embert küldött a halálba. Az újságíró élete kockáztatásával lefényképezte Mengelét. COSENZA ESŐ Dél-Olaszországban öt napja szüntelenül esik az eső. Különösen a Tirrén-tenger partvidékén válságos a helyzet, az esőzés földcsuszamlást okozott és több házat elöntött a víz. VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! X. ÉVFOLYAM, 293. SZÁM ASIA 50 FBI.!. 13., KEDD VIETNÁMI MENTES: Botcscapdci — helikopterek ellen Cabot Lodge nem tér vissza Saigonba ? — Bute fiika algériai külügyminiszter az USA, a VDK és Kína képviselőivel tárgyalt Ma kezdődik a „Vietnami szolidaritási hét Cabot Lodge, az Egyesült Államok saigoni nagykövete hétfőn repülőgépen elindult Washingtonba, hogv ott töltse a karácsonyi és újévi ünnepeket. A nagykövet elutazásakor Saigonban olyan hírek terjedtek el, hogy már Van-e hozzászóló? Gyűléseink, tanácskozásaink demokratizmusát bizonyítja, hogy ez a kérdés: van-e hozzászóló?, megszámlálhatatlanul sokszor elhangzik. Legtöbbször fontos kérdésekben, lényeges mondanivalót vár a hozzászólóktól a döntésre, vagy vitára összehívott kollektíva. Sokszor mégis lényegtelen mellébeszélést hallhatunk. Ezúttal nem a hozzászólások nyelvezetéről kívánunk írni. Lehetne, de ebben az egyetemek, főiskolák, érettségi bizottságok illetékesebbek, ahol eltűrik, hogy az építész- mérnök sük-sükkel beszél, a gépészmérnök rendszeresen állítmány nélkül fejezi be a mondatot, a technikum esti tagozatán kiállított bizonyítvány tulajdonosa nem is hallott — legalábbis, aki őt hallgatja azt hiszi — a mondatszerkesztésről. A mondanivalóról, a mérték- tartásról, az értékítéletről, az önkontrollról szeretnénk ezúttal szólni. Mert egy-egy jól időzített rossz hozzászólás már nemegyszer aláásta a gyűlés, vagy tanácskozás sikerét, tekintélyét. Valljuk be mi, akik olyan sokat járunk értekezletre, nem hallottunk-e már olyan felszólalásokat, amelyek Parkinson mester fintorát idézték egy-egy magasszintű tanácskozásra is. Sajnos, gyakran vagyunk szem- és fültanúi, hogy fontos kérdésekről tárgyaló gyűlések, ülések a hozzászólások nyomán gondolat nélküli, szegényes és kusza szócséplés színhelyévé lesznek. Azt is tudomásul kell venni, hogy huszonegy évvel a szellem totális felszabadítása után egyáltalán nem szimpatikus, ha valaki nem tud különbséget tenni a lényeges és lényegtelen között, különösen akkor, ha ebben ő az illetékes. A hozzászólók többsége nem ismeri a beszédvázlat fogalmát. Aki előre tudja, hogy felszólal, tisztelje meg az ülés, értekezlet, gyűlés részvevőit annyival, hogy felkészül.. Nem szégyen vázlatot használni, nagyobb szégyen összefüggéstelenül, terjengősen, önmagunkat ismételve szónokolni. Manapság egy gyűlés vagy tanácskozás aktivitását nem szokás a hozzászólók számában mérni. Itt is elértük a minőségi finomítások idejét. Nálunk mindenki elmondhatja véleményét. De az is belefér a demokratizmus fogalmába, hogy csak az okos -véleménynek van hallgatósága. Akinek okos véleménye van, nem igaz, hogy nem tudja sallangok nélkül, röviden, érthetően elmondani. Ha a hozzászólók nagyobb gonddal készülnének felszólalásaikra és jobban tisztelnék a meghallgatásukra kénysze- rített körbenülőket, nagyobb tekintélynek örvendenének, mind a hallgatóság, mind a véleményüket számításba venni hivatottak körében. A hozzászólások ideje ma még gyakran egyet jelent a figyelem csökkenésével, a rend fellazulásával, s ok a suttogásra, nemegyszer a csúfondárosko- dásra. Az ilyen légkör árt a demokratizmusnak, s könnyen tekintélyét vesztheti minden hozzászólás. Ha változtatnánk