Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-03 / 208. szám

< X. ÉVFOLYAM, 208. SZÁM 1966. SZEPTEMBER i„ SZOMBAT Pest megye fmsz-egyiitteseinek találkozója Szeptember 3-án, 4-én Pest megye földművesszövetkeze­teinek együttesei vonulnak fel, hogy bemutassák tudásu­kat. Szombaton este Kocsér, Törtei és Tápiószele lesz a találkozók színhelye. Kocsé- ron a dabasi, szigetszentmik- lósi, veresegyházi és vecsési együttesek szerepelnek. A ve­csési együttes többek között bemutatja Móricz Zsigmond: Előre megfontolt szándékkal című jelenetét és Török Re­zső—Hegedűs Tibor: Fehérse­lyem menyasszonyi ruha cí­mű vígjátékát. Másnap, vasárnap délután négy órai kezdettel díszelő­adást rendeznek Abcmyban. Megnyitó beszédet mond Ná­ndii László, az Elnöki Tanács tagja, a SZŐ VOSZ bizottság elnöke. 128 000 forintos A szülők az 1965/66. tanév­ben 128 l„0 forint értékű tár­sadalmi munkával járultak hozzá az iskolák tárgyi felsze­relésének kiegészítéséhez. Új iskolában kezdik a tanévet az ipari tanulók Kisiparosokat tüntetett ki a megyei tanács Két nagykőrösi kisiparos a szakma kiváló mestere A tavasszal még gyermek­sereg zsibongott a Kossuth ut­ca 2. alatt, most már az ová­lis alakú tábla is eltűnt a be­járat mellől. Mesterek vették birtokukba. Kalapács, fűrész hangja veri fel a csendet. Csi­nosítják kíviil-belül, a régi od- vas padlót új parkett váltotta A festő az ablakkeretek tését végzi. fes­Van még tennivaló az udvarban is. (Tóth—Fleischmann) Hétvége sportműsora Atlétika A Kinizsi atlétái 30-as csa­pattal vesznek részt a megyei versenyen vasárnap délelőtt Dunakeszin. Asztalitenisz A Kinizsi asztalitenisz csa­pata vasárnap délelőtt Vácott mérkőzik a tizek bajnokságá­ért. A csapat 7 személyes. Birkózás A Kinizsi felnőtt és ifjúsági csapata vasárnap délután 6 órakor a Kecskeméti TE csa­patával a Sportotthonban lép szőnyegre. Serdülő csapata va­sárnap Monoron mérkőzik a megyei bajnokságért. Kosárlabda A Kinizsi férficsapata va­sárnap délelőtt Hódmezővá­sárhelyen játszik bajnoki pontokért. Női csapata Bé­késen játszik bajnokságban. Kézilabda A Kinizsi felnőtt és ifjúsági csapata vasárnap délelőtt 10— 11 órakor mérkőzik a sportte­lepen a Gödöllői EAC csapa­taival a bajnoki pontokért. Labdarúgás A Kinizsi felnőtt és ifjúsági csapatai vasárnap délután Vácott mérkőznek a megyei bajnokságért a Váci Vasutas csapataival. Il-ik csapatunk ma játszik a Ceglédi Építők VÁSÁR Városunkban szeptember Il­in vasárnap országos állat- és tűrakodóvásár lesz. csapatával a járási bajnoksá­gért Cegléden. Az Építők csapa­ta itthon játszik délelőtt 11 órakor a járási bajnokságért. fel. Átalakítás után két tante­remmel bővül. Uj asztalok, székek tanúskodnak, hogy is­kola marad ez a szépre festett, modern világítással rendelkező épület. Bűz Gyula festő már az utol­só ablakkereteket festi. A má­sik teremben Mester János és társai a villanyszerelő munká­kat végzik. Az udvaron ha­lomba rakott állványok vár­nak elszállításra. Kis László igazgatót min­dennap meg lehet itt találni — ezeregy dolga van —, de az új „otthonba” el-ellátogat, megnézi, hogyan haladnak a munkával. — Régi vágyunk teljesült: az öreg, volt iparitanuló-iskolát megkaptuk, s közel 300 ezer forintos költséggel újjávará­zsolva, újból iparitanuló-iskola lesz. Nagy segítség ez számunkra azért is, mert nem „bérben” használt iskolában kell tanul­niuk a gyermekeknek, s nem kétfelé szakadva, hanem egy- helyen. tanítanak tanáraink, jó feltételek mellett. Négy tante­rem, tanári, kisegítő termek, jó világítás, új felszerelésekkel biztosítva van a tanulás, ta­nítás. A KISZ-szervezetet az isko­lában kívánjuk létrehozni, azért is, mert a szövetkezetek­nél, vállalatoknál gyengén mű­ködnek. A tantervet már úgy készítettük, hogy a hét utolsó napja szünnap maradjon. Ezen a napon fiataljaink teljes egé­szében a KISZ-munkával fog­lalkozhatnak majd. A munkák felmérése azt mutatja, hogy egy-két nap csú­szással, a jövő héten meg tud­juk kezdeni új otthonunkban a tanítást. Van még itt építeni való elég. A rossz helyen levő WC átépí­tése, a kőkerítés készítése, s az ivóvíz bevezetése is megoldás­ra vár. — Mit jelent a szakoktató számára az új iskola? — kér­dezzük Szellő Sándor kőműves szakoktatót. — Egy második otthont! Helye lesz itt a szemléltető eszközöknek, lehetőség nyílik a további gyűjtésükre, nem utolsósorban nagy kényelem, hogy együtt lesznek tanítvá­nyaink. A jövő héten felkerül egy új iskolai tábla: — 224. számú MTH Iparitanuló Iskola, Nagy­kőrös. Harminchárom kisiparos volt hivatalos a megyéből. Mindannyian hosszú időt töl­töttek becsülettel a kisipar­ban. Az ünnepélyes alkalom­mal Varga Péter, a megyei tanács elnöke, díszes oklevél­lel tüntette ki az érdemes kis­iparosokat. Gere Bertalant, az Encsi utca végén levő műhelyében találtam. — Mit mondhatnék? — ke­res a gondolatai között. Tizen- négyéves korom óta dolgo­zom. Ekkor szerződtem el ipari tanulónak, 1933 óta va­gyok szakmunkás. Huszonhat éve önálló, amiből idestova tizenegy esztendőt Nagykőrö­sön töltöttem. — Ügy hallottam, sokat tesz az utánpótlás neve­lése érdekében. Bólint. — Két-három éven­ként két tanulót engedek szárnyra, leendő jó szakmun­kásként. Ezentúl is érdekel az ifjúság nevelése. Nemcsak az időszaki vizsgákon, de a végleges vizsgákon is résztve- szek, rendszerint mint elnök. Sőt a megyei mestervizsgáz­tató bizottságnak is tagja va­gyok. ★ Eötvös Károly utca hat: Karai Dénes asztalos, ö a má­sik kitüntetett. Súlyos beteg­ségből lábadozik. A pesti útra is úgy indult el, hogy a be­tegágyból kelt ki. Pontosan negyven esztendeje dolgozik a szakmában, régi asztalosdi­nasztiából származik. — Tizenegy esztendeje va­gyok önálló kisiparos, de a mintakészítést még mindig szívesen vállalom. — Nagy meglepetéssel ol­vastam a megyei tanács meg­hívó levelét. Nem lehet okom a panaszra. Volt már több ki­tüntetésem, sőt az idén két­hetes jutalomüdülésen is vol­tam Balatonfüreden. Szabadság Tsz: 20 hold már terem a 200 hold új szólóból A hangácsi homokon a Sza­badság Termelőszövetkezet, négy év alatt, állami segítség­gel több mint 200 hold szőlőt telepített. Az új szőlőt nagy­üzemi módon 240 centiméter sor- és 60 centiméter tőtávol­ságra ültették, hogy megmű­velését gépekkel lehessen vé­gezni. A telepítés általában elég jól sikerült, s a 20 holdas ezerjó- és kövidinka-ü ltetés az idén már komolyabb ter­mést hozott. A 200 holdas új termelőszö­vetkezeti szőlőtelepen az ezer­jó és kövidinka fajták mellett olasz rizling,- mézesfehér- és kadarkatáblák sorakoznak, s van 10 hold szőlőskertek ki­rálynője csemegeszőlő is. A termelőszövetkezet nagy gondot fordít a szőlőtelep megmunkálására. Sz. Tóth László főagronómus szívügyé­nek tekinti a szőlőt. Zsoldos Sándor, hangácsi brigádvezető, példás igyekezettel és szaktu­dással irányítja a munkákat. Komoly segítséget kapott Nagy Tiborné agrármérnöktől, aki az év elején végezte el a Kertészeti Főiskolát, s gyakor­lati idejét tölti a termelőszö­vetkezetben. Két UR 28-as erőgép szinte állandóan dolgozik a szőlőte­lepen. A szőlők közét tárcsáz­zák, vontatásos nagy permete­zőgéppel permetezik a szőlők sorait. A szőlő táblákat 9—lő­szer permetezték, túlnyomó­részben Zineb permetezőszer­rel, és szépen megmentették a betegségektől. A kordonművelésű szőlők­ben a Gyott-féle módszer ja­vításával új metódust vezet­tek be. Korai szálvesszőzéssel, amitől — rozsvetéses zöldtrá­gyázás és komoly műtrágyá­zás mellett — nagy termése­ket remélnek. A szőlőtáblák nyitását, met­szését, kötözését, sorköz kapá­lását nagy részben tagok vál­lalták, akik sorában szépen dolgozik az „öreg brigád”, melynek Ecetes Imre, Kádár Ferenc, és Sarkadi József a tagjai; 16 hold szőlő megmun­kálását vállalták és végzik be­csülettel. Van olyan vállaló, aki a szőlőt meg is ekekapáz- tatta a saját költségén, hogy az minél tisztább és szebb le­gyen. Sajnos, a negyedik éves. ko­molyabb termést ígérő szőlő­táblát elverte a jég, s az Álla­mi Biztosító kárbecslői 80 szá­zalékos kárt állapítottak meg. Szomorú lesz hát a 200 holdas új termelőszövetkezeti szőlő- telep első szüretje. ' — kopa — SPOJRT Kézilabda Játék lidvett — panltráeló Alsógöd—Nagykőrösi Kini­zsi 16:13 (8:5). Olyan mérkőzésen kapott ki a csapat: amelyen a játéktu­dásban messze az ellenfele fölé emelkedett. A vereség oka az ellenfél durvasága volt. Nem alakulha­tott ki támadás a körösi csa­pat részéről, anélkül, hogy va­lakit meg ne ütöttek voVna. Már a mérkőzés első percei­ben Nagy Aladárt az egyik gö­di játékos úgy fejbe vágta, hogy le kellett támogatni a pá­lyáról és csak hosszabb ápolás után tért magához. A játékve­zető ezért 2 percre kiállította a játékost, de ez sem használt. PIACI JELENTES: Szövetkezeti standok Eltérés minőségben és árban Az eladók elégedettek, s a vevők is Gyerekként hegyek között laktunk, s láttam amint a földet művelők hatalmas puttonyokkal hátukon, gör­csös bottal. támaszkodva ereszkedtek alá a városba, mentek a hajnali vonathoz, s a hegy levét, a szőlőt vit­ték a fővárosba ... a stand­ra. A stand nekem akkor va­lami izgalmas kincsesbá­nyát jelentett, ahol a kofa sok pénzt ad a hamvas Er­zsébet királynéért, vagy saszláért. Szőlőt termelő hegyvidé­ken nőttem fel. ★ A város hat termelőszövet­kezete közül négynek (Pe­tőfi, Rákóczi, Szabadság, Dó­zsa) van standja. A Petőfinek három, a Rá­kóczinak kettő, a Szabad­ságnak és a Dózsának 1—1. Ezek mind zöldséget és gyümölcsöt árulnak és időn­ként (de nagyon ritkán) ba­romfit és tojást is. Miből élnek, és megélnek-e? — Erre kerestem a választ az eladónál. A vevőket pedig arról fag­gatom, hogy mi hiányzik, mi kellene még? ★ A Petőfi Termelőszövetke­zet piaci standját egy me­leg hétköznapi délelőtt ke­resem. Kevés a vevő. Igaz már a tizenegyet is elütöt­te a toronyóra. Ilyenkor csak efkésett háziasszony jön már, vagy gyerek, akit zöldségféléért, gyümölcsért küldenek. A nyári forgalom mindig jó. Ilyenkor friss az áru, meg a dinnye is növeli a forgal­mat. Szép, húsos paprikák, ham­vas szilvák, meleg, piros pa­radicsomok. Egy kis dinnye, egy kiló paprika, sárgarépa, zöldség talál gazdára. Az eladó százalékra dol­gozik. Érdeke, hogy minél több vevője legyen. S van is, ha kap árut. Azt mondja, elég rendesen kap. A könyvtár mellett boltja van a Petőfinek. Amint be­lép a vevő, feltűnik — mi­lyen sok a szép áru. Ham­vas rózsaszín barack virít a polcokon 7,20-ért. (Később ennél csúnyábbat lát 8,80-ért a Ceglédi úti standon.) Kecskés néni a ládákat to­logatja, hogy minden szép áru a polcon, a vevő szeme előtt legyen, azután gyorsan ki­szolgál. vökkel. A havi forgalom a szezonban 80—90 ezer fo­rintra is felmegy. De voltak évek, amikor a 100 ezer fo­rintot is meghaladta. — Akkor jobb volt a diny- nye. Idén nem jó rá az idő. Télen persze, gyengébb, De a számításunkat akkor is megtaláljuk, ketten a for­Kecskés néni elégedett. Szüle Sándorné az ebédre- valót vásárolja. Ö mondja: — Én csak ide járok. Itt jók és kedvesek 3 kiszolgá­lók, nincs miért máshová menni. Rendszerint áru is van. A bolt mindig tele ve­Papp Ferenc felv. galom 5 százalékáért dolgo­zunk. Kecskés Kálmánná elége­dett a forgalommal, a vevők­kel, sőt még az áruellátás­sal is. Bányász Hédi Előbb Gál Andor kapott a nyakára egy ütést, majd Sző­két vágták nyakszirten. A já­tékvezető nem látta ezeket, mert háttal állt az esetnek. A szövetség hibája hogy ilyen helyre csak egy játékve­zetőt küldött ki, jóllehet tud­ják, hogy minden gödi játékos kapott már fegyelmit amiről az igazolásuk is tanúskodik. Több játékosnak az igazolása sem volt rendben. A második félidőben tovább fokozódott a hazaiak durva­sága. Előbb az újra visszatért Nagy Aladárt kaszálták el, majd az egyik kapust Nagy Dezsőt rúgták meg. Szabót a másik kapust később a közön­ség meg akarta verni. Szóval ezen a mérkőzésen nem játék volt, hanem a házigazdák ré­széről csúnya verekedés. A mérkőzés közben figyelmez­tette őket a játékvezető a dur­vaságok miatt, de háta mögött álló erősen italos állapotban levő játékos szó szoros értel­mében leköpte őt. Ez volt a mérkőzés fő jellemzője. Ezek­nek az okoknak a figyelembe­vételével a csapat a mérkőzés megóvását kérte. Az eredmény még ismeretlen. Az egész csapat dicséretet érdemel a mérkőzésen nyúj­tott sportszerű viselkedéséért, és nem rajtuk múlott, hogy ezt a mérkőzést nem tudták meg­nyerni, mert a dobni készülő vagy a ziccerben levő játékost, könyörtelenül felvágták. A mérkőzésen csak hazai játé­kost állítottak ki. Az ilyen csapatot ki kellene zárni a bajnokságból. Fleischmann MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Aranyfej. Színes magyar— amerikai film. Előadás kezdete: fél 6 óra­kor. A kis özvegy. Szélesvásznú olasz—francia filmvígjáték, csak 18 éven felülieknek. Kísérőműsor: Tengerszemek. Előadás kezdete: 8 órakor. 1

Next

/
Thumbnails
Contents