Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-05 / 235. szám

MIT Hterít K~/ftt4ao 1966. OKTOBER 5., SZERDA Dokumentumok a laboratóriumban A Párttörténeti Intézetben négy éve indult meg a korsze­rű restauráló munka: sztereo- mikroszkóp, vegyszerek, ké­miai reagensek, oldószerek százainak segítségével. Egyik legérdekesebb munkájukat a közelmúltban végezték. A volt Margit körúti fogház átépítése közben a központifűtés csövei mögött alaktalan papírgom­bócra bukkantak a munkások. A laboratórium munkatársai megállapították, hogy a rossz minőségű papíron szinte ol­vashatatlanná kopott ceruza- nyomok letartóztatott kommu­nisták jegyzeteit tartalmazzák. A kondicionáló szekrény 95 százalékos relatív nedvességű terében felpuhították a szinte már papírnak sem nevezhető összeszáradt anyagot, vegysze­res kezeléssel rugalmassá tet­ték, majd szétbontva lefotóz­ták. Kiderült, hogy a bebörtön­zött kommunisták a fegyház- ban sem hagyták abba a ta­nulást: az előkerült jegyzetek­kel marxista ismereteiket bő­vítették. A munkásmozgalom egykori harcosainak családi emlékként őrzött régi levelezései közül került elő Frankel Leó, Sza­muely Tibor és Kun Béla több levele. Ezek mind a restauráló laboratóriumot megjárva fog­lalják el helyüket a gyűjtemé­nyekben. Ugyanúgy, mint a Tanácsköztársaság-korabeli plakátgyűjtemény több darab­ja, köztük a kalapácsos ember, Szamuely és Vágó népbiztosok 1. számú parancsa. A Tanács- köztársaság bukása után ház­falakról, kerítésekről áztatta le őket összegyűjtőjük, s né­melyik a több évtizedes rejte­getés alatt néhány centiméte­res darabokra töredezett. Október 6mán ifjúsági demonstráció a Batthyány mécsesnél Ifjúsági demonstrációt ren­dez október 6-án a Bat- thyány-mécsesnél a KISZ Budapesti Bizottsága és a Ha­zafias Népfront budapesti el­nöksége. A gyűlés részvevői megemlékeznek az 1941. októ­ber 6-i antifasiszta ifjúsági tüntetés 25. évfordulójáról, s leróják kegyeletüket az 1848- as szabadságharc mártírjai­nak emléke előtt is. • • „Örök szerelem“ Október 5-én, ma negyven éve, hogy Jászai Mari, a nagy magyar tragika meghalt. Ebből az alkalomból közlünk egy részletet Földes Mihály: „örök szerelem” című — a Jókai Színházban 1959-ben — bemutatott drámájából. „Míria” — Jászai Mari — szerepét Dayka Margit, Széli Kálmán szerepét Jávor Pál alakította. A közölt jelenet a darabnak azt a fordulatát ábrázolja, amikor Széli rá akarja venni Jászait, hogy távozzék a Nemzeti Színházból, mert a kulisszák mögötti intrika nem tesz lehető­vé más megoldást. Megnyílt a népihangszer-kiállítas A Néprajzi Múzeumban ked­den Kodály Zoltán nyitotta meg a múzeum legújabb ki­állítását, a népihangszer-ki- állítást, amely a múzeumi hó­nap eseményei között az egyik legérdekesebb látványosság. A javarészt a századforduló ide­jéből származó jellegzetes ma­gyar hangszerek — duda, furu­lya, nyenyere, facimbalom sok­féle változata mellett számos egzotikus instrumentum is szerepel a gyűjteményben, köztük a dél-amerikai, afrikai, óceániai népek zeneszerszá­mai: légfuvola, széihárfa, kü­lönféle ütőhangszerek. Igen érdekesek többek között a ve­nezuelai indián törzsek fúvós­hangszerei, az etiópiai egyhú- rú hegedű stb. A magyar gyűjtemény jelentős része Bartók Béla és Kodály Zoltán egykori szerzeményeiből ke­rült a múzeum birtokába. A kiállítást egy évig láthat­ja a közönség. ASSZONYOKNAK-LÁNYOKNAK Szabálytalan divatriport Ahonnan a divat indul — a Fővárosi Kézműipari Vállalat Rózsa Ferenc utcai modelle­zőjének helyiségében ülünk. Az asztalon rajzok, skiccek. A fogasokon predig szebbnél szebb modelleket látunk, ame­lyek a bemutatókról — neve­Kék kötényruha, fehér puló­ver ujjal és nyakkal, csinos viselet. Alatta fehér bükié télikabát zetesen a közelmúltban a Gundelnél rendezett divatfel­vonulásról — kerültek ide vissza. — Vállalatunk termékei — természetesen megrendelés szerint — eljutnak a Nőiruha Nagykereskedelmi Vállalat­hoz, a Luxus Áruházba, a Ha­ris köz 5. szám alatti boltunk­ba, valamint konfekcionálás­ra és persze nem utolsósorban * 25 a különféle bemutatókon sze­repreinek — tájékoztat a model­lek sorsáról Weingruber Éva, divattervező. — Mégis, mit viselünk ősz­szel, mi az új? — Végre ismét a nőies for­ma hódít. A derékvonal kicsit felcsúszott. Ügyszintén a szok­nya hossza is, amely a térd fö­lött néhány centivel végződik. iiiijj Az op-art már leszerepelt Helyette a geometrikus for­mák és a kombinált összeállí­tás a divat. — Milyen anyagokat vásá­roljunk? — Kabátra, kosztümre, szoknyára kordbársonyt, bük­iét, mohairt, valamint jerseyt és yestert. Alkalmi Viselethez csipkét, muszlint, klókét, bár­sonyt és alpakát. Estére gyöngy és flitterdíszítést java­sol az új irányzat. (Jó lenne, ha a kereskedelem ezt tudo­másul venné). — Színek? — A mindig kedvelt barna és fekete más szállal átszőve, élénkebb színhatásban haszná­latos. Kabátra barna, zöld, drapp, piros színek dominál­nak, ez persze kosztümre is értendő. — Mi a helyzet a szőrmé­vel? Uli — Nemes prém minden alkalomra Kabáton kézelőn, gallérként, kosztümön úgyszintén, de az esti komplék kabátkáit is dí­szíthetjük valamilyen szőrmé­vel. — Műanyag? — Praktikus a habszivacs, kosztümre, bélésre, kabátra. Ezenkívül tetszetősek a mű­anyagból készült jó színössz­hatású esőkabátok. Az „orkán” már nem divatos. — Kabátvonal? — A közelgő ősz é6 tél leg­fontosabb ruhadarabja a ka­bát. A közkedvelt redingot — továbbra is marad. Lehet de­rékban elvágott. Hordják az egyenes, lefelé enyhén bővülő formájút, de raglánkabátot is. A zsebeket új vonal úan helyez­zük el, feljebb a megszokott­nál. A kosztümök szoknyája bővül. A kabátok hátul néha hosszabbak. Elöl predig kicsit lekerekítettek. A kisestélyi komplék rövid ka­bátkái két gombbal csukód­nak, s itt jobban érvényesül a derék alatt kerekített forma. Sok a sportkombináció. Gya­koriak a kötött kosztümök, ruhák is. — Mi az újdonság a ruhák­nál? — Ujjatlanok. Színük rend­szerint egyező a kabátéval. Csinosak a kabát anyagával azonos, úgynevezett csípő- szoknyák, melyeket élénkszí- nű pulóverrel viselnek. — Alkalmi ruhák? — Sokfélék. Fényesek. Csil­logók. Elöl, az amúgyis ked­velt kámzsanyak zárja a ru­hát, ellenben a hátat különbö­ző formában szabadon muto­gatjuk. Ez idén a hosszú es­télyi is „divatba jön”. Elköszönünk. Reméljük, a szép modellek rövidesen vá­sárolhatók lesznek. —gáspár— Szín: (A miniszterelnöK dol­gozószobája). SZÉLL; Ügy tudom, Miria, a Burgszínház szívesen szer­ződtetné magát. Ez nem cse­kélység. ' MIRIA: Magyar színész va­gyok, kegyelmes uram. SZÉLL: De emlékezzék csak Svetoniusra: Artem quaevis alit terra — a művész hazája a széles nagyvilág ... MIRIA: (Megrendültén.) Te­hát menjek idegenbe? Járjak Canossát, vagy pedig fel is út, le is út? SZÉLL: (Kezetcsókol Miriá- nak.) Az alternativa kegyet­len, tudom ... MIRIA: (Feláll.) Szépséges, forró alakjaim ott a színpa­don: most elmúltok, elenyész­tek a semmiségben. Úgy saj­nállak benneteket, egyenként, mint a legjobb barátaimat, akiket időnként a temetőbe kísérek. (Feljajdul.) íme, ez a jutalom. A pályaút vége. Most már Monsieur Pombiquet lesz ott végleg az úr és egyéb iro- I dalmi pernye. Hát ezért az- I tán érdemes volt a nemzet ap- rajának-nagyjának téglát hor­dania ahhoz az épülethez. És ] én? (Csend.) Jó. Elmegyek. (Csend.) De hová? Hol is len- j ne jó nekem ezen a földön? SZÉLL: Hódítsa meg ne­künk Bécset. MIRIA: Magyar színész lé­temre — németül? SZÉLL: Goethe, Schiller és Heine nyelve világszép nyelv. MIRIA: Valóban az. Goethe nyelve mindig elbájol enge- met. Racine-é meg Moliere-é is. És mint a részeges, a bort, úgy kortyolgatom a shakes- peare-i szót. Ha Lope de Ve- gát hallom, akkor Carmen kasztanyettjére gondolok. Petrarca csicsereg-csattog, mint az azúr égbe felszökő csalogány. És Puskin? Vala­hányszor Tatjána levelét sza­valom, úgy érzem, szebb mu­zsika már el sem képzelhető. Drága jó nagyuram, minden nyelv csodaszép! (Csend.) De nekem mégis a magyar a leg­szebb. (Csend.) Kegyelmes uram: engem magyarul taní­tott imádkozni az édesanyám. Magyarul súgta meg nekem egyszer valaki, hogy szeret. Magyarul hallottam harcba és halálba induló huszárokat énekelni. Petőfi e nyelven írta a szivembe a törvényt: „Ha nem születtem volna is ma­gyarnak ...” (Csend.) Károm évtizeden át estéről estére Vö­rösmarty és Arany nyelvén szórtam népem ölébe a világ- irodalom kincseit. Minden gondolatom e nyelv köntösébe öltözött, ha találkozni akart az emberekkel. Katona bőszített, Reviczky lágyított, Vajda ne­mesített. A magyar lélek ru­hája ez a nyelv. És, ha elérke­zik viharvert életem legvégső perce, az utolsó: — én e nyel­ven mondok majd búcsút a világnak. (Csaknem sikoltva.) A földkerekség minden nyel­vén szeretnék beszélni, hogy testvérként szólhassak minden emberhez — de: magyar-e az, aki megtagadja édes anya­nyelvét ! SZÉLL: (Meghatottam) An­gyali asszony... MIRIA: Nem szörnyeteg-e az, aki elárulja népét és el­hagyja hazáját? Nagy jó uram, aki képes erre, az nem érdemli meg, hogy hazája le­gyen. Engem ez a föld szült, ez dajkált és ez éltetett. En­gem ez a nép tett azzá. ami vagyok. Más ég alatt a sírban se lenne nyugodalmam. Öh, drága nagy jó uram, nekem a költő szava örök parancs: Itt élned, halnod kell! SZÉLL: Nos, nyugodjék meg ... Nem tudom, mi telik tőlem ... De majd szólok Keg- levichnek ... Talán mégis rendbejön minden ... MIRIA: Nehéz elhinnem ... SZÉLL: Mégis megpróbá­lom ... MIRIA: Hálásan köszö­nöm ... Ámde, ha megbotrán­koztattam volna, bocsásson meg ... Én, szegény öreg ko­médiás, csak annyit akartam elmondani, jöjjön bármi: — a becsületem, a művészetem és a magyarságom nem eladó! Miért híres a magyar vöröshagyma? Kedvelt, világ­szerte keresett ex­portcikkünk, a vöröshagyma, hosszú idők óta állja a versenyt a legjobb külföldi, spanyol, holland, stb. termékekkel. Mi ennek a siker­nek a magyaráza­ta? A hagyma, ér­tékét és egyúttal eltarthatóságát nedvességtartalma szabja meg, és e tekintetben jól ál­lunk. A laborató­riumi vizsgálatok szerint a külföldi vöröshagyma-faj­ták általában 86— 91 százalék vizet tartalmaznak, míg a magyar termé- sűek csak 82—86 százalékot. Cukor- tartalmat tekintve nagyjából azono­saik az értékek, de a jellegzetes hagy­maszagot adó al- lilszulfidból már több van a ma­gyar vöröshagy­mában (3—4 szá­zad százalék), mint a külföldiek­ben (1—4 század százalék). Érdemes megemlíteni, hogy a vöröshagyma vöröses színét egy querticin nevű szerves festőanyag okozza. Ez azonos azzal a festő­anyaggal, amely a tölgymakkban ta­lálható. FILMEKRŐL A szerelemre szavazok A poliésztergyanta és a szabadtéri múzeum Az ország első — Zalaeger­szegen épülő — szabadtéri néprajzi múzeuma, a skanzen 25 épülete emléket állít ha­zánk egyik legnagyobb kiterje­désű, gazdag néprajzi tájegysé­gének, Göcsejnek: a táj népi építészetének, lakás- és öltöz­ködési kultúrájának, s egy le­tűnt világ gazdálkodási mód­jának. Az 1970-ig felépülő mi­niatűr gc ">eji falut 100—150— tOO éves épületekből állítják Bssze. Előzőleg azonban az A most bemutatott jugo­szláv film hősei mai fiatalok. Fő figurája Slobodan, a hóri- horgas, szeplős gimnazista. Jellegzetesen mai típus, mond­hatnám úgy is: korunk gyer­meke. Nemcsak életszemléle­tében, magatartásában, egy ki­csit a sorsában is. A szülei el­váltak, az anyja férjhez ment, az apja újra nősült. Slobodan a két „otthon” és a négy szülő között hányódik — otthontala­nul. Az apja szigorú, zord ta­nárember, aki ráadásul házon kívül keresi a maga apró örö­meit, amiről a fiúnak is tudo­mása van. Az anyja vajszívű asszony, aki kényeztetéssel próbálja feledtetni a fiúval, hogy magára hagyta. A két mostoha pedig nem tud közel­férkőzni a kamaszgyerek szí­véhez. Ki igazítsa el hát bot­ladozó lépteit? Ki segítse át a serdülőkor buktatóin? Mi­lyen vélemény alakulhat ki épületek faanyagát gondos § vizsgálat alá veszik, valameny- $ nyit lemossák, féregtelenítik, ^ szárítás után pedig konzervál-^ ják. Az eddigi, szokásoktól el- ^ térően poliésztergyantával § itatják át a több vagonra való § régi épületfát, és ezzel továb­bi évszázadokra konzerválják, azaz megvédik az épületek anyagát a kártevőktől. A sza­badtéri néprajzi múzeum első hat épülete még ebben az év­ben tető alá kerül. Sr' A két ember mosolyogva, barátságosan köszöntötte egymást az autóbuszon. Az egyik­nek zsíros kalapja volt, a másiknak szineha- gyott svájci sapkája. — Jössz este? — kérdezte a kalapos. — Érdemes? — Jól jársz... — Kérdés ... — Ha én mondom, fix! Akkor még nem tudtam, miről van szó, de i többiekkel együtt figyeltem. — Kehes... — jelentette ki a svájcisapkás. — Kehes vagy te, de nem az én lovam... — Nem is ló az, kecske ... — Hát, ha kecske, ne legyél kíváncsi rá. — Nem is vagyok. Elhallgattak. Pirosodott az arcuk. Különösen i kalapos látszott mérgesnek, bántotta, hogy kecskének sértették a lovát. — Akkor nem jössz? — kérdezte meg azért. — Mennyiért adod? — Mondtam, hogy háromezer. — Azért az öreg állatért? — Az az öreg még elhúz neked egy pár évig. — Az ám, ha segítek neki... — Olcsóbban pedig nem adom, inkább ki­mérem kilóra. Megveszik. A svájcisapkás maga elé meredt, gondolko­zott. Úgy tett, mintha nagyon töprengene, az- ■án meg úgy, mintha egyáltalán nem érdekel­né többé a dolog. Kinézett az ablakon. — Kimérem én ... — kezdte megint a kala­pos —, jól járok vele .., — Járj... — Szóval nem jössz? — Mondtam, hogy kettő.'. — Majd, ha megbolondultam ... — Kettő és három mázsa mész. Na, gilt? — Egy csodát. Sokra megyek a meszeddel Kitalálnád, mi neked a legjobb. Most a svájcisapkás volt dühösebb. Valam sértőt akart mondani, de semmi nem jutót eszébe. Azt mondta hát: — Gazember vagy ... — Te se különb ... — Kötöznivaló gazember . .. — Akkor se adom kettőért. — Ne add... — Nem is __ A z utasok jól szórakoztak. Észre sem vették beértek a házak közé. Kár. Jobb volt, mim egy unalmas színházi előadás. Jó kibicnek len­ni az ilyesminél. Leszállóban a svájcisapkás megkérdezte: — Menjek? — Ha akarsz — vetette oda foghegyröl c. kalapos. — Kettő? — Kettőöt... Sóhajtott a svájcisapkás, nyújtotta a kezét A kalapos megfogta, nem engedte el. — Maradj ... iszunk egy pohár sört a szö­vetkezetiben ... — Te fizeted? — Hogyne, te vagy a vevő ■. 1 — Még azt is? — Még ezt se? Többet nem lehetett hallani. Kipillantva látszott, amint gesztikulálva, de egyetértésben ballagnak a szövetkezeti italbolt felé. B. I. egy kamasz-emberben a fel­nőttek világáról, ha éppen az a két felnőtt hagyta cserben, akik a legközelebb álltak hoz­zá? Ezekre a nem is könnyű kérdésekre kereste a feleletet Grozdana Olujic, a tavaly ná­lunk is megjelent nagy sikerű regény fiatal szerzője könyvé­ben. A regény meleg lírával rajzolta meg Slobodan és a vele egykorú Rasida bontakozó szerelmét, s mély együttérzés­sel kísérte végig ifjú hőseinek sorsát. Az írónő hamisítatlan mai gyermekfigurákat terem­tett, akik nem menekülnek az élet szülte problémák elől, de akik maguk is problémát je­lentenek a felnőttek világá­nak. A regény végén kimon­datlanul is érezte az olvasó, hogy ezek a fiatalok megtalál­ják, mert meg kell, hogy talál­ják a helyüket az életben, a felnőttek világában. A film, amelynek forgató- könyvét Josip Leste és Torna ; Janié írta, már nem ilyen egy- ; értelmű. A forgatókönyvírók- : nak — Torna Janic egyben a ; film rendezője is — nem sike- ; rült olyan hiteles miliőt te- ; remteniük ifjú hőseik számá­ra, amelyből egyértelműen vonhatná le a film nézője a tanulságot. Ismét bebizonyoso­dott: nem könnyű feladat iro­dalmi mű megfilmesítése, ez­úttal sem koronázta siker. Aki nem olvasta a regényt, nem érzi igaznak a fiatalok lázadá­sát, kiútkeresését. A két fősze­replő — Bosko Toskic és Slo- bodanka Markovié — még csak ígéretei a jugoszláv filmgyár­tásnak. P. P. Film Lutherről 1967-ben, a lutheri reformá­ció megindulásának 450. év­fordulója alkalmából a svéd televízió filmet mutat be Lu­ther Márton életéről, születésé­től kezdve egészen wartburgi tartózkodásáig. A film rende­zője, Sven Gunnar Dahpen már forgatja a külső felvétele­ket Türingiában, az erfurti óvárosban és az Ágoston-rendi kolostorban.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents