Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-12 / 241. szám

1966. OKTOBER 12., SZERDA '“^nrfap Ház a kanyarban Nagy buzgalommal építik a majdan — amikor már Szobig elkészül — nemzetközi forga­lomra hivatott 12-es országos közút Verőcén átmenő szaka­szát. E hó végére, úgy mond­ják, befejezi az Aszfaltútépítő Vállalat. Iiogy egyenesebb le­gyen az út, le kellett vágni egy éles kanyart, ez pedig a régi pártház lebontása nélkül nem volt megvalósítható. El is rendelte a bontást a megyei ta- lurcs építési és közlekedési osztálya és az útépítővállalat nemcsak lebontotta, de más helyen való felépítését is ma­gára vállalta. Már építi is, sőt ígérete szerint ez év végére át is adja Verőce község szép, új pártházát. A házbontásra kötelező ha­tározat egy részét azonban a vállalat megfellebbezte. A pártház két szobából és egy keskeny folyosóból álló tolda­léképületének — ahol a fog­orvosi rendelő talált ideigle­nes otthont egy esztendeje — lebontását, sem más helyen történő újjáépítését nem vál­lalta. Ma is ott áll a házacska a sarkon, előtte kanyarodik az út és valami hihetetlen vé­konyka járdadarab. Oly kes­keny, hogy a rendelő régimódi, kifelé nyíló ablakát nem is le­het kinyitni, vagyis a helyiség csak a zárt folyosóra vezető aj­taján át szellőztethető. Ugyan­is, ha az ablakot kinyitnák, könnyen beverhetné a fejét a keskeny gyalogjárón haladó ember. Különösen, ha joggal megriadva a kocsiúton szágul­dó autótól közelebb húzódik a falhoz. Szemmel látható, hogy a kezdetén alig 50 centiméter­nyi széles járda a forgalmas kocsiút kanyarában komoly veszélyt jelent a járókelők tes­ti épségére. Mégsem lesz szélesebb a gyalogjáró. A vállalat fellebbe­zése ugyanis, anélkül, hogy magasabb fórumok elé került volna, az építési osztályon in­téződött el újabb határozattal. Abban az osztály helyt ad a vállalat kívánságának, mégpe­dig azzal, hogy „a volt pártház j épületéből jelenleg fennálló rész lebontása városképi szem­pontból nem indokolt”. A községi tanácsnak ugyan ellenkező a véleménye, határo­zatikig ismét kérte a ház le­bontását, választ azonban még nem kapott. 1 Egyébként a városképhez — noha mindenki elengedné — sajnos, a vörös zászlócskával közlekedési balesethez sziré­názva siető mentőautó is hoz­zátartozik. Attól tartunk, a keskeny járdaszalag következ­tében Verőce képén a jövőben túl sűrűn meg is jelenik. Bár­csak rossz jósnak bizonyul­nánk ... Sz. E. Egyszerű szavak - nagyszerű tettek Bemutatunk egy ötszörös szocialista brigádot Ismerek olyan szocialista brigádot, amely társadalmi munkában két tagjának segí­tett felépíteni családi házát; tudok olyanról, melynek tagjai évek óta két gyermeket patro­nálnak a fóti gyermekváros­ban; de olyan brigádról, mely­nek néhány tagja önként le­mondott a magasabb bérről társai javára — most hallát­tam először. Béke szocialista brigádnak hívják, s a Lenfonó és Szövőipari Vállalat buda­kalászi gyárának meo-expedí- ció üzemrészében dolgozik. A február 1-én hatályba lé­pett bérrendezés — ismerestes — nem terjedt ki a rrieóeoikra. Nem terjedt ki itt sem, pedig a testvérgyárak meósaihoz ké­pest lejjebb, a fizetési kategó­ria alsó határán álltak. A röp- gyűlésen azonban, ahol a bér­rendezést vitattak, váratlan dolog történt: Bannerth Tibor- né brigádvezető önként lemon­dott a gépi maózásért járó 1 forintos többlet-órabéréről. Példáját sorra követték a töb­biek. Az így felszabadult ösz- szeget a gyár vezetői megtol­dottak, s valamennyi meós 100 forintos havi béremelést kap­hatott. Fizetésük így megköze­líti a gépen dolgozó meósokét. Ilyen „névjegy” után nem csoda, ha kíváncsi lettem erre a 64 tagú, ötszörös szocialista brigádra, amely már kétszer elnyerte a szocialista üzemrész címet is. Mesél a brigádnapló Ismerkedésünk a brigád­naplón keresztül kezdődött. Ez a bőrbe kötött, vaskos könyv a brigád hatesztendős műkö­désének egyszerű szavakkal íródott, hű krónikája. Egysze­rű szavakkal — nagyszerű tet­tekről ... .......1963. január. A brigád t agjai elhatározták, hogy kö­zös kasszát létesítenek amely­be a jutalomösszegcken kívül minden fizetéskor tesznek né­hány forintot. Ebből fedezzük a közös szórakozások, kirándu­lások költségeit: segélyezzük a betegség, vagy haláleset miatt, anyagi gonddal küzdő brigád­tagokat; családi események, név- és születésnapok, nyugdí­jazás. beteglátogatás alkalmá­val ebből fedezzük az ajándé­kokat.” Más: ... „A brigádgyűlés ha­tározatot hozott, hogy évente egyszer meghívjuk a nyugdí­jasainkat, s vendégül látjuk őket... Az első összejövetelre a 11 meghívott közül heten tudtak eljönni, s kellemes estét töltöttek velünk.. Mit tod a Közös Piacról? ' Még egy idézet a naplóból: „A brigád szeretettel köszön­tötte a megyei, ki mit tud? szellemi vetélkedő győzteseit, Juhász Sándornét, Bakó Sán- dómét és Szalai Istvánnét...” E történet szálai ez év ta­vaszáig nyúlnak vissza, amikor az üzem szakszervezeti bizott­sága meghirdette a szocialista brigádok szellemi vetélkedőit. A szakmai és munkajogi kér­dések mellett — például — ilyenekre kellett válaszolniuk a részvevőknek: „Ismertessen három, nemzetközi fesztiválo­kon díjat nyert szovjet filmet, rendezőit, főszereplőit.” „So­roljon fel néhány, közelmúlt­ban megjelent antifasiszta re­gényt” „Mit tud a Közös Piac­ról?” stb. A pálmát, a Béke brigád há­romtagú csapata vitte el, fi ők képviselték a gyárat a tex­tilüzemek vetélkedőjén. Itt is első lettek. A zsűritől 1500 forint pénzjutalmat, a gyár igazgatóságától értékes aján­dékot kaptak. Miről álmodik a szövőnő? Bannerth Tibornét hiába ke­resem: jelenleg népi ülnök a Szentendrei Járásbíróságon, így hát a brigád tagokkal be­szélgetek. Kezük közben egy percre sem pihen, takarékos mozdulatokkal hajtogatják a szebbnél szebb damasztárukat, s szakértő szemmel keresik a laikusnak láthatatlan minősé­gi hibákat. Szigoruk talán még erősebb: az áruk nagy része exportra megy! Egyikük asztalán selyempa­pírba burkolt csomag, cukrász­sütemény-formája van. József Attila szövőnője jut eszembe, aki cukros ételekre/' álmodott, s hirtelen megkérdezem Cseh Ferencnél: miről szokott ál­modta i? — Zakopanéról — mondja habozás nélkül. — Két hetet töltöttem ott február végén. Ez volt az első külföldi utam, nem is felejtem el soha, olyan szép volt. A válasz újabb kérdést szül. Érdekel, vajon, hogy került Cseh Ferencné Zakopanéba? Erre a szakszervezet mű- helytttkárától, Pénzes Lajos- r.étál kapok feleletet: — A mi üzemünkben az a szokás, hogy a kitüntetéstől a jutalmazásig, mindenben kiké­ri a szakszervezeti bizottság a brigádok véleményét. Mi aztán röpgyűléeen hozzuk meg a döntést. így lett a könnyűipar kiváló dolgozója április 4-én Kóczián Ferencné, május else­jén Nyíri Pálné és Kalló Jó­zsef; így esett a választás Cseh Fcrencnére is. Egyhangúan ja­vasoltuk a jutalomüdülésre, hiszen mi ismerjük legjobban egymás munkáját, magatartá­sát. A kongresszus tiszteletére... Meós és expedícióbeli dol­gozókról lévén szó, kíváncsi voltam: mit vállaltak a párt- kongresszus tiszteletéire? Az ő munkájuk teljesen a termelő üzemrészektől függ, tudtak-e felajánlásokat tenni? S ha igen. hogyan teljesítik? Kovács Istvánné üzemrész­vezető jelentéseket mutat. Az egyiken a vállalások, a mási­kon az eredmények. A válla­lások között ilyenek szerepel­nek: Az expedíció dolgozód vál­lalják, hogy 1966-os tervüket úgy teljesítik, hogy túlórát csak az üzemrész hibáján kí­vül bekövetkező, rendkívüli esetben vesznek igénybe ... Mozgalmat indítanak a csoma­goló anyaggal való takarékos­ságra. A méteráru csomago­lásánál keletkezett papírhul­ladékot feladják a varrodának, a darabáruk csomagolásához... A megbetegedett brigádtatgok munkáját a többiek elvégzik, nehogy kiesés legyen. Kalló József transzportőr vállalja: munkaidő előtt 5—10 perccel kezd. hőgv a meósok pontosan 6 órakor foghassanak munká­hoz ... Szalui Istvánné vállal­ja a csomagológép karbantar­tását és a másodgépkezelő be­tanítását ... Dina Imrémé vál­lalja. hogy megtanul dolgozni a csomogológépen ... Juhász Sándorné elősegíti a fonalak gyors bevizsgálását, s a nyo­mott áruk soron kívüli ellen­őrzését .... S a féléves eredmény? A Bé­ke szocialista brigád globális tervét' 101,4, exporttervét 100,9 százalékra teljesítette! Nyíri Éva _ f A Magyar Nemzeti Múzeum érem­h7l"|C:tnP'n7 tárának augusztusban jelentették, t- 1 ^ 1 1 hogy Szigetcscp határában 319 ezüstpénzt találtak. A Csanda—Zalavári—Molnár—Pet- rikovics-féle régészeti fémkutató műszer segítségével a kutatók megállapították, hogy a pénzek központi lelőhe­lye kb. 70 centire a föld alatt van. Innen összesen 3970 Dél-Ausztriában 1240 körül vert dénár került elő. Az ezüstpénzlelet súlya négy kilogramm. Ezért a pénzmeny- nyiségért 1240 körül 360 hold földet, vagy két öltözet pán­célruhát, vagy 180 rőf külföldi posztót vásárolhatott vol­na tulajdonosa. Dr. Gcdai István múzeológus megkezdte az értékes lelet tudományos feldolgozását. BALATON: Véget ért a nyári üdülőszezon A SZOT balatoni üdülőiből kedden elutaztak az utolsó vendégek. Hivatalosan is be­fejeződött a kedvezményes nyári üdültetési szezon. Most már csak a télen is nyitva- tartó üdülőkben fogadnak ven­dégeket. A balatoni üdülővidék, bár a meghosszabbított utóidény is befejeződött, még nem nép- telenedett el. A turistaszállók­ban és a téliesített hotelekben még mindig népes vendégcso­portok tartózkodnak. A tó partján szép számmal találni külföldi turistákat is, akik a kellemes októberi verőfényben a fürdéstől sem riadnak visz- sza. Közelebb az egymilliárdhoz: rr/srssssssssssswsssrsssfSSssssssssj^ssssssssssssssrsssssss^fsssrArsssssssssAsssssstrsssssjsssssssrssssssssssssssss.wsssssssssssssssss^ 116 millió forinttal nőtt a takarékbetét-állomány Pest megyében Az OTP és a posta dolgozóinak közös tanácskozása ÚTKÖZBEN CSALÓDÁS Fiatal leány meséli a másiknak a villamo­son. — Már amikor bementem, akkor is érez­tem, hogy néz. Éppen eljött az egyik ablaktól, valami pénzt tett a zsebébe, azt hittem, kifelé indul. Expressz-levelet kellett feladnom, elég sokan voltak, még hárman álltak előttem, amikor visszanéztem, a fiú maradt. Elég csi­nos fiú volt, nem mintha érdekelne az ilyesmi, de, tudod, azért az ember hiúsága, ésatöbbi. Egy kicsit megijedtem, hátha meg akar szólí­tani, mit mondok majd neki, hogyan utasítom el, hátha szemtelenkedni kezd, ésatöbbi. Még mindig nem kerültem sorra, mikor újból hát­ranéztem, és képzeld, a fiú leült. Egyszerűen leült és úgy vettem észre, pimaszul bámul rám, hát nekem dobogni kezdett a szivem, én legszívesebben elfutottam volna, tudod, hogy van ez. Aztán feladtam a levelet, a fiú még mindig ült, most már kíváncsi lettem a dolog­ra, kíváncsi voltam, mit akar, hogy meri. Megálltam, piszmogni kezdtem a ridiküllel. Egyszer csak kiszólnak, hogy itt van Balmaz­újváros, és képzeld, a fiú feláll, berohan a fül­kébe. így tudtam meg, hogy interurbánra várt, persze, nem érdekes, de mégiscsak, hát nem igaz? — De igaz — bólint meggyőződéssel a másik lány, aztán kuncognak kicsit, mert nem tragé­dia, a csalódásoknak abból a fajtájából való, amit még egész könnyen ki lehet heverni. APA LETT Két fiatalember ül a gyorsvonaton, idősebb asszony telepedik melléjük, kétéves forma kis­lánnyal. A gyerek barátkozó természet, moso­lyog a fiúkra, akik ügyetlenül visszamosolyog­nak rá, nincs gyakorlatuk, nem tudják, mit Hell tenni, mikor egy kétéves kislány kapkod példátlan arányú — emel­kedése. Idén a Hazafias Népfront kez­deményezésére újabb célt tű­zött maga elé a takarékossági mozgalom: a betétállomány egy milliárd forintra való emelését Pest megyében. En­nek érdekében a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága külön határozatot hozott, amelyben felhívta a tanácsi dolgozókat a mozgalomban való részvételre. A takarékos­ság terén legjobb eredményt elérő járások, városok és köz­ségek részére 200 ezer forint községfej- lcsztési célokra felhasz­nálható jutalmat tűzött ki. A postaigazgatóság természet­szerűleg, külön jelentős részt vállalt a szép feladatból: a postahivatalokban elhelyezett betétállomány 510 millió fo­rintra való emelését. A legjobb 15 hivatal dolgozói számára külön jutalmakat tűztek ki. Az idén indult mozgalom je­lentős eredményeket ért el: a betétállomány Pest megyében az elmúlt év végihez hasonlít­va, szeptember 30-ig 116 mil­lió forinttal növekedett és jelenleg 925 millió forintot tesz ki. A tanácskozáson a részve­vők nagy számban szólaltak fel. Többen elmondották: el­sősorban a falusi lakosság kö­reiben, még sokan vannak, akik megtakarított pénzüket otthon őrzik, s ezzel — mint ahogy a rendőrségi jelentések is bizonyítják — csábító zsák­mányt nyújtanak a besurranó tolvajok, a hívatlan látogatók számára. A jelenlevők elsősor­ban a felvilágosító munka fo­kozására, a postai kézbesítők nagyobb mérvű bevonására tettek ígéretet, annak érdeké­ben, hogy ez év végéig Pest megye takarékpénztári és pos­tai hálózata közös erőfeszítés­sel, a tanácsok és a tömegszer­vezetek közreműködésével el­érjék a célt: a takarékbetét­állomány egy milliárd forint­ra való emelését. (h. f. p.) A „Hideg napok“ Egy hét alatt több mialt 80 ezren látták Kovács András rendező „Hideg napok” című filmjét, köztük sokezer fiatal. A fiatalok nagy érdeklődése adta az ötletet a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövet­ség Budapesti Bizottságának, hogy a Budapesti Fővárosi Tanács Mozgóképüzemi Vál­lalatával közösen pályázatot hirdessen a filmről. A ver­senyben részt vehet minden fővárosi fiatal egyéni mun­kával, amelyben azokról a gondolatokról ír — 2—5 gé­pelt oldalon —. amelyeket Cseres Tibor kisregényének filmváltozata ébresztett ben­ne. A műfaj kötetlen. Á legjobb pályaműveket 1000, 750 és 500 forintos vá­sárlási utalvánnyal jutalmaz­zák. Az írásokat november 15- ig kell beküldeni. E hát elején a Budapestvi- déki Postaigazgatóságon közös tanácskozásra gyűltek össze Pest megye takarékpénztári fiókjainak és postahivatalai­nak vezetői, valamint a posta takarékszolgálatának megbí­zottai. A megbeszélést Nagy Béláné, a postaigazgatóság ve­zetője nyitotta meg, majd Pogány Miklós, az Orszá­gos Takarékpénztár Pest megyei igazgatója tartott beszámolót, azokról az eredményekről és feladatokról, amelyeket a két szorosan együtt dolgozó intéz­mény ért el, illetve ezután fog megvalósítani. Érdekes és a lakosság élet- körülményeinek változását, életszínvonalának emelkedé­sét bizonyító számadatokat is­mertetett. Tíz évvel ezelőtt a megyében összesen 12 millió forintot tett ki az a megtaka­rított összeg, amelyet a dolgo­zók takarékbetétek formájá­ban az államra bíztak. Az elmúlt év végéig már 809 millió forintra emel­kedett a megyében a taka­rékbetét állomány. A takarékossági mozgalomból, ennek propagálásából és az el­helyezett betétek kezeléséből a nagyobb részt, 53,3 százalékot a posta dolgozói vállalják ma­gukra. íay nemcsak szervezet­szerűen kapcsolódnak a taka­rékpénztári hálózat munkájá­hoz, hanem tevékenységük nélkül megvalósíthatatlan lett volna a betétállomány ilyen — az ország történetében az ember felé. Végül az egyiknek eszébe jut valami. Bérletét veszi elő, mutogatja, mint a prominclicukrot: — nézzed csak — mondja a í kislánynak — villamosjegy ... A kislány tovább mosolyog, majd elveszi a ; bérletet, forgatja, tetszik neki. A fiú már kér- j né vissza, de nem, a párnás ujjak már erősek, | markolják a bérlettokot, jön a kalauznő, kéri ■ a jegyeket — ott van — mutatja a fiú zavar­tan — ott van... A kalauznő megnézi, aztán oktatóan szól: — ez nem játék, add vissza szépen apukád­nak. A fiú céklavörös lesz, a másik egyszerűen felnyerít jókedvében. — Na, öregem — mond­ja, de nem tudja folytatni, fulladozik... — Add vissza szépen — mondja a nagyma­ma — add oda a bácsinak ... Az újdonsült apa körülnéz, hallotta-e vala­ki, nevet-e még valaki rajta. Aztán oldalba- taszítja a barátját és mély meggyőződéssel mondja: — hülye... GYUFA Tizenöt éves csitri ül a pádon, majdnem mi­ni-szoknyában, majdnem Cleopátra-frizurá- val. Elmerülten néz maga elé, azután gyufás- dobozt vesz elő, nézi a lángot, egészen, míg a körmére ég. Másik szál, másik láng, sziszegés, dobás. Most már figyelni kezdem, mit akar, miért csinálja. Már a tizenötödiket gyújtja meg, még mindig nem jövök rá, s a huszadik­nál sem. Amikor elfogy a dobozból a szál, újabb dobozt vesz elő, s folytatódik a gyújto­gatás, egészen addig, míg egy hasonló korú fiatalember nem ül a padra. — Mit csinálsz? — kérdi... — Látod... — vonja meg a vállát — szóra- : kozom... A fiú látja, hogyne, de úgy látszik, 6 sem j érti, mert elég bambán néz. — Na... — sóhajt a lány, s újból eldobja : az üres dobozt — elég volt... Most már ketten néznek maguk elé. Két unatkozó filozopter a pádon. B. I. i

Next

/
Thumbnails
Contents