Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-25 / 227. szám

1966. SZEPTEMBER 25.. VASÁRNAP peat mien i zJCíilap Kongresszusi versenyben A Ganz Árammérő gödöllői gyárában 24 szocialista brigád dolgozik Ezek közt is külön helyet foglal el a kísérleti műhely, amely a „Szocialista munka műhelye” kitüntető cí­met viseli A brigádtagok vál­lalták, hogy elkészítenek 10 kondenzátor automatikai Ké­peinken bemutatjuk a bri­gád legkiemelkedőbb munká­saik , Imre József Tóth József Cseh Ilona Bréda Albert Gergely János A közeli hetekben tűzik ] napirendre a városi és já- I rási tanácsok a kisipari szol- I gál tatás helyzetének megbe- | szélését. A tanácskozásokon, melyeken a tanács, a KISZÖV és a magánkisipar képvise­lői vesznek részt, pontosan felmérik a la­kosság igénye és a kis­ipari szolgáltatás jelenle­gi viszonyát. Megyénkben a lakosság szükségleteit kielégítő szol­gáltatósok 60 százalékát a magánkisipar adja. 233 millió forint értékű munkát jelent ez évente. Pest megyében jelenleg 5800 kisiparos dolgozik, de számuk és az egyes szol­gáltatások mennyisége és ará­nya állandóan változik, ezért szükséges a jelenlegi ál­lapotok összevetése a szükséglettel. Ha hiány mutatkozik az igényszolgáltatás mérlegén, pótolni kell a hiányzó szak­munkát. Forrásul az ipar- engedély nélküli szakembe­rek tekintélyes tábora szol­gál: ezek közül kell meg­nyerni — szükség szerint — azokat, akiknek munkájára szüksége lenne a lakosság­nak. Könnyíti a megoldást, hogy az építőipar kivételé­vel minden szakember vált­hat iparengedélyt a jelenleg meglevő főfoglalkozása mellé. 1966-ban 800 iparenge­délyt adtak ki ilyen úton. Ezzel — a csökkenés ki- egyenlítésén túl — négyszáz­zal nőtt a Pest megyei ma­gánkisiparosok száma. KINEK JÓ ? AZ ASSZONY ELHALLGAT. MINT AKI NEM SOK ÉR­TELMÉT LÁTJA MINDANNAK, AMIRŐL EDDIG BESZÉLT. MINT AKI NEM REMÉL MEGOLDÁST. AZ ASZTALON FELZŰG A VILLANYMOTOR, S ELINDÍTJA A PICINYKE ŐRSÖT, AMELYRE A HAJSZÄLVfiKONY DRÓT TEKERE- DIK. A SZÁMLALÖGÉP ALIG HALLHATÓAN, KATTOGVA FUTTATJA A SZÁMOKAT. FÉL PERC... EGY PERC... — CSERE . .. S ELÖLRŐL MINDEN. Mégsem ilyen gépies. Meg­magyarázhatatlanul játékos az egész. Otthonos. De hát milyen legyen egy parányi üzemecske atmoszférája egy »valóságos családi otthonban, a lakás egvik asztalán. S ezt találni sok falusi ház konyhájában, szobájában — hol hová tele­píti a háziasszony. Ez a ke­nyérkeresete. Hüvelyknyi vil­lanymotorok alkatrészeit hord­ják haza, hogy ott ráérő órák­ban tekercseljék, szereljék s megkeressék vele a mindenna­pihoz való kiegészítést. Hiva­talosan így nevezik: bedolgo­zók. Az asszony, akinek a la­kásában ülünk, ehhez a gár- | dához tartozik. Nem is kér­Szót érteni az emberekkel így ősz táján már látszik, hogy mire lehet számítani. Az elnök nyugodt és bizakodó, de mégis óvatos: „A tervünket teljesítjük, ha minden jól megy, talán többre is jutunk ... Az már biztos, hogy nem lesz semmi baj...” Legvégül: „Majd meglátjuk.” A kis irodába — ahol be­szélgetünk — belép egy fiatal lány és közli az elnökkel, hogy itt van négy ember, felvételre jelentkeznek. Jó, jöjjenek be. Két fiatal pár. Ceglédiek. Az elnök mégnézegeti a papírjai­kat, az egyik férfinak túl sok munkahellyé volt már. Néhány kérdés, hogy kifélék, milyen munkát akarnak, majd azt mondja: — Ha ide jönnek hozzánk, akkor be kell lépniük a szö­vetkezetbe. esztendeje maguk mögött hagyták a mérleghiány gond-- jait, s nincs aki menni akar­na, inkább jönnek az emberek a tsz-be. Az elnök szűkszavúan így fogalmaz: — Mindent megbeszélünk a párttitkárral, a kommunisták­kal, és mindig segítenek. Fodor Jánosról kérdezem, mi a véleménye? — Becsületes, őszinte ember. Sötétedik már, amikor a párttitkár is megérkezik. — Természetesen — mond­ják azonnal a férfiak — mi is így gondoltuk. Az elnök azzal engedi el a jelentkezőket, hogy a vezető­ség dönt a felvételek ügyében: várjanak. — Itt tartunk — mondja, ahogy ismét ketten maradunk. — Már jelentkezők is vannak, és mi megválogathatjuk, hogy kiket veszünk fel. Három éve még 70—80 ember akart ki­lépni a szövetkezetből. Hogy miért akartak kilépni? Az albertirsai Szabadság Ter­melőszövetkezetet ekkor két és fél milliós mérleghiány gondjai nyomták. A gazdasági vezetők és a pártszervezet ve­zetői között állandósultak az ellentétek: az emberek menni akartak. Végül egy viharos, sokáig emlékezetes közgyűlé­sen rendezték soraikat a szö­vetkezetiek. Ekkor választot­ták meg elnöknek Valent Mi­hályt. A pártszervezet titkára pedig Fodor János lett, a tsz fiatal kovács mestere. Tulajdonképpen hozzá jöt­tem, a párttitkárhoz. — őt vá­rom az elnök szobájában. A pártszervezet a hónap elején tartotta meg a vezetőségvá­lasztó gyűlést, és Fodor Jánost újra megválasztották titkár­nak. Ellenvélemény nélkül, egyhangúlag döntöttek a párt­tagok. Mert Fodor Jánosnak is része van abban, hogy talpra állt a szövetkezet; hogy két A kertészeknél járt, azt mond­ja, hogy nem szeret az irodá­ban ülni, s nincs is bent soha, csak ha valami írásos munka van. Megkérem, fogalmazza meg, hogy md a feladata. — Nehéz — mondja. — Egy szövetkezeti párttitkár amo­lyan mindenes. Bíró, pedagó­gus, jogász, szervező. Ahogy az élet kívánja. Járja a határt reggeltől es­tig; keresi, hogy hol, mi a gond. Kétkezi munkás, aki nem ismeri a tétlenséget. Mu­tatja a határidőnaplóját, alig van benne írás. Ha lehet, min­dent azonnal elintéz. Jönnek hozzá, hogy kevesebb munka­egységet számoltak, mint ami járna. Indul azonnal, s egyez­teti a könyvet, ami a szövet­kezeti tagnál van, s a munka­lapot az irodában. Tisztázza a dolgot, s ha a tagnak van iga­za, — mindjárt fizetnek is. Mert az embereket nem lehet becsapni. — Én is fizikai munkás vol­tam — magyarázza —, meg talán leszek is. Tudom, hogy mit jelent, ha valamit meg­ígértek és nem adták meg. Erre nagyon kell vigyázni. A bizalom nagy dolog. Már van két szocialista bri­gádjuk, s lesz egy harmadik is: a kertészek. Harmincnyolc asszony. Szeptember elején teljesítették a bevételi tervü­ket, a kertészet szeptember 2- ig 750 ezer forintot forgalma­zott, s ma már egymillió kö­rül tartanak. Hogyan sikerült? — Egyszerű. Amit ígértünk, megadtuk. Az emberek érde­keltek benne, hogy jól dolgoz­zanak. Megkérdezem, hogy valóban csak ennyi volna-e a mozgató erő: az anyagi érdekeltség. — Nézze — mondja — a szövetkezetek még nem tarta­nak ott, ahol a gyárak. Itt még kevesebb az öntudat. De a formák is fejletlenek. A munkaverseny ... Ez még gye­rekcipőben jár. Mi is részt ve­szünk a mezőgazdasági szocia­lista brigádok versenyében. De nem tudjuk, hogy hol tartunk. Nem ismerjük a versenytársak eredményeit. Végül majd je­lentést küldünk, meg a többi­ek is jelentést küldenek, s eszerint dől el, hogy ki lesz az első. És ha netalán valaki mást ír, mint a valóság...! Szóval, kérdezem: verseny ez? — De hát hogyan lehet az öntudatot táplálni, fejleszteni? Mi a célja a következőkben? A demokratizmus, ez a megoldás. A szövetkezet hatezer holdja a tagság, nyolc­száz ember tulajdona. Ebből kell kiindulni. S ez az én mun­kám. Mindenkinek érvényesül­jön a véleménye. A paraszt­embernek megvannak az év­tizedes tapasztalatai: hol lehet legjobban gabonát termelni, mit fizet ez vagy az a terület Én ezeket a tapasztalatokat, véleményeket összegyűjtöm, s hasznosítjuk majd. A párttitkár olyan közös gazdaságot akar, amelynek a vezetésében, irányításában va­lóban részt vesz minden szö­vetkezeti tag. Most azon fára­dozik, hogy bevonja az embe­reket a szövetkezet ügyintézé­sébe; gondolkozzunk együtt Aztán ha már valóban érzik, tapasztalják is az emberek, hogy számít a szavuk — ez együtt jár azzal, hogy gyarap­szik az öntudat is. A módszerről így vall: — Minden embert külön is­merni kell. Kihez hogyan le­het szólni. .Én azért megyek mindig, hogy egyenként be szeljek az emberekkel... Ismeri minden szövetkezeti tag életét, gondját, baját, örö­mét Az emberek szívesen ki­nyilatkoznak előtte; hiszen ahol lehet segít, jót akar... Ezért is választották újra: egy­hangúlag ... (dékiss) dem, látom a képen, hogy há­rom gyerek a gondja, s az egész háztartás. Megáll a munkában, kis szünetet tart. Maga elé pillant és összerendezi, ami már ké­szen áll. Eközben beszél, csak­nem teljesen — magának. — Hisz ézért volt jó ... Egy asszony sokszor azt se tudja, hová nézzen, mihez kezdjen, annyi a tenni-venni való. Az iskolásnál a lecke, a kisebbnél, hogy ne tévessze szem elöl... Varrni, mosni, megfőzni — hát ezt már.mindenki tudja. De az a pénzpótlék mégis kell. Amit a férj keres, nem elég. Boldo­gok is voltunk, hogy jött ez a motor, 8—900 forintot megke­resünk vele, s akkor ülünk le hozzá, amikor épp akad egy­két szabad óránk. Most aztán lőttek neki... Bevág a mennykő! Az elnököt hamar elérem, tárt kapuval, tárt karokkal fo­gad. Ismerjük egymást, hiszen a kis motor vajúdásától, s kedvkeserítő, kezdeti bajaitól a nagyszerű máig mindenről tudott az újságíró is. Drukkolt és segített ahol lehetett és ahol kellett. A sokaknak kenyeret 'adó újszülöttről szállingózó hírek ezért késztettek arra, hogy rosszat sejtve, mégis re­ménykedve kérdezzem, csak­ugyan igaz? Talán vaklárma. — Hát, barátom, nem cáfol­hatom meg. Egy óriás cég, egy mammut vállalat elhatározta, hogj^ hozzákezd maga is a mi kismotorunk gyártásához. És ezzel gyakorlatilag elveszi a le­hetőséget tőlünk. — Miért? — Nem tudom mit válaszol­jak. Olyan szomorú, s nehezen érthető az egész. A Fémlemez­ipari Művek vezérigazgatósága döntött így. Ölt gyártanak egy sor holmit, amihez eddig a mi kismotorunkat használták ... Gondolkozik. Kávét kér a titkárnőtől, s rágyújt. — Próbálok tárgyilagos len­ni. Mégis nagy a gyanúm, hogy mindenképpen elfogult­nak látszom. Keresem az okot. Mindmáig olyan gyorsan és olyan tételben szállítottunk, amilyen hamar és amennyi csak kellett. Ez tehát nem ok. — Az ára? — Nem, semmi esetre sem. Én így látatlanban is fel­ajánlottam a vezérigazgató­nak, hogy még a mostaninál is olcsóbban szállítunk. Nem érdekes. Egy ilyen nagy vál­lalatnál az sem érdekes, hogy ha drágább lesz, mint a mienk. Náluk nem tétel. Nekem meg zokog a lelkem. — Az asszonyok miatt? — Azért is ... Évekkel ez­előtt azt mondták: legyen a szövetkezeti ipar a műszer­ipar bölcsője. Szentírásnak vettem, s hozzákezdtünk. Irgalmatlan energia, küszkö­dés, ellenállás. S ma min­denki helyeslőén bólint. Ma már megy, mint a karika- csapás. S pont most vágott bele a mennykő! — Próbáljuk megközelíte­ni... — Nagyon őszinte leszek: a vezérigazgató, amikor el­mondtam, mit jelent ez sok száz embernek, s hogy mit kezdtünk építgetni a Budai Járási Háziipari Szövetke­zetben — elgondolkozott. S esze is, szive is hajlana a szóra. De a főkönyvelője na­gyon kemény ember. Nem akar szövetkezeti kooperá­ciót. Az új mechanizmusra hivatkozik. Nem tudom, nem szól-e az új mechanizmus ellen, hogy mindent elölről kezdjenek, kidobjanak vagy kétmilliót. Uj szerszámok, új műszerek, betanítás. Azt kérdezem én is, miért? A nagyvilágban egyre többet beszélnek munkamegosztás­ról. Itt nem érvényes? Kenyérkereset — gyár nélkül Feláll az asztaltól. Rán­colódó homlokát simogatja. Láthatóan gyötrődik, ideges. Aztán felkapja a fejét.. — Fejér Lajos tartott be­szédet, nem is olyan régen. Arra kérte a szövetkezeti ipart, hogy- adjon munka- lehetőséget a tsz-asszonyok- nak. Otthoni munkát min­denekelőtt. Ez nagyszerű cél, s mindenkinek jó. Ami most a kapunk előtt áll, ez en­nek az ellenkezője. — Mi szól még az ügy mel­lett? — Ezt a bedolgozói rend­szert már régen kitalálták Svájcban, Japánban. Kétsé­get kizáróan bevált. Ráadá­sul üzemet sem kell építe­ni és fenntartani: micsoda pénz! Nyugodtan leülhet­nénk kiszámolni, mennyi a további haszon: az asszony­nak nem kell télen-nyáron hurcolni a gyereket. Nem kell úiabb bölcsődei, óvo­dai helyet biztosítani, igen nagy summáért. S azt sem teszem utolsó helyre, hogy nálunk is — sokszor anyagi áldozatok árán — létesíte­nek olyan vállalkozásokat, ahol csökkent képességűek és családanyák számára biztosí­tanak könnyebb kenyérkere­seti lehetőséget. *— Igen, ezek jó érvek! — S még nem fogytam ki! Közel 12 milliót fizettünk a bedolgozóknak. Amikor a statisztika kimutatja. hogy vidéken több iparcikket vá­sárolnak, a miáltalunk kifi­zetett bérek is benne fog­laltatnak. És benne foglal­tatik a jobb körülmények kö­zött élő, boldogabb család. — S hol fabrikálnák, ha el­költözne a kismotor? — Ki gyártaná? Az Iró- szergyár! Dehát nem is a kijelölt helyben van a hi­ba. .. Lezáratlan fejezet Megáll az ablaknál s nézi a befutó kocsit, amely távo­labbi vidékről fuvarozta ide a félkész munkát. Dobol az ablakon, megvárja, míg leáll a motor és aztán visszafor­dul. Két kezével a falnak tá­maszkodik. — Tiszta szívemből mon­dom: ha az ország érdeke fűződik hozzá, szívfájdalom nélkül odaadok mindent. De most!? De így?! Kinek jó ez!? Felindult. Tisztelem benne, hogy nem önmagáért. Mun­kát majd találnak valami­lyet, de nehéz lesz újra épí­teni azt, amit most egy tollvonással szétszórnak. A titkárnő behozza a fe­ketét. Négy cukrot teszek be­le. Keserű. Tóth György Idősebb munkások felelőssége Az utcán fiatal férfi baktat. Bottal segíti lépteit, mert egyik lába térdből hiányzik. A fia­talember még 25 éves sincs és már öt esztendeje nyomorék. Emlékszem tragikus esetére. Mint annyi sok fiatal, meggon­dolatlan és figyelmetlen volt ő is. Egy alkalommal nem kap­csolta be gépén a védőrácsot, idősebb társai figyelmeztetéfié- re csak nevetett. Aztán vélet­lenül megcsúszott, lába a forgó alkatrészek közé került. Kevés hiányzott, hogy életével fizes­sen felelőtlenségéért. Húszéves volt akkor . . . Ismerek egy lányt, aki még ennél is korábban veszítette el, szép, gesztenyebama haját, és vele együtt fejbőrének egy ré­szét. Textilgyárban, szövőgép mellett dolgozott és nem kötöt­te be a fejét. Szomszédai sze­rint nem a hőség miatt vette le a kendőt, hanem azért, mert észrevette, hogy a műhelyajtót a neki tetszeni akaró fiatalem­ber nyitotta be. Hajzuliatagá- ból csak egy tincs hullott a szövőgépre, de ez elegendő volt, hogy a kislány fejét le- sikalpoija. Azóta parókát visel. Még tavaly történt a Csepel Autógyárban: A kézidaru lán­cával játszadozott két fiatalem­ber, amikor azon már mázsá- nyi súly függött, őket is hiá­ba intették, a szép szó nem használt. A kapcsolás megla­zult. a súly lezuhant, de „sze­rencsére” csak a lába tört el az egyik játékos fiatalnak. A tragikus sorsokból ennyi is elég. Célzatosan említettem fia talok súlyos sérüléseit, mert ezek száma jóval több, mint az összes munkások kö­zötti baleseti átlag. A statiszti­ka szerint ugyanis a balesetet szenvedettek mintegy 55—fO százaléka 30 évnél fiatalabb és ez feltétlenül elgondolkoztató. Egy váci munkavédelmi fel­ügyelő ezt mondta: „A legtöbb szerencsétlenséget a szakmai előírások elmulasztása és a fi­gyelmetlenség okozza. Leg­gyakrabban azokkal történik baleset, akik még nem okultak eleget mások példáiból.” A Csepel Autó szakszervezeti bi­zottságának munkavédelmi an­két ján azt hangsúlyozták: „A tapasztalatlanság mellett a fe­gyelmezetlenség és a felelőtlen virfcuskodás is melegágya a fia­talok baleseteinek”. Mindkét megjegyzés igaz, vizsgálati jegyzőkönyvek sokasága tanús­kodik róluk. Olyan ok is szót érdemel azonban, amely rit­kán szerepel a baleseti okmá­nyokban és keveset hallunk róla beszélgetések, vagy ta­nácskozások közben. Az idő­sebb, a gyakorlottabb munká­sok felelősségéről van szó. Hányszor szemtanúi lehe­tünk, hogy régi munkások is eltűrik a fegyelmezetlenséget, nem lépnek fel kellő eréllyel, ha látják: a fiatalabb társ gé­péről hiányzik a védőfelszere­lés. Hányszor tapasztalhattuk, amikor a felelőtlenül virtusko- dó ipari tanulókat még a fel­nőttek is biztatták. Miért tör­ténhet ez? Vajon éreznék-e az idősebbek felelősségüket, ha éppen ilyenkor esnék meg a baj? Nem egy fiatal mondotta a baleset után: „Nem magya­rázták meg, hogyan kezeljem a gépet és miért fontos használni a védőfelszerelést”. Ennek a védekezésnek leggyakoribb oka az, hogy másra hárítsák a fele­lősséget, hiszen az elmúlt években rendkívül nagy gon­dot fordítottak üzemeink a munkavédelmi oktatásra. Mégis van jogosság az érvelés mö­gött, mert az általános mun kavédelmi oktatás mellett, fő­leg a fiatalabbaknak az egyes feladatok elvégzése előtt is ta­nácsos megmagyarázni: mire ügyeljenek különösen, milyen munkafogás, vagy munkavég­zés közben adódhat könnyen sérülés. Ez az egyedi jótanács hiányzik leggyakrabban, főleg a csoportvezetők, vagy még in­kább az idősebb munkások ré­széről. És ez is a felnőttek — ki nem mondott, s meg nem állapítható — felelősségét mu­tatja. Nem jogi felelősség ez az esetek túlnyomó részében, hanem annál is súlyosabb: er­kölcsi felelősség a tapasztalat­lan társ, a jövő munkása éle­tének és testi épségének meg­óvásáért. Nyugtalanító a fiatal munká­sok baleseti helyzete, mert amíg általában csökkentek az üzemi szerencsétlenségek, és kevesebb általában a kiesett munkanapok száma (mintegy jelezve, hogy kisebb a sérü­lések súlyossága), addig a fia­talok baleseti arányában szinte nincs változás. Ezért tettük szó­vá az erkölcsi felelősséget, amely az idősebb munkásokat terheli fiatal társaik védelmé­ért. Kovács András Svájci vadásznő sikerei A Dunaártéri Erdőgazdaság­ban —, ahol a hét végén be­fejeződött a szarvasles — a legszebb zsákmánnyal egy svájci vadásznő dicsekedhet, aki egy arany- és egy ezüst­érmes szarvasagancsot vitt haza. Négyszázzal nőtt a kisiparosok száma Az építőipar kivételével minden állásban levő szakember válthat engedélyt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents