Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-10 / 214. szám
1966. SZEPTEMBER 10., SZOMBAT “"zJCíifap 5 Szakmai továbbképzés A Pest megyei Tanács fo- nyódiigeti üdülője több száz tanácsi dolgozónak biztosított kellemes, nyugodt pihenést a nyári hónapokban. Az egyemeletes, barátságos épület hétfőtől komoly, hivatalos esemény színhelye lesz: Htt tartják a tanácsipari vállalatok főkönyvelőinek négylapos szakmai továbbképzését. Hajós István csoportvezető, a tanfolyam szervezője elmondta, hogy évről évre lijabb számviteli és pénzügyi kérdések kerülnek előtérbe a főkönyvelői munka során. Ezeket tárgyalják meg szeptember 12-től előadások, viták, konzultációk keretében. Az előadások nagyobb részt a vállalatok Igazdálkodásának új gazdasági irányítási rendszerével foglalkoznak. Emellett lehetőség lesz arra is, hogy a programban nem szereplő, de kapcsolódóan közérdekű pénzügyi és számviteli problémákat is felvessenek a hallgatók. ÜTŐKÁRTYA itt vassaa l ? Agáron ? ' ö.v.vi»*/ y Télen ? I — Melyik az igazi ász? De | úgy is kérdezhetném: lehet-e ■ vitázni ezen egyáltalán? Tölgyesi Zoltán, a duna- í kanyari vendéglátóipar pro- | pagandafőnöke egy kicsit töri i a fejét, hogy megfelelő választ adjon. Addig hadd je- í gyezzük meg, hogy a négy ! kártyát a most megjelent, legújabb hirdetések között látjuk. Négy ász a négy évszak feliratával. S a szöveg: ..Tavasszal, nyáron, ősszel, télen — Dunakanyar egész I évben’’. — Tehát az a kérdés, hogy melyik az ütőkártya? | — Idekívánkozó a pótkérdés is: nemcsak a tavasz és I a nyár érdekes a vendég- i látóipar számára? Nem a rím I kedvéért vonul fel a két hideg évszak, az ősz és a tél? 500 LITER VÉR Ülést tartolt a Vöröskereszt megyei szervezete ' Az önkéntes véradás jelentőségét mind többen ismerik fel. Erre mutatnak a Magyar Vöröskereszt Pest megyei szervezetének pénteki ülésén ismertetett x adatok. A fokozatos fejlődés után az elmúlt évben tizenhárom és fél ezer önkéntes véradó majd ötezer liter vérrel segített. Ehhez a szép eredményhez nyolcvanezer embert kellett a Vöröskereszt orvosainak megvizsgálniuk s kiválasztani közülük az al- kal masakat. A Vöröskereszt Pest megyei szervezete az országban egyedül vállalta, hogy a pártkongresszus tiszteletére 500 liter vért ad az igénylő kórházaknak. A megyei véradók áldozata a járási-városi kórházakon kívül a budapesti Heim Pál gyermekklinika és a Szabolcs utcai Orvostovábbkép- ző Intézet betegeit segíti gyógyuláshoz. A lelkes donorok új mozgalmat Indítottak: valameny- nyien egy-egy újabb önkéntes véradó beszervezésével biztosítják a mozgalom további szélesítését. Jubileumi emlékiinnepség Tarpán Országos emlékünnepséget tartanak szeptember 25-én Tarpán, Esze Tamás szülőfalujában a híres kuruc vezér születésének 300. évfordulója alkalmából. Az egész napos ünnepségen kerül sor Németh Mihály szobrászművész alkotásának, Esze Tamás szobrának felavatására is. Az ünnepség alkalmából a társadalmi szervek képviselői megkoszorúzzák Bajcsy-Zsi- linszky Endre tarpai síremlékét. Az eseményre meghívják Bajcsy-Zsilinszky özvegyét is. Délután és este változatos sport- és művészi műsorral szórakoztatják a megjelenteket Szeptember 24-én, a Magyar j Történelmi Társulat és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat emlékülést tart Nyíregyházán. Az ülésen az egykori jobbágyság helyzetéről és a Rákóczi-szabadságharcról hangzik el előadás. A társulat tagjai vasárnap részt vesznek a tarpai ünnepségen. ÜDÜLŐK — Mondja, szakikám, van itt hal? — Nem tudom, csak egy hete horgászom. (Komódi karikatúrája) Módosították a termelői pálinkafőzésről száló jogszabály rendelkezéseit Ä pénzügyminiszter és az élelmezésügyi miniszter módusította 1964. szeptember végén kiadott együttes rendelkezését, amely a termelői pálinkafőzés rendjét szabályozta. Az új intézkedés kimondja: a szőlő- és gyümölcstermelők a saját nyersanyagukból szeszfőzdében előállított pálinka, valamint az elő- és utópárlat eddigi negyven százaléka helyett ötven százalékával rendelkezhetnek szabadon. A bérfőzés, valamint — anyagmegváltás esetén — a tüzelőanyag diját változatlanul fizetni kell. | Amennyiben a termelő a nyers- ! anyagból főzött pálinka teljes mennyisége felett akar szabadon rendelkezni, meg kell fizetnie az ez után járó szeszforgalmi adót. Az erre vonatkozó rendelkezések, valamint a vadgyümölcsből történő termelői pálinkafőzés szabályai tehát változatlanok. A termelő a pálinkájával szabadon rendelkezhet ugyan, de forgalomba nem hozhatja, a szükségletét meghaladó mennyiséget földművesszövetkezetnek, vagy pálinka eladásával foglalkozó állami vállalatnak 1 adhatja el. — Nincs ütőkártya. Az úgynevezett szezonban több az ember, de már ősszel és télen is hozzánk talál sok hazai és idegen turista. Az esztendő nemcsak az építőiparnál, s az üdülésnél négy évszakos, de azzá változik a vendéglátóiparban is. — Ezt állítja a propagandafőnök. Nyilván hivatalból is. De mit szól a vendég? — Reklámközhelyek mellőzésével egyetlen konkrétum. | Papsziget. Határcsárda. Esténként a bisztróban — a kempingkongresszust megelőzően — lordok tanyáztak. Nem maradtak volna el egyetlen nap sem, olyan jól érezték magukat. Még a Balatonhoz is nehezen indultak. S a hivatalos napok után ismét visszakanyarodtak a Dunakanyarhoz. S ez a visszatérés, ez a vonzalom nemcsak a Duna jobb, hanem a bal partjára is érvényes. — Mi lesz a D-betű sorsa? — Nem is olyan régen, ez volt az első dunakanyari reklám, amely azóta fogalommá vált. Éttermek versengenek azért, hogy kikerüljön a falra a minősítést is jelző nagy dé. Ma már túljutott a híre a határon is. Idegen nyelven, külföldi kiadványokban is megjelenik az ABC negyedik betűje. S bizonyos — az ittjártak véleménye mind erre utal — hogy rohamosan növekvő ismerős-, baráti tábort szerez. Reménykedünk abban, hogy a kártyareklám újabb jelentős eszköz és segítség e cél szolgálatában. — tgy — mm nap Halálos figyelmetlenség Pótkocsis vontatójával figyelmetlenül közlekedett szeptember 8-án délelőtt, Kóspallüg határéban Rákász János 3? éves vontatóvezető, az Erdei Termékfeldolgozó Vállalat dolgozója. Egy lejtős úton a kővel megrakott pótkocsi megcsúszott s a traktorral együtt felborult. Rákász János a helyszínen meghalt. Virágzik a Victoria Regia Meghozta idei első pompás virágát a Fővárosi Botanikus Kertben a trópusok egyik leglátványosabb növénye, a Victoria Regia. Az Amazonas mentén vadon tenyésző növénynek Budapesten külön háza van, ahol 25—28 fokos páradús levegőt és 30—35 fokos vizet biztosítanak részére. Az idei nyár napfény hiánya még így is lassította fejlődését: virágzásának szokásos idejében, augusztus közepén csupán egy kis bimbót hozott. Első szép, gyermekfej nagyságú virága szerdán éjszaka nyílt ki. A hófehér szirmok csütörtököm. már rózsaszínűvé váltak, s péntekre megsötétedtek. Az óriási, pompás virág mindössze három napig él, aztán lehullatja szirmait. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok . . . 8.4f*: Népi zene. 9.10: Orvosok a mikrofon előtt. 10.10: Johann Strauss: Császárkeringő. 10.22: Pódium, 66! Bulgária. (Ismétlés — I. rész.). 11.42.: Negyedóra háromnegyed ütemben. Fúvószene. 12.15: Corne- villei harangok. Operettrészlet. 13.00: Lapozgatás új könyvekben. 13.15: A New York-i Filharmonikusok Beethoven-hangversenye. 14.05: Hirdetőoszlop. 14.20: Népi muzsika. 14.45: Mi történt a héten a nagyvilágban? 15.00: Csak fiataloknak! Tánczeneműsor. 15.40: Saint-Saéns: Sámson és Delila. Operarészlet. 16.15: Hétvége . . . 17.57: Hallgatóink figyelmébe. 18.10: A 85 éves Dutka Ákos köszöntése. 18.45: Magyar nóták. 19.02: Thomas Beecham vezényel. 20.25: A Rádió Dalszínházának bemutatója. A szépség nem minden. Zenés vígjáték. 22.30: Táncoljunk. PETŐFI RADIO 14.00: A dzsessz kedvelőinek. 14.20: Mozart-müvek. 15.35: Orvosok a mikrofon előtt. 15.40: Camelot. Részletek Loewe-Lerner zenés játékából. 16.16: A hasznos dolgokról éneklő tücsök. Rádiójáték Aisopos életéről. 17.05: Operabarátoknak. 17.46: A kutya. Elbeszélés. 18.04: Színes népi muzsika. 18.40: Századunk francia kórusműví-sze- téből. 19.10: A Városliget muzsikája. 20.13: A lengyel rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 21.05: A rádió Eszperantó Klubja. 21.44: Legkedvesebb verseim. Elmondja Pálos György. 22.00: Népi zene 22.25: A Bolgár Kultúra Hete. Kamarazene. URH 18.35: Andor Éva és Angyal Sándor énekel, Keszthelyi Pál furulyázik. 18.50: Wagner-est. 19.50: Haydn-hangverseny. 20.40: Köny- nyűzene. 21.45: Zenekari muzsika TELEVÍZIÓ 17.40: Hírek. 17.45: A béke egy napja . . . Ketten. Angol kisfilm. 18.10: Az ember felfedezése, VIII. Lamarck és kora. 18.40: A tv jelenti. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 19.50: Ballada E. Daugvi- lene faszobraira. 20.00: Az olasz tv könnyűzenei műsora, III. rész. 20.55: Plautus—Devecseri—Ránki: Szamárvásár. A Városmajori Színpad műsora. 22.25: Tv-híradó, 2. kiadás. A versíró - tudós orvos 1966. szeptember 10, szombat. Erik napja. A nap kél: 5,14, nyugszik: 18.07 órakor✓ A hold nyugszik: 16.05 órakor. Kitüntetés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Dutka Ákos írónak 85. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. Várható időjárás szombat estig: időnként felhősödés, ma még többfelé eső, néhány helyen zivatar, szombaton legfeljebb szórványosan előforduló átfutó esővel. Az éjszakai lehűlés elsősorban északon erősödik, a nappali felmelege- tjés lényegesen nem változik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 20—24 fok között. A lottó nyerőszámai: 25,37,51, 60,87 — Pénteken „szigetvári tudományos emlékülés” kezdődött Pécsett. Az emlékülést dr. Babies András kandidátus, az MTA dunántúli tudo- dományos intézetének igazgatója nyitotta meg, majd üdvözölték a történésztalálkozó 120 hazai és külföldi részvevőjét. — Somogy megyére pénteken reggel felhőszakadás zúdult. Kaposvárott 30 centiméter magasan hömpölygőit az. utcákon a víz. — Pénteken megkezdődtek a'z országos lovasnapok Kecskeméten. A program első napján a magyar fogat-derby kettes, négyes díjhajtásokra és a lovasiskolák egyéni díjlovaglására került sor. — Százezer forintos költséggel úi kutat fúrnak Mo- noron. Az úi kútból látják el vízzel a járásbíróság és az ügyészség épületét. — Ingyenes zongorahangversenyt tartanak szeptember 11-én és 17-én este 19 órai kezdettel a péceli Szemere Pál művelődési otthonban. Előadók az 1966. évi nemzetközi Liszt—Bartók- zongoraverseny részvevői lesznek. — Jónak ígérkezik a szüret Tápiósülyön. A Virágzó Tsz 13 holdas szőlője holdanként 25 mázsás termést ígér a sárgamézes csemege- , szőlőből. A munkát már a jövő héten megkezdik. — Héttagú olasz szövetkezeti delegáció érkezett a SZÖVOSZ vendégeként A vendégek ismerkednek a nagy múltú magyar szövetkezeti mozgalom jelentősebb eredményeivel. 250 EVE, 1716. szeptember 10-én halt meg Pápai Páriz Ferenc, a magyar művelődés és polgári haladás nagy úttörője, korának egyik legismertebb tudósa és orvosa. Erdélyben és külföldi egyetemeken tanult. Heidelbergben a filozófia doktora lett, Bázelben orvosdoktori diplomát szerzett. Hazatérve, egy ideig orvosként működött, majd 40 évig a nagy hírű nagyenyedi kollégium görög nyelv, filozófia és természettudomány tanszékén tevékenykedett. Kiváló nyelvész, fizikus, matematikus, író és történész volt, amellett jeles orvos hírében állott. Több nyelven írott költeményei idegenbe is elvitték hírét. Sok könyvet írt, vagy fordított magyarra. Történeti és orvostudományi művein nemzedékek ifjúsága nevelkedett. Legértékesebb munkája gondosan megszerkesztett latin—magyar szótára, amely nagy hatással volt az egész korszak magyar nyelvtudományára. E műve avatta kora legnagyobb magyar nyelvtudósává. ★ 1961-ben, ma öt éve avatták fel az új volgai vízierőmüvet, amelyet az SZKP XXII. kongresszusáról neveztek el. Ma 45 éve, 1921-ben alakult meg a Belga Kommunista Párt 210 éves az 1756-ban az akkori Pétervárott alakult első orosz állami színház. — Megyei tanácstagok fogadóórája. Dr. Mátyás Boldizsár megyei tanácstag szeptember 10-én reggel 8 órakor a nagymarosi községi tanácsházán fogadóórát tart. — Az Építőipari Tudományos Egyesület rendezésében pénteken délelőtt a Technika Házában sajtótájékoztató kezdődött, amelyen az egyesület és az Egészségügyi Minisztérium képviselői bejelentették, hogy szeptember 13 és 15 között konferenciát tartanak Pécsett. — Lőrincze Lajos nyelvész, a magyar—finn kulturális munkaterv alapján Finnországba utazott, ahol a finn nyelvművelés kérdéseit tanúimén y ózza. — Huszonöt szakszervezeti könyvtáros vesz részt szeptember második felében a velencei szakszervezeti iskolán rendezett kéthetes továbbképzésen. — Még az idén új tanácsházat kívánnak építeni Szi- getszentmiklóson. A jelenlegi épület életveszélyes, már tatarozni sem érdemes. A megyei tanács több mint hétszázezer forinttal járul hozzá az építkezés költségeihez. — Az elmúlt tanévben 7 nyelvi és 1 matematikai tagozatú osztály működött a megyei középiskolákban. Az új tanévet már hét nyelvi, három matematikai és 1 kémia-biológia osztállyal kezdik. — Szeptember 11-én, vasárnap, vásárt tartanak Nagykőrösön. JUTALOM A gyermek ajándék- könyvvel tért haza az iskolából. — Nézd, mama, ezt jutalmul kaptam — mondta. — Jutalmul? Miért, drágám? — A következő kérdést tették fel: Hány lába van a struccnak? Én azt feleltem, hogy három. — De hiszen a struccnak két lába van! — Igen, de a többiek mindnyájan azt állították, hogy négy. Felhívás A Budapesti Katonai Főügyészség héri azt az idős férfit, akitől — ittas állapotát kihasználva — 1966. augusztus 30-án, Budapesten, Ismeretlen személy kb. 15 ezer forintot ellopott és aki emiatt a VII. kerületi Rendőrkapitányságon feljelentést kívánt tenni, hogy haladéktalanul jelentkezzék személyesen Budapest, II. kér. Fő utca 70—78. földszint 2. szám alatt, vagy telefonon: 155—000, 156-os mellékállomás. — Premier lesz ma este Cjszilváson. Budapesti művészek közreműködésével bemutatják az „Aranyem- ber”-t. A főbb szerepeket Vörös Tibor, Simor Erzsi, Gordon Zsuzsa, Verdes Tamás és Tóth Ila játssaa. — Vidám ifjúsági napot rendeznek Taksonyban, a művelődési házban szombaton és vasárnap este. A műsor után tánc következik. A szerkesztőségünkhöz beküldött kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. ß OSTABONTÁS Nyolc éve dolgoznak Gödöllőn Az ÉM. 25. sz. Állami Építőipari Vállalat Kinizsi nevét viselő festő-mázoló brigádja nyolc éve dolgozik Gödöllőn. Ez idő alatt már két ízben nyerték el a brigádok közötti versenyben a vándorzásziót. A szakma ifjú mestere címért folyó versenyben ezüst-, bronzérmeket és okleveleket szereztek. A Kinizsi brigád nem is annyira az évek számával, mint az elvégzett munkával méri a Gödöllőn eltöltött időt. Ök festették az Agrártudományi Egyetem, a gépgyár, a kutatóintézet falait, illetve mázolták ajtóit, ablakait. Legnevezetesebb munkahelyük — mint, ahogy Lipták József brigádvezetőjük mondja — a Humán Oltóanyaggyár, ahol immár 16. hónapja dolgozik a brigád. Dicséretükre még meg kell említeni azt is, hogy mind e munkájuk mellett besegítettek a budapesti Árpád fejedelem és Lakatos utcai építkezéseknél is. De nemcsak a mindennapi munkában mutat példát a Kinizsi brigád. A legutóbbi véradáskor valamennyien önként jelentkeztek s a nemrégen megkötött szocialista szerződésükben már most vállalták, hogy a jövő év áprilisában vagy májusában ismét jelentkezik véradásra az egész brigád. Csiba József Gödöllő Szerkesztőségi üzenet BUNKÓCZI JANOS, NAGYKA- TA — Hozzánk intézett panaszos levele alapján eljártunk a Csepel Kerékpár és Motorkerékpár Nagykereskedelmi Vállalatnál. Közölték, hogy a nagykátai Vas- és Edénybolt által felküldött törött kerékpárvázat időközben kicserélték és feladták az ottani bolt címére. A garanciális csere azért húzódott el ilyen hosszú ideig, mert a boltvezető — úgy látszik, tájékozatlanságból, de jóindulatúan — szétszerelte a kerékpárt, és csak a vázat küldötte fel. Ebben az esetben viszont csak a gyártómű véleménye alapján intézkedhetett a kereskedelmi vállalat a csere ügyében. Reméljük, hogy a kerékpárváz már megérkezett a boltba, s ön rövidesen megkapja. i