Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-30 / 282. szám

rts» MELYEI kMírlap 1966. NOVEMBER 30., SZERDA Nemzetközi konferencia az iskolán kívüli felnőttoktatásról A Tudományos Ismeretter­jesztő Társaság a Népművelé­si Intézettel és az Országos Pedagógiai Intézettel közösen december 7-től 10-ig rendezi meg második nemzetközi is­kolán kívüli felnőttoktatási konferenciáját, amely iránt nemcsak belföldön, hanem külföldön is igen nagy az ér­deklődés. A konferencia szín­helye a Magyar Tudományos Akadémia lesz, központi té­májának címe: Munka és mű­velődés. A megnyitó előadást dr. Ortutay Gyula akadé­Népi táncegyüttest szerveznek a monon járásban A monori járás népművelési szervei elhatározták, hogy já­rási népi tánccsoportot alakíta­nak. Sok színvonalas együttes dolgozik a járásban. Székhelye a gyömrői művelődési ház, s magja e művelődési ház népi tánccsoportja lesz. Ecsertől— Úriig bárhonnan jelentkezhet­nek táncosok ebbe a csoport­ba. A működéshez szükséges pénzt elsősorban önerőből, sa­ját rendezvényekből kell majd előteremteni, de támogatást kapnak a megyei és járási tanácstól is. A tánckar mellé, amely még ez év december végéig megalakul, állandó népi zenekart toboroznak. f oycyßLO j T-i kocsma bizony bán­ói gos. Illetőleg nem kocsma ez, elnézést, hanem kisvendég­lő. Hogy miért kis, azt meg nem mondom, mert egy egész sarkot elfoglal, s most nem is olyan vendéglő ez, ahol esz­nek, hanem mégiscsak inkább kocsma, ahol isznak. Egy, ami a vitathatatlan, hogy hangos. Nem azért, mert a cimbalmos „munkálkodik”, hanem, mert egy asszony és a lánya mun­kálkodik, szicíliai tempera­mentummal, hogy délidőben itt cserfélő férje-apjukat haza- cibálják. A lány — feszes bőrű, csat- íanós arcú, kerek formájú — azt példázza, milyen lehetett az anyja az ö korában, az any­ja meg, hogy milyen lesz a lánya, néhány év múlva. Test­ben, súlyban. Mert amúgy, szó­ban, már most az anyja lánya. Mint ez majd lejjebb kiderül. A söröskorsókkal és pálinkás poharakkal borított asztal kö­rül az apa, vékony, mintha neki már nem jutott volna kiló az asszony miatt, vele szem­ben az öregecske, kopaszka emberke, csupa ín és mindket­tő csupa makacsság. Mögöt­tük szemüveges öreg mámi, az elébb kapott be gyorsan egy féldecit a két ember jósá­gából, de most, mint valami nyikorgó aláfestő muzsika, percenkint hajtogatja: fi — Igazad van, te asszony, igazad van ... , TI át, látja-e, hogy az isten •fi nyomorítsa... Hol van nékem igazam? Sehol! Jöjjek már haza, a mindenségit neki, mert olyat csinálok, hogy ma­gam is megbánom... Eljön a cigarettáért és vedeli az italt... Ja ja jaj, mivé is lettem, mivé is lettem — sipong az asszony... — Nyughass már... csak ezt megiszom — motyogja cs halkan a férje és a söröspo­hárra bök... — Csak jöjjék haza ... Majd megkapja maga. Ne idegesíjjen már ... Jöjjék már, mert ma­gára borítom az asztalt, hogy az a... jaj, ki ne mondjam — ez meg a lánya. — Igazad van, te asszony, igazad van — motyogja ren­dületlen a szemüveges öreg néni, megelőzve az asszonyi titulust a lánynak... — Nyughassatok már — próbál rendet teremteni a má­sik, a csupa ín, kopasz öreg­ember. — Nyughassunk... Nyug­hassunk ... Hát, nyughatunk? Mondd, lányom, hát nyugha­tunk mi? — Ezektől... Ezektől nem... jöjjenek már, a keserűit... i sak ezt megiszom — bök istentelen nyugalommal a sörre megint az apa... — Csak ezt... meg még azt __ Hogy a magasságos is­t en robbantaná fel ezt a kocs­mát, de magukkal... Maga is — pöröl most már az öregem­berrel az asszony — maga is, mi az istennek jött? Segíteni? Ki hívta inni segíteni? Hát kell ennek segíteni az ivás- ban? — Igazad van, te asszony, igazad van ... — Hagyja, édesanyám ... Hadd röhögjön a falu, míg én sírok ... Hadd röhögjön ... — Sose sírjál, mert ráborí­tom én rögtön az asztalt... Otthon minden még szanaszét, se szék, se asztalolf ... Ilyen lakodalmat... Hát ilyet... Maga meg minek jött? Mi? In­ni? Az öregembert felforralja a düh, néki ugyan nem asszo­nya ez az asszony: — Tartsd a szád, a keserves úristenedet... Engem itt ne izélgess... Megittuk és me­gyünk ... A — De hiszen részeg — csap­ja derekára a kezét a lány. — A férfi akkor is férfi — csap az asztalra az öreg... Rosszul szólt, kegyetlenül rosszul. Az asszony, mint a vércse, dehogyis vércse, mint a rontás szelleme, úgy csa­pott le vijjogva e szóra, hogy férfi... — Ez férfi? A lánya lakodal­ma előtt is részeg, és ha ré­szeg, olyan férfi ez, hogy egy széket nem tud felemelni... — ... igazad van, te asz- szony, igazad van... férj, rendíthetetlen nyu­galommal, némán ül. Ő már elhatározta, hogy ezt a sört megissza, kényelmesen, nem a szomjas, hanem az ivó emberek kortyolgató nyugal­mával, Nem zavarja, hogy most már versenyt potyognak a könnyek, hogy a leendő asz- szony ízes magyarsággal ká­romkodik, hogy nem irigylen­dő majdani férje, ha korhe­lyességre meri majd adni a fe­jét, az sem, hogy asszonya már az égbolt lebontásával fenyegetődzik. Mint valami olasz neorealista filmben, peregnek, csattognak a sza­vak, járnak a kezek, de a lá­bak is, futkos a két nő, anya és lánya, ajtótól asztalig, idön- kint, mint valami metronóm, felcsuklik az öreg mámi — hiába, erős volt az a féldeci, s az is lehet, nem is egy fél volt az, hanem több, de mégis mondja: — Igazad van, te asszony, igazad van... Aztán az ember felhörpinti a sört, odaszól társának nyu­godtan: — Hát, akkor mehetnénk ... — Akkor igen — bólint rá a férjtől nyugalmat és böl­csességet kapott kopasz kis öregember. Felállnak és men- nek_ Utánuk nézek az utcán Elől a két ember, komótosan, mögötte az asszony és lánya, szaporázva a lépést, amúgy csendben, békében, messziről még derűsnek tűnőén is. 'olnap lakodalom lesz. T- ben. Szegény tatár, aka­rom mondani, szegény vőle­gény. H ÁDÁM ÉS ÉVA SZERELME A vonaton ismerkedtem meg Szabó Istvánnal, az Or­szágos Gumiipari Vállalat segédmunkásával. A kalauz vakarta a fejét — Vác-Alsó­városnál szálltam fel — ho­gyan adjon vissza a százas­ból, amikor öthúsz a jegy, s neki mindössze húszvalahány forintja van. A jó kötésű fiatalember felváltotta a szá­zast, megköszöntem, beszél­getni kezdtünk. Huszonnégy éves. Kitöltöt­te katonaidejét, s jött haza, mert nagyon várta valaki. Éva. Azaz: Anna. Ádám és Éva nevét csak magam ru­házom rájuk. Később talán megérti az olvasó, miért. Minden olyan sematikus: a gyerekkori szerelem, az iskola utáni, lopott percek, suttogások. És sematikus a folytatás is. Kiábrándítóan sematikus ... — Annus szülei valahogy azt még elnézték, hogy egy- szer-egyszer elmenjünk mo­ziba, táncolni. Akkor tört csak ki a botrány, amikor azt mondtuk, szeretnénk meg­tartani az eljegyzést... Szabó István. Huszonnégy éves. Foglalkozása: segéd­munkás. Érettségizett, egy évet végzett az egyetemen — a közgazdaságin — de ki­maradt, mert édesapja meg­halt. Két kisebb testvére van — mindkettő lány — édesanyja mellé kellett egy másik kereső. Dolgozott, be­vonult, két esztendeig kato­náskodott, leszerelt, s mihez kezdjen? Barátja vitte be a gyárba, ottragadt, második éve vonatozik nap mint nap. Ezerötszáz forint körül ke­res. Tizenkettő egy tucat — mondja az ember István sor­sára, s izgalmakat keresve már menne is tovább. A szürke sorsok tragédiája min­dig fájdalmasabb, mert ezek­ből a tragédiákból van több, s ezekre nem figyel senki sem. Fehér köpenyben, csinosan, fiatalon. Az arca nem szép, nem is csúnya. Fiatal lány­arc, alakja formás, csak a szeme ijedt egy kicsit. Ami­kor megtudja, miről kérdez­ném, elkéredzkédik csoport- vezetőjétől, s lemegyünk a Forte-gyár udvarára, mert „ez nem való másoknak”. — Ha leszakad az ég, én akkor is Pistához megyek. Ezt megmondtam otthon is. Apám megpofozott. Húsz évet megértem, de a kezét soha nem emelte rám. Most elő­ször. — Pistával vagy inkább a rangjával van baj? — Bánnák is ők, ha maga az ördög lenne! Csak valaki legyen. Az idegeimre megy ez a rongyrázás, szabályosan az idegeimre. Soha nem bír­tam. Én itt a gyárban is úgy vagyok, hogy senki előtt nem esek hasra. Nem tudom érti-e? Nekem attól még nem nagy ember valaki, hogy ez vagy az. Sír. Nem bánatában, két­ségbeesésében. Mérgében. Szabó István pontos ma­gyarázatot adott, kérdezés nélkül rátalálok Annusék házára. A hosszú tornácon bádogkádban alma. ' Illata betölti a levegőt. Ebbe ka­paszkodom: — Nem fagy meg? — Nincsenek még olyan hi­degek. ' , A negyven körüli asszony tartózkodó, de nem barát­ságtalan. Ahogy ez már len­ni szokott, elnézést kér a rendetlenségért, míg átvezet a konyhán, a szobában ültet le. Minden a helyén. Talán nagyon is a helyén. Csillog- villog a szoba, agyonzsúfolva ezzel is, azzal is. Bútorok, szőnyegek, nehéz, aranyozott képkeretek. Az olyan ember lakása, aki anyagiakban te­hetőssé lett, de szellemiek­ben, igényességben a régi maradt. A férfi jön be, lát­szik, most kapott tiszta in­get magára, nemrég érkezhetett munkából. Mondom jövetelem célját. Annus édesanyja idegesen, tiltakozón felemeli a kezét, a férfi csodálkozva felhúzza szemöldökét. Kínos-keser­vesen keresgélem a szavakat, nehogy sértsem őket. Bezár­kóznak, igennel, nemmel felel­nek csak, ha érteni akarnám pillantásaikat —, de nem aka­rom — már kívül lennék az ajtón. Nem jutunk semmire. A férfi utolsó mondata: „Akárkit én nem engedek be a család­ba"! *'"/"'J"""/"S"'S/"/'/'/SSSSSS/SSj-Sf/SSS/SS/SS/S///SSSSS.'SSS/SS//SSSS//S//S/S/SSS/SSSSS///S/SS/S/S,'////SS/SSS//SSSS/SSSSSS/SSSSSSSSSS/SSSSS/,SS/SSSSSS/SSSSSSSS/SSSS/SS/SSSSSS<. A hangszóró: Személyvonat indul Nagymaros, Szobra, a külső ef, ef vágányról tíz perc múlva... Szabó István keserűen moso­lyog:,— Látja elvtárs, mond­tam én magának, hogy nem jut velük semmire. Nem lehet ővelük beszélni. Mert olyan ember ám Annus apja, hogy lovat adtak alá ja, de neki még az sem volt elég magas, felállt hát inkább a ló hátán, hogy még nagyobbnak tessék... Zötyögünk a vonattal, szív­juk a cigarettákat, meséli a fiú, hogy már lakás után is né­zett, anyja testvérééknél lenne is, kifelé, Deákvár felé, talán a DCM-ben munkát kapna, s akkor abbahagyhatná a vona­tozást. Tervez. Konok elszánt­sággal. — Mi Annussal megfogad­tuk, hogy bármi is lesz ... Mosolyogtató gyerekesen naív fogadkozások? Vagy inkább: torkot szorí- tóan szép, meghatódottságot okozó esküvések? Mi rejlik egy huszonnégy s egy húszéves emberben? Ki lát beléjük? És főként: ki kérdezi őket? A kapunál ösztönösen a vál­láraira teszi a kezét, úgy tessé­ÜVEG AZ ÜVEGIPARI ORSZÁGOS VÁLLA­LAT BEMUTATÓTERMÉBEN, FIA­TAL ÜVEGTERVEZÖK KIÁLLÍTÁSA NYÍLT. KÉP: KATONA ERZSI, A „FERUNION” TER­VEZŐJE, MUNKA KÖZBEN — S AZ ELKÉSZÜLT KE­BEL YSZÉRI A. Foto: Kotroczó $ kel befelé. Jólesik. Barátját ^ engedi így maga elé az ember. Most kellene valami fordu- 5 latnak következnie. Nincs for- S dulat. Tisztes szegénység, öreg, ^ de tiszta bútorok, a konyha ^ melletti benyílóban Pista ágya. ^ Felette — maga eszkábálta § polcon — könyvek. Szabó né- ^ ni: idősebbnek látszik a korá- ^ nál. ötvenhárom éves, de S többnek néz ki. Sokat megért. § Sokat dolgo itt, dolgozik. Fel- § nevelt három gyereket. A ki- § sebbik lány még itthon van, a ^ nagyobb már férjhez ment. el- § költöztek Vácról, Veresegyhá- ^ zon laknak. $ Nem ül le, odaáll István há- ^ ta mögé, s hiába kérjük, ott is S marad. ^ — Ök is ugyanolyan szegé­^ nyék voltak, mint mi. Az > urammal, szegénnyel, jóidéig $ együtt dolgozott az Annuska § édesapja. Csak hát ugye, ök $ előbbre mentek, mi meg visz- ^ szafelé. Szegény uram, amikor ^ meghalt... ^ Nem tudja folytatni, elönti ^ a könny a szemét, István csi- J: títja, simogatja. Közben bo- ^ csánatkérően néz rám, de in- ^ tek neki, hagyjon, hagyjon en- § gem, a mamát nyugtassa. Leül a mama: a szék meg sem érzi vékony, törékeny, megviselt testét. Szégyenlősen törli a sze­mét, orrát. A fa is sóhajt, ha társát kitépi mellőle a szél. És ő nem a roppanthatatlan tör­zsű szálfák fajtájából való: az életből csak a kötelességeket ismeri, az örömökből nagyon keveset. Nos, türelmetlenkedhet olvasó, hol a vége? A szer mesek egymáséi lettek, a lök megértőén megbocsátó keblükre ölelték őket... Olyan szépeket olvashat regényekben ilyesmiről az ember, filmeken is könnycsatornákat veszélyez­tető történetkéket láthat. Ádám és Éva szerelme. Hát nem az? Egy új típus Ádámja, Évája e két fiatal: István és Anna. Valamit megérezték a kor le­vegőjéből: nem tűrik az ál­szentséget, a formaságokat, azt, amire mi oly büszkén mondjuk sokszor, hogy „fel­nőtti megállapodottság.” Ha ilyen az a megállapodottság, mint Annus szüleié, akkor nem kémek belőle. Nem és nem. Szembefordulnak vele, s nyugodtan, szemrebbenés nél­kül viselik el, hogy öregasszo­nyok, vagy akár fiatalabbak a boltban, a templom előtt vagy bárhol a szájukra vegvék őket, s azt hajtogassák: no, lám, a mai fiatalok ... Kikísértek az állomásra, István mosolyogva kérdi, van-e apróm? Annus fogja a fiú kezét, ha már annyira öreg lennék, akkor azt mondanám: lóg rajta. Szerencsére, nem vagyok annyira öreg. Annus azt mondja: — Megkérdeztem anyámat, egy emberhez vagy egy fizetési borítékhoz menjek hozzá? Jól tudom: Ádám és Éva po­fonok, szidalmak, „megszólás” ellenére maga fogja megadni a kérdésre az egyedül helyes fe­leletet! Mészáros Ottó ÁTERESZ A DOBOGÓKŐI ÚTON A PilLsszen tkere.szt közeié^ ben fakadó forrás vize, vala­mint az esőzések idején a hegyoldalból lezúduló csapa­dék sok kárt tett a Dobogó­kőre vezető út töltésében. Ezért nemrég csaknem egy­millió forint költséggel ipszi- lon alakú áteresz építését kezdték meg az úttest alatt. Az áteresz szárai 8, 39 és 40 méter hosszúak lesznek. A má­jusra elkészülő áteresz építői hétezer köbméter földet moz­gatnak meg és 450 köbméter betont használnak fel. Sampion—Piktor—Diplomat A Pest megyei Vegyi és Kézműipari Vállalat szentend­rei töltőtoll üzemében a jövő évben 25 féle töltőtollat és go- lyósirónt gyártanak. Köztük tizenkét újdonság lesz. Ezek közül a Sampion és Piktor né­ven forgalomba kerülő rost- iron sorozatgyártását a má­sodik negyedévben kezdik meg. A szokásosnál vasko­sabb testű Diplomat golvós- iron gyártásánál elsősorban az „erős kezű” férfiakra gon­doltak. VISEGRAD ALULJÁRÓ A kirándulószezonban na­ponta több ezren érkeznek ha­jóval Visegrádra. A hajóállo­más mellett vezető főútvonal járdája azonban rendkívül keskeny, s így a kirándulók többsége az úttesten haladva gátolja a járművek közleke­dését. A balesetveszély csök­kentésére aluljárót építenek. A tervek szerint a tíz méter hosszú és 3.8 méter széles aluljárót még ebben az évben átadják rendeltetésének. Megkezdték a hajóállomással szembeni járda szélesítését is: házak lebontásával. mikus, a TIT elnöke tartja, az első témakör vitaindító elő­adását Maróti Andor: A fel­nőttoktatás, mint korunk szükséglete, a második téma­körét Csiby Sándor: Az üze­mi nevelés pedagógiai irány­elvei címmel. Az előadásokat korreferátumok és szekció­viták követik. 10-én lesz a plenáris ülés, amelyen Bara­nyai Tibor, a SZOT kulturális osztályának vezetője tart zá­róelőadást. A konferencia nyelve: magyar, orosz, német és francia.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents