Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-22 / 275. szám
1966. NOVEMBER 22.. KEDD MST uecfti '^ŰBiap 3 Több, mint 480 millió fo- , rint értékű generálkivitelezői feladat, közel négyezer ember, munkahelyek tucatjai a megyében — ezek fő vonásai megyénk építőipari vállalatának. És még egy, amit elöljáróban azonnal el kell mondani : az új, a jobb, a célravezetőbb megoldások szenvedélyes és fáradhatatlan keresése. E törekvéseknek ad tágas medret a gazdaságirányítási rendszer reformja: erről beszélgetünk Simon Sándor elvtárssal, a vállalat igazgatójával. A fejlődés iránya: a vertikalitás alatt 2300 fiatal szakmunkást képeztek ki a vállalatnál!) A termelékenységről beszélgetünk Simon elvtárssal, s arról, hogy ezt a fontos fogalmat nem szabad misztifikálni. Bármilyen „termelékeny” is a munka, mit sem ér, ha — feleslegest állít elő. Csak ha hasznos, szükséges a termék, akkor nyeri el igazi értelmét a termelékenység Is, s ez alól nem kivétel az építőipar sem! — Elképzeléseinket úgy alakítjuk — jegyzem szavait —, hogy az új mechanizmus teremtette lehetőségekkel élve gyorsan, rugalmasan alkalmazkodó vállalati szervezetet hozzunk létre. Ha kell, napok alatt „átalljunk” arra, ami a legdöntőbb, abban a pillanatban vállalatilag és népgazdaságilag is a leglényegesebb. Néhány tekintetben már most is ezt próbáljuk, egyik beruházónkkal már kétoldalú megállapodást kötöttünk a jövő évi munkára vonatkozóan, ám e törekvésünk — sajnos —, felügyeleti szerveinknél nem talált teljes megértésre... Nincs könnyű dolga a vállalatnak. Sok tekintetben már nem lehet a régi módon, s mén nem lehet az új módon dolgozni. A jogalkotás, a rendelkezések módosítása elmaradt a tényleges változásoktól, s ez fennakadásokat 1 c'koz. Hivatkozhatnánk itt a földmunka-gépesítési előírásokra például, ahol a vállalat, ha igazán gyorsan, s eredményesen akar megoldani valamit, saját, de kisszámúi gépparkjára hagyatkozhat, mint legutóbb Gödöllőn, egy kazánház alapozásánál. És ugyancsak negatív példa mindaz, atnl a v&c- rátóti munka körül történt, ahol a vállalat megindokolta, miért nem képes a feladat elvállalására, de érveiket figyelmen kívül hagyva utasítást kaptak annak elvégzésére. Mindezt a nagyobb vállalati önállóság jelszavával ... Centralizmus és önállóság — Számunkra — mondja bevezetőként — az új mechanizmussal összefüggésben az az alapvető kérdés: milyen legyen az építőipari egység? A nálunk kialakult, igen határozott vélemény az, hogy: vertikális! Saját szerelőipari részlegekkel — ezek létjogosultságát a gyakorlat sokszor igazolta —, tehát „alapásástól a kulcsátadásig” — magunk végezzünk mindent, mert ez biztosítja a legtermelékenyebb, legkoncentráltabb, azaz — értelemszerűen — leginkább gazdaságos munkát. Ennek természetesen ma még több feltétele hiányzik: a teljes vertikalitásra nem vagyunk képesek. És azt is meg kel! mondani, hogy mindezzel szemében eléggé érezhető ellenállás tapasztalható, más vállalatoknál, de az irányító szervek néhány képviselőjénél is. Tizenöt esztendeje dolgozik a vállalatnál: egész családja építp, nemcsak hivatása, szenvedélye is mindaz, amit építőipar összefoglaló jelzővel illetünk. És itt, éppen az „ipar” szócskánál rejlik a lényeg. — Felfogásunk szerint az új mechanizmus megteremti annak lehetőségét, hogy az építő tevékenység végre valóban ipari tevékenységgé váljon: nagyüzemi szervezet tsóggel, minél magasabb fokú koncentrációval, az anyagi és szellemi erők legoptimálisabb csoportosításával. Helyes és jó dolog az előregyártás: a nyílászáró szerkezetek, mező- gazdasági vázszerkezetek, portálok előregyártása, a házgyári tevékenység vertikalitása stb. mind olyan dolog, | amit meg kell tartani, sőt, továbbfejleszteni. Ám, ugyanakkor a vállalatok — s mi erre törekszünk — a továbbiakat a maguk hatáskörében végezzék el. Mert képtelenség, hogy — s ez megtörtént — megcsinálja az egyik alvállalkozó a belső csőszerelést, a másik a külsőt, de a távfűtést nem kapcsolhatják be az épületbe, mert a két csőrendszert összekötő néhány méteres szakasz nem „asztala” senkinek... Szidni persze ilyenkor minket, a generálkivitelezőt szidnak. Mosolyog: — Az új mechanizmus végre hozzásegít bennünket ahhoz, hogy — jogosan szidjanak bennünket... Azért, amit valóban mi csináltunk rosszul, vagy sehogy. Es ne azt kérjék rajtunk számon — mint eddig sokszor —, amiről nem mi, hanem a sokféle kötöttség, tehetetlenséget szülő bürokrácia-, hatásköri tisztázatlanság, túlszervezén tehetett. Gyors, rugalmas alkalmazkodást A vállalat jó ideje céltudatosan fejlesztette minden tekintetben a vertikalitás irányába tevékenységét. tgy például — s ez nem is olyan apró dolog — negyven körül van azok száma, akik a vállalat társadalmi ösztöndíjával tanulnak különböző egyetemeken. Mert a szakembsr- szükséglet, ha valahol, itt Igazán ugrásszerűen növekszik. (Közbevetve: négy év — Igen lényegesnek tartom annak hangsúlyozását — mondja Simon elvtárs —, hogy csakis a népgazdaság egészébe ágyazottan tudom elképzelni vállalatunk önállóságát. Ceptralizmus nélkül elképzelhetetlen a tervgazdaság. Ugyanakkor azonban azt is hozzáteszem: tartsuk meg a centralizmus, az utasítások, rendelkezések komolyságát. Volt olyan év, amikor teljes kapacitásunkat is meghaladóan jelöltek ki számunkra úgynevezett „kiemelt” munkákat. Tehát: minden fontos, minden elsődleges. Mit csinálhat ilyen „önállóság” esetén a vállalat? Az új mechanizmus remélhetőleg rendet teremt itt is, akárcsak az építőanyag-elosztásnál, mert azzal is rengeteg a bajunk. A kiemelt munkákon sokszor nincs elég anyag. Az újra készülve hozták már létre az elszámoltatási osztályt, ahol műszakiak, közgazdászok elemzik az egyes építésvezetőségek tevékenységét, egy-egv beruházás gazdaságosságát, a különböző költségtényezők alakulását. A jövőt szolgálja az is, hogy célszerűnek látszik egy műszaki-közgazdasági igazgatóhelyettes kinevezése, s olyan belső szervezet megteremtése, hogy az igazgató ne „nagy fizetésű” — művezető legyen ... hanem valóban a fejlesztési koncepciókkal. az egész vállalatot átfogó kérdésekkel foglalkozhasson. Mással elég kevés szó esik róla. Semmiféle közgazdasági eszközzel, rugalmas gazdálkodással nem helyettesíthető az, amit — talán nem a legjobb kifejezéssel — emberi kapcsolatoknak nevezünk. Tervező, beruházó és kivitelező együttműködésében döntő súllyal esik ez latba. Sajnos, van rá negatív példa, mégpedig az agráregye- temi építkezés, hogy mit jelent a rossz viszony, a másik félben csak „ellenséget” gya- nítás... A jó kapcsolat a jó minőséggel, a jó munkával egyenlő. És az új mechanizmus sem teszi ellenségekké a különböző gazdasági egységeket. Valamennyi a szocialista népgazdaság egy-egy sejtje: csakis ebből szabad kiindulni. Fontos szerep jut az új mechanizmusban a rekonstrukcióknak, ám ezek magasfokú szervezettséget, kooperációt kívánnak a tervezőtől a beruházón át a kivitelezőig. Itt is sokféle elképzelésük van. Mit mondtak volna? Az új felvásárlási árak ösztönzőbbek Szabó Ferenc, a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke — Két dologról szóltam volna, ha szót kapok a megyei pártértekezleten. Az egyik a kenyér- és takarmánygabona termesztésével, a másik pedig a mezőgazdaság gépesítésével kapcsolatos. — A kenyérgabonát ma már a szövetkezetek többségében szívesebben termelik, mint egv-két esztendővel ezelőtt. Az új felvásárlási árak ugyanis ösztönzik a kenyérgabona termesztését. De nemcsak a helyes árpolitika kialakítása hatott serkentően, hanem a technikai feltételek fokozottabb biztosítása is. — Többek között lehetőség nyílt arra is. hogy nagyhozamú búzafajtákkal növelhessük a termésátlagokat. A mi gazdaságunkban például már második esztendeje nyolcvan százalékban Bezosztaja 1-es fajta búzát termesztünk és ki- lencszáz holdon tizennyolc mázsás holdankénti átlagtermést takarítottunk be. Tapasztalatunk azt bizonyítja, hogy azonos körülmények között ez a búzaíajta holdanként két-há- rom mázsával többet terem, mint a korábban termesztett fajták. Ennek következménye volt az, hogy idei gabonabeadásunkat nem csupán teljesítettük, hanem harmincöt vagon búzát adtunk át az államnak terven felül! Természetesen ez nemcsak a népgazdaságnak jelentett hasznot, hanem szövetkezetünk tagságának is. A harmadik ötéves tervben a búza holdankénti termésátlagát húsz mázsára szeretnénk emelni. Az eddigi eredmények biztatóak. — A kukoricatermesztéssel kapcsolatban már nem mondhatok el ugyanennyi jó tapasztalatot. Véleményem szerint ezt ma még nem tartjuk ugyanolyan fontosnak, mint a kenyérgabona-termesztést. S ez hiba. Miből adódnak a problémák? Gazdaságaink nem tudják időben betakarítani a kukoricát és ezzel egyidőben — ennek következményeként — nem tudnak végezni a mélyszántással sem. Az ok: a kukoricabetakarítás sok munkaerőt és szállítóeszközt igényel. — Ha a mezőgazdaság gépesítését vizsgáljuk az elmúlt esztendők tükrében, megállapíthatjuk, nemcsak a mi gazdaságunk, de szinte minden termelőszövetkezet nagyot lépett előre ezen a területen. S ez örvendetes. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a gyors gépesítéssel párhuzamosan nem fejlődött megfelelő módon a mezőgazdasági gépkezelők szakmai tudása. — A másik, ezzel kapcsolat tos probléma. A gépállomásokról sok erőgép került a termelőszövetkezetekhez. Ez szintén jó dolog. Ami azonban hiba: a termelőszövetkezeteknek nincs megfelelő szakembergárdájuk a gépek karbantartására, javítására. — A gépek fokozottabb megóvása érdekében az lenne a javaslatom, hogy a gép amortizációs alap ötven-hat- van százalékát a jövőben ne csak új gépek vásárlására, hanem a meglevő gépek fel-, újítására is fordíthassák a gazdaságok. akárcsak a kockázatvállalás fogalma körül sűrűsödő kér- § déseknél. Különböző bérügvi ^ kérdésekben már ez évben is & vállaltak kockázatot, s az ed- i digi jelek szerint nem hiába, § ám ezt is — akárcsak sok § mást — a maguk szakállára, !$ nem mindenkor jó szemmel § nézett öntevékenységgel... ^ — Sokféle terv foglalkoztat | bennünket, új elképzelések. ^ ötletek merülnek fel. Nem fé- § lünk semmi újtól, merésztől, § de — nem is sietünk el sem-^ mit. Hűek akarunk maradni § ebben is az építés szilárdság- 5; tanához: csak szilárd alapokra § érdemes építeni. És ahogy ezt § népgazdasági méretekben a $ párt és a kormány biztosítja a ^ reform körültekintő előkészí- S {ősével, úgy szeretnénk mi is | a magunk szerény keretei kö~| zött felkészülni arra az új | gazdaságirányítási rendszerre, | ami — sok más vállalathoz | hasonlóan — a huszonötösök | „nagykorúvá” válását bizto-1 sítja. § Mészáros Ottó s V4fírsrssssssssssfssssssssssss7j-sss/sssssss/,ssss*rsfr,xm December elejére készül el ez a két és fél szobás összkomfortos lakás, melynek a napokban emelték helyére a födémgerendáit. Az új ház rendeltetése szerint pedagóguslakás. A pilisi tanács házi brigádja építi. (Foto: Dozvaid) nem helyettesíthető — Van valami, amit lehet eléggé aláhúzni — nem bár Termelőszövetkezetek az új gazdasági mechanizmusban Milyen állami támogatásra számíthatnak a tsz-ek? A gazdasági mechanizmus reformjával összefüggő intézkedések — a mezőgazda- sági felvásárlási árszínvonal növelése, a tsz-ek gazdasági tevékenységének bővítése, a változó hitel- és beruházáspolitika, az önállóság pénzügyi és szervezeti feltételeinek megteremtése — új helyzetet teremt a tsz-ek számára és jogos a kérdés, hogy továbbra is szükség van-e — és ha igen, milyen mértékben — az állami támogatás eddig alkalmazott különböző formáira. Az már most is előrelátható, hogy a reform intézkedései, bár minden közös gazdaság helyzetét kedvezőm befolyásolják, a szövetkezeteik különböző csoportjai között: továbbra sem eredményezhetik a különbségek megszűnését. A mezőgazdasági árszínvonal emelése például a termelőszövetkezetek túlnyomó többsége számára lehetővé teszi, hogy árbevételeiből visszafizesse a fennmaradó és folyamatosan igénybe vett hiteleket, — biztosítsa a teljes körű amortizációs alapképzést, bővíthesse forgóalapjait, a népgazdasági tervvel összhangban növelje a tsz- tagok személyes jövedelmét és a közös gazdaság szociális alapjait. A mezőgazdasági felvásárlási árakat azonban nem a legrosszabb földeken gazdálkodó tsz-ek. hanem az ennél jobb földeken gazdálkodó mezőgazdasági üzemek költségei alapján állapítják meg, ezért a gyenge tsz-ek — tekintve, hogy többségükben a legkedvezőtlenebb természeti körülmények között működnek — bevételeikből továbbra sem tudják teljes egészében fedezni termelési kiadásaikat, fejlesztési élik épzel őseiket. Az e csoportba tartozó termelőszövetkezeteket tehát továbbra is támogatni kell, ám nyilvánvaló, hogy az állami támogatás jelenlegi formáin változtatni kall. Olyan, a korábbinál lényegesen egyszerűbb, könnyen áttekinthető támogatási rendszert kell kialakítani, amely minden ember számára, a munkástól az egyszerű tsz-parasztig, érthető és jobban szolgálja az ésszerűbb termelés-szerkezet" kialakítására irányuló törekvéseket. A helyi adottságokhoz jobban alkalmazkodó, a lehetőségeket a legnagyobb mértékben kiaknázó termelés-szerkezet kialakításával és az ezt megalapozó gazdaságos beruházásokkal valósítható meg az a fő célkitűzés, hogy a gyenge termelőszövetkezetek is előbb- utóbb jövedelmezően gazdálkodó mezőgazdasági nagyüzemekké váljanak. Enneik a többi között az a feltétele, hogy a kedvezőtlen természeti körülmények között levő tsz-ek gazdálkodásuk bővítésével, feldolgozó, értékesítő, melléküzemági tevékenységük kifejlesztésével folyamatosabbá tegyék tagságúik foglalkoztatását, továbbá, hogy elsősorban a munkadíj garantálásával, a munkadíjnak költségként történő elszámolásával, olyan anyagi érdekeltségi rendszert alakítsanak ki, amely minden tsz-tag számára ösztönző. A gazdasági mechanizmus reformjáról szóló központi bizottsági határozat kimondja: továbbra is indokolt, hogy a nagy összegeket igénylő létesítmények — mint például utak, villamosítás, öntözőművek, csatornázás, stb. — kiépítését állami eszközökből végezzék. Ez a segítség természetesen minden szövetkezetét érint, de a gyenge tsz-ek számára további kedvezményeket biztosít az a lehetőség is, hogy a jövőben a különböző beruházások egy részét nem hitelből, hanem állami költségvetésből valósítják meg, vagy az, hogy egyes beruházásokhoz külön kedvezményeket kaphatnak. Korábbi gyakorlat megfigyelése alapján széles körben elterjedt az a felfogás, hogy a gyenge tez-ek beruházásai általában gazdaságtalanok. Közgazdaságilag nem szorul bizonyításra, hogy azok a beruházások, amelyek nem Igazodnak a termelés legésszerűbb szerkezetéhez, nemcsak a gyenge, hanem a jó tsz-ekben is gazdaságtalanná válnak. Éppen ezért, hogy elkerüljék a korábban oly gyakran észszerűtlenül megvalósított be-, ru házasokat, fő irányelvként kell érvényesíteni: csak olyan beruházásokat szabad megvalósítani, amelyek elősegítik a helyi adottságoknak legjobban megfelelő termelésszerkezet kialakítását. Mivel egyrészt a mezőgazdasági felvásárlási árak nem egyszerre, hanem több fokozatban érik el az 1970-re tervezett színvonalat, másrészt a mezőgazdasági árszínvonal az árrendezések után sem éri el teljesen az iparét — gzt néhány év alatt nem is lehet megvalósítani —, ezért továbbra is szükség van arra, hogy a mezőgazdaság más módon juthasson hozzá a többi népgazdasági ággal azonos bevételhez. Az államnak megvan a lehetősége ahhoz, hogy például az állami támogatás rendszerén keresztül, vagy a mezőgazdaságban felhasznált ipari eredetű anyagok-eszkö- zök árának, valamint a mezőgazdasági adóterhek szabályozásával ellensúlyozza az alacsonyabb mezőgazdasági árszínvonalból adódó eltéréseket. Az új gazdasági mechanizmusban — bár alapvetően megváltozik a tsz-ek gazdasági helyzete, csökken a gyenge kategóriába tartozó tsz-ek száma, növekednek a tsz-ek bevételei, a mezőgazdasági üzemek még csak részben nélkülözhetik az állam segítségét. Előreláthatóan — ha korszerűbb formában és kisebb mértékben is — továbbra is szükség lesz az állami támogatásra: az állami támogatás azonban csak segítség a tsz- eknek. A szövetkezetek fejlődése, a tsz-tagság jóléte elsősorban és alapvetően gazdálkodásuk hatékonyságán múlik. Dr. Dankovits László Alapásástól a technológiai szerelésig Beszélgetés Simon Sándorral, az ÉM. 25. számú Állami Építőipari Vállalat igazgatójával
