Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-11 / 266. szám
rsaf MC er** Jf/ÉMOD 1966. NOVEMBER 11., PÉNTEK Zöld és karácsonyi rózsa ö/ világrész legszebb növényritkaságai Balatonfüreden Kora tavasztól késő őszig Virágoznak öt világrész legszebb növényritkaságai Máthé János nyugalmazott balatonfüredi főkertész házi kertjében. Az idegenforgalmi látványosságnak számító kert vetekszik a leggazdagabb arborétumokkal és kísérleti fajtagyűjteményekkel. A nyugalmazott főkertész jelenleg is számos országgal tart fenn levelezési kapcsolatot, gyakran cserél növény- és virágmagvahat. Több mint 600 fajta rózsát honosított meg, amelyek között lila, fekete, zöld és több színű változatok is találhatók. Tulipánból több mint 200 fajtát termeszt. Egyik ritkasága a télen hó alatt is virágzó karácsonyi rózsa. Gyümölcs fajtagyűjteménye is páratlanul gazdag. Szőlőből több mint 100 fajtát, őszibarackból 48 fajtát találni a kertészetben. Gyűjtő- és tanulmányút — Indiába Egyé vess gyűjtő- és tanulmányútra utazott csütörtökön Indiába Topái György zoológus, a Természettudományi Múzeum tudományos munkatársa. Ez az út a második szakasza annak a munkának, amelyet a magyar zoológia a dél- és délkelet-ázsiai fauna alaposabb tudományos megismerésére kezdett. Topái György Indiában főleg kisebb emlősöket, elsősorban rágcsálókat gyűjt majd. SZABONE HÍRADÁSTECHNIKAI KÍSÉRLETEK AZ EMELETI SZOBÁBÓL jól látni a gyártelepet és a nyárfasor mögött tarkálló lakóházakat. A tizenegynéhány ember, jobbára asszony és nyugdíjas, kedvtelve nézi a látványt. Tíz évvel ezelőtt még kopott falucska húzódott, földek hullámzottak a telep helyén. Valóságos város nőtt azóta. Állványok sora, csípős mészszag jelzi, hogy növekszik még ma is. Kezdődik a taggyűlés, a kis alapszervezet tagjai között nem tapasztalható különösebb izgalom. Tisztában vannak egymással, az sem titok, hogy mindenki Szabónét akarja titkárnak. Nyolc évvel ezelőtt választották meg először. Fiatalon, harminc évesen, mész- foltos ruhában érkezett a taggyűlésre. Akkor készült, el az iskola, és Szabóné néhány társával azt meszelte társadalmi munkában. Arra is emlékeznek még, hogy az újdonsült titkár akkor, a hűvös őszi estében, pillanatnyi elnézést kérve, kiviharzott a taggyűlésről, s néhány perc múlva egy fazék forró teával és néhány pohárral érkezett vissza: „Azt hiszem, így családiasabb”. S amikor vége volt a hajdani taggyűlésnek, Szabónét egy tíz év körüli lányka, és egy pöttömnyi legény várta az iroda előtt. A kislány nagyon meglepődött, amikor anyja körül meglátta a sok ismeretlen embert, és messziről, kicsit éneklő hangon kiáltotta feléje: „Apu azt üzeni, hogy siess haza, mert elhűl a vacsora.” Szabóné magához ölelte a két kis embert, s a látvány az otthon meghittségét idézte. Az emberek szinte érezték a vacsora illatát is. A mostani taggyűlés is ilyen családias. Közvetlen hangú a beszámoló, s a vita is olyan. A jelölő bizottság elnökét megtapsolják, amikor Szabónét újra titkárnak javasolja. KEZDŐDHET A VITA. Feszes, néma csend támad. Ki lesz az első hozzászóló? A tekintetek egymást keresik, mindenki a másikra vár. De hát mit is lehet itt mondani? Talán egy perc telik el, amikor egy vézna, szőke fiatalasz- szony kér szót. Sápadtan néz körűi, riadtan áll a tekintetek kereszttüzében, s amikor megszólal, a sírás fojtogatja. — Javaslom, hogy Szabóné helyett más legyen a titkár. — Mi kifogása van ellene? — töri meg a pillanatnyi döbbent csendet egy méltatlankodó, bosszús közbeszólás. A fiatalasszony gömyedten áll, a kezét tördeli. — Kifogásom nekem? Én mindent Szabónénak köszönhetek. Tudják, hogy állami otthonból kerültem ide, tíz évvel ezelőtt. Senkim sem volt, és semmit sem akartam. Egyik helyről a másikra dobáltak, nem törődtem vele. Sem élni, sem dolgozni nem volt kedvem. Aztán Szabóné magához vett a brigádba. Beosztotta a pénzem, ruhát vásárolt. Együtt jártunk fodrászhoz, vasárnaponként náluk ebédeltem. Az eljegyzésemet is náluk tartottuk, mert a vőlegényem is, én is munkásszálláson laktunk. Amikor összeházasodtunk és megkaptuk a lakást, Szabóné segített megvásárolni a paplant, a függönyöket. Ö rendezte el a néhány bútordarabot, hogy otthonos legyen a szobánk. S tavaly ő adott nevet a kisfiamnak ... Most mégis én kérem, ne ő legyen a titkár. Szabóné családja tönkre megy. Szabóné tíz esztendeje soha sincs otthon. Szabóné arca lángol, a könnyeivel küszködik. A tagság zúg, az elnöknek kell csendet kérnie, hogy a fiatalasszony folytathassa. De az csak nézi Szabónét, csupán néhány szóra futja erejéből. — Én nem akartam megbántani. A ZŰGÁS ÜJRA FELERŐSÖDIK, sejtetvén, hogy mások is tudnak a titkárasz- szony gondjairól. Hogyne tudnának, a kis telepen semmi sem marad titok. Az is igaz, hogy nem történt semmi égbe kiáltó, és kényelmetlen is ilyesmiről beszélni. Különösen, ha Sza- bónéról van szó, aki már megszámlálhatatlan ember életében segített rendet teremteni. Végül mégiscsak 'kibontakozik a kép. A titkár rászolgált a megbecsülésre, ez pedig őszinteségre kötelez. Ez az asszony hosszú éveken át legfeljebb egyszer-kétszer mehetett haza a munkaidő után. Taggyűlés, vezetőségi ülés, brigádértekezlet, nőszövetségi megbeszélés, mások ügyeinek intézgetése. Sokszor este nyolc-kilenckor is hiába várták. Tizennyolc éves lányával jóformán csak vasárnap találkozott, kamasz fia a napköziben és az utcán nőtt fel. A lány tavaly beleszeretett egy nála tíz évvel idősebb férfiba. Szerette volna, ha anyja is megismeri a fiút, és véleményt mond róla, de a mamának csak kurta tanácsadásra futotta idejéből: „Beszéld meg apáddal, ő jobban ért az ilyesmihez”. Az udvarlóról nemrég kiderült, hogy nem mérnök — ahogyan mondta —, és nem a Fekete-tenger partján szokott üdülni, hanem a rács mögött. A kalandor három hónappal ezelőtt a várva várt házassági ígéret helyett a. lány karórájával és összegyűjtött zsebpénzével távozott. A lány kétségbeesésében bevett egy marék Sevenalettát, emiatt került a kórházba is, nem pedig egyszerű gyomorbán- talmak miatt, ahogyan a gyárbeli munkahelyén tudják. Szabóné fia az idén a VII. osztály végén megbukott számtanból és kémiából, s a pótvizsgán is inkább a mamára való tekintettel engedték át, mint sem tudása révén. SZABŐNÉ FÉRJÉ jóravaló ember, műszerész a gyárban. Délután háromkor mindig pontosan hazasiet, rendbehozza a reggel csak sebtében kitakarított két szobát, vacsorát lőj., várja a feleségét és a gyerekeket. Kicsit erélytelen ember, a