ezeken, frissebbek, hatékonyabbak, alkotóbbak lennének tanácskozásaink. Miskolczi Miklós nem is tér többé vissza a dél-vietnami fővárosba. A Mekong deltájának egyik csatornájában az amerikaiak a hét végén géppuskákat és rakétákkal felszerelt helikoptereket vetettek be a kis halászcsónakok ellen, amelyek közül huszonnyolcat elsüllyesztettek. Az úgynevezett C-zónában egy amerikai szakasz rövid, de heves tűzharcba bocsátkozott a szabadságharcosokkal. B—52-es típusú bombázók négy napon belül a harmadik nagyarányú támadást intézték a Saigontól északkeletre fekvő D-zóna ellen. Az amerikai hadműveleteket Saigontól nyugatra erősen akadályozza a gerillák szellemes csapdája. A partizánok új fegyveréből első pillantásra csupán egy bot látszik — ez azonban teljesen elvész a magas elefántfűben, az alacsonyan szálló helikopterek motorjának szele azonban elmozdítja a botot és felrobbantja a hozzá erősített aknát, melyet úgy he(Foly tatás a 2. oldalon) A felszabadult Dél-Vietnam-1 ban minden bizonnyal emlékmű jelzi majd azt a helyet, ahol hat esztendővel ezelőtt, egy december végi langyos téli napon megalakult a Nemzeti Felszabadítási Front. Ma még csak annyit tudunk — s ez az illegális munka rendkívüli körülményei miatt érthető is —, hogy valahol a dél-vietnami őserdők mélyén, 1960. december 20-án tizennyolc hazafias párt- és tömegszervezet küldöttei kimondták a DNFF megalakítását. Akkor egyes területeken már folyt a szabadságharc, amely az ország több pontján elemi erővel robbant ki a Diem-rendszer terrorja elleni tiltakozásul. A DNFF közös mederbe gyűjtötte össze ezeket a különböző erőket. Nem egyszerűen katonai tevékenységről van szó, jóllehet ma természetszerűleg ez van előtérben. A front valóban államalkotó erő Dél-Vietnam- ban. Az ország mintegy három és fél millió hektárnyi termőföldjéből kétmillió hektáron végrehajtotta a földreformot. Iskolákat szervezett, valahol a dzsungelben megnyitotta Dél- Vietnam első orvosegyetemét, tankönyveket nyomat. A szabad területeken jól működő közigazgatást hívott életre. Még arra is jutott energiája, hogy három olyan hegyvidéki törzs számára, amelyeknek (Folytatás a 2. oldalon) Túlteljesítették kongresszusi vállalásukat Terven felül: 38 vagon búza 1030 forint plusz bevétel holdanként Jövőre is folytatják a versenyt Isámbokon Annak idején a zsámboki Petőfi Termelőszövetkezet tagjai is bekapcsolódtak a kongresszusi munkaversenybe, 26 növénytermesztő munkacsapat, az állattenyésztők és a műszakiak keltek vetélkedőre egymással. Felajánlásaikban, legfontosabb feladatként a terméshozamok növelését tűzték ki célul. Jó munkájukat bizonyítja, hogy az év végéig szóló vállalásaikat már novemberben teljesítették. Csak néhány példát a legjobb eredmények köSok ezer nyugat-berlini lakos tüntetett a minap az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen. A tüntetők békét követeltek a vietnami népnek. (Te- lefoto.) MOSZKVA Az SZKP Központi Bizottságának plénuma Hétfőn a Kremlben megkezdődött az SZKP Központi Bizottságának plénuma. A napirend a következő: 1. a Szovjetunió külpolitikája és az SZKP harca a kommunista mozgalom összefogásáért, 2. a szovjet népgazdaság fejlesztésének 1967. évi állami terve, 3. a Szovjetunió 1967. évi állami költségvetése. Az első napirendi pontról Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára mondott beszámolót. A plénum folytatja munkáját. „Egy iskola — egy kórház" SZENTENDREI KÉPZŐMŰVÉSZEK VIETNAMÉRT Kiállítási terem a szentendrei József Attila Művelődési Házban. Körben a falakat festmények borítják, hosszú sorukat helyenként