Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-27 / 280. szám
1966. NOVEMBER 27., VASÁRNAP tnttei Khfiiriap Export eternit virágtartók Skopál Jánosné sajtoló Niczinger János mérnök Nyíró Mihály bognár Dömsödi Rudolf szerelőlakatos Gál László Igazgató A GYÁRAKBÓL - A HATÁRBÓL: Jelentjük a kongresszusnak Ez év elején kezdődött a versengés az egész országban a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusának tiszteletére tett felajánlások teljesítéséért. Régóta nem tapasztalt mértékű vetélkedés bontakozott ki mindenütt; a gyárakban, üzemekben, az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt. Most, a kongresszust közvetlenül megelőző napokban, Pest megyéből is egymás után érkeztek a jelentések, amelyekben beszámoltak az elért eredményekről. Herreghalmon 2 milliói vállaltak — 7,5 milliói teljesítettek állítottunk A kísérleti gazdaság dolgozói eleget tettek kongresszusi felajánlásuknak, sót, jelentősen túl is teljesítették vállalásaikat. A herceghalmi kerület dolgozói kétmillió forintos felajánlással kapcsolódtak a munkaversenybe, s jelenleg már 7.5 millió forint a többlettermelés értéke. A gondosabb munka eredményeként több növényfajból kiemelkedő terméshozamot értek el. őszi búzából a gazdaság fennállása óta, az elmúlt nyáron érték el a legmagasabb, holdankénti 21.3 mázsás átlagtermést. Terven felül 107 vagon vetőmagot állítottak elő. Zöldborsóból ugyancsak rekordtermést takarítottak be cl herceghalmi kerületben, összesen 43 vagonnyit szállítottak el a Mirelit Vállalat - na ;v. Az'«Tát ’Is"-'reszt' vettek a versenyben: javult á költséggazdálkodás, 1.5 millió forintos megtakarítást értek el október végéig. Több mint 700 ezer forint terven felül A Május 1. Ruhagyár ceglédi üzeméből Petró Józsefné szakszervezeti titkár jelentette: — A kongresszusi versenybe egész üzemünk bekapcsolódott A végleges eredményeket még nem tudjuk közölni, de eddig 722 ezer forint értékű terméket állítottunk elő terven felül. Az I. osztályú áru minőségét tovább javítottuk, s ez 350 ezer forinttal emeli a terven felüli értéket. A dolgozók között eddig 30 ezer forint jutalmat osztottak szét. Egyhetes ünnepi műszak Nagykőrösön A Nagykőrösi Konzervgyár Il-es telepén külön egyhetes ünnepi műszakot indítottak a IX. kongresszus tiszteletére. A dolgozók vállalták, hogy ezen a héten napi átlaguk 21 és fél ezer üveg zakuszka lesz, ami a gyár egyik legfontosabb exportcikke. Ennek a versenynek csak erkölcsi díja van, de, ha december 13-ig sikerül a 300 vagonos zakuszkatervet maradéktalanul teljesíteni, külön tízezer forint célprémiumot kapnak a Il-es telep dolgozói. Még egy nagykőrösi jelentés: a Pest-Nógrád megyei Tejüzemi Vállalat 22 vidéki üzeme közül a verseny során a nagykőrösi üzem az első félévben első lett, amelynek bizonyítéka az ezüstserleg. Harmadik negyedévi tervüket is jól teljesítették, mintegy hatmillióval többet adtak a tervezettnél. A tejfelvásárlást két megyéből 109 százalékra teljesítették, ami 6 903 000 litert jelent. Kétmilliós kongresszusi többlet az érdi gépjavítóban A MEDOSZ Pest megyei bizottságán is most értékelik és összesítik a hatáskörükbe tartozó üzemek, vállalatok eredményeit. Ennek alapján jelentjük: X'gSdöllől Agrártudományi Egyetem Tangazdasága kereken egymillió forinttal teljesítette túl csaknem két és fél milliós vállalását a növény- termesztésben, s így — a többi üzemágakkal együtt, 4 millió 135 ezer forintos terven felüli vállalásukat a kongresz- szus tiszteletére 5 millió 423 ezer forintra teljesítették. A gépjavító állomások közül az érdiek tűntek ki talán a legjobban: már október végére az eredetileg vállalt csaknem 3 és fél milliós kongresszusi „többletet” 5 millió 641 ezer forintra növelték. S csak úgy „mutatóban” a verseny időszakában nagy lendülettel dolgozó szocialista brigádok eredményei közül: a soroksári gazdaság halásztelki baromfitelepének szocialista brigádja 476 ezer forintos terven felüli vállalását egymillió 445 ezer forintra teljesítette. A Közép-dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság Ráckevén dolgozó „Sajó Elemér” műszaki szocialista brigádja éppen lapzártakor jelentette táviratilag: teljesítették valamennyi vállalásukat a pártkongresszus tiszteletére. Földínség 1966 Szűk az LTj Világnak Szcnüűrinckáta keskeny karfára III. A község lakóinak száma 2476 — volt 1960-ban. Múlt év utolsó napján már csak 2095 ember lakott a faluban. így lett a nagykátai járás 14 csökkenő népességű községe közt, fogyatkozásban Szentlőrinc- kátáé a rekord. Hat év alatt 15,4 százalékát vesztette el lakosságának. Budapest közelében — Az igazat megvallva mi nem figyeltünk fel a lakosság ilyen nagyarányú csökkenésére, csak a járási tanács legutóbbi ülésén — ingatja még most is csodálkozva a fejét Punyi József községi vb-elnök. — Kijelentkezett ez, kijelentkezett az, és elment. Bizony mi nem számláltuk össze hányán. El se hinné az ember, hogy majdnem négyszázan voltak. — Évente 60—65 ember elvándorlását azért észre lehetett volna venni. — Igen, ha a falu minden lakosa itthon lakna. Csakhogy nálunk nem bejárók, hanem bentszállők vannak. Csak szombat este jön haza körülbelül 350 ember, az idegenben dolgozók. Hát ahol hétköznap ennyien nincsenek otthon, valóban nem nagyon tűnik fel, ha sokan vasárnapra sem térnek meg, s községi tanács a népesség alakulásáról pedig nem vezet sehol statisztikát. Szentlőrinckáta határa Budapesttől légvonalban talán még harminc kilométerre sincsen, de a legközelebbi vasútállomás 16 kilométerre esik tőle. Autóbusz visz odáig, a vonat Pestig, másfél óra alatt a két közlekedési eszközzel megtehető az egész út. A busz meg a vasút költsége azonban együtt már sok ahhoz, hogy munkásember naponta megtegye az oda-vissza utat. Ezért jönnek haza csak hét végén, de ezért is költöznek el sokan nem menne. Elad az Uj Világ a faluból. — így van. Sok fiatal pedig a szórakozást is hiányolja. Nincs kultúrházunk, a községfejlesztési alapból nem telik. Van két italbolt a faluban, egy éve presszó Is, csakhogy az effajta szórakozás nem kell, nem is elég nekik. — Ez hát a másik ok. A harmadik pedig nyilvánvalóan, hogy rosszul fizet a tsz. Punyi elnök felugrik, az ablakhoz siet, kinyitja, rákiált egy arramenőre: — Marci, gyere már be egy kicsit! Havi kétezer forint Kókai Márton, a lőrincká- tai Üj Világ Tsz elnöke belép. — Dehogy fizetünk mi rosz- szul — mondja nevetve, de meglepetten, hogy ilyet még csak fel is tételezhet valaki az országos viszonylatban kiváló szövetkezetről. — Nálunk az egy főre eső átlagos évi kereset a háztáji jövedelme nélkül is 19 200 forint. Azzal együtt a havi kétezret is megkeresi legtöbb tagunk. Sokan még ennél is többet. Sorolja az elnök az Uj Világ adatait, van hatszáz dolgozó és mintegy harminc nem dolgozó tagja, meg 120 -nyugdíjasa. 3300 holdon gazdálkodik, ebből azonban csak 2800 a szántó, abból jön le 600 hold a háztájira. Marad tehát 2200. Ilyen sok emberre kevés ez a föld, micsoda varázslattal kereshetnek meg mégis annyi pénzt? — Szorgalommal — ez a tsz-elmök válasza. — Hihetetlenül szorgalmasak a mi embereink, én csak tudom, hét évig voltam a faluban tsz-elnök, — ezt meg a községi tanácselnök mondja. Mégis, a szorgalom önmagában kevés, leleményesség is kell, anélkül bizonyára $ nári diplomával is, öcskös, hiába dörgölődsz, és hiába magyarosítottad a neved Révfülöpire, az emberségedet, az önbecsülésedet másképp kéne keresned — kezet sem nyújtott öcs- csének, visszament a házba. Révfülöpi János rajztanár űr már elszokott a pofonoktól, a bátyját viszont nem vette komolyan. Műveletlen proli, gondolta magában, s ezzel elintézettnek vélte az ügyet. Karácsonykor mégis kapott egy pofont, és ez jobban fájt, mint az a gyermekkori. Megkapta a sasos behívót. Elment Katiékhoz, akivel már egy éve szerették egymást, és megkérte a kezét. Nem adták. Nagyon finoman, arra is megkérték, hanyagolja el a házuk táját. Az apa főszolgabíró volt, János származására, ha nem is célzott, annyit finom úri modorban megjegyzett: nem bírná el az emberi tekintélye, hogy a veje édesapja az ablakuk alatt seperje az utcát. Csúnya, fekete karácsony volt. Az eső is eleredt. A férfi otthon összepakolta a legszükségesebb holmikat és másnap bevonult. Januárban a Donnál olvasta a főszolgabíró úr levelét: „Miután az orvos megállapította, és a lányom is bevallotta, hogy öntől négy hónapja, teherben van, hozzájárulok a távházasságukhoz. Gondolja meg, hogy Öntől mit vár a haza, a kormányzó úr őfőméltósága és a mindenható jó isten. Legyen jó magyar, és ott se hozzon szégyent a bolsevista Oroszország földjén a fejünkre.” Azután aláírás. Egy kicsit szédelgett a levéltől, örült is neki, a távházasságot megkötötték. Június elején a felesége írt: Kislányom született. Roham előtt olvasta a tábori lapot, megivott két deci rumot, hogy semmit se érezzen, azután borzalmas ordítással rohamra vezette legényeit. Félúton sem voltak, embert sem láttak, csak ordítottak, amikor egy srapnel vállon csapta őt. Megállt, egy kicsit dülöngélt, leült, aztán lefeküdt a földre. Tudat alatt arra gondolt, hogy nem lett volna szabad annyi rumot inni, hiszen ő nem bírja a szeszt. A diákbálokon is mindig spicces volt, amikor még senkin sem látszott semmi. Az egyik legénye föléhajolt. — Kati, aranyos Katikám — sóhajtotta — hát ismét itthon vagyok, nálad. — Én vagyok, zászlós úr. Nagykovácsi Imre, tizedes, az ön rajából. A jobb karját a tábori kórházban amputálták. Ezzel egy időben előléptették soron kívül hadnaggyá, megkapta a nagyezüstöt és a német vaskeresztet. Mindenki gratulált és ő bal kézzel fogott velük kezet. Hazajött és megtanult bal kézzel rajzolni, festeni, mert az emberi akarat nem ismer lehetetlent. Amikor 1948-ban kizárták a pártból, a vizsgáló bizottság elnöke becsületesen megmondta neki, ezzel a vaskereszttel nem lehet a párt katonája senki. A bizottságban ült a bátyja is, az egy szót sem szólt. Utánament, s a folyosón annyit mondott: — Látod, öcsém, rossz lóra tettél. — De hát tudhatnák, te tudhatnád a legjobban, hogy én ki vagyok, hogy a múltban mindig megbélyegeztek, hogy egy cigányembernek akkor sem volt becsülete, ha diplomája volt. Hát, hová tartozhat egy olyan ember, mint én, ha nem közétek? — Későn jutott eszedbe, öcsém. Olyan sokáig bizonygattad, hogy magyar úr vagy, hogy ma már mindenki elhiszi neked. Vedd tudomásul, hogy egy ember két társadalomba egyszerre nem válthatja meg a • belépőjegyét. — És most mit csináljak? — Ezt kérdezhetted volna hamarább is, mondjuk öt évvel. Egyetlen okos dolgot tehetsz. Dolgozz. Visszament az iskolába, bement az őrára, végignézett az osztályon, a hátsó padban ült egy kis fekete fiú, szeme megpihent a gyermeken. Eszébe jutott az első könnycsepp és beszélni kezdett — Gyerekek, fiúk, a mi hazánkban ma már mindenkinek joga van a tanuláshoz, a tudáshoz. Nálunk nincs cigány, nincs zsidó, nincs hottentotta, emberek vannak. Értékes, drága, emberek Beszélt a múltról, a faji előítéletről, a numerus claususról... Észre sem vette, a padok között járt és már nem is a fiúknak, de önmagának beszélt. Nyolc évig hordozta sebét szivében. És ekkor az élet még egyszer lemérte őt. Sokféle a sértett ember vágya, indulata. Van, aki átkozódik, bosszúért liheg, s van, aki azért könyörög a sorsnak; még egyszer, csak még egyszer kapnék lehetőséget, hogy megmutassam mindenkinek a szivemet. S hogy szivének jó lett a ritmusa, azt 1956 véres őszén mutatta a történelmi kardiográf. Az utolsó napokban bement azokhoz, akik kizárták a pártból. Ott volt közöttük, nagyon iól érezte magát és kérdezte, hogy mit segíthetne. Mondták, menjen vissza az iskolába, tudomásuk szerint ott éppen most van „forradalmi” gyűlés, ahol a kommunista igazgatót el akarják zavarni. Visszament. A hangadóké volt a szó. Nem tudták, hogy 6 hol tart, hol áll, ezért neki is adtak szót. — Emberek, gondolják meg, ezt az utat én is jártam már egyszer, igaz, negyvennégy előtt. Akkor sem volt jó út, most sem lehet az. Zsákutca. önmagunk megbecstelenítése. Mi bajunk van az igazgatóval? Szive van és tud. Miért bántanánk?. Évek óta ismerte a kollégákat. Személy szerint, atyai szóval mondta el hibáikat és személy szerint vetette szemükre, milyen sokszor fordultak az igazgatóhoz emberi segítségért. A hangadók akkor kinyitották a terem ajtaját, betódult a „forradalmi diákság”. Az anarchia teljes lett. Valaki, nem tudni, véletlenül-e, megnyomta az iskola villanycsengő- jét, mely most úgy szólt, mint a sziréna. Kitódultak a folyosóra. Valaki a háta mögött azt mondta, hogy ez a piszok, nyomorult cigány is ... Ép bal kezével leoldotta nadrágszíját és csatjával kétszer a beszélő arcába sújtott. Megrohanták, ütötték, földre teperték, taposták. „Most, hát nem az igazgatói szobában vernek meg”, derengett tudata mélyén, az egykori folyosói emlék. A negyedik héten a kórházban a nővér olvasta fel a helyi lapból, hogy kinevezték igazgatónak. Levelet diktált, melyben lemondott az igazgatói székről. Otthon az anyósa megkérdezte a lányát, miért engedi Jánost újra szerepelni, ebből csak rossz lehet. Az amerikaiak, meg az ENSZ ... Gondoljanak a gyermekek jövőjére. — Ó, édesanyám, maga még mindig itt tart? Egyébként János nem fogadta el az igazgatói széket, tanítani akar. Rajzot, festészetet. Azt mondja, azt szeretné, ha a gyerekek megtanulnák, mennyi színből áll az élet. szőlőoltványt, meg dugványt és kertészkedik mindenfélével. Csak hét holdas fóliáskertészete 1 millió 200 ezer forintot hozott idén. Nagyon jó kertészek a tagok. — Pedig csak a tsz-ben. tanultak bele ebbe a szakmába — jegyzi meg Punyi József. — Azelőtt egyetlen ember, Gyet- vai Menyhért termelt nálunk piacozásra paprikát. A fia most az Űj Világ főkertésze. Még ötszáz holdat... Megint Kókai Márton viszi a szót: — Évente 25—30 jelentkező kéri felvételét, de a tervtárgyaló közgyűlés legfeljebb nyolc-tízet vesz fel tagnak. Csupa fiatalt, tsz-tag családjához tartozó, azzal egy fedél alatt élőt, akinek nem jár, nem is kér háztáji földet. Mert a kevésből hogyan is adnánk?! Punyi József mondja: — Mindig kevés volt községünkben a föld. Négy, néha öt uraság is osztozott a háromezer holdas határ nagy részén. Ami ezen felül maradt, abból leginkább csak 2—3 holdas törpebirtokokra futotta a lakosoknak. Azért járt’ már-üü^öO' éve- is any-' nyi ember Lőrinckátáról ősztől-tavaszig Kőbányára, a sörgyárba. Odajárnak tőlünk ma is nagyon sokan. Kókai Márton csendesen megszólal: — Még legalább ötszáz hold föld kellene. És ezt a mondatot még egyszer, emeltebb hangon megismétli. Harmadszor már szinte kiáltja: — Még ötszáz hold földet! A földínségnek ezt a viszszafojtott kiáltását ismerem. Hallottam nemegyszer a Viharsarokban szegényparasztok, nincstelenek között forgolódva három évtizede. De Kókai nem saját magának, hanem egy közösségnek és a közösséghez csatlakozni kívánóknak sóvárogja a földe* a mai paraszt új indulatával. Később a járási székhelyen mendja valaki, hogy az állami gazdaság nemrég már átengedett a szentmártonká- tai határban fekvő birtoktestéből 315 hold szántót az Uj Világnak. Igaz, az állami gazdaság munkaerőhiánnyal küszködik, itt-ott nem is tudja megművelni földjét úgy, ahogy kellene. De még ötszáz hold földet?! Nem lehet az állam tulajdonát csak úgy felaprítgatni! Tiszta igaz. Mégis elgondolkozik az ember, hogy manapság, amikor oly sok a panasz a földet odahagyó mezőgazdákra, akkor miért nem lehet több földet juttatni az Uj Világnak, ha már Szentlőrinckátán annyian szeretnék megművelni a közösség földjét, de nincs elegendő? Valaha azt követeltük, legyen azé a föld, aki megműveli. Ne haragudjon meg senki érte, amikor kimondom érzésem és gondolatom: nem lehetne a föld azoké, akik meg akarják művelni? Különösen, ha közös erővel olyan jól és eredményesen, ahogy az Uj Világ Tsz-ben tömörült szent- lörinckátaiak eddig is megtették? Szokoly Endre Öten a kocsigyárból > ^ Egy egész sor új gyártmány a mezőgazdasá- |gi üzemek, erdészetek számára; új járművek, S szállítóberendezések, mégpedig megbízható, $ jó minőségben — így lehetne jellemezni rövi- $ den a Szentendrei Kocsigyár elmúlt évet: alat- ^ ti tevékenységét. A ma már ötszáz dolgozóval $ termelő üzem évenként 100 millió forint kö- ^ rüli értéket állít elő a tíz év előtti 35 millió- ^ val szemben. Az elismerést és megbecsülést a | vörös vándorzászló, az élüzem cím és okle- ^ velek tanúsítják, i Bemutatunk öt dolgozót í' __________________________________________ A nyergesújfalui Eternit Művek dolgozói terven felüli munkára vállalkoztak: virágtartókat készítenek külföldi megrendelésre. A harminc féle alakú és méretű tartók gyártásához 35 400 négyzetméter etemitlapot használnak fel. A modern formájú virágtartók az osztrák városok parkjait díszítik majd. Az első szállítmányt a napokban indítják: útnak.