gyerekeket majomszeretettel dédelgette, s lányával egymást jól megértve, szinte minden nap valami meglepetéssel várták a mamát, s a rosszcsont öcsit, aki különböző ürügyekkel sokat kószált az utcán, este pedig anyját meglesve, az ő védőszárnyai alatt érkezett haza. Szabó derűje egycsapásra véget ért, amikor a kislány kórházba került, öcsit pedig a sikeres pótvizsga után, egy este rendőr kísérte haza, mert néhány cimborájával sorra leverték a villanykörtéket. A csendes, nyugodt ember kétségbe esett. A munka nem ment neki, gyűrött arcával és gyűrött ingeivel gyakran ráijesztett munkatársaira. Otthon is elszabadult a pokol. A szülők egymást okolták, egymásban keresték a hibát. Szabóné — elmondja őszintén itt, a taggyűlésen is — látta a maga felelősségét, de nem tudott élete rendjén változtatni. Fogva tartotta a rengeteg kötelezettség, a munka, amelyhez minden ízével hozzánőtt. A taggyűlés izgatottan vitatkozik. A többség valami áthidaló megoldáson töri a fejét, hogy Szabóné titkár is maradhasson, és a család dolgait is rendbe hozhassa. Meleg és gyötrődő töprengés ez, tele jószándékkal, felelősséggel, mégsem tudnak dűlőre jutni. S mikor már alig van remény, szót kér a Marna, a telep legrégibb kommunistája. Magas, ősz, szikár és szigorú arcú proletárasszony. Szája szegletében kemény, elmélyült ráncok. Pedig áldott jó asszony a Mama, az élet volt kegyetlen, mely a mély barázdákat arcára véste. Férje a harmincas években bukott le, meg is halt a szegedi Csillagbörtönben. Idősebb fiát a fasiszták lőtték agyon. Csak a legkisebb fia él, ő a gyártelep igazgatója. A Mama Szabónéra emeli szigorú tekintetét. A hangja nem szigorú. — MENJ HAZA, FIAM, ne hagyd a tieidet. Én is foggal- körömmel védtem a férjem és a fiam, de akkor nem volt más kiút. Most tiszta a mi dolgunk. Eddig te voltál értünk, ezután mi leszünk veled. Helyreáll a rend benned is, odahaza is. S a taggyűlés után a Mama és az új titkár kísérték haza a megbékélt Szabónét. Kékesdi Gyula A Távközlési Kutató Intézet komoly szerepet játszik a magyar híradástechnika fejlesztésében. Egyik legfontosabb kutatási témája a költséges kábeleket helyettesítő mikrohullámú berendezések kidolgozása és az elektronikus telefonközpont új elvek alapján történő felépítése. A képen: egyidejűleg több száz telefonbeszélgetés átvitelét teszi lehetővé a mikrohullámú összeköttetés. A mikro hullámú antenna az intézet tetején. KELET-NYUGATI SYMPOSION Az iparjogvédelmi konferencia eredményei Magyarországon száz éve viták létezik ipari jogvédelem: a kiegyezés óta pontosan nyilvántartják, védelmezik a feltalálók eredményeit, jogait. Ennek ellenére az idén novemberben történt meg először, hogy Budapesten nemzetközi iparjogvédelmi konferenciát tartottak. A Magyar Tudományos Akadémián rendezett tanácskozást az Ipari Jogok Oltalmára alakult Nemzetközi Szervezet (francia nevének rövidítése: BIRPI) hívta össze, a házigazda szerepét pedig a Találmányi Hivatal töltötte be. A tanácskozást hivatalosan Kelet-Nyugati Symposionnak nevezték, jelezvén is ezzel, hogy az esemény legfontosabb célja: tárgyalóasztalhoz ültetni Kelet és Nyugat, a szocialista és a kapitalista világ képviselőit. Tizenkét témából huszonnégy előadást tartottak a symposionon: minden kérdést egy „keleti” és egy „nyugati” előadó ismertetett. A referátumokat követő élénk arról tanúskodnak, hogy Kelet és Nyugat találmányi, tudományos és ipari vezetői mindent megtettek azért, hogy kialakuljon köztük — a két világ között — az üzleti élethez feltétlenül szükséges bizalom, hogy a találmányokat, a szabadalmakat, a védjegyeket, a márkákat megillető jogokat biztosítják egymás polgárai számára. Az üzleti és tudományos világ Várakozáson felül nagy érdeklődést tanúsított a Symposion iránt, mely ezekben a napokban a „békés egymás mellett élés” egyik megvalósulását jelentette. Jóval a hivatalos jelentkezési idő lejárta előtt le kellett zárni a részvevők névsorát, mert az akadémián nem lehetett több részvevő számára biztosítani a zavartalan munka lehetőségét. B. C. G. Bodenhausen, hágai egyetemi tanár, a Szabadalmi Unió elnöke mondta: „Több, mint százötven nemzetközileg elismert szaktekintély jelentkezését vissza kellett utasítani.” az események, csupa izgalom az életük, másokkal meg nem történik semmi. Ez vagyok én. Mert nem kapok a felcsillanó jelenségek felé, hogy mélyükre hatoljak, hogy elragadjanak. Csak nézek és várok. A gépírónő pedig alszik. Egész nap veri a billentyűket. Túl van táplálva: világ- politika, balesetek, megrázó riportok. Hatvan oldal. És még jövök én. Ez már csak favágás neki. A természet igazsága, hogy elalszik. Védekezik. És ilyenkor különös dolgok történnek. Mert a keze nem áll meg, tovább ír, s mert egészen jól alszik már nyitott szemmel, rendszerint gyanútlanul továbbdiktálok. Ha elhallgatnék, felocsúdna, s rámrivallna, hogy húzom az idejét. De diktálok, s ő ír. Csak most, hogy halkan felhorkol, kapok észbe. Úristen, hát ilyen szörnyűségeket szültem?! Mégiscsak kollégám, ha már ő is ... mit várhatok az olvasótól?! Micsoda unalmas alak vagyok, ilyeneket akarok az újságba tenni, hogy azt mondja: „Kerítést építenek Sárosdon az óvoda köré. Az egyajtós kerítés zöld lécekből áll majd, s előreláthatólag hatezer forintba kerül. A pénzt a községi tanács biztosítja. Hamarosan új kerítéssel várja a megszépült óvoda a csemői gyerekeket”. Szörnyűség! Ezt nem diktálhatom le, akármit, de ezt nem! Ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy iz- galmakdt sajtoljak ki az agyamból. És diktálom: „Hányszor lopták meg vajon a csemői óvodát? Védetten ablakai évek óta kiszolgáltatottan néznek az éjszakába. Az első villanyégő ötven méterre pislákol innen. Huszonötös égő! Az óvónő, aki az épületben alszik, gyakran ébredt különös zajokra .. A gépirónő írja. Nem tűnik ugyan sokkal érdeklődöbb— És kik jöttek el? * — Összesen 365 vendég uta1 zott Magyarországra. A nyu- 1 gáti világ érdeklődésére jel- c lemző az egyes országokból ér- ' kező delegációk létszáma. A; ' Amerikai Egyesült Államokból ' negyventagú küldöttség érke- 1 zett. Franciaország másfélszel " ilyen létszámú delegációvá " képviseltette magát. A reprezentatív szovjet küldöttsége' . Makszerjev, a Szovjetunió Ta- r I lálmányi és Felfedezésügy: . Bizottságának elnöke vezette t A fontövezet anyaországából 5 Angliából, negyventagú kül- . döttség utazott Pestre. — Lehet-e biztonságosan ' üzletet kötni? Megkapja-« 1 mindenki, élvezi-e minden fel- : találó, üzletfél az őt termé- 1 szetesen megillető ipari jog- 1 védelmet? — Igen. Erről győzték meg egymást a syinposior . részvevői. Satrov, a szovjel iparjogvédelmi csoport elnök- helyettese mondta egy interjú során: Kíváncsian, bizalommal jöttünk ide, s ezt tapasztaltul! a partnerek részéről is. A nyugati megbízottakat feltűnően érdekelték a szovjet iparjogvédelem specialitásai. Nálunk és ^ Kelet-Európa néhány orszá- § gában például ^ nemcsak a szabadalom se- ^ gítségével lehet jogvédel- ^ met biztosítani egy találmánynak, § hanem a szerzői tanúsítvány ^ alkalmazásával is. Ez esetben ^ azonban a találmány tulajdo- ^ nosa az állam lesz. Aki a $ szovjet piacok iránt érdeklő- § dik, az tetszés szerint eldönt- ^ heti: szabadalom vagy szerzői ^ tanúsítvánj segítségével ol- | talmazza produktumát. | E. J. Brenner, az Amerikai ^ Találmányi Hivatal elnöke a ^ Symposion legfőbb eredmé- ^ nyeként azt emelte ki, hogy § nagyon jelentékeny emberek- ^ kel sikerült személyes kapcso- ^ latokat kiépítenie, mind a Ke- | létről, mind a Nyugatról érke- i zett vendégek között. ^ — Egymás megismerése ^ után — mondotta — kiala- ^ kulhat az a légkör, amelyre feltétlenül szükség van, s 5 ha zavartalan üzleti ka pcsola- | tokát akarunk kiépíteni. ^ Október harmincadika és § november negyediké között ^ zajlott le a konferencia, ez | alatt reggeltől késő estig ta- | nácskoztak az akadémián. 5 Csak egynapnyi szünetet tar- j tottak: november másodikén ! Debrecenbe és a Hortobágyra ! utaztak a Symposion részvevői. — Krajczá.r — nek, csukva mindkét szeme, de nem horkol. „ ... nagy érték ugyan nincs az óvodában, de ki tudja, mire képesek az emberek. Hát ennek vége. Az új kerítés, az óvodát átölelő melegzöld lécek ezután már biztonságot nyújtanak. Ideje volt, bravó községi tanács!” Ennyi. Mégiscsak kiagyaltam! Kezdetnek nem rossz. — Kész? — kapja fel a fejét a gépírónő. Kirántja a papírt a gépből. Boldogan viszem. Elég fanyarul mosolyog vissza. Ahogy hátrapillantok az ajtóból, látom, csüggedt fejcsóválás- sal ÁSÍT. ÁSÍT??? Ettől is? De mi ez! Nézem a papírt, ezt gépelte rá: „Kerítést építenek Sárosdon az óvoda köré. Az egyajtós kerítés zöld lécekből áll majd, s előreláthatólag hatezer forintba kerül. A pénzt a községi tanács biztosítja. Hamarosan új kerítéssel várja a megszépült...” Be vagyok skatulyázva!! Dozvald János Legtöbbször még csak az első mondatot diktálom, amikor a gépírónő már alszik. Tudom, hogy nem szeret, mert a tényeket tömören és szárazon találom. Csodálatos Teflexei vannak: az első mondatnál megszagolja, hogy mi van, és tessék, rögtön alszik. Mégis tisztelnem kell. Az élő természet gyors alkalmazkodása ez, ösztönös védekezés, enélkül mindnyájan ottvesztünk volna valahol az ősmocsarak fenekén, évmilliókkal lemaradva az életrevalóbbak mögött. Persze az élet nemcsak szórakoztató poénekből, krimikből, kuriózumokból áll, szürke tények is vannak, s én e tények krónikása vagyok. Hacsak nincs mindemellett is bennem a hiba, hiszen az egyéniség, állítólag, színt ad a szürke dolgoknak, izgalmat vegyít az eseménytelenség- be, gondolatokat fűz a köznapi tények köré, s a gondolat, egy saját gondolat, mindig, micsoda érdekes! Az a baj, hogy egyeseket sodornak
