Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-13 / 242. szám
N£€Vfl i&fá/rtim 1966. OKTOBER 13., CSÜTÖRTÖK Épül az Alföldi Porcelángyár KÖNYVESPOLC Paul Henry Holbach: SZENTEK KÉPTÁRA A cia XVIII. század nagy fran- materialista filozófusa, P. H. Holbach művének megjelenésével újabb értékes és jelentős művel gazdagszik a marxista valláskritikai irodalom. „Diderot, Helvetius, Holbach viharos korban éltek. Nyílt háborúban álltak az egész hivatalos tudománnyal, az egyházzal, gyakran az állammal is — írta róluk Engels —, írásaik a határon túl, Hollandiában, vagy Angliában láttak napvilágot, ők maguk pedig gyakorta útban voltak a Bastille felé.” Holbach 1770-ben írta meg a francia materializmus nagy reprezentatív művét, a „Természet rendszerét”, s ugyanebben az évben szellemes, ma is elevenen ható valláskritikai művét: a „Szentek képtárát”. Jó betű és Példakép: Traianus oszlopa — Beszélgetés a díjnyertes tervezővel írást használják. A folyóírás nyomtatása nem divatos már? — Az írógép térhódítása kiszorítja a folyóírást. Magánleveleinket is szívesebben kopogjuk le gépen: jobban olvasható, áttekinthetőbb. A kézírás lassan gesztus lesz csupán; a nagyrabecsülés, a megkülönböztetett udvariasság vagy az intimitás kifejezője. — A betűtervezőnek mi a leghőbb szakmai óhaja? — Az, hogy még a boltajtókra kitett „Rögtön jövök” cédula is pedáns, szép betűkkel íródjék. Mert amilyenek a betűk, — olyan a társadalom kultúrszintje, úgy ítél rólunk az utókor. — Azt árulja el még: díjnyertes betűjét milyen névre keresztelte? — Margit... Anyám is, feleségem is Margit, erre a jeligére küldtem be a pályázatot — legyen a betűnek is ez a neve. Nóti Hona Kit kell szentnek tartani? — teszi fel a' kérdést a nagy francia materialista filozófus. Az egyes vallások, egyházak olyan kiemelkedő embereiket tartják szentnek — válaszolja — akik jóságban, erkölcsösségben, társadalmi hasznosságban felülmúlták kortársaikat. A zsidó és a keresztény vallás prófétái, illetve szentjei, tényleg olyan szent életű emberek voltak? Erkölcsileg kortársaik fölé emelkedtek? Hasznosak voltak a társadalomnak? Ezekre a kérdésekre keres választ Holbach. Ennek során sorra veszi a szerző a zsidó és keresztény vallás szent embereit és asszonyait Mózestől, Dávidon, Jézuson, Márián és az apostolokon keresztül a középkor végének szentjeiig. A szentek képtárát kétszáz éve titkon terjesztették Franciaországban, ma egyáltalán nem kapható. A magyar fordítás is csak úgy vált lehetővé, hogy a Francia Nemzeti Könyvtárból sikerült a Kossuth Kiadónak a mű mikrofilmjét megszereznie. Holbachnak ezt a ma is érdekes, eleven, szellemes könyvét a kiadó szép köntösben, korabeli metszetekkel illusztrálva bocsátja az olvasóközönség rendelkezésére. Közös kereset — Segítettek a betakarításban a ráckevei diákok A kínok lítján úgy kellett felmosni, pedig már azt hittem, mindenen túl vagyok! Mindegy — acélozom meg magam — minden mindegy, legföljebb meghalok. Könnyem csendesen hull az aszfaltra, mert hiszen dehogy mindegy, siratom viruló ifjúságom — egy ilyen oszlopnak idő előtt kidőlni! Minden üzemi labdarúgómeccsen meglőttem a gólomat! Négy hete hármas találatom volt. Szó volt róla, hogy a közeljövőben 50 fillér béremelést kapok! V alaki botot nyújt felém! Megköszönöm, de még egyet; kérek! Néhányan megtolnak, sikerül tovább ballagnom. Egy ismerősöm bor- zongva megszólít: — B'ilkics úr, de hiszen tegnap óta teljesen megőszült. Elismerem, hogy így van, meg félig kopasz lettem. — Ha tudná, min mentem keresztül ... — zokogom és révetegen folytatom keserű utam, amely íme egyelőre véget ért, s próbálom kicsit összeszedni magam. Muszáj, kis kihagyás és isimét úgy lesz, mint tegnap. És rettentő erőfeszítéssel suttogom a fülembe: — Ha férfi vagy, légy férfi! Ha férfi vagy, légy férfi! És... és —• nem igaz, hősi erőfeszítéseimet siker koronázza, bár persze í,gy is ájuldozom, amikor hallom. — Bikics úr! Bikics űr! Fiú! Szép, egészséges fiú lett! 3 kiló 50 deka! B oldogan elernyedek — ez igen, kivágtam a rezet! 3 kiló 50 deka! Ha tudná az asszony, hogy megszenvedtem érte... Nagy S. József A ráckevei gimnázium ta-. nulói szeptember végén és október elején egy-egy héten át segítettek a környező gazdaságok betakarítási munkáiban. Pásztorok háza Kőszegen — ön, mint a nyomtatott betűk tudósa... — Bocsánat, csak szerény szolgája. így kezdődik beszélgetésünk Nagy Zoltánnal, az Első Magyar Betűöntöde főmérnökével. A Dessewffy utcai egyemeletes épületben, ahol 76 éve vésnek, öntenek betűt, mostanában gyakori a főmérnököt kereső látogató. Érdeklődők, gratulálok jelentkeznek személyesen és írásban, hogy köszöntsék a New York-i nemzetközi betűverseny pályadíjnyertesét. — Hányán indultak a mezőnyben? — Harmincöt országból 777 pályamű érkezett, ebből válogatta ki a zsűri a díjazott tizenötöt. — Mennyi idő kell egy betűgarnitúra megtervezéséhez? — Tekintve, hogy egy garnitúra száz jelből áll, legkevesebb két év. — A beíűtervezés iparmű- Tészi vagy műszaki feladat? — A kettő együtt. Én műszaki embernek tartom magam. — Miért nem maradhat meg egy betűtípus olyannak, amilyen moíidjuk száz éve volt, miért van szükség a nyomtatott betűk megújítására? — Mert a nyomtatott írás nemcsak az emberi érintkezés eszköze, hanem a kor technikájának és esztétikai igényének függvénye is. Ami nem jelenti azt, hogy a könyv, az újság betűje úgy változtatja formáját, mint a szoknyadivat ... A Garamondnak nevezett, ma is használatos betűtípus például négyszáz éves. — Hány típus létezik?. — Forgalomban levő nagyjából húszezer. A többit már nem használják, csak múzeumokban láthatók. — Milyen az ideális nyomtatott betű? — Akkor az igazi, ha olvasás közben megfeledkezünk róla. Mert ha észrevesszük: a betű rossz. Ebben a vonatkozásban Traianus oszlopa a klasszikus példa: azok a betűk remekművek. — A magyar betűtervezcs- nck van napjainkban hagyománya, nemzetközi rangja? — Misztótfalusi Kis Miklós hazájában nem szabad ilyet kérdezni... Az ő betűit ma is használják, a világon sokhelyütt. — Egy nép bctükultúráját a nyomtatványok vagy a köbe vésett felíratok jellemzik jobban? — Gutenberg óta a nyomtatványok — szerencsére. Mert ha az utókor tudósa mondjuk a mai síremlékfelíratok után ítélné meg a mi betűíró készségünket, felkészültségünket, nagyon rossz véleménnyel lenne általános műveltségünkről... — A cégtáblától a névjegyig >na mindenütt a nyomtatott Szüreteltek a szigetcsépi tangazdaságban, almát szedték a Szigetmajori Állami Gazdaság gyümölcsösében. Ráckevei gimnazisták hajladoztak a ráckevei Aranykalász Tsz burgonyaföldjén is, hogy cssze- gyűjtsék a termést. Dömsödön kukoricát törtek. Az osztályok között verseny folyt, s nem csekély anyagi előnyre tettek szert a legszorgalmasabbak. A diákok jövedelmüket közös megegyezésre itthoni és külföldi táborozásra teszik félre. Minden tanuló felajánlott napi keresetéből egy-egy forintot az iskolai KISZ, pénztárába. Az így összegyűlt pénzt jutalmazásra fordítják. Másodszori fügeszüret A Mecsek napsütötte, déli lankáin — a mediterrán jellegű éghajlat alatt — másodszor is megérett a füge. Először július végén szüretelték ezt a ritka gyümölcsöt, amely hazánkban egyedül itt terem tömegesen a szabadban. Az első szüret után rengeteg zöld füge maradt az ágakon, s ezek a már 40 napja tartó nyá- riasan meleg, száraz időjárásban most megértek. A szőlőkben, kertekben, udvarokon több száz fáról szedik ismét a körte alakú, mézédes húsú gyümölcsöket. A pécsi piacokon — kis mennyiségben — árulnak is belőle: darabját egy forintért adják. Egyébként a leghosszabb fügeszüret ígérkezik az idén. Az aszályos idő ellenére ugyanis még mindig eleven zöld a fügefák levéizete, ami lehetővé teszi, hogy — amennyiben az időjárás is kedvező marad — késő őszig folyamatosan érjen be a termés. PÉNZ Emberemlékezet óta tele volt adóssággal. Az első tízesnél kezdődhetett, amit kölcsönkért. Azután a tízesből huszas lett, a húszasból negyven, a negyvenből száz, kétszáz... Fizetési napon a pénz meg sem melegedhetett a zsebében, hiszen bele sem került, mert még a borítékból megkezdte az osztást. Kinek mennyit... Ami maradt, néhány napig tartott csupán, azután kezdődött elölről az egész. Tizes, huszas, ötvenes, százas. Annyi tény: mindig pontosan fizetett. Ha azt mondta, holnap délig megadom, akkor a déli harangszó előtt három perccel megjelent, elővette levéltárcáját és elegáns mozdulattal kiemelte, majd átnyújtotta a kölcsönzött összeget. Elegáns mozdulattal! Mintha tíz-tizenöt darab papírpénz közül húzta volna ki azt az egyet — lett légyen az tizes, huszas, ötvenes, vagy százas. Nyilvántartást nem vezetett adósságairól, mindent a fejében tartott a legkisebb összegtől a legnagyobbig. Vizuális típus volt: egy-egy kölcsönkért összeg arcokhoz és cselekményekhez kapcsolódott, kitől, mennyit, mikor, hol és milyen határidőre kért, vagy kinek, mennyit, mikor és hol adott vissza. Félelmetes volt a memóriája és megbízhatóan tiszteletre méltó. Egyszer valaki — feledékenység- ből — egy kölcsönadott százast szóvá tett neki, amelyet még mintha nem adott volna meg ... Összehúzta a szemét, rosszallóan megcsóválta a fejét és emlékeztette az illetőt, hogy azt a kérdéses százast ezen és ezen a napont az Arany sas vendéglő előtt, egy darab ötvenes, egy darab huszas és három darab tizes címletekben adta át; az ötvenes címlet vadonatúj, az egyik tizes feltűnően elhasznált, gyűrött volt, amelyre még megjegyzést is tett, miszerint az csak kilencet ér, ezért ott nyomban az Aranysasban el is költötték; két korsó sört ittak, s ö visszaküldte a felszolgálónővel a korsót, mivel az csorbaszélű volt, s mikor az ép korsót megkapta, puszit is kért a csinos felszolgálónőtől, aki viszont kedves mosollyal fügét mutatott. Stimmel? Pontosan így történt, s a másik zavartan kért elnézést, Zavara még csak nőtt, amikor megkapta az akkor a gyűrött tízesből fizetett korsó sör árát is, és azt az ígéretet, hogy a jövőben nem részesülhet abban a tisztességben, hogy bármilyen kis vagy nagy összeget kölcsönözhessen. Mire kellett neki a pénz? Sok pénz! Az Isten tudhatta csak, mert ő nem. Annyit tudott csak, hogy mindig elfolyt keze között, mint a száraz homok, vagy, mint a. víz. E tekintetben nem volt alkotó szellem és jellem. Nem imádta, sőt, még csak nem is tisztelte a színes bankjegyeket — egyszerűen nyomdaipari terméknek tekintette őket, amelyeket az állami pénzjegynyomdában üzemszerűen, minden más ipari termékhez hasonlóan állítanak elő. A különbség csak annyi, hogy ez a nyomdaipari termék a közszükségleti cikkek sorában az előkelő első helyet foglalja el és az a tulajdonsága, hogy gyorsan fogy. Es egy idő után — ebben a felfogásban — idegesítő, ha van. Azért van, hogy ne legyen. Őrizgesse, dugdossa, takargassa, vigyázzon rá, nyisson bankszámlát? Az ördögbe is... Ha volt pénze, gyorsan számba- vette a lejáró kölcsönöket, még a távolabbi határidőket is, miheztartás végett, és hogy honnan jön vagy jöhet még pénz — azután a szükséges összegeket kinek-kinek szétszórta és újra számolt: mennyi maradt? Mondjuk, hogy maradt kétszáz forint. Mit lehet tenni kétszáz forinttal? Nos, X-nek háromszázzal tartozik ugyan, de a határidő még nem járt le, különben sincs annyi. Z-nek nyolcvannal jön, de csak egy hét múlva — egyébként is bagatell az összeg. Ki van még? Két darab százas van. De minek? Nos, a kérdés megválaszolásába be kellett vonni a klub pincérét és még valakit az ismerősök közül is. — Kérek két konyakot! — kezdődik így, s ha a vendégül hívott kolléga saját pénztelenségére hivatkozik, (mert éppen most hozatta rendbe Opel Rekordját), legyint, mondván: En hívtalak, a vendégem vagy és semmi szó ... És az első konyakot követi a másik kettő, az már négy — durván számolva, negyven forint. Plusz két kávé, az „jattal” együtt nyolc forint, cusammen ötven forint. Oda a két darab százas negyede... Azután vacsora valamelyik kiskocsmában, utána jó kis bor — és ismerős mindenütt akad, hála Isten, nem kell egyedül, magányosan darva- dozni az üvegek felett. Ez összesen annyi, mint nyolcvan, a zenésszel együtt száz. Még ötven van készpénzben — ebből harmincat kölcsönad az ivópajtásnak, hogy taxival időben hazaérjen, s a maradékkal belép a bárba és egy White Lady-t rendel tizennyolcért. A húszast gra- ciőz mozdulattal nyújtja át a fizetőnek, nem fogadja el a visszajáró pénzt. Es már nincs is többé anyagi gondja. A csengetésre álmosan kibaktató házmesternek — a kapupénzt illetően — csak annyit mond: majd holnap... — és már siet is lefeküdni, hiszen a nap nemsokára felkel... Senki sem tudja, hogyan és honnan —, de feltétlenül tisztességes forrásból — egyszer akkora pénzösszeghez jutott, hogy valamennyi adósságát rendezhette. A rendezésnél megdöbbent egy pillanatra: ő, aki mindig tudta, hogy kitől, milyen összeget, milyen határidőre kért — sohasem gondolt arra, hogy mekkora is lehet a végösszeg. » Nos, ez a végösszeg ötszámjegyű volt, de valamivel kevesebb, mint a váratlanul jött pénz. Es amikor már mindenkinek megadott mindent — tekintet nélkül a határidők közelségére és távolságára — még maradt valami kevés. Éppen annyi, hogy szolid keretek között megünnepelje az adósságoktól való megszabadulás örömét. És akkor megfogadta: soha többé adósság! Másnap mégis szomorúan ébredt. Valami üres magányosság lepte meg, mintha elszakadt volna mindenkitől és mindentől. Egyedül volt, nagyon egyedül és senkihez sem tartozott. Hát így lesz ezután? Délelőtt tíz óráig bírta ezt a magányt. Akkor felállt íróasztala mellől és tétován, majd mind határozottabb léptekkel a klubba ment, a főpincérhez. — Jenőkém! Adjon egy százast! Majd ötödikén ... A lilaszínű, ropogós bankjegyet félkézzel négyrészt hajtotta és hanyagul becsúsztatta a szivarzsebbe. Derű áradt el rajta. Mosolyogva, kicsit cinkosan csippentett szemével, az öreg pincérre és kinézett az ablakon az őszi napfénybe. Nem volt többé egyedül és nem volt olyan magányos sem, mint a reggeli ébredéskor. Dér Ferenc Helyreállították a XVIII. századi pásztorok hazat a kőszegi Szultán-dombon. Ez volt a helyi szőlőpásztorok találkozóhelye, a népünnepélyek színhelye. A legnagyobb szabású ünnepélyre szüret után került sor, ilyenkor a pásztorok nyárson megsütötték azokat a jószágokat, amelyeket az év során háromszor rajtaértek a szőlők rongálásán, dézsmálásán. Minden évben akadt egy-két ilyen „rosszcsont” szarvasmarha. Helyi szabályzat biztosította a jogot a torkos marhák elpusztításához és elfogyasztásához. Most kedvelt kirándulóhely a nyitott pásztorház és környéke, ahonnan szép kilátás nyílik Kőszegre, a várost övező hegyre és a 8300 hektáros erdőre. J aaj, jaaj, — roskadök le a téren egy padra — én ezt nem bírom tovább. Húú — ezt nem hittem, hogy ennyire kileszek, tegnap óta harminc évet öregedtem. De ha ez így tart tovább, fél óra múlva 100 esztendős aggá válók. Én, aki egy hete töltöttem be a huszonötödiket. Persze csakhamar körülölel a tömeg, tehetetlenül totyognak körülöttem, vízzel kínálnak, mások mentőért szaladnak. Zavar a részvét, s hogy erőre kapjak, szinte eszelősen hajtogatom magamban: — Ha férfi vagy, légy férfi... ha férfi vagy, légy férfi!... És sikerül! Utolsó, legvégső erőfeszítéssel sikerül ismét férfivé alakulni! Nagy szó, hiszen minden tagom hasogat! A szívem szinte kiszakad, az idegeim ronggyá verve vonagHanak! Belenézek egy utcai tükörbe — rettenetes ez a sápadt arc, szinte koporsóért kiált, beesett orcám bőre aszaltan sorvad. De azért dűltan. motyogom: — És mégis be kell menni! Be fo-gok men-ni! Én még egy napot sem hiányoztam. Most is ott leszek! S inogva megindulok, egy- egy járókelő időnként elkap, hogy el ne essem, egyenesre igazítanak s valahogy tovább vánszorgom. Lassan, nagyon lassan visznek a lépteim, fél óra alatt megteszek vagy tíz métert, s ha elkap a tudathasadás időnként, körbejárom magamat ' de azért csak haladok. S közben rémülten töprengek: — És ha nem fogok helytállni? És ha a döntő pillanatban kihagyok? Tegnap is Hódmezővásárhelyen épül az Alföldi Porcelángyár több, mint félmilliárdos beruházással. A hatalmas üzemben már megkezdték a gépek szerelését.
