Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-09 / 213. szám
4 1966. SZEPTEMBER 9., PÉNTEK CSEPEL ÚJ BÜSZKESÉGE Kutyavásár" Pesten forint egy magyor vizsláért Tízezer I Próbaüzemei a Csepeli Szerszámgépgyár nagyponiosságú J gépeit előállító üzemcsarnok. A 2000 négyzetméteres sze- I reldében készítik majd a hazai és külföldi megrendelők t részére az FK—250-es és a KM 200-as fogköszörű és me- j netköszörű gépeket. A klímaberendezések az üzemrész- i ben állandóan plusz 20 C fok hőmérsékletet biztosítanak, 50 százalék a relatív nedvességtartalom, szinte teljesen ' pormentes az egész csarnok. Képünkön: az új üzemcsarnok belső látképe. Jó néhány külföldi gépkocsi ablakában napjainkban kutyautasokat is láthatunk. Ebből, meg a plakátokból a hazai közönség már megtudhatta, hogy szeptember 10- én kutyakiállítás és kynoló- giai kongresszus lesz a fővárosban. A Budapesti Nemzetközi Vásár területén megrendezésre kerülő ebszépségverseny immár hagyományos, először tehát a kétnapos kongresszusról érdeklődtünk Puy Aladárnál, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete főtitkáránál. Vendégek az óceánon túlról — Azok, a világ különböző tájain élő kutyatenyésztők kérték a kongresz- szus összehívását, akik magyar fajtákat tartanak — tette elénk a programfüzetet a főtitkár. A hazai tenyésztésű fajták — magyar vizsla, puli, komondor, kuvasz — jó hírnévnek örvendenek a világ minden táján. Egy úgynevezett bevadászott magyar vizsla tízezer forintot is megér a nemzetközi piacon. A kongresszusra nemcsak Európából, de az óceánon túlról is érkeztek érdeklődők. KÖNYVESPOLC C. AMORT-I. M. JEDLICKA: Az A-54-es titka 1936-ban a csehszlovák vezérkar hírszerzői figyelemreméltó levelet kapnak. A levél Németországból érkezik, írója felajánlja szolgálatait: bizonyos ellenszolgáltatás fejében hajlandó tájékoztatni a csehszlovák illetékeseket a náci hadsereg fegyverzetéről, létszámáról a német hírszerző szolgálat legfontosabb adatairól, Németország gazdasági helyzetéről. A prágai hírszerzők nem szalasztják el a lehetőséget, megegyeznek a levél írójával és A—54 fedőszám alatt ügynökükül fogadják. Az új ügynök beváltja a hozzáfűzött reményeket: rendkívül értékes hírekét szállít. Közli a Csehszlovákiával kapcsolatos német elképzeléseket, előre jelzi az 1939. március 15-i eseményeket. A gyáva és megvesztegethető burzsoá cseh kormány nem veszi komolyan a jelzéseket. A hírszerzők igen. A megszállás előtti napokban megsemmisítik irattáraikat és Londonba távoznak. Az Abwehr vezetője Canaris személyesen megy Prágába, hogy kivizsgálja a csehszlovák hírszerzés ügyét. A harc Londonból folyik tovább; az A—54-es oda továbbítja új híreit. Közlései továbbra is rendkívül fontosak: elmondja bennük az Anglia és a Szovjetunió elleni náci terveket. Bár a csehszlovák hírszerzők talpraesett emberek, az A—54-es kilétét csak a háború után tudják felfedni. Igazi neve Paul Thümmel volt, a drezdai Abwehr egyik legképzettebb tisztje... A Gestapo 1942-ben fedte fel; 1945-ben kivégezték. Az utóbbi időben már nemcsak a londoni csehszlovák hírszerzőket tájékoztatta, hanem segítséget nyújtott a prágai ellenállási mozgalomnak is. Ellenszolgáltatást úgyszólván alig fogadott el. Hogy milyen belső indítékai lehettek? Erre ma már alig tudunk biztos választ adni... A cseh szerzőpár dokumentum-összeállítása bepillantást enged a hírszerzés műhelytitkaiba, a második világháború kulisszái mögé. Virág Miklós A hazai fajták tenyésztéséről, valamint a veszettség felszámolásáról szóló előadások egyaránt nagy érdeklődésre tarthatnak számot. Jelenleg mintegy 1 millió kétszázezer kutyát tartanak nyilván az országban, s a kutyabarátok közül a szövetségnek háromezer tagja van, akik a legkülönbözőbb foglalkozási köröket képviselik. Munkájuk | eredményességét dönti el az idei kiállítás. 74 fajtából 850 állatot neveztek be elbírálásra, amit joggal nevezhetünk szépség- versenynek is, hiszen kizárólag a küllemet vizsgálják. Minden fajtánál elkészítik az ideális kutya „modelljét”. És hogy melyik kutya nyeri a versenyt, azt az dönti el: a fejhosszúság, szőrzet, fogazat, izomzat stb. mennyire közelíti meg a normákat. Sokat nyom a latban az összbenyomás is. Ai űrutas rokonai a versenyen — Nem mindegy, hogyan áll meg, hogyan viselkedik az állat a zsűri előtt — mondja az egyik versenybíró. A „viselkedésre” tehát tanítani kell a kutyákat. Hiába kérdeztük azonban, melyik fajta a legtanulékonyabb. Egyöntetű a vélemény, hogy nincs okos vagy buta fajta: az eredmény az idomítástól függ; egy jól tanított kutya például tudja, hogy nem illik ugatni a zsűri előtt. Tavaly 40 ezer érdeklődő tekintette meg a „pesti kutyavásárt”, lesz látnivaló idén is, megnézhetik például a finn tenyésztők által hozott Lajka kutyákat, a híres „űrutas” rokonait. (b. 1.) A KÉPÉN: Magyarországon tómét fellendülőben van a komondor- tenyésztés. Ezeket a kutyákat Ázsiából hozták magukkal őseink. Az egyik legszebb komondor-törzs tenyésztője a pilisszentiváni Evers Vilmosné. Sok országos és nemzetközi kutyakiállításon nyert díjat híres Diósgyőri nerceg Kajla nevű kankutyájával és leszármazot- (aival. Most tómét 33 kutyával vonul ki a budapesti kutyatalálkozóra, ahol több díj elnyerésére számít. ANGOLNA Megjelent az angolna a szekszárdi, a komlói, a budapesti piacokon és a halboltokban. Több helyütt, így a faddi holt Duna-ágban is most halásszák először nagyobb mennyiségben ezt a halfajtát. Sajnos, a vásárlók még idegenkednek a kígyószerű haltól, ezért alig fogy. A tolnai Halászati Termelőszövetkezet kilónként 20 forintért kínálja az igen ízletes angolnát. Az idegenkedés oka. hogy a közönség az angolnát hüllőnek nézi, holott azt külföldön a „halak királynőjének” tartják. Különösen rántva kitűnő ez az ízletes, szálkamentes hal. Mélységi rekord A kiskundorozsmai szélmalom közelében mélységi rekordot értek el az alföldi kőolajfúrási üzem szegedi üzemegységének olajbányászai, szakemberei, 3240 méter mélyre fúrtak le a földbe. A ■szegedi szénhidrogénmedencében eddig ez a legmélyebb fúrás. Pahang — az elveszett város Az angol légierők kilenc tisztjének és katonájának részvételével expedíció indult Singapore-ból, hogy felkutassa a maláj őserdőben az elveszett ősi Pahang városát. Az expedíció a Chini-tóban és körülötte végzi kutatásait, feltételezi, hogy a tó mélyén megtalálhatók a XIV. századi város maradványai, amelyet állítólag a thai nép alapított. Kikeltek a kis teknősök a Dráva mentén A Dráva menti meleg homokföldekből egymásután bújnak ki a piciny mocsári teknősök. „Mamáik” a nyár elején rakták le a tojásokat a homokba vájt lyukakban, amelyeket aztán gondosan betakartak. Három hónap eltelte után most kelnek ki a kicsi — alig három centiméteres — teknősfiókák. Mire azonban felnőttek lesznek, jelenlegi testhosszuk tízszeresére fejlődnek. Az egyelőre még puha páncélhátú kis teknősök azonnal önálló életet kezdenek, maguk szerzik be táplálékukat is. A hazánk területén ma már eléggé ritka mocsári teknősök a Dráva menti síkságon még viszonylag nagy számban élnek, aminek nyilvánvalóan az itteni tápiálékbőség az oka. ,é'Pz-Jur'CS! : VALAMI INDIG MÁSKÉNT — Az emberben olykor fulladásig felgyűlik minden: a verejtékes, apró győzelmek öröme, s a keserves, vacak kis vereségek dühe. Egy idegen, egyszer látott arcról lopott mosoly, s a sokszor hallott, elviselt gorombaság. Most azt hiszed; ez tisztára megbolondult, ilyesmivel traktál. Nézd, húsz éve, nem, már huszonkettő, még negyvennégyből ismerjük egymást. Emlékszel? Ott, arra a három kupac kukoricaszárra, ami akkor az életet jelentette? Talán húsz méterre mentek el a tábori csendőrök, s még ma sem hiszem el, hogy nem vettek bennünket észre. Persze, ostobaság. Ha észrevesznek, most nem ülnénk itt. — Öregszem talán, mert soluit, nagyon sokat gondolkozom. Lefekszem esrte, megvárom, míg Anna elalszik, azután felkelek, lábujjhegyen kisurranok a szobából, rágyújtok, kiülök az erkélyre, s bámulom az eget. Hol a csillagokat, hol a fekete felhőket bámulom, nem látok semmit lényegében, s mégis, néha úgy érzi .az ember, többet lát, mint összesen, annak előtte. Es tudod, bármennyire is nyavalygásnak tűnik neked — ismerlek, s tudom, mennyire rideg, kemény, egy úton lépkedő, se jobbra, se balra nem pislogó vagy — sokszor eszembe jut, mennyire furcsa, ez az élet, valami mindig másként van, mint ahogy elképzelte, szerette, akarta volna az ember. Neked még ez nem jutott eszedbe? — Megint negyvennégyre: a kukoricaszár megvédett bennünket, s amikor már azt hittük, mindent megúsztunk, akkor jött az az ostoba, örökké kideríthetetlen lövöldözés, s a drága Fehér Sanyi odalett. Milyen gyerek volt?! Én azóta sem ismertem szvggesztívebb egyéniséget, igaz, az ilyen emlékek naggyá és megszépülővé lesznek az emberben. Lehet, hogy most ő sem különbözne azoktól, akik hajszolják a maguk hasznát, s semmi mással nem törődnek? Nem tudom, de lehet. Valami mindig másként van, mint ahogy elképzelte az ember. En akkor — s tudom, te is, sokszor beszéltünk róla — azt hittem, ő majd megfogja a kezünket, s megyünk utána szépen, mert tud, lát, ismer mindent. Bevezet abba az új világba, amiről olyan sokat mesélgetett, hiszen azzal vett rá a szökésre is. Szegény: ha akkor nem lépünk le, nincs az a két hét bujkálás, talán ő is megmarad. Kivisznek Németországba, fogság, hazajövetel. Habár, ki tudja? Talán az is másként alakul. — Ki fogta meg a kezünket? Senki, senki se! Ment az ember, egyszer rohant, máskor botorkált, sövényen gázolt át, árokba bukott, összeverte magát, de ment, ment. Mennyi sebet megtakaríthattunk volna! Mennyi kínt, keservei! Ha ott van Sanyi mellettünk, •s valaki mindig ott van a másik mellett. Ám — errélék- szel — hájnyszor volt egyedül, egy szál magáiban az ember! — Mi mindent elviseltünk, mert úgy hittük — s ma sem tudom, tévedtünk-e — együtt jár a piros könyvvel. Néha furcsa restellkedéssel hallgatok el, ha ilyesmiről beszélek. Vannak, akik úgy néznek rám, mint a megszállottra, a rögeszméire. Hát lehet ez? Hát már ennyire messze van a húsz vagy tizennyolc évvel ezelőtt? — Néha pislogok csak: mennyi szent van körülöttem! És mennyivel kevesebb — ember! Ember, aki ha kell, derékig belegázol a sárba, mert másokat, mást csak így menthet meg. Ha te bármit is tennél az életben, én akkor is csak arra emlékeznék, amikor bejöttél hozzám a börtönbe. Soha nem felejtem el. Soha, érted? Amikor kijöttem, csak akkor tudtam meg igazán, mit verekedtél azért az egyetlen látogatásért, azért az egy mondatért. Vállaltad, hogy esetleg odategyenek melitm. Ezerszer, tízezerszer elmondtam magamban, megszámoltam, hány betűből áll a mondat: — Én tudom, hogy te kommunista vagy! Ezt mondtad nekem. És én, aki akkor már ott tartottam, hogy minden mindegy, hogy az egész reménytelen, majdnem pofonvertem magam. Hát nem szégyelled? Látod, vannak, akik hisznek benned, akik ismernek, akik veled maradnak, s mégis, amikor kijöttem, s visz- szatettek ugyanoda, ahonnét elvittek, már soha nem találtam meg ugyanazokat az ízeket, a munkában. Azért is hagytam ott. Pedig odabenn hányszor elképzeltem: egyszer csak rájönnek, hogy tévedtek, s akkor... Valami mindig másként van. Akkor is másként lett, mint ahogy elképzeltem. — Seregnyi terv él az emberben: egyik évről a másikra hurcolja őket, újak és újak torlódnak a régiek fölébe, de dédelgeti, dajkálja mégis, bár már tudja, egyiket sem valósítja meg. Te a betűk, meg a szavak embere vagy, biztos ismered az ide illő szakkifejezéseket. Ne nevess ki, az utóbbi hetekben elolvastam néhány lélektani szakkönyvet. Titokban csak, nehogy Anna meglássa őket, mert — neked bevallom — szégyellem az egészet. Mégis, néháíly dologra magyarázatot találtam. És még valamit, amiről annyiszor megfeledkezünk, hogy az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen. A sebeket betemeti az idő, de azért megmaradnak! Uj emlékek rakódnak föléjük, eltakarják, elfedik a régieket, de ha vihar támad — s hányszor támad itt belül vihar! — egyszeriben lekerül róluk a fedőréteg, s talán jobban fájnak, mint amikor frissen kapta őket. — Nehogy azt hidd, Freud doktornak új híve támadt: nem, nem. En lennék az első, aki nevetnék magamon. Ennél azért már tovább jutottam, s tudom, a lélektan önmagában — legyünk pontosabbak: a pszichoanalízis — semmit nem magyaráz, sehová nem visz. Mégis, nagy hiba lenne — és ezt a hibát mi, sajnos, sokszor elkövetjük — nem számolni a lélektani, lelki tényezőkkel. Az emberi érzékenységgel, az idegek finomságával. Valahol olvastam, hogy tíz-tizenöt milliard neutron van az emberi agyban: a gondolkodás letéteményesei ezek. Tizenöt milliárd, érted? És ki tudja, ki ismeri precízen a bennük és köztük lezajló kémiai, fizikai folyamatokat? Látod, mire szegődtünk?! Sokszor érzem azt■ reménytelen. És amikor vissizajön a jobbik eszem, leintem magam, s csinálom tovább. — Hányszor láttam törpéket nagyra felfújva, s tölgyként m.agasodókat összetörve! Kínlódtam cinikusokkal, semmiben nem hívőkkel, ügyeskedőkkel. És néha melegség ömlött el bennem, mert láttam, ez is, az is ember lett. Tettem valamit hozzá, mondtam magamban. Köszönetét nem vártam érte — s bár vannak, akik ezért bolondnak néznek —, mert úgy érzem, ez a legfőbb kötelességem. Nem az. hogy eligazgassam ezt a gyárat: másfajta embereket neveljek. Van, amikor megkeseredik a szám íze: az öreg veterán, mondják rám olyanok, akik gondolkodásban az országúinál is öregebbek; a lelkes, hallom másoktól, akiknek csak arra kellett minden, hogy a pecsenyéjüket sütögessék. Ilyenkor gondolok arra, hogy valami mindig másként van, mini ahogy szeretné az ember. Végre,' kínlódás, verekedés árán egyenesbe jutsz valamivel, valakivel, s akkor közbejön ez vagy az, s az egész rögtön nem stimmel, azonnal másként lesz, s kezdheted újra, de úgy, hogy ne csökkenjen a kedved, a lendületed se veszítsd el. » — Te még nem bökkentél meg azon, mennyi a kibic körülötted? Akiknek mindegy, hogy megbuksz, vagy magasra emelkedsz, egyetlen dolog érdekli őket: drukkolhatnak neked. Vagy azért, hogy megbukj, vagy hogy felemelkedj. Néha megtörténik, hogy szétcsapok közöttük. Keménykedik az öreg — mondják ilyenkor, a hátam mögött, persze. Bevallom neked: nem érdekel, mit mondanak. Ilyenkor nem érdekel. Mert az elszemtelenedö kibicekkel, úgy érzem, szót érteni csak így lehet. Mert micsoda dolog, hogy kiveszik a lapot a kezedből, de a veszteséget te fizesd? — A legutóbbi taggyűlésen felállt egy tagjelölt — fiatal mérnök — s azt kérdezte: joga van-e egy kommunistának a pesszimizmusra? Ne ütközz meg, s ne is nevess a kérdésen! A titkárunk — ismered Lacit — válaszolt rá, efóg okosan, de valahogy túl kimérten. Láttam, a kérdezőt nem nagyon győzte meg. Odacsúsztattam Laci elé egy cédulát, s mivel néhányszor már beszélgettünk erről vele, csak azt fi^kantot- tam rá: valami mindig másként van az életben — ez á nagyszerű benne. Megértett, s hallottad volna!... — Na, idd meg a kávét, s gyere, lemegyünk valamely:!: műhelybe.., 4 1