Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-06 / 210. szám

A PE5T MEGYEI HÍRIAP KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 69. SZÁM 1966. SZEPTEMBER 6., KEDD A dolgozó nők helyzete városunkban Mórom interpelláció, sok hozzászólás a tanácsülésen Változások a körzeti orvosi rendelőkben f Szeptember 1-től a 6. számú KÉPEK A GÉZA KIRÁLY TÉRRŐL A városi tanács múlt heti ülése nagy érdeklődésre szá- mottartó napirendeket tár­gyalt. Ez megmutatkozott a megjelenők számában is. Az üzemek, intézmények képvi­selői egymás után foglalták el helyüket az emeleti díszte­remben. Lukács Ferenc elnök üd­vözlő szavai után Kovács Mi- hályné, az Izzó dolgozóinak nevében kérte, hogy a helyi autóbusz legalább műszakvál­tás idején álljon meg az üzem előtt. A Dózsa György út 6. előtti megállóhoz fedett váró­csarnokot javasolt. Ladányi Imre a Horváth Mihály utcai szakaszon a Duna-part ren­dezését szorgalmazta. Urbán Gyula a Diadal tér és a Mária utca járdalappal való ellátását kérte az építési osztálytól. Az interpellációk után kö­vetkezett „A dolgozó nők helyzete városunkban” című előterjesztés. Arany István vb-titkár hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a nők fog­lalkoztatása Vácott — ipari település lévén — biztosítva van. A vállalatok vezetői sin­csenek előítélettel a női mun­kaerőkkel szemben. Kevés azonban a szakkép­zettséggel rendelkező dol­gozó nő, ezért szükséges a szakképzett­ség fokozása. Rádi Vilmosné a Forte-gyárban viszonylag magas gyermekápolási táp­pénzes napok számával foglal­kozott s kívánatosnak tartotta a szülési szabadság idejének további jelemelését. Csányi Mária, a Bélésszövőgyár szb- titkára elmondta, hogy náluk a szövőnők nem tudnak a nyugdíjas korhatárig gép mel­lett dolgozni, viszont csekély a könnyebb munka lehetősé­A NEM BECSÜLETES MEGTALÁLÓ. Kovács Eszter Eákosrendezőnél szállt fel a vonatra, hogy Dunakeszire utazzék. Orkánkabátját egy műanyaghálóban a csomag­tartóba tette, majd leszállás­kor a fülkében felejtette. Frei Ferenc 47 éves gödöllői la­kos szintén abban a kocsiban utazott. Leszálláskor magá­hoz vette a kabátot, amit másnap sietve értékesített 400 forintért. A bíróság bünte­tő tan ácsa hat hónapi szabad­ságvesztésre ítélte. TOLVAJOK A HATÁR­BAN. Több termelőszövetke­zet jelentést tett a rendőr­ségen, hogy dézsmálják ter­mékeiket. Csakhamar lefü­lelték Horváth Józsefet, fe­leségével és Horváth And­rással, valamint Muri Lászlót ge. Javaslatot tett e probléma megoldására. Búzás Istvánná, a városi pártbizottság titkára, rámuta­tott azokra a kedvező változá­sokra, amelyeket a felszaba­dulás óta értünk el a női egyenjogúsítás terén. Megálla­pítása szerint az üzemek a párt politikájának megfelelő­en biztosítják a nők jogait, érvényesül az egyenlő mun­káért egyenlő bért elve. Elvét­ve találkozunk olyan vezetők­kel, akik nem foglalkoznak kellő gondossággal a több- gyermekes, vagy egyedül álló anyák helyzetével. Kifejtette, hogy a lakáselosztásnál is első­sorban a sokgyermekes családok igényeit kell ki­el égi teni. Hartai Géza igazgató a textil­ipari munkaerővándorlások minimálisra való csökkentése érdekében tett javaslatot. Kertész Rózsa a bedolgozói munkakörök szaporítását ja­vasolta, s folyamatos áruszál­lítást kért az üzletekben. Bú­zás Andrásné fonógyári szb- titkár, a bélésszövőgyárihoz hasonló problémát vetett fel. . Az elhangzottakat dr. Ké­ninger Anna, á nőtanács el­nöke, foglalta össze, majd a tanács tudomásul vette és el­fogadta a pénzügyi osztály beszámoló jelentését az 1966. évi költségvetés I. félévi vég­rehajtásáról. Élénk hozzászólást váltott ki az építési osztály előterjesz­tése, amely a III. ötéves kom­munális fejlesztési tervet fog­lalta magában. Lukács Ferenc vb-elnök hangsúlyozta, hogy ez a fejlesztési terv, ha váz­latosan is, de irányt mutat a közeljövőre. A városközpont mellett jelentős mértékű fcjlesz­és Muri Józsefet, akik be­ismerték, hogy Vácdukán burgonyát, Rúdon és Püs­pökszilágyon kukoricát, a máriaudvari tangazdaságban szőlőt loptak a közös gaz­daságoktól, több ezer forint értékben. A bíróság társa­dalmi tulajdont károsító bűn­tett miatt 6—14 havi elzárás­ra. valamint pénzbüntetésre ítélte őket. NAGY VOLT A LELTÁR­HIÁNY. Laczkó János 43 éves földművesszövetkezeti boltvezető nagy lábon élt: au­tót vett, házat épített. Vi­szont üzletében kétszeri lel­tárfelvételnél hatvanezer fo­rint volt a hiány. Társa­dalmi tulajdon hanyag keze­lése miatt nyolchónapi sza­badságvesztésre ítélték. SZEPTEMBER ELEJÉN Fgy nyár végi, napsütéses délelőttön sétára indulnak a DCM-lakóteiep napközis óvodájának legkisebbjei. (Néninger Géza felvétele) test tesz lehetővé az alsó- és felsővárosokban, továb­bá a vasúton túli területe­ken. Fő feladatként jelölte meg az árvíz és belvíz elleni védeke­zést, s a köztisztaság fokozá­sát. A kialakult vita után a ta­nács a III. ötéves kommunális fejlesztési tervet elfogadta, azonban a munkák elvégzésé­nek sorrendjét a választóke­rületenként felajánlott társa­dalmi munka mértékétől füg­gően állapítja meg. M. I.-né Task sírógép, aranykaróra, tv-késxülék - három forint harminc fillérért A legutóbbi tárgyjutalom­sorsoláskor a következő, Vá­cott forgalomba hozott 31. he­ti szelvényekre húztak ki nyereményt: 310 726 Favoril- tv-készülék, 331 622 Varia- szobabútor, 945 362 kilencezer forintos utalvány, 1 712 231 kétezer forintos vásárlási utalván}', 1 786 423 Consu'l- táskaírógép, 1 878 340 Lehei- hűtőgép, 1 901 838 Lehel-hűtő­gép, 2 897 482 táskarádió, 2 927 579 tízezer forintos vá­sárlási utalvány, 2 934 290 la­kástextil-utalvány, 2 939 873 arany karóra, 5 423 009 Favo­rit-tv, 5 722 474 fényképezőgép, 5 722 754 kétezer forintos vá­sárlási utalvány, 5 722 771 élés­kamra utalvány, 5 723 247 vá­sárlási utalvány, 5 723 380 Lehel-hűtőgép, 7 415 569 Ki mit választ utalv., 7 722 310 Igloo-hűtőgép, 7 723 439 élés­kamra utalvány és 16 068 677 Igloo-hűtőgép. — A váci lot­tóiroda tájékoztatása szerint 15 000 tombolajegy jutott augusztusban a szelvényvásár­lókhoz. A nyilvános húzás hetedikén 15 órakor lesz a Széchenyi utcai OTP-helyi- ségben. Egy kis különbség Akik nem akarnak eladni. A leértékelt bolt kötöttáru részlegénél vásárolni kívá­nók panaszolták, hogy csak kevés esetben kapnak meg­felelő méretű árút. Csodála­tosképpen az a méret hiány­zik, amire szükségük lenne. Kívánságra ugyan egy darab lekerül a polcról, vagy fel­kerül a púit alól, s ha az vé­letlenül megfelel, örülhet a kedves vevő. Ha azonban ki­sebb vagy nagyobb méretre lenne szüksége, azzal már nem szolgálhatnak. Pedig a polcok tömve vannak. Va­jon milyen méretű áruk ezek? Vagy talán e részleg eladói nem akarnak eladni? Aliik örülnek, ha eladhat­nak. — Ugyancsak textíliát árulnak a tisztiklubbal szem­beni rövidáru boltban is. Csak­hogy itt már szivéiyesebb el­adókkal találkozhatunk. Nem jó a szín, vagy a méret? — Tessék választani, — s a kért áruból két-három darab máris a vásárló elé kerül. Sze­retik is a vásárlók ezt a bol­tot, és szeretik Gyurkovicsnét, aki kedves, udvarias és elő­zékeny, és nemcsak azzal igyekszik kielégíteni a vevőt, amit kér, hanem másféle áru­cikket is ajánl, örül, ha elad­hat. M. V. körzetbe dr. Gulyás Zoltán ke­rült vissza, aki rendeléseit 7-től 9-ig és 14-től 16-ig tart­ja a Klein Károly utcai or­vosi rendelőben. Ugyanakkor az 5. körzet orvosa, dr. Ru- zsicska Béla, csak a saját kör­zetéhez tartozó betegeket látja el 9—11 és 16—18 óra között. A főorvosi felülvizsgálatokat is a körzeti rendelőben tart­ják: az 5. számú körzet bete­gei részére kedden 11 órakor, a 6. számú körzet betegei ré­szére csütörtök reggel 7 óra­kor. 1964: Mállott vakolatú, düledező házak, horpadt tetők, pe­nészes falak. A belváros és a környék csúfsága volt ez a sarok. Megérett a csákányra, a lebontásra. 1966: Ugyanazon a helyen épült fel a város és a környék világos, tágas, korszerű, új középiskolája. A tanintézetet néhány hét múlva átadják rendeltetésének. (Gyimcsi Sándor felvételei) Levelesládánkból: \ gyógyulás útján vagyok A Váci Tv Képcsőgyár dol­gozója vagyok, 24 év Óta dol­gozom. Idén, június 13-án, munka közben a gyárban agy­vérzés ért. Ennek következté­ben bal oldalamra megbénul­tam, beszélni nem tudtam. A mentők bevittek a váci kór­házba. A belgyógyászatra ke­rültem. Itt elsősegélyt adtak, villanykezelést ' kaptam, ami­nek következtében — egy in­jekciókúra után — visszakap­tam a beszélőképességemet. Utókezelésre Budapestre ke­rültem. Ma már saját lába­mon, vezetés nélkül lépkedek, csak még óvatosan. A hála ér­zése diktálja, hogy a Vári Napló útján köszönetét mond­jak orvosaimnak, az ápoló­nőknek az önfeláldozó, lelkiis­meretes gyógyításért. Ifj. Koncsik Józsefné Izzó, Vác Ne írjunk névtelenül! A vizsgálatok mellett fontos feladata a népi ellenőrzésnek a lakosságtól érkező jelzések, bejelentések és panaszok ki­vizsgálása. A váci NEB-irodá- ba évente átlag 70—80 beje­lentés érkezik. A bejelentések intézését törvényerejű rende let szabályozza, amely többek között szigorú titoktartásra kötelez bennünket. Sajnos, az utóbbi időben több névtelen bejelentés érkezett hozzánk. Sajnos, ez ügyekben nem in­tézkedhetünk, sem a bejelen­tést nem továbbíthatjuk más szervek felé. Kérjük a lakos­ságot: a hozzánk intézett le­velek aljára bátran írják oda nevüket és lakcímüket. Szikora Pál NEB-elnök HÍREK — Az országban működő 23 rokon-tanintézet közül harma­dik helyre került a váci gép­ipari technikum múlt tanévi eredményei alapján. — A váci vívóiskolában szeptember 6-án kezdődik az oktatás. Beiratkozni lehet a Báthori utcai iskola tornater­mében ma, kedden és 10-én, szombaton délután négy őrá­Miről tárgyalt a termelőszövetkezeti aktíva? Nagy érdeklődés előzte meg a váci járás termelőszövetke­zeti aktívaértekezletét, ame­lyen az idén másodízben ösz- szesítették az eddig elért eredményeket. Dr. Vida Gyula, a járási ta­nács elnöke, tolmácsolta a ta­nácskozás kezdetén a me­gyei tanács elismerését a tsz vezetőinek, tagoknak és a járás vezetőinek, amiért kenyérgabonából a ter­vezett 380 vagon helyett — az értekezlet napjáig — 520 vagont adtak át a felvásárlásnak. Szép és dicséretes az ered­mény azért is, mert Alsógö- dön akkor még be sem fe­jezték a cséplést, s a mag- tárolásra alkalmas helyisé­gekben több vagon kenyérga­bona várta még a felvásárló vállalat rendelkezéseit. Klima János, a mezőgazda- sági osztály vezetője elmond­ta, hogy a felvásárlás ered­ményességéért a terményfor­galmi vezetőket is dicséret il­leti, de a fő érdem mégis a jól és időben elvégzett talaj- munkáé s az eredmény a tsz- tagok, vezetők szakszerű irá­380 helyett 520 vagon Első: Szed és Vácduka nyitásának, jó munkájának köszönhető. Ehhez járult még az idei valóban kedvező időjárás. Az osztályvezető nem hall­gatta el a hiányosságokat sem. Még értékesebb lett volna a munka, ha a gépi munká­ban nem fordulnak elő hiá­nyosságok. Egy-két helyen a szemveszteség túl magas volt, elérte a 15—20 száza­lékot is. A szalmalehúzásban, a tarlóhántásban és az apró­magvak cséplésében voltak lemaradások. Felhívta a fi­gyelmet arra is, hogy a váci járás területén — ahol 11—12 mázsás volt a rozstermés — ajánla­tos az értékesebb búza­vetést szorgalmazni. A verseny értékelésénél kétfelé osztották a terüle­tet. Homokos talajon 1. Sződ, 2. Fót és 3. Alsógöd. Kötött talajon 1. Vácduka, 2. Rád, 3. Váchartyán és 4. a váci Kossuth Termelőszövetkezet. Eredményhirdetés után az eszi munkák folyamatosságá­ról beszélt Kiima János. Itt az ideje a silózásnak, a ve­tés alá szántásnak. A tervezett 11 ezer hol­das őszi szántásból eddig csak ötezer holdon vég­zett, pedig a korai vetést szep­tember végéig, míg a búza vetését októberben el kell végezni. Meg kell szervezni a traktorosok kétműszakos be­osztását. Ha kell, az üze­mek is adnak segítséget. Utá­na következik a kukorica, cu­korrépa betakarítása. Nem kis gond a szamóca- és mál­natelepítések elvégzése sem. Elmondta még, hogy vala­mennyi termelőszövetkezet csatlakozott a IX. pártkong­resszus tiszteletére szerve­zett munkaversenyhez. Végül Kovács Árpád, a Termény­forgalmi Vállalat helyi ve­zetője szólalt fel. Elismerését fejezte ki — többek között — a Kossuth Termelőszö­vetkezetnek, amely kenyér­gabona-termésének 81 száza­lékát adta át államunknak. Gádorosi Ferenc — A Madách Mozi ma és hol­nap az Égiháború című ma­gyarul beszélő francia—olasz— nyugatnémet filmet játssza Jean Gabin főszereplésével. — A marxista egyetemek ünnepélyes tanévnyitója — melyen részt vesznek a járá­si és városi pártbizottság ve­zetői is — pénteken délután négy órakor lesz a pártház­ban. Az I. évfolyamé a máso­dik emeleti üvegteremben, a II. évfolyamé a földszinti nagyteremben, a III. évfolya­mé a klubszobában. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk hälfe) köszönetét mindazoknak, akik drága jó fór- jetii, illetve édesapánk: Cserek- lye Bálint temetésién megjelen­tek és mély gyászunkban osz­toztak. Csereklye Bálintné és családja. őszi tánctanfolyam indult! A VÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN Beiralós: szeptember 5-én este 7 órakor volt. Vezeti: KÉKESI ICA Tandíj: tanulóknak 90,— Ft, felnőtteknek 120,— Ft. Felnőtt népi tánccsoportbai jelentkezni lehet szeptember 6-án délután 5 órakor I 1 Egy délelőtt a bíróságon

Next

/
Thumbnails
Contents