egy-egy kis szobor szakítja meg. Jellegzetes egyéni stílusokat, jól ismert alkotók neveit fedezi fel a szem. Barcsay Jenő, Kmetty János, Kucs Béla, Szántó Piroska, Komiss Dezső és a szentendrei művésztelepnek még sok alkotója képviseltette itt magát. A kiállítás szép, írtékes. A vasárnap délelőtt ünínepé- lyes keretek között megnyílt tárlat értéke a művészetin ki- ^ vül más értelmet is kapott. Az § alkotók most nemcsak gyö- $ nyörködtetni, elgondolkoztatni $ akartak műveikkel, hanem se- $ gíteni is. Segíteni egy őrszá- S gon, amelynek lakói nem látó- § gathatnak tárlatokat még va- § sámap sem, mert abban az or- ^ szágban a pihenőnapok is ^ megfeszített munkával, vagy ^ szívós harccal telnek el. Közel ^ 70 ezer jorint a bemutatott ^ festmények, szobrok értéke. A ^ szentendrei képzőművészek ezt az összeget a vietnami nép s támogatására ajánlották fel. S Megnyitó beszédében dr. Sík $ Endre, az Országos Béketanács $ elnöke a Béketanács és a Ha-s zafias Népfront nevében kö- ^ szönetet mondott a sajátos § eszközökkel segítséget nyújtó ^ alkotóknak és a kiállítást ren- | dező városi tanácsnak. Példa-^ adó politikai eseménynek ne- S NEW YORK ENSZ-koncerf Az ENSZ-közgyűlés nagytermében szombaton este ünnepi koncerten emlékeztek meg az emberi jogok nyilatkozatának 18. születésnapjáról. Gregory Peck amerikai színész olvasta fel a híres nyilatkozatot, majd a 122 ENSZ-tagállam küldöttei meghallgatták az ünnepi műsort, amelyben fellépett Emil Gi- lelsz szovjet zongoraművész, Gianna D’Angelo énekesnő, egy kanadai és egy guineai táncegyüttes. zül. A gabonatermesztők elhatározták, hogy 13 mázsás holdanként! átlagtermést takarítanak majd be, ezzel szemben 780 holdról átlagosan 17,25 mázsa gabonát arattak. A kukoricatermesztők 20 mázsás holdankénti májusi morzsolt kukoricára tettek ígéretet, teljesítményük .több mint félezer holdról 23,60 mázsás átlagtermés. A legjobb munkacsapatok között Gregor And- rásné, Gregor Józsefné és Baj- nóczi Jánosné együttesét említhetjük meg 27 mázsán felüli holdankénti terméseredménnyel. Figyelemre méltó a zöldségtermesztők teljesítménye Is, akik a tervezett holdanként! 15 ezer forintos bevétel helyett — 562 holdról — átlagosan 16 030 forint bevételt értek el. Soós Józsefné és Kiss Mátyásné munkacsapata 18 ezer forinton felüli eredménynyel büszkélkedhet. Az állattenyésztők — november végéig 124,1 százalékra teljesítették bevételi tervüket. Ez a teljesítmény azért is kiemelkedő, mivel korábban a Petőfi Termelőszövetkezet a gödöllői járás legelmaradottabb állattenyésztő gazdaságai közé tartozott. Nem titok már Zsámbokon, hogy ezek után az eredmények után, a közös alapok jelentékeny gyarapodása mellett a tagok is magasabb jövedelemre számíthatnak. A tagoknak jutó 7 millió 790 ezer forint helyett 9 millió 155 ezer forint kerül kiosztásra. A zsámboki versenyzők máris elhatározták, hogy jövőre tovább folytatják a IX. párt- kongresszus tiszteletére indított nemes vetélkedőt. AZ UJ DUNA-SZÁLLÓ JÖVÖ ÉV TAVASZÁN KEZDIK MEG A DUNA-PARTON A DUNA SZÁLLÓ ÉPÍTÉSÉT. KÉPÜNKÖN: A 350 SZOBÁS SZÁLLÓDAKOMPLEXUM MAKETTJE. (MTI FOTO) vezte a felajánlást, amellyel a szentendreiek bekapcsolódtak a Béketanács „Egy iskola — egy kórház” gyűjtési akciójába. A kiállítást megtekintő vendégek között láttuk Cservenka Ferencnét, a megyei pártbizottság első titkárát, Barinkai Oszkámét, a megyei pártbizottság titkárát, Szabó Sándor megyei tanácselnök-helyettest és Csala Lászlót, a Hazafias Népfront Pest megyei elnökét. í fsz) S/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS.