Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-29 / 230. szám
Hl» uteri» 'ZJfítJrtD 1966. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK GYURKO GÉZA: Az akác másodszor viráúzik Bolyongi as az öregedő nö szerelme. Nevetséges. És az öregedő férfiszerelem? — mert ilyen is van! Nézem a tükörben az arcom, amelyen még egy kis jóindulattal markánsnak lehet nevezni a ráncokat, érdekesnek az ősz hajszálakat és szerelmes szeretnék lenni. Nagyon szerelmes. Most értem meg, csak most tudom megérteni, miért lobbannak szerelemre náluk fiatalabbak iránt az egyáltalán nem fiatal asszonyok, korban, körülményekben egyébként tisztes családanyák. Most, hogy szemben állok a tükörrel és úgy érzem, mire újra belenézek, a Kék hold völgyének megöregedett múmiája tekintene vissza rám. Pedig nem is a nőt vágyom a szerelemben, és még csak nem is magát a szerelmet. A fiatalságot. Az ifjúságot, amely egyet jelent a szerelemmel. Azt kívánom vissza utolsó kapaszkodással és szégyenkezve, hisz lányom barátnői után fordulok meg az utcán és fiam barátai fecsegnek hanyagul előttem hódításaikról, tehetném, mert nem éreznek már konkurrensnek, vetélytársnak. Állok a tükör előtt és nézem magam, az ismert és mégis ismeretlen arcot. Ha behúnyom a szemem, nem látom magam. Érdekes, a festők is csak a tükörből tudják megfesteni saját önarcképüket. Éppen így állnak egy tükör előtt, kicsit összehúzott szemekkel vizsgálatnak egy arcot, figyelik a vonásokat, az orr, a szem ívét, keresik, kutatják ebben az arcban a megfoghatót, ‘a lényeget, amely kifejezi az egészet. Nem ismerjük saját magunkat és közben mások sorsában és sorsával döntünk. TEGNAP IS TALÁLKOZTAM VELE. Ültünk egymás mellett, én hallgattam, ő beszélt. Vajon milyen lehetett akkor az arcom. Tudom, nagyon egyenesen ültem, vigyáztam, nehogy bárki is észrevegye, hogy kissé hajlott már a hátam, és könnyen mosolyogtam, pedig éreztem, hogy már megint orvtámadásra készül a reumám. Nevetséges. És mégsem szégyellem, legalábbis magam előtt nem. Jó volt. Pedig hozzá se értem, egyetlen szót, egyetlen célzást sem tettem, csak ültem mellette és hallgattam enyémnek fele élete apró, de számára fontos történeteit. — És akkor, tetszik tudni... — Ne mondja így, hogy tetszik tudni — mondtam csendesen, mert. olyan volt, mintha valami tőlem távolodó csónakban ülne és nekem nem lenne már erőm, hogy közelebb evezzek hozzá ... — Hát, hogy mondjam? — kerekedett nagyra a szeme, hogy íriszén apró kis sárga foltok villantak fel. mint valami lágy mozgású macskának. Valóban, hogy mondja? Hogyan: hogy a szavak körülfonjanak bennünket, mint a folyondár. — Ahogy jólesik ... kedves ... Mondja csak nyugodtan és én hallgatom . .. Tovább beszélt. Ha meggondolom, 'rengeteg csacsiságot, lényegtelen apróságokat, sok naivságot. Mástól és máskor idegesítene ez a fecsegés, most csacsogásnak érzem és elringat. Ha butuSka patak is, de nekem bukdácsolja habjai szavát, ha értelme soványka is, de most az enyém és én most, úgy látszik, kevéssel is beérem. Ha visszagondolok a tegnapi találkozásra, nem is tudnám felidézni, miről folyt a szó eleinte. Csak arra emlékszem, hogy kék, könnyű ruhájában úgy ült mellettem, mint valami üde virág és mennyire igaza van Móricznak, illata volt a szavának. Mézes illata. A TENYÉRNYI CUKRÁSZDÁBAN, ahová véletlenül bevetődtünk. jöttek, mentek az emberek, tompító zsongás, csoszogás és füst és kávé illata kavargott a levegőben és én behunytam a szemem... Most úgy éreztem magam, mint húsz, vagy huszonöt évvel ezelőtt ... Vajon mennyi idő alatt futnám le a százat? És vajon, sikerülne-e a haskelep a nyújtón? Tudnék-e verset írni, csengő, bongó rímekkel, hozzá, ehhez a kislányhoz, a szerelemhez? És tudnék-e nagyokat röhögni, üvöltve végigrohanni a padok között és nagy pofont adni, hogy lássák a lányok, milyen stramm fickó vagyok? — Tetszik tudni, engem mindig idegesített, ha kakaskodtak a fiúk... Én a komoly embereket szerettem és szeretem ... Nem tudom, miért van ez így, de így van ... A női ösztön? Mintha csak megérezte volna, mire gondolok, mintha csak mentőövet nyújtott volna számomra: kapaszkodjam ki az ifjúság örvényes vizéből, ússzak csak a csendes vizeken: ő is a halkan susogó habokat szereti. A szomszédos irodában dolgozik egyébként, talán egy hónapja, de legfeljebb kettő, hogy idekerült. Először fel sem figyeltem- rá: jött, bement az ajtón, kijött az ajtón és elment. Aztán egy délután,' amint éppen az irodájukba akartam belépni, egymásnak szaladtunk. Játékosan, kicsit meg is játszva az öreget, akinek mindent szabad már, magamhoz szorítottam: — Hopp ... most megvan. Elrabolom... Elnevette magát, aztán elkomolyodott arccal nézett rám és nem igyekezett szabadulni ölelésemből. Én jöttem zavarba, mint valami tacskó kölyök, elengedtem és keszeg vi- gyorral léptem be az irodába, közben, mint valami tettenért bűnös, azt figyeltem, észrevet- ték-e? Legalábbis nem mutatták!, ENNEK KÉT HETE. És egy hete mindennap találkozunk munkaidő után. Tegnap is. És ma is találkozunk majd. Állok a tükör előtt és nézem magam. Szerethet-e egy alig húszéves lány egy negyvenöt éves férfit. Szerethet. Miért ne szerethetne. Végigsimítok az arcomon, mintha a ráncokat akarnám eltüntetni, amelyek kérlelhetetlen fintorral gúnyolják álmaimat. Nem akarom nézni, nem akarom látni ezeket a ráncokat, amelyek arra emlékeztetnek, hogyha másodszor virágzik is az akác, de a méhek kikerülik: tudják, méze nincs. A lakás üres. Mindenki elment hazulról már, csak én vagyok itthon, töprengve, tanácstalan örömmel szivemben. — Valami baj van? Néhány napja olyan furcsa vagy? Annusnak remek érzéke van. Soha nem tudtam neki hazudni, csak rámnézett, kicsit rövidlátó szemével, és úgy éreztem, hogy nagyonis mesz- sze, nagyonis mélyre lát. — Itt a tavasz, biztos szerelmes az öreg — vetette oda lányom és a fiam hangosan felnyerített, annyira tetszett neki az ötlet. — öreg az országút! — vigyorogtam rájuk. — Te pedig ne nyeríts, mert karámba duglak. Igazán itt volna az ideje, ha több tiszteletre nevelnéd gyermekeidet az apjuk iránt.... Annuska megint rámnézett, én meg kijöttem a szobából. A lányom tizenhét, a fiam tizenöt. Ö, alig húsz. Én meg negyvenöt. Kegyetlen számok, kegyetlenek az évek. Be hát van módom szembeszállni a kegyetlenséggel, van erőm lebírni, van lehetőségem megcáfolni az évek érveit. Rágyújtok egy cigarettára. Annus tizennyolc éve vitázik velem, hogy reggeli előtt sohase gyújtsak rá ... — Vigyázni kell az egészségedre, öregem... Nem vagy már ifjonc, ha tetszik, ha nem ... EZT TEGNAP MONDTA. Elvörösödtem. Mintha célzás lenne, mintha tudna valami olyanról, ami még nem következett be, amelyet sóvárgok, s amelynek bekövetkezésétől mégis félek. Furcsák, csodálatosak, megértők és félelmetesek az asszonyok. A nagyapám mondta egyszer: „Amikor nagyanyádat megismertem, azt hittem, ismerem, tízévi házasság után úgy éreztem, hogy most már aztán nyitott tenyér előttem, amikor a huszonötödik évfordulót ültük, megesküdtem volna mindenre, hogy még azt is tudom, mit álmodik... És most jövök rá, hogy fogalmam sincs, kivel éltem együtt negyven esztendeig...” Tréfának szánta és nagyanyám jót nevetett rajta. Pedig ebben van igazság. Vagy mi akarjuk, férfiak, hogy igazság legyen? Azért nagy bolond vagyok: tizennyolc év után szerelmesnek lenni egy húszéves lányba. Dehát szerelem-e valójában? Talán az, talán nem. Most még nem lehet tudni. Még? Dehát, mit akarok és meddig akarom? Kérdések és újra kérdések, amelyekre a választ attól várom, aki feltette ezeket a kérdéseket: saját magamtól. Lassan öltözködöm. Félek. Olyan izgalmas és olyan reménytelen ez az egész ügy, és talán egy kicsit nevetséges is. Lehet, hogy bácsit lát bennem, akinek elmondja élete kisebb-nagyobb gondjait, bajait... Tíz éve meghalt az apja. Hát kihez menne? Csak hozzám jöhet. A fiatalok nem tudják megérteni az egyedüllétet, fogalmuk sincs, mi az, hogy meghallgassuk a másikat, csendben, megértőén, hogy úgy jöjjenek hozzánk, mint az orvoshoz, nem szégyellve meztelenségüket... MOST MIT LÁT BENNEM EZ A LÁNY? Az ■idős és megértő férfit, vagy csak a férfit? Talán jobb lenne nem találkozni vele. Nekem lenne jobb. De vajon ez nem önzés-e? S az nem önzés, hogy egy fiatal lányt lekötök magam mellé, aki jó maga is ezer szállal és évekkel, könnyekkel és mosolyokkal, gondokkal és örömökkel kötődik három emberhez? Újra itt állok a tükör előtt. Nézem magam. És mit látok? Egy arcot, egy ismeretlen arcot ráncokkal, őszülő hajjal és igen ... kicsit már fáradt szemekkel. íme, itt áll, aki a fiatalságát keresi — másban. Nem magában, nem is azokban, akik körülötte élnek, és belőle, érte lettek, s nem a holnapban, amely azért még előtte áll. Hisz amíg vám előttünk cél, addig öregedhetünk s csak a fiatal tud öregedni. Másban keresi: egy furcsa, kicsit csaló, kicsit erőltetett szerelemben. Megvárom-e munka után? Nem tudom. Vagy már nagyonis tudom? Egy ember bolyong az őszi ligetben, Arca ráncos, haja fehér. Előtte is, utána is Pereg a fákról a levél. A zörgő bokroknál néha megáll, Elmélázva pipára gyújt. Pipája is, mint ő maga, Oly idejét múlt, elavult. Ha nem ismerném e bús bolyongót, Ügy szót is váltanék vele, De hát oly nagyon ismerős PiUantása, tekintete. Didergő lepkét, méhet, ha lát, Szemében néha könny ragyog. — gyermekkoromtól kezdve ismerem — Ez a bolyongó ember én vagyok. Misik János népköltő Gazdag témájú munkásakadémia a Csepel Autó művelődési házában Bővebb, a tavalyihoz képest, a Csepel Autógyár művelődési háza munkásakadémiájának ez évi tematikája. A történelmi, közgazdasági és filmművészeti téma mellett földrajzi és vallástörténeti sorozatot is indítottak. Hét országba viszi el, hét ország népével, kincseivel, természetrajzával ismerteti meg a színes, vetítettképes földrajzi sorozat az előadások látogatóiit. A vallás történetéből a Vatikán és a katolikus egyház modem világban betöltött szerepe kerül bemutatásra, s felidézik az előadók a középkorig visszamenően a társadalom és vallás kapcsolatának történetét. Az elmúlt év legnagyobb közönségsikerét a filmsorozatok aratták. Az ipari tanulók részére tartott külön filmesztétikai sorozatnak 294 jelentkezője volt, s 220-an mindvégig kitartottak. A 25-ös Ecítőipari Vállalat munkásszállása számára bemutatott filmsorozaton is 85-en vettek részt. A legnagyobb sikere annak a magnó- illusztrációs, előadással egybekötött filmsorozatnak volt} amelyben Csortos Gyula, Som- lay Artúr, Bajor Gizi, Jávor Pál és még számos régi nagy művész szerepelt. 940 jelentkező közül mindenki, minden előadáson ott volt. A munkásakadémia ez évi filmsorozatára, mely tíz híres regényt mutat be filmen, ki- lencvenen jelentkeztek. Az új babák meséi Szergej Obrazcov színházáról Színtársulatában 220 ember van: igen nagy szám ez. A központi bábszínház testületé —• röviden az „obrazcovi” — éppen ennyi tagot számlál, beleértve bábjátékost, rendezőt, díszletezőt és a színház más dolgozóit. A színház harminchat éve működik már, ez idő alatt vezetője mindig is egy remek művész, színész, teoretikus, a kultúra sokoldalú embere — Szergej Obrazcov volt. Obrazcov színháza felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt játszik. Naponta kétszer van előadás: délelőtt és este. Műfajai a legkülönbözőbbek: szatirikus műsorok, hős-romantikus drámák, politikai pamflettek, mesék és tanítómesék, vigjátékok minden formában. Obrazcov megkülönböztetett figyelmet fordít a gyermekeknek szóló színdarabok kiválasztására. „Mi azon i vagyunk — mondja Szergej j Obrazcov — hogy a kisgyermekek részére írt színdara- | bókban nagyon egyszerű, könnyen érthető vezérfonala legyen az eseményeknek, minden rém, félelem, gyilkosság vagy verekedés nélkül, hogy minél több legyen benne a mulatságos és nevetséges, de ugyanakkor ez a nézőtéri nevetés ne legyen gúnyolódás és ne legyen rosszindulatú, hanem vidám legyen és jóindulatú.” Az új évadban 4—5 új színdarabot szeretnénk bemutatni — mondta Szergej Obrazcov. — Két színdarab már készen van: a „Rendkívüli verseny” és a },Csizmás kandúr”. Ezeken kívül további két-három színdarabot szeretnénk bemutatni: közülük az egyik a Gajdar kisregényéből színpadra átírt „Malcsis-Kibalcsis”. E színdarabban szeretnénk bizonyos eseményeket, fogalmakat és neveket felidézni, olyan tárgyakat, amelyek eltűntek életünkből és ezekről mesélni a gyermekeknek. Igen hasznos és érdekes lesz, hogy a színdarab bemutatása előtt kiállítást nézhetnek meg a gyerekek a színház halijában, ahol kis nézőink látni fogják a legendás „Maxim” géppuskát és a „bugyonovka” sapkát, amilyet Bugyonnij lovas hadseregének tagjai hordtak, és nagyon sok egyéb ritkaságot, emléket. A felnőttek számára a televízió műsorairól adunk szatirikus áttekintést „Fintor a képernyő előtt” címmel, mivel a tv programja még gyakran reménytelenül — unalmas. Színházunkat örömteli esemény várja; új épület épül számunkra, 500 személyes nézőtérrel. Ezenkívül lesznek még „gyermek” és „felnőtt” színpadok, amelyek nagyon megkönnyítik a színdarabok közvetlen előkészítését És ami a legérdekesebb, az épület homlokzatán egy rendkívüli óra lesz, amely egyszerre ősi és modem, igazi és játék is. Ez az óra, mint a régi európai városházák órái nem csak az időt fogja mutatni, hanem közben több rövid jelenetet is eljátszik. Csakhogy szentek, ördögök, apostolok helyett a számlap melletti ablakból óránként különféle állatkák, a gyermekek meséinek kedvenc hősei fognak kilépni, dalokat, kuplékat énekelve. Az új színháznak lesz egy másik büszkesége is, mégpedig a kertje — csodálatos kert, melyben szórakoztató trükkberendezések, vidám kávéház, s különféle attrakciók lesznek. A kertnek gyakorlati haszna is lesz: alatta garázst létesítenek a nézők járművei számára. A központi bábszínházát az egész világ ismeri; szomorú és vidám apró szülészei, amelyek élő embereket alakítanak igazi emberi jellemeket, szeretettel látott vendégek mindenhol. KÖNYVESPOLC Kerekes Lajos : AUSZTRIA TÖRTÉNETE t 1918-1953 Kitörésjelzö műszert szerkesztett egy fiatal olajmérnök Olaj- és földgázkutatáskor a fúró ismeretlen nyomású rétegeket harántol át. Ha a rétegben levő gáz, olaj, vagy víz nyomásának ereje meghaladja a fúrólyukban levő öblítőfolyadék nyomásának erejét, a rétegtartalom a fúrólyukba áramlik. Ha nem sikerül kellő időben észlelni ezt a folyamatot, a rétegnyomás kinyomja az öblítőfolyadékot és gáz- vagy - olajkitörés következik be. A gyakorlatban inkább gázkitörések okozzák a legtöbb problémát, de többször fordult már elő olajkitörés is. A kitörés rtiegakadályozásának alapvető feltétele az első jel észlelése. Ha sikerül az első kitörésre valló jelet észrevenni, a lyukat idejében le lehet zárni és az öblítőiszap összetételének megváltoztatásával meg lehet előzni az eset’eg több millió forint kárt ok ható kitörést. Csaba József fiatal zalai olajmérnök olyan műszert szerkesztett, amely a fúrólyukban végbemenő és a rétegnyomás változására utaló legkisebb eltérést is csengővel jelzi. A hasznos, ötletes jelzőműszert a B—3-as jelzésű, hatezer méter mélyre tervezett, éppen most fúrás alatt lévő kút berendezésére szerelték fel. A történelmi múlt közösségén túl, a szomszédság is indokolja azt az érdeklődést, amellyel a magyar történészek az osztrák állam fejlődését kísérik, s amelynek eredményeként a közelmúlt években több, jelentős munka született a magyar—osztrák kapcsolatokról, illetve Ausztria történetéről, így például az Anschluss időszakáról szóló, határainkon túl is elismerést szerzett, legátfogóbb mű. Kerekes Lajos most kiadásra került könyve a monarchia bukásától az osztrák államszerződés megkötéséig terjedő, Az ősi Palmyra Mesnil du Buis- son, a Palmyrába (Szíria) küldött első francia régészeti expedíció vezetője beszámolt a küldöttség munkájáról a Francia Akadémia illetékes szakosztályának. A misszió ősi áldozati helyet fedezett fel az Efqa forrásánál; közelében a város alapításánál jóval régibb kőkorezakbeli település nyomait tárták fel. Az i. e. XXII. században létesült település 12 méter mélységben feküdt. Ez lehetett a sivatagi város alapja. Nem messze megtalálták a hellén és római kor agoráját, a régebbi piac helyén. majd’ négy évtizedet fogja át, s sokrétű elemzését adja mindannak, ami a köztársasági Ausztria vezetőit bukáshoz, az országot a Harmadik Birodalomhoz való „megtéréshez” vezette. A könyv másik részében a szerző az 1945-öt követő esztendők eseményeit eleveníti fel: a szomszédos ország néhány területen a jó kapcsolatokat, semlegességet szorgalmazó, sok tekintetben azonban nagyon is kétarcú, ellentmondásos tevékenységét elemezve. A mű nem a könnyed, csevegő stílusú, éppen csak a felületet érintő könyvek közül való: tudományos munka, igen elmélyült elemzéssel, állításai sokoldalú, tényszerű bizonyításával, s mégis, nem száraz olvasrliány. Kerekes törekvése, hogy az események sokaságában megkeresse a csomópontokat, a történelmi sorsfordulókat, ^ikerre! járt, s külön érdekessége a könyvnek, hogy a szerző az osztrák történelem utolsó évtizedeinek több, ma is élő nagy alakját kereste fel, s közli velük folytatott beszélgetését. (Akadémiai Kiadó) (m. o.)
