Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-08 / 238. szám

X. ÉVFOLYAM, 238. SZÁM I960. OKTOBER 8., SZOMBAT Szépirodalom, pályázat az Arany-ju TÁJÉKOZTATÓ AZ ŐSZI MEGYEI KÖNYVHETEK ELŐKÉSZÜLETEIRŐL Ismét a figyelmetlenség Figyelmetlensé­ge miatt került kórházba egy ke­rékpáros. Hétfőn délután, a szabá­lyosan előző LA— 0?—86 rendszámú motorkerékpár el­ütötte az előzetes jelzés nélkül be­kanyarodó kerék­párost a Szolnoki utca elején. A ke­rékpáros fejsérü­lést és lábtörést szenvedett. A mo­tor is felborult, de vezetője nem sérült meg komo­lyabban. ■ + Foto: Fleischmann CSAK NÉZTÉK MA: FOLYTATÓDIK A LOVASBAJNOKSÁG Ma délelőtt 8 órától a vá­sártéri versenypályán folyta­tódik az országos lovasbaj­nokság döntője. Délelőtt a kezdő lovagdíj ugratására, majd az ifjúsági díjugratásra kerül sor és eldől az ifjúsági egyéni és csapatverseny is. Délután 2 órától a 140 cen­timéteres díjugratásban dön­tik el, hogy ki kapja az után­pótlás legeredményesebb lo­vasa címet. Ezt követően a bajnoki középdöntőre kerül sor, másfél méteres akadályok felett. A Hunyadi Termelőszövet­kezet új telepítésű szőlőjéből már 57 holdról szüretelnek az idén. — Ez csak bemutatkozás — mondja Herczeg Balázs szőlé­szeti brigádvezető — 40—50 mázsára számítunk az idén... Jövőre fordul csak igazán ter­mőre! Az őszi megyei könyvhetek előkészületei közben felkeres­tük Szabó Józsefet, az fmsz kereskedelmi osztályvezetőjét. — Hogyan készültek fel? — Az őszi megyei könyv­hetek egész időtartalma alatt folyamatosan és sok­oldalúan szervezzük meg a könyvárusítást. A szövetkezet könyvesbolt-készletét feltölt­jük, hogy a forgalomban levő összes könyv — a szépiro­dány, vagy éppen Debrecen. Nem könnyű. Ilyenkor jön rá az ember, hogy a nap 24 órája milyen nagyon kevés. Ez természetesen nem pa­nasz. Szeretek énekelni. S még így is, ilyen feszített idő­ben is lehet olvasni, tanulni. — Miért? 28 éves koromig szeretnék énekelni. Tudom, most azt szeretné kérdezni, hogy utána mit akarok majd csinálni. Addig van még né­hány évem. Hiszem, hogy ön­műveléssel egy olyan szintű műveltségre teszek szert, amellyel már a siker remé­nyében próbálkozhatom a Színművészeti Főiskolán. — Nem, nem akarok színész lenni. Engem a rendezés izgat, musicalokat szeretnék majd rendezni. (b. h.) a 8 éves Harry valamikor cirkuszban is szerepelt. Visz- szaemlékezett az egyik vezény­szóra is „open! open!” („nyisd ki!”) — kiáltott rá az állatra1, mire ez kitátotta száját és a félig eszméletlen 17 éves fiút kipottyantotta az üres me­dence fenekére. McCormack belső zúzódásokat szenvedett, de állapota nem súlyos. A víziló alapjában véve ba­rátságos, játékos természetű állat, néhány nappal ezelőtt ki kellett húzni az egyik agya­rát, s ez valószínű nagyon fel­idegesítette. A szüret már befejeződött. Mielőtt véget ért volna, fel­kerestük Lencsésben Tóth Józsefékat. Reggel volt, s az udvaron körülülte az asztalt a Tóth-család apraja-nagyja. Összejött a család, rokonság, szomszédok, összesen húszán. Disznótoros reggeli várta a vendégeket. dalom és a szakirodalom is — kapható legyen a boltban. A szövetkezet területén minden boltot kisebb könyvmennyi­séggel látunk el. Az iroda­lom terjesztésében minden szövetkezeti dolgozó részt vesz a könyvhetek időszaká­ban. — Hogyan segítik elő a me­zőgazdasági szakkönyvek ter­jesztését? — Folytatjuk azt a bevált gyakorlatot, hogy a szövetke­zet összes felvásárlótelepére mezőgazdasági szakkönyve­ket adunk ki, ahol a lakosság mezőgazdasági termeléssel fog­lalkozó rétegét megfelelően szaktanáccsal is ellátjuk. — Minden termelőszövetke­zetnél könyvbizományost állí­tunk be, akik a termelőszövet­kezeti tagoknak segítenek a választásban, illetve ajánlják a mezőgazdasági és a szépiro­dalmi könyveket. — A közép- és általános is­kolák tanulói hogyan kapják a könyveket? — A városi tanács műve­lődési osztálya gondoskodik arról, hogy a diákok — és ál­taluk a szülők — tudomást szerezzenek az őszi megyei könyvhetek jelentőségéről. Ebben az időszakban hirdet­jük ki annak az irodalmi pá­lyázatnak az eredményét, ame­lyet Arany János születésé­nek 15CÍ évfordulója' meg­ünneplésére az általános és középiskolás tanulóifjúság kö­rében indítottunk. — Mikor lesz a könyvhetek ünnepi megnyitója? — Október I7-én az Arany János Művelődési Házban lesz az ünnepélyes megnyitó, amelyet irodalmi műsorral és műsoros divatbemutatóval egybekötve, fővárosi művészek vendégfelléptével rendezünk. A rendezvény belépődíjas és a belépőjegyek egyben könyv­tombolajegyet is jelentenek, melyet a helyszínen sorso­lunk ki. Október 13-án be­mutatja filmszínházunk a Hideg napokat, majd az Arany János Művelődési Házban a Befejezték a reggelit, a gyo­morfájósak egy kicsit még ül­ve maradtak. Aztán felkerült a puttony. Előkerültek a ka­sok, vödrök, és mentek a sző­lősorok közé. Tóth József mezőőr a Hu­nyadi Termelőszövetkezet egyik legszorgalmasabb dolgo­zója. Az elsők között volt ott, amikor megalakult a szövet­kezet. Haszonbérben használja a szövetkezet szőlőjét, 60 lá­dára való termésre számít az idén. Egy részét azonnal el­adja, másik részét pedig le­szűri. A bortól gyorsan emelkedik a hangulat, gyorsan haladnak a sorokkal. Nem marad utá­nuk egy szem sem. — Puttonyos! — kiáltanak, amikor teli az edény. Telnek a ládák sorra, Jó­kedvű emberek darálják a szőlőt, szorítanak a satun. Fo­lyik a piros, mézédes lé. Jó­ízűt isznak még az óborból utána. (Tóth—Fleischmann) bemutató után filmankétot tartunk, melyen részt vesz Cseres Tibor, a film alapjául szolgáló regény írója is. A helyszínen Cseres Tibor mű­veit árusítjuk, az író dedikál­ja regényeit. — A szövetkezethez tartozó vidéki fmsz-eknél hogyan se­gítik elő az ünnepi könyvhe­teket? — A szövetkezet műkö­dési területéhez tartozó Kő­cser községben november első felében Vers, zene, próza cím­mel irodalmi rendezvényre ke­rül sor a művelődési házban. Hasonló műsort rendezünk Nyársapáton is, november má­Hétszázhúsz ember dolgozik a Ládagyárban. Körülbelül egy év óta ilyen a létszám, annak ellenére, hogy amint Vágó Zoltán a gyár szakszer­vezeti bizottságának titkára megjegyezte, legalább további száz dolgozót szívesen alkal­maznának. — Mi kell a felvételhez? — Az alkalmassági bizo­nyítványban benne legyen, hogy a munkavállaló alkal­mas nehéz fizikai munkára. Azt a néhány helyet, ahol könnyű munkát tudunk bizto­sítani, fenntartjuk az üzem Három-négy kanyar után torony magasságú kémény tö­vében találom a szeszfőzdét. Szarka Ferenc üzemvezető csak távirati stílusban mond néhány szót a nagyüzemi ter­melésről. — Naponta százötven má­zsa cefrét dolgozunk fel. A nagyüzem mellett üzemben tartjuk a kisüstöt is. Ezt a termelők érdekében tesszük, akik ragaszkodnak az illatos kisüsti pálinkához és évről évre itt nálunk főzik ki azt a cefrét, amit a háztáji vagy a kiskertek gyümölcsfáiból gyűjtöttek. A termelő hozza a tüzelőanyagot is. Hektoliter fokonként huszonkét forintot fizet. Ezzel szemben megkap­ja a kifőzött pálinkamennyi­ség ötven százalékát. Alig egy hónapja, szeptember 10-én megjelent a rendelet, amely a kifőzött pálinka felét engedé­Talán nincs is olyan masina, amelyet az embe­ri lelemény újabb és újabb célokra fel ne tudna hasz­nálni. A mosógép funkciója az én végleges megítélé­sem szerint az, hogy tisztává te­szi a szennyes ru­hát, patyolatfehér­re mossa a fehér­neműt és megkí­méli a háziasz- szonyt a derékfá­jástól. Ugye, ebben ve­lem mindenki egyetért, és ez Nem voltunk ott, mi nem láttuk, de napok óta ezt be­szélik a városban. Vasárnap reggel a piacon két nő ösz- szeverekedett. Hogy miért, nem tudni. Nem is érdekes. A vásárlók összecsődültek, nézték a párviadalt, a szok­nyás „hősöket” — felháboro­dottan és megvárva a végét. Senki nem lépett közbe, sen­ki nem szólt, hogy hagyják abba, ne tegyék... Nézték és napok óta fel­öregjeinek, betegjeinek és a terhes anyák számára. — A továbbiakban? — Az első négy héten az új dolgozó csak veszélytelen munkát végezhet, és csak amikor elsajátította a munka minden fogását, akkor állít­juk munkába megfelelő fel­ügyelet mellett. Az első hó­napban, a gyakorlati idő alatt az új dolgozó órabért kap és a teljesítménybér fizetésre csak megfelelő gyakorlat után kerül sor. Ez a helyes intéz­kedés az új munkavállaló ér­dekeit szolgálja. Szocialista lyezi a termelőknek az eddigi negyven százalék helyett — Persze éjjel-nappal üze­met tartunk. A termelő jelen­létéhez ragaszkodunk, nem­csak a főzés idején, hanem különösen a fokolásnál. Biczó Ambrus régi ismerős. — Harminc szilvafám van — mondja. — Nálunk eladó szilva csak az ismerősök meg a rokonok részére van. Egy keveset kifőzünk lekvárnak, a többi megy a cefrébe. — Reggel nyolc órakor kezdtük. Pontosan öt hektoli­ter cefrét hoztunk, három lá­da szenet, meg tíz kiló fát, gyújtásnak. — Az eredmény? — Húsz liter és három deci. Ki fogja állni a névnapokat, az újévi köszöntést, sőt még a disznóölést is. szonyok joggal idegenkednek, hogy a pacalt ala­posan ki kell • mosni, néhány lé­ből ki is kell öblö­getni. Hörömpő sógor zsenialitása itt következett. Az abrosz nagyságú pacalt belevágta a mosógépbe. Há­rom léből tisztes­ségesen kimosta, s a pacal olyan lett, mint a patyolat. íme a lelemény! Férfitársaim, kö­vessétek a jó pél­dát! háborodóttan mesélik vá­rosszerte a „szenzációt”. Mert így sokkal kényelme­sebb. Nem lett volna jobb közbelépni? Magánügy, mon­danák erre sokan. Pedig, amit száz ember néz — vagy akárcsak tíz — többé nem két ember magánügye. A közöny, a közömbösség — úgy mondják — rohanó századunk mételye. Valóban így lenne? brigádjaink vállalásaikban kötelezik magukat arra, hogy patronálnak egy-két új mun­kást és megfelelő nevelés után természetesen felveszik őket a brigád tagjai közé. — A telepen rendszeres szakmunkásképzés folyik. En­nek egyik feltétele, hogy a dolgozó legalább öt éve az üzemben dolgozik. Gépen ál­talában csak ötéves gyakorlat után foglalkoztatjuk em­bereinket. Az utánpótlást a gyár .főleg a mezőgazdaságból kaptd. —; Most mi a helyzet? — Az utóbbi két évben alapvetően megváltozott a helyzet. Teljesen megszűnt a mezőgazdaságból az iparba való áramlás, sőt akadnak példák arra, hogy a gyári dolgozó azzal kéri ki a mun­kakönyvét, hogy vissza akar térni a mezőgazdaságba. Saj­nos ez nálunk munkaerő- hiányt jelent. Van azonban a kérdésnek egy nagyon örven­detes és megnyugtató része. Ez a mozgás azt igazolja, hogy a mezőgazdaság szépen fejlődik, erősödik és azok az emberek, akik évekkel ezelőtt elhagyták a földet, most, hogy ott is biztosított a jobb meg­élhetés, visszatérnek. Kóbor kutyák a Mecsekben A Mecsekben levő Bánoson, az abaligeti Petőfi Termelőszö­vetkezet üzemegységében kó­bor kutyák támadták meg a juhhodályt. A karámban levő hatszáz anyabirka kitört és megmenekült, de a bárányok közül az éhes kutyák ötöt a helyszínen széttéptek, a többi­ek pedig egymást taposták agyon. Összesen 216 bárány pusztult el. Az elvadult kó­bor kutyák ellen védekezni alig lehet, mert ha üldözőbe veszik őket, behúzódnak a közeli fal­vakba és elvegyülnek a ház­őrzők között. MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Két nap az élet. Színes szé­lesvásznú magyarul beszélő francia—olasz film. Főszerep­lő Jean-Paul Belmondó. Csak 16 éven felüliek láto­gathatják. Kísérőműsor: Szürke emi­nenciás. Előadás kezdete: 5 és 8 óra­kor. MEGTAPSOLTUK Először a tv-ben énekelt Horváth Vilmos Zoránékkal jött. Fellépés után nekidőlt az öltöző ajtófélfájának, állta az autogram kérők rohamát. — Régen tanulok énekelni — mondta. — Igazán a vélet­lennek köszönhetem, hogy énekes, lettem. A televízió a tánczenei fesztivál előtt meg­hallgatást rendezett. 12 énekes kapott lehetőséget, közöttük én is. Így az első fellépésem a nagy nyilvánosság előtt a táncdalfesztiválon volt. Fél éve történt. Azóta a rádió tánczenei stúdiójában tanulok 'tovább. A tanulásnak nálunk nincsen soha vége. — Délelőtt próbálok, dél­után, este pedig az Országos Rendező Iroda műsoraiban lé­pek fel. Tegnap Kecskemét, ma Nagykőrös, holnap Jászla­A víziló fogságában Csaknem végzetesnek bizo­nyult egy Richard McCormack nevű 17 éves ápoló kalandja pénteken a coventr’yi állat­kert vízilovával, Harryval. McCormack a medencét tisztogatta, amikor a 8 éves viziló megvadult, derékon kapta és a medencébe szágul­dott vele. Egy másik ápoló két emberi kart és egy kalim­páló lábat látott csak, aztán McCormack segélykiáltásai is elhaltak. ■- John Voce, állatkerti főápo­ló, aki a jelenetnek tanúja voit, egyszerre ráeszmélt, hogy Együtt a Tóth család Leszüreteltek a Hunyadiban sodik felében. (bakonyi) Újabb mércéje a fejlődésnek Miért kevés az ember a Sádagyárban? A tüzelőt is a termelő hozza Újítás így rendjén is van. Hogy azonban az emberi lele­mény végtelen, azt Hörömpő sógor el­járása bizonyítja. Az vesse rám az első követ, aki a pacalpörkölt nevét nem szokta őszinte áhítattal kiejteni a száján. Tegyük azonban hozzá, hogy a pa­calpörkölt készíté­sének egy igen le­hangoló része, amitől a háziasz-

Next

/
Thumbnails
Contents