Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-01 / 206. szám

r«»r Mtorsi &£irhw 1966. SZEPTEMBER 1., CSÜTÖRTÖK ADÁSVÉTEL Budai csoportvezető a terménykiszerelő vállalatnál és harminc kilométerre lakik a munkahelyétől. Szombaton­ként utazik haza, vasárnap este nem akaródzilt vonatra ülni. Fájt a joga egy robogóra, amivel hétfőn hajnalban is elindulhatna — visszafelé. Vehetett volna régen, a pénzt összegyűjtötte, de neki csak egy bizonyosfajta kel­lett, ami nagy ritkán érkezik a földművesszövetkezei boltjába. Nagy ritkán érkezett és titokzatos körülmények köí'itt elfogyott. Soha emberfia meg nem tudta, mikor és kik vásárolták meg. Budai spekulált, aztán elballagott a boltba — néze­lődni. Ácsorgóit a bejárat előtt, nézegetett, mint aki nem tudja pontosan, mit akar. Egy ilyen utca végi tekintgetés közben pillantotta meg a teherautót, amelyik pontosan a bolt előtt állt meg, csomagokat raktak le róla. Három, papundeklibe csomagolt valami különösképpen szemet szúrt Budainak. Odalépett a cigarettázó sofőrhöz, beszéd­be elegyedett vele. A sofőr két slukk közölt elárulta, hogy arról a bizonyosfajta robogóról van szó, amelyikre Budai foga fájt. Az udvar végi raktárban egy fiatalember tevékeny­kedett, éppen az egyik csomaggal bíbelődött, amikor Bu­dai odaérkezett. Egymásra néztek, aztán a fiatalember kijelentette: idegennek nincs keresnivalója a raktárban. Budai erre megragadta a csomagot. — Ötszáz — jegyezte meg a fiatalember lakonikus rövidséggel, s finom mozdulattal levette Budai kezét a bizonyosfajta robogó külső borítójáról. Budai először összeráncolta a homlokát, majd gon­dolt egyet és leszámolta a pénzt az ifjú tenyerébe. Együtt indultak a belső helyiségbe. A pénztárosnő háromezerötszázat zongorázott ki a billentyűn. A terménykiszerelő vállalat közismerten „dörzsölt’’ embere megnyálazta a mutatóujját és leszá­molt — háromezret. A pénzlárosnö némi rosszallással né­zett rá és várt. Budai azonban nem mutatott hajlandósá­got a továbbszámolásra. — Még ötszázat kérek — emelte fel a hangját a pénztárosnő. Az üzletvezető is felnézett a leltárkönyvből. — Segéd úr — mondta szelíden Budai — legyen szi­ves azt az ötszázat, amit az előbb __ A fiatalember lila arccal hajolt az egyik fiókba. A pénztárosnő ujjai megálltak a billentyűn. Budai türelmesen magyarázta: — ötszázat odaadtam a segéd úrnak, foglalóba. Hogy biztosan meglegyen a robogó. Az inge zsebébe tette. Es ártatlan arccal nézett a fiatalemberre, aki lassan kigombolta az inge zsebét. Az üzletvezető még mindig bámult. Budai megvárta, amíg a segéd odaadja az ötszázat, aztán óvatosan kitolta a robogót az üzletből. Bcnde Ibolya Jövőre 290 ezer bel- és külföldi üdülés Hajóutak Bratislavába, az Al-Dunára és Ausztriába 202 millió forinttal járul hozzá az állam a szakszervezeti üdültetéshez Még nem ért véget az üdü­lési szezon, de a SZOT Üdü­lési és Szanatóriumi Főigaz­gatóságán már a jövő év elő­készítésével foglalkoznak. A szakszervezeti üdülők jö­vőre 272 ezer pihenni vágyót fogadnak be: 9 ezerrel többet, mint az idén. A már meglevő üdülőépületek helyeit célsze­rűbben használják ki, meg­hosszabbítják az idényt és a bérelt szállodák, valamint a jövő május elsején vízreszálló új üdülőhajó is sokat segíte­nek majd üdülővendégek el­helyezésében. A dolgozók egészségvédel­mét szolgáló gyógyüdültetés- ben jövőre másfélezerrel töb­ben részesülhetnek; idén be­fejeződött a balatonfüredi SZOT-szanatórium teljes fel­újítása. Sokan vettek részt már ed­dig is a külföldi üdültetések­ben; jövőre még többen utaz­hatnak. Többek között 72 ha­jóidat tervez a SZOT Bratis­lavába, az Al-Dunára és Auszt­riába. Lesz csereüdültetés és másfajta kirándulás is kül­földre; — összesen 18 ezer szakszervezeti tag részére. Felújítják az üdülőket és berendezéseiket, a parkokat még szebbé varázsolják. Több kulturális felszerelést kapnak az épületek, újabb sportléte­sítményekkel gyarapodnak. Az elavult, üdülésre alkal­matlan épületeket — ezek fel­újítása nem lenne gazdaságos — lebontják és a harmadik ötéves tervben fokozatosan megkezdik helyükön az épít­kezéseket A szakszervezeti üdültetés jövő évi terve biztató. Még- inkább azzá teszi az a 202 mil­lió forint támogatás, amellyel az állam hozzájárul a dolgo­zók szervezett üdültetéséhez. Múzeum vakoknak Észak-Karolina művészeti múzeuma vakok számára ren­dezett szoborkiállítást. Meg­állapították, hogy azok a va­kok, akik sohasem láttak s akiknek csupán hallás útján szerzett ismereteik vannak, nagyon gyorsan azonosítják elképzeléseikkel a kézbevett tárgyakat, pl. a különböző ál­latokat, amelyeket sohasem érintettek, amelyekről csak hallottak. Voltak olyanok is, akik különböző Rodin-szobro- kat ismertek fel. KÖNYVESPOLC TOROK SÁNDOR: A legkisebb isten 1200 éves íojás avar kori sírban / * Árpád korabeli falu nyomai Orosháza határában Orosháza határában, a II. téglagyár területén 112 avar kori sírt tártak fel a régészek. A leletek arról tanúskodnak, hogy már a hetedik században település volt ezen a tájon, a sírokból edények, ékszerek és egyéb tárgyak kerültek elő. A régészek nem kis megle­petésére több sírban szárnyas­csontokat, sőt tojást is talál­tak, egyébként a közelmúltban olyan leletre is bukkantak, amely Árpád- korabeli falu maradványaira utal. Egymást kiegészítő kiállítás ÖT ITTAS VEZETŐ A DABASI SZAKASZON Az elmúlt napokban alkal­mam volt részt venni egy or­szágúti ellenőrzésen, az E 5-ös főútvonal dabasi járási sza­kaszán. Ez az útvonal az utóbbi időkben több súlyos baleset színhelye volt... Ellenőrző utunk első állo­mása az a pont volt, ahol az ócsai—bugyi út az E 5-össel találkozik. A látvány meg­nyugtató: minden rendben megy. „így van ez, ha feltű­nik a rendőrségi gépkocsi: egy kis óvatosságra inti a gépjárművezetőket” — jegy­zik meg kísérőim. „Azért nem árt kissé a felszín alá nézni” — fűzik hozzá, s megállítanak egy motorost. Igazuk volt. A kép már korántsem olyan megnyugtató: a jogosítványból 3 darab betétlap hiányzik. „Biztosan a gyerek szedte ki, mikor játszott vele; de meg is verem, ha hazamegyek” — fe­nyegetőzik a motoros. Arról viszont egy szava nincs, hogy kerülhetett a jogosítvány a gyermek kezébe?! Néhány perccel később — újabb szabálytalanság: egy gépjárművezető a kötelező biztosítási lapját hagyta ott­hon. „Kérem, én nagyon vi­gyázok minden hivatalos ok­mányra, nem szeretném, ha idő előtt tönkre menne” — magyarázkodik. Inkább otthon őrzi... Most már súlyosabb szabály- sértésekre bukkanunk: ezek­nek feljelentés lesz a végük. Ez a sors vár az ócsai Viola Jánosra és Kulcsár Lajosra, a Bugyi községbe való Pucheli Mihályra és a dabasi Kovács Imrére is. Valamennyien itta­san vezették gépjárművüket! Jó pár pohárral felhajtott Krigeli János is a sári búcsú­ban, mielőtt motorkerékpárjá­ra ült. Az eredmény: összeüt­között egy csehszlovák gépko­csival. Ez egyszer még szeren­csésen, kisebb sérüléssel meg­úszta. De történhetett volna rosszabbul is! Nem kell sokat mennünk, újabb és újabb nevek kerül­nek a rendőrök füzetébe. Köz­tük azé a két 17 éves sári fia­talemberé, akiknek még jogo­sítványuk sincs, de máris a főútvonalon száguldoznak édesapjuk motorkerékpárjá­val. Lehet, hogy a szülők nem is tudnak róla? Akkor ezúton ajánljuk az esetet figyelműk­be! A járőr befejezte szolgála­tát. Rövid idő alatt több sza­bálytalanságot, öt ittas veze­tőt és egy balesetet találtunk. Pedig — látszólag — minden rendben ment! Bai Miklós levelező Érdekes, egymást kiegészítő kiállítás nyílt Budapesten a Rákóczi úti vetőmagboltban és a Lenin körút 63. szám alatti virágüzletben. A Rákóczi úti vetőmagbolt- ban a korszerű — tápoldatos szobanövénynevelés eszközeit láthatják és vásárolhatják az érdeklődők, a Lenin körúti vi­rágüzletben pedig azokat a szobanövényeket mutatják be, amelyek a leginkább alkalma­sak a tápoldatos nevelésre. A kiállításra, mint a rende­zők elmondták, az adott indí­tékot, hogy a következőkben folyamatosan, s az igényeknek megfelelő mennyiségben lesz a hazad üzletekben a tápoldatos szobanövénynevelés • minden eszközéből. PANTOMIM A wroclawi pantomimszín­ház szovjetunióbeli, dániai és olaszországi vendégszerep­lésre indult. A világhírű együttest eddig 21 ország lát­ta vendégül. A harmincas években sűrűn megjelent könyveivel, a Nem­zeti Színházban bemutatott számos darabjával, de legfő­képpen tehetségével, megérde­melten előkelő helyet vívott ki magának íróink sorában, mostanában ritkábban jelent­kezik Török Sándor. Pedig eb­ből az új művéből is kiderül, jellegzetesen egyéni stílusa nem kopott meg és az érte­lemhez szóló mondanivalója elmélyedésre késztető gondo­latokkal telíti ezt a műfajilag határozottan lélektani regé­nyét is. Feltétlenül modem írásmú, s ha részleteiben itt ott talán elvontnak tűnik, mégis véges-végig szorosan ta­pad a realitás talajához és mindenképpen mai. Nem csak azáltal hogy figurái munkástársadalmunk élő em­beralakjai, típusok, akikkel útón-útfélen összeakadunk. Hőse a parasztfiúból lett fia­tal tervezőmérnök falusi ház helyett ugyan születhetett vol­na városi bérkaszámyában, vagy akár palotában is. Hiszen nem a tanulásért, a szakmai tudás megszerzéséért, sem az új környezetbe illeszkedés ne­hézségeinek áthidalásáért ví­vott küzdelme a regény tár­gya, hanem az, hogyan lesz lé­lekben újjá, válik emberebb emberré. Egy reggel munkába indulás előtt felbontja és elolvassa a késve kézbesített expresszie- velet. Emiatt el is kési azt az autóbuszt, amivel percnyi pontossággal indul naponta az intézetbe. Mire az állomáshoz ér, ott látja nem messze a fel­borult buszt: összeütközött egy villamossal. Ismeretlen isme­rősei, megszokott útitársai az úttesten fekszenek holtan. He­lyette haltak meg?! Neki is velük együtt kellett volna meghalnia?! Választ keres és elindul, felkeresi a meghalt útitársak családját, mindent tudni akar a helyette meghal­tak felől. Felkutatja azokat is, akik eszközeként a véletlennek hozzájárultak, hogy este he­lyett csak reggel érjen hozzá a levél, akiknek tehát az életét köszönheti. S mialatt minden­kit megkeres, külső és belső bonyodalmakba keveredik, amig végül rádöbben, az em­ber maga a legkisebb isten. Persze csak, ha tudatára ébred ennek és eszerint is él. Vagy­is, ha cselekedeteivel használ embertársainak, azaz jobbá lesz. Egyszóval emberebb em­ber. Aki jól tud olvasni, megta­lálja vezérfonalként végighú­zódva, ezt a ki ugyan nem mondott gondolatot A legki­sebb isten sorai között, szavai mögött. (Magvető Kiadás). Sz. E. fSSS/SSSSSSSSSSSSSS/SSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSf/-rSfSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSrrSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSS/SSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/S/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSS/SS/SSSSSSS/SS* A KISLÁNY TV apkeltekor egy néger, aki éppen JA a nagy istállóba tartott, hogy megetesse az öszvéreket, beszólt Henry Maxwell ezredesnek. Max­well ezredes telefonált a seriffnek. A seriff bevitte Jimet a városba, be­zárta a börtöncellába, azután haza­tért, hogy megreggelizzen. Jim körüljárta az üres helyiséget. Begombolta ingét, majd lekuporodott a priccsre és megkötötte cipőfűzőjét. Reggel minden olyan gyorsan tör­tént, ahhoz sem volt ideje, hogy egy pohár vizet felhajtson. Felkelt, odalépett a sarokban álló vödörhöz, de a seriff elfelejtett abba vizet tölteni. E kkorra már nagy embercsoport verődött össze a börtönnél. Jim az ablakhoz ment és kinézett, ami­kor meghallotta a zsivajt. Épp ab­ban a pillanatban egy autó állt meg az épület előtt és hat, vagy hét férfi szállt ki belőle, özönlöttek az embe­rek a börtön felé mindenfelől. — Mi történt nálatok ma reggel, Jim? — kérdezte valaki. Jim a vasrácsok közé dugta az ál­lát, s végigpillantott a tömegen. Minden arcot ismert. Mielőtt kitalál­ta volna, miként tudhatnak arról az emberek, hogy ő itt van, valaki más is megszólította. — Ugye, baleset volt, Jim? — Nem tetszik nekem, hogy az ál­lamnak baja van veled — mondta a másik. A seriff bukkant elő, bádogcsajkát hozott. Utat tört a tömegen ke­resztül, kinyitotta az ajtót, és beadta a csajkát. Mögötte, a válla fölött töb­ben bekukucskáltak a cellába. — Itt a reggelid, Jim, a feleségem csinálta. Jól tennéd, ha ennél vala­mit, fiacskám. Jim a csajkára nézett, majd a se­riffre, s a nyitott börtönajtóra, és a fejét rázta. — Nem vagyok éhes — mondta. — A kislány, az éhes volt, borzal­masan éhes. A seriff kihátrált az ajtón, meg­ragadva pisztolyát. Oly gyorsan hát­rált, hogy a mögötte álló emberek lábára lépett. — Csak ne légy elővigyázatlan, fiacskám — szólt. — Ülj le, és nyu­godj meg szépen. Becsukta az ajtót, rázárta a laka­tot. Néhány lépést téve az utcán, elővette pisztolyát és megbizonyoso­dott róla, hogy hány töltény van a tárban. Valaki odament, s megko­pogtatta a rácsot, mire Jim odalé­pett és kinézett. — Hogyan történt a dolog, Jim? — kérdezték sürgetően. — Bizonyá­ra baleset volt, ugye? — Nem felelte Jim, s ujjait a rácsra fonta. — Felkaptam a pus­kámat, és megtettem. A seriff ismét megjelent, hogy lássa, minden rendben van-e. J im a vasrácsok közé fúrta a fejét, úgy tűnt, már csak a fü­le gátolja, hogy egészen kiférjen. — A kislány azt mondta, hogy éhes, és én már egyszerűen nem áll­hattam tovább. Nem bírtam tovább, hogy folyton ezt mondja. — No, nyugodj meg, Jim, fiacs­kám — szólt a seriff, aki éppen oda- nyomakodott a cellához, de a kö­vetkező pillanatban valaki a könyö­kével el taszította. — Újra meg újra felébredt az éj­szaka kellős közepén, és hajtogatta, hogy éhes. Egyszerűen nem állhat­tam tovább. — Ugyan, Jim, átjöhettél volna hozzám, hogy adjak neki valami ennivalót. Tudod jól, az utolsót is odaadtam volna. A seri ff ismét megpróbált a cella- ablakhoz jutni. — Ez nem lett volna helyes — mondta Jim. — Egész évben Kemé­nyen dolgoztam, s kerestem annyit, hogy eltartsam mindnyájunkat. — Megállt, végignézett a hullámzó tö­megen — részesarató voltam, s ke­restem éppen eleget, csak elvették tőlem. Nem mehetek koldulni azok után, hogy megkerestem a magunk­nak valót. Ök meg jöttek és elvet­ték. A kislány meg felébred és mondja, hogy éhes, én meg nem áll­hattam tovább. — Az azért mégsem megy, lelő­ni egy kislányt, csak úgy — vetette közbe valaki. — A kislány azt mondta, hogy éhes. Mást se mondott az utóbbi hó­napokban. Már nem bírtam tovább. — Át kellett volna küldened mi- hozzánk. A feleségem meg én, majd elláttuk volna valahogyan. Az mégsem helyes, megölni egy ilyen kicsi kislányt. — Megkerestem a magunknak valót, s már nem bírtam tovább. — Aztán egyszer csak felkaptad a puskádat, és lelőtted? — Igen. Amikor ma reggel feléb­redt azzal, hogy éhes ... — Az államnak most meggyűlt veled a baja, Jim — mondta valaki —, de nincs igazuk. — Nem tehetek róla — mondta Jim. — A kislány ma reggel már megint úgy ébredt. A környék hemzsegett a férfiak­tól, meg a fiatalabb fiúktól. Mindnyájan tolakodni próbáltak, hogy hallják Jim szavait. Elterjedt a híre az egész városban, hogy Jim Carlisle lelőtte nyolcéves kislányát, Clarát. — Kinek a birtokán volt Jim részesarató? — Henry Maxwell ezredesnél — válaszolt egy férfi a tömegből. — Maxwell ezredesnél dolgozott Jim már kilenc-tíz éve. — Nem rendes dolog Henry Max- welltől, hogy elveszi Jim részét. Van neki bőven magának is. Nem tisztesség az! A seriff megpróbált beavatkozni. — Ülj le szépen a priccsre és pi­henj egy kicsit, Jim, öreg fiú — mondta. — Dobd le a cipődet és nyújtózz egyet, fiacskám. Ám a tömeg újra csak eltolta az ablakból. — Jim, miért vette el Maxwell ezredes a te részedet is? — Azt mondta, jár neki, mert az egyik öszvére megdöglött egy hó­nappal ezelőtt. — De nem te ölted meg az ösz­vért, ugye? — Nem. összeesett az istállóban — felelte Jim. A tájékán se voltam az istállónak, mikor ez történt. A tömeg egyre jobban tülekedett. Az előlállókat egészen oda- szorftottálc a rácshoz, mert a hátul- sók is megpróbáltak hallótávolba kerülni. Azokat, akik középen vol­tak, annyira egymáshoz szorították, hogy lépni, fordulni se tudtak. Jim a rácsok közé szorította arcát, uj­jait oly szorosan kulcsolta a vasru- dak köré, hogy a vér is kiszállt be­lőlük. A tömegben egyesek kiabál­ni kezdtek. Egy férfi utat tört ma­gának kifelé, beült az autójába, és elhajtott. A kiabálás erősödött. A szemközti üres telken egy férfi fel­állt az autója tetejére és torkasza- kadtából üvöltött, hogy ráfigyelje­nek. — A kislány ma reggel megint azzal ébredt, hogy éhes — mondta Jim maga elé. G yapotszállító kocsik jöttek az úton. A tulajdonosok amint meglátták a csoportosulást, leszáll­tak a bakról, átadták a gyeplőt, az ott őgyelgő négereknek és maguk is csatlakoztak a kiabáló, visítozó, lüktető, hullámzó tömeghez. Ebben a pillanatban visszaérke­zett az a férfi, aki autójával oly gyorsan elhajtott. Kiszállt, felnyitot­ta a csomagtartót és kihúzott egy feszííővasat, amely olyan hosszú volt, mint ő maga. — Feszítsük fel a cellát, és en­gedjük ki Jimet — kiáltotta el vala­ki. Az üres telken álldogáló tömeg is megmozdult. A férfi, aki az autó tetejéről beszélt, leugrott a földre, s az egész csoport csatlakozott a bör­tön előtt állókhoz. Valaki, aki éppen a legközelebb volt, felkapta a hat láb hosszú feszítövasat. A seriff hátrálni kezdett. — No, no, csak vigyázz Jim, fiacskám — mondta. Aztán megfor­dult és sietősen elindult az úton a háza felé. (Fordította: Zilahi Judit) Erskine Caldwell amerikai író, 1903-ban született. Alkalmi mun­kásként bejárta az egész orszá­got, és bőséges ismeretet szer­zett a hétköznapok életéről. Fa­nyar humorral, és olykor már naturalisztikus eszközökkel ábrá­zolja az amerikai Dél parasztjai­nak, mezőgazdasági proletárjai­nak sorsát, támadja a fanatikus vallásosságot, a fajgyűlöletet. Do­hányföldek és Isten földecskéje című regényei nálunk is igen népszerűek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents