Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-04 / 209. szám
1966. SZEPTEMBER 4., VÄSÄRNAP HCCrtl vA7»*foo Emlékmesterség Nosztalgikus riport, az utolsó takácsokkal •• •• A hír igaz. Valóban a Cse- pel-sziget déli csücskén, Makádon számon tartanak még két takácsmestert: a Nagytestvéreket. Útközben az iskolás emlékekkel játszogattam: „Lyonban, a francia selyemipar központjában fegyvert ragadtak a takácsok”. 1831-ben. Ha jól emlékszem. „Majd 1844- ben a sziléziai takácsok harca hozta lázba egész Németországot.” így tanultuk, ez maradt meg bennem, s eny- nyit tudok a mesterségről, illetve a takácsokról. Több mint száz esztendeje még életképes, forradalmi fajta. A faluban megállítottam egy öregembert, hogy ismeri-e Nagyé- kat, a takácsékat, és ha igen: merre laknak? El is igazított. — A műhelyük is ott van, phol laknak? — kérdeztem. — Műhely? — csodálkozott. — Úgy értem; ott a háznál dolgoznak? — Persze — mondta végül. — Ott hát... Megértettem, hogy nem műhely az. Takaros, tomácos parasztháznál kötöttem ki, ahol se cégtábla, se más látható nyoma az iparűzésnek, de van jó nagy udvar az apró- jószágnak, istálló tehenekkel. Fiatal asszonyka jött elém és a nagyszobába terelt. A mester nincs itthon, éppen a szénát menti, mert megemelkedett a Duna és veszélyben a kaszáló. Azért hazajöhet, hátha jön. Az asszonyka biztat, hogy foglaljak helyet. — Parasztkodunk. így megy n mindig. A múltkor is itt voltak az adóhivataltól. Ültetem őket, hogy várjanak, de elunták magukat. „Soha sincsenek itthon” — mondják nekem, mintha én tehetnék róla; „Legközelebb idézést küldünk". így. Mit csináljunk? Sejtem, hogy én már ezúttal is legfeljebb csak hallok valamit a takács mesterségről, látni aligha fogok belőle. Szerencse azonban, hogy a beszélgetésre adódik alkalom: bejön a szobába idős Nagy Ferenc — a mesterség múltja. És bejön a né- ne is. Alighanem tőlük származnak az utolsó hazai takácsok; többen már nem követik a fiaikat ilyen című szakmában. — Bátyám hány esztendőt takácskodott? — indítom a beszélgetést. — Tizenhárom éves koromtól 1952-ig — mondja el- töprenkedőn a kis öreg, hajlott mester. — Most hány esztendős? — 76. — Régen, volt itt takács más is a faluban? — Ajé. Még 18-ban 25 takács volt, akiket sorolni. — Látott szép napokat — mondom —, ezt a házat is biztosan a keresetből vették. — A házat is. meg évente egy-egy darab földet — szól közbe a néne. — Más világ volt az... Egy fertály földet ért ez a mesterség — jegyzi meg a mester. — Úgy mondták; aki takácsnak taníttatta a fiát, az annyit jelentett, mintha 12 holdat, egy fertály földet adott volna neki. Elhallgatnak, hogy milyen más is volt az. — Mentünk a vásárokba: Székesfehérvárra, Esztergomba. 1924-ben Esztergomban 30 törülközőt, 40 lepedőt adtunk el egy háznál. Vácon a vásáron két asszony fogott el bennünket, s csak úgy kapkodták a kezünkből a portékát, hogy „Ez is az enyém, ez is az enyém.” Közben a fiatalasszony elszaladt Ferencért, a sógoráért, s az ura is megjött, Lajos: így hallgatjuk az öreg mestert Egyszerre 200 méternyi anyagot vittek a vásárra, de annak hónapok kellettek, amíg elkészültek vele. Mégis megéltek. De mennyire. — Miből dolgozott? — Vettük a fonalat a gyártól. És termett kender. Az asszonyok fontak. Minden asz- szony font — Ma fonnak-e még? Néznek rám: ugyan! — Az én menyem is azt kérdi — szól közbe a néne -r-, „Édesanyám, mi az a rokka?” Hát a rokka! Azzal fonytunk... Agyonnyom bennünket itt a szobában a nosztalgia. Mutatnak néhány öreg vásznat: a néne fonta, a bátyám szőtte. 40 éves darabok. Tapogatom, dicsérem, de — őszintén —, nem tudom csodálni, mint más kisipari remekeket mint mondjuk a díszítő mesterek munkáit amelyekben ma is úgy elgyönyörködik az ember. Az igen. Dehát ez a takácsmesterség már 40—50 esztendeje is a magyar ipart pótolta. A magyar ipart, ami nem volt Itt tartottunk. És vajon mit kapott a fonóasszony a fonálért, ha egy fertály földet ért a takácsszakma, már az indulásnál? Idős Nagy Ferenc közben a bonyodalmakat sorolja, hogy milyen nehezen talált mestert, aki a nagyobbik fiát levizsgáztassa. Mert 1948-ban — még akkor is! — úgy látszott, érdemes továbbvinni a mesterséget Csakhogy az ő fiai régi gépen tanultak; amelyiken kézzel dobálták a veté- lőt... Kézzel dobálták a vetélőt! Az angol ipari forradalom idején, a múlt század első felében egy Kay nevű műszerész feltalálta a „repülő vetélőt”, amely mechanikusan röppent a gép egyik oldalán levő ládából a másik oldalon levő ládában. A század végén már mechanikus szövőszékek működnek; Cartwright gépe 40 takács munkáját végezte. — Hát hány éves volt az a gép? Mikor készítették? v— Megvan az még most is $ — mondja az öreg Nagy. — ^ Ott van a fáján, hogy mikor ^ csinálták. k 1818-ban. $ Hogy ez a gép még meg-§ van? — Most raktam fel a pad-§ lásra — mondja Ferenc, az^ idősebbik takács fivér. —^ Nemrég még dolgoztam vele. ^ Hihetetlen. Hiszen akkor ez§ a masina 1844-ben, a sziléziai^ takácsok felkelése idején már!; elavult, kiszolgált jószág volt. ^ Két év múlva lesz 150 éves.§ Micsoda gépmatuzsálem! Mi-ij csoda muzeális érték húzódik^ itt ezen a makádi padláson !| Feudális kori emlék. És ez^ birta a versenyt, itt Magyar-§ országon. A lejárta most volt:§ anno 1945. Mert az utóbbi időben csak| tengődnek a takácsok, vege- $ tál az ipar. Ha ment is egy§ darabig a felszabadulás után...$ — Az 50-es években még;! olcsóbb volt a fonal. 25 forin-^ tért vettük kilóját a boltból—^ magyarázza Lajos, a fiatalabb^ mester. — Azóta ... — 60 forintba van egy lepe- $ dő anyaga — mondja a bátyja.^ — És mennyi egy lepedő? $ — 130—140 forintért adjuk. ^ Mint a boltban. ^ — Ha nincs leszállítás —^ szól bele az anyjuk — mert^ akkor a boltban 106 forint...^ — Nincs rajta munkabér — ^ mondja kicsit sértetten Lajos. ^ Majd Ferenc, csendes re- ^ mén y telenséggel: — Egy hónapja Ráckevén^ volt vásár. Nem adtam el egy ^ darabot sem. Hiába olcsóbbat, moderneb-^ bet vesz már a mai ember. S Kinek kell ma & rétesabrosz, szakajtóruha. Tö- ^ rölközőnek ott a puha frottír,^ az ágyneműt garnitúrában ve-^ szik. Mivel vigasztalhatnám^ ezeket a kesergő takácsokat?^ Inkább azt mondom. & — Csak azt a 150 éves masinát megőrizzék ám! Kapva kap rajta a múzeum. Legvégül a ház végibe megyünk, egy kamrába. Mégiscsak láthatom a takácsmunkát. A gép — ahogy mondják — modernebb, német származású: Schöl-szék a neve. Szerintem azonban ez is az angol ipari forradalom újdonsága lehetett — legalábbis működési rendszerét illetően. Kopott fa állványzat, s rajta a szálak, madzagok valami kibogozhatatlan összevisszaságban. Amikor a fiatalabbik takács leül mögé: nyiszorogva, csattogva indul meg, hogy azt hiszem mindjárt összedől az egész. De működtetése is megérdemli az említést. A mester a két lábával pedálokat mozgat le-fel, mintha kerékpározna, a jobbjával egy vízszintes lécet tologat, s ezzel egy időben a bal kezével egy függőlegesen lecsüngő madzagot rángat, azaz a vetélőket mozgatja. — Mennyire híjadnak ezzel egy nap alatt? — Ezzel, vagy 10 métert — tájékoztat Ferenc, s aztán megjegyzi, a már ismert nosztalgiával: — Ha egyáltalán dolgozunk. Inkább jószágot tartunk, kertészkedünk; korai saláta, borsó, csíráztatott krumpli — ez hozza a jövedelmet. Még szerencse, hogy így meg lehet élni. Hazafelé megvettem a friss esti újságot. Ordító cím kiált rám az első oldalról: „Felavatták a Szegedi Textilművek új szóvödéjét, fonodáját." A cikkben azt olvasom, hogy a fonoda egynapi termelése meghaladja a 29 tonnát, a szövődében pedig naponta 104 ezer négyzetméter anyagot állítanak elő... Ott, s a többi gyárban, ott dolgoznak a lyoni és a sziléziai takácsok utódai... — d elüss — KONGRESSZUSRA KÉSZÜLÜNK Őszinte számadás ♦ Rutin helyett friss gondolatok ♦ Nem aláírás kérdése ♦ A legkényesebb anyag ♦ Növelni a felelősségérzetet nekifogtak a reform helyi megvalósítása előkészítésének: javaslatok, tervek, elképzelések születnek a főosztályokon, osztályokon a hogyan tovább© A pártbizottság egyik szobájában ülünk. Az ablakon át a bejáratos kocsik motorjának hangja tolakszik be, telefon cseng, időnként ránk nyitják az ajtót, telnek a hamutartók. Őszinte, kényes kérdéseket nem ismerő az eszmecsere: valóban elvtársi beszélgetés a Csepel Autógyár igazgatósági épülete két pártalap- szervezetének vezetőivel. Kongresszusra készülünk: két szó mindössze, de amit magába sűrít! Vitákat elvi., s gyakorlati politikai kérdésekről; eszmecserét párttagokkal és pártonkívüliekkel, a vezetőségválasztásokról is, de a kongresszusra való készülés egész folyamatáról is; a gazdaságirányítás új rendszerének magyarázása, a részletek helyi kimunkálásának megkezdése — s mindezekben a 216 kommunista szerepe, mert ennyien vannak a két alap- szervezetben. © na tenni. Mégpedig önkritikusan, elsősorban az eszmei nevelőmunkáról. Helyben vagyunk. Valójában ezt a „megfoghatatlant” boncolgatjuk most: nem számokban mérhető termelési eredményeket, nem is a pártépítés ugyancsak adatszerűén lemérhető fejlődését, hanem a csak hatásaiban megmu- tatkozót, azt, amit akkor veszünk észre igazán, ha — hiányzik. Az eszmei-politikai nevelőmunkát. — Az elmúlt hónapokban örvendetesen megpezsdült a politikai élet nemcsak a két alapszervezeten belül, hanem az egész központi igazgatásnál — mondják. — Nagy része van ebben a gazdasági mechanizmus reformjának — s erről később még szó esik — de annak is, hogy előtérbe került a politikai munka további javítása, a rutin, a sablonok félretevése, s ahogy országosan, úgy itt, nálunk is friss gondolatok sora bizonyítja: az élet érlelte meg e változásokat. Egyikük megfogalmazásával élve „az értelmesebb, önállóbb munka” kerül középpontba, az eddigi, olykor mechanikus, s nem egyszer önállótlan tevékenykedés helyett. És hogy mennyire komolyan veszik e sürgető igényt, jól bizonyítja: az alapszervezeti választások után már négy alapszervezetben dolgoznak tovább a kommunisták. Nemcsak a jelenlegi létszám indokolja ezt — az egyes alapszervezetben 115. a kettesben 101 a tagok száma — sokkal inkább az, hogy így minden alapszervezet a központi irányítás egy-egy szakágazatát öleli majd fel, s ezzel kellő kereteket teremt a még alaposabb elemző-értékelő, utat és módszereket egyaránt jobban meghatározó Két alapszervezet a gazdája a központi irányítás mintegy ezerháromszáz dolgozója eszmei-politikai nevelésének. A létszám maga — az összdolgo- zök tizenhat százaléka párttag — nem meghatározó tényező: ha passzívak a kommunisták, kétszer annyian is kevesen lennének. Ha kommunista becsülettel szolgálják a párt politikáját: sokat elérhetnek. Négy esztendőről szóló számadásunk — mondják — olyan lesz, mint maga az élet: beszámolhatunk lezárt ügyekről, megszilárdult eredményekről. s beszélnünk kell arról is, ahol többet kellett volTorony a Rákóczi úton | @ Meglékelik egyik legforgalmasabb budapesti főútvonalunkat. Fúrótornyot állítottak a Rákóczi úton is, hogy összeköttetést teremtsenek a külvilág és a lent épülő földalatti között. Ezeken a szellőzőnyílásokon át lélegzik a föld mélyén robogó vasút. A tornyot most is elkísérte a mellette parkoló gördülőműhely, amely egyúttal pihenő, irodaféle is, hogy minden kéznél legyen. Mire megindul a forgalom a Körút és Rákóczi út kereszteződésénél, remélhetőleg az emlékét is elfelejtjük a Rákóczi úti fúrótoronynak. $ A gazdaságirányítás űj S rendszere — s ezt már hetek- § hónapok óta a saját bőrükön ^ tapasztalják — hasznos viták ^ forrásává lett A Központi S Bizottság határozata világo- § san megfogalmazza a fő vona- lakat. A részletek azonban ^ sokféléi megközelíthetőek, s a ^ két alapszervezetben az el- % múlt időszakban éppen ezek ökörül volt a legtöbb vita. A \ reform végrehajtása — s a ^ kommunisták ezt hangsúlyoz- ^zák a beszélgetések során — § nem aláírás kérdése: az ide- ^ vágó kormányrendelet aláírá- |sa és hatályba lépése megkí- íjvánja a megvalósítók szemlé- $ letértek alapvető változását. ^ — Ne tagadjuk: elkényel^ mesedtünk egy kicsit. Ráha- ^ gyatkoztunk arra, hogy — ^ ahogy mi magunk között mon- ^ dani szoktuk — ,.odafönn úgy- $ is meghatároznak mindent.” ^ Már ebben az évben önállób- ^ ban dolgozunk, kevesebb mu- ^ tatóval. kisebb kötöttségekkel ^ sok területen, s éppen ezért $ biztató, hogy teljes termelési ^ tervünket, s exporttervünket is J túlteljesítettük az első félév- I ben. Ugyanakkor — s ez egy- ^ ben az eszmei-politikai munka ^ további programját is meg- § adja — találkozunk eléggé ^ végletes véleményekkel is. ^ ..Majd a reform” — mondják ^ azok, akik azt hiszik, hogy | egycsapásra minden rendben |lesz. Mások ugyanakkor — s ha nincsenek is sokan, de van- ^nak — szkeptikusak, sót akad, |afct pánikba esett. ^ Egy gyárban, ahol annyiféle ^anyaggal, eszközzel dolgoznak, > a legkényesebb „anyag” az S ember, tehát a legfinomabb. § legérzékenyebb módszereket | kívánja formálása is. Sokat § jelent a kérdések tisztázásá- ^ ban. a gondolatok-véleménvek trendbe tevésében, hogy már Három olyan kérdéscsoport van, amelyre — a maguk sajátos eszközeivel, meggyőző munkájukkal, a politikai és közgazdasági érvek ötvözésével — most a fő figyelmet irányítják a kommunisták: az ütemes termelés, a kooperáció és a készletgazdálkodás. A reform sikere itt, a Csepel Autógyárban e három fő terület szilárdságán múlik. Itt kell tehát az alapokat megteremteni. (És biztató a jövőre nézve, hogy már napjainkban számottevő kezdeti eredményeket értek el például a kooperáció gazdaságosságának javításában, a partnerekkel való kapcsolatok elveinek félreérthetetlen megfogalmazásában.) Ehhez azonban az kell — s az agitációs munka fő témája is most —, hogy növekedjék a vezető beosztásúak felelősségérzete, éljenek majd megnövekedett jogaikkal, de tudják kötelezettségeiket is. E munkában nagy könnyebbséget jelent, hogy szép számmal vannak olyan kommunisták, mint Homoródi Andomé, Regös László, Récsei Imre, Benda László, Nagy Imre, Tóth András és mások, akik politikai aktivitása, s ugyanakkor munkában való helytállása kellő érvet szolgáltat a növekvő követelményekről s a példamutatásról szóló eszmecserékhez. Mert — s ez megint csak egy lényeges téma lesz a vezetőségek beszámolójában — szükség van erre. Sajnos, még a kommunista vezető beosztású műszakiak egy részénél is tapasztalható elzárkózás minden elől, ami nem szakmai kérdés, | s még inkább így van ez a | pártonkívüliek között. Holott j — s ezt igen határozottan fo- ! galmazta meg mindkét alapszervezet vezetősége — a gazdasági beosztás egyben politikai megbízatás is! A vezető — akár egy osztály, akár egy főosztály, de üzem élén áll is — nemcsak gazdasági irányítója a rábízott területnek, hanem politikai tényezője is! És ennek az elvnek minden engedmény nélkül — s nem egy példa bizonyítja, hogy így van — érvényt szereztek és szereznek. © Gyorsan telik az idő, s mi mindenről néhány mondat erejéig esik már csak szó. Az ügyvitelben — adminisztrációban most végzett felmérésről, vizsgálódásról, amit a gazdasági vezetés és a két pártalap- szervezet közösen határozott el. s amihez jogos reményeket fűznek. Arról, hogy a gazdasági mechanizmus reformjával összefüggésben a menet- közbeni akadályokra, időleges sikertelenségekre is fel kell készíteni a központi igazgatásban dolgozókat, mert ez is a realitásokhoz tartozik. Az anyagi ösztönzés helyes elvéről, s az emberek egy részénél tapasztalható anyagiasságról, amikor csak a pénzt nézik, azt hajszolják. A különböző területeken meglevő feszültségek feloldásáról, népgazdasági, de gyári méretekben is, s arról, hogy a gazdaságirányítási rendszer reformjával nemhogy csökkenne, hanem megnő a pártszervezetek felelőssége. E megnövekvő felelősség jegyében készül a két alapszervezet tagsága a vezetőségválasztásra, s a párt IX. kongresszusára. Sokágú, bonyolult feladat az eszmei-politikai munka további mélyítése, eredményeinek gyarapítása: az őszinte számadás azonban amellett tanúskodik, hogy szilárd alapokról indulhatnak tovább. Mészáros Ottó v * 